Váratlan ajándék e kis könyv Váci Györgytől, vagy a Váci Könyvkötő Műhelytől? Nem tudom pontosan, de olyan szép, hogy jegyzetekre, jegyzetelésre serkent. Talán kezdem, s így: Mestertől kaptam, remek könyv, de lesznek-e hozzá méltók a jegyzeteim. Egy szó, mint száz: 1981. december 1-jével kezdeném, mikor az egyik fővárosi lapunk, a Szabad Föld azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy karácsonyra írjam meg, hogyan is lettem én költő. „Mit jelent Önnek a vers?”

A vers egy életstílus különös visszhangja. A jó vers, akár az áram, megüt bennünket. A költemény pedig több, mint maga a vers. A vers ritka szerkezet, ilyesmiről szólok majd.

Holnap a rádiótól jönnek. Kunffy Lajost kellene bevezetni. Azt hiszem, Visszaemlékezéseim című könyve vetekszik a legjobb magyar írásokkal, amelyeket képzőművészek írtak.

Nekem Krúdy a magyar próza zsenije. A magyar prózaversek mestere. Írása nemcsak lenyűgöző, de gyógyít. Azt hiszem, beteg nemzeti öntudatunknak legjobb orvosa. Még megéljük, hogy a magyar lélek gyógyítóbb breviáriumát kézi használatra Krúdy Gyula műveiből fogják összeállítani.

Csak gépelni, diktálni ne kellene… Hegyet járni lenne a legnagyobb öröm, és verseket olvasgatni. Írogatni, eltűnődni a pincék fölött. – És mi akadályoz ebben meg? – Ki állítja össze az iszonyú hétköznapok menetrendjét? Egyre több az iszonyat és egyre kevesebb a béke. Az emberhez alig méltó e kor… De hiszen ki más teremtette ilyenre ezt a világot, mint az ember?

Most ment el a rádióriporter… Csinálják a műsorokat, de nem másnak, mint a saját megélhetésükre. És ebben kicsit ludasak vagyunk mi is, akik nyilatkozunk. Ágnesek versköteteit kaptam a postán. A Hajóroncs és a Között című két kötetet. Lírák viszonyában egyformán európaiak. A két kötet szerzője Gergely Ágnes és Nemes Nagy Ágnes.

Ma kikapcsolták a gázt nálam. Egyre hidegebb a ház. És az emberiség házából már milyen régen kikapcsolták.

Tegnap este meglátogatott minket D. N. Éva. Érdekes történeteket mondott. Most tudtam meg, hogy Ferenczy Béninek egyik fia mint német tiszt a második világháborúban az orosz–szovjet fronton esett el. Másik fia, aki Párizsban született és az Erzsikéé, Miklós, most is Moszkvában él mint munkás.

Nagykanizsára megyek. A képeimet állítják ki. A verseimet mondják, és Laczkó Andrással a költészetemről beszélgetünk. Rajzaim között érdekes visszhangja lehet így a szavaknak?

Délelőtt még a tanács pénzügyi osztályára megyek. Százezer forintot vetettek ki rám illetékként, mert húgommal megcseréltük e házat, amelyben ötven éve lakom, megcseréltem azzal a fonyódi villával, melyet Bece óta nem használok. Százezer forint. Egy költő tíz év alatt sem keres ennyit. Kíváncsi vagyok a méltányosságra… Hetvenéves elmúltam…

Szeretem ezt a szelídgesztenyés tájat. Mindig örömmel utazom Kanizsa felé, és most itt vagyok a kanizsai könyvtárban. Úgy fogadtak, olyan örömmel, mint aki rokonát köszönti és ünnepli. Elhozták dedikáltatni régi könyveimet is. Készültek, hogy szép legyen a hetvenedik évem befejező ünnepsége. Még tudták énekelni itt a „Vörös bort ittam az este” latin szövegét is. Kis variációkkal érdekes is. Másképp, ahogy mi fordítottuk Biczó Ferenccel. Szóval a latin kicsit még él Pannóniában most is. A diákok az iskolában elhalmoztak kérdéseikkel. Él a versünk és a líra a kanizsai gimnazisták között.

A menyecskék errefelé jobban isznak, mint Somogyban. Tüzes honleányok és szolgálatkész munkások. Öröm közöttük forgolódni. A tanárok a kanizsai végvár lelkes leventéi és íródeákjai. Olvasták a Kimondani című pécsi nyomdász-költő találkozó hírét, nemcsak idehaza, de Stockholmban is. Délután telefonon kívántak minden jót.

Ez a kis könyv, amellyel a pécsi nyomdászok és Szántó Tibor ajándékozott meg, elindította a hetvenedik évi jókívánságokat. Így Görgey Gábor, Parancs János, Bertha Bulcsu is köszöntöttek. A kis könyvet verssel köszöntötte Rába Gyuri, 6és Illés Endre is úgy írta: polcára helyezte. Lelkes szavakkal tudósított levelében erről… Elkezdhetem prózai tanulmányaim, rajzolataim, kritikáim válogatását. Győri János nagyon várja és nagyon biztat. Értesít, hogy új verskötetem valószínűleg januárban elkészül. Címlapján Egry képe, a Visszhang lesz. Címe: Helyettük szóljál.

Kint voltam öcsémnél az Ivánfa-hegyben. Öcsémnél? Igen, pedig szegény november 5-én váratlanul meghalt. Szép szüret után halt meg. A pincéje gyönyörű rendben van. Nem búcsúzhattam el tőle. Kis üveglopójával ittam a borát. Ezt a lopót tőlem kapta, ezzel hozott poharamba mindig kóstolót. Az ő szája érintette utoljára. Így búcsúztam Emil öcsémtől. Ez a hegy nekem a kis kastéllyal, a kaposi Vajdahunyaddal nélküle is a régi marad. Udvarán a hársfáról egy lőtt varjú lógott. Volt ebben valami jelképes. Attila légpuskával lőtte. Alatta ott voltak a kutyák és öcsém macskái. Ott topogtak a mogyoróbokor kutyás sírjai fölött. Tudniillik öcsém kedvenc állatait ott, a mogyoróbokor alatt szokta eltemetni. A présházban a leánderek vannak. Ezeket még anyám ültette. Most a prés és a daráló között állnak. Akár az emberek és a családok az idő darálójában és a történelem prése alatt. Pohár borral állok a présházban. Emelem öcsémre… Koccintunk is, mert itt él, akit köztünk érzünk.

Publikációmból Magyar Józsefné összeállította eddig megjelent írásaim válogatását. Legtöbbje vallomásszerű írás a költészetről, magamról, tájakról, könyvekről. Olyan érzésem kerekedett, hogy könnyebb lenne egy lírai életrajzot írni belőlük, mint egy prózakötetet összeállítani. Leveleimet kellene hozzáírni, és kész az önvallomás.

Disznótorra utazom Nagyatádra, akárcsak Csokonai. Felkértek a Kimondani ismertetésére. Verseskötetemet viszem a disznótorra.

Levelek, meghívók alul és felül az Írószövetség közgyűlésére. Jelentéktelen ügy sok céllal és sok-sok önjelölttel. Több lesz benne a politika, mint az irodalom. Közben villámlik és dörög, és lassan esik a hó. Az emberek hörögnek, fulladoznak, levegő után kapkodunk, mint a halak a romló tóban. És Európa? Micsoda láp és atmoszférája? Fojt egyszerre az idő és a dörgés. Ausztria és Csehszlovákia nem fogadta be a lengyeleket…

Az Írószövetség közgyűlésére utazom. Az új Duna-parti Fórum Hotel olyan modern, hogy kiszorítja a házból az otthonosságot. A kanizsai Pannónia ruhásszekrénye bár régi, mégis praktikusabb, mint ennek a 2500 forintos szállodának. Hazalátogató magyarok járnak ide, hogy megmutassák nekik, ez nem is drága nekünk. Aranykapu vásár a Váci utcában. A Bújj, bújj, zöld ág dallamára lépegetek. Gyermeteg és szegényes az árubőség fényében is. A külföldiek hangosak, a magyar vásárlók csendesek, válogatnak a pénztárcájuk melódiájára. A könyvesboltok és a könyvek igen szépek, csak úgy látom, Pestet pusztítja a piszok és a barbár tülekedés. És azt mondják, itt van a paradicsom a szocialista Európában, a mérsékelt árubőségükkel, válogatott ételeikkel, de Leningrád tisztább, mint Budapest… Furcsa játék.

Noteszem nevei elé egyre több keresztet teszek. Melléje a barátok halálának dátumát. Számok a név előtt és számok a név után, utca, telefonszám, de már hová?

A közgyűlésen felszólalásában Pozsgay mondja: „Semmi sincs, ami ne lenne kétséges.” Bizony ez már nemcsak hangulat, de valóság is. A jog tiszteletben tartásáról beszél, de kinek mondja, nem tudom… „Pusztuló nép írói vagyunk”, szólal fel Fekete Gyula… Ez ellen tiltakoznak a párt és az állam kiküldött hivatalosai. Aczél, Óvári adatok és tervek nélkül szól. Érdekes: Pozsgay szükségesnek tartotta leszögezni, hogy „az író egyenlő értékű állampolgár a többivel.” Valami bűzlik. 8Nem sokra viszi így Pozsgay. Fekete Gyula pedig így folytatja: „Mohácsok, Don-kanyarok évente, török nélkül.” Hol a lelkiismeret és kinél? Öt-hat évenként beszélhetünk csak róla az írók fórumán, ráadásul úgy, hogy tagadják önpusztító, saját kezük teremtette légkörünket. Igazságkerülgetés. Elhangzik ez is, kuláklistán az írók… Keresztury hatásosan meg-megmond, ellensúlyoz újfajta Deák Ferenc módjára, és azt is kimondja, hogy irodalmunk művelői végtelen műveletlenek. Nincs stílus, az írni nem tudók írnak. Elsősorban a fiatalok felé szólnak a szavai. Hubay Miklós a drámáiról beszél. Okosan szól a magyar dráma szomorú helyzetéről. Közben Mészöly Miklós ügyesen játssza szerepét, kosztümösen, tupírozva… Jó színész, aki az eszét is jól használja az előbb említett félművelt fiatalok között… Közben azon veszem észre magam, hogy mindig akkor kapcsolok, amikor a hivatalosak fagyos képpel hallgatnak… Szabó Magda sorra csókol mindenkit, aki számít. Ebédnél Boldizsár Iván ül mellettem. Sorra eszik mindent, ami jó. Juhász Feri mindenki mellé leül. Gyurkó elegánsan fontoskodik… Benjámin úgy eszik, mintha valaki el akarná vinni előle. Cseres Miklós nekem hízeleg, és Molnár Géza is, de miért, nem értem… Tamás Aladáron látszik, hogy indiai nagykövet volt. Úgy eszik és úgy beszél. Aczél György sápadt mosolyában forgolódnak az elnökség író tagjai… Vas Pista, hallom, szarkasztikus választ javasol neki, ha majd fölszólal. És közben ő is szarkasztikusan mosolyog.

Merrefelé?… Szegény Fodor Bandi pedig izzad a folytatás előkészítő szorítójában. Követelőző ifjak kihozzák Bandit, Dobozyt, Benjámint, Földeákot a sodrából… Tóth Dezsőnek van az esze a helyén. Észreveszi a szenvedélyek hibás lépéseit, és fejükre olvassa a demokratizmust.

Fekete kérdései: Szükséges-e a szocializmus robbantása?… Önkény van-e?… Az emberi jogok érvényesülnek-e nálunk? A demokratizálódó szocializmusról beszél. De bizony elég aulikusan mellette és melléje…

Írók egzisztenciális ügyeiről szinte szó sem esik, honorárium, könyvek átfutási ideje, bizonyos cenzúrák, írói jövedelmek csökkenése az utolsó tíz évben…

Helyettük gyermeteg jelölőcsata a szónoki pódium előtt, hogy ki kerüljön föl a választmány listájára. 69-ről 98-ra emelik. Az új nevekkel már viszik is stencilezni a névsort. Fiatalítás készül talán? Csoóri Sándor és Aczél sem mondott semmi újat az írók és a hatalom szóértéséről és szükséges párbeszédéről… Kértek és ígértek…

Közben mindenki Lengyelországról beszélt, a hír- és a határzárlatról, letartóztatásokról. Szóval a szabadságról, a közbiztonságról és a diktatúrák szabadságáról.

Nem vártam meg a szavazást. Még este itthon voltam. Bolhacirkusz és tragédia…

Képes Géza közben megküldte az új kötetét, a Fényhalászt. Verses ajánlásában újra le is írja a kötet születésének történetét. „Bece-hegy alatt fogtam az első fényhalat.” Ez adott címet új könyvemnek, te tudod et cetera. Az ajánlás után köszöntő verse is itt van kötetében, melyben a Kimondanit üdvözli.

Képes Géza, Jékely, Weöres és Nemes Nagy Ágnes sem volt ott a közgyűlésen… Illyés sem. A Kanadában élő Horváth Elemér költő, aki talán egyike a magyar költők között a legjobbaknak, elküldte a verseit. Dedikálás: „Takáts Gyulának 1981 karácsonyára.” Szívszorító, ahogy békét, nyugalmat, egészséget, és őt idézem: „kalap levéve” látogatást ígér. Közben a 71 éves László Gyula kötete, az Őstörténetünk is megjött, a 70 éves Takáts Gyulának dedikálva. Eltűnődhetünk azon, hogy lehet-e diktatúrában demokrácia. Éles a hírzárlat a lengyelek felé. Még a telex sem működik, a telefon sem.

Zalaegerszegre kérik a színes rajzaim kiállítását. Kozma Andorról is kezdenek beszélni. Érdemes lenne valakivel Schöpflin Aladár véleményét újra értékelni és Kozma Andort, a kitűnő verselőt és műfordítót, sőt a társadalombírálót is 10méltó helyére tenni. A cinizmus Mont Blancja, amikor a terror demokratizmusról prédikál.

Egy öreg diák, Acél József meghozta a Merényi Oszkár Emlékkönyvet. Megható, ahogy a kaposi volt kereskedelmi iskola növendékei ragaszkodnak, és tisztelik volt tanárukat. Sok értékes adattal, fényképpel jelent meg 800 példányban ez a százötven oldalas, a Somogy Megyei Tanács házi nyomdájában készült kötet. Merényi Oszkár kiváló tudós, pedagógus volt, mindenért dolgozott, lelkesedett, ami az irodalom ügyét többre vitte. Ott volt abban a kis társaságban is Biczó Ferenc Fő utcai lakásán, és ott is, amikor a kórház gondnoki lakásában elhatározták első kötetem, a Kút kiadását. Merényivel sokszor utaztam Munkács és Kaposvár között. Onnan nősült. A fia, Laci is ott született.

A Munkácsi Magyar Királyi Árpád Fejedelem Gimnázium 1942-ben érettségizett diákjai is elküldték meghívójukat Pestről. Újra egymás szemébe szeretnének nézni, akiket a történelem és az élet elszakított egymástól. A munkácsi gimnáziumot akarják látni újra. A nyíregyháziak szervezik. Nyíregyházáról indulna külön busz, három napra. A munkácsiak szervezik tovább a határon túl a kirándulást. Életem szép tanárélményei kötődnek velük. Magyar, orosz, ruszin nyelvű diákok szeretete, testvéri kapcsolata egy szegény hegyi néppel. Rákóczi magyar, ruszin népe, a szabadság zászlóbontása és bukása, a Kufsteinnel vetekedő munkácsi várbörtön újra látása és az 1939-es lengyel menekültek áradása idézi azt az évet, amikor ott tanár voltam. És Loncikám: szerelmes, nagy kirándulások, esőben, nyárban, télben a hegyekben, idézik ezt az esztendőt. Elmegyek velük oda, ahol szavaim, könyveim nemhiába születtek a munkácsi órák alatt.

Rónay Laci a Somogy részére elküldött hozzám egy szép esszét Bohuniczky Szefiről. Most lenne épp 85 éves. Az én tabi szülőházam mellett volt az ő házuk. Mindkettőt lebontották 1974-ben. Apám sokat játszott annak idején Szefivel. A Balatonon is sokszor meglátogatott minket Fonyódon. Közös irodalmi estünk is volt ott. Szefiék anyagi kallódása pár11huzamos a lecsúszott bérlő birtokos családok sorsával a 20. század végén. Szefi humorral és iszonyú akaraterővel, munkabírással csinálta végig az életét.

Emlékeim, Szefi emlékiratai, remek keresztmetszet erről az időről. Most majd közlünk részletet, és ha lehet, ráveszem az egyik kiadónkat, hogy jelentesse meg Szefinek ezeket az emlékiratait. Rónay Laci ezt a kéziratos emlékiratot is elküldi nekem. Részleteit már ismertem, mert Szefi megmutatta, amikor Rónay Gyurkával többször meglátogattuk betegágyánál. Mindig ezen dolgozott.

A hazugság bibliáját szövegezik fülünk hallatára, szemünk előtt napjainkban, mind a sajtóban, mind a szóban és a televízióban, rádióban, s a nép, az egyszerű ember e biblia alatt görnyed világszerte. Ott csillog a lidérc, bűzlik a láp Európában.

Galsai Pongrác a Rakéta részére Tamási Áronról kér egy kis rajzot emlékeimből. Somogyi esetekkel…

Közben Kálnoky Laci egy szép levélben köszönte meg a Kimondani című kis kötetemet. Ebben a levelében emlékezik meg, hogyan vezettem be a tubákozás szépségeibe és élvezetébe. Hátha tudná, hogy azóta megszereztem Deák Ferenc tubákos szelencéjét is, amelyet barátja, Skublics István faragott „Komárom várának kutyaszorítójában”, 48-ban, tiszafából. Az írás is megvan róla, aláírva két tanúval…

Közben az udvari házunkban szerelik a gázt és a villanyt. Szeretnék itt egy kis könyvtárat, műtermet és meghitt múzeumot berendezni. Diófám jól árnyalja majd, és a déli nap világítja.

Kanyar József azzal állított be hozzánk, hogy jó lenne, ha megemlékezésemet a vármegyére, mármint a levéltárra hagynám. Rajzaimmal és fényképgyűjteményemmel is ilyen terveim vannak.

A Szépirodalmi Kiadóban Győri Jánosnál Jékely Zolival akadtam össze. „Halászolgája”, köszönt, mert az édesapja, az 12öreg Áprily Lajos szokta így köszönteni Enyeden a horgászó tanítványait. Gyorsan elmondta, mit álmodott, temetésének történetét is. Amikor egyik gazember ellenségem elkezdte mondani a beszédet, akkor megfordultam, és otthagytam a tisztes gyülekezetet. Meghívott, mindig aludjak náluk a dolgozószobájában, mert ő úgyis a kamrában az almaszagban és csendben alszik.

Délután az Írószövetségben tisztségviselők megválasztása volt. Mégpedig a három új elnökségi tag megválasztása történt, titkosan és a demokrácia formái szerint. Az újak neve: Tatay, Csurka, Domokos Mátyás. A többit a jelölő-bizottság hét tagjának előre megfontolt listája szerint választották ellenjelöltek nélkül, mondhatjuk: közfelkiáltással, titkosan 69-ről 71-re, választmányi tagnak. De mi tagadás, a főtitkár személyét kivéve tisztességes listára „szavaztunk”. Bolhacirkusz. Kár volt felutazni. Aztán jött a József Attila-díjra való ajánlás. Ki a barátját, ki a barátnőjét ajánlotta. Fölhasználták ezt az alkalmat sérelmeik színpadául is. Például Mészöly Miklós a választási ülést így használta. Egyedül Kiss Tamás ügye volt tiszta. Botrányos az, hogy eddig nem kapott díjat. Hogy miért? Ki tudja, hogy kiről mint vélekedik a hatalom. Az ellenzék, Fábián Gyula, Csoóri et cetera szinte elcsitulva ült a névsor babérján. Kár volt eddig is rajongani, ha ez jött ki az egészből.

Pomogátsék mindig nagyon kedvesek hozzám, otthon érzem magamat náluk. Béla gondolkodása mindenben nemes és tisztességes. Szerepe pl. a határokon túli magyar irodalom és a magyarság ügyében átgondoltan hasznos. Kritikai véleménye is biztos, tudása pedig impozáns. Macskájuk is szeret, ha ledőlök a kis szobában, felugrik, és a hasamon pihen. Püski Sándor kitűnő munkájáról hallottam. A magyar költők és írók, az irodalom barátja most is, mint ahogy egész életében volt. A tengerentúli mecénás is ő.

Kálnoky László közölte a Szépirodalmiban, hogy megírt egy verset a Kortársnak a tubákozásról. Győri Jánossal elbeszélgetünk egy új könyv tervéről. Olyan lírai-prózai esszé lenne 13szellemi és fizikai környezetemről. János nagyon kért, hogy említsem ezt a tervet Illés Endrének.

Érdekes, hogy a tagság az Írószövetségben sorra kibuktatta a választmány listájából a hatalom embereit. Pándit, Szabolcsit, Király Istvánt, Gyurkót, Koczkást stb. és Kolozsvári-Grandpierre Emilt is. Miért? Úgy mondják, túlságosan Grál-lovag ő. Mindenkit beken az apjától kezdve.

Expresszlevélben kér Nádor Tamás a Táj tanít sorozat alkalmából, hogy írjak három vagy négyflekkes írást a rádió- és a tévéújságnak. Mondtam, hogy nincs, aki legépelje, és hogy nincs tájlíra. A táj bár fizikai, de lényege a teremtett táj, a szellemi.

Ma van a béke és a szeretet ünnepének előestéje, Jézus születése. Kertészhez megyünk Stefivel. Hideg és havas a temető. Érdekes, ebben a Keleti temetőben csak egy nagy ember pihen. Hol van a sok somogyi kiválóság? Elmenekültek innen? – kérdezheti Rippl-Rónai, aki alig szokott virágot kapni ebben a temetőben. Rónai magányos itt is?

A virágokat apám, anyám sírjánál, aztán Loncim, Emil öcsém sírjára tesszük le, aztán pedig Stefim két kisgyerekének a sírjára. Köszöntgetnek két oldalról a régiek. Az orosz katonák sírjai is szép rendben vannak. A magyaroké a Dontól a Kárpátokig és itt a temetőben is nagyon elhanyagoltak… Pislákol a nemzeti öntudat erre…

Otthon gyújtjuk nekik, rájuk gondolva, ma este a karácsonyfánk gyertyáit. Versem, írásom jelent meg az ünnepi számokban. A sajtó is megemlékezett a Kimondaniról. Horányi Barna írta szeretettel. Stefike kocsonyával, pulykával és gesztenyetortával bűvészkedik. Én becei bort fejtek az öregapám hosszú nyakú szép üvegeibe. Aztán pedig játszom az angyalt, ahogy apám játszotta gyerekkorunkban nekünk. Én kinek csengetek Takáts Mihály száncsengőjével? – öregapám száncsengőjével? A madarak téli etetőjét kitettük a verandára. Vártak. Ahogy kiléptem, máris ott táncoltak a diófán, vagy pedig már a diót ették, vidáman.

Felettünk a hangos vadlibák, kelet felől, mindig is onnan… Imes Bélára gondol-e ma este valaki? Úgy lézengett a gyűlésen a pártház folyosóján, mint egy szellem. A verseivel köszöntött. Ki gondol versei kiadására? A Nyugatból is kikerülne, ha válogatnánk egy kis kötetet. Magamat is hibáztatom, hogy így van ez. 1982-ben írni fogok erről, Béla 83 éves, és ő az egyetlen magyar költő, akinek versei összegyűjtve sohasem jelentek meg. Nyugalommal tűrjük versinflációnkat. Valamikor Béla a Tatayéknál sokszor volt vendég a Hunyadi utcában, Marconaival együtt. Tatay Eszti kedvelte, igazi bohém volt…

Legyen közöttünk béke. Az éjféli misén tömve volt a hajdani diáktemplom. Egyre több a fiú és a lány a templomokban. Valamit keresnek, mert úgy érzik, valami megbukott…

Papp Árpád, aki a könyvesszobámat vette meg a könyvespolcom másik oldalán, egy marék olajbogyóval állít be. Kardzsaliból hozta, Rodopéből, Orfeusz földjéről…

A karácsonyi ebéd étlapja ez volt: pulykamell szalonnával tűzdelve, száraz fehér borral öntözve, sütve. Piros szegfű… Stefi szegfű-monogramos szalvétái, aztán delfti tányérok, gyönyörű metszésű váza az asztalon, melyet Inkey Micitől kaptam, szovjet konyak, damaszt abrosz, gesztenyetorta. A cinegék adják a zenét. Két gyertya ég.

Délelőtt Tamási Áronról írt soraimat javítgattam. Most is, mint minden évben, megjön a niklai Berzsenyi lányok: Piroska, Donci és Babi (Berzsenyi Dániel dédunokái) rokoni szeretettel küldött, kellemes ünnepeket, boldog és eredményekben gazdag, boldog új évet kívánó levelezőlapja. Nehezen tudom ebben megelőzni őket. Mindhármukat katona vette el. Egy tábornok, két alezredes a 44 előtti időkből.

Írásaimat gépelni kellene, de nincs már Jurasics Rózsika, aki negyed századig gépelte írásaimat, ő országos második volt gépírásban és gyorsírásban, amikor még a vármegyén dolgozott. Rózsikának Galimberti lány volt az édesanyja. Tragédiák sorozata a családtörténetük Velencétől Kaposváron át Budapestig. Galimbertiéknél festő nagyapa. Elsikkasztott 15vagyon, mármint az árvaszéken. Öngyilkos lett az árvaszéki ülnök… A Dunába ugrott. Puskatisztogatás közben fejbe lőtt testvér, aki tízéves volt. Dénes Valéria halála. Galimberti Sándor öngyilkossága. Rózsika katona apjának halála. Rózsika minden reggel misére ment, és mindig első volt a hivatalban. „A legjobb munkatárs” – írattam a koszorú szalagjára, amikor temették. Nagyon hiányzik, tiszta ember volt és őszinte szeretet jellemezte. És épp ma miért is jutott eszembe?

Karácsony másnapján Stefike régi történetet mesél: Édesapja a háborúban elesett bajtársának két fiát hozta haza, és együtt éltek velük, mint testvérekkel. A család mint a gyerekeit nevelte föl, és ők is elestek a II. világháborúban. Öt testvérből három maradt, abból is a fia Kanadában hajózik. Tengerész lett. Folyamőrtiszt volt a Dunán, és ma tengerjáró hajós. És a Duna? Stefi világa külön magyar távlatokat nyit. Nem írták még meg a Dunát a magyar írók, pedig micsoda világ a két fókusz, a Fekete-erdő és a Fekete-tenger között. Nem nagyon fényes az élet. A dunai vízimalmok világa is teljesen eltűnt. A személyszállító pasasérok szintén… El a halászbárkák, a paksi halpiac, a halasládák gazdái, a régi vízimolnár családok. A nagy víz mellett éltek a kereskedő zsidók. Kihaltak a Duna mellett élő kereskedő zsidó dinasztiák. Egy szál sincs belőlük már Pakson. De áll a Deák Róza szép boltíves háza. Ebben laktak Stefikéék. Azt mondják, az atomerőmű árnyékában a legszebb a paksi temető. Szép kápolnájánál, ha megállunk, gyönyörű kilátás nyílik egész Kalocsáig a Dunára. Stefi most karácsony másnapján misére megy. István-nap van, apja névnapja, Pakson ez éjfél utánig tartott régebben. És akkor mindenki egy hosszú szál gyertyával a kezében átment a főszolgabíróhoz, mert ő meg János volt. János a borszentelés és -köszöntés napja. – Ki emlékszik már mindezekre?

Most jött meg Stefi 27-én. Boldog, mert énekes mise volt gitárral, énekszóval, fuvolával. Sok volt a lelkes fiatal. Hosszú 16fehérben minisztrálnak a lányok és a szakállas fiúk. Ifjul belül is a templom.

Micsoda két évszázad magyar versei ezek? Milyen antológia, amelyben Kálnokynak, Csorbának, Jékelynek, Rónay Györgynek, Jankovichnak, Dsidának együttvéve jut annyi oldal, mint egyedül Benjámin Lászlónak. – Milyen igény ez és kinek a parancsára? Általában lassan fejlődik az ízlés és a jellem. Vagy ez és így lenne talán a bölcs, hogy így…

Pénteken volt Illyés Gyula születésnapja, 27-én. Aznap volt Illyés Gyula Szülőföldem műsora. Igen sokan beszélnek Illyésről. Úgy mondják, most más húrokat penget, mint régebben. Nem beszél annyit, de pontosabban. Úgy veszem észre, a magyar nagyközönség még nem is ismeri eléggé. Tegnap véletlen bementem dr. Szíjártó Árpádhoz. Ott volt a dombóvári Szíjártó Mariska néni, aki 91 éves. Érdekes és megdöbbentő dolgokat mesélt Illyésékről. Mielőtt leírnám, még egyszer beszélni fogok ezekről vele…

Mariska néni üzente, hogy menjek is el hozzá, mert sok mindent tud és szeretne mondani az Illyésékről. Közben megjött Laczkó András, Papp Árpád és Gencso Hrisztozov levele is Kardzsaliból, a török határról. Úgy látszik, elkészül mégis a kölcsönös bolgár–magyar antológia. Most Gencso verseiből fordít. Közben Erdélyből jöttek köteteimet dedikáltatni. Szörnyűségeket mesélnek a tomboló román nacionalizmusról Erdélyben. Eddig negyven magyar színész jött ki. A református papok is kijönnek, magára hagyva a nyájat. – Bárcsak lenne szocialista közönség – sóhajtozzák. Mondják azt is, hogy a kenyér is egyre kevesebb. Már kevesebb, mint Lengyelországban. A zselickisfaludi pap is Erdélyből települt át ide. Volt a Duna-deltába is deportálva. Ott volt a legnehezebb munka, mint a gályaraboknak a török alatt. Közben írom, írom az újévi jókívánságokat. Van-e értelme ilyen luxusnak Európában? Grönland és Tűzföld boldogabb vidék.

Kint voltam Ivánfán. Az öreg, hegyi szőlősgazdák kikopnak szép lassan a hegyből. Van boruk és még sincs, mert ebben a nyakig sárban nem tudnak fölmenni a cuppogó agyagban a hegyi pincéjükhöz. Aki jön vissza, azoktól kérnek kölcsön egy-egy demizson bort a völgyiek. Ilyenből kínál volt elemi iskolai társam, Tarcson Lajos. Persze ezek a borok nem a legjobbak. Lajos most is folyton az utat lesi, kinek kellene odaadni a pincekulcsot, az övét, hogy hozzon jó bort. Öcsémről beszélgetünk. Jó hegyi szomszédok voltak. Ismerték a borok ízét, a szőlők fajtáit és a szőlészet csínját-bínját, a hegyek fekvését, az igazi gazdákat, töviről hegyire a régi és mai gazdálkodást… Egy-egy szőlőre csak ránéztek Ivánfa, Hangyásmál, Somhegy, Lonka oldalán, és ezer történet elevenedett meg a beszélgetésükben. Az 1800-as évek elejéig mondták a volt tulajdonosok nevét.

Az sem volt utolsó, amikor a Gruber-présház diófája alatt az angol udvari fényképész friss, nagyított fotóit néztük VII. Eduárd koronázásáról. – Hogyan került össze a diófa alatti rozzant pad a trónnal? – Groteszkül egyszerű és jellemző az angol konzervatív, éppen nem parvenü-stílusra… Így: Gruber János ügyvéd felesége anyám volt gyerekkori barátnője, Gubányi Magdolna, azaz Meli néni és családja pilisi birtokos volt. Nagyapja Caas Ivor dán eredetű báró, magyar író, valami távoli oldalági atyafiság volt az angol királyi családdal. Így tartották számon Londonban is, és ha az udvar nem is hívta meg a szegény atyafit a koronázásra, de kötelességének tartotta, hogy értesítse és részesítse a családot a fényből e fotókkal, futárpostával küldve őket… Így kerültek az ivánfai kiöregedő diófák alá, a mi kezünkbe is ezek a képek. Sokszor jókat derültünk is ezen Emil öcsémmel, elballagva a gazdát cserélt présház előtt. Különben Gruber János apja, aki szintén János volt, a két Morzsa kötet szerzője. E két kötetben színesen írta le Somogy és Kaposvár századfordulójának a társadalmi érdekességeit, a szüreteket, a szerelmeket, a bálok, a választások, az utazgatások és a közigazgatás szépségeit és fonákságait. A Keleti temetőben pihen a Morzsák szerzője. Gruberné Gubányi Magdolna maga is írt egy verses drámát. 18Saját költségén jelent meg, ha jól emlékszem, Kupa vagy Koppány lázadása címmel. Meg kellene keresni könyveim között. Még ő adta Jókai utcai lakásukon nekem, mint diáknak. Íme az angol királyi ház és a magyar irodalom kapcsolata…

Egy szép bekötött gépelt könyvet vittem vissza Hodics Gyulának, egy keszthelyi fazekasmester agronómus fiának a krónikáját. Régi-módi versek a címe. Érdekes, hogy még ma is akadnak verselő krónikások. Életének, fizikai és lelki világának versbe szedett leírása ez a verseskönyv. Szerelem, mesterség, táj, örömök zsúfolódnak érzelmes, lírai primitivizmussal. Megható, szívhez szóló családtörténet. Értékes alakjai vannak, és egy családi történet értékes darabjai lesznek majd ezek az írások.

Martyn Ferenc, válaszul levelemre és rajzos köszöntésemre, egy igen szép csipkebogyós kép színes tollrajzával válaszol újévi köszöntésemre. És a kedves Gergely Ágnes is egy kivágott képet, a Pásztorok imádását küldte el. (Johanna König 1586–1642.)

Olvasom, Zágrábban tegnap 88 éves korában meghalt Miroslav Krleza. Itt a Dráva túlsó partján, egy hajításnyira Somogytól élt a monarchia talán legnagyobb és a magyarságot is talán legjobban ismerő írója. Ő volt a századfordulói nemesi, dzsentri és paraszti világunk legbiztosabb ábrázolója. Azt hiszem, kulturáltabb is, mint Móricz Zsigmond. Hozzám Krúdy mellett ő állt mindig is a legközelebb.

Érdekes, hogy bár nagyon népszerű volt a magyar olvasók körében, író-világunkban mégsem tartották nagyon számon. Pontosabban íróvilágunkra mégsem hatott. Történelmien ábrázoló széles rajzú társadalmi tablója talán több tudást követelt, mint amivel prózaíróink rendelkeztek. Ő amolyan Kemény Zsigmond-i volt. Ebbe a magyar irodalomtörténetbe be kellene vinni még Takáts Sándort és a műveit is. Remélem, sikerül még róla írnom, elsősorban a szépíróról és mint a történelmi esszé mesteréről. Azt a világot, amelyet ő idéz a XVI–XVII. századból, eredeti vénával, másik nagy szépírónk, Rákóczi Ferenc az Emlékirataiban írta. E két személyiség,

Édesanyám, Mocsy Gabriella Lenke 1909-ben

Rákóczi és Takáts – XIX. századi folytatással a magyarság hőskorát írta meg.

Ma lenne 85 éves Erdélyi József, a tipikus, szenvedélyes forradalmár. Egész népi irodalmi vonalunk mestere ő volt. Összeférhetetlen természete valóságos gyermetegséggel párosult. Sokszor legtöbbet magának ártott. Mint vándorpoéta Fonyódra is elkerült. Édesanyámat, húgomat és engem is lerajzolt. Húgom arcképét orosz katonák lőtték szét a villánk falán. A szép olajképeinket is. A portrék szemeit kiszúrkálták.

Öcséméktől el kell hozni emlékiratát, amelyben a háború végi nagyatádi harcokat írta meg. Ott volt akkor helytálló szolgabíró. A legtragikusabb eseményeket is humora lengi körül. Valószínű, megjelentetem emlékiratát majd a Somogyban.

Ma van Szilveszter napja. Reggel kimentünk a Szentbalázs fölötti teleki hegyközségbe. Gyönyörű tavaszias az idő, 25-30 éve itt kutattam a népi szőlőművelés tárgyi és szellemi emlékeit. Szinte az egész hegyet fölmértem, föltérképeztem és fényképeztem, rajzoltam. Kéziratanyagomhoz még egész könyvre való, Somogyjádot és Kőröshegyet ismertető adatot gyűjtöttem.

A régiek közé itt is bejöttek a városi gazdák. Sok köztük az értelmiségi, és a cigányok is elkezdtek szőlőt művelni. A hegy remek déli oldalain jó bor terem. Gyümölcsfáiban eredeti fajtájú almákat, körtéket, barackokat találni. Nagyon sok a barack és a szilva, és szelídgesztenye is akad. Mintha a hegy fiatalodna. Kint napsütésben ittunk és kívántunk egymásnak boldog, szép esztendőt terített asztal mellett. Barátom, Szilágyi főmérnök alig várja, hogy már nyugdíjba mehessen. Erdész ember, úgy mondja, itt kint akar lakni. Fia alig 24 éves, és szenvedélyesen gazdálkodik. Szíjártó Árpád főorvos, volt kedves tanítványom is itt van. Ő visz gépkocsiján, és kísér somogyi útjaimon. Szinte egész Közép-Somogyot bebarangoltuk már mi ketten. Egy-egy út végén itthon a térképen is átnéztük a területet, és átnéztük a történelmi adattárat is. Ezen a vidéken a hegyen, a zselici vidéken nagyon sok a szarvas. Lerágják a kis fákat, de még az öregek kérgét is. A hegyi 21macskák is előjöttek, és várják a maradékot. Visszafelé elmentünk a forrás gyönyörű völgye fölött. Gyepes, szép ívű dombok hajlanak össze egymás után gyümölcsfás oldalakkal. A két-két part és tető között alig 80–100 méter a távolság. A völgy mélysége is van ugyanannyi. Valamikor Loncikát is elhoztam ide, mert oly festői és oly poétikus, hogy szerelmünknek tisztább és emberibb környezetet talán sehol nem találtam a Kárpátokon kívül. Ott heverésztünk most is a dús fűben kristályforrás és virágzó somfabokrok alatt. Embert se láttunk. Csak egy, a forráshoz jövő öreg gazdát, aki meg is hívott pincéjébe. Ott ebédeltünk frissen szedett gombából tojásos paprikást. Éjfél felé jöhettünk vissza. Ezt írtam meg Repülőgép a szőlőhegy felett című versemben 1952-ben. Talán épp 30 éve, és most megint elrepült már egy év. Most 1982. január 1-et írunk.

Azon tűnődöm, folytassam-e ezt a naplót. Az idő végtelen futásából mit jelentenek ezek a lapok, és mit jelentenek a versek? Néhány perc emlékezetét, és egész irodalmi világunk se jelent többet… Ebben a távlatban mintha mind silányabb és kopárabb tájat mutatna ez az élet lelkileg, szótárilag is. – Vagy tévednék? – De abban nem, hogy a legcsekélyebb bölcsesség és lélek vezeti a világ és az emberiség sorsát. Ebben nem tévedhetünk… Ahogy körülnézünk, talán mindig is így volt. Ezért vérzik az emberi történelem…

Tehát nem a nagy, csak a kis részletek ragyognak egy kert körül vagy egy asztal körül? Egy szerszámnak a lapján?

Fehér a hó, akár e könyv kötése. Szakad az ég, se aranya, se kékje.

Tatay Sándor írása a Bakonyról: remek írás. Tudása, ráérzése, helyismerete egyszerre szült történelmi igazságokat kimondó és megőrző magyar művet. Írói vénája egy új típusú szociográfiát is teremtett. Sándor prózánk mestere. Csak a tudatlan lektorok nem érzik, mi van szavai mögött. Fiatal írók pedig az avantgárd nekik új bűvöletében nem ismerik föl a nemes értéket. Úgy könnyebb írni, ahogy a formabontás kívánja, mert a klasszicizmus és a klasszikus érték valamit követel.

A Szántódi füzetek 6. számában érdekes és értékes Tüskés Tibor írása. Ő írta meg ebben a Szántód az irodalomban c. alatt egy révközség históriáját. Fényképanyaga is jó keresztmetszetet adott. Valamikor 1960 táján, sőt előbb is erősen hangsúlyoztam írásban is (lásd Múzeumi adattár) egy szántódi gazdasági múzeum megszervezését.

Meglátogattam az év első napján Berzsenyit. Ott áll a volt Berzsenyi Dániel Polgári Fiú Iskola kapuja előtt. Apám hordatta össze a rezet a diákjaival, elcsórt kilincsekből, gyertyatartókból öntötték a szobrot. Régi polgáristák ügybuzgóságából áll ott Gálos Ferenc és az apám kezdeményezésére. Ő volt, Berzsenyi, a mesterem és biztatóm ezen a tájon. Most is az. Állok előtte, több mint fél évszázada beszélgetünk. És egyre csak nő előttem.

Weöres Sándor leveleit rendezem. A barátság, az útkeresés, az események, az irodalom sok érdekes és elfelejtett emléke ugrik elő a szép betűkkel írt soraiból. Versek és prózai írások is. Egy-egy levelére írt versem és a tollal készült Somogyi karikatúrarajzom is előkerült a levelekből. Ezután Jékely és Kiss Tamás leveleit veszem elő. A Jelenkor, a Somogy és az Alföld részére állítanám össze ezeket.

Már nem férek el az asztalomon, tele vagyok könyvekkel és levelekkel.

Délelőtt Jékely leveleit szedtem rendbe. Írásán és stílusán szellemes és okos neurózis villog végig. Prózái mögött nem a fölvett külső, hanem a belső indítás. Kiss Tamás leveleit is elővettem. Pontos, megbízható művész és ember. Levelei okosak, mélyen emberiek és magyarok is.

Undorító, ahogy adóméltányossági kérelmemet elutasította az illetményhivatal. Fizessek, mert van pénzem. Pontosan ezt írja hivatalosan a levelében. 120 ezer forintot! Mi az egy költőnek, aki apai, anyai vagyonát cseréli becsülettel, üzleti érték nélkül, hogy végre, 70 évesen saját házában lakhasson. Persze fellebbeztem. Jó és szép versszülő hangulat ez. Valódi közérzettemetés…

Édesapám, huszonöt évesen

Korrigáltam a Somogynak Bacskay Béláról írt dolgozatomat. Érdekes kapcsolat Rónaival és Medgyessyvel és az iskola nélküli somogyi festőiskolával. Bacskay tipikus példája volt egy zsíros megyében élő művésznek. Művész életformájának.

Sorrendben számolom Weöres, Jékely és Kiss Tamás nekem írt leveleit. Kiegészítés és válasz ez Kiss Tamás könyvére, az Egy készülő nemzedék c. munkájára. Arra, amelyet az Életünk hozott 1976. évi első számában. Ebben Tamás Weöres, Jékely és az én leveleimet foglalta össze 1934 és 1944 között.

Reggel a Petőfi rádió adta másfél órás műsorban niklai riportunkat, amelyet Sumonyi Pap Zoltán szerkesztett. Címe: Berzsenyi és a Berzsenyi-sors, avagy a poézis hajdan és most. Berzsenyi Piroska, a dédunoka közvetlen közlései és természetes egyszerűsége is emelték a műsort. Érdekes volt újra hallanom Vitola hajdú dédunokájának, Hársházi Istvánnak niklai jegyzeteit, amelyeket Berzsenyiről gyűjtött a nép ajkáról. Vitola volt Berzsenyi Dániel kedves hajdúja. Így aztán két dédunoka is szerepelt ebben a riportban. Hársházi sokszor hozta be a múzeumba hozzám az írásait, adatközléseit. Megható szorgalommal gyűjtötte a Berzsenyiről szóló szájhagyományt. Munkája igen értékes. Hársháziról azt rebegte a fáma, hogy valami köze volt a Noszlopy családhoz. 1980-ban halt meg Niklán. Ő volt a niklai Hans Sachs, mert hiszen cipészmester volt. Verseket is mutatott nekem. A Noszlopyakban buzgott ilyen kitartó írói véna. Pl. Noszlopy Tihamérban, aki mintegy folytatta Gruber János somogyi „morzsák”-históriáit, ma pedig ezt folytatja Lévai József szorgalommal és tehetséggel Kaposvári furcsa történetek cím alatt. Egyre biztatom Jóskát, hogy szép kis könyv fog kerekedni írásaiból.

Lengyelben minden megy pontosan a bevált előírások és receptek szerint…

Major-Zala Lajos írt Freiburgból, és hív, hogy nézzük meg a múzeumot, mert átrendezték, meg aztán az asztaltársaságunk is üdvözöl. Érdekes, átlag európai szintű művésztársaság ez a freiburgi. Akárcsak itthon. Még a stílusuk is egyfor25ma, a divat szerint. Német verseik vidékiesek. A franciákat persze nem értem, ha pedig átfordítják, ízetlenek. Lajos ebben a kis társaságban nagyon él. Jó a svádája szóban és lírában egyaránt. Fölrázza a szunyókáló, jól élő svájciakat. Egy magyar a legmozgékonyabb Freiburgban. – Hogy kimegyek-e? Nem biztos, mert elég unalmas Helvécia…

Az emberiség történetének és társadalmának tragédiája az, hogy nem a gazdagok tartják el a szegényeket, hanem a szegények a gazdagokat. Szuronyokon villog legszebben a demokrácia?…

Tegnap meghalt Berczeli Anzelm Károly, régi barátom. Típusa volt az igen érdekes, sokoldalú tehetségnek, akinek ereje és energiája állandóan más és más területre hajtotta szellemét. Sok versesköteténél nagyobb jelentőségű műfordításainak fontos szépsége. Már-már olasz–magyar nyelvű volt. A spanyolban is kitűnő. Latintudása korunk egyik humanista költőjévé tette. Szinte Janus Pannonius társa, mint Csorba Győző, de Berczeli egész lényében, életvitelében több volt a déli emberből. Berczeli, ó, dehogy! Ő Anzelm volt… Positanóban szeretett lakni. Amíg mi Rómában voltunk, többször átjött hozzánk Rómába egy szép magyar lánnyal. Csupa láng volt, igen nagy vitalitással. Itt kapott bele regényírásba is, drámaírásba, szerkesztésbe. Többet érdemelt volna. Több megbecsülést az állam részéről. Volt benne a hatalommal szemben egy tartózkodó rátartiság. 78 éves volt. Az átlag részére a szellemi higiénia biztosítása korunkban a televízió, rádió, sajtó áradásában nehéz, de épp általuk fölnőhet egy réteg oda, hogy távol tarthassa magától a bóvlit és a hazugságot.

Zsúfolt nap.

Nádor Tamás telefoninterjút kér új, Helyettük szóljál kötetemről a Könyvvilágnak a Tanít a táj sorozathoz. A Rádió és Televízió újságban megjelent a Táj nem kér tükröt című írásom. A Somogyi Néplap Tabról, szülőfalumról kér írást a 26Somogyi tájak, somogyi emberek sorozatba. E legkönnyebbnek látszó lesz a legnehezebb. Írni anyánkról…

Stefi igen otthonülő, csendes és sokat olvas. De egyszerre tettre kész, vidám tűz tud lenni. Ragyog, és csupa mosoly, mint a fiatalság. Szerencse, hogy itt ül a szomszéd szobámban.

A demokráciák tévedése az, hogy a népet összetévesztik a párttal, a pártokkal. A nép nem pártokat, hanem jólétet és jó közérzetet kíván.

Keresztury Dezső elküldte Istenek játékában című kis könyvét, amelyet 250 számozott példányban nyomtak. Kár, hogy versben írta, így aztán hiába Dezső bölcsessége, versezetek ezek 31 oldalon. Micsoda okos emlékirat vagy költői végrendelet lett vagy lehetett volna, ha tömör prózában fogalmazza meg mindezt!

Minden életforma és társadalom tönkretevője és legnagyobb mérgezője a hazugság. Ettől kellene megszabadulni.

Szauter Ferencné Szíjártó Mariska néni mesélte ezeket Illyés Gyuláékról: Gyula édesapja, János igen egyszerű észjárású iparos volt. Pusztai és nem dombóvári a modorában is. Felesége viszont Kállai bognármester lánya, aki igen gyönyörű nő volt. Rá is fizetett a pusztai kovács, azaz János. Így aztán hajthatta haza Rácegresről Ozoráig. Hogy mint és hogyan, maradjon a jegyzetfüzet része.

Mindenesetre, amit mond a 91 éves Mariska néni, azt mondják a dombóváriak is. Azt, hogy a szépasszony a fiához, Gyulához nagyon ragaszkodott, de a kislányát elvették tőle. A kis Illyés Klárikát gazdag rokonai, Reisz Károlyék nevelték. Reiszéknek volt kocsmájuk, házuk. Az iskola is az ő házukban volt. Egyszer Gyula édesanyja meg akarta látogatni a kislányát. Gyulával mentek, de az egyik hídon megállt az édesanya, és azt mondotta: – Vissza, mert még téged is elvesznek tőlem. – Az ozorai Reisz Károlyék mindig is segítették ezek után is a Gyuláékat. Tehették, mert jó emberek voltak és gye-

Tizenhat évesen

rektelenek is. Gyula rokoni támogatással élt. Nagy család volt az Illyés, a Reisz és a Heinlein család. Reiszék Révire magyarosították nevüket. Ők is mind kocsmárosok voltak. Én láttam Szíjártóéknál egy családi fotót, kb. 1910-ben készülhetett ez a felvétel, ma Szíjártó Árpád, volt diákom, főorvos tulajdona. Ezen a fotón Gyula olyan tíz év körüli szép gyerek. Illyés Lajos, Gyula édesapjának, Jánosnak a testvére is kocsmáros volt Dombóváron. Ezeknél lakott Gyula, és Dombóváron lakott a juhász nagyapa is, azaz Illyés Gyula nagyapja. Itt lakott Reisz Dénes is, akinek Szíjártó Margit volt a felesége, azaz az adatközlő Mariska néni nővére. Ezeknél találkozott Mariska néni többször is Illyés Gyulával. Később aztán Heinlein Béláéknál lakott Gyula, mint dombóvári gimnazista. Heinlein Béla tanító felesége igyekezett Gyulát nevelni. Ő szintén Illyés lány volt.

Gyula eléggé gőgös és sértett gyerek volt. A nevelése nem sok eredménnyel járt Heinleinéknél. Így került aztán Dombóvárról Bonyhádra. Azon a fotón, akiket említ Mariska néni, mind szerepelnek. Körülbelül negyven-ötven rokon, így Illyés János is, aki Franciaországba került, és onnan nősült. Ő volt Gyula segítője is Párizsban. Ez az Illyés János gazdagon jött haza Ozorára. Autóbusszal fuvarozott Ozoráról. Őt úgy gyilkolták meg. Felesége a kislánnyal aztán visszament Párizsba.

Gyula nagybátyja, a szintén Illyés Gyula okos és jószívű jegyző volt Dombóváron. Ő is gazdag ember, és mindig támogatta a diák Illyés Gyulát. Mariska néni azt mesélte, hogy Gyula nem nagyon akarta elfogadni tőle sohase a pénzt.

Gyula édesapja, feleségének elhajtása után nem nősült meg. Magányos, pusztai ember volt. Bizony nagyon is szegényen élt a pusztai kovács, asszony nélkül. Úgy mesélik, hogy Gyula az édesapja gyászmiséjét a templom közepén térdelte végig. Amolyan oroszos pannóniai kép ez…

A zöld tintám, amellyel leveleimet írtam, rohamosan halványul. Egy-egy versemet alig tudom kiolvasni. Ha nem gépelteti le egy-egy kedves barát ezeket a zöld tintámmal írt verseket, még emléke és írott betűje se marad az ifjúságnak, a szerelemnek.

Vas István leveleit rendezem. Nagyon is odakívánkoznak Weöres és Kiss Tamás levelei mellé. Indulásunkban, irodalmi környezetünkben sok a közös.

Itt volt Kanyar József, a Somogyi Almanach szerkesztője. Megbeszéltem vele irodalmi levelezésünk kiadását, de úgy, hogy 1934-től ölelje föl a levelezést 1949-ig, a személyi kultusz föllángolásáig. Ugyanis ez az év perzselte föl a mi utunkat, költők és költészet útját. Oda lyukadtunk ki Jóskával, hogy sajnos vidéken, ebben a szituációban a guanó vasbetonná szilárdult a szellem körül.

Erősen szakad a hó. Ebből is nehezen lesz borfejtés szerdán Becén. A madarak bejönnek csaknem a házba. Két fakusz, négy pár cinege, a kék, a barkós és a széncinkék és két darab vörösbegy. Ezekre is lesnek a macskák, akár az emberekre, vigyázni kell rájuk. De ki vigyáz az emberekre? A börtönök, a bilincsek és az atomfegyverek között…

Együtt van az 1981. évi Dunatáj négy száma. Csányi László kitűnő folyóiratot szerkesztett Szekszárdon.

Elővettem levelezésünkből Toldalagi leveleit. Ártatlan, kicsit nagyzoló pózok hullanak ki soraiból. Az idő koptatta le a gh-val írt Toldalaghyt egyszerű Toldalagivá. Az biztos, hogy többet érdemelne a kritikáktól, az irodalomtörténetünktől, mert költészete színeiben, érzékteremtési erejében vetekszik Radnótiéval. Fiatalkori lírája nagyon egyéni és elragadó báj volt. A Pilinszky-barátság is ösztönözte munkára. Vetekedett Pilinszkyvel. Ha jobban összeszedi mondanivalóját, és nem fut versenyt a sok írással, akkor Pilinszkynek nemcsak vetélytársa, de párja is lehetett volna. Így is át kell nézni még a művét, amely javában vetekszik a legnagyobb kortársaival a maga területén. Költői képességben, készségben, egyéniségben alig akad különb nála.

Közben előkerestem Képes Géza és Forgács Antal leveleit is. Be kell ezeket is Tatay Sanyi leveleivel együtt szerkeszteni ezekbe a kis könyvekbe.

Forgács Antalnak tizenhárom levelét találtam meg. Őszinte, mélyen baráti hangja minden költői póztól mentes. Nem az utókornak írt, hanem barátjának, akit segíteni akart, és akit segít is. Sohasem taktikázik. Közöl, köszönt, kér, értesít. Igen közel áll hozzám. Ahogy beszéltünk, olyan tisztán halt is meg, mint francia önkéntes a Fejér megyei szegény magyar költő. Többet érdemelne, legalább egy szobrot Bicskén. A Radnóti-kultuszt arányosan meg kellene osztani vele is. Forgács azoktól és azért halt meg, akár Radnóti, csak sírját se tudjuk, hol domborodik. Uraim, legalább egy elemit nevezzünk el Forgács Antalról…

Munkácson pedig Sáfáry Lászlónak a szobrát kellene megörökíteni, és egy utcát kellene róla is elnevezni. Azon a tájon, Kárpátalján kevés akkora költő és jellem született, mint amilyen ő volt.

A személy és a szeszély kultuszának hona vagyunk. Hatalom és divat vakítja el az embereket és az agyakat.

Mint a tükör, olyan sima, és úgy ragyog a jég most a kertjeinkben. Ahogy utcáinkon, tereinken, éppolyan síkos ma kint a világban is az emberiség útjain és a politika fórumain. Milyen jó azoknak, akiknek nincs mit félteniük, tehát nincs mit veszíteniük. Teszik, amit mondanak nekik.

Ember alkotta jégkorszak kora közelget. Jelei máris itt vannak. Végül az ember önmagába fagy…

A miskolci Napjaink kért verseket a költészet napjára. Legalább egy oldalnyit. Mit is tehetek? A legnehezebbet: előveszem régi füzetemet, és válogatni kezdem a verseket, már-már az el is felejtetteket. Ez is, az is fel-felcsillan, megszólít és kér, hogy másokat is megszólíthasson. Másolni és javítani kezdek. Talán tudok Miskolcra verseket küldeni.

Károlyi Amy írásai még szenvelgő nagyasszonyi stílusukban is erősen svábosan szentimentálisak. De Weöres kisugárzása és csiszolóműhelyének pora mind érdekesebb fénnyel és színnel lepi be Amy verseit. Valamikor Pécsen Sándor azt 31vallotta, hogy minden költőfeleség költői műve annyit ér, amennyit át tudnak érezni és vissza tudnak adni. A viasz- és a pecsétnyomatot mindig nagyon is hangsúlyozta. Akkor még nem gondolta, hogy Amy lesz a felesége…

Északon a katolikus lengyelek voltak a Nyugat védelmezői a török és a tatár ellen. Ezek előretörését a lengyel katolicizmus állította meg a XVI–XVII. században. És ma is a legerősebb gát. Véletlen, hogy ma lengyel a pápa is… Van-e véletlen?…

Laczkó András Bohuniczky Szefi kéziratban maradt Hetven év című önéletrajz-írásából hozott egy részletet, hogy olvassam el. Látom a Takáts nagyapám idejéből fölrajzolt tabi figurákat. Bohuniczky Szefi emlékirata olyan jó rajz, és olyan hiányt kitöltő, hogy szólni fogok Kardosnak, Illés Endrének, adják ki. A kézirat Rónay Laci tulajdona Gyurka után, aki magához vette Szefi halála után az írásokat. Laci most ideküldte a kéziratot a Somogyhoz kiválasztásokra. Ügybuzgalom és szeretet van ebben, de nagy könnyelműség is. Kéziratot, ha gépelt is, egészben leküldeni veszélyes. A magyar kéziratok sorsa kísért most is e tettben? Mennyi kézirat veszhetett el a századok során?

Tegnap este egyórás rádióműsort adtak. Ezt Filippinyi Éva állította össze Emlékek, otthonok Takáts Gyula életében és költészetében címmel. Közreműködött a költők közül Weöres, aki Pécsről, Rómáról beszélt, és verseim, rajzaim természetéről. Csorba Győző pedig a római sétáinkról. Fodor András a Somssich Gimnázium Don Pedro versosztályozó tanáráról. Magam pedig a kaposi szőlőhegyekről, Becéről, a Nagyberekről és a magyar és az európai mediterránról szóltam.

Diákjaim mindig érezték emberi hovatartozásomat. Ezt szokták énekelni: „Pedro, a nép barátja, jobbra néz és balra lát.” Hát még ha tudták volna, hogy Hóman Bálintnak beadványt adtam, amelyben kértem a gimnáziumi tankönyvek átírását igaz magyar történelemre. Le is állítottak ezután a történelem tanításáról. Lásd! Történelmet is tanítottam című, a Somogyban 1980. év folyamán megjelent írásomat.

Tandori Dezső hozzám ajánlott verseket küldött a Somogy részére.

A Szabadság parkra átkeresztelt szép park mellé óriási rendőrséget, fogházat, pártiskolát építettek. Egyik nézi majd a másikat…

Este egy szép cowboyfilmet néztem végig a televízión. Oda lyukadtam ki, hogy ezek a filmek az amerikaiaknak a népmeséi. Ezekben a seriff a király, és az igazságszolgáltató főhős, a szegény igazságkereső legény a legjobban lövő pásztor. Ő a becsület és az ügyesség. Ő győz a gonoszokon és a banditákon. Így aztán érdekes a pásztorok szerepe a magyar és az amerikai „népmesékben”. Pásztorok azok a szabad emberek, akik nehéz életükben is teremtenek irodalmat. A Zselicségtől, a Nagyberektől Texasig ilyen változatosak a történetek, és érdekes, ahogy mesékké alakulnak át.

Az asztalomon három plakett: Rippl-Rónai, Egry József és Berzsenyi Dániel.

A három mester mellett itt van Borsos Miklós plakettja. Borsos megformálta a bronzot, de én megformáltam-e a magamét? Egyre nyugtalanabb vagyok, magam miatt. Mert a lélek és a test együtt a mű szobra.

Levelezni?… Amennyire szerettem, ma éppannyira rettent. A levél betűi elrabolják a versek betűit. A levélírás terrorja sokszor elűzi a költőt, írót, művészt a paradicsomból. Lecsalja a hegyről a berki tájakra…

A szépségideál kérdésében a természetet és szókincset egyaránt pusztító civilizáció és a gépesítés, az üzlet odajuttathatja-e az emberiséget, hogy a görög szobrokat is giccsnek tartja? Giccsnek? Hacsak az emberi végtelen sznobizmus meg nem menti őket.

Az erdélyi fejedelmeket valamikor felkaftánozott fejedelmeknek hívták, mert keletről kapták a kaftánt. Ki-ki hogy viselte, el lehetne lesni ezt? Olvassátok, barátaim, többet Erdély történelmét, még akkor is, ha túllépte az embert és a stílust az 33idő… Hová tűntek az agorák?… Hová a bölcsek? Micsoda harsogó némaság!… Micsoda néma harsogás!

A Hetven év, azaz az Életem története kb. 700 gépelt oldalnyi kézirathoz, az első oldal elé csak úgy odatéve Szefi végrendelkezése. Így hangzik: „Önéletrajzom első kötetét Rónay Györgyéknek ajándékozom azzal a kéréssel, hogy csak halálom után lehet kiadni. Ha meg tudják jelentetni, a honorárium kizárólag őket és őutánuk Rónay Lászlót és családját illeti. A már kész, de még le nem gépelt önéletrajz második része is kizárólag az ő tulajdonuk lesz. Bohuniczky Szefi Budapest, 1967. augusztus 28.”… És ezt csak így elküldeni egy vidéki folyóiratnak? Mielőtt a Somogyban részlet megjelenne, ezt a végrendelkezést ajánlva visszaküldöm Lacinak.

Vidéken élő költő jött el hozzám Zalaegerszegről. Verseiről kérdezett. Érdekes, hogy még azok, akiknek van egyéniségük és lírai szótáruk, vidéken azok is valakit vagy valamit igyekeznek utánozni, és nem a saját hangjukat mélyíteni és tisztítani.

Kötelességem lenne Bohuniczky Szefi írásáról egy tanulmányt írni. Ma a visszaemlékezések divatjában ez egy kiemelkedő társadalmi rajz, de úgy, hogy egyúttal kerek irodalmi mű is. Meglátom, mit mond a lelkiismeret, és mit enged meg az idő…

Erőszak és hazugság hirdeti a békét és a rendet, ráadásul még a szótáraik fogalmai, szavai itt is, ott is mást, sőt homlokegyenest ellenkezőt jelentenek. Így aztán a nyakig fölfegyverzett Bábel nem sok jót ígér az emberiségnek.

Rádics Károly négy Babitshoz írt levelemet és egy Móricz Zsigmondnak írtat küldött hozzám. Igen érdekes korrajz, lelki ábrázolás ez az 1937–38–39-es évekről. Talán a Somogyban le is lehetne hozatni; az egyik Babitsnak írt levél kettős, mert Weöres Sándor is csatlakozott az írásomhoz. Kiss Tamás levelei ötvenöt oldalt tesznek ki. Este pedig leadom Jékely Zoli leveleit gépelésre.

Juhász Feri írt, hogy „lángelme elődünk, Arany János ünnepe van. Szólnál-e róla?”… És meghív az Új Írás részére egy vallomás írására. Természetesen örömmel írok, hiszen Toldi segíthet rajtunk csak, az ő emberi erényei és szellemi szikrája. A szellemi Toldik hada segíthet. Kiss Dénes emlékezett meg a Népszabadságban a Kimondaniról. Nyomdászok köszöntik a költőt címmel.

Tegnap, keresgélés közben találtam két Radnóti-levelezőlapot. Az egyiket Párizsból küldte. Jankovich Ferenctől is előkerült egy tucat levél. Érdekes, hogy Rónay György és Radnóti leveleit sehol sem találom, úgy eltűntek, mint az egyik már kész, kézzel írt regénykéziratom is. Képes Géza Fényhalász című kötetének ismertetése alkalmával meg kell emlékezni Géza ritka egyéniségéről. Ő a magyar Kolumbusz, ezt Fodor Bandi mondta. Legtöbb irodalmi táj be- és átjárója, hajózója, ahogy naplója is bizonyítja. Érdekes, Babits nem értékelte a Nyugatnál ezt a magyar tehetséget. Ezt a – bátran mondhatni – nyelvzsenit. Ezt keserű malíciával meg is említi Képes Géza az egyik levelében.

A téli Zselicség vetekszik a legszebb kárpáti, alpesi tájakkal. Osztottsága és sűrű rácsozott tagozódása igen változatos látványt nyújt. Ráadásul a sok terasz és pince még látványosabbá teszi. Sántos fölött a középkori volt Fürjtelek-hegyben gyönyörű völgy felett egy Krisztus-keresztet találtunk. „Íme a szeretet 1885” felirattal. A Krisztus-fej le volt törve. Erősen dolgoznak a kegyetlen, romboló gyávák. Iszonyú látvány apám születésének évszámával ez a kereszt a szép tiszta hegyben.

A Somogy szerkesztőségi ülése bizony elég savanyú, ízetlen volt. Lobbanékony egyéniség alig akadt. Fodor Bandi egyénisége és következetes szorgalma, szerkesztése a legnagyobb érték a folyóiratnál…

Becén voltunk bort fejteni. Befagyott körbe a rianásos jég. Szomszédunk befűtött. Az erjedt bor illata és a fagyos levegő a szép tájba különös hangulatot hozott. Kár, hogy már megszűnt a betyárvilág – hajtogatták barátaim a gazdagon terített asztal körül, ahol a házi disznóölések remekei sorakoztak.

Harminc liter bort hoztam haza, mert közeledik a 71. születésnapom.

Stefi azzal fogadott este, hogy Apró Tibor telefonálta: elkészült és a kiadóban a Helyettük szóljál című verskötetem. Holnap pedig Fodor Bandival Zalaegerszegre megyünk irodalmi estre.

Kanizsán át Zalaegerszegre megyünk Somogy-estre. A város vezetői szerencsésen dolgoznak a mérnökökkel. Szépen épül a tájban a város. Nagyon szép a művelődési központ is a Sándor-dombon. Olyan városi könyvtár fogadott itt, mint a finnországiak voltak. Kisült, svéd bútorokkal bútorozták. Van itt balett-teremtől, mozin, színházon, kis és nagy előadótermen kívül minden, csak épp emberekkel nem sikerült bebútorozni. Bizony össze sem lehet hasonlítani ezt a Somogy-estet a kanizsaival. Kanizsa múltja és történelmi háttere valami egészen mást hozott, mint itt a sok-sok közigazgatási, nevelési újdonsült vezetőség. Szinte sajnálom tőlük ezt a szép épületet. A város főtere olyan Deák Ferenc hangulatú, hogy szinte megható. Este pedig olyan üres az utca, akár a könyvtárterem volt. A Bárány Szállodában este beöltözött cigány fiatalok üldögélnek az asztalnál. A lakosság sehol. Úgy mondják, csak akkor jönnek este ide, ha hivatalosan hívják őket. Kaposváron is hiába muzsikál a cigány esténként a szállodákban. Nem biztonságosak a vendéglők. Sokszor jön most is az igazoltató. A be-benéző rendőrség. Úgy látszik, kialakulóban van a magyar végek világa…

A zalai dombvidéken át nagyon szép volt az út. Úgy mondják, a Kis-Balaton újra épül. Közben Fodor Banditól értesülök, hogy Hubay Miklós Firenzébe utazik. Elnök nélkül az irányított Jovanovics mellett Fekete Gyula a vezetőség tagja, akivel Bandi dolgozik. Nem tudom, Bandinak is érdemes volt-e beszállni. Egy biztos: ő a garancia a belső munkában a tisztességre és arra is, hogy valamit akar csinálni, ami hasznossá teheti ezt a kívülről irányított és rángatott intézményt.

Gönczy Ferenc szobra a göcseji múzeum előtt áll. Furcsa érzés ércbe öntve látni azt, aki elődöm volt az intézménynél. Gönczy volt a somogyi múzeum igazgatója, utána huszonkét évig én következtem.

Keresztury Dezsőről nagy szeretettel beszélnek a városban. Könyvtárának jelentős részét is odaadta, és most azt rendezi Nyakasné, aki Tabon született, az én szülőfalumban. Lelkes, okos, következetes és pontos dolgozó és szervező Nyakasné.

Megnéztem Bernáth Aurél állandó kiállítását, amelyet a régi Antall-házban alakítottak ki. Új környezet, három szépen rendezett közepes nagyságú terem. Az első két terem anyaga meghitt és nemes alkotásokból válogatott. Ott van, amit még én vásároltam, a Svájci-tó, Zöldkályhás önarckép és a Tengerparti gátak. Szép rajzok. A második szobában jellegzetes jó művek Kisörsről a szőlőből, ahol többször is meglátogattam Aurélékat. Ezek a képek általában 1930 és 1950 közöttiek. Aztán jött egy átmeneti stílus a vörös-lila hangulatú képek felé, és ezek bizony elég gyöngék. Legnagyobb baj pedig az, hogy Bernáth ki engedte állítani a rendelésre festett pannókat és freskóinak nagyméretű vázlatait, mert bizony ezek alig haladják meg a szocreál nívót. Szinte agyoncsapják, amit látunk az első termekben. Csodálkozom, hogy ezt Marili mint művészettörténész megengedte. Nagyon szép így is a Bernáth Aurél állandó képtár anyaga…

Délelőtt 11 óra, és üres a Turul kávéház Dorottya presszója. Ketten ülünk, aztán négyen. Akkora zajt csap a magnózene, hogy rá kell szólni a bárhölgyre. 30-40 évvel ezelőtt bizony 37minden asztalnál ültek a vidám sörözők, kávézók, borozók. Pedig akkor nem is volt szabad szombat. Úgy mondják: azért szabad a szombat, hogy mindenki dolgozhasson a maga zsebére találva munkát. Mégiscsak a munka társadalma vagyunk.

Az egyik pénztártól a Zselic Áruházban fizetés után odaszaladt hozzám a pénztárosnő. Nejlonzsákból elővette a Százhúsz vers című kötetemet, hogy dedikáljam. Mondja, már három hete hordta magánál. A legszebb ajándék volt ez mostanában. Mégiscsak szeretik a verseket. Holnap kellene Csokonai szobrát koszorúzni, de új kötetem dedikálására Pestre kell utaznom. Ezzel a koszorúzással kezdődik évek óta a kaposi Dorottya-farsang.

Farsang? Évek óta tombol a világban az elavult ideológiák és felfegyverzett filozófiák tragikus farsangja…

Stefi akkor boldog, ha dolgozhat, és mert az élet munka, ő mindig ragyog… Ebben a fényben nekem is annak kellene lennem… Ami a legszomorítóbb a világban: az erőszak. Tőle pokol a föld… Az Esterházy-tiszttartóházat elneveztem Dorottya-háznak. Hamar átvette ezt az egész város.

Pesten voltam: a Szépirodalmiban dedikáltam, közben megjött Jékely, és bejött Réz Pali, Domokos Matyi, Gál István. Jó irodalmi kaszinó jött össze. Pali mondta, hogy lemásoltatta dedikált Helyettük szóljál kötetemből azt a verssza-

A lápafői ház

komat, amelyet boldogult Ádámról írtam. Említette, hogy szegény Zelk Zoltán utolsó verssorai ezek voltak: – Ott jobb volt írni a kávéházban, mint itt ülni az ÁVO-házban.

Jékely meghívott ebédre. Fél négy felé jutottam ki hozzájuk, mert Győri Jánossal beugrottam Juhász Ferihez. Elég lehangolt állapotban van. A választmányi szavazatok zavarják talán? Sokan szavaztak ellene, pedig eddig se volt célratörőbb, mint a többiek. Most Aczél hangulata aggasztja talán, akiről úgy mondják, választások után azt kérdezte: – Most aztán hogyan tegyem Ferit a Szépirodalmi élére?

Zoliéknál Áprily halála óta átalakították a lakást, és felújították az épületet. (Amióta visszajött Adrienn, látszik, hogy asszony is van a háznál.) Nagy, megható szeretettel ápolja édesapja emlékét. Egyik szobában az Enyedről hozott könyvesszekrényben régi erdélyi könyvei vannak, metszetek városokról és az a szarvas, amelyet együtt vettünk egy kis budai Fő utcai régiségkereskedésben. A szarvas, fényképek: Áprily a régi házsongárdi kertben, enyedi tanártársainak társasága és a szomszéd kislány majálison készült képe, az ébredő szerelem emléke. Legépelte Zsoli a nagybátyja – tábori tüzérhadnagy volt – 1914–18-as harctéri naplóját, aki végül is nem az olasz fronton halt meg, de itthon, spanyolban. Jékely asztala a költői rendetlenség. Hogy is írhat rajta, nem tudom, csipetnyi hely sincs a tiszta papírnak. Ő a legszeretetreméltóbb barát. Figyelme és segítőkészsége, vendégszeretete mélyen emberi. Mint a vidéki száműzetésből megtért testvért, mindig úgy fogad. Most is levest melegít, ebédet tálal, kávét főz, kenyeret vág, bort tölt megindító szeretettel. Közben egyre szellemesebb. Itt hallottam, hogy a Lukács fürdő kabinosa Kolozsvári Grandpierre közös barátunk könyveit pissoir-memoároknak nevezi. Szellemes és találó, hiszen néha ammóniákszagúak. A figurái és a regényhelyzetei is sokszor azok. Csak ő lebeg és lépked Grál-lovagként tisztán a tájon. Végh Gyuri emlékezéseit is összerakta, csak egy kicsit emberibben.

Ma fejezte be a gépelő költő barátaim leveleinek másolását. Beszéltem ezekről is Pesten. Kíváncsian várják itt is, ott 39is. Be kellene iktatni ezeket egy olyan életrajzfélébe, amely nem életleírás, hanem annak rögzítése, ami körülveszi az ember életét, ihleti és taszítja. Egy a szerves és szervetlen világból való hang, vélemény és könyvek, utazások és levelek, irodalmi, néprajzi, történelmi események világa. Valami ilyent kellene előszónak összeállítani. Szerződést kötni ilyenről a Szépirodalmival, de talán inkább egy új verseskötetről kellene szerződést kötnöm. Jékely Zoli megdöbbent, hogy az egyik metszeten fölismertem a zsibói Wesselényi-kastély udvari följáróját. Nekem ismerősek mindenhonnan a hazai tájak, várak, kastélyok, bútorok, parkok, utcarészletek, épületek és mindazok, amik körülvesznek vagy körülvettek engem, akár könyvben, akár a könyvön túl az életből.

Szép fagyos délután. Kimentem sétálni a parkba. Valamikor Honvéd tér volt, aztán Virágos pálya, aztán Horthy park, ma pedig már Szabadság park lett a neve. Ki tudja, mi lesz még. Hacsak a világot, a minden földet betonnal be nem kenik, és a fákat arborétumokban mutogatják majd, mint az állatokat az állatkertekben. Ezt a parkot akkor ültették, amikor érettségiző diák voltam. És most így fél évszázados fák között sétálok. Ágaik között az idő lebeg. Törzseik előttem nőve történetek színpada volt, és lesz nélkülünk is. Valamikor a kaposi tábori repülők indultak innen, és innen repült föl a labdánk is, és senki sem fog emlékezni rá, csak ez a kis könyv, ha megmarad, és minden olyan komoran, hidegen néz majd körül, mint ahogy Dániel ércből öntött arca néz reám.

Születésnapom. 71 éves vagyok. Hideg, napos az idő. Sok a tervem. Reggel korán jót tornáztam, Stefitől egy üveg szalagos vörösbort kaptam. Reggeli után előkerestem Csorba Győző leveleit 1941-től. Szépen beleillenek az Egy készülődő nemzedék levelei közé. Jól fogja zárni azokat a római utazás s a hozzá fűződő előkészületeink leírásával. És a sorsunkra is rávilágít. Tizennégy levelezőlapot, levelet adtam ki gépelésre. Este Stefivel kezdtük összeolvasgatni a kéziratokat, nagyon 40érdekes például a Weöres-levelezés, és sokat mulattunk munka közben. Kitűnő a humorérzéke Sanyinak.

Ilia Mihály köszöntött születésnapomra meleg hangú sorokkal. Ő a legkülönb jellemek egyike. Végül is ezért váltották le a Tiszatáj szerkesztőségéről. De szelleme még most is érvényesül a folyóiratnál. Vettem hat darab könyvespolcot. Talán felkerülnek rá a mostohán tartott folyóirataim évfolyamai, amelyek az udvari kis könyvesházban vannak.

A Dorottya-nap lassan kisebb népünnepély lesz Kaposváron. Egy kis rusztikus irodalmi íze is van, ahogy a Fő téren a Csiky Gergely Színház művészei idézik nyers körítéssel Csokonai vígeposzát. Aztán a képletes karnevál Kossuth Lajos szobrától a Dorottya Szállodáig a fogatok, lovasok, táncosok, sátorosok sorával együtt visznek valami színt ebbe a téesz ízű városi hangulatba. Boldogult öcsém meghonosította a ma már híres Dorottya-bálokat is. Már délután gyülekeznek a vidékiek: orvosok, orvosfeleségek, közigazgatási tisztviselők stb… Észre sem veszik, hogy legtöbbje bizony kiöltözött és kicsinosított Dorottya-figura… Ilyen a világ.

Jékely leveleit olvastuk össze. A barátságnak olyan mély vonásai rajzolódnak ki ezekből a sorokból, hogy Stefi egészen meghatódik. Biztat a lélek engem is, hogy ki kell adni ezeket a leveleket.

Február első vasárnapjával kezdem ezt a második jegyzetfüzetet. Délután Dombóvárra vittük át dr. Szíjártó Árpád, kedves tanítványommal a 91 éves Mariska nénit, aki Illyés Gyuláról mondott el ezt is, azt is. A dombóvári Flórián-szobor mögött van a három Szíjártó-ház. A középső rész még most is Mariska nénié. Jéghideg és vizes. Az öreg konyhában és a szobákban század eleji rendetlenség. Értékei, úgy mondja, állítólag a falba vannak rejtve, Ez a három ház Szíjártó Károly csizmadiáé volt, akinek kilenc gyermeke volt. Ötven41évesen halt meg. Özvegye nevelte fel a kilenc gyereket. A szélső házon Szepesy Szijártó László költő emléktáblája van (1880–1915). Szegény csizmadia árvája volt, először papnövendék lett, majd váci tanár, és lelkesítő hazafias verseit sorsával pecsételte meg: Doberdónál esett el mint népfelkelő tiszt. A híres Kis Pajtás szerkesztője volt az első világháború előtt. Mariska néni jeges falán függ szmokingos képe, háttal az emléktáblának. Az udvar végében egy kőműves lakik. Cigányember, és egy holland tanárnő jár hozzá. Azt mondja: ki akarja vinni, és feleségül akar hozzá menni. Micsoda fura magyar világ és keresztmetszet pár rozoga házon belül.

A temetőben Szíjártó Árpi megmutatta Illés Gyula (ipszilon nélkül) nagyon szép fehér márványobeliszkjét. A fölirat ideális férfiról és a szülőföldjéért dolgozó és harcoló nemes lélekről beszél. Nem tudom, Gyula leírta-e ezt a szép szöveget nagybátyjának sírkövéről. Fontos lenne, mert ez az Illés Gyula a népéért és a községéért harcoló magyar jegyzőnek a példaképe lehetett.

Innen a kaposkeresztúri szőlőhegybe mentünk. Olyan ez a hegy, akár egy kelta földvár, olyan érdekesen kialakított és olyan szépen teraszolt. Látszik az emberi gondolat és az emberi kéz nyoma ezen az igen szép fekvésű hegyen. Ilyen a sántosi hegy is. Látszik Szalacska hatása az egész Kapos-völgyön. Találtunk itt fönt a hegyen egy kőkeresztet 1756-os jelzéssel. Ilyen régi írott keresztet az én gyűjtőterületemen még nem láttam. 1956-ban renoválták, és akkor valaki le is döntötte. Most egy vaskereszttel megtoldva áll a hegyen, de előtte szép kis virágoskert van. Valakinek szívügye ez a névtelen, csak évszámokkal jelzett vaskereszt. És íme, akár egy remete, a házából kilépett egy torzonborz, toprongyos alak. Haja tele volt vattacsomókkal, szösszel és porral. E hajdani szoba-konyhás csőszház lakója, már harminc éve, ez a Jászságból idebújt Bolló József. Négy macska a társasága. Egy héten öt liter vizet hoz a völgyből. Teát és kávét iszik. Dohányzik, és örül, hogy egyedül lehet. A legrettentőbb hidegben is jól érzi itt magát. Úgy mondja: utálja az emberekben a ronda dumát és a hazugságokat. A parasztot sem kedveli, mert fukar. Sokszor egész napi napszámban egy liter bort kapott csak, és 42valami ennivalót ebédre. Most van 1700 forint nyugdíja, és sétálhat a tetőn. Valóban az emberek és a társadalom fölött él, szinte úgy, mint egy ősember, vagy inkább talán úgy is mondhatom: mint a török alatt a somogyi erdők, szőlők közé bújt XVII. századi magyarság élt. Megrendítő példa, de demonstráció. Ennek az embernek négy testvére él, és a fia Amerikában van. Magyar keresztmetszet egy vasárnap délutáni sétán.

A kaposi Vajdahunyad

Most kaptam a hírt Csányi Lászlótól, hogy meghalt Martyn Klári. Klári nagyon szerette Ferencet. Összeköttetése igen előnyös is volt Ferinek, és emiatt voltak is ellentétek a csodadoktor Martyn Róbert és Pécs között. De tény, hogy ügyes asszony volt Klári. Ennek révén sokra is vitte. A Király utcai gombos üzletből a Martyn-képtár Kanonok utcai múzeumáig. Véleményem szerint nem nagyon értette, mit is csinált a férje, de amit alkotott, neki az volt a legjobb, a legokosabb és legszebb is a magyar képzőművészetben.

Tandori levélben értesített, hogy rengeteg a napi teendője, mert nagy a madáretető területe. Szép dolog és szokatlan, hogy költők ilyennel is törődnek. Apám 1920 és 30 között egy egész városra divatba hozta a diákjaival a madarak – nemcsak etetését – karácsonyát is. Jékely Zoli ablakában sirályokat és csókákat etet. A csókák ravaszul fenéken csípik a náluk nagyobb sirályokat, és így leugratják őket a párkányról, hogy falatozhassanak tovább. A galambok is sürögnek ezen a párkányon.

Most olvassuk össze Kiss Tamás leveleit. Bizony nem tudom Tamás születésének hónapját, de írni kell neki, mert ebben az évben lesz ő is már hetvenéves. Weöres, Jékely, Vas, Képes él még ebből a nemzedékből, amely még a Nyugat fényében nőtt föl. A fényt mindig szem előtt tartották, mert a fényben jól látni az irodalom dolgait, irányvonalak szellemi útját, és jó a saját munkában és a folyóiratokban is erre figyelni.

De ezek a költők halottaikkal – Jankovich, Rónay, Toldalagi, Hajnal Anna, Forgács Antal – együtt azt is látták és érezték, hogy nagy fölkészültségük ellenére kívül vannak a „palotán”. Hiába van itt Sőtér, Tolnai, Szerb és Halász, nem teremtettek maguknak saját „szalont”. Az is igaz: közbejött egy rettentő nemzeti pusztulás és pusztítás.

A Helyettük szóljál kötetemre Rába György írta az első levelet. Vannak írók és költők, akik lázas gyorsasággal érdeklődnek, és szavuk ugyanakkor nagyon is fontos.

Szederkényi Ervin kéri Weöres levelezését a Jelenkornak. Telefonon megbeszéltük, hogy két-három részben hozza le. Jékely leveléből kitűnt, hogy Csöngei emlék című versemet nem 1937-ben, hanem 1935-ben írtam. Akkor nyáron voltunk Csöngén Sanyiéknál.

Jánosy István megköszönte a Kimondanit, és írja, hogy befejezte Platón Állam című művének a fordítását. 600 oldal, nagy és biztos remek munka, mert Jánosy alapos és nagyon lelkiismeretes. Értesített arról is, hogy fügefámat jól bekötözte, hogy meg ne fagyjon, és várja, hogy Gyenesről tavasszal kivigyem Becére. Érdekes, szorgalmas, teremtő család a Jánosyék. Asztaloskodnak, építenek, kertészkednek, és jó verseket ír István. Németh János zalaegerszegi keramikus kiállítását láttam a Rippl-Rónai Múzeum képtárában: A klasszikus és népi mitológiának olyan szép ötvözete ez a művészet, amely nagyon is illik ebbe a tájba, ebbe a kanászos, pásztoros Pannóniába, ahol jelentős a pásztorfaragás még ma is.

A kerámiák mögött egy kis kamara-képkiállítás van. A Rippl-Rónai Múzeum képtári anyagából válogatták. E képek hetven százalékát még én vettem. Meglepően szép így együtt ez a negyven kép. A semmiből vásároltam annak idején ezeket az Álmos-, Egry-, Kmetty-, Kernstok-, Martyn-, Bene-, Berény-, Vaszary-, Nagy István-képeket. Rövidlátó és műveletlen megyei elnökök, titkárok műve az, hogy lemaradt a kaposi képgyűjtemény Pécs mögött. Pedig előbbre voltunk, előbbre Székesfehérvárnál is. A pénzt fillérről fillérre kellett összerakni. Örülök, hogy így együtt láttam ezt a morzsákból vásárolt anyagot. Sokszor úgy voltam, hogy már-már magam akartam megvenni az olcsó áron felhajtott képet. De nem vitt rá a lelkiismeret. Így kellett volna összegyűjteni, de már így van jól.

Micsoda képtárat tudtam volna gyűjteni, de minek, ami van nekem, az úgyis odakerül a Somogyi Galériába…

Kivágták a város legszebb tulipánfáját. Petőczéknél állt az udvaron. Olyan volt, mint egy óriási agancsos szarvas. Agancsain tavasszal lila kelyhű virágokkal, mintha fölkoszorúzták volna. A törzse két derék vastag, és legalább kilencvenéves. Minden, ami szép, útjában áll a civilizáció barbárainak. Ég áldjon, gyönyörű virágzó tulipánfa, gyönyörű kaposi szarvas.

Vas Pista levelei pontosan fogalmazott könyvelések. Épp ebben az egyszerűségben, a reális, sima érzés és értelem hitelében van a szépsége.

Azon tűnődöm, hogy mi is legyen a könyvemnek a címe. Költők levelei? Vagy talán az, hogy Egy készülődő nemzedék?

Forgács levelei oly tiszták és határozottak, mint egyénisége, amely fegyvert fogott a zöld fasizmus ellen. Hős volt, aki Franciaországban harcban esett el, nem pedig a gázkamrákban.

Kint voltam Ivánfán. Alig akad már igazi szőlősgazda és igazi szőlőbirtok: fölaprózódik a hegy. Pincék helyett kis kamrákba, nedves szobákba szorul a bor. Patikusok, borcsinálók és botcsinálta szőlőtermelők közé…

A Somogyból havi folyóiratot csinálni? Nehéz dolog lesz, mert Kaposváron alig akad olyan „irodalmár”, akinek érzéke, ízlése és szorgalma lenne a folyóirat szerkesztéséhez.

Laczkót Atádról hoztuk be, Fodor Bandi nélkül meg sem tudna mozdulni. Aprópénzre váltja helyzeti előnyeit, pedig szorgalmával vihetné többre is.

Nádor Tamás írt a Könyvvilág 1982. évi második számában a Helyettük szóljálról. Telefonriport volt. Itt-ott föl tudta írni és mérni a lényeget, de azt hiszem, sokkal jobb lett volna, ha magnóra vesszük.

Kabdebó Lóránt kért telefonon, hogy csináljunk egy versemből február 23-án egy negyvenperces riportot. Olyan verset válasszak, amely egy kicsit fizikai és szellemi életrajz.

Laczkó szeretne írni a megjelent Helyettük szóljál kötetemről. Azt kéri, hogy én válasszak ki néhány idézetet. Elkényelmesedett. Várhatja, de tud-e választani?

Pestre mentem a költői szakosztály gyűlésére. Legalább hetvenen jöttek össze. Fodor Bandi vezette. Bizony, ahogy nézem és hallgatom, ez a társaság így együtt olyan beltenyészet-féle a szövetség táptalaján.

Megválasztották Csoórit elnöknek, titkára pedig a kaposi Veress Miklós lett. Este az újságírók klubjában összejöttünk tíz-tizenöten. A fiatalok igen érdeklődnek a régi dolgok iránt. A lengyel történetek fölébresztették az 56 utáni és előtti irodalomról és a politikáról való érdeklődésüket. Tisztán szeretnének látni és élni is. Hubay Miklós érdekesen beszélt. Pecsovicsnak nevezte nyíltan önmagát is, öniróniával figyelve a dolgokat, helyzeteket és a játszható szerepet, és mindezt ebben a kínos európai és magyar helyzetben értékelte.

Kabdebóval készülünk egy interjúra: ő Pesten, én itt. Ma sem tudom, melyik legyen az a vers, amely elindíthatná ezt a bizonyos negyven percet. Talán a Hozzák a derű képletét?

Eljött a fakúszó ember és vele együtt egy erdész is. A megmaradt diófát, amelyet apám tervei szerint öcsémmel ültettünk az udvarunkra, azt kellene lemetszeni. Az ötven évet élt fát lecsonkolták 1500 forintért. A társát már kitörte a vihar. A múlt év végén meghalt öcsém rám néz ezekből a csonka ágakból és a jégcsapokat eresztő még udvarunkban élő diófából. A madarak is valósággal meglepték. Kíváncsiságból? Ki tudja? Még a fűrész körül is ugráltak a cinkék. Védték talán a házukat az emberektől?

Tatay Sándor portréfilmjéből is kitűnik, hogy Sándor a magyar próza egyik mestere. Minden írása él, minden sora megüt vagy líraiságával, vagy drámájával, vagy pedig humorával. Egyenesági rokona a magyar próza nagyjainak, Jókainak, Móricznak, Krúdynak ez a Tatay-stílus. Örülök, hogy együtt voltunk fiatalok. Bizony, az indulásomhoz ő és Etty nővére adott szállást nekem a Hunyadi úton.

Még mindig visszacseng a fülemben Hubay Miklós fölszólalása. Bizony, valamennyien pecsovicsok vagyunk, nemcsak Miklós, aki elfogadta az elnökségét a gárdának. Kíváncsi vagyok: fölfülelnek-e szavaira a mindentudó főtisztek.

Az ifjúsági irodalmi szakkör ülése unalmas volt. Valamikor a Virág Benedek önképzőkör a gimnáziumban nívósabb volt.

Itt is, ott is nagyon jellemző az érdekadminisztráció.

Pomogátséknál megbeszéltük, hogy Pozsony környékére utazunk. Régtől vágyom a volt öt szabadkirályi város megismerését. Megismerni Malackát, Szentgyörgyöt, Modort, Bazint és Nagyszombatot. Béla megígérte, hogy együtt elmegyünk április végén három napra.

Weöres Sanyit felhívtam telefonon, igen örült, hogy együtt vannak a levelei, és hogy Szederkényi igényt tart közlésükre. A honoráriumról lemondott, közben közölte, hogy az én leveleim Jékely és több más költő leveleivel együtt 44–45-ben elpusztultak. Csöngén vesztek el, amikor a házukat kiürítették 47a bevonuló katonák, és megszállták a lakást. Kérte azt is, hogy írjak Kardos Györgynek, és a Magvető adja ki a könyvünket.

Tatay beteg, vesegörcsei vannak, igen féltem, mert már csak egy veséje van.

Pesten megnéztem a régiségkereskedéseket. Iszonyú árak. Divat lett az antik. Egy gyönge acélmetszet is két-háromezer forint, egy fotel pedig tízezer forint.

A külföldiek ész nélkül vásárolnak így is. Kiárusítják az ország értékeit. A kastélyok szétmállanak, a bútoraikat szétlopták, elégették, a könyveket zúzdába vitték. A történelmi országnak lassan az emléke is megszűnik. Erdélyben és a Felvidéken is határozottan pusztul minden, ami történelem és a magyar szellem hirdetője volt. Pest pedig mocskos és szegényes, olyan lett, mint egy nagy nemzeti téesz központja. Jobb Kaposban? Talán…

A Nyúl-ház Kaposváron, az Irányi Dániel utcában

A Múzeum körúton megvettem Weöres Sándor kéziratos könyvét, leszállított áron, ami furcsa, mert ez a groteszk rajzokkal ékesített és „eléktelenített” könyv megfizethetetlen értéket kínál és rejt. Csak az a lihegő, tudálékos előszó ne volna előtte. Tudós szamárság az egész. Jellemző rá a 62. oldalon a Tudós című versecske. „A tudós délelőtt elvesztett egy fejfedőt, most a feje födetlen fazék, fortyog benne a kotyvalék.” Vele szemben egy négysoros remek kis vers: az Anyám.

Pomogáts Béla könyve: A tárgyias költészettől a mitologizmusig szép és szorgalmas munka. A két világháború közötti népi líránk megismeréséhez valóban nélkülözhetetlen lesz: forrásmunka, elindító és segítő is. Pomogáts nem csak jó, de hasznos irodalomtörténész. Már új könyve is sajtó alatt van a mai magyar líráról. Ha Béla egy kicsivel szigorúbb, keményebb lenne, nagyszerűbb írásokat is teremthetne. Sajnos még az ő tiszta egyéniségét is nagyon sok kéz köti írás közben. És sok szempont is. Ezektől kínos a kritikusok szerepe, és ezektől oly sok a rossz írás. Ráadásul sok a hamis hang és ordító hazugság is.

Ha tehetem, naponta meglátogatom Berzsenyi szobrát és elbeszélgetünk.

Itt jut eszembe, hogy Kabdebóval elkészítettük február 23-ra a rádióinterjút a Hozzák a derű képletét versemről. A magyar mediterrán versről igyekeztem kibontani valamit… Majd a gépelt példányból sül ki, hogy hogyan is sikerülhetett.

Az anyagiasság előretörésével a riport lett az évtized műfaja: ez igen hasznos a riporternek, de legtöbbször kárára van az irodalomnak és a művészetnek. A felszín műsora, kivéve ha írásban kérik a választ. Így érdekes lehet, de bizony egyenesen, mikrofonba, sokszor igen torz dolgok születnek. Például Jékely sohasem beszél, csak fölolvas, okosan…

Shakespeare III. Richárdját mutatta be a Csiky Gergely Színház. Egy kicsit burleszk rendezés volt. III. Richárd szerepét átvette a színészek országában „a rendezői önkény”, amely mindent elkövet, nehogy a szöveg érvényesüljön. Polgári, cirkuszi ruhák és kellékek, géppisztolyok, távírógépek, tűzijáték és krimisített jelenetek. Szegény színészek azt se tudták már, hogy is viselkedjenek e kettős richárdi zsarnokságban, amely így az írózsenit is detronizálta. A rendezői önkény mintapéldánya volt ez az este. Mi tagadás, így aztán „igazán színház” a színház, de úgy, hogy egy kicsit cirkusz is. Látunk még jobbat is, ugye, ebben a jó színházban? Ahol mindig gonddal és kedvvel kísérleteztek, például Zách János és Németh Antalék idejében. Mostanában nincs sok alázat semmi iránt. Költészet, dráma, líra sokszor csak ürügy, és a zsenik is arra, hogy valakik bemutassák, de mit is?

Lassan divat lesz a kacat a lírában és a maszat pedig a festészetben. A farmernadrág mindenre feljogosít? Várom, mikor jelenik meg Ádám farmerben és estélyi ruhában Éva a paradicsomban, mármint egy piaci paradicsom dombjai között. És akkor majd kezet foghat még Madách is Shakespeare-rel, nemcsak Kaposban, de…

A hosszú téltől napsütéssel búcsúzott február utolsó napja. Hosszú sétát tettünk Kanyar Józseffel, és egy megyei helytörténeti pályázat tervét hánytuk és vetettük meg. A régi a legrosszabb időkben készült, a személyi kultusz éveiben, tehát a falvakról a való adatok hamisak lehetnek. Itt az ideje, hogy Somogyban írják meg, vagy pedig, hogy előkészítsék. De lenne-e elég ember hozzá, és kedv is lenne-e? Jóska hatvanöt éves múlt. Óriási energia, és ha megunná a megyét, és nyugdíjba megy, sőt Pestre költözik, ki jön utána, akinek a megye és az ország ügye egyaránt fáj?…

Turián György főrendező a rádió stúdióosztályánál. Elküldte a Színház az Ezüst-kancsóban kisregényemnek rádióra al50kalmazott változatát. A forgatókönyv jó. Talán érdekes előadás kerekedik belőle. Néhány javítással holnap vissza fogom küldeni. A tévé is használhatná. Turián kér, hogy esetleg csináljunk belőle színdarabot a Csiky Gergely Színház vagy Pest részére. Jó lenne, de nekem semmi kedvem színpadi szövegírásra, még mással sem.

Nagyon érdekes interjút készített Nádor Tamás Jékelyvel Édes teher címmel Zoltán megjelenő novelláskötetéről. Különösen igaz, okos, ahol az álmokról beszél. A csendes-óceáni törzsfők válasza a kutatóknak: „amióta itt vannak az angolok, már semmit sem álmodunk…”

Jékely mondja: „én is így vagyok álmaimmal…”

Előzőleg megemlékezik Szerb Antalról, Jean bácsi kis svábhegyi kocsmájáról és a barátainkról…

Az 1944. évi kolozsvári szőnyegbombázásról külön is…

A szörnyűségek általában akkor kezdődnek, amikor egy-egy rendszer vezetői nem érzik, hogy eljárt eszméik fölött az idő. Túllépett. Ilyenkor nyúlnak ideáik védelmére a zsarnokság eszközeihez.

Nádor Tamás telefonriportjáról is értesített Torinóból Paulo Santarcangeli. Nagyon tetszik neki! Erre újraolvastam, és érdekes, hogy egy bizonyos távolságból, vagy talán pihentebben elolvasva én is jobbnak találom interjúmat, mint február 16-án az olvasáskor.

Meglepett a Köznevelés február 19-i száma. Kulcsár Adorjánról nagyon fontosat írt és rögzített riportere, Győri György. Talán az első Adorjánhoz méltó elismerés ez a közlés. Fogok még írni erről a nagyszerű irodalomszervezőről, önzetlen íróbarátról, aki Se ég, se föld könyvemet is megjelentette, és ugyanakkor Weöres Medúzáját is. Akkor kaptam Sanyitól a Gilgames-előszó kéziratát. Ez az interjú egy szép fotót is közölt: „Kulcsár Adorján, Takáts Gyula és Weöres Sándor 1947-ben” címmel. Azt hiszem, Badacsonyban készült a fotó. Bizony, fiatal legények voltunk. Ugyanaz a vadászmellény van

Weöres Sándor dedikált képe 1936-ból

rajtam, amelyben Sanyival együtt végigbóklásztuk egy évvel később Olaszországot, Velencétől Agrigentóig.

A Diárium folyóiratról külön kellene egyszer írni. Kenyeres Imre, később pedig Kulcsár Adorján akkor talán a legnívósabb magyar irodalmi folyóiratot szerkesztették meg…

A Helyettük szóljálról Keresztury Dezső verses prózával köszöntött meg. Tandori Vakok nem ők című versem kéziratát kérte érdekes levélben. Könyvemet elküldtem Határ Győzőnek Londonba. Dénes Tibornak Genfbe és Anna Marija Raittilának Helsinkibe. Tőle megkérdeztem, mi újság a Hesperidák könyvem finn fordítása körül?

Weöres Sándor levelezésének jegyzetanyagát állítottam össze. Mennyi emlék, történet, élet és irodalmi morzsa ébred és ébreszt föl időt és irodalmat! És mennyi a halott a régiek közül! Figyelmeztető az ilyen kereszttel számozott jegyzékgyűjtemény.

Szeghalmi Elemér levelében néhány érdekes és fölismerő sort írt a Helyettük szóljálról. Biztos érdekes lesz írása is könyvemről.

A Vigília kér emlékező sorokat például Sík Sándorról, Ijjas Antalról, Rónay Györgyről, Thurzó Gáborról etc. Róluk kellene írnom.

Elavult rendszerek esetében nem az a legnagyobb baj, hogy túllépett fölöttük az idő, de az, ha öreg vezérek irányítják. A fiatalok még csak tudnak velük, mármint a rendszerekkel mit kezdeni, de az öregek, vének keze alatt a pusztítás és a pusztulás szakadhat a rendszerek élvezőire, avagy a szenvedőire.

Egy előszót kellene Weöres Sándor levelei elé írni. Annyi minden kísért a leveleiből és az emlékekből, hogy nehéz formát és stílust választani a kis íráshoz.

Még él Máté Károly, az Egyetemi Nyomda volt igazgatója. Nyolcvanhat éves. Erről értesített Kulcsár Adorján, aki az Egyetemi Nyomdánál az ő jobb keze volt. Máté Károlyt derűs és okos lénye éltetheti. Még a pécsi bölcsészkar folyosójáról felém sugárzik megértő mosolya. Thienemann professzor magántanára volt.

Első verseimhez gratulált annak idején. Később a kötetem kiadója lett, valamint Weöres Sándor Medúzájának is.

Weöres Sándor leveleihez írtam előszót. Megindult megkönnyebbüléssel tettem le a tollat. Emlék, hódolat, kacaj és búcsú hangulata kísérte végig a soraimat, amíg írtam. Bizony, Sándor olyan egyéniség volt és maradt, aki mindenkihez hasonlított, de úgy, hogy épp ez biztosítja jellemzően saját zsenijét.

Ma öt éve, hogy első feleségem, Lonci meghalt. És ma öt éve műtötték Stefi feleségemet, és hozták keservesen vissza az életbe. Ki- és bemegyünk a kapun.

Egyetlen napon süt és borul is az ég.

Vas István írt. Levelében is gratulál a Helyettük szóljálhoz. „Tündöklő termékenységben tartson meg az Isten.” Ezzel zárta levelét. Meghatóan tiszta régi barát. Pedig igen nagy műtét után van, alig hogy kijött a kórházból. Róla az idő nem koptatta még le a kötelező udvariasságot sem. Külföldi költő barátaim mind arra panaszkodnak, hogy a megküldött köteteikre még csak vissza sem köszönnek a magyar költők.

De igen! De csak azoknak, akik fordítják őket. „Balkáni angolok” – szokta róluk mondani Erdélyi József, aki legtöbbször igen találóan fogalmazott. S mert szókimondó volt, nagyon sok ellenséget is szerzett magának.

Még írt könyvemről Parancs János, Tüskés Tibor, Bertók László, Hegyi Béla, Kerék Imre.

Már nem tudják a világban a hatalmak, hogy mit csináljanak a fegyverekkel. Végre barátokat is szeretnének szerezni maguknak a világ egyik-másik részéről az urak. Barátot, akit nem úgy hajtanak asztalukhoz, aki nem kényszerből siet Mekkába…

Erdélyi József – egy kis diplomáciai érzékkel – irodalmi életünkben egész más helyet tölthetett volna be. Modora, ha nem olyan nyers, predesztinálta volna más szerepre, mert líránkban, bármit is mondjanak, ebben az időben ő ott volt az elsők között, és sokban volt előremutató is. Gondoljunk csak Babitsra és az ő utolsó időkben írt verseire.

A magnetofon a féltehetségeket ráuszította az írókra. Csak a hónuk alá kapják, és megrohanják az áldozataikat. Könnyű műfaj, és jól fizetik az eladott interjúkat. Természetesen más lapra tartoznak a jó esszéisták, múzeumi emberek. A magnószalagok és a filmek segítői az irodalomtörténetnek.

Thurzó Gáborról szép műsor hangzott el a rádióban. Régóta foglalkozom azzal, hogy róla, a Vigíliában és a Napkeletben kifejtett szervező munkájáról írok. Már a leveleit is összeválogattam. Úgy gondolom, a Vigíliába fogok küldeni írást. Thurzó novellái, összevetve Krúdyval, igen érdekes pesti polgári világot rajzolnak. Jó, hogy Krúdy szellemében nyelve, stílusa egy ilyen nagyszerű írónkra hatott a Váci utcai világ ábrázolásában…

Visszaküldtem aláírva Illés Endrének új verseim szerződését. Ha jó lesz a nyár és szép az ősz, talán sikerül egy szép kötetet összehozni abból a világból, amely engem egyre kísért, melyben mintha érdekesebb lenne minden, mint itt. Talán azért is születtünk, hogy ezzel ismerkedjünk meg. Az ihlet is erre utal, és körülöttünk minden, ami a hétköznapin túl fénylik és kísért.

Keresztury újabban szokatlanul serény és nagyon-nagyon szép kis esszéket teremt a rádióelőadásai bevezetésében, előszavak formájában. A nagyon sok feladat és a sietés nála jót produkál. Elhagyni kényszerül tanáros terjengősségét és okoskodását. Bár verseiben is érvényesülne ez!

„Panem et circenses” – mai formája a tévé négyzetre emelve. Műfajával egyszerre cirkusz és tribün. A világ e tévé circus

Szabó Lőrinccel Kaposváron, 1938-ban

maximus arénájában ül-e, de előre megy-e? És végül is az ezzel a lelkiséggel épülő világból marad-e annyi is, mint a Fórum mögötti nagycirkuszból Rómában?

Divat lett a politikai „zrí”, és divat a nagycirkusz volt hirdetése. Végül is aztán a nagy cirkusz után mennyien maradnak majd, akik elmondhatják, láthatják: mi is maradt a „nagy cirkusz” után.

Bárdos Lajos a kaposi Vikár-kórus részére egyik versemre kórusművet írt. Zákányi Zsolt karnagy értesített.

Weöres Sándor levelezését előszóval, plusz jegyzetekkel, hetvenegy oldal, március 15-én elküldtem Szederkényi Ervinnek.

Tegnap a kaposi Pilvaxban Laczkó András felolvasta kritikai írását a Helyettük szóljál könyvemről. Ebben András nagyon alaposan átnézte a könyvemet, és értő esszét írt lírám mostani szakaszáról. Kértem is, ne adja Szombathelynek, de kérdezze meg a Kortársnál Kovács Sándor Ivánt, van-e már másik kritikusa? Ha nincs, ezt küldje el neki.

Meghalt Bernáth Aurél. Betegsége érelmeszesedés volt. Szegény, hosszú idő óta kínlódott vele. Nagy festő volt, de nem volt bizonyos elvekhez ragaszkodás nélkül sem. Az ilyenek hozták létre alkalmi alkotásait, mint például a kaposi házasságkötő-terem freskóját. Érdekes az is, ahogy engedett a festészetben, úgy erősödött az írásban. Szép könyveket teremtett a festő. Személyével eggyel több a szobor a somogyi festőgalériában.

Határ Győző írt Londonból, és a Helyettük szóljál verseimről, mint a metafizika „magas pontjáról” beszél. De így van-e?…

Fonyódon voltunk, az általam elkeresztelt Fonyódi Helikon találkozóján. A gimnázium volt a házigazda. Bertók, Fodor András, Csokonai Attila, Veress Miklós és Mariborból 57Varga József volt itt. Lelkes, érdeklődő diákok, tanárok, mintegy két-háromszázan voltak. Érdekes, hogy a verseket ezen a tájon szeretik.

A második csapás ért fél éven belül. Ma a Magyar Nemzetből tudtam meg, hogy tegnap, március 20-án meghalt Jékely Zoltán. Ezzel nagyon üresnek érzem a baráti névsort. Iszonyú üresség vesz körül.

Szombathelyen voltunk az Életünknél. Somogy-estet rendezett a Berzsenyi Könyvtár és az Életünk. Szép este volt. Az egyik gimnázium tanulói adtak elő verseimből, és mert külön is köszöntötték Weörest, Károlyi Amyt, Kiss Tamást, az őket köszöntő verseimet is elmondták. Jobbak voltak, mint a sokszor hányaveti, olvasni se tudó színészek Pestről. Rózsa Béla és Pete György sok borral, konyakkal olajozott folyóiratot szerkeszt. Devecseri Gábor könyveit adta át az este Huszár Klára a Tanítóképző Főiskola könyvtárának. Gazdag Erzsi vezeti a könyvtárat. Korábban Kodály Erzsike negyven versére írt kórust és dallamot, zenepedagógiai művet. Érdekes és elgondolkoztató Kodály és Gazdag Erzsike irodalmi találkozása. Cs. Nagy Pista is itt volt. Egyéni, száraz, szikár, lírai egyéniség ő.

Kaposváron várt Dénes Tibor levele Genfből. Kisült, hogy könyvét, amit küldött, a magyar hatóságok nem engedték megérkezni címemre. Becsületükre legyen mondva, visszaküldték a feladónak. Helsinki szelleme lidércként bolyong a határon.

Pécsen voltam az írócsoport választmányi ülésén. Minden maradt ott is a régiben. Legfeljebb azt tudtuk meg Banditól és Domokos Matyitól, hogy az írói honorárium minden munkabérnél alacsonyabb nálunk. Nem sok becsülete van a magyar írónak a rendszer szemében. Szomorú kitüntetés, de azért kitüntetés!

Forgács Antal leveleit állítottam össze. Radnóti-sorsú magyar költő, és amíg Radnótiról egyre többet beszélnek, írnak, addig a „legbaloldalibb” és legkiállóbb jó költőről hallgatnak a hivatalosok…

Szomory Hermelinjét úgy rendezte meg a Csiky Gergely Színház, hogy unalomba fulladt az előadás. Csak a külszínre adtak. Például a főszereplő teljesen meztelenül jelent meg a színen. Ez volt a rendezői újítás csúcsa. A „dühös fiatalok” stílusát pedig a „szeretlek” üvöltése képviselte.

Unja a közönség ezt a lapos moderneskedést. De cégérünk régi és új márkája olyan, hogy Pestről és Pécsről is átjárnak az „új színházba”…

Kint voltam Ivánfán, a kaposi Vajdahunyad-kastélyban. Öcsém felesége lemosó permetezést végez. Apja bérlő volt.

Jékely Zoltánnal és Ambrózy Ágostonnal 1937-ben

Öcsém tiszteletbeli főszolgabíró, aztán villanyszerelő segédmunkás, aztán vállalati ügyész, majd az idegenforgalmi hivatal vezetője, nyugdíjában pedig szőlőmunkás. 1981 lassan, fárasztóan elhúzódó szüretébe belehalt. Most a felesége végez minden munkát. Egy másik szőlőbe Tarcson Lajosnak egyik barátja segít. Egy öreg rendőr. Tarcson Lajos iskolatársam volt az elemiben, és a rendőr azért segít, mert nagyon sajnálja, mi lesz Lajosból és mi lesz a szép szőlővel. Lajos alig tud menni már, de nem hagyja a szőlőt. Most is történeteket mond, milyen legény is volt. Nyolc évig lakott a présházban erdő és szőlő között. Télen csak az erdőig a szőlőtől egy kilométer havat kellett elhánynia. Aztán kivágta a fákat, és a vállán hozta haza, és másnap újra esett a hó, és ő is újra kezdte, és így lett tűz. Ahogy nézem, csak a humora világít a pincére s szőlőre és a törött lábára. „Isten tartson” a pincebejáratának a felirata.

A Somogy szerkesztőségi ülése volt. Bizony belterjes irodalmárkodás ez! Bár a folyóiratban sok érdekes írás is megjelenik. Most Bohuniczky Szefiről akartak megfeledkezni, de jön a harmadik számban, és ugyancsak, ahogy kértem, Forgács Antal levelei is.

Kíváncsi vagyok, Juhász Ferenc lehozza-e a Jékely-leveleket, amelyek Jékely temetésére készültek el, és most odaadtam neki. A Jelenkor körül sem nagyon tiszta a helyzet. A titánok ugrásra készen, és Csorba Győző elég egyedül van. Szegény Szederkényi, aki ügyes szerkesztő, de már oly régóta, hogy fél, félti a helyét, de tépelődik, hogyan lavírozzon tovább? Jobb lett volna, ha Bertók lesz a helyettes szerkesztő. Csorba is elég ingerült ebben a Jelenkor-helyzetben, de hát Pesten is ilyen a kép.

Tegnap, április elsején temették a Farkasréti temetőben Jékely Zoltánt. Micsoda fekete áprilisi „tréfa”! Április elsején 60gyászol az egész magyar irodalom, a nagy és a kis haza, Erdély, ahonnan Kányádi Sándort nem engedték ki a román hatóságok, hogy elmondja Kolozsvár, Enyed búcsúszavát. Akkor, amikor az előző napok egyikén Hubayval írószövetségi szerződést, és közeledést és barátságszöveget írtak alá Bukarestben.

Győri János, Zsoli szeretett szerkesztője elmondta az utolsó Jékely-napok történetét. A kiadóban ő lett a magyar klasszikusok osztályának szerkesztője. Így az első klasszikus Jékely Zoltán lett. Meséli, hogy megkapta tőle Áprily gyertyatartóját, amit Zsoli úgy adott át, ha nem ébred föl, úgy gyújtson benne gyertyát, amint édesapja, Áprily halálakor ő is gyújtott. Elmondta, hogy egész válogatott kötetét végiglapozták. Győri János válogatta a kötetet. A versek történetét is elmondta. Három és fél óráig beszélték meg, és ezt János végig jegyzetelte. Zsoli úgy beszélt prosztataműtétje előtt, mint aki úgyis meghal. Megköszönte, hogy ott volt nála János.

„Legalább három óráig nem a halállal társalogtam. Megszabadultam a haláltól.” Új novelláskötetének egyik nyomdai példányát, melyet a főigazgatóságtól a megjelenés előtt nézett át, János bevitte neki. Ezt az orvosának Zoli dedikálva adta át. Utolsó versének a Gyertyaláng címet adta. (Azt hiszem, a válogatott kötet címe is ez lett.) Mindezt meg-megújuló zokogással mondta és köszönte Győri Jánosnak. Én magam sem tudtam – mondja János – a könnyeimet rejteni. Ezektől az emlékektől, a beszélgetéstől én is alig tudok szabadulni… Kilométer hosszú sor kísérte utolsó útjára a Czigler nagymama sírjához, ahova temették, végakarata szerint. Makkai László beszélt itt, de hol volt ez Lator László tömör, szép búcsúztatójától! Aztán az Erdélyi Diákok Egyesülete nevében beszéltek ketten is. Zsoltárversek éneke mellett a Himnuszt énekelték utoljára. Öt szál fehér szegfűt tettem a koszorúk, virágok tömegére, és amikor tettem le, akkor fogta meg a kezemet Jékely Márta. Csupa könny volt a szemünk. Zsoli is fölnézhetett ránk. Egy régi szép gondolatának szomorú pillanatát láthatta tán.

Az idő ragyogott. Futó szót váltottam Nemes Nagy Ágnessel, Lengyel Balázzsal, Lator Lászlóval, Mészöly Dezsővel,

A Baumgarten-díjasok között 1941-ben

Pomogáts Bélával, Vidor Miklóssal, Bodnár Gyurival, és siettem a vonathoz, mert a vonatok mennek és visznek. Beszállás előtt Szeghalmi Elemérrel ittunk meg egy-egy pohár bort Jékely emlékére. Ég velünk.

Érdekes, hogy a tárgyait, mielőtt kórházba ment, írásban szétosztotta Adrika, Mariann, Márta és testvére között. E tárgyakról írt olyan szépen a Kortársban. Tehát igenis készült a halálra. Jól emlékszem arra is, hogy február elsején, amikor ebéd után eljöttem tőle, és a buszhoz mentünk, ott azt mondta: „Csak egy verset tudtam írni az utolsó hónapokban. Az üres határról írtam, melyet a Dunántúlon utazva láttam.” Azt hiszem, Siegendorfba, Cínfalvára, Éváékhoz utaztában. Éva volt Zsolinak első felesége. „Ez a vers bent is lesz az új kötetemben” – mondta Zsoli, és búcsúzáskor tömören még: „Tudnunk kell, hogy van Isten, és Jézus volt a legjobb ember, és bizony nekünk is annak kellene lennünk.” Ezek voltak az utolsó mondatok és a meghívás az új lakásba. Reménykedő búcsúzás volt ez még februárban…

Kint voltam Ivánfán. Öcsém kedves kutyája, Csücsi elpusztult. Fiatal állat volt. Többször észrevettem, hogy Emil öcsém halála óta szomorú. Egyre az úton ült, és várta öcsémet, aki nagyon szerette. Gazdája után ment bánatában. Szóval lelki életük van az állatoknak. Jobban lehet bízni bennük, mint az emberekben. Sohasem készülődnek ellenünk. Nézz körül, és vonjad le a következtetéseket… Öcsém szomszédja, aki tőle vette a szőlőjük felső részét, feleségével együtt szinte sírva jött elém. Megvendégeltek, és kérték, szőlőjüket sohase kerüljem el. Nagyobb szeretettel fogadtak, mint a sógornőm. Sok szép tarka, piros, pávaszín lepke bújt elő, és ott röpködtek a vörösboros pihenőnk körül. Állítólag a piros lepke látása, ha tavasszal az első, szerencsét hoz. A sárga: betegséget. Tény, hogy 1977 tavaszán sárgát láttam először. Akkor halt meg Lonci, március 10-én…

Gergely Ágnes ismét szép levelet írt. Lírámat ez a költőnő mélyen érzi és érti is. A Helyettük szóljál már-már verslevélre ihlette. Ágnes szép és okos, és modern Szapphó, aki érzelmeit sem szégyenli. Egyre ritkább típus, aki a történelmit is érzi. De ma kinek is a társa, mert akkor annak Alkaiosz volt a mestere… „Hadd irigyeljem magát, drága remete, hogy hegyei közt ezt is ki tudja mondani, szeretettel, a beton remetéje” írta nekem Kaposba…

Legépeltettem még Dudás Kálmán két levelét a Helyét kereső nemzedék részére. Érdekesen és nagy gonddal ír. Azt is írja, hogy elírtam előle az ő verseit. Ez a déli költő, mert bácskai, sokszor annyira érezte verseimet, hogy véletlen plágiumokra kellett figyelmeztetnem már ötven évvel ezelőtt.

Várkonyi Nándorral Sümegen, 1944 augusztusában

A Berzsenyi-lányok kívánnak rokoni szeretettel örömteljes húsvéti ünnepeket Nikláról. Már megint nem tudtam megelőzni Piroskát, Doncit és Babit. Három egyenes ági Berzsenyi! A fiaiknak mind más a neve. Varga, Köllő, Ungar. A Vargák kérték – és meg is kapták – a Berzsenyi név felvételére az engedélyt a minisztériumtól.

Húsvét felé jönnek a haza-néző levelek. Ezekből az otthon és a haza és az igazi honvágy sugárzik. Így Fábián Eszteréből is. Kanadából írt. Jó szót kér, és jó sorokra vágyik. Jó sora van, csak a jó szó, a magyar szó hiányzik neki. Nem is csoda, mert a szép magyar szó papnője volt. Kaposi szépleány. Szép pálya is várta, de a háború elrontotta. Pécsre került, majd rövid ideig a Nemzeti Színház tagja volt, aztán egy vezérkari ezredes felesége lett, és Itália, Argentina, Mexikó és Peru után Kanadában kötött ki, mert ott élnek testvérei, akik közül az egyik még a háború előtt ment ki. Az öccse pedig, Fábián Pista, vadászrepülő volt, több légi győzelemmel. És ott landolt Kanadában.

Jönnek a ragaszkodó sorok húsvétra. A régi szerelmek sohase hagynak cserben senkit. Sok szép verset írtam Eszterhez is. A Hold és hárs című kötetemet mindig magával vitte, és olvasta, a legnagyobb menekülések közt is. És Martyn Ferenc portréját is, amit róla festett. Szép, csupa virág képet küldött ma is, és levelet kér, magyar szót, melyek fölébresztenek Kanadában egy világot, egy fizikai és egy lelki, idegrendszeri világot. A régi zsongást akarja érezni és hallani. Sok-sok levelet küld, és hazavágyik…

A krimi a XX. század népmeséje?…

Már rég túl vagyunk, majd harminc éve az irodalmi szekták és a gyámoltalan irodalmi klikkek és klikkecskék fondorlatain. Elérkeztünk az irodalmi maffiák korához. Nemcsak elhallgatnak, de el is hallgattatnak, akit kiválasztanak. Szerencse, hogy még nem lőttek, legföljebb kilőnek egyeseket.

A könyvnapokra Szolnokra és Békéscsabára hívnak. Lipták Pált még nem ismerem. Szép könyvsorozatában ő adta ki a „Fogadj be, világ” című könyvemet rajzaimmal együtt.

Nagypéntek. „Jékely Zoltán emlékezete” hangzott el a rádióban. Nagy költő? Egyike a legnagyobbaknak jelen irodalmunkban. Könyvespolcomról fölvettem a tőle kapott havasi birkakolompot, és megráztam. Gyönyörű hangja betöltötte lakásunkat. Így búcsúztam itthon drága Zolitól…

Nem tudom, Éva, Takács Jenőné tudott-e Burgenlandban, Cínfalván erről az estről. Éva volt Zoli első felesége…

Tegnap visszaküldtem Kabdebónak a rádiófelvétel gépelt példányát. Kisebb javításokkal így fog megjelenni az Életünkben.

A KISZ Megyei Bizottsága és a Somogy „Vers-, novella-, szociográfiapályázatot” hirdetett. Nagyszombaton, tehát ma volt az eredményhirdetés. Rengetegen pályáztak, vagy hetven költő az egész országból. Novella egy sem volt díjazható, és szociográfia pedig egy sem érkezett. Hogy épp ma, ebben a műfajban ekkora legyen a közöny, ki gondolta volna?…

Délután a diák írók, költők találkozója volt. Fodor Andrást és engem nyaggattak. A magyar versekről lévén szó előkerült a költők nemzeti felelőssége. Érdekes, hogy milyen pontosan látják, hogy a nemzeti öntudat elsorvasztása nálunk tudatos volt, és ma is az. A rendező KISZ-nek kínos volt az egész, hamar be is fejezték a találkozót.

Húsvét hétfőjén Gyula-nap van. Apám is Gyula. Arra emlékezem, hogy valamikor apámat ilyenkor köszöntötték a 37-es Berzsenyi cserkészcsapat tagjai. Ennek a csapatnak csak a fúvószenekara harmincöt tagú volt. És nem az állam tartotta fönn. Sokan jöttek a városon át, legnagyobb fegyelemmel, zeneszóval föl az Iszák-dombra, ahol akkor laktunk. Lampio66nok sora kígyózott végig az utcán. Fölsorakoztak az Eötvös utca 5. számú házunk előtt. Valami közvetlen emberi szeretet sugárzott körülöttünk. Ilyenkor természetesen hozzám is eljöttek az osztálytársaim köszönteni.

Miért is járok én az Omnia presszóba, azaz az úgynevezett kaposi Pilvaxba mindig délelőtt tíz és tizenegy óra között? Azért, mert kell nekem ez az egyórai kikapcsolódás a levélírásokból és az olvasásból, irodalmi munkából. Kik járnak ide? Sokan olyanok, akik szeretik az irodalmat, és sokan olyanok, akik csak azért jönnek, hogy itt beszélgessenek, vagy talán épp azért, mert engem is keresnek. Így valahogy az egész várossal tartom itt a közvetlen kapcsolatot, hiszen járnak ide nemcsak barátaim, a régi ismerősök, hanem vidékiek, verseim kedvelői is, vagy pedig olyanok, akik dedikáltatni akarják a könyveimet. Jönnek diákok, tanárok és újságírók is.

A kaposi Pilvaxban 1981 tavaszától 1982 tavaszáig az ellopott órákban olykor verset is szoktam írni. Ezeket nézem át, mert itt meghitt órák íratták velem őket. Ez pedig oly ritka, amikor minden segíti a vers megírását. Így nagyon sok vers is elveszik, akár a szerelem, alkalom híján.

Pesten a Kossuth-klubban találkoztam a párizsi Magyar Műhely szerkesztőivel. A Kassák-avantgardizmust folytatják. A képpel, rajzzal, nyomdai technikával, vegyi és rajzeljárással, vetítéssel, magnóval etc. támogatott „lírát”, szerkesztenek, „teremtenek”. Minden móddal írják, és mindenáron a meghökkentést szolgálják. Ez érdekes, kellemes, vicces és olykor mély is, de végül is: se líra, se próza. Még talán Papp Tiboré volt, Weöres-utánzással, a legjobb darab.

A közönség elég nagy volt, és jól szórakozott. Ebből tisztulhat és kerekedik is tán egy valami más irodalmi világ?!

Az Írószövetség választmányi ülésén pénzügyi keservek hangzanak el. A minisztérium pedig ígér, és ugyanakkor el67vesz. A vezetőségnek nincs mersze, hogy lemondjon. A honorárium-ügy nevetségesen áll. Például a külföldi többet kap, mint a magyar író. Hernádi próbál valamit, hogy mint szervezzenek. Bárány Tamás is segít és ügyeskedik ebben. Szegény Hubay betegen jött be, és délután visszament a kórházba. Kálnokyval, Latorral, Csorba Győzővel, Mándyval beszélgettünk erről-arról. Ezért érdemes volt fölmennem, meg azért is, hogy találkoztam Fábri Annával, akivel a Helyét kereső nemzedék kiadásáról beszélgettünk.

Versvázlataimmal foglalkoztam. Kulcsár Adorján küldött fotókat a készülő fonyódi dolgozatomhoz. Reöthy egy Szabó Lőrinc-levelet is küldött a fonyódi írásomhoz.

Sopronban voltam. Az egyetem somogyi diákköre hívott meg. Megtudtam, hogy a hajdani Selmeci Egyetem mostani soproni hallgatói nemrégen csak sztrájkkal tudták eltávolítani a nyakukra küldött nem tudós és nem is erdész, de vasutas hivatalos rektort. A Sopront megmentő diákok utódjai tanulni is akarnak valakitől. Kíváncsian hallgatták a verseket és a beszélgetést is, amely eléggé egyoldalú volt. Tudniillik versekkel és irodalommal aránylag keveset foglalkoznak. Hazafelé viszont olyan történeteket meséltek útitársaim a magyar kisebbség sorsáról, hogy rémregényeket lehetne azokból írni… És mindezek fölött kormányunk és Európa is szemet huny. Miért? Másoknál talán alábbvalók vagyunk?

A Vigíliában Pomogáts Béla beszélgetett Hegyi Bélával a határon kívül élő magyar irodalom helyzetéről. Terveket, feladatokat vázoltak süket füleknek…

Itt volt a Magvetőtől nálam Fábri Anna. Megbeszéltük és megmutattam a Helyét kereső nemzedék könyvem legépelt levélanyagát. Kardos rég ígérte a szerződést.

Egész nyáron nem írtam ebbe a kis könyvbe. Sajnálom, hogy nem vittem ki magammal Becére. Talán lett volna ez az, 68amit érdemes lett volna leírni. Talán azt is, hogy nyár végével fölújíttattam Kaposban a házunkat. Az udvari részt is, amelybe könyveimet, leveleimet, képeimet szeretném áttelepíteni a köbméterbe összerakott állapotukból. Szép a ház, csak erőt adjon az Úr, hogy dolgozhassak is még néhány évet ép elmével a falai között…

Hévíz nagyközségi tanácsának fölkérésére megírtam a Szabó Lőrinc-emléktáblához az avatóbeszédemet. Örülök, hogy fölkértek, és így „rákényszerítettek” annak kimondására, épp Illyés Gyula 80. születésnapja alkalmával, hogy Szabó Lőrinc az Ady utáni magyar irodalom legnagyobb költője. Illyés véleménye is ez. Egy biztos, a hivatalos irodalmáraink hallgatnak erről, vagy csak kerülgetik ezt a kását?…

Október 22-én leadtam a Szépirodalminak A rejtett egész című kötetemet. A nyáron egy kis füzetre való verset írtam. A semmi árnyéka folytatásai ezek a versek. A minden mögött lappangó értelem és rejtett lényeg keresése.

Ezen a napon az Írószövetség választmányi ülésén írótársaim kegyetlenül lerántották a leplet az erdélyi magyarság

A múzeumigazgatói szobában, 1956-ban

szomorúan nehéz helyzetének takargatóiról. Egyáltalán a nemzet egyharmadát képező távoli magyarság egyre időszerűbb kérdéseiről, azaz a hivatalosak primitív sumákolásáról. Éles viták voltak ezekről, és nagyon sarokba szorították a hivatalnokokat. De ők kiknek is a hivatalnokai? Egy pártnak? Vagy a magyarságnak?

Illyés-est volt a megyei könyvtárban a Somogy és az Írószövetség rendezésében. Mondjuk ki bátran, ezt inkább Fodor András szervezte. Tizenöt író, költő olvasta föl az írását. Egy Deák Ferenc világú Illyésről beszéltek. A közönség lelkesen és feltűnően tapsolt. A hivatalos helyi nagyságaink nem jöttek el az ünnepségre. Nem tudják, mit tegyenek… Jó-e, rossz-e a stallumuknak, ha egy, a magyarság sorskérdésével foglalkozó és ezt feszegető magyar költő estjén megjelennek. Kor- és kórtünet ez az újonnan felépült kaposi rendőrségi épület árnyékában.

Csodálkoztak költőtársaim, hogy én naponta 11–12 óra között az Omniában, a kaposi Pilvaxban „szórakozom”. Pedig természetes, hiszen ez a szép cukrászda a legközpontibb fogadóhely Kaposban, és ez az idő is pont az. A cukrászda berendezésének terveit a somogyi Kozma Lajos készítette. Itt, akik keresnek, mindig megtalálnak.

Most délelőtt hallottam Brezsnyev haláláról… Délután az udvari leveleket égettem el. Tavasszal szeretném újjátenni az udvart is…

Este Szabó Lőrincről írt beszédemet olvastam át… Versek tervei zaklatnak… Az idő is olyan, mintha tavaszt ígérne…

Lévai József, a Morzsák folytatója értesített az Omniában, hogy megtalálták Kisfaludy Atala és Szalay Fruzina sírját. Két költő egy sírban. Anya és lánya. Atala Kötcsén született, lá70nya Kaposban. Atalát 1911-ben temették. Hetven év alatt a feledékenység elrejtette a sírjukat. Meg kell örökíteni a két költőnő emlékét. A Keleti temetőben méltóképp rendbe tetetjük a sírt. Mert Rippl-Rónai mellett ők a somogyi nagyok a temetőben. De ha azt vesszük, hogy Szalay Fruzina volt Sully-Ruthomme verseinek első fordítója hazánkban és hogy kitűnő formaművész, akkor szokatlan jelenségnek is kell mondanom őt Kaposváron. Az iskolában sem hallottam, hogy Rippl-Rónaival is jó barátságban volt a család. Pedig 1926-ban halt meg, amikor én felsős gimnazista voltam már.

Hévízen Szabó Lőrinc emléktábláját lepleztem le. Nagy közönség gyűlt össze a termálfürdő falánál. Az ismert Borsos bronzplakett díszíti a márványt. A Magyar Írószövetséget a szombathelyi írócsoport képviselte. Gazdag Erzsi koszorúzott. Rózsa Béla is ott volt, az Életünk egyik szerkesztője, de Pestről senki. Érdekes ez a Szabó Lőrinc-ügy! Mert van! Irodalompolitikánk irányítói még mindig a sohase volt jobboldali Lőrincre emlékeznek. Amit Hévízen mondtam, kíváncsi vagyok, hozza-e Bata Imre az És-ben, és arra is, hogy mi lesz a visszhangja ennek az írásomnak. Avatás után Cséby Gézánál voltunk Sági Károlyékkal. Cséby művelt író és lelkes irodalombarát. Lengyel–magyar házasságból származó író. Kevés akad hozzá hasonló színvonalú lelkes irodalom- és művészetbarát ebben a kis egyetemi városban, ahol Sáringer Gyula munkássága a legnagyobb érték. A rovartan terén is európai hírneve van Sáringernek. Csodálatos és fura történeteket mesélt Becén nekem a keszthelyi akadémia szelleméről. Persze ő, mint megbízhatatlan, nem előadó, csak tanácsadó. Sági Károly régészeti és történelmi tudásával együtt így gazdálkodnak itt ezen a területen.

Meghalt Nemessányi Mária. Pozsonyból húga, Ferencziné értesített gyászjelentéssel. Ezerkilencszáznyolcvankettő szeptember huszonhetedikén halt meg. Munkácsi diákom volt az Árpád Fejedelem Gimnáziumban. Gyönyörű szép diáklány, aki

Első feleségem: Szabó Ilona

amolyan diákszerelemmel szeretett. Minden este a korzón sétálva várt. Amikor aztán Munkácsról áthelyeztek engem Kaposvárra, én többször is felutaztam Munkácsra. Amikor pedig édesapját a kassai kórház igazgatójának nevezték ki Munkácsról, akkor Kassára is felutaztam hozzájuk. Sok szép kárpáti kirándulást tettünk. Sokszor együtt jártuk a hegyeket Csermely Huberttel és Máriával. Egyszer ő is volt nálunk Fonyódon. Ragaszkodott hozzám. Néha Kassáról Pestre is lejött színházat nézni velem. Egyszer Sacán voltunk, ahol apjának a birtoka volt. A szép, kápolnás Lónyay-kastélyt vették meg. Egy kristálytiszta pisztrángos patak folyt át a parkon. Érdekes út volt szekéren a tót kocsissal, és közben a majdnem üres kastéllyal. Tipikus átmeneti idő a határ két oldalán. Mária romantikus lélek volt. Nem ment férjhez, pedig szépsége nagyon is vonzotta a férfiakat. Két versemben így említettem: „Két lány néz össze a szívemben”. Az utóbbi időben igen sokszor járt az eszemben. Szomorúan érdekes, hogy akkor lehetett a kassai kórházban, amikor épp azért utaztam föl Kassára, hogy meglátogassam. Ki tudja, mire gondolt ő is akkor. Epekőműtétből kiinduló hasnyálmirigy-gyulladás ölte meg. Márta húga azt is írta Pozsonyból, hogy többször emlegetett. Negyvenöt év sem vitte el az érzésvilágunkat. Sacán temették el magyar papi szertartással, szülei mellé. Sokszor jár az eszemben. Emléke egész Munkácsot, Kassát idézi történelmével, társadalmával, a második világháború hangulatával. Valami melankolikus szépségű érzés ébred bennem róla és róluk. Hívnak Pozsonyba. El is megyek beszélgetni róla. Mária Buda ostromát is végigcsinálta. A budai harcok után tőle kaptam az első táviratot, hogy élek-e? Mély, rejtelmes emlék. Levelei között a fényképe is nálam van…

Eléggé üres napok, mert fáradt vagyok. Verseket válogatok gépelésre A rejtett egész egyik gépelt példányából. A helyi Pilvaxban egyre unalmasabbak az asztaltársaság tagjai. Ha nem lenne a televízió, semmi témájuk se lenne. Emberek közti magányos pihenésre jó ez az egy óra a volt szép Stühmerben.

A jövő hétre három üzembe hívnak író–olvasó találkozóra.

Stefike elutazott Szegedre. Már Pesten várták a rokonai. Különös ez a nagy rokoni ragaszkodás, ami Horváthéknál van. Stefike egy családi kislexikon. Különös, szomorú történeteket tud a háborúban elesett rokonairól, hajósokról, akik közül a bátyja most is Kanadában a Queen Elisabethen hajózik. Gyerekei már magyarul sem tudnak. Rokonai közül van, aki Olaszországba nősül mostanában, a másik pedig Prágában. A bolyongó Horváthokban hajós vér lehet, bár édesapja alföldi magyar típus, édesanyja meg mintha kún lenne, akárcsak Stefi… Egyedül vagyok most, mint Loncika halála után. Különös érzés újra ennyire egyedül lenni az újjávarázsolt családi házban. Érdekes, a kaposi Takáts-rokonok csak ritkán néznek be hozzám.

Imponáló ez a tartózkodó közelség. Öcsém felesége is alig jön. A lánya, Sarolta, az urával egyre többször.

Este Szilli Gyula ügyvéd barátomnál végignéztem a májusi szlovákiai utazásunk képeit. Ezek a képeslapok bizony Európát, az európai XVII–XVIII–XIX. századi magyar építőművészetünk történetét tükrözik. A töröktől letarolt Alföld mögött a falak védelmében összeállt magyar nemesi, polgári világ darabjait. A kis háztól a palotáig, a kastélytól a főúri világig ezeken lehet végigkövetni a három–négyszáz év művelődéstörténetét, és le lehet mérni az anyagi hátteret is. Érdekes és tragikus ez a világ, amely meghúzódik ebben a környezetben, ezekben a temetőkben, kastélyokban, düledező templomokban. Mindenütt a nagy magyar sírkövek és szarkofágok egy pusztuló és gazdátlan, jobb sorsra érdemes nép arcát, jelenét és múltját kísérik az emléktáblákról, latin feliratokról, nevekből, freskókból és a még ép kastélyok faláról ránk néző arcképekről. Ezeket az arcképeket lehet vádolni, és ők is méltán vádolhatnak minket, szemlélőket is…

Érdekes, hogy Szilli Gyulától megkaptam Simon Menyhért verskötetét, Testvéreknek üzenem címűt, amelyet Munkácson adott ki 1937-ben és 1939 XI. 7-én nekem dedikált Munkácson „Igaz és meleg szeretettel”. De hogyan került ez a kötet kettétört fedéllel Szilli Gyulához?… Minden így vándorol, pusztul kézről kézre, határokon innen és túl a Duna-medencében. Szegény Sáfáry László leveleit is most kaptam meg nővérétől, hogy írjak Laciról.

Megjött az Élet és Irodalom. Nincs benne a beszédem, melyet Bata Imre, a főszerkesztő kért közlésre Szabó Lőrincről. Írtam Batának, és megkérdeztem, miért nem közölték? Talán túlzásnak tartják, hogy Lőrincet Ady után teszem? De hát nem így van-e, még akkor is, ha a hivatalosak nem így rangsorolnak?… Érdekes, hogy a Déry Tiborról elmondott Pomogáts-beszédet közli Bata.

Az a hír terjedt el városunkban, hogy negyven erdélyi magyar értelmiségi vezetőt letartóztattak Romániában. Primitív politika és életstílus. És mindig csak a magyarság húzza a rövidebbet. Meddig?…

Tegnap Boglárlellén voltam. Amilyen szép volt Bece építése, fillérről-fillérre, olyan lehangoló ez, amikor ezzel az úttal pénzt kell menteni. Tudniillik ezért voltam Lellén, mert a forint olvad, és mielőtt a hópihe vizecskéje maradna a tenyeremben, alkudtunk egy garzonszobára, egy vízparti társasházban. Becét 1953-ban tizenkétezer forinttal szereztem. Itt most félmilliót szegeztek nekem, az egyre pusztuló gazdasági helyzet miatt. Ma olyan minden, mint a XVII. században volt. Akkor az ékszer, most valami kézzelfoghatóbb a biztosíték a szorgalommal gyűjtőknek. Furcsa és kellemetlen érzésekkel jöttem haza. Irigyeltem a skandinávokat és a svájciakat.

Oldalzsákomon apám nyolcvanöt év előtti flóbertpuskájának szíja van. Én szereltem át. A flóbertnek csak ezüstvere75tes tusa van meg könyvtárszobám sarkában, egy régi óra és a fából faragott XVIII. századi Piéta alatt.

Ezzel az oldalzsákommal voltam újra Ivánfán. Gyönyörű télre hajló idő volt. Tizenegytől három óráig voltam a hegyen egy elemi iskolai társamnak a szőlejében. Amikor megtudta az egyik szomszédasszonya, akkor falusi rétest hozott, és reszelt sült krumplit. Pajzán, nagyszerű hegyi történeteket mesélt iskolatársam, akinek a családja 1810 óta gazda itt az Ivánfán. Például, hogy a hegyi pap rendszeresen mulatott a pucér kapáló asszonyokkal a szőlőhegyen a pincéjében. Úgy mondják, a leváltott és megcsalt szőlőkapáló menyecskék karóval majdnem agyonütötték. Vagy legalábbis ők így segítették az égbe jutását. Azután a kaposi „Duma-Társaság” történeteiről mesélt, hogy néha a hársfa-erdőcske szomszédságában estétől hajnalig a legtrágárabb nótákat zengték a fülemilékkel és a rigókkal versenyezve. Nem is hallották a madárdalt. Barátom, ez az egyszerű, derűs lélek sokszor hallgatta ezt a versenyt mint fiatal inas.

Aztán jött az öreg emlék. Elmesélte, hogyan kapott „aranyhalacskát” lépes mézért egy tizenhat éves cigánylánytól. Érdekes, hogy a lány azonközben elájult. Hiába pofozgatta. Akkor jutott eszébe, hogy a cigány mennyire fél a víztől. Kalapját tehát a patakba merítette, és pofon löttyintette, és akkor úgy felugrott, hogy azóta is szalad talán, de azért fölkapta a lapulevél közé csomagolt lépes mézet is.

Jók az új borok. Megoldják az emlékezést és a kedvet is. Indulás előtt a szomszéd fiatalasszony borral sütött marhaszeleteket nyomott a kezünkbe. Piros szép alkonyattal jöttem haza. Irodalom nélküli, tiszta irodalom és líra volt ez a nap.

A textilművekben voltam. Meglepő szépen adták elő verseimet a Fonómunkás Színpad előadói. Legalább negyven könyvemet hozták dedikálni. Mikor érdeklődtem, mind azt mondták a hölgyek, hogy „szeretem a verseket olvasni.” Valamikor 1944 előtt bizony az egész városban is alig vettek meg könyveimből százhúsz–százhatvan példányt. Ezen az irodalmi délutánon kb. hetven–nyolcvan hallgató volt, és a fele hozott kö76teteimből egy-két példányt dedikálásra. A színpadvezető kért, hogy állítsak össze egy harmincperces versmontázst írásaimból, és azokat ő többször is előadatja. A társaság aranyérmes.

Atádon voltunk. A konzervgyár társalgója igen szépen látogatott klub. Végig nagyon figyeltek Laczkó előadására, a versekre, a kérdésre adott válaszokra. A gyárnak nyomdája is van. Szép meghívót készítettek. Valóságos és jóízű versdélután volt a Rinya partján. Valamikor csak horgászni és vadászni jártam ide Emil öcsémhez, aki akkor szolgabíró volt itt. Az „Ezüst Kancsó városa” mindig kedvesebb lesz nekem.

Délelőtt bejött a darányi kertészet vezető mérnöke is. A Bece-hegyi szömörcebokraimról oly sokat beszéltünk, és összehangolt vele a szömörce históriája úgy, hogy azt ígérte, tavaszra szép mediterrán növényeket fog kertembe hozni. Közösen ültetjük majd el a kis alkotóházam körüli mészkopár oldal-

Becei szüret 1959-ben. A kép jobb szélén Jankovich Ferenc.

ba, 1983 tavaszán. Talán alapja lehet ez egy új, déli mediterrán növényzetnek és kertnek a Balaton északi partján.

A Szabó Ervin Könyvtárban voltunk a Dagály utcában. A könyvtár még az északi nívót is eléri, ahogyan megteremtették. A svédek és a finnek is megnézhetik. A Somogy Baráti Kör-délutánunkra sokan eljöttek. Voltak somogyi költők, barátok, tudósok, olvasóim, valamikori tanítványaim, de bizony, a baráti körből alig voltak, pedig ezt kellene éppen itt megszervezni.

Megtaláltam a kis noteszemet, amelybe május 11-e és 16-a között szlovákiai utam alatt jegyzeteltem. Most ezeket ide átírom magamnak és talán másoknak is, akiket érdekelni fog. A kirándulást a kaposvári bírák szervezték.

Utunk első megállója Fülek volt. Sajnos, elhanyagolt a rom és a város. Cigányok, lyukas, üres, gazdátlan házak, és bizony árva magyarok. Nagyon szép viszont a Koháry-templom, de a rendház tönkrement. Az udvarára kiszórt latin nyelvű és öreg, pusztuló magyar nyelvű régi könyveket találtam. Szellemileg és gazdaságilag most igazán rom Fülek.

Alsósztregován nagyon szép a Madách-kastély és az új Madách-kiállítás. Csak Madách mellett erőltetett és egy kicsit humoros is, Skultéty nevű szlovák költő csak azért is szerepeltetése emléktáblával.

Rimaszombaton, a gömöri magyarság központjában Varga református lelkész a magyar református templomban, a gályarab magyar lelkészek emléktáblája előtt azt mondta Szilli Gyula barátomnak arra a kérdésére, hogy mi lenne, ha most az orgonán a Szózatot eljátszaná? A lelkész válasza: „Remélem, itt már többet se Himnuszt, se Szózatot nem játszanak.” És ez az ember Ung megyében született, és a magyarok rimaszombati papja. Kallódó lelkű nép hitvány pásztora.

Végig a szép tájban összedőlt magyar kastélyok, romos kripták. A szlovák nyelvű utcák során a feliratok bizonyos mértékig a történelem hamisítását szolgálják. Öntudatlan 78magyar turisták között tudatos nacionalizmus. A velünk kiránduló vendégeink mint idegenek járnak a nemzetünk építette világban. Harmincöt év pedagógusainak és a politikának a munkája.

Rozsnyón el lehetne most is lakni. A Fő tér még emberséget, Európát, igaz történelmi stílust sugároz.

A betléri Andrássy-kastély gazdag kiállítása a monarchia világát idézi. Egy osztályt és annak „ragyogó” életstílusát a szegény szlovákok között. A kiállítás vezetőjét hiába kérdeztem, úgy tesz, mintha nem tudná, kik az Andrássyak. Krasznahorka a szomszédban a magyar romantika, a magyar történelem és a családtörténet maga.

Jászó belül ma öregek, aggok, elesettek otthona. Kívül pedig romlik a templom, és vele kopik a múlt stílusa. A tornyok között fa nő a tetőn. Legalább ebben a világban ez a zöld. Aki most végignézi mindezt, annak lelki és fizikai sérülést okoz ez a látvány. Egyetlen kiút lenne ebből a világból innen és túl is az értelmes öntudat és az igaz történelem tanítása. A határokon kívüli ötmillió magyarság különben lassan felmorzsolódik a politikai őrültségben.

Eperjesen a legszebb történelmi környezetben egy szép copfházban van a könyvesbolt, magyar könyvek és magyar folyóiratok nélkül. A Fő utcán végig üzletek és műemlékek fölött a história szelleme és a művészettörténeti és családi múlt is ügyesen van leplezve. A kettőskapus megyeháza egyedülálló építészeti remek Eperjesen. – Kassán magyar népdalokat éneklő lányok és fiúk menetelnek az utcán. A budai vár nem olyan szép és ép és felemelő környezet, mint az eperjesi vagy a kassai Fő utca. A magyar történelmet itt lehetne építészetben, emlékekben dokumentálni. Művészet, história és művelődéstörténet együtt van. Kassa Fő tere a mágnási, az eperjesi a polgári építkezés színtere a reneszánsztól az eklektikáig. Kérdezgettem az itt sétálgató eperjesi szlovák diákokat erről is, arról is. De csak a vállukat vonogatják. Nem érzik a stílust, csak lejöttek a hegyekből. De azt is meg kell mondanom, hogy itt-ott a szlovák vezetők közül nagyon sokan megtanulták a felvidéki magyar históriát és a várak, kastélyok történetét is. Ugyanakkor velük a magyar turisták nem ismerik e tájnak a 79magyar történelmét. Nem ismerik sem a magyart, sem a szlovákot. Micsoda Duna-medencei világ…

Eperjesen nagy a diák- és a polgárforgalom a város főterén. Együtt nyüzsög a mai történelem. A sarkon a magyarok védasszonya körül cigány kaszinó van, és itt a huszonnégy vértanú polgár szelleme és emléktáblája is… De hova is lettek a magyarok és a cipszer németek innen? Csak a kétszáz-háromszáz éves házaik néznek le a szép térre?…

Róluk csak ez marad a történelemre. A mi magyarjaink pedig itt a társaságban egyre vásárolnak, söröznek, isznak, és a WC-ket keresik a történelmi szép helyett…

Lőcse ma a békeévek teremtette rom és szegénység maga. Talán jelenleg polgársága sincs, csak beutalt telepesek és cigányok. A régi paloták és templomok falán a latin szövegű feliratok betűiben él és fölöttük elúszik a történelem…

Beköltözött a stílusok közé és mögé a mai szlovák élet és a politika. A városokba költözöttek és költöztetettek nem ismerik se a magyar történelmet, se a felvidékit. A szlovákok a magyart, a magyarok a szlovákot. Tehát egyik sem ismeri a másik életét, történelmét. A turisták meg egyáltalán semmit sem ismernek. Még váraink történetéről is azt kérdezgetik, hogy szlovák várak voltak ezek?… Szép Közép-Európa ez!

A Lomnici-csúcson épp negyven éve egy pozsonyi mozdonyvezetővel voltunk Emil öcsémmel. Persze, végiggyalogoltuk. Ma egy kassai magyarral függőztünk a lanovkán. Itt láttam fönt a hegyen egy nyolcvanéves magyar Turista Barátot. Fehér bajusz, bot, cserkészes hegyi kalap és pelerin. Valahogy ő képviselte a csúcson a régi hazát. A maga méltóságos viselkedésével. Különben gyönyörűen beszélt magyarul. Ki tudja, miért csinálja ekkora méltósággal ezt a hegyre felmászott öregúr. Egyedül ült a sziklán, és alatta egész Szlovákia… Iglóról tízezer cipszert telepítettek ki… És az iglói diákok?…

Hybbén, a faluban, Balassi sírja fölött mondja a plébános, hogy már csak ő magyar a faluban, és mi vagyunk, akiknek elmondhatja, amit tud. Szeretne Budapestre utazni. Évek óta elutasítják. Hybbe temploma gótikus templom, kőfallal övezve, szép kapuval, gótikus stílusban. Úgy mondja, akkor örül, ha magyarul beszélhet Balassi Bálintról, a költőről és a 80fiatalságáról. Balassi sírját lebetonoztuk – mondja. Így talán már nem költöztetik át… Mennyivel különb magyar ez a Ladiszláv Hanus, mint a rimaszombati Varga református lelkész… Igen, egy nemzethez való tartozás nem vérségi, de szellemi kapocs…

Felsőkubinban láttam talán a legszebb kis magyar kastélyt. Olyan értékes szépség, akárcsak itt Csütörtökhelyen, persze történelmi távlatokban, a Zápolya-kápolna. Ez a kápolna a magyar gótika remeke, akár Párizsban a királyi palotához épített Sainte Chapelle. Ott Párizs szívében, itt pedig a falu szélén, a falu végén a magyar műemlékremek. Persze a kápolnában a kripták üresek, de a templom tömve szlovák katolikusokkal. Nem úgy, mint nálunk. Az elsőáldozó lányok fehérben jöttek a hegyekből és a falvakból. A fiúk feketében. Vallási öntudat és népi öntudat. Úgy tudom, Csütörtökhelyről származik Illés Endre is, akit egy képes levelezőlapon értesítettem, hogy itt járok…

Rónay Laci kitűnő könyvet küldött: Szabálytalan arcképek. Jó Toldalagi, Thurzó és Bohuniczky Szefi portréja a könyvében.

A mai nappal kezdődik szép és hosszú őszünk után a tél. A parkban betakarták a szökőkút medencéjének majolikadelfinjét. Berzsenyi mintha idenézne, és mintha mondaná: „Hervad már ligetünk”. Hószaga van a parknak és a levegőnek. Mögöttünk a téglaszín iskolával, tiszafákkal szép a park…

Este egyedül sétálok a rosszul világított, növekedő kisváros utcáin, amelyek üresek. Jó a levegő és a csönd. Éjjel tizenegy körül alszom el könyvek és folyóiratok között…

Szombaton 11 órakor a Dorottya-kocsmában szoktunk négyen–hatan összejönni. Ma jó történeteket és adatokat hallottam az utolsó előtti somogyi alispánról, aki egy kofferrel érkezett Somogyba. Első ténykedése, hogy minden régi megyei embert kiszórt „A közjónak” titulált megyeházánk épü81letéből. Az utolsót behívatta, órájára nézett és kijelentette: – Mától maga másfél évig itt marad, és bebútoroz engem, úgyis nagy reakciós volt, hát összeszedi és idehozatja az ismerőseinek a bútorát! – Szedték is a grófi kastélyokból (Nágocs, Segesd, Toponár, Marcali) és hordták is a régi, derék megyei hajdúk a demokratának az arisztokratikus környezetet. Ha például az árvízkárosultaknak pikniket adott, akkor kikötötte, hogy a meghívott családok asszonyai csak ezüst- vagy kristálytálakon hozhatják az ételeket erre a magamódi új batyubálra.

A Képes Újságban Simon Gy. Ferenc közölte egy levelemet a múzeum előtti Rippl-Rónai-szobor felállításának történelméről.

Szinte tavaszi meleg idő van. Becén voltunk Laczkóval bort fejteni. Nyolc és fél hektó bort fejtettünk le. De miért is csinálom én ezt? Hiszen ráfizetés. De olyan szép és nevelő a bortermelés és a borgondozás, mert a pince szüret után már csak az én gondom, és a vendégeink jó borral kínálása is jó érzés. Legalább a bor legyen tiszta és jó, ha más nem is!

Megnéztem a megyében élő képzőművészek kiállítását a Somogyi Képtárban. Olyan, mintha egy ecset festette volna. Divat, külszín és technika az egész. Hamis és nagyképű képcímek fölött üres színek és vonalak. Csiszár Eleknek három szép képe volt. Egyik például Balázs János emlékére. Külön öröm, hogy Somogyban egyre jobban él a Balázs-kultusz. Vele nagy festőt vesztett a magyarság.

Minden családban vannak olyan történetek, amelyekről csak egymás közt beszélnek. Rippl-Rónaiéknál is voltak. Rónai Guszti emlékezett egy-két ilyen históriára. Szereplői közül már csak Martyn Ferenc és Róbert él. Ők voltak a „ka82kukkfiókák”, Józsi bácsi nevezte el őket így. Később aztán, amikor felcseperedtek Rónai szárnyai alatt, különösen pedig Feri, akkor ő a szárnyveréssel olyan erőre kapott, hogy körülröpködte Rónait és a családját, olykor Józsi bácsit is zavarta ez. Lazarine különösen nem szerette Ferencet. Annyira, hogy később ki is tiltotta a villából. Egy betétkönyvügy, képek másolása és eladása is ehhez a történethez tartozott. Róbert csak Guszti bácsi segítségével jöhetett vissza a villába. Különben ezekről a históriákról Guszti bácsi és régebben Lazarine is elég sokat mesélt nekem. Róbert nehezen került vissza ide, amikor a kolozsvári klinikáról visszajött. Guszti bácsi maga olyan tesze-tusza, mosolygó, teddide-teddoda ember volt, de a Martynok céltudatosan mosolygósak voltak. Hamarosan aztán Guszti bácsi Róbertre át is íratta a Rippl-villát. Ez azért történt, mert abban az időben Gusztiék nehezen éltek, és Róbert valóban szeretettel segítette őket. Az átírást úgy csinálta, hogy a bútorok és képek is Róberthez kerültek. Mi tagadás, jó kézbe, mert így nem veszett el minden… Sajnos Rónai párizsi levelezése és az Ady-, Móricz-levelek ma is kallódnak. Róbert nekem is mindig csak ígérgette mint múzeumigazgatónak, hogy előkeresi azokat, de azóta se tudjuk, hol vannak. Guszti a temetőben, a levelek talán „veszendőben”…

De nemcsak a Martyn gyerekek jártak így a villával és a Rónai-környezettel. A valóban nevelt „párizsi lány”, Anella, később Dobossyné is így járt, mert róla is kiderült, Lazarine rájött, és hogy bizony jóban van a szerelemkedvelő mesterrel. Akkor kitiltotta a villából, de ott volt akkor még a budai Kelen-hegyi műterem, ahova jártak… Dobossy katonatiszt volt. Sokat lóversenyezett, és sokat veszített, és sajnos azt Rónai fizette… Aztán Zorkával is így volt… Sokat beszélt ezekről nekem Lazarine, Kunffy Lajos és Róbert is. Kunffy szerint Rónait szenvedélye vitte a sírba. Viszont a kitiltott fiúk visszakerültek, és a Rónai-kultusz ápolásában és a hegyi múzeum szervezésében sokat segítettek. Persze maguknak is.

Anella naplóját ajánlottam megvételre annak idején Pogány Gábornak. Úgy tudom, ott van. Ki kellene adatni…

Választmányi ülés az Írószövetségben. A Központi Bizottság részéről gyenge választ kaptunk az erdélyi magyarság sorsáról folytatott tárgyalásokról. Kerülgetik a forró kását. Szeretné a kormány a nép és a nemzet előtt kedvezőbb színben feltüntetni ezeket, de így aligha sikerül ezt elérnie. Hiszen semmit se értek el Ceauşescuval. Ráadásul még azt is hirdetik a románok, hogy az ő kisebbségpolitikájuk a legjobb a szocialista táborban…

Pécsen voltam Cserháti József püspöknél. Tanácsot kértem tőle, mert Stefi elvált asszony, és egyházi házasságot akar kötni. A válasz, hogy nehéz, mert a per három–négy évig is elhúzódhat Rómával. Tanácsa a szentségekkel való élés az egyházi törvények szabályai szerint.

Bertha Bulcsuval 1962-ben a Rippl-Rónai villában

Cserháti gyorsan felolvasta a papokhoz intézendő karácsonyi pásztorlevelét. Ezt az Új Tükör részére készítette. Mégpedig a párbeszédet a világiakkal, hogy a béke zavaros állapotából társadalmi megbékélés lépjen elő. Szerinte hárommillió hitéletet élő katolikus van a hazában. Ez nem kis szám, számolni kell vele. Cserháti praktikus főpap…

Megnéztem a volt Anjou-egyetem ásatásainak helyét. Fekete kátránypapírral őrzik a régészek. Fekete Sorshoz méltó szemfedő. Magyar sors. A semmiből bizonyítani a világnak, hogy mi pusztult itt el, és mik is voltunk…

Nem tudom, de sejtem, Mohácsnál nemcsak a diákok vesztek el, de Mohács után már csak az egyetem falai maradtak meg. A lélek elrepült… A falakat pedig, ha nem csalódom, akkor Zrínyi, a költő, a téli hadjárat idején gyújtotta rá a dicső múltra. A legműveltebb magyar. Micsoda helyzet, micsoda magyar és pannon történelem…

Sokan gratulálnak, mert látták a tv-ben „A Róma-villa vendégei” címmel az adást, amelyben Martyn Róberttel, mint házigazdák mondtunk el néhány emléket Rónairól. A színes adás igen szép volt. A képek, a portrék, a park és a történetek jó hangulatot szültek.

Pomogáts Béla elküldte azt az utószót, melyet a Helyét kereső nemzedék című könyvemhez írt. A szerkesztő, Fábri Anna jónak mondja, és értesített, hogy szép lesz a könyv tipográfiája is. Jó volt, hogy írt Béla, de talán erőltetett a költők beskatulyázása. Három nagyobb „dobozba” rakta a harmadik nemzedék költőit. Ez lenne a költők sorsa, és ez lenne a történész feladata? Nem. A vers és a költészet elszakad mindegyiktől, persze, ha él és száll. De ha halott, jó neki a skatulya-koporsó is. De ha száll a vers, jaj nektek, irodalomtörténészek…

Találtam az 1981-es füzetemben néhány kézírásos verset. Két-három gépeltet is. Az Arany János monológja 1867 utánt leadom A rejtett egész kéziratos kötetembe. Talán az Arany-vers meg is jelenhet. Sajnos a Petőfi utolsó sorai Segesvárnál című versem kéziratát nem találom. Sebaj, ezt ma úgysem közölné senki. Viszont a kézirat el nem veszett. Ez biztos…

Takáts Sándort olvasok. Nagy megtartóerő árad dolgozataiból. Réz Pál érdeme, hogy újra jönnek ezek a nagyszerű írások. Minden fiatal magyarnak ismerni kellene ezeket épp ma, amikor mindent elkövetnek, hogy nemzeti öntudatunkat elvegyék. Eredményes is az álszent munkájuk. Kopik a nép, pusztul az emlékezés. A XVI. században voltak kardok, és voltak példák, és voltak iskolák…

Levelezőlapokon rajzolok néhány vonással zöldet és reményt. A kis rajzokat küldöm szét boldog újévet kívánva azoknak, akik ma sem felejtettek el, és akik barátaim a kis hazában. Fábián Eszternek levelet írtam Kanadába, válaszolva jókívánságaira. Különösen lángoló, eredeti nő volt. Azt hiszem, ma is az lehet. Kár, hogy lelépett a színpadról.

Verseimben, úgy mondják, hogy a különösek talán kitaláltak, pedig sohase azok. Megtörtént valóság még a legelvontabbak alapja is. Történetek az életemből. A legkülönösebb is a legköznapibb valóság. Így van ez A múzsák kavics kemények című versemben is. A jó fülűek közül nagyon sokan gratulálnak, és egyre érdeklődnek. Érdekesség, hogy például a fonyódi tanácstitkár is megszólított. Nem tudok mást mondani a versről, csak azt, hogy nagybátyám az orrunk előtt fogta meg szabad kézzel a sólymot. Ez a sólyom az udvarra vágott le minden ebéd után a sűrű, öreg tiszafában tanyázó verebek közé. Az elkapott veréb ebéd után olyan volt neki, mint bátyámnak ebéd után a feketekávé. Ezt látva Zsolt bátyám kesztyűt húzott az egyik nap, és a biztos sólymot még bizto86sabban fogta meg a sűrű tiszafaágak sűrűje között. Aztán fölemelte, megmutatta nekünk, majd földobta a levegőbe, hogy vadásszon szabadon tovább. Tudtommal ilyen bravúrt csak Emile Verhaeren belga költő csinált. Ő szabad kézzel egy mellette elvillanó fecskét fogott. Versemben „a toronyóra zsebrevágása” is megalapozott: Neumaier Laci osztálytársam húzta föl hetente Kaposvár tornyainak óráit, mert apja órásmester volt. Följártam vele a tornyokba. Ott tettem – mint költő – zsebre az időt és az órát… És a másik vers: ott a könyvesboltban keresve esett a lábamra az a kötet, amelyikben az a vers volt, amit kerestem. Az élet gazdagabb, mint a képzelőerő. A képzelet utána kullog az életnek, és lopja.

Karácsony… A csöndben egyre inkább rádöbben az ember, mit is hagyott el ebben az évben is. Mit is kellett volna megírni, és hogyan is kellett volna. Kár, hogy nem huszonnégy éves fejjel jön rá ezekre az ember. Akkor talán még megírhatta volna azokat is, ráadásul még azzal a készséggel, amivel hetvenkét évesen rendelkezik. Bohuniczky Szefi Életem története első részében, a kéziratos kötetben annyi tabi emléket mutat meg, hogy ezen az alapon kellene a könyvéről írni. Egy új könyvet, de az én gyerekkoromból.

Megjelent Csányi László írása a Helyettük szóljálról az Új Írásban. Csányi az a kritikus és író, aki egyszerre repült ki a csapatból. Mégpedig elég későn, de annál jobb és biztosabb szárnyalással. Kisült, hogy a szekszárdi újságnál is lehetett hasznosan tölteni az újságíró robotnapjait. Jelentős tudásra tett szert. Több nyelven olvas. Fantáziája nemcsak a bortól izgatott. Kis esszéi találóak és szépek. Kritikájának címe: Tündér száll a táj felett. Végre sokszor leírt tételemről, az érzékeny tudásról is jó érzékkel ír valaki. Lírám egész útját vázolja, jó ráérzéssel, rövid és jó idézetekkel, filozófiai, esztétikai és érzelmi távlatba helyezve verseimet. Biztos alaposabban is megírhatná mindezt egy esszében.

Megható és megnyugtató, hogy az újévi jókívánók között ott vannak a volt munkácsi diákjaim, akik ma hatvan–hatvanöt évesek. Valami szellemi, történelmi abroncs, úgy látszik, mégis létezik a Kárpát-medencében. A múltkor föl is hívtak, onnan figyelmeztetve levélben: „Tanár úr, miért nem ír Verecke vidékéről?” Igazuk van, igen szép évet töltöttem ott, és úgy látszik, talán hasznosat is. Talán ott is tovább él az elejtett szó, nemcsak azokban, akik ide átjöttek.

A Színház az Ezüst Kancsóban rádióváltozatát január 8-án adják a Kossuthban. Greguss Zoltán lesz a főszerepben. Jó lenne ezt a regényemet talán színpadivá fejleszteni…

Fodor Bandi érdeme, hogy kiadatta a Magvetőnél Czipri Éva A láng szívében versgyűjteményét. Ebben mintegy száz-százhúsz hátrahagyott vers rajzolja ki egy kaposvári somogyi fiatalasszonynak a tehetségét. És ugyanakkor tragikus sorsát. Czipri Éva jó költő volt. Öngyilkos lett. Apja, Czipri Mátyás szülész főorvos volt Marcaliban. 1956 után elfogták, és belehalt a fogságban elszenvedettekbe… Czipri Éva édesanyjának, Bíró Jolánnak testvére, Bíró Endre pedig, aki főorvos volt a Donnerban, ott a szomszédos utca egyik emeletéről ugrott ki. Nemcsak a könyveknek, de a családoknak is megvan a maguk sorsa.

Most jutnak ezek eszembe. És miért is jut eszembe a Czipri és a Bíró család? Talán azért, mert az év végére jár. 1982 utolsó előtti napja ez. Tűnődve az asztaltársaságomban sokan azt mondják, hogy nagyon rövid volt ez az év. Igen. Kinek rövid, kinek pedig hosszú…

Takács Jenő is írt Burgenlandból. Igen lehangolt sorok. Különösen fájlalja Jékely halálát. Jékely első felesége, Pasteiner Éva ma Jenő felesége. Sokat eljárt Zsoli Éváékhoz. Mindig nagy szeretettel emlegette Jenőéket. Most tudtam meg, hogy Jenő nyolcvanadik születésnapját Bécsben, Kismartonban ünnepelték nagy koncertekkel, mint zeneszerzőt. Győr, Sopron és Fertőd is kivette a részét. Jenő műve és szerepe egy kisebb méretű Esterházy zenei világ megjelenése. Írni kellene 88róla, és meghívni őket Kaposba. Az is érdekes, hogy Cséby Géza küldött egy kis könyvet Keszthelyi műhely címmel. Ez irodalmi antológia. Jól szerkesztett szonettek és esszék sorozata. Mindez pedig a zenei mellett a Helikon-hagyomány folytatása.

Édesanyám születésnapja. A régi időkben nagyon sok volt a házban ilyenkor mindig a vendég. Hosszú asztalok körül ültek a félig rokon barátok, és a vacsorák éjfélig tartottak. Akkor mi ketten öcsémmel éjfélkor köszöntöttük, mert úgy mondják, anyám akkor született. Születésnapját rosszul írva egy évvel megöregítette az anyakönyvvezető. Ilyenkor öcsémmel és barátaimmal anyánk engedelmével és mosolyával elhagytuk a házat. Abban az időben vagy a megyei kaszinóba vagy a Turul kávéházba mentünk. Otthon pedig folytatódott a barátkozás, köszöntések, aztán apám és barátai közös koncertjei hegedű-, zongora-, oboa- és énekhangversenyekkel…

Ma pedig mi már csak ketten vagyunk Stefivel ugyanabban a fölújított, nagy, régi házban. Már az udvari traktus is ide tartozik. Könyvtár lesz. Stefi, akárcsak édesanyám, süt-főz: malacot, pulykát, pogácsát, mézeskalácsot, sós mandulát, pirított mogyorót, úgy, mint régen, de már csak kettőnknek készül.

Délután Szíjártó Árpival kimentünk a kislaki erdőbe. A cigányok fehér ronggyal jelzett erdei útján mentünk végig. Ki tudja, miért jelölték meg és kiknek? Egy szakadékos völgy kiugróján az egyik fán különös jelzést találtunk. Olyan eldugott helyen, hogy biztos fontos volt a jel valakinek.

Eszembe jutott egy ismerős története is. Diákom volt az illető. 1944-ben másfél mázsa ezüstöt rejtett el az erdejében. Tizenöt év múlva kereste. Kivágták az erdőt. Azóta se találta meg a családi ezüstjeit és ékszereit. A kastély is másé. Néztük a megjelölt fát. Aztán találtunk a korhadó ágon szép piros tölcséres gombákat, mint a virágok, olyanok voltak az avarban. Lassan-lassan így múlik el körülöttünk az erdőn az év.

A rejtett egész című leadott könyvem még itthon levő kéziratos verseivel bíbelődöm, amíg ezeket a sorokat írom. Köz89ben eszembe jut, hogy Nemes Nagy Ágnes a múltkor kérdezte, elfogadnám-e, hogy szerkesztőbizottsági tagnak írjanak az Újhold újra megjelenő folyóiratán… Miért ne?… Bár megtisztelő, de mi tagadás, nekem nem sok közöm volt régebben sem az ő lírai csoportjukhoz. Kicsit erőltetettnek éreztem mindig az irányzatukat, mesterségesnek és sok mindent mondvacsináltnak az ő különállásukban. Rónay Gyurka Ezüstkora, az igen. Közöttük otthon éreztem magam.

Állítólag Köpeczi forszírozza az Újhold újra megjelenését… Kirakatnak?… Vagy mások is kaptak hasonló buzdításokat?…

Hó nélküli januári elseje. De napos, szép, ragyogó idő van. Séta a parkban, aztán pedig az újévi koncertet Bécsből a tévén hallgatom. Strauss-muzsika: Bécs és Kodály és Bartók jár az eszemben, és Erdély, az Alföld és Bece. Mindez a bécsi erdő dallamára. Stefinek az utolsó szekszárdi megyebál jut az eszébe. Tizennyolc éves volt, nyitó párban táncolt a megyebálon. Most is boldog, ha rá emlékezik, de aztán elérzékenyül, és könnyes lesz a szeme, mert a szekszárdi, tolnai fiúk, a gavallérok egész serege jut eszébe, akik elestek a keleti fronton. Az ő első vőlegénye is ott esett el.

Ezzel együtt egy másik kép zörög elénk. A konyha világa: sült malac, sült alma illata, fenyőfa, piros szegfűk között úszik az idő, és folyik a Duna Bécs és Paks között. Bécs hangulatába magyar romok között megy az idő. A legnagyobb baj itt Bécsben pedig, hogy a koncerthallba Hollandia nem küldött virágokat…

Hollandia?

Valamikor a XVI. században még mi küldtünk nekik Pannóniából virágmagokat, gyümölcsfa-csemetéket, mert „virágoskert vala hajdan Pannónia”. Akkor például a Nádasdyak és Török Bálinték sárvári és szigetvári kertjeiből küldték, de nagyot fordult a sors akkor is, mint a mai Héttoronyban is.

Kenyeres Zoltán értesített, hogy a Jelenkorban megjelent Kodály című versemet átvette a Látóhatár. Ennek a versnek nagy sikere volt a Somogy tízéves fennállásának irodalmi estjén…

Szent Ferenc nyolcszáz éves évfordulója alkalmából rádióelőadást hallgattam nyugatról. Fölidézte a felejthetetlen Umbriát, ahol először Csorba Győzővel voltam, aztán pedig Loncikával.

Az év végéről visszafelé három kis epizód jut az eszembe. E három kis epizódot édesanyám mesélte nekem.

1. Ha végigtolt gyerekkocsimban a főutcán, és ha valaki velem gügyögve kezdett beszélni, akkor mindig csak azt válaszoltam vissza: buta, buta. Ám aki magyarul, világosan beszélt hozzám, annak sohasem mondtam ezt vissza.

2. Mikor az első repülőgépeket várták Kaposvárra, lehettem három- vagy négyéves. Kivonult a város apraja és nagyja, és anyámék is velem. A rendőrök szigorúan biztosították a leszállóteret. A közönség zúgolódott, én pedig kibújtam a kötél alatt, és egy kővel hátba dobtam az egyik góliát rendőrt. Az kardjához kapva fordult meg, és ahogy szembenéztünk, a közönség hahotában tört ki. A rendőr vörösen vonult tovább.

3. Mikor 1915-ben Prágába – pontosabban Reichenbergbe – ment a somogyi 44-es ezred, engem is magukkal vittek szüleim. Bécsben egy szabad délutánon moziba mentek a katonák, velük együtt apám és anyám. Az egyik jelenetnél, amikor a primadonna vetkőzni kezdett, a sötétben fölkiáltottam: „ez már teszi!” A bakák tombolva hahotáztak, és verték a székeket a moziban, és kiabálni kezdték: „Hol ez a magyar gyerek?” Akkor lettem én címzetes somogyi rosseb-baka, mert ennek nevezett ki apám egyik hadnagy barátja a padok között. Anyám mesélte, hogy büszke volt rám. Ezek a gyerekösztönök ma is cselekvésre indítanak. Hasznomra vagy káromra?

Csányi Laci Berzsenyiről és Dukai Takách Juditról írt esszéjét a Kortársban nekem ajánlotta, vendégszerető becei asztalomat idézve.

Bodnár György a tévében a Nyugat-kiállítás alkalmából ezt a többszólamú magyar irodalom lehetőségét emlegette. – De hogyan? – …Az Írószövetség és a hivatalos cenzorok szája íze szerint?… Köpeczi is ezt pedzette az Újholddal… Bodnár Gyuri is ezt folytatta a nagyobb nyilvánosság felé ezen a Nyugat-kiállításon. Vajon ezek engedélyezett követelések lennének?…

Valéryt olvasom. Így ír: „A száraz stílus romolhatatlan múmiaként állja az időt.” Igaz, de az is, hogy legtöbbször az ilyen vers kicsit múmia is marad… Aztán így folytatja: „a zsírtól duzzadó és a képkereskedésektől megihletettek elrohadnak ékszereik között, ám az igazi költők ékszerekkel gazdag versei sohasem”. Közben Neruda-fordításokat olvastam. Azt hiszem, Kosztolányi sokkal nagyobb költő.

Egry és Rippl-Rónai mellett egyik legkedvesebb festőm Gulácsy Lajos. Vettem is tőle több képet a múzeum részére is. Most Egry születésének századik évfordulója közeledik. Több hívás jött hozzám előadásokra. Én úgy gondolom, hogy a kötetlen beszélgetéssel sokkal könnyebb azokról szólni, akiket szeretünk. Az ilyenek talán jobbak is, mint a kézzel írt előadások. Az esszé persze más műfaj. A jól fogott esszé olyan, akár a jó vers.

Laczkónak kellene írni egy külön dolgozatot a „Rosszul megzengett múzsáról”, mert ezt a fejezetet teljesen félreértette rólam a monográfiájában. Jobb, ha ő teszi ezt, mintha én írnám, mert ez így nem lenne kellemes a főszerkesztőre.

Martyn Róma-villáról készült képe alatt egy kis Modiánó-hüvelydoboz hátlapjára festett vízfestményem függ. Fonyódi villánkból hoztam el nemrégen. A kép 13,5 x 5,5 cm-es mé92ret, a dátuma: 1922. VII. 2. Jelzése: TGy. Ezt a kis képet Rippl-Rónai József úgy javasolta apámnak berámázásra, hogy tegye el, mert ha festő leszek, szükségem lesz még erre a képre. Rámája fekete és arany. Nincs nap, hogy ne állnék meg előtte. A tizenegy éves gyerek, az akkori énem egész világa, életszemlélete, kedélye és játszótere sugárzik ez alatt az üveg alatt. A kép sárgával átütött kék ég, és a két egymásba ívelő sárga tarló és zöld dombok között három színes tető és tizenegy zöld fa, akárcsak éveim száma. Nem is lehet ez véletlen! A kis kép jó kompozíció. Dekoratív szőnyeg is lehetne. A volt Iszák-aljai Kioszk-vendéglő mögötti játszótér birodalma ez a kis festmény… Fonyódon húgomnál még maradt néhány, de ez volt és ma is talán ez a legkedvesebb nekem. Itt, fonyódi emeleti szobámban maradt még egy-két acélmetszet, pl. Szigliget, Sümeg, Csobánc. Egy Berzsenyi- és egy Kisfaludy Sándor-metszet és egy Rónai-tusrajz is (Mandolinozó nő). Egy Tóth Árpád-kézirat berámázva. Ennek a lodzsának az ablakából sokat rajzoltam, és itt írtam igen sok versemet és a Polgárjelöltek című regényem kéziratának nagy részét is.

Ma egy hosszabb szatirikus verssel vesződöm. A visszavett alkotmány, avagy A rózsaszín küszöbön túl cíművel. Arany János szellemét idézve dolgoztam ezeken. A visszavett alkotmány a Rosszul megzengett múzsa című versem párja lenne, ha elkészülne… Este játszották Turján György alkalmazásával a Színház az Ezüst Kancsóban című kisregényemet a rádióban. Jól pergő és színes, vidám és tragikus volt az előadás, mint maga az élet. Greguss, Sunyovszky Szilvia, Csákányi László, Végvári és Horváth Gyula igen jó kedvvel szerepeltek.

Az Ivánfai-hegyben voltam. Megnéztem a ragyogó fényben tündöklő kert és szőlőterasz vidékét. Rettentő szorgalom és ízléstelenség szépíti és pusztítja ezt az Umbriánál szebb és termékenyebb tájat. Egy tarka éhes macska követett, aztán játszott is velem. Kora tavasz van, nem tél. Kicsit így jártam 93én is végig ezeket a nehéz hegyi lépcsőket. Este a szívem bizony fáradt volt. De talán nem is a gyaloglástól, hanem egyre valami elől megyek, valami nyugtalanság és elégedetlenség hajt újra, mint máskor is szokott, és ez fárasztja az idegrendszeremet. Csak szívem körül jelentkezik leghamarabb.

Jánosy Pista írta, hogy kétévi munkával elkészült Platón-stúdiumával, többek között az Állam fordításával. Ha megjelenik, ezt a fordítást is szeretném elolvasni, hiszen húszéves koromban Platón volt a legtisztább örömöt adó író. Abban az időben, érdekes, hogy Kantot is szívesen olvastam… Halasy-Nagy professzorom egyszer Kantból kérdezgetett. Nem hitte el, hogy csak két hónapja olvasom. Doktorátusom vizsgáján újra ezt a témát feszegettem. Halasy-Nagy irodalombarát volt. Szerette azokat a hallgatóit, akik írtak. Engem a Dunántúlból ismert, mert néhány versem megjelent ott. Linder Ernő közölte ezeket. Nem valami jók voltak azok a versek, a Magyar Minervában jobbak jelentek meg tőlem. Ez járt a bölcsészkari intézetekbe. A pozsonyi folyóirat Pécsre került, úgy ahogy a pécsi egyetem Pozsonyból.

A Bolond Istókot olvasom. Tolnai Vilmos nagyszerű szemináriumi előadásai jutnak az eszembe. Kívülről mondta, mindig nagy átéléssel, mint egy színész. Olykor pillantott csak bele a szövegbe. Stettner Lászlóval hallgattuk akkor az előadásokat. Laci volt öt egyetemi évem legjobb barátja. Ikreknek szólítottak minket. Tolnai Vilmos tudta jól, hogy a Stettnerek Vörösmartynak és a magyar irodalomnak jeles barátai voltak. Emlékszem: az egyik alkalommal az egyetemi folyosón meg is említette Zádor-Stettner Györgyöt, aki Dukán született, Kazinczyval sokat levelezett, költői lélek volt. Stettner Laci barátom is nagyon szerette az irodalmat. A Corso kávéházban sokszor éjfélig olvasott föl nekem verseket vagy Szabó Dezsőt, olykor egyetemi jegyzeteket. Mi – mint hallgatók – mindennapos vendégei voltunk a Corsóban Albin főpincérnek. Végül is Laci édesapja, a Frigyes főhercegi birtokok jószág94kormányzója fizette ki mindig a fölírásokat. Laci, mi tagadás, rá is tetetett, hogy legyen több pénzünk az irodalomra.

Szédülésre ébredtem. Nem múlt, délelőtt nálam volt az orvos. Elmentem az SZTK-ba: csigolyameszesedés okozta vérellátási zavaraimat. Tehát ugyancsak jól kezdődött az 1983-as év!

Babits-emlékülésre készülnek Kaposváron. A bevezetőjére kértek meg. A Babits család a XIX. század elején, tehát Babits Mihály dédapja idejében még Alsósegesden, itt Somogyban volt közbirtokos, akárcsak Lápafőn a Takáts család. Ezt egy alkalommal nekem Babits Mihály is említette. Valószínűleg a turmezei nemesség közül valók voltak, és házasságok révén kerültek át a Dráván Somogyba.

Négy verset írtam Egry emlékére. Neki is, mint Babitsnak, most lesz születése századik évfordulója. Babitscsal egész más volt a kapcsolatom, mint Egryvel. Tartózkodóbb, mert nagyon is tiszteltem, pedig nem egyszer fölszólított, hogy tegezzem. Képtelen voltam, s hogy miért, nehéz rá válaszolni, hiszen Fülep Lajost már én mindig tegeztem. Egryvel a barátság egész más síkon szövődött és mozgott. Különben is furcsa dolog ez a magyar tegezés és magázás társadalmi viszonylatainkban. Erről külön tanulmányt lehetne írni. Egész más viszonylatok fénylenek, utalnak, szövődnek lelkileg és társadalmilag, szellemi területeken nálunk magyaroknál evvel a „te”-vel.

A rejtett egész kéziratát rendezem. Kiemeltem több verset belőle. Győri János február első hetére kéri, hogy együtt vigyem a kiadóba, és ott állítsuk össze. Közben a Babits-ülés bevezetője is sürget február első hetében. Különben is február 4-én hetvenkét éves leszek.

Négy jellemző Egry-levelet gépeltettem le a Somogynak. Néhány sor bevezetőt is írtam. Egry utolsó éveire, magányára és a család szegénységére jellemzőek ezek az írások. Bizony, megvolt a véleménye Egrynek ezeknek az éveknek a szellemi szadizmusáról!…

Mostanában Képes Géza is többször jutott eszembe. Írni is készültem neki. Mintha csak éreztem volna, hogy úton vannak Géza könyvei. A kőbe vésett eposzokat és Quasimodo Nyitott év 57. példányát küldte el nekem. A nagyszerű Lipták Pál adta ki nagyon szép kiállításban száz példányban Quasimodót. Ebből az 57. példányt ajánló sorokkal együtt küldte el nekem Képes Géza. A másik előbb említett kötetben arcképvázlatomat köszönte meg, amelyet munkásságáról írtam a Somogyban.

Babitsnak gyürkőzöm neki. Bár fiatal koromban is sokat olvastam, sokszor mégis úgy éreztem, hogy távol van tőlem.

Fodor Bandi írt, hogy 24-én a Somogy szerkesztőségi ülése előtt feljönne hozzánk, a lakásunkra. Jó lenne, ha el tudnánk nyugodtabb környezetben beszélgetni. Sok hír, sok gond, sok terv és sok-sok munka és becsvágy is nyomja a lelkét. Szeretne mindezekről tőlem hallani valamit.

Elkészültem a Babits-előadás megnyitó beszédével. A nemzet tanáráról és mint a színvonal fároszáról szólok ebben az írásomban. Érdekes, hogy a társadalom egyik rétegében kirojtosodik az emberek szája a hazugságok ordítozásától. Ugyanakkor a másik részben fényesek az arcok az igazságtól. A hatalom pedig közben egyre cenzúráz: az írásokban és a képeken egyaránt.

Négy Egry-levél mellé kézírással A fonyódi hegyek című képéről írt versemet elküldtem a Somogynak. Így hozzák majd kézírásos közlésben. Ezt a képet Badacsonyban Juliskától 96vettem meg a múzeumunk részére. Persze, magamnak is megvehettem volna mindazt, amit a múzeumnak gyűjtöttem, az enyém lehetett volna, mert megvásárolhattam volna, de úgy is tudtam: az egész anyagot a képekkel, a kéziratokkal, a könyvekkel én majd a múzeumnak fogom ajándékozni.

Fodor Bandi a beszélgetéseiben irodalmi macskakomédiákról beszél. A miniszter a macska, az írók nagy része egér. Ide-oda szaladgálnak és itt is, ott is cincognak…

Köpeczi arról beszél, hogy két lapot kellene, vagy legalábbis szeretne alapítani. Úgy mondja Bandi, valószínű, majd egyik sem lesz meg. Az egyik tervezett lap a Válasz lenne. A másik pedig az Új Hold folytatása lenne. Ehhez akadna vállalkozó is a Lengyel Balázs- és a Nemes Nagy Ágnes-társaságból. Ők jól tudják, hogy mit csinálnak. Domokos Mátyás lehetne az újra szervezett Válasznak a szerkesztője.

Kolozsvári Grandpierre Emillel Badacsonyban 1964-ben

Közben elmeséli, hogy Weöres Sanyi igen beteg, legalábbis ezt beszélik a barátai. Nem régen – három éve – Illyést is eltemették a barátok. A következő pletykák, hogy a Kortársnál nincs versrovatszerkesztő. A Tiszatájat, a Somogyot pedig úgy látszik, megszüntetik… Bata úszik a hatalommal… Pécsen könyvkiadót engedélyeznének. Azt is említi, hogy Kardos György fúrta meg Pozsgayt. Annak viszont örülök, hogy valószínű, Fodor Bandi főmunkatárs lesz a Kortársnál… Közben táviratoztam a Szépirodalmi Könyvkiadónak, hogy „A rejtett egész” új könyvem teljes kéziratanyagát viszem. Győri János visszatáviratozott, hogy vár. Valószínű érdekes lesz, hogy a Somogy egyedül fog Egryről megemlékezni a százéves évforduló alkalmából. Bandi két Egry-versemet kérte a Kortársnak.

A kaposi Babits-emlékülés bevezetőjét javítom. Közben a város felkért a Csokonai-szobor koszorúzására…

Képes Géza Kőbe vésett eposzok könyve hallatlan érdekes. Képes távlatai mellett irodalomtörténészeink legtöbbje elmarad…

Vas István portréfilmje, amelyben szülőföldjét, Budapestet mutatták be a tévében, bizony elég szürke volt. Erről a pesti világról sokkal érdekesebbek Pista versei és önéletrajza is.

Szántó Piroska a Bálám szamarának megírására fölszólítást kapott Illés Endrétől, aki egy-két részt el is olvasott Piroska írásából. Előre szerződést ajánlott neki, akárcsak 1944 előtt Tamásinak tette. Illés Bandi mindkét tette jellemző és igen ügyes húzás. A Piroskáé különösen. Bandi remek diplomata, bizonyítja ezt, hogy nyolcvanéves fejjel igazgatja a Szépirodalmit, de az is tény, hogy sokakat, így pl. Jékelyt is sokáig mellőzte. Zsoli mesélte, hogy őt egyszer a Szépirodalmi folyosóján megszólította, és megkérdezte tőle: „Mondd csak, nem haragudtál rám, és most sem haragszol?” – Zsoli válasza: „Nem, mert megértettem, miért tetted ezt. És lám csak, most behívtál a szerződéskötésre… Ha a helyedbe valaki új került 98volna, akkor talán még most sem hívtak volna be… Például László Gyula még most sem időszerű Illésnél…” Az én verseimet sem vette be Illés Bandi a Harminc év-sorozatba, de ugyanígy volt Kálnoky, és Weöres Sándor összes versét sem a Szépirodalmi, hanem Kardos adta ki, azaz a Magvető…

Győri Jánossal összeállítottuk Pesten A rejtett egész című kötetem anyagát.

A Magyar Írószövetség Dél-Dunántúli Csoportja Pécsre hív „A város oldalában” című film tévébemutatására, amely Csorba Győző világáról készült. Remélem, hogy jobb lesz, vagy jobb, mint Vas Istváné volt. Sajnos, nem láthatom, mert február 1-jén Babits-emlékülés lesz nálunk Kaposváron, pedig Koczkás szerepe igen érdekes lehet Csorba esetében…

Sajnos Stefikét súlyos vesegörcsökkel kísértem be a kórházba. Az első csokor hóvirágot hozta a piacról, és olyan rosszul lett, hogy még vázába se tudta elrendezni. Jó, hogy leadtam az összegyűjtött verseimet…

Itt volt a Corvinától Tóth Éva. Ajánlottam a Somogyi Képtárról egy kiadványt, és ajánlottam Goszthonyi Mária művészetéről is egy könyv kiadását. Erre Tüskést jelöltem meg…

Szeretnék néha nagyot pihenni, mert fáradt vagyok…, ugyanakkor teli tervekkel dolgozom: először egy szonettkötet (Lonci-szonettek), kettő: néprajzi vonatkozású verseim a kaposi, somogyi néprajzi tárgyakkal párosítva, három: újra ki kellene adni a Vízitükör könyvemet, mert elfogyott… Tervezem egy Nagyberek-kötet kiadását… és egy esszészerű önvallomás megírását…

Lipták Pálnak írtam. Megköszöntem a megküldött nagyon szép kiállítású könyveit. Zseniket érdemelnének ezek a szép könyvek. És maga ez a nemes lelkesedés is… De hol vannak a zsenik?… Bizony, nagyon is közepes verseket adnak ki Békéscsabán, kivéve persze Képes Géza Quasimodóját.

Babits-emlékülés volt Kaposváron. Meglepően sokan hallgatták végig a többórás előadássorozatot. Péter László előadása Babits és Juhász Gyula kapcsolatáról igen érdekes volt. Pomogáts Babits és Erdély kapcsolatáról úgy beszélt, hogy kibontakozott a nagytávlatú európai magyar arcképe. Pók, Rádics Károly, Sipos Lajos és a szervező Laczkó András előadása is megjelenik majd a megyei könyvtár kiadásában. Azt hiszem, jó könyv lesz, mert sok újat fog mondani. A társaság ebéden volt a városházán, és mert két nap múlva esedékes a születésnapom, tehát ebből az alkalomból köszöntöttek. Pomogáts mondott kis kerek beszédet Babitsra és a pannóniai hagyományokra utalva…

A Rippl-Rónai-villát is megnézte a társaság. Itt diákkori emlékeimet idéztem föl nekik. Utána feljöttek hozzám egy kis becei borra. Vidáman távoztak.

Nagyon érdekes, hogy a Babits család mennyire somogyi volt 1801-ig: Babits Mihály dédapját a megye taníttatta ki külföldön orvosnak. Ő költözött Felsősegesdről Szekszárdra, hogy miért, amikor Somogy taníttatta, ezt érdemes lenne megkeresni…

Volt munkácsis diákjaimnak megköszöntem az újévi jókívánságokat. Persze a cirill címzéseket más írta. Érdekes, hogy csak ilyen címzésű leveleket kézbesítenek Munkácson és Kárpátalján. Szóval így működik az Európát és az európai szellemet szétválasztó világ a betűben is! Bezzeg nem így volt ez sem a cseh, sem a magyar időben, pl. amikor én voltam Munkácson tanár a Rákócziak földjén.

Tolnai Gábor telefonált, hogy az Irodalomtörténeti Társaságban tartsak március 10-én előadást Jékely Zsoliról a születésének 70. évfordulója alkalmából. Természetesen vállaltam is.

Azt hiszem, Martyn Ferenc Vizek felett című képét ajánlom Győri Jánosnak, hogy az legyen A rejtett egész címlap100ján. Sokat kifejező, szép festmény. Érdekes az, amit ír Martyn. Megköszönte a kiállítására írt versemet. Írása kapkodó, feleségét sirató sorok sokasága. A koncentrációs táborokat, a nyilasok kegyetlenségeit és a pécsi zsidó temetőt emlegeti, ahol épp ma, ahogy írja: dolga van. Így említi, hogy dolga van. Megrendítő kuszaság ez a levél, és tőle szokatlan érzelgősség… Vagy ilyen öregek leszünk?… Vagy ilyenek az öregek?…

Hetvenkét éves vagyok. Öcsém reggel nyolc órai köszöntője hiányzik. Helyette fia jött el, Attila. Vele lehordtuk az udvari könyvesházba a felső házból az összegyűlt könyveket. Attila szőlőhegyi terveiről beszélt. A volt sajátjukból akar venni háromszáz négyszögölet. Persze, itt is a pénz a lényeges. Valószínű, majd nekem kell zsebbe nyúlni. Érdekes, hogy mennyire ragaszkodnak ezek a Takátsok a szőlőkhöz. Pedig öregapám és apám is megvetette a földdel való vesződést. Az is igaz, hogy egyik sem szerette a bort. Öregapám se, édesapám se, de pincéik mégis voltak, szép hordókkal, lopókkal, üvegekkel, mégpedig igen szép formájú palackokkal. Ilyen palackot örököltem is tőlük. Érdekes, ha behozom az asztalra, akár külföldi vendégeim, akár pedig az irodalomtörténész barátaim is elcsodálkoznak rajtuk. Volt úgy, hogy egy-egy külföldi el is kérte, hogy csináltasson majd ilyen palackokat. Ivánfán Emil öcséméknél is vannak ilyenek, én adtam neki.

Dorottya-ünnep. Csokonai mellszobránál koszorúzás. A csinnadratta elkezdődött a városban. Délután fölvonulások vérszegény színpadi jelenetekkel, erőltetett, hideg, majdnem dermedt kedély.

Hegyi iskolatársunk, Tartson Lajos 76 éves korában, vasárnap este váratlanul lecsúszott a székéről és meghalt. Két órával előtte még hegyi történeteket mesélt nekem. Pincéi tele vannak borral. Örököse nincs. Eggyel kevesebb vagy talán az utolsó régi hegyi barát?

Halálával emlékekkel gazdagodik a szép ivánfai hegyvidék…

Egy fura dolog. Győri Jánosnak említettem, hogy Várkonyi Nándor nevét szeretném látni könyvem (A rejtett egész) fülszövegén. János idegesen tiltakozott: ezt nem engedné meg Illés Endre – …De miért nem?… Illés Bandi ilyetén óvatosságai és tettei között sok a nehezen megérthető…Vagy nagyon is érthetők ezek az ő pozíciójában, melyhez nagyon is ragaszkodik… szinte mindenáron.

Jékely A bárány vére című esszékötetét olvasom. Ezekben az írásaiban szinte részletesen és nagy érzékletességgel önportréját rajzolja meg. A költőt és a barátot természetesen ezekből az írásokból és a valóságból kellene megírnom a Jékely-emlékülésre. Március 10-re…

Jó lenne, ha egy szép Jékely-portré kerekedne…

Tartson Lajos temetésén búcsúzik a régi világ és a régi életstílus is. Ott voltak az ivánfai régi szőlőbirtokosok, és mert villanyszerelő volt, ott voltak a régi iparosok: feketében, és hogy a régit idézzük, a pap is latin szertartással búcsúztatta. Orgel Lajos főorvos barátom ezt nem tudta elérni, pedig kérte is a paptól. Ott volt az ivánfai kápolna falára írt „Igaz szőlőtő” felirat szelleme és fénye ezen a temetésen a villanyszerelő szőlősgazda koporsója körül.

Jékelyt olvasok. Verseket és tanulmányait. Világos, hogy nem sok köze volt Jékelynek az „úgynevezett” harmadik Nyugat-nemzedékhez. Jékely világa önálló világ, mert kiemelkedő egyéniség volt. Ráadásul nemzeti költő is, Vörösmarty- és Ady-vonatkozásban is. Erdély és Itália között villogó líra. Talán sikerül megjelenítenem ezt a ritka embert és nagyszerű barátot a márciusi ülésen.

Egyre gyűl bennem az idegesség és a feszültség… Hóban, sárban igen nagy levezető sétákat teszek, és mindig egyedül… 102Berzsenyi szobrát a parkban eltakarta a hó… Előtte egy hóembert emeltek a gyerekek. Háromszögű szemek és fenyőtoboz az orra… Olvadó és groteszk bizony a világ és az élet is! És miért is írjuk és küldjük szét a verseket? Vagy levezető, lelki séták a versek, és egyedül a hóba-sárba?…

Pestre mentünk az Átrium Hyatt szállóba a „Somogy megye Budapesten” kiállításra. A baráti kör művészeti csoportja gyűlt össze nem sokat érő beszélgetésre. Itt Fodor Bandi Kovács Sándor Iván levelét adta át, melyben Vas István leveleit kérte a Kortárs részére. Vas Pistának huszonnyolc levele van nálam, 1935 és 1947 közöttiek.

Vas István levelei elé írtam egy rövid bevezetőt is.

Garai Gábor értesített, hogy a Látóhatár lehozza újra a Veri a forradalmi indulót című Batsányi-versemet. A kiirtásra szánt Tiszatájból venné át a Látóhatár.

Vas István Mért vijjog a saskeselyű? című életrajzát jegyzetekkel kellene ellátni, hogy tisztább legyen a kép a nemzedékünkről. A könyvéhez másik két kötetet kellene írni…

A Somogyi Almanach részére fölajánlottam a Nagyberekről írt dolgozataimat. A doktori értekezésemmel együtt hoznák majd. Persze, Kanyar József most a Balatoni Intéző Bizottságtól kért segítséget a kiadáshoz. Érdekes és tiszteletreméltó Jóska szervezőereje.

Ez az együtt létesített almanach már lassan egy külön kis somogyi könyvtár lesz, mert érdekes hazai dokumentumokat közöl. Ha nem ad a Balatoni Intéző Bizottság pénzt, akkor nehezen fog megjelenni ebben a sorozatban a berekről írt könyvem. A Móra Könyvkiadó is felkeresett, hogy a berekről és a világáról írjak egy kis könyvet…

Egyre Jékelyt olvasok. Egyénisége kiüt és magyarsága is a Nyugat harmadik nemzedékéből. Más világ és erdélyi mód, európaibban magyar, mint ez a Nyugat-nemzedék. Mindezt 103okosan megmondani nem könnyű dolog, úgy, hogy Zsoli utóéletének se ártson ebben az irodalompolitikai helyzetben. Mindenre figyelni!… Mi ez?… Mint a vad az erdőben, nyúl a mezőben, de ez az állati sors két lábon nehezebb…

A könyvkötészet mesterének, Váci Györgynek most lesz Csurgón kiállítása. Váci ritka művész, olyan, mint a középkori mesterek voltak Mátyás idejében. Szegény Csokonai, ha láthatná ezt a kiállítást…

A Corvinának ajánlottam, hogy adjon ki tőlem egy olyan kötetet, amelyben 25 vers és 25 pásztorfaragás egymást váltogatja, és így tükrözi azt a világot, amelyben otthon érzem magam, mert ez a könyv egy kicsit úgy somogyi és magyar, hogy nagyon messze mutat. Egy elveszett hazai Kalevala-világ. Nem tudom, elfogadja-e a Corvina… Bizony, megjött a nem… Közben írtam egy verset, amelyben Babits pécsi diákkorát és Ravennát és Szekszárdot idézem. Talán hamarosan meg is jelentetem…

Egyre inkább észlelem, hogy ha körülnézek ebben a Drangalag kisvárosban, hogy valóban Zénonnak, a filozófusnak nagyon is igaza van, amikor azt mondja, hogy embertársaink körében élő „holtak társaságában élünk”. Világos, valóban, hogy életünkben is már halottakkal társalkodunk…

Írtam Tolnai Gábornak, hogy Jékely költészetét tegye egyre inkább ismertté. Megteheti úgy is, mint aki barátja volt, s mint akadémikus is, hiszen köztudomású, hogy Ortutayval együtt mindent megtettek Radnóti nevének és emlékének ismertetésére. Lassan – hál’ isten – száz intézmény is van már róla elnevezve. És Jékelyről lesz-e egy évfordulóján?… Bizony, Tolnai semmit sem tett…

Azt hiszem, a rendszerben kiderült, hogy az utolsó negyven évben szinte teljesen kimaradt a magyar ifjúságból a nemzeti tudat és az öntudat. Ifjúságunk lassan nem érzi, hogy mit is jelent az „Erdélyország” szó és mögötte a történelmi, szellemi háttér. Lassan azt sem tudják, mi a haza és a nem104zet, és mit is jelentenek a hazán belül a kis provinciák. Pedig mi minden történik ma az Európa-szerte átrendeződő és ébredő nemzeti öntudatok korában! Lassan azt sem tudják, hogy mit és miért tesz a lengyel, a román, a szlovák, a horvát, a szerb és az orosz?… Lassan bizony a cigány öntudat is nagyobb, mint a magyar Somogyországban… Vagy talán megtörténhet még az a groteszk csoda is, hogy a cigányok állnak ki a porondra a magyarságért, mert ezt megtanulták már az iskoláinkban.

Mintha az emlékiratok divatja és a kiadói haszon segítene mindezek útját állni – talán. Iskolapolitikánkban és pedagógusaink körében a nevelésnek mint hivatásnak a nyomát is alig találhatjuk… Lassan úgy dolgoznak, mint a gépészek, írnokok vagy mint a többi foglalkozás művelője. Sajnos, köztük nagyon is sok a tudatlan, pedig Csokonai szerint „kanász marad, akinek a nevelője kanász”. Hol vagyunk már, még ha papjaink sorsát nézzük is, Pázmány korától és a pázmányi világ szellemétől? Vagy például nálunk, ezen a tájon Padányi Bíró Márton cselekvő szellemétől…

Zsuzsanna napja… Egyre inkább elragad a vágy a festésre. Ahová csak nézek, onnan képek néznek vissza rám. Rend és szín. A látható és fogható világ egy másik világa kísér és kísért útjaimon és képzeletemben is… Itt-ott mintha versekké villannának át ezek a képek.

Nem mindig értenek egyet a költészetem esztétikai értékelésével… Különösen pedig egyesek nem. – És ez így lenne jól? – Az biztos, olyan világban élek, amelyet sem a fülükkel, sem szellemükkel nem értenek, és amit csinálok, az nincs ínyükre. A hazai irodalmárok flaszterfutárai se értik, miről is beszélnek, miről vallanak az én verseim. Se nyelvem, se gondolati világom, se kép- és érzésvilágom nem áll közel hozzájuk…

A mai napnak ezt a címet adhatnám: egy délelőtt Drangalagban. Ezt a városnevet úgy találtam ki. Szóval, szombat délelőtt a Dorottya-presszóban a férfi Dorottyák úgy be105szélnek, és hogy az érdekesek történetekből egy magyar, vidéki, feketén nevető eposza és témája bontakozik ki.

Irodalmi életünkben Pesten és Pécsen, Debrecenben egyaránt divatosak lesznek az irodalmi szalonok helyett az irodalmi, családi önképzőkörök. Nem nagyon nagy a különbség Drangalag és Pest-Buda között. A kaposvári Pilvax is olyan, mint a többi. Ezekben a körökben bizony alig akad „A farkasok dala”, pedig épp 10 fokos minimumot jelez a hőmérő odakinn.

Egry József március idusán született. Csinált is elég nagy újítást a szakmában. Fodor Bandi írta épp erről, hogy Egry századik évfordulóján a képzőművészeti főiskolán kiállítás és ünnepség lesz. Kéri az én „szereplésemet” is.

Tüskés Tibor az egyik vasárnapi Népszavában leírta Finnországba utazásunk alkalmával élményeinket Leningrádban. Jó volt felidézni, mert igen tanulságos, és sok mindent más-

Juhász Ferenccel és Nagy Lászlóval Balatonfüreden

ként megvilágító volt ez az egy-két napos leningrádi út. A régi orosz regények világához és megértéséhez is adott távlatot…

Tibor küldött egy levelet, melyben azt kérdezi, hogy májusban mikor menjünk Bulgáriába. Egyben pedig tanácsot kér, hogy melyik városokat válasszuk ki, aztán Weöres és a Sorsunk-dolgozatához is egyet-mást kérdez. Ezt a dolgozatot a Jelenkornak készítené.

Jékely-jegyzeteimet forgatom. Annyi emlék, annyi adat és hangulat… Mindig igen-igen megvisel egy-egy ilyen dolgozat elindítása. Idegesen, rettegve, húzódozva kezdek neki, aztán ha már megkezdtem, türelmetlen gyorsasággal dolgozom, úgy írom őket, mint a verseimet.

Az én életstílusomhoz éppúgy hozzáillett mindig a tubákos szelence használata, mint az ötszáz köbcentis Diamant felülvezérelt verseny-motorkerékpárom, melyen Pécs és Kaposvár között száguldoztunk az 1930-as években. Ma csak az a különbség, hogy 1961 óta ugyanakkora köbcentiméteres Fiaton négy keréken járok Pannóniában Kaposvár és Bece között. Talán a négy kerék biztosabb már, mint a kettő volt. A gépek, a sebesség és a segítségük nagyszerű, csak az a baj, hogy vezetés közben nem lehet csodálkozni a szépen, és verset sem lehet írni. Régebben a vonaton gyakorta írtam. Prózát, kritikát egyenesen szerettem a kerékkattogásban írni.

Deák Ferenc Komárom várának szorítójában Skublics komájától készült tubákos szelencéje még mindig kezem ügyében van, egy Egry-, egy Berzsenyi-, meg egy Rónai-bronzérem társaságában. Mindegyik nagyon jó. Papírszorítók és figyelmeztetők…

Somogyi József írt, és Gerzson Pál izent Vecsey Csabával, hogy menjek fel az Egry-ünnepségre, melyet a képzőművészeti főiskola rendez. Baráti és emlékező szavakat kérnek tőlem Egryről. Megígértem, mert Egryt a legnagyobb festők egyikének és a legtisztább ember egyikének ismertem meg.

Színház. A szerző Jean Genet, címe a műnek a Balkon… Úgy érzem, félig sikerült rendezés szenzációhajszolásra, bohóckodásra és a meghökkentésre.

Nem hinném, hogy az itt-ott felcsillanó szöveg és kitűnő ötlet ilyen handabandát kívánna és érdemelne. A Csiky Gergely Színház olykor csinálja a maga kicsit vásári játszadozását a magyar szellemi pusztában. Az egésznek van egy régi avantgárd íze bizonyos vásári kikiáltási stílussal…

Délelőtt Jékely-dolgozatomat írtam. Boldogság foglalkozni ezzel a lírával, amely nemcsak száll, de ki is emelkedik sokszor a Nyugat aszfaltvonalából.

Délután Cserénfára kirándultam Szíjártó Árpival. Megdöbbentő pusztulás képe fogadott a Kossuth utcában, amely egy vízmosásos oldalba nyúlik. Ez a község egy zselici szertípusú település. Ma félig romházak, beszögezett ablakok, szétdőlő falak és kertek nyomai fogadnak. Éhes kutyák a pincetetőkön, árva macskák a tornácokon. A község egy gyönyörű erdős tájban fekszik, amelynek nyugati völgyét tíz évvel ezelőtt még természetvédelmi területté szerettem volna nyilváníttatni. Kis patakja, tavacskája, óriási tölgyei és borókás hegyoldala a magányban nagyszerű pihenőparadicsom lett volna. Szomorúság látni, ami itt van…

Fábri Anna értesített, hogy a Helyét kereső nemzedékemet, azaz költőtársaim levelezésének kiadását valószínűleg 1984-re halasztották. Vigasztal, hogy szép kiállításban, könyvnapi könyvként tervezi Kardos. De ebben a halasztásban nekem valami más bűzlik az 1935 és 1949 közötti időkből.

Juhász Feri majd egy éve húzza Jékely-leveleim közlését az Új Írásban, de Déry etikájáról és Tandoriról 20–30 oldalt hoz. Összefügg ez valahogyan az előbbivel?… Azt hiszem, igen… Magyarság, Erdély, irodalompolitika stb.

Bosszant, hogy Kardos Györgynek írtam, és kértem könyvem 1983. évi kiadását. Kíváncsi vagyok, mit válaszol. Közben két Egry-verset küldtem az Éshez, Bata kezéhez…

Swiftet olvasom. Utána pedig az elalvás előtt a Somogyi Néplapot veszem a kezembe. A Balkon-darabról ír. És úgy megzavarta a színikritikust ez az előadás, hogy fölözni akarván az értékét, egy idegen szavakkal tűzdelt, tudákos, írók neveivel spékelt, amolyan bennfentes cikket írt, amely iskolapéldája lehet a tudatlan kultúrrovatosok agyalmányának. Derűvel aludtam el Drangalagban… Mire nem jó a helyi sajtó.

Tűnődöm azon, hogy regényt kellene írni a mindent tudó és mindent kikiáltó drangalagi szajkóról.

Jékely-jegyzeteimből annyit nem dolgoztam fel, hogy azt hiszem, írok még egy dolgozatot. Nagyon jó, hogy a terveim után tegnap volt hosszú idő után az első pihenőnapom. Így aztán szokatlan könnyűnek érzem magam… A séták se kötelező jellegűek, és az újságot se kapkodva olvasom.

A megyei könyvtár, alapításának 30. évfordulója alkalmából, Kaposvári miniatűrök címen Z. Soós István rajzait adta ki a város épületeiről, építészeti értékeiről. Z. Soós a múzeum restaurátora volt. Kitűnő betűíró, grafikus, másoló, csak képzőművészigényekkel ecsetet ne vett volna a kezébe épp Vaszary, Rippl-Rónai és a Galimbertiek városában! Nehezen vette tudomásul, hogy a művészet nem másolás, hanem teremtés.

Ma véletlen úgy láttam Schéner Mihály kiállítását a múzeumban, hogy a zsűrizésre beadott képek sora volt a földön Schéner képei alatt. Ezeket a padlóra rakott képeket a somogyi festők adták be. Jellegzetes látvány volt… A falakon egy eredeti művészvilág, teljes fedezettel, a parketten pedig egy többnyire álmodern, üres képsorozat. Schéner ma teljesen egyéni stílust képvisel a hazai vonatkozásban. Ott pedig, ahol néprajzunk ihleti, európai vonalban is nagyon egyéni. Persze, 109ha Klee előtt csinálta volna ezeket, még nagyobb jelentősége lenne. De ne legyünk igazságtalanok a zsűrizésre beküldött képekkel sem, mert köztük nagyon sok jól megoldott, megkomponált és jó technikájú mű is akad. Ebben a galériában nagyon nehéz elszámolni arról, ki a nagyobb művész Drangalagban vagy akár Pest-Budán is. Állítólag Rudnay Gyula is azt mondta az ilyen képekre, amelyek szenzációt hajhászók voltak, és a lényeget csak rejtő világot mutattak be, „ha úgy is érzi, amit csinál, az más”, tehát fesse csak tovább, és ezzel tovább is lépett a főiskolai hallgató állványától.

Becén voltunk Attila unokaöcsémmel. Feltöltöttük a hordókat, és átfejtettük a seprősebb borokat. Ezek a borok sokszor még zamatosabbak, mint a decemberben lefejtettek. Azt hiszem, igen támadható a tudományos gyorsfejtés ajánlata és gyakorlata.

A Balatont most még jég borítja. A mandulák virágrügyei duzzadtak. A kis ház eresze az északi sarkon a sok vihartól elengedett. Bizony, ott besüvít a padlásra a szél, és madár, nyest beköltözhet, mint szívünkbe a sok gond és kétség ebben a politikai világban.

Kenyeres Zoltán értesített, hogy Kodály című versemet hozza a Látóhatár. Aztán mégis úgy alakult, hogy nem hozzák. Erről már Garai Gábor értesített, az új szerkesztő. A Kodály című versnek vannak olyan utalásai, amelyek zavarók, legalábbis zavarja az új szerkesztőt…

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Jékely Zoltán-ülést tartott születése évfordulója alkalmából. Jellemző, hogy a meghívó stencilezett. Még egy nyomtatott meghívót is sajnálnak kiadni, annyira becsülik a magyar költőt.

A Kortársban Sükösd Mihály írt Kemény Zsigmondról egy amolyan esszé-elbeszélést. Típusa annak a drasztikus stí110lusnak, amellyel újabban a haladó szellemű írók naggyá igyekeznek varázsolni a mondókájukat.

Károlyi Amy tollát az öregség megfiatalította…

Budapest. Az Írószövetségen beadtam az útlevelemet a bulgáriai úthoz…

Séta a Váci utcán. Iszonyú magasak az ezüst, arany ékszerek árai.

Virágot vettem Pomogáts Klárinak, Béla Miskolcon Ottlikról tart előadást. Lakásuk Pesten otthonom.

Délután Jékelyről előadás volt az Irodalomtörténeti Társaság ülésén. Erről egyetlen költőt sem értesítettek. Egyetlen lap, a Magyar Nemzet említette meg ezt a Jékely-előadást, bolhabetűkkel, mégis a terem tele volt, és nagyon jó közönséggel. Keresztury, Nemes Nagy Ágnes, Kabdebó, az Alberték, Tolnai, Pálmay, Györfi János nagyon gratuláltak.

Írásomat másnap bevittem az És-be, de nem volt bent Bata, Faragó Vilmos túl hosszúnak találta a 11 oldalas Jékelymet, tehát leadtam egy emelettel lejjebb, Száraz Györgynek a Kortársba. Megbeszéltem vele a Vas-leveleket is…

Este Pozsonyból Cselényi László jött közénk, hogy könyveket vásároljon Pesten az 50 százalékos kedvezményes alkalomból.

Fábri Anna volt nálunk. Tőle tudtam meg, hogy Illés Endre a térdét és a bokáját törte. Illés nyolcvanegy éves, és így vezető nélkül a Szépirodalmi Könyvkiadó. Kardos György a Magvetőnél egyik napról a másikra „megöregedett” és lemondott… Így áll a magyar könyvkiadás. Ráadásul egyre drágább a papír és a nyomdaköltség is.

A könyvterjesztő kezd diktálni az irodalomban, mint a színházban a szerzőknek a selejtes rendezők viszketegsége. Öregségi viszketegség idegesíti a magyar könyvkiadást és írótársadalmat.

Kardos írt, hogy mindent elkövet, hogy minél előbb megjelenjen a levelezésem… – De mit jelent ez? És ki lesz az igazgató Illés helyett is? – …

A főiskolán, ahová hívtak, Egryről kellene néhány érdekes dolgot mondani… Simonyi Nagy is eljön a rádióval.

A kaposszerdahelyi völgyben voltunk Árpival. A bíbicek megjöttek, és gyönyörű párválasztó repülést írtak le az elárasztott völgy fölött. Repülő artisták és igen szép madarak is. Aztán felmentünk a tetőre. Innen a Dél-Zselic szépen látszik. Ropoly várhegye a legmagasabb. Egy leshely magas padjáról nézelődtünk és sütkéreztünk.

Délelőtt elolvastam egy-két Egry-levelemet. Talán az utolsó írásai voltak ezek 1951 január–februárjában.

Hazajövet Pestről az esti vonaton a vasúti jegy hátára írtam egy Weöres Sándort köszöntő verset. Spontán ütött meg, és menten el is készült. Ezt másoltam le a füzetbe délelőtt. A jegyet is odatettem melléje…

Vecsey Csaba várt a Déliben. Ő most a rajz tanszak (anatómia) tanára a képzőművészeti főiskolán. Megnéztem az ő és Gerzson Pál, az Egry-kiállítás rendezőinek műtermét is. Sajnos, szerintem, saját világot alig tudtak kialakítani. Formalista, mindent ki- és belemagyarázható világ keresései ezek a képek… Somogyi József nagyon lelkes és parázsló egyéniség. Örültem, mikor azt is megtudtam tőle, hogy a pápai református gimnázium tanulója volt. Keresztury, Tatay influenzás, nincs itt, de nagy kokárdával a mellén megjelent Barcsay Jenő… Vele és László Gyulával régebben is nagyon sokat vacsoráztunk a Gundelben.

A kiállítóterem zsúfolt volt. Lelkesen figyelt a fiatalság. Hallgatja, hogy milyen is volt a Rákosi–Gerő–Révai-világ. Fodor Bandi, Végvári Lajos, Barcsay és jómagam beszélgettünk kötetlenül. Utána Sumonyi rádióriportot készített. Szép már112cius idusa volt ezzel a nagyon megválogatott remek Egry-kiállítással. Jó az indítás, itt és így ezzel a főiskola szelleme is megifjul…

Fodor Bandival beszélgettünk a szövetségben. Úgymond minden este ír a naplójába. Eddig, azt mondja, kb. negyvenötezer (?) oldal is van, amit írt… Azt hiszem, nagyszerű dokumentáció lesz ebből az anyagból. Most írja a több száz íves Fülep Lajos-részt. Holnap erről beszél Kardos Györggyel, aki szabadulni készül a Magvetőtől… Vagy csak mondja ezt? És még jobban ragaszkodik a szellemi hatalom trónusához?… Akárcsak Illés Endre, aki Zsebők Zoltán klinikáján fekszik. Három részre szakadt ország volt hajdanán hazánk. Ma sokkal rosszabb a magyar helyzet, történelmileg és szellemileg is.

Végváry Lajos Miskolcon és Sárospatakon óriási képtárat szervezett. A régi barátságunk szeretetével hív Miskolcra. Elmondta, hogy ő is dunántúli, Sopron megyei, és családja a szentgyörgyi Horváthokkal rokon, és a Törekiékkel is… Szóval örökölte a kultúrát és a nyugatot. Jót nevettünk, hogy szentgyörgyi Horváthok révén rokon a belga királyi családdal. Beígérte, nyáron meglátogat Becén.

A hatalom úgy döntött, hogy 1983-ban magyar író nem kap Kossuth-díjat. Alapjában véve ez kitüntető, mert azt jelenti, hogy nem örülnek a hivatalosak az írók szerepének. De félek, végül mégis fog valaki kapni, és az ugyancsak nem lesz kiválóbb, de fölfelé kedvesebb. De még addig sok víz lefolyik a Dunán. Akad majd politikailag támogatott „fejőnő” vagy „vájár” a sötétből. Régebben nyakra-főre ilyeneknek osztogatták az aranyfedezet nélküli „Kossuth-bankót”.

Batától érkezett levelezőlap, és kaptam a Corvinától és a Helikontól is. A Corvina a tervemet elveti a vers és néprajzi tárgyú könyvemről. Szántó Tibor erre a könyvre a könyvterjesztőnek kétezer példányt ajánlott…

Fonyódon voltunk a helikoni ünnepségen. Ez a harmadik. A Képes Újságban Simon Gy. Ferenc szép, színes kéthasá113bost szerkesztett Egry műveiből, és egy cikket is írt a századik évforduló alkalmából. Itt volt az ünnepségen és szerepelt Csoóri, Simon Gy., Papp Árpád. Én Egry-leveleket olvastam föl, és két Egry-versemet mondtam el. Ezek megjelennek hamarosan a Somogyban. Közben Fodor Bandi hozta Száraz György üzenetét, hogy szeretné, ha lerövidíteném Jékely-emlékezésemet… A Kortárs így szeretné hozni… Visszaizentem, hogy kérem az írásomat vissza. Ha egy ekkora magyar költő ennyit sem érdemel, akkor csinálják csak azt, amit eddig is folytattak a magyar költők háttérbe szorítására. Azt hiszem, Jékely személye körül Erdély felől is fúj a szél. Visszakértem, mert azt hiszem, majd más közli. Érdekes az És és a Kortárs összefogása. Száz oldalak jutnak egyes költőknek, tizenegy oldal pedig sok Jékelynek. Ez a Száraz- és Faragó-vonal…

Az este nagyon szép volt a Nagyberek fölötti fonyódi hegyen, melynek szőlőjét a gimnázium diákjai művelik. A fiatal tanárok és a tantestület igen érdeklődnek a történelem és az irodalompolitika iránt. Különösen pedig a visszás ügyek érdeklik őket, és igen jól értesültek az irodalmi berkek zugairól. Öröm volt velük lenni.

Érdekes, hogy a berek szélén, észak felé úgy ragyogott Boglár és Fonyód között a hosszú lámpafényhíd, hogy győztem gyönyörködni az éjszakában. Egy-két régi fonyódi is ott volt az irodalmi esten. A fiatalság látványa, sokasága és keresésük, mint a tavasz olyan elemi volt.

Hárs Éva írt Pécsről. A nálam levő rajzok, képek adatait kéri a Martyn Qeuvre-katalógusához. Van néhány darab. Egy kép például, a Róma-villa, olajkép. A fiatal Martyntól.

Pécsi–svájci hír a rádióból: meghalt Dénes Tibor irodalomtörténész Svájcban. Vele együtt róttuk a pécsi bölcsészkar folyosóit. Okos tudós, és szép esszéket írt… Fribourgba, Zala-Major Lajosékhoz el is jött hozzám Genfből, ahol élt… Akkor, amikor ott voltunk Stefikével Zaláéknál. Boldogan és igen mélyen elemeztük ifjúságunkat, a megtett pályát, és a pályatársak életéről beszélgettünk.

Tibor életművész volt. Írásainak nívója sok alkalommal magasabb, mint a mi esszéistáink írásai. Hívott többször Genfbe is… Igen rosszul aludtam ez után az irodalmi est és a hírek után…

Rossz hazai hírek zavarják éjszakámat. Kegyetlenül sötétedik az ég, a magyar irodalom ege… Körbe-körbe a kiadóknál és a miniszteri szemléletekben is… Érdekes, hogy Kardos György is szökni akar, mielőtt teljesen kiszorul irodalmi világunkból a minőség csillaga… Közben pedig azzal kecsegtetnek bennünket, hogy Pécsen és Debrecenben új kiadókat létesítenek. Ebben az erősen cenzúrázott világban?… Hiszen egyre nő az irodalmi „rendőrség” száma és figyelme… Mi jön még idehaza és körös-körül?…

Szíjártó Árpival végigautóztuk a mezőkön át az Észak-Zselicet.

Ez a vidék gyönyörű hullámos fennsík! Szerdahelyről indultunk ki: Dózsa-telep – elhagyott házak. Aztán Felsőmajor cigánytelepe. Dada szép puszta, vagy huszonöt szép házzal. Köztük még 3–4 szobásak is vannak. Fenyők, bokrok, kertek, gyümölcsösök, és mégis szinte üres már ez a puszta. Menekülnek a lakói. Mégis láttam az egyik udvaron egy koromfekete kéthetes kiscsikót. Homlokán fehér csillag. Ki segíthette világra ezen a világ végi pusztán? Aztán lementünk egy ébredező völgybe. Itt egy elhagyatott ház mellett láttam egy épülőt. Ki jön ide? És miért mennek e szépből, egészségből az emberek a szörnyeteg panelok közé? Szentbenedeken, Bárdudvarnokon át jöttünk haza. Hoztam somvirágot, Stefi nagyon örült neki…

Weöres Sándor hetvenedik születésnapjára kért írást Szederkényi Ervin. Egy-két üres lapot is küldött, mert kézírásos könyvet akar kiadni a Jelenkor.

A Sáfáry lányok írtak Debrecenből, hogy Sáfáry Lászlóról megemlékezett a Kárpáti Igaz Szó február 26-i száma. Dupka György írta. Jó hír végre Kárpátaljáról! Szeretném tudni, mit is írtak…

Pécsen kellene lennem. Az írószövetségi gyűlésre hívtak. Igen fáradt vagyok, azért nem mentem. Bohuniczky Szefi kéziratos naplóját olvasom. Egyre jobban tetszik. Már két részt is választottam írásából a Somogy részére.

Este a Vikár Kórusban hallgattam meg a Bárdos Lajos megzenésítette versemet. Zákányi Zsolt a kórus vezetője. Ez a kórus több európai díjat nyert, így Angliában, Itáliában stb. A versem címe: Családi titok. Nehéz, de érdekes megoldású kórusmű. Bizalmasan azt írta Bárdos Lajos Zákányinak: „Ne szidjátok gyakorlás közben az édesanyámat, mert ő egyetlen kottát se írt bele… Én írtam, engem szidjatok.”

Bohuniczky Szefi kézirata, a Hetven év megismertet azokkal az írókkal, szinte személyesen, akik az én irodalmi kezdésem előtt 10–15 évvel éltek és írtak a pesti irodalmi világban.

Délelőtt két rövid, vidám verset is sikerítettem a Jelenkornak a Weöres-számhoz… Most jut eszembe az is, hogy Fodor Bandi fönt a fonyódi hegyen, a pincében igen szépen mondta el és hibátlanul a Vihar előtt című versemet. Bor közbeni őszintesége és előadása nagy tapsot váltott ki.

Kegyetlenül rossz napom van. Nagyon ideges vagyok. A tetterő feszít, de valami vad erő mégis arra késztet, hogy ne írjak. Pihenésre parancsol, ezért vagyok olyan kegyetlenül türelmetlen, pedig minden rendben van körülöttem.

Piac… Sok virágot vettünk. A temetőben öt sírt rendeztünk. Húsvétoljanak csendben virágokkal és barkákkal a halottaink… Délután feljött hozzánk Berzsenyi Tibor atyámfia. 116Végrendeleti dolgokról beszélgettünk. Kihalófélben van ez a Berzsenyi és Takáts család Somogyban.

A jövő évi Szép versek kötetbe válogattam ki néhány verset, mert Bata Imre kért, hogy így segítsek neki. Közben Fodor Bandi értesített, hogy Száraz György elolvasta, és elnézésemet kéri: az egész Jékely-szövegemet közli.

Elültettem udvarunkban három otellóvesszőt, velük együtt négy tő rózsát. Talán még eszünk a szőlőből, és a vázába is kerül rózsa.

Milyen az ember? A jövő hét költője leszek a rádióban. A Népszava hozta a Kodály-verset. Este pedig a tévében Fodor Bandival a diákkori emlékeiről beszélgetek. Szerdán pedig Sumonyival Egryről a rádióban, és mégis keresgetem az És-ben Egry-verseimet. Szóval valami telhetetlen hiúságféle dolgozik a lélek mélyén?… Olyan, aminek semmi sem elég. Jel-

Illyés Gyulával 1967-ben Somogyjádon

lemző, hogy nem tetszenek a verseim, és ingerel minden, ami gyenge. Szóval türelmetlen lesz hetvenéves korára az ember magával és a világgal szemben is?… Csak akkor érzem a nyugalmat a tetteimben, ha ültethetek, és a földdel, a fákkal beszélgethetek – szavak nélkül. Valami ősi szabály szerint.

A rádióban szépen mondja a verseimet Bács Ferenc, Horváth Sándor és Tomanek Nándor. Csak ez a válogatás egy kicsit női. Bizony, Linka Ágnes nem a ropogós, kemény verseket válogatta csokorba… Kisváros ez… Mindenki erről, a tévé- és a rádiószereplésről beszélget. Vannak, akik bejönnek az Omniába, hogy megcsókoljanak. Persze, nők. Befejező mondataim tetszettek nagyon, és ahol a Duna–Kárpát-medencei kultúrtájról beszéltem és a szellemi és nemzeti tudat hivatalos öncsonkításáról…

Somogy szerkesztőségi gyűlés. Itt Fodor Bandi mondta, hogy Weöres Sanyi jól van. A furcsa jelek megszűntek, és Amyval hamarosan Cambridge-be utaznak.

Egry-beszélgetés volt a rádióban. Úgy hiszem, szép megemlékezés volt. Ugyan Bernáth Aurél itt-ott vitathatóan szólt Egry műveltségéről, de a többi, amit mondott, jellegzetes és szemléletes volt Egryről.

Megírtam Weöres Sanyi hetvenedik születésnapjára a verset, és elküldtem Szederkényinek. Most a Somogy is kér, és kéziratos írást akar közölni. A második száma, azt hiszem, érdekes adatokat fog közölni Egryről. Mintha egyre javulna a folyóirat nívója.

Bohuniczkyből leadtam tíz oldalt. Ezekben Rippl-Rónairól, Zorkáról, Schöpflinről rajzolt kitűnő képet. Pontosan a Somogyba való rész.

Írószövetség, választmányi ülés. A tagfelvételnél kibújt a szög a zsákból. Radnóti Sándor körül vita kerekedett, amelyben Tóth Dezső is felszólalt. Világos lett ebből is, hogy az 118egész ügyet előkészítették. Radnóti Sándor neve körül kialakult egy színjáték. Pontos koreográfiával tarkítva, természetesen a hatalom felől. Most, hogy ki hogyan szavaz, az színvallás. A kérdés az, hogy lehet-e tagja, és kérheti-e tagfelvételét olyan személy, aki szamizdat írásokban fejti ki véleményét a mai irodalmunkról és a jelen politikáról? Többször is felszólalt Tóth Dezső és Koczkás, Szederkényi, Boldizsár Iván, Garai Gábor és Hubay is. Természetesen a választmány 28:12 arányban beválasztotta az Írószövetség tagjai közé Radnótit. A vitatott Kossuth-díj körül is rendeződtek a dolgok Fekete Gyula felszólalásával.

Április 1-jén tavaszi tárlat a Somogyi Képtárban. Bizony ebben kevés a tavasz! Majd száz évvel lemaradt modernség, ráadásul valami szinte kötelező jelenik meg gipszben, képen, festékkel, vonalzóval és címfestésekkel…

Kossuth-díjat kapott Moldova György, az elvetélt regényíró a riportjaiért. Nemes Nagy Ágnes és Vas Pista felesége, Szántó Piroska is. Ők régen meg is érdemelték. Azt mondják, szegény Csorba Győző belebetegedett a „mellőzésbe”. Nekem mindezt, hogy „kiosztották”, ott mondták a tárlaton. Engem csak ennyire érdekelt az ügy. Közben a Somogynak is megírtam a kedélyes Weöres Sándor-köszöntőt utca- és pécsi kocsmanevekből rafinálva…

Ezen a Somogyi-tárlaton Egry mondása jutott eszembe: „Berámázott szellentések”… Valóban sok van ezekben a képekben valami elfüstölgő ecsetsuhogtatás… Érdekes az is, hogy a képek alatt sok a többet mondó, verscímszerű semmit mondás.

Lator Lászlóval Jékelyről beszélgettünk. Ő is megdöbbentőnek mondta, hogy mennyire nem ismerik a fiatalok Jékelyt. Lator azon is csodálkozott, hogy két irodalmi lapunk Jékelyről írt tizenegy oldalnyi írásomat soknak tartotta…

Száz éve született Juhász Gyula. Élete szívet szorító magány, és egész költészete is szívet szorító magyarság. És húsvét van, és nem tudom, hoz-e neki is feltámadást.

Berzsenyi Tibor április 1-jén lett hetvenéves. Köszöntése alkalmából régi családi fényképalbumát nézegettük… Micsoda figurák a század fordulójáról! Például egy Miklós rokon. Minden orosz és magyar regényalakot fölülmúló vidéki eszem-iszom házi kiskirály volt. Siófokról hozatta Kötcsére, ahol a birtoka volt, a fényképészt, hogy megörökítse személyét és családi udvartartását, melyben szerény falusi asszonyságok sorakoztak, még akkor is, ha jó nemesi famíliákból származtak. Valami piros-primitív vastagság ez, amely felháborítóan elbűvöl és lenyűgöz. Vele történt meg az, hogy miután felesége részeg disznónak titulálta, befeküdt a hízók közé, és csak a cseléd jelentése után, hogy ott fekszik az úr az ólban, felesége segítségével jött elő.

De voltak itt ezenkívül más érdekességek, például az úricigány-bandák, mégpedig tehetséges zenészekből összeállítva. Ilyen volt például Lengyeltótiban a Berzsenyi János ügyvéd prímássága alatt egy úricigány-banda… Avagy az is érdekes, hogy a tolnai huszárosztályban az egyik Berzsenyi gyönyörű kutyafalkát tartott a rókavadászataira. Egész angol ízű társaság volt körülötte, ugyanabból, amelyből a Miklós rokonság származott…

És érdekes, hogy milyen szép volt Lengyeltóti fölött a régi Lengyel család kiskastélya! Gazdag középnemesi család volt a Lengyel. Sok-sok ezer holdon gazdálkodott. Gazdagsága ellenére soha sem lett a család mágnás. Ki tudja, mi miatt? Ők külön magyar kastélytípust hoztak létre. Zsúpos, kőoszlopos kúriákat, például Szigligeten. Ezek a kis erődszerű, egyszerű kastélyok U alakban épültek, kis belső udvarokkal és a negyedik oldalon nagy kapukkal. Én még lerajzoltam ezt a Lengyel-kastélyt az orosz menekülésem idején Tótiban. Azóta barbárul, valami „művész” mérnök lebontatta ezt a szép épületet. Ilyen még áll a Szent György-hegyen a kápolnával, prés120ház formájában. Ebből a Lengyel családból nősülgettek és birtokot vettek a Jankovicsok, Festeticsek, Esterházyak és a Széchenyiek is… Tibor fényképalbuma kortörténeti „múzeum”. Mivel pedig Tibornak utóda nincs, majd ez is elveszik, mint ezek a stílusok. Különben ő maga is unikum. Úgy furulyázott, mint egy bojtár. És szép furulyagyűjteménye is volt. Egyszer Erdélyben is vettünk egyet a közös kirándulásunk alkalmával. De különc is volt, mert ha jó sonkás kockát akart enni, ő maga gyúrta a tésztát. Tibor öcsémnek osztálytársa, barátja és szolgabírótársa volt.

Laczkó András reggel megjelent a Weöres Sándor-versért. Közben levél jött a Mórától, hogy gyerekverskötetet kérnek. Persze, pihenésre jó is lenne a gyerekversek írása. Délután aztán Stefikével kirándultunk, és megnéztük az összefolyást, az úgynevezett „összét” a Donnerben, ahol a Kapos folyóba csörgedez a töröcskei erdőből eredő Tekerő-ér. Hatvanöt évvel ezelőtt tündérkert volt ez az összefolyás, napi fürdésekkel és horgászásokkal. Ma pedig bizony büdös víz a Kapos, alig átlátszó és hal nélküli. Ráférne egy kis környezetvédelem. A szép Iszák-dombok zagyva, stílustalan háztömegek tájai. Egyáltalán, ha erre még áll a táj szó…

Itt a jó, a szép, a hasznos, a régi és a korszerű úgy keveredik össze, mint egy kialakulatlan, gomba módra növő szemétdombféle… Szobámban a kis vízfestményem ezt a területet szűz állapotában ábrázolja.

Megjött a Kortárs folyóirat áprilisi száma. Ebben egyetlen sor sincs Jékelyről, aki e hónapban hetvenéves lenne.

Ma éjjel jutott újra eszembe ez a Kapos-part. A sörgyár, a vasgyár vidéke. Azért, mert öcsém naponta ment ide ki a jól belőtt, kis kaliberű golyós puskájával, és még százötven méteres irányzékkal is biztosan lőtte le a varjút. Mint tizennégy éves diáknak és később is olyan biztos volt a szeme, keze, hogy a földobott követ a levegőben egy szál golyóval lőtte szét. Nálunk a családban sokféle puska volt. Nagyon megtanított 121bennünket apám azok kezelésére, így sohasem volt köztünk semmi baj, nem úgy, mint itt az utcasorban a Jurassich-házban, ahol az inas fegyvertisztítás közben agyonlőtte az egy szem Jurassich fiút… Ezen a tájon én legtöbbször inkább festegettem és rajzoltam Balázs Jánossal, aki Pazsiczki Sándor polgáriskolai tanár tanítványa volt, és már jeles festő. Ha most együtt rajzolnánk, bizony, a valóság itt más stílusra kényszerítene bennünket. Sokat idézem ezt az időt, mert sokra tanított Balázzsal az ilyen séta, festegetés, rajzolás…

Ma hallottam, hogy Major Sanyit, aki az Illyés Gyula- és Németh László-filmportrékat készítette, jobboldali szélütés érte. Sajnálom nagyon, mint volt diákomat és mint ötvenhárom éves fiatalembert, a jó szándékú filmriportert…

Beszéltem a megye új „alispán-főnökével”. A parkban véletlenül akadtam vele össze. Furcsa világ ez, amikor egy ilyen ember, mint ő is, őszintén kimondja, hogy a magunkfajta emberek „a pálya szélén” csak akkor juthatnak labdához, ha a játéktérről a labda kigurul…

A Hangalbum előadását hallgattam végig Jékely Zoltánról. Albert Zsuzsa szerkesztette. Megrendítő őszinteség, műveltség és magyarság árad a Jékely-szavakból. Kötelezővé tette Zsuzsa a szellemi „stílusválasztást” a fiataloknak, mert Jékely közülük fejjel emelkedik ki, és mivel nem ismerik, „lehetetlen az is, hogy így maradjon” körülötte ez a szerkesztői hallgatás.

Este Szép versek-műsor volt a tévében. A sok átlag és még több alkalmazkodó hangolású vers közben egy-egy valóban szép vers is akadt. Majd ha megjelenik a kötet, remélem, talán ezt a szintet képviseli.

Közben írom a gyerekeknek a verseket. Jó ez, és felüdít. Talán egy kötetre valót is összeírok… Közben megjön Tibor, és azt kérdezi, hogy kire is hagyja a fényképgyűjteményét, mert közvetlen leszármazottja nincs…

Zselicség… Irtványok, szántóföldek, óriás friss búzatáblák, erdők, ligetek között. Ez a Denna, Szenna, Patca közötti terület fennsíkja olyan árnyaltan tagolt, hogy talán szebb is, mint a Tátra alatti kisebb medencék, például a liptói, a szepesi. Közben Kardosfa, Ropoly magas erdői terülnek el. Itt-ott akad egy-egy elhagyott tanya. Érdekes, hogy itt-ott elhagyott gyümölcsösök virágos kertjei, másutt galagonyák és főleg kökényesek szépsége tarkítja ezt a zselici tájat… Ma láttam az első fecskét és egy piros pillangót is. Ez jót jelent. A pacsirták fáradhatatlanul énekelnek, nagyon-nagyon magasan. Körülöttünk óriás kiterjedésű parlagok, vastag szarvas- és vaddisznónyomokkal ezeken az óriás dombhátakon elterülő füves legelőkön. Meleg van, szinte füllesztő a ritka pára. Sehol egyetlen városi ember. Az egyik lejtős dűlőúton kátyúba futottunk. Egy szembejövő Trabant mentett ki bennünket. Ha nem jönnek, azt hiszem, nehéz lett volna ez a zselici délután. Amerre járunk, jó, hogy egy-egy eldugott szőlőbe még kijárnak. Ahol csak egy-két fenyőfa áll, ott már csak volt tanya. Szomorúan felemelő szépség ez a táj, ez a világ. A Szent Tamás- és Szent Iván-templom is ezen a tájon állt valaha. Az egyik templom az oklevelek szerint kerektemplom volt… És ma?… Egy volt marhaállás oszlopai állnak a helyén. Azt az emberek, ezt pedig az állatok hagyták el. Emberemlék itt-ott egy-két tanya is.

Zsolt napja van. Anyám öccse. Zsolt nagybátyámra szívesen emlékszem. Vidám, megyei, elvált ember volt. Velünk, gyerekekkel szórakozott. Az első olajfestékkészletemet is tőle kaptam, és többek között egy soklövetű Winchestert, persze jó tanácsokkal. Én mint gyerek, a megyeházán mint kisdiák, sokat hallgatóztam. Ott üldögéltem irodájának kanapéján. Sokat tanultam ott az életről. Engem állandóan festésre biztatott, ő meg a maga szórakoztatására jól oboázott, flótázott. Apámmal együtt kitűnő tornászok voltak. Ha jókedvük kerekedett, szólt a zongora, hegedű, oboa és ének, és a délután bukfencekkel, asztal- és székátugrálásokkal fejeződött be. Később aztán mint bölcsésznek, sokszor küldött nekem pénzt. Ő Csurgón és Kolozsváron tanult. Szerényen volt büszke ter123mészetű. Nem volt sok barátja a kaszinóban sem, ahol rendszeresen kártyázott. Temetőbe sohasem járt. Mondása volt: „csak egyszer megyek, de akkor is engemet visznek.” Azt hiszem, nyolcvannyolc évesen halt meg. Halálát anyám megérezte. Nemsokára ő is meghalt. Akkor én Belgrádban voltam, így késett anyám kaposi temetése. Apámmal együtt fekszenek Stanci nénink szürke márványa alatt. A márványt Emil öcsémmel együtt hozattuk át Stancika poraival együtt a mai helyére.

Lassan Gyula-nap… Igen szép tavaszi idő. Kint az udvaron Lévai Jóskával megcsináltuk az öntöző- és tusolóvízcsapot.

Emil öcsémmel a Zselicben

Levagdaltam a dáliák szárait, és a pázsit szépen nő az öreg diófa alatt.

Gyula-nap. Apámnak a temetőbe virágot vittem Loncika sárga bazsarózsájából, Loncikának jácintot… Berzsenyi Tibi tegnap este gratulált meg. Aztán a kaposi Pilvax asztaltársaság az Omnia kávészalonban. Ki akartak vinni barátaim Ivánfára a szőlőbe, de estére ígérkezett néhány bejelentett régi ismerősöm. Tipikus vidéki nap volt. Egyszerű, de mégse pihentető. A magamfajtát idegesíti ez a kötelező várakozó üresség. Most talán sikerül az elmaradt folyóiratokat elolvasni.

Az egyik irodalmár tanárnő, hogy kedveskedjék, behozta a JAK-füzetek egyikét a „VER(S)ZIÓKAT” a presszóba. Úgy mondja a cím, hogy ezek formák és kísérletek a legújabb magyar lírában. Csak az a baj, hogy ezek igen régi formák, és nagyon rég kitaposott kísérletek. Párizs, Berlin, Bécs, Kassák, Vasarely és a Magyar Műhely után bizony molyosak és avasak… Csak annyiban mások, hogy újak a betűtípusaik, fotóik, csak így adnak valami újat a réginek. Szóval csak a technika!

Tovább is írom a gyerekverseket. És milyen jó versírás közben nevetni! Talán meg sem állok egy kis kötetig. Mindennel így vagyok. Lassan, de nagyon neki tudok buzdulni, és akkor már mindig kitartó leszek.

D. Nagy Éva megküldte A tündérhal és a háló című verses halászregém második kiadását. Tizenötezer példányban jelent meg. Ez is nekibuzdít az ifjúsági irodalomnak. Azért is, mert csak jó irodalom jár az ifjúságnak. Sőt, nekik kell a legjobbat adni és a legigazabbat.

Kisfaludy Atala Kaposváron, a Langsfeld Mór N. fényképésznél készült fényképét viszem vissza Berzsenyi Tibornak. Atala szép nő volt, még a kancsalsága ellenére is. Törékeny, gyönyörű kontyú, kicsit telt asszony. Közben Tibort meggratulálom, mert Tibor-nap van.

Berzsenyi Tibor az 1939-es pesti Centrál kávéházi történetünket idézi fel. Perczel Lászlóval jöttek be velem a Centrálba. Odaültünk Erdélyi József asztalához, aki meghallva a Berzsenyi nevet, megkérdezte, hogy hova való. – Lengyeltóti? – Erdélyi földerült. Kedves emberek laknak ott, mondta. Különösen a főszolgabíró, Pethe Lajos! A két szolgabíró, Tibor és László fölfigyelt, mert Erdélyi ügyeit ismerték: Tudjátok, a csendőrjárőr bevitt Lengyeltótiban a főbírósági fogdába. Másnap a főbíró elővezettetett, és mert olvasta a jelentésből, hogy a dutyiban költő ül csavargás, izgatás és a cselédség közötti vizsgálódások miatt, ezért Pethe főbíró a csendőröket leléptette. Aztán meghívott ebédre… Ebéd után készülődtem vissza a cellámba… De addigra már megágyaztatott a házában… Harmadnap aztán újra indulni akartam… Azt mondta, még nem telt le a költő úr büntetése. Egy hétig voltam a csendőrök jóvoltából Pethe főbíró vendége…

Csak annyit ehhez, hogy Pethe Lajos jeles dal- és zeneszerző volt Somogyban. Amolyan nótás főbíró, akinek az egész ország énekelte a dalait… Jót derültünk Erdélyi történetén… Perczel László volt az a szolgabíró, aki a tabi gettósításkor kiutasította irodájából Endre László ellenőrző belügyminisztert, mert kopogtatás nélkül lépett be hozzá. Ilyen volt a fő- és a szolgabírók társasága Somogyban… Lacit persze másnap már be is hívták köztüzérnek…

Meghalt az este Illyés Gyula. Megdöbbenést és megkönnyebbülést hozott halála. Megdöbbenést a nemzetben, és megkönnyebbülést azoknak, akiknek határainkon belül és kívül is kötelességük lenne a magyarságot és a magyar nemzetet képviselni.

Este halt meg, és a reggeli Magyar Nemzetben már megjelent Weöres Sándor és Károlyi Amy verse. Weöres nyolc sora zseniális, akár előtte írta, halálára felkészülve, akár csak telefonba mondta az esti ügyeletes szerkesztőnek…

Az egész tavasz virággal köszönti a halott költőt. Ivánfán kilométereken át virágcsokrok között sétáltam Illyés emlékeivel.

Juhász Gyula száz éve született. Ifjúságom egyik szeretett és kedves költője. Ez a gordonkahangú költő, ahogy nézem, Babitsnál és Kosztolányinál is keményebb és a Nyugat-csoport legtöbbjénél is határozottabb egyéniség, ha a magyarságról és a szociális kérdésekről kell vallani. Sokszor szinte Adyval rokon…

Tatay-műsor a rádióban. Bata Imre lassan úgy beszél, mintha nem is Debrecenben született volna. Zsargonja már pesti. Csak ízlése más még. Domokos Mátyás nagyvonalúan tud rendszerezni, mérni és összefoglalni, jó hallgatni. Szederkényinek a legkellemesebb a rádióhangja, és nagyon szépen fogta össze a pécsi irodalmi stílust és a pécsi „iskolafélét”. Tatay, ahogy hallgatom emlékezéseit, amit Veres Péterről, Szabó Pálról, Sinkáról mondott, nagyon okos és igaz. Veres Pétert európai léptékű elmének mondja, Sinkát pedig Garcia Lorca-méretűnek… Szabó Pál jó közepes magyar novellaíró… Tatay egészen más, és lírájával, tudásával, képzelőerejével talán a legkülönb prózaírónk ma. Bizony, ezt is ki kellene végre mondani a magyar kritikusoknak, akik csak a szemüket forgatják, és mossák kezeiket, amelyekkel közben annyi hamis és „ma okos sort” írtak le…

Lantos Ferenc képkiállításáról ír az újságban Bán András. A kritikátlan kritika típusa ez a mellé- és belebeszélés a művészet egyszerű és szép igazába…

Nincs borzalmasabb, mint az erőszakos középszerűség a művészetekben. És mennyi ilyen „művész” hemzseg körülöttünk! Városunkon túl már az ország is Drangalag. Győzi kielégíteni „igényüket” társadalmunk népművelő apparátusa.

Amit Juhász Ferenc ír, képeinek fárasztó szépségével és költészetének titkával is, nagy jelentőségű az új magyar lírában. Úgy monumentális, taszító és vonzó erő, hogy egyedülálló a jelentkezése a fiatal magyar költők között.

Este a Tanítóképző Főiskolán emlékműsor. Szép és ügyes rendezés. Lényege, hogy a tanulóifjúság Illyés nevét szeretné a magukat Illyéstől távol tartó tanárok ellenére a főiskola homlokzatán látni. Kérésüket egy hallgatóval írásban is előadatták. Felszólaltam és megígértem, hogy az ifjúság akaratát még ma este továbbítom mint választmányi tag a Magyar Írók Szövetségének és az elnökségének. Ezt hallva, mintha kilőtték volna, úgy eltűnt a főigazgató az ülésről. Várkonyi Imre az, aki a somogyi irodalom és művelődés fejlődésének kerékkötője, Bőhm József megyei elnökkel és a ki tudja, honnan szalasztott segédeikkel. A hallgatók kérését és levelemet Hubay Miklósnak április 21-én reggel el is küldtem. Érdekes mérkőzés lesz ez a hallgatók és a tanárok között politikai háttérrel. A főiskola hallgatói aláírásokat gyűjtenek…

Balassa Tibor és Böhmék már azon tűnődnek, hogy Somogy, ahova Illyésnek annyi szála kötődik, egyáltalán képviseltesse-e magát a temetésen? Még ma sem döntöttek, amikor holnap délben temetik Illyés Gyulát…

Most értem csak, miért volt a 18-i gyors felkérésem az Illyés-estre a főiskolán. Azért volt a gyorsaság, nehogy egy Somogyhoz kevésbé kötődő név kerüljön a főiskola homlokzatára. Például úgy, mint a Megyei Könyvtáréra, ahová Kellner Béla Vikár neve helyett a Togliattit íratta… Az utolsó percekben, ahogy nézték és olvasták a Népszabadság cikkét, már értették a tévedésüket, tehát határoztak, hogy menjünk. De a vezetőség közül senki sem jelentkezett a küldöttek közé… Pár Miatyánk itthon a költőért… Így kellett ezeknek történni, hogy lássa a világ ezt az ürességet…

Kerestem közben a megyei pártbizottság első titkárát is. Azt a választ kaptam, hogy vendégekkel ebédezik, de visszahívnak… Várom, hogy elmondhassam neki, hogy kik is nevelik és mire az ifjúságot… Azt hiszem, végül is falra borsó, hiszen ők hagyták helyükön ezeket a figurákat… De mint régen is tettem már többször, most is elmegyek, és elmondom újra és újra, hogy lelkiismeretemen könnyítsek, és az övét 128ébresszem. Megkísérlem újra nagyon élesen feltenni a kérdéseket… 1956-ig mindent elkövettek ellenem… Úgy látom, 1983 után újra ez következik…

Az emeletről az utcáig kísért az első titkár, és hogy mindent a helyére tesz, meg is ígérte. Híreim mintha nagyon megzavarták volna…

Jékely Zoltán hetvenedik születésnapján temették el a Farkasréti temetőben Illyés Gyulát. A nemzet koszorúzott mindkét sírnál azon az egy napon.

Udvari kertünkben az öreg diófán szép termés mutatkozik. A két karácsonyi fenyőnk, amit elültettünk, szépen nő, és meg se látszik a házunk körüli építkezések munkája. A nagy történelemben is így van a romok fölött. A természet viszi, fedi, szépíti a véres kezű emberiség tájait és vandál történelmét…

Közben hazautaztam Tabra, szülőfalumba. A Somogyi Néplap szeretné, ha írnék róla. Velem jött Jávori, a főszerkesztő, és fotózott. Szülőfalum Külső-Somogy felvidékének kisvárosa. Beszterce, Selmecbánya jutott eszembe róla. Csontváry képe is a sok zölddel és a hegyekkel. Öreg-hegy, Csibe-hegy és a Hőjeg, szép szerpentin útjaikkal Tolna, Szekszárd felé. Megnéztem öregapám, Gyula Mihály rétjét és az Ignác utcát is, ma Kisfaludy utca, ahol két háza volt, de csak a helyüket találtam. A kertvégek és meggyeseik felkapaszkodnak a Hőjegre. A kisvárosban, vagyis szülővárosomban a templom környéke is felvidéki jellegű… Szülőházamat és a nagy házat már lebontották a Fő utcán, amelyet ma Kossuth utcának hívnak. Helyükön OTP-lakóházak vannak. A Kiskoppány-patak a volt kertünkön át folyik, és bürüjén, azaz hídján átmentem most is, akárcsak négy-öt-hat éves koromban. A szülőházamat 1974-ben bontották le. A kiadott bibliográfiában van is róla egy rajzom, bár a ház mérete nem a legsikerültebb a rajta…

A világ és az emberiség ma a butaság és a gonoszság patthelyzetében nyög… Kalodakorszak ez?…

Tabról közben a Somogyi Néplap részére írtam néhány sort.

A Kovács-Sebestyén utcai házunk teraszvégi kis kamrájából előkerült több kis képem, amelyeket 1922 táján készítettem. Ezek közül válogatott annak idején Rippl-Rónai, amikor édesapám megmutatta azokat a tizenegy éves gyerek anyagából. Megdöbbent az a készség és ihlet, ahogyan nézem ezeket a kis alkotásokat. Én mindig csak a belső hangot festettem. Szó sincs másolásról, utánzásról. A természetet és amit látok, átszűrve, stilizálva adom…

Itt megtaláltam édesapám pápai tablóját, az 1904–1905-ben végzett növendékekét, a pápai állami tanítóképzőben. Mellette van az „emléklap” aláírásaikkal és fogadalmukkal, hogy a tizedik évben találkoznak. Azaz 1915. július hó első vasárnapján. Terv maradt, mert tombolt az első világháború. Ki tudja, hol vannak ők. És lassan dől össze minden körülöttünk…

Előkerültek közben a színes krétarajzaim is, amelyeket 1934-ben rajzoltam, amikor a kedves Gallé Kornéliával kerékpártúrán voltunk a Balaton-felvidék tájain. Köztük van a Bece-vidék is. Van itt köztük egy kedves képem a villánk emeletéről, amelyiket a fonyódi emeleti szobában rajzoltam, ahol írtam is sokat. Ezt szeretném egyszer közöltetni is a képeim közül. Mert benne és rajta a horgász-költő hangulat fénylik kéken és fehéren. Ez a rajz érdekes hangulatot rögzít…

A Pergőtűz című könyv megjelenését letagadják még a könyvesboltok eladói is. A doni csatát rögzítette. A tévéfilmet prózában. De úgy látom, ettől is megrettent a „rendszer”. Oly „erős” lenne velük szemben még a vesztett csata után is a sok-sok magyar hős szelleme?

Tüskés Tibor értesített, hogy május 10-én megyünk Bulgáriába mint a szövetség küldöttjei. Közben levelében Albert Zsuzsa a Babits-portréról nyaggat…

Tab és a járás adatait átnéztem. A lélekszám, ház, számos vallás és birtok kérdéseit. Érdekes az iparosok listája és a szakmák száma is. Próbáltam összevetni 1686 és 1983, azaz háromszáz év emlékezetét, melyből a fele, azaz 150 év szinte első kézből kapható. Kb. 1810-től kelt a forrásanyag…

Megjött a szövetségtől az útlevelem. Május 10-én indulunk Bulgáriába. Expresszel és nem repülőgéppel, hogy átutazzuk a Balkánt. Öregapám, Mihály Gyula is járt ezen a tájon Bosznia okkupációja alkalmából. Persze, mint honvéd, gyalog. Ott megsérült, és ezért is kapott később, öregségére trafikjogot, dohányárusítási jogot. Úgy van, hogy Bulgáriából május 21-én jövünk vissza.

Feleségem rávett, hogy végignézzem a május 1-jei felvonulást. Unatkozó arcok áradása a templom felé, ahol Szent István szobrának háttal áll a tribün, és rajta a vezetők is természetes, hogy háttal. Léggömbök és légbe szálló mondatok a sorok fölött. A nők szép ruháikat és az alakjukat mutogatják a tavasznak. Búzaszentelés a templomokban. Sokak kezében látom a zöld ifjú kalászok csokrát. Bár a fiatalok lennének ilyen bizakodók! De a fiatalság unja legjobban az egészet. Valami üres cinizmus hömpölyög…

Vargha-Berzsenyi Gyuri, a niklai Berzsenyi Donci fia jön vissza az USA-ból szülőlátogatásra. Értesít, hogy velem szeretne találkozni, mert hiszen az útját én egyengettem a Rákosi-időkben. A továbbtanulását Csurgón. Matematikaprofesszor lett az USA-ban. Fia, a kis Dániel egy szót sem tud magyarul. Ezért jobb is, hogy velem nem fog találkozni, mert én Bulgáriában leszek… A fölvonuláson úgy látom, újra kötelező, és újra 131megjelentek a táblákon azok az arcok. Újra bújik elő a régi szél?…

Kassáról írtak, a tévéelőadásom alapján Somogyról kérnek írást. Közben A tündérhal és a háló halászregém második kiadása is megjelent, és tizenkétezer forintot kaptam.

Tabi írásomhoz átnéztem Fényes Elek adatait. Érdekes az egész kérdés, hogy a semmiből hogyan lesz egy jelentős városka…

Becén voltunk Attila öcsémmel. A vincellérem a negyven barackfámat se permetezte meg, és nem ültette el a szőlőt… Illés Endre értesített, hogy a Szépirodalmi Könyvkiadó a nívódíjával tüntette ki a Helyettük szóljál című kötetemet.

Balatonfenyvesen voltam, és a „Kék Balaton” vasutasbrigád igen szépen rendezett kiállítását néztem meg. Itt értesültem Banditól, hogy Flóra Csoórit kérte fel búcsúbeszéd tartására Illyés koporsójánál, de Aczél azzal, „hogy nem politizálunk”, leintette Flórát… Romániában ugyanakkor tilos volt a sajtónak megemlíteni Illyés Gyula halálát…

Kikorrektúráztam a Weöres-leveleket a Jelenkornak. Sietek jegyet venni, és készülődöm a 10-én 6.50-kor induló szófiai expresszre.

Szabadka, ahogy útközben nézem, hangulatában ma is a monarchia része. Csak külvárosa modern, de semmiben sem új, az is olyan, mint Kaposban… Jugoszláviában a cigányok borravaló ellenében felszállhatnak a nemzetközi gyors első osztályára, és mindjárt megváltozik a MÁV hangulata. Egyszerre üres is lett a WC szerelvénye.

Klein Bandi, nyugdíjas a tolmácsunk Bulgáriában. Bandi Pesten született 1923-ban. Apja tipográfus volt. Hét testvér közül a legkisebb. Édesapja magyar elemibe járatta a gyerekét Szófiában. Jól ismeri a magyar történelmet, és szíve szerint amolyan régi március 15-ei típusú magyar. Olyan, akárcsak a munkácsi zsidók voltak.

A Vitosa-havas szabja meg Szófia hangulatát. Tizenöt év után jó újra ezt a tiszta levegőt szívni. Otthon érzem magamat. Sok park, széles utak és levegő…

A Nevszki-katedrálisban megnéztük a „régi Bulgária” kiállítást. Jó elhelyezésben, „a kriptában” remek ikonok sora a XIII. századtól. Ahogy a Krisztus-ábrázolás és -eszme él, úgy élteti a művészeket, a szemlélőket és a híveket is a görög és a török között a bolgárok nemzeti tudatát is a cirill betű és maga a papság. Kardok és lándzsák között élt ez a művészet a török időkben egész 1877–78-ig. Itt a szerzetesek egyek voltak a néppel… Az ikonokról történelem, hit, remény néz Krisztus arcáról a bolgárokra… A bolgár–török–szláv–görög és újra török találkozás hozott létre egy rendkívül dekoratív bolgár művészetet, amely primitíven szép, és más, mint az európai.

Rilában együtt a bolgár történelem és a művészet. Klein Bandival itt úgy érzem magam, mintha újra Munkácson lennék, a Latorca völgyében. Ez a kedves magyar zsidó és a pópák, no meg a gyors folyó és a kolostor teszi ezt…

Valami primitív, díszes „sokszínűség”, valami helyét kereső nagyot akarás néz le a XIX. századi pravoszláv templomok kidekorált falairól. Talán a fafaragások és a népi ötvösmunkák azok, amelyek néha monumentálisat is adnak. A szőttesek a régiek, elvont figurális megoldásaikkal egészen modernek, azaz újak, és azért jók. Érdekesebb is, mint az avantgárd… A bolgár ötvösmunkák sokban hasonlítanak a madaras, turulos V–XII. századi avar–magyar ötvösdarabokhoz. Őshazai vonások, jegyek a díszítésben?

Szerdán találkoztam Jordan Milevvel az Ifjúsági Kiadó igazgatójával. Ő a kardzsali írócsoport elnöke is. Olyan, mint egy kurd vagy afgán szeladon. Tarka egyéniség. A perzsa irodalommal foglalkozik. A Mahábháratát is kiadta az eredeti formában. Fájlalja, hogy nyugatra nem utazhatnak a bolgár művészek… A könyvek kiadása elég primitív… Az emberekben több a közösségi érzés és a vonás. Most is csoportosan kint kávézgatnak az utcán, és este fél kilenckor még korzóznak a szófiai parkokban. Este kilenckor újra kiülnek a fapadokra… A tereken valami keleties, mediterrán beszélgető életkedv és az emberekben is. A görög agora-szellem kicsit keletiesen…

Tüskés itt mesélte, hogy szegény Csorba Győző úgy szétkeseregte a bánatát Pécsen, hogy nem ő kapta az idei Kossuth-díjat, hogy bizony, megmosolyogták. Győző sajnos mindig nagyon szeret első lenni, beszélgetésben és a társaságban is…

A téeszesítés következtében a magyar parasztok elérték a bolgár kertészkedés nívóját. Ezek a szófiai piacok is ezt bizonyítják.

Rilából a király szarkofágja egy év után nyomtalanul eltűnt. Ma is titok a nép előtt, hová vitték akkor éjszaka. Viszont a volt királyi palota parkja ma szörnyűbbnél szörnyűbb munkásábrázolások szobraival van telis-tele. Egyszer király lakott itt, ma pedig a szocreál giccsek tömege…

A balkáni hegységen mentünk végig. Változatos sziklatornyok, ormok sorozata, olyan, mint Erdélyben a Békás-szoros vidéke, csak a folyók lettek szennyesebbek.

Tegnap Nino Nikolovval vacsoráztunk. Nagy László-fordításokat készít, és befejezés előtt áll a bolgárra fordított Kalevalája…

Veliko Tarnovo egy kicsit a balkán Toledója, persze csak földrajzilag. Toledó kincs és stílus. Tarnovo Bizánc avagy Konstantinápoly határán csak sziklai fecskefészek és sárból ra134kott. De szegénységében is bájosan rendkívüli. A Jantra folyó és a hegy szűk átvágásai a városon lenyűgözőek a balkonokról és a hegyekről nézve…

Tüskés Tibor furulyájával, a pacsirták és békák esti énekükkel szórakoztatnak. Tibor igen praktikus útitárs, ezt már Finnországban is tapasztaltam…

Bodzaillatba itatott bolgár Bizánc vesz körül… Minden rom gazdag ebben a városban. Tarnovo vára a bolgár Akropolisz. Faragott kövek nélkül mutatja a nagy múltat a Cárenec-hegyen. Szép a rekonstrukció, a feltárás és a restaurálás.

Azért sikerült ez így, mert a romokra nem épített rá se a török, se pedig a mai barbárság. A rom itt így történelmi aranyvaluta. A trák aranyak fénye Plovdivban csak ráadás minderre… Sár és fagerenda a nép történelme itt… Fecskefészekházak az idő kőfalán…

Ahogy tűnődöm, mintha szólítanának, hogy az árnyék nagy érték… Talán az ember árnyéka is érdekesebb és igazabb is, mint maga az ember?…

Sajnos, a kék Jantra is tizenöt év alatt (amíg nem láttam) fekete lett és büdös, akárcsak civilizációnk. Ilyen a légkör a Balkántól fel Albionig…

Tüskés Tibor, ha a kalandozások korában élt volna, sok kárt okozott volna Rómában, Bizáncban, Svájcban, Burgundiában, mert amit szeretett, azt ő a magyarnak mind hazavitte volna. Így most csak jár és forog a szeme, és így akar mindent hazavinni.

Tirnovó–Gabrovo–Kazanlak–Sztara Zagorán és közben a Sipka-szoroson át Burgaszba megyünk. Sipkán élnek a hegyek, alig akad kopár a hegyeken. Épp ellenkezője ez a vidék a dalmát partnak.

Burgaszban a nagy sirályok olyan ravaszak, hogy berepülnek a szállodák szobáiba is, ha nyitva hagyják az ablakot, és amit lehet, megesznek. A Balkán Szálló tizedik emeletéről a nagy kereskedelmi kikötőre látok. Sajnos, az olajfinomító is idebűzlik.

Gyönyörű nap Szozopolban! Talán még jobban elragad, mint tizenöt–tizenhat évvel ezelőtt, amikor Sipos Gyulával több napot töltöttem itt. Ez a város vidám, érdekes, minden percben más arcot mutató hely. Itt a parton akadnak fürdőzők is. Sokáig ültem a tengerparton. A tenger komor beszédű, ritkán fecseg. Ragyog, habzik a mámora, amely állandó. Verset írtam. Talán meg is jelentetem…

Szozopol utcáin a kisvárosi vendéglőkben nagyon sok a kedélyes beszélgetés és a hangulat. Hangosak, és beleszólnak az érdekes kérdésekbe a kéményekről a sirályok is. Hangjuk nyers, nem tudom, mit kiabálnak, és nem is utánozható ez a hang. Kiabálnak? Kárognak, vartyognak? Nem tudom, hogy mondjam ezt a madárhangot. Sokszor olyan ronda, mint a gyöngytyúk és a páva hangja együtt… Most a lepényhalat halásszák. Július–augusztusban pedig a makrélát.

A bolgár nép külsőleg hasonlít egyes típusaiban a magyarhoz. Ez is annyi keveredésen és szomorú sorson esett át. Talán csak bizánci, török és keleti titokzatossággal és vallásával más a magatartása… Szerencsénk, hogy István király Rómát választotta. Így a mi utunk talán egyenesebb… A burgaszi diákkorzón gyönyörű görög, török, bolgár arcok villannak fel. Az arcélek nemesek, a fejek ikonmodellek. Sehol a szláv lomposság… Szlávul beszélő keleti nép ez…

A zsidóság kivándorolt, a cigányság – akárcsak nálunk és Romániában – vadul szaporodik. Ma kb. az összlakosság húsz százaléka cigány. Már kész a Dunától a Fekete-tengerig egy „cigány birodalom” távlata? Persze kétszáz éves vetületben… Neszebárban egy öreg, kifordított tengeri csónakon ebédelünk. Körülöttünk tartályok, csónakok, hajómunkások. Sirályok és két szélmalom között üldögélünk a kikötőben. Kátrányos moszat és halsütöde szaga között. De itt is nagyszerű a kis, ropogós sült hal és a bor. Talán így érdekesebb is, mint egy szép vendéglő a maga sokféle kirándulójával.

Sajnos, itt nem sokat tettek a műemlékek helyreállításáért, de amit és ahogy, az adja a történelmet a restaurálás és a piperézés nélküli elragadót… Az egész úton török nescafén éltünk… Amilyen szép a sirály, olyan ronda lesz még a formá136ja is, ha kinyitja a száját. A szép tenger felett villámlik a gyönyörű repülés és a ronda hang…

Burgasz… Néprajzi Múzeum. A gyapjú- és a lenfeldolgozás és a fafaragás is. Nagyszerű és egyben gazdag képzelőerőre vall az, ahogyan a favágók kiválasztják a művésznek az erdő fái és bokrai közül a darabokat.

Egy-egy kis szökőkutat kötelezővé tennék a magyar városok terein. Kis csillogó vízzel, három–négy paddal és fával, és máris közösségibb és emberibb lenne falusias kisvárosaink hangulata és élete, mert a forrás és a víz összehoz embert és gondolatot is…

Hazafelé. A jugoszláv–bolgár határ szögesdrótos, felszántott, reflektoros és őrtornyos, csak éppen nem berlini fal… A nemzetközi gyorsot a jugoszlávok népi közlekedéssé alakítják át. Ez igazi balkáni utazás a bolgár határtól egészen Belgrádig… Széchenyi delizsánszon, lóháton és fogaton többet ismert meg utazásaival, mint ma repülőgépével és autóival az emberek. Mi is a vonaton csak láttuk a Balkánt, de a Burgaszból Szófiába repülők se éjjel, se nappal nem sokat tapasztalhatnak. Egy repülőút nagyon szép, ha jó az idő. Például az Alpok fölött, csak olyan, mint egy ragyogó térkép…

Budapesten a Könyvterjesztő Vállalat új boltjában sajtóismertetés volt. Az új ex libriseket mutatták volna be, amelyeket jó grafikusokkal készíttettek. Vagy húsz költőnek készítettek ezek a jeles grafikusok ex libriseket, melyeket mindjárt a vásárlók be is ragaszthattak volna. Ahogy láttam, ezen az ismertetésen két költő volt és négy–öt grafikus.

„Az én Tabom” írásomat néztem át… Rábának, Kabdebónak és Ágh Pistának, Sumonyinak írtam, és megköszöntem a közben megküldött új könyveiket.

Weöres Sándorral és Jékely Zoltánnal 1970-ben

Egry József szobrát június 9-én leplezik le Keszthelyen. Avatóbeszédre kértek, amit nagy örömmel vállaltam.

Patcán voltam kint Szíjártó Árpáddal. A pusztuló kis falu iskolapéldája minden elesettségével és primitívségével az időnek. Itt félig összedőlt házak, kátránypapíros homlokzatok, beszögelt ablakok és kerítések sorakoznak egymás után. Ahol még laknak, a romtetőkön ott van a tévéantenna. A kis községben hét gazdának huszonegy tehene legel egy félszemű cigány pásztor irányításával. A legrosszabb házakba mindenütt cigányok költöztek. A gyönyörű környezet így a vásárlók számára elég veszélyessé válik, és még ötezer forintért sem vesznek házakat a közeli Kaposvárról érkezők. Csak kint, a harmonikus, szép zöld dombokon egy-egy megvásárolt szőlő pincéjének ajtaját nyitják ki az új vevők. A temető igen szép fekvésű, de oly rögös úton viszik a halottakat, hogy ehhez viszonyítva az ő életútjuk ezen a tájon nagyon szép aszfaltos út volt.

Nagy Attila elmondta a megyei könyvtárban Arany János Toldiját. Kiss Tamás költő fia kísérte Ilosvai Selymes Péter kobozzenéjével itt-ott a szöveget. Azt hiszem, a Toldi ebben az előadásmódban meghódítja majd a közönséget.

Délelőtt a Petőfin a hetvenéves Weöres Sándor köszöntőjét hallgattam végig. Olyan másfél óra volt ez; lenyűgözött és erőt is adott hinni a költészetben. De nagyon szomorú tudni azt, hogy a világ nem ismeri a magyar költőt annyira sem, hogy végre egy Nobel-díjat adjon neki. Akkor, amikor tucatnyi másodrendű költő már kapott… Olyanok is.

Az Életünkben az 1983. évi 5. számban megjelent a költészet és valóság fejezet alatt Kabdebó Lóránttal készített beszélgetésünk a Hozzák a derű képletét versemről.

Váratlan meghívást kaptunk Pincehelyre (Berzsenyi Tibor hozta) egy olyan pincébe, ahol annak idején Vörösmarty a Zalán futásának a kezdő versszakait írta. Ez a szőlő ma Tibor és Emil öcsém osztálytársának, Bakonyi Jóskának a szőlője.

Babitsról és Babitstól olvasgatok. Gyönyörű csönd van az udvari zöld szobában. Négy rózsaszín rózsa néz be és az ötven éve ültetett diófa apám, anyám és öcsém emlékével… Érdekes, hogy az első könyv, amiről itt tűnődtem és verseiről írogattam, éppen Babitsra és erre a szobára esett, amelyikben végeredményben a folyóirataimat rendeztem el.

Belohorszky Pál keresett fel, elmondta, hogy E. Fehér Pál mint csonkította meg a Helyettük szóljál kötetemről írt kritikáját a Népszabadságban. Kant neve még csak benn maradt a szövegben, de Turgenyev és Bunin utalásait már kivágta.

Általában a kritikákban divat a rólam írtak ellenőrzése. Sokan hallgatnak, akiknek szólni is kellene erről… Érdekes, hogy épp most és itt olvasom Babits Mihály Beszélgetőfüzeteiben a második kötet 213. oldalán Babits rövid, de találó véleményét egyéniségemről és költészetemről. Örülök, hogy előkerültek és hogy elolvashatom ezeket a sorokat… Abban az időben Basch és Gellért Oszkár voltak azok, akik a Nyugatban írásaimnak fékezői voltak. Gellért pedáns irodalompolitikus volt. Mondhatnám azt is, hogy beépített a Nyugatnál abba az irányba, amerre az én költészetem nem jelzett. Babits egyik-másik sora a Beszélgetőfüzetekben elismerő rólam, és többször ajánlott is díjra. Úgy tudom, mindig ők gátolták. Akkor már Babits a végét járta, de a szellemét utolsó percig a Nyugaton és a díjon tartotta. Így kaptam Baumgarten-díjat.

Egy rozsdafark sétálgat velem együtt nagy barátságban az udvaron a diófa sátra alatt. Szép, de veszélyes séta, mert sok a macska erre. Akárcsak az irodalomban.

Babits verseit olvasom, mégpedig az Összes versek kötetét. Újrarágom ezeket a verseket. Jegyzetek írására kényszerítenek újra, mint hajdanán, amikor is állandó vitát váltottak ki bennem. Olvasgatás közben gyakran „gyönyörű” emberi hangokat hallok Babits verseiből. Úgy találom meg ezeket, mint lencseválogatás közben a keresgélő a gyöngyszemeket… – Ilyen lenne minden lírai mű? Ilyen a sorsuk? – Sokszor mégis azt érzem, hogy Babits mintha nagyobb próza- és még nagyobb tanulmányíró és kritikus lenne, mint költő… De ott van a Dante-fordítás is…

A jövő héten jön Albert Zsuzsa a Babits-évfordulóra interjút készíteni. Nem könnyű ezekről beszélni…

Rockenbauer volt itt a tévétől. Kerékpárúton tett meg 2100 kilométert, miközben jegyezte az irodalom, a földrajz és a történelem jegyzeteit. Egyet-mást én is mondtam neki a Zselicségről, Somogyról és a Vízmentéről.

Keszthelyen elmondtam a beszédet, és lelepleztem Egry József szobrát. Mellszobor. Borsos márványszobráról készült öntés, tehát nem az, amelyik Badacsonyban az Egry-múzeum előtt áll.

Ugyanakkor grafikai kiállítás is nyílt a Goldmark Művelődési Központban. Az itt kiállított rajzok azok, amelyeket három éve felajánlott nekem Vízkelety, azaz Egry nevelt fia, hogy vegyem meg magamnak négyezer forintért. Én ezt összeegyeztethetetlennek tartottam a múzeumigazgatói állásommal. Holott könnyen megvehettem volna. Helyette fölleltároztam, és hivatalos aktában felterjesztettem a MOK-nak, hogy vegyék meg a Balatoni Múzeumnak ezt a remekműveket rejtő, még együttlévő anyagot, nehogy Vizkelety elkótyavetyélje borért és kenyérért. Most itt örömmel láttam a rajzokat, Szíj Béla is említette, hogy az anyag másik fele most Tihanyban szerepel. Ezek a rajzok beszédesebb naplók, mint a róluk írt prózai művek. A nagy mesterek mindig meglepetést tartogatnak. 141Cséby Géza igazgató derék munkát végez Keszthelyen. A város vezetősége, mondanom sem kell, nem volt ott, hanem strandoltak, vagy pinceszeren voltak.

A tévé keres, szeretne a Stúdió 83-ban egy költői és BIB-tagos interjút csinálni velem, a mítosz és a ma Balatonjáról.

A visszakért Jékely-levelek visszajöttek Juhász Feritől. Jékely nem olyan aktuális, vagy én sem? J. F. levele szeretettől sugárzó. Jól van így, mert majd közli más ezeket az írásokat.

Milyen lábon állhat a biztonság, ahol egy költő temetésére a sírok közé rejtve rendőrszázadot rendelnek? Mintha csak azt várnák, hogy valami történik talán a Himnusz vagy a Szózat után? Illyés temetésén is ott voltak a rendőrök… Avagy ekkorát fejlődtünk?…

Babitsot alig tudom letenni! Már a fárasztónak érzett verseket is nagyon érdekesnek tartom. Kérdezem magamtól: a prózai ízűek között hogyan lehet olyan ébresztőket írni egymás után… Közben egy kis verset is írtam a visszatérésemről a Babits-lírához…

Két rövidebb dolgozatot is írtam Babits Mihály költészetéről. Az egyik címe az lehetne: „Harcom Mihály Arkangyallal”. Bizony, szép „munka” volt kikeresni a sok-sok versből a nagy költészetet. Amilyen egyértelmű és egységes a prózája, annyira széthulló lenne a lírája?… A lényeges lenne az, hogy legépeltessem dolgozatomat, nehogy jegyzetekben maradjanak e sorok, mint a régi Babits-jegyzeteim.

Holnap jön Albert Zsuzsa, hogy riportot csináljon velem Babitsról.

Egy verset is írtam „Babits, Dante, Szekszárd, Firenze” indítással. Jó lesz, azt hiszem, a százéves fordulóra.

Közben Paolo Santarcangeli hívott fel telefonon. Azt mondja, hogy most érkezett Torinóból Kanizsára egyhuzamban, és 142beszélgetni lenne kedve este. Lebeszéltem, és épp ma eltűnődöm közben, micsoda energia van ebben a Paolóban? Úgy adminisztrál, ír, kiad, reklámoz, tárgyal, mint egy cégnek a vezérigazgatója. Persze, szívesen beszélnék vele, de nagyon fáradt vagyok. De hogy bírja mindezt a nyolcvan év felé járó olasz? Biztos meg is fog neheztelni… Szállodában, itt Kaposváron foglaltam neki lakást…

Igen fura idő, borul, fénylik, esik, párás, nyomott és tavaszias. Délelőtt roppant erősen szédülni kezdtem. Délben az orvos magasabb vérnyomást mért. Én úgy gondolom, talán nem is a vérnyomás, de mindennek az oka az egymást követő feladatoknak a sora… De mindez miért? Hiszen sokan még ma sem értik Egryt… És íme, Babitscsal még most is küszködöm…

Rám szabadultak a képzőművészek. Mindenhonnan kérnek, hogy nyissam meg a kiállításaikat. Úgy érzem, hogy hazánkban több a piktor, mint a poéta. Közben arról értesültem, hogy egy kocsmáros megveszi a boromat. Ez is levesz valamit a vállamról, mert tele vannak a hordók, pedig kellenének, mert szépen mutatkozik a szőlő. Azt hiszem, lesz 7–8 hektoliter, amit a barátaimmal együtt eliszogathatunk.

Itt volt Albert Zsuzsa. Babitsról mintegy negyvenöt percre való magnószalagot vett fel. Azt mondja, az első vagyok, aki nem arról beszél vele, hogy mennyire szereti és szerette Babits Mihályt. Én ugyancsak megharcoltam érte magammal… Babits nagy magyar író a Kölcsey-fajtából. Azt hiszem, egy verset is küldök még Zsuzsának, és talán önálló műsor lehet, amit készítettünk.

Czigány György kért, hogy 28-án szeretne Weöressel és velem beszélgetni a pécsi diákéveinkről. Sanyiék budai kertjében lenne a találkozás, amelyikre Tatayt is megkérte. Megígértem, hogy felutazom. Közben Zsuzsa említette, azt beszé143lik, hogy Vas Pista ma a legkedvesebb embere Aczél Györgynek. Mintegy belső titkos tanácsosa. Úgy mondják, fő költőnek növeszti lassan a hatalom… Ma, amikor itt van Weöres?… Lassan Pista is mintha elvárná, hogy a költők és folyóiratok kikérjék a véleményét.

Egész más időket élünk! Ahogy nézem, bizony, egész más időket, mint Arany János idejében, amikor a költő mindent elkövetett, nehogy megkapja a Szent István-rendet. Máma meg se kérdezik a delikvenset, hanem nyakába akasztják, és mellére tűzik a kitüntetést. Ez az „akasztás” és „tűzés” érdekes kapcsolás a mai életünkben.

A diófánkra két énekesmadár jár. Naponta hússzor is megjelennek, és úgy fújják mindig más és más dallammal, hogy mindig fölvidámítanak. Rájön az ember, hogy szép és érdemes élni. Két madár nagyobb jótevőnk, mint bölcseinknek és vezéreinknek minden erőlködése és erőltetett mosolya. Ezekkel a madarakkal még beszélni is lehet. Stefike úgy fütyül, hogy itt tudja tartani, és más dallamra is tanítja őket. Magnóra kellene venni télre ezt, nemcsak mint a negyedik évszakot, de mint a negyedik évszakot összefagyasztó elkerülhetetlent.

Becén voltunk. Eladtam az említett bort. Végre ezen is túl vagyok! Lassan teher a szőlő, különösen, amikor látja az ember, hogy milyen átabotában műveli a „vincellérje”, aki dúsgazdag ember egy költőhöz képest, például hozzám viszonyítva. De annak ellenére ez a pénz is kell neki, csak azért, hogy több legyen az, amelyikért alig kell dolgozni. Arról ne is beszéljek, hogy a kocsmáros egy luxus Forddal jött, de ez érthető, hiszen a boraim literjéért húsz forintot adott és ötven-hatvan forintért adta tovább.

Végre elolvastam egy kedves tanítványom visszaemlékezéseit a Szovjetunióban töltött hadifogságáról. Életem 2928 napja a tündérországban. Kazinczy, Szolzsenyicin írásaival vetekszik az a sok szörnyűség ezen a nyolcvanhárom oldalon. 144Egy nyomorékra lőtt tizenhat éves diákgyerek fogolyként töltött pokoljárása ez a napló. Pokoljárás hordágyon, térden és mankóval Nagykanizsától a jeges-tengeri táborokba és onnan vissza. Hihetetlen kínok, vasakarat dokumentuma ez az írás az emberi szennyre és méltóságra. Kérni fogom tőle, hogy most, hogy hazajött végre, adja le ezt a kéziratot a levéltárnak megőrzésre. De mi lesz a sorsa, hogyha Kanyar József helyett más kerül oda, és ha vonalas, akkor biztos meg is semmisíti ezt az írást, amely nagyon is tárgyilagos vád a világtársadalom ellen…

Öcsém naplója is nálam van. Ezzel is kellene valamit csinálni, legalább legépeltetni. A világháború nagyatádi végső napjaira emlékezik ezekben Emil öcsém. Humorral spékelt tragédiák sora ez a helytállás…

A szilvásszentmártoni szőlőhegyen voltunk kint Ujkéry Csaba fiatal bíró és író szőlőjében. Amilyen szeretettel műveli a földet, és ahogy megválasztotta a pincéje helyét ebben a zselici tájban, növeszti bennem azt a bizalmat, hogy Csabából író lesz. Van benne hozzá türelem, törekvés, szorgalom, sőt bizonyos törtetés is. Ezért hívta meg ide Sára Sándor filmrendezőt is. Egy vadászfilmről tárgyalnak. Külső felvételei itt lennének.

Bármelyik elhagyott szilvásszentmártoni házat és tönkremenő szőlőt présházzal együtt húsz–harmincezer forintért megvehetné itt az ember…

Laczkó András mondta, hogy a főszerkesztők pesti tájékoztatóján Köpeczi Béla kijelentette, hogy ha nem alkalmazkodnak a szerkesztők az új kívánalmakhoz, akkor adminisztratív intézkedéseket tesznek. – Jönnek a „rendőr-revizorok” a versek és a prózák megítélésére? – Egyszóval ott vagyunk, ahol voltunk… Elsősorban a magyarság sorskérdései és problémái, nemzeti öntudatunk nevelése, a határainkon kívüliek életének ismertetése lenne tabu…

Természetes, ahogy mondják a hivatalosak, mindez mindenki érdekeit szolgálja?! A babitsi (– akitől Illyés is tanulta –) nemzeti önbecsülés tudatosítása és a magyar eszmei hódítás és a szellemi határoknak a tágítása természetesen tilos.

Bádogos dolgozik a becei tetőn. Én pedig a Balaton sorsán tűnődöm. Mindkét munka vízügyi…

Keszthelyen volt egy Somogy-ankét a Balatonról. Magnóra vették, amit mondtam a vízpihentetésről. Szóval a Balaton-őrület divatjának kötelező felszámolásáról. Mindezt le is kellene írni, de minek, amikor húsz éve nem tartanak be egyetlen okos tiltó rendeletet. Nincs, aki végrehajtsa a törvényeket? A Balaton körül valami beteg magyar ügy alakul ki. És ebből „élnek” a hivatalosak, az üzérkedők és a szegény becsületesek is.

Becén a Stúdió 83 nem tudom, miért volt. Szerintem csak előkészítetten színes tévéinterjú volt. Egyrészt kíváncsiskodás a becei három–négy hónapi magányomról, és persze ismét a Balatonról… Tizenketten voltak, és a teraszomon tárgyaltunk. Beszéltünk, és ízlett a borom is. A közönségnek az adás a tévén így is tetszett. Legalábbis úgy mondják…

A Szépirodalmi Könyvkiadónak négy fotót küldtem új könyvemhez A rejtett egészhez.

Weöres Sanyi hetvenéves. Nagyszerű írás jelent meg róla. Az ide-oda irányított irodalompolitika idejében ugyancsak érdekes ez. Így, azt hiszem, még nem ünnepeltek a század második felében egyetlen írót sem… És méltán!

Állítólag Köpeczi Béla lemondott, de nem fogadták el. Így ott ül a bakon, és szalad vele a kocsi. Persze visszafelé, mert háttal ül a kocsis a bakon…

Laczkó írt egy dolgozatot A rosszul megzengett múzsa című szatirikus versemről. Végül is meglátom, hogy egyáltalán megjelenhet-e ez az írás, hiszen ez 99 versszakában a szocreál 146szatírája. De jó, hogy megírta Laczkó, mert könyvében rosszul értelmezte ezt a fejezetemet.

Megküldte Szederkényi Ervin a hetvenéves Weöres Sándornak szerkesztett Jelenkor-kiadványt. Ritka szép összeállítás kéziratokból és rajzokból! Hatvan költő, grafikus munkája. Akár még mint mini könyv is ritka és nagyon szép. A pécsi Szikra Nyomda dolgozóit és Takács Gyula pécsi tanácselnökhelyettest dicséri ez a könyv. Íme, ilyenek az új mecénások. Bár több is akadna országszerte…

A szekszárdi és pécsi Babits-emlékestre hívnak. Megyek, ha lehet.

A Gondolatban olvastam fel verseimből.

Weöres Sándor tévéfelvételéhez írtam fel néhány jegyzetet a pécsi szép napokról. Ez lassan kis dolgozattá bővül. Többek között a legnagyobb tévedés a gyakorlati világtól elvonatkoztatott embernek rajzolni Sándort. Kazinczy óta, Babits után a legszorgalmasabb levelező és literatúraszervező a barátunk. Nagyon sokat segített és biztatott engem is, aki két évvel voltam nála idősebb.

Sándor 1944-ig Pécsen szervezkedett, ’44 után Pesten, és Pestről már barátait szervezte tovább. 1949 után pedig a világlírát szervezte a fordításaival és szerkesztette ide Pestre.

Betört a meleg nyár. Becén kellene lenni, de kedden Weöres Sanyiéknál a tévé vár. A Gellért Szállóban foglaltam szobát, ahol 1953-tól 1968-ig évente nagyon sokat laktam. Úgy jártam a Gellértbe, mint haza… Sokszor onnan intéztem a múzeum ügyeit és irodalmi dolgaimat is.

Albert Zsuzsa értesített, hogy a Babits-felvételünk nyersanyagát leküldi. Nekem egy Babits-dolgozatot kellene belőle kihoznom a Somogy vagy valamelyik folyóirat részére.

A múlt héten megnéztem Ámos Imre kiállítását a képtárban. Ami képet vettem 1965 körül Pesten, azok között az ő 147Párizsi önarcképe volt talán a legszebb a képek közül. Az életműve az embertelenség veszélyével és annak feszültségével egyre csak nőtt, így aztán Ámos műve törtségében is a magyar festészet kincsei közé tartozik. Különös, tragikus világ. Mintha Radnóti műveinél is mélyebb és sötétebb lenne.

Reich Károly elküldte két másik ex libris-rajzát. Azt hiszem, a női fej a szőlőfürttel a jobbik a kettő közül. Érdekes, hogy nem ezt választotta a zsűri.

Budapesten Győri Jánossal beszéltem a Szépirodalmi Kiadóban egy új tanulmánykötet leadásáról. A rejtett egész verseskötetem közben szerkesztés alatt.

Verseimet 1984-re, könyvnapra ígéri a kiadó.

Ebéd után Weöres Sanyiékhoz mentem. Nagyon szép és nagy a ház. A kert is nagyon szépen rendezett. A gyönyörű leánderei édesanyámat juttatták az eszembe. Aztán pedig öcsémet, akihez kaposi házunkból kivittem az ivánfai „kastélyba” a leándereket. Ha Joli sógornőm ezt is eladja, ezt a kaposi

Becei vendégek: Tüskés Tibor, Fodor András, Bertók László

Vajdahunyadot, akkor biztos elpusztulnak ezek a szép leánderfák… Szóval, Amy a tévéseket is alig engedte be a lakásba. Már lassan nem bízik meg senkiben. Panaszkodtak, hogy milyen keserves dolgozni így. Sándort pedig egész olyannak láttam, mint amilyen régen volt. Bizonyos mértékig itt is a régi okosan közömbös. Fáradtnak látszik a sok cécótól. Lábait épp úgy húzza maga alá, mint diákkorában szokta. Közben depresszióra is panaszkodik. Amy pedig maga az ügyes fontoskodás. Közben Sándort öltözteti, fésülgeti a kamera elé, miközben Sanyi egyvégtében kínálja Tatay Sanyit cigarettával, de se bor, se konyak. Végre aztán Amy egy kis feketét hoz. Az idő is álmos volt és cseperésző, de egy órás felvételt sikerült csinálni az udvarban. Így, hárman, ötven évvel ezelőtt voltunk együtt Pécsen. Erről beszéltünk. Tatay nagyszerű formában, Sándor is lassan nagyon aktív lett. Olyan bohém írónak állította be portréját, aki ifjúságában elherdálta már öregségét és a tehetségét. Volt ebben sok a tipikus weöressándorizmusból. Bizony, ő a kocsmában is a mindenre figyelő, okos, nagy dohányos volt, de inni nem nagyon tudott, csak egy-két pohárral. Sándort életében az állásgondok sohasem gyötörték. Amy most is nagyon ügyesen intézi dolgaikat. Mármint az Amy–Sanyi ügyeket együtt. Sándor közben be is mondta Amyt az élő nagy költők között. Sajnos Amy is úgy beleélte már magát az Olümposzba, hogy mint költő már olyanokat dicsérgetett, akiknek még a bokájáig sem ért…

Tatay is most kezd neki tetszeni. Sándor mondja is kedves humorával, hogy „erre vártam eddig”, mármint, hogy ezt a dicséretet megérje.

Este Csermely Hubert barátomnál vacsoráztam. Ez még munkácsi barátság. Akkora közvetlenség és őszinteség és szeretet sugárzik ebből a nagyszerű, tudós kórboncnokból, hogy ez már megható. Nagyon jó volt a társasága az erőltetett és mindent kiszámító, lezárt ajtajú és szívű Amy-kert után. Sándor ebben a kertes házban valami különös jelenség. Kilóg belőle, és mégis otthon van… A maga módján barátoknak nyilatkozott is erről a „sváb” világról…

Beszéltem a könyvem szerkesztőjével Oszterhubernéval. A család Deák Ferenc-rokonság. Ő nagyon lelkesen csinálja a könyvemet. Utána Juhász Ferivel kávéztam az Új Írás szerkesztőségében. Ferit zavarja a Jékely-levelek sorsa. Nagy kedvesség és udvariasság. Közben Babits-dolgozatomat sürgeti az Új Írásnak. Megígértem, mert már odahaza kész is volt. Este itthon voltam, rend, tisztaság, és Stefi kétkezi és lelki világa, szorgalma a tárgyakból is sugárzott felém. A Becére készülődés közben beszélgettünk a holnapi útról…

A déli órákban érkeztünk Becére a Tündérrel. Ez a neve a kis Fiat kocsimnak. Azért Tündér, mert hetvenezer kilométer alatt sohasem hagyott engem cserben. Meg is csókoltam, ahogy a barackosban letettük. Aztán jött a felcipekedés. Bizony, magas az a hegy, de a hetvenkét év se alacsony… Óriás a szárazság. Jegelt barackkal kárpótolt ez a kert és a gyönyörű csendes estével. Ez a párás idő bizony további szárazságot is jelez.

Zselici séta 1970-ben

Attila unokaöcsém megjött a nyári második adag csomaggal. A Tündér sátorgarázsát is felállítottuk. Nagyon fáradtak vagyunk Stefivel, az alvás se nyugodt. Hozzá kell lassan szoknunk ehhez az erdő és a tó közötti sziklás tavi, magaslati levegőhöz.

Ma felvittem a padlásra a felesleges dolgokat. Találtam fönt egy szép kék nagy karimájú lyukacsos női kalapot, melyet még Párizsban vettem feleségemnek. Ezt olyan szépen csomagolta be Loncika, hogy most is vadonatúj, Stefi örült is nagyon neki. De a nő az csak nő. Majd azt mondjuk, hogy Bulgáriából hoztad nekem. Ma délután már a teraszon aludtunk, és jót pihentünk.

Sok a madár. Kora hajnalban majd bejönnek a rácsok között az ablakunkon. Stefit bevittem Keszthelyre. Hazautazott a fogát csináltatni. Visszafelé megfürödtem. Hideg és igen zavaros, piszkos volt a Balaton a szépkilátói strandon.

A pincét rendezem. Körülötte hullik, érik az őszibarack. A madaraknak ijesztőt akasztottam a fára, mert oly barátságosak, hogy a fáról velem eszik a gyümölcsöt. Vizet tettem ki nekik az udvarba. Egy nagy lavórba magamnak is, mert szivaccsal strandolok. Iszonyú hevesen tűz a nap. Rimbaud-verseket olvasok. Jó lenne írni! Minden kész az íráshoz, csak épp az idő alszik bennem, amely a verseket teremti.

A világszínpadon a világ sorsát nagyon sokszor a butaság és a gonoszság irányítja. Ezeknek jogara mindig a bunkó. Ki tudja, hányadik Káin uralkodik az embertestvérek felett… Az örök igazmondók életénél jobban gördül azoknak az élete, akik csak öregségükre mondják ki az igazat? Életük csak így nemesedhet és kerekedhet emberivé… És vajon a tettekkel is 151így vagyunk?… Ha így, akkor ezt nagyon nehéz csinálni… De azt hiszem, a sok szent is megbocsátja ezt az „életstílust”, különösen ma, amikor az idő ilyenre kényszerít…

A felső pincémben az őszibarackillat „összezsúfolódott”. Kevés az ilyen illat az egész világon… Borom friss, kemény és savas. Itt iszom meg egy-egy pohárral, és innen a pincéből lépek ki a gyönyörű vidék naptüzébe. – „Valóban, ez már éden” – ahogy szegény Réz Ádám írta a Baccus-könyvembe a jegyzetét.

Stefi visszajött, somogyi zöldségeket hozott és kaposi híreket. Bizony, öt nap alatt is sokan haltak meg…

Este fél tíz órakor öntöztük meg az alsókertünk barackfáit és a fügét. Szörnyű a szárazság, és nincs, vagy nagyon is kevés vizünk van. A szőlőfürtök, mint az olvasószemek.

Martyn Ferenc írt Pécsről, hogy a verseskötetem címlapjára lesz az ő rajza, amelynek címe: „Vizek felett”. Leveléből idézem: „Elsőként nektek írom, hogy úgy a szívem, mint a házam mindenkor nyitva van számotokra”… Levelének a hangja nagyon szomorú: „Vonszolom a napokat.” Azt ígéri, hogy szeptember végére érkezik Györökre.

Kimostam a felső víztárolót. Kifeszítettem a szárítókötelet. Stefi kimosott. Addig pedig én felszedtem a lehullott barackokat. Aztán rendeztem az asztalomat. Nincs egy árva perc a hegyen teendő nélkül. Hét nap óta egyvégtében dolgozunk, nem hogy megteremtsük, de hogy rendbe szedjük a világunkat a tó felett. Én teremteni is szeretnék, de tollamhoz sem jutok. Lassan olyan a kezem és a lábam, mint a rinocérosz bőre. Egyvégtében csörtetek föl-le a fák között a forró hegyi úton, a lépcsőkön és a síkos szénán. Mindent kárpótol az illat. Forró és hűvös áramokkal hozza a hegy a fonnyadó füvek, levelek jellegzetes illatát.

Fábián Eszter írt Kanadából. Igen-igen magányos lehet, és nagyon vágyódik a hazai szóra és a megemlékezésekre. Pokol lehet haza nélkül élni! Körülöttünk direg-dörög, zörög és izzik 152az egész hegy. A tegnap esti zápor meg sem látszik, a barack pedig egyszerre érett be. Vagy pálinka lesz belőle, vagy pedig elrohad, akkora a mennyiség… Kosarat adtam a barátoknak, hogy szedjék…

Csohány Kálmán rajzait kiadta Lipták Pál. Nagyszerű ember a békéscsabai könyvtáros! Ezek a rajzok így együtt jelentős művészt mutatnak, hiába is kicsinyellte Borsos…

A magány nemcsak Kanadában, de Becén is nagy, csak itt hazai idegenséggel és magyar ellenségekkel ágyazott és telített. Mintha hegyi pokolban járna az ember, akkora a hőség. Az ember lelke is kitikkad.

Egy nagy lavór esővízzel és egy nagy szivacsot felmarkolva zuhanyozom, mert semmi kedvem sincs kocsival a Szépkilátó strandra menni.

Reggel korán a pince melletti víztároló hordót mostam ki. A sok-sok felszedett barackot beleöntöttem. Ősszel pálinkát fognak égetni belőle. A mennyiségből úgy látom, lesz tíz liter pálinka a barátoknak. A tavalyi is kitűnő lett. Érdekes, hogy jobb és ízletesebb az őszibarack, mint a sárgabarackból készült pálinka.

A Nagyvilág 1983/7. számában sok a rossz versek fordítása. Vagy az is lehet, hogy ezek a műfordítások rosszak a jó versekről?

Egy kisebb Babits-vázlatomat néztem át. Ezt fogom elküldeni Juhász Ferinek.

Takács Imre Huszárvágások című kis kötete (Lipták-kiadás) Háry Jánost idézi, és Háry legendakörét bővíti ki. Bizony, igen érdekes írás! Kár, hogy csak 250 példányban jelent meg. Takács Imre világa igen érdekes és magyar néprajzi szempontból is figyelemreméltó. Persze a finnyásabb körnek büdös, de a kölni illata is büdös egy bizonyos fokon túl.

Amália… Takáts öreganyám névnapja. A Málikámé, ahogy bajuszos, pofaszakállas öregapám szólította, hívogatta mindig Tabon a nagymamát.

Tegnap itt kint írtam egy szonettet. Lonci, azaz Ilonka feleségem emlékét idézve. Talán a régiekkel együtt őszre lesz ötven szonett, és akkor jelentkezem velük a Magvetőnél. Szonettek a Styxen túlra lesz ennek a kis kötetnek a címe.

Vendégek egész nap. Tovább bogyósodik a szőlő. A nagy hőségben angol és német költőket olvasok. Estefelé öntözés. És írtam egy szonettet is.

Újra vendégek. Albert Zsuzsa megküldte a Babits-riportot elég hanyag gépelésben. Lesz vele dolgom. Közben megírtam Az arkangyal címmel a Babits-vallomásomat is, amelyet elküldök Juhásznak. Hat oldal kézzel írva.

Vörösbort, tokaji aszút, körtepálinkát hoztak a látogatók Sátoraljaújhelyről, Nagyatádról és Lelléről.

Permeteznek, én meg a pincében bort fejtettem. Estefelé pedig a betonhordót szigeteltem. Közben újra vendégek érkeztek. Míg borozgattak, én ivóvizet tettem ki a madaraknak… A kis sündisznók is ide járnak…

A hőség fokozódik. Száraz meleg, amelyik napon 46 fokos, árnyékban 34. Ma még Kaposba megyünk. A Tündér gyönyörűen húz és szalad. Szereti a 80 kilométert, alig van hangja ebben a tempóban. Otthon alig aludtunk. A kert szép, sok benne a rózsa, a hortenzia és egy fehér-lila, fűszeres illatú virág.

Felvettük a nyugdíjat. Orbán Magdika legépelte a szerkesztőségben a Babitsot. Délután Lengyeltótin – ahol a világhábo154rú végén voltunk kiürítésben Gallééknál és Moróéknál – és a Nagyberken át Fonyódra érkeztünk a régi villánkba, a húgomhoz. Nagyon szép a villa. Én szedettem rendbe az oroszdúlás után 1949-ben. Húgom a családi fényképeket és rajzokat beszámoztatta velem. A régi órát is megcsinálták. Nagyon szép a hangja. Megfürödtem a móló szabad strandon, ahol esztendőkön át naponta horgásztam. Este aztán már Becén voltunk.

Délelőtt Györökben fürödtem. Ebéd után jött egy kis eső. Kellemes lett végre a délután. A Dunatájat olvastam. Tüskés dolgozata Weöres Sándorról közvetlen és szép írás.

Varga-Hajdú István rajzait igen szép formában adta ki, újra csak Lipták. A rajzok előtt néhány költőnek a verse szerepel. Kár, hogy Bisztray írta az előszót. Azt hiszem ez a könyv is Fodor Bandi érdeme, aki inspirálja Liptákot.

Úgy gondolom, a Babits-riportot nem ártana újra felvenni magnóra. Jó, de kicsit nyers. Megírom ezt Zsuzsának.

Gyönyörű kettős szivárvány ívelt föl Bece és Szigliget között esteli háromnegyed nyolc órakor. A szivárvány alatt üde lett minden, nádasok, várak, legyek a pötyögő esőben. Az ajándék vörösbort hoztam fel vacsorához. Pázmányt olvastam.

Éjjel viharos szél, és 15–17 fokra hűlt le a hőmérséklet 36-ról.

A Babits-riport most már kész. Lehet, hogy vitákat fog kiváltani…

Az első kiló szőlőt hoztam fel az ebédhez. Egy muskotályos tőkéről. A füge gyönyörűen beérett. Vacsora után azt ettünk a pincei „festők asztalánál”. Azért festők asztala, mert ezt a kőasztalt, azaz malomkövet Kunffy Lajostól kaptam, és ő úgy mesélte, hogy emellett szokott früstökölni Rippl-Rónai, 155Iványi-Grünwald, Medgyessy, Vaszary és Bosznay. Ma egy verset is írtam. Igaz, hogy a forróság kicsit rányomta a bélyegét.

Kár, hogy Hubay Miklós az írásaiban ide-oda cikázik. Több bennük a ráérzés, mint a logika és a világosság. Azt hiszem, itt a nyitja, hogy drámáival nem tud igazi sikert elérni. Mintha sohasem érne rá, úgy ugrál mondataival, és úgy bujkál gondolatai között.

Az olyan „mű”, amely nem enged és nem ad lehetőséget a műélvezőnek a beleérzésre és a megértésre, az ugyan alkotás, de nem mű. Sokszor csak extravaganciákról van szó az ilyen írásokban. Az ilyen sohasem lesz egy nemzeté vagy az emberiségé…

Unokahúgomék a Kanári-szigetekről küldtek levelezőlapot. Végre úgy érzem, mintha Arany boldog lenne. Sok hercehurcán mentek át ebben a két esztendőben Algírtól Svájcon át Nyugat-Németországig. Talán itt egyenesbe jutottak, de haza nélkül nehéz ezt elképzelni… Inkább ülök én itt a becei Kanári-szigetemen, mint ott a ragyogásban. De egykor talán még megnézem ezt az édenkertet is.

A füge érik a kovászos uborkás üveg mellett a tüzes teraszon. A muskátli, akárcsak Krétán, úgy nyílik a kukacvirágokkal együtt. Viszont az orgona már barna és zörög. Száraz fűszagot hordoz a szél.

Sokszor döbbenek arra, hogy öcsém és Jékely halála szinte torkon ragad. Szívszorító. Ma ebéd utáni álmomból erre riadtam fel.

Pethő Berci megjött. Egyedül van. Egy a fényképezésről mint művészetről készülődő könyvön dolgozik. Bartók-könyve a Gondolatnál megjelenik. Új verseskötetemben is az ő fényképe lesz… Az Új Tükörben az Illyés Gyuláról készült fényképe megrázóan szép. A bölcsen és szomorúan búcsúzó költő fehér kapucnijával olyan, mintha áldásra lenne kész.

Este lesarlóztam az ezerjó vágó végén az elefántfüvet. A fügét megöntöztem. Igen szép, még Hellaszban sem láttam nagyobbakat és egészségesebbeket.

Kánikula tombol. A ragúzai emlékeimet ébresztgettem egy német könyvből, melyben Loncikámnak egy fényképét találtam meg. Ott beszélget Ragúza főutcáján, amikor Réz Palit vártuk a megbeszélt randevúnkra…

Ma Szent Ágostonnal és Madáchcsal foglalkozom. Keszthelyről küldte át egy fiatal költő, Aranyi Laci, mert csak egy Szent Ágostont kapott a városi könyvtár.

Szaharai hőség, napon negyvenhat Celsius-fok és árnyékban harminchét. A kőrisfa alatt ebédeltünk a ciszterna fölötti tölgyfa asztalnál. Itt árnyékban még tűrhető volt a száraz szél és a hőség.

Az Új Aurórában megjelent három Csánki-szatírám. Ma bizony nehéz nem szatírát írni az irodalmi és politikai helyzetünkről.

Reggel Keszthelyen bevásároltunk a hétvégére. Záport kaptunk, de keveset. Az éjjel fullasztó volt a forró szél. Utána lehűlt. Most délben újra tüzesen süt a nap. Annyi a teendőm, hogy jó, ha ceruzahegyezésre jut időm. Jó lenne közben lemásolni néhány újabban írt versemet.

Szent Ágostont tovább olvasom. A Vallomásokat végig. Öröm e zavaros világban az ilyen lelki megnyilatkozás. Ez a világosság és ez a tisztaság.

Fonyódon Fodor Bandiéknál volt a Somogy szerkesztőségi ülése. Bandi Várnából, Laczkó pedig Fribourgból jött. Major-Zaláéknál volt, aki szokása szerint a róla író kritikusokat 157mindig meghívja Svájcba. Itt, Fonyódon most Kanyar Jóska nagydoktorátusát ünnepeltük.

Nálunk is „összegyűlt” a család. Mármint csak húgom és én és az öcsém fia, Attila. A többi a Stefi rokonsága volt. Jó volt így ez az összejövetel, mert a falról a családi fényképekről azok is figyeltek ránk, akik építették ezt a villát.

Éjszaka igen különös álmom volt. Egy nagyon szép, félig béna nővel sétáltam egy katedrálisfélében. Olykor Eszter volt, mert ez a katedrális néha a kaposi színházzá változott át. Olykor meg Loncika, akit 1975–76-ban járni tanítottam az agyvérzése után. Meg is tanult, hiszen Becét bot nélkül járta 1976-ban. Az álom valami hordozhatóbaldachin-jelenettel végződött. Az érdekes, hogy bort hoztak alatta és egy másik álomi nőt. A templomban pedig mögöttem felállt a padból az agg Jókai Mór, és magához kérte hölgyemet, aki mintha hajlott is volna hozzá. Erre ébredtem fel. Sokat gondolkodtam a sok szépet és rosszat idéző álmon. Ugyanakkor kint sirokkószerű szél fújt. Ki is nyitottam az ablakot. Szépen sütött a hold.

Meghalt Dudás Kálmán. Leveleihez már nem kell engedélyt kérnie. Nagyon sokszor gondoltam rá az utolsó hónapokban. Májusban, júniusban is lusta voltam írni neki, pedig őszintén szerettem és becsültem mint költőt és mint embert is. Azt hiszem, verseire hatással is voltam. Szerepe jelentős kapocs volt a magyar mediterránium alakításában, a horvát és a dalmát világ szövegeinek az idézésével és a fordításaival is. Érdekes az is, hogy csáktornyai gyógyszerészsége is odaállította a Zrínyiek nyomába. Sokszor hívott is Csáktornyára. Nagyszerű ember volt. Hűséges barátot veszítettem vele. Vigaszul tovább olvastam Szent Ágostont.

Jobb szememet, ha behunyom, a rossz bal szememmel olvasva minden szó második betűjét elmosva látom. Ez eddig nem így volt. Rosszabbul láttam vele, de eddig betűkiesés nem volt olvasásomban. A tájat, a Szent György-hegyet, Badacsonyt, Gulácsot érdekes, ma mégis jobban látom, mint régebben. El kellene menni a szemorvoshoz…

Ágoston: „Téged szolgáljon minden hasznos dolog, amit gyermekfejjel megtanultam”. Első kötet 15. oldal.

Eljöttek meglátogatni a szombathelyi Életünk folyóirat munkatársai. Pete György mindig jó érzéseket kelt, ha beszélgetünk. Irodalmilag és a történelemben is járatos. Tisztában van például Bori Imre kis balkáni modernizmusával és a vajdasági provincializmussal is. Száraz Györgyről sok jót mondott. Kíváncsi vagyok a szereplésére…

Szeghalmi Elemér jött este kerékpáron Becére. Hegyi Endréről, aki az Új Ember szerkesztője, furcsa történeteket mondott. A Rónay György-örökség vitáiról is…

Kellemes záporok voltak. Megteltek a víztartó betonhordók. Hosszú éjszakai hőkisülések voltak, szinte olvasni lehetett a fényükben. A szőlő, füge, orgona és a sziklanövények is felüdültek a záportól. Még kétszer ennyi kellene.

Kiadós esők. A levegő harminchét fokról éjjel kilenc fokra, nappal pedig tizenötre esett vissza. A szőlőben hűvös van dolgozni. Viszont szépen duzzadnak a fürtök. Közben kijavítottam a legépelt Babits-riportot. Az abaújszántói református esperes feljött, és nagyszerű történeteket mesélt a tokaji szőlősgazdákról és szokásaikról. Hetvenhét éves friss ember, szereti a bort.

A verseim elküldése után a pincémbe mentem le. A pincerendezés akkora öröm, sőt, mert megnyugtató művelet, talán nagyobb is, mint a versekben az ízek, a színek rendezgetése, de mindkettő nagy felelősséget igényel. Most hordóvégi régi bort fejtettem. A múltkor demizsonokba, most pedig már palackoztam azokat. Igen szép és üde, tiszta a bor! Isszák is a vendégek. Látogatóimnak egy jeles részét inkább ez érdekli, mint költészetem… Van közöttük olyan is, aki csak a bort ismeri. Mi lenne, ha hazánkban úgy ízlelnék és annyian a ver159seket, mint amennyien a borokat kóstolgatják? Így Európa egyik legkülönb népe lennénk.

Vers, bor és motor, mindhármat nagyon rendben tartom. A Tündér legalább annyi örömöt szerez és segít is annyit, mint a Múzsa. Remek motor, repül, mint a madár.

Becei sétáinkon az egyik pince-nyaralóból utánunk jött egy fiatal orvos, és a dedikációt kérte, a Harmónia keresése című könyvembe. Közben egész csomó kivágott írást mutatott, fényképeket. Gyűjti, amit rólam talál. A celldömölki orvos Marek József. Felvidéki üvegfúvó-dinasztiából való. Szavaiból sok szeretet sugárzott az írók és az irodalom felé. Úgy mondta, hogy egy egész kis Takáts-körük van Celldömölkön… Így élünk talán tovább?…

Újra Keszthelyen, de tévéügyben. Hasznos és itt nekem mégis rettentő szerkezet a kis lakásban. Nem egy estémet te-

Vendégségben Németh Lászlónál Sajkódon 1973-ban

szi haszontalanná, mert nagyon kicsi a lakásom. Viszont Stefikének egyetlen beszélőtársa ez a kis tévé…

Nagyon sok folyóiratom jött meg. Ezeket lapozgatom, olvasgatom. Lassan elvitték a boromat is a kocsmárosok, és szürkülni kezdett nagyon a tó körülöttünk… Őszre készül… Gyönyörű fotókat küldtek Aranyék a Kanári szigetekről… Írni kellene nekik.

Délután a faházamat reparálgattam. Szeretem ezt a javító, teremtő kétkezi munkát, mert tornája lelkileg erősít… Paul Celant olvasgattam. Olyan, akár egy lírai keresztrejtvény. Csak tragikus a megfejtés.

Az atomrakéták árnyékában élni az egyszerű embernek és a kis nemzeteknek nagyon nehéz, mert velük, e fegyverek árnyékában minden galádság megtörténhet és elkövethető! – Menthetetlen lenne a humánum ügye?

Tatayéknál, Badacsonyban voltam. Marika oly gyengén van, hogy nem is mehettem be hozzá. Sándor iszonyú kálváriát járt és jár. Nagyon sok a bazaltlépcső az ő keresztjéig. Nagy erő van ebben a bakonyi papgyerekben, akiről eléggé hallgat a sajtó és a kritikák is. Bezzeg Moldova, Fejes!… Itt van Sándoréknál a keresztlányom, Ági is. Kisfia, Marci szép gyerek, tizenkét hónapos. A badacsonyi hegyi házat Imre (Stefler) szépen rendbe szedte. Stefler Imrével jó és okos vője van Sanyinak… Itt volt Kovách Bandi is, aki Kovách Aladár öccse. Kodály-tanítvány, a brüsszeli zeneakadémia tanára. Most kint él Svájcban. Lausanne főiskoláján tanár. Operáját Szegeden és Kecskeméten mutatták be a múlt évben… Itt tudtam meg tőlük, hogy szegény Dénes Tibor azért hordott sötét parókát, mert születési évét tíz évvel megváltoztatta, hogy tovább dolgozhasson, és nehogy nyugdíjba tegyék Genfben. Óriás akarat és óriás tudás pusztult el Dénes Tiborban. Különös és szomorú az is, hogy az emigrációban például még a fia sem tud161ja, mekkora ember volt az apja. Persze, irodalomtörténészeink se nagyon – itthon.

Stefike pár napra hazautazott a nyugdíjáért, és Loncika névnapjára is visz virágot a temetőbe. Én közben lementem Heitler Lászlóhoz. Itt lakik Bece elején. Pápai tanár, festő, néprajzi gyűjtő a László. Most az írásos becei pincéket fotózza. Egryről a diákoknak készül írni könyvet. Ezért keresett is már többször. Ezért látogattam meg.

Írtam Illés Endrének. Az új esszéim kiadását kértem. Kardosnak is írtam, szeretném kiadni hatvan szonettemet, amelyeket Ilona–Lonci emlékére írtam. Ennek címe lenne Szonettek a Styxen túlra. Kíváncsi vagyok, mit válaszol Illés, és mit Kardos. A szonettjeimet, ahogy megbeszéltem, Reich Károly illusztrálná.

Stark Ferenc hévízi főorvosék kerestek fel délután. Meglepetésemre a kitűnő orvos festőnek csapott fel. Most meg is hívott szeptember 3-i kiállítására.

Jó érezni azt, hogy az embert nemcsak becsülik, de szeretik is. Így a nők is. Sokan hozzám csapódnak. Szép, színes és friss hullámok az öreg kőhöz. Jó érezni az élet értelmét: az egészséget, a kölcsönös szeretetet, szerelmet, barátságot. Ezek együtt szülik talán a legszebb Múzsát.

Ilona-nap, ma kapja kézhez Kardos az Ilona-szonettekről a kérésemet. A véletlen hozta így? Nincs véletlen. Minden pontosan csiszolva illeszkedik a helyére. Tegnap is írtam egy krétai és egy ragúzai szonettet. Mintha vezették volna a kezemet.

A becei villanydrótról röptetnek a fecskék. Huszonhat új költésű kis fecske gyűlt össze. Színük még barnássárga a hátukon és a szárnyukon is. Van, amelyik szürkés és tengelic formájú. A pincében a borokat fejtettem ide-oda.

Szent István. Semmi ünnepélyesség Györökön. A strandi fák alatt a ma szokásos blabla-harmonikára kapcsolt át a cigányzene. A templomban nagyon sokan voltak.

A györöki templom tipikus Árpád-kori méret, és jellegzetessége, hogy igen erős vastag falaival vár jellegű. A templom helyén állhatott Györök erődje is. Az is lehet, hogy köveiből épült fel maga a templom is.

Csípős epigrammáimból olvastam fel a rádióban… A pincéről, a mustról írt verseimet jelöltem meg a Vulkánok, fügefák kötetemben, hogy azokat közöljék majd a rádiós beszélgetésemben. Ezekről külön dolgozatot is lehetne írni. Közben a pincénk fölött mint kis sárga hajók, kinyíltak a mandulák gubái. Ezek a kis hajók viszik az életet, azaz a magot tovább. A jó ízt a must, a bor alá…

Immár egy hete újra beütött a hőség. Bizony, újra kiszikkad minden. A szőlő alig bírja. Töppedt, és azokon a tőkéken, amelyeken több a fürt, a fürtök sorban gutaütést kaptak. Ha így megy, jó lesz, ha pár hektó bor terem. Csak annyi teremjen, amennyi nekem és a barátaimnak elég.

Pascal Gondolat című könyvét olvasgatom. Közben Cinfalváról Takács Jenő elküldte fotókópiában Jékely két utolsó levelét. Csupa rossz előérzet. Viszont Jenő írása remek fogalmazás Bartókról, akit elődjének nevez és mesterének. Amerikában nemegyszer segítette is Bartókot, mert akkor Jenő főiskolai tanár volt Amerikában. A levelükben hívnak bennünket Ausztriába. Máskor, így augusztus végén ők szoktak jönni Györökbe. Írok Évának és Jenőnek.

Maradék hetvennyolc liter boromat osztottuk el a hordókban és a demizsonokban Stefivel. A legszebb a pincepatikai munka! A borok tisztán tartása és tárolása a pincében. Itt voltak Sági Károlyék. Nagyon szép volt a vidék, amelyet talán 163a legjobban ismer a régész Sági Károly. Most ő Tapolcán szervezett egy kis iskolamúzeumot. Hetente kétszer jár át Keszthelyről Tapolcára, mert kevés a nyugdíja, és jó ez a kis kiegészítő. Sajnos így gazdálkodunk az értékeinkkel és a tudósainkkal. Helyébe a Balatoni Múzeum igazgatójának egy „ifjút” tettek, pedig Sági még maradt volna.

Pogány Ödön Gábor szomszédnál voltunk. Gábor nyakra-főre nyitja a kiállításokat. Rávettem, hogy válása után becei kis tuszkulánumát ne adja el, hanem választassa le az egész területről, és így ez maradjon neki. Örült az ajánlatomnak.

Csányi Laci írt, hogy Szekszárdhoz nagyon messze van Bece, így kétséges „Pinceszer Takáts Gyulánál” című rádiószereplése. Pedig nélküle nehéz ezt elképzelni, mert a borok értelmezése és a bor érzelemébresztő világáról kevesen tudnak többet mondani, mint ő. Sumonyi nem tudom, így tud-e valamit csinálni.

Szőlőszomszédommal együtt, aki kőművesmester, rendbe tettük szobámban a padlózást, mert a vánkosfák bizony már elrohadtak. Kevés ilyen szomszédbarátság van ezen a Becén. Még a két birtokot is egybe kerítettük Szabó Aladárral. Van vagy egy kilométer hosszú, remek drótháló kerítésünk. Ezen belül van körülbelül három-négyezer négyszögöl szőlő és egy nagyon szép kis arborétumunk. Magunk is ültettünk ide-oda szömörcét, fenyőt, borókát. Itt az árvalányhajtól a sóskafáig, csodabogyóig sok a növényérdekesség ebben a kis édenben. Ezért is padlózgatok itt és szőlészkedek, és írok is, mert nagyon szeretem ezt az emberi környezetet, melyet harminc éve vettem. Iszonyú kézi és lelki munka fekszik ebben a száraz, mészkopár hegyben, mely most már úgy melegíti a házunkat, mint a madár a fészkét…

Sok meghívót kaptam Kaposvárról és Somogyból. Majd októberben, szüret után visszamegyek.

Pogány Ödön Gábor maga az élő művészettörténeti lexikon. Sokkal több van a fejében, mint amennyi az ízlése. Tisztán látja a „hazai avantgard” politikai hátterét, céljait és iskolapolitikánk céljait is. Különb ember, mint a menő fejeknek kilencven százaléka. Csak ügyetlen karrierista.

A tervbe vett szonettciklusom szépen gyarapodik. Tegnap is írtam egy verset párizsi emlékeinkről.

A hőség újra afrikai. Rendszeresen járok fürödni a Balatonba. Stefan Georgét olvasok, és szonetteket írok.

Délután ködösödött, felhősödött. Este kilenc órától 10 óra 25 percig egymást érték a fényes száraz villámok nagy, összefüggő dörgésekkel. Éjfélre meg is jött az eső. A szőlőnek az utolsó percben. Meglátjuk, mit segített.

Ma Hévízen fürödtünk. Én a tóban, Stefi pedig a meleg medencében. Megkezdjük, úgy látszik, a téli előkészülődést.

Szász Endrét a neoavantgard, ahogy Pogány mondta, az „undorkák” csépelik. Románia már felfigyelt, mert Endre erdélyi, és a románok felajánlottak mindent, képtárat, műtermet. – Nekünk meg csak maradjon az „üres” modernkedés? – A rajzzal, képpel dadogók és filozofálók üressége Szász Endre művészete helyett? – A tehetségesek és a világlátottak persze itthon is jól tudják, mi is az új, és mi lesz majd a valuta is. De persze, aki megnézi a párizsi Art Moderne-t és ott a műveket és itt ugyanakkor a Szász Endrét simfelőkét, bizony mondom, sírva fakad azon, amit lát. És mégis valami szövetség köti ezeket a „rendszerhez” és a „szellemi” vezetőkhöz. Tehát így Aczélhoz is. El is hitetik vele, hogy amit ők csinálnak, az a jó. Aczél szereti a zseniszagot…

Újra meleg van, itt a szép szeptember, a legszebb áldott hónap. Halász Gábor Tiltakozó nemzedék könyvét vettem meg Hévízen. Ebből is csak egy példányt kapott a könyvesbolt. Arcképe és írása sok beszélgető órát és estét idéz. Halász Gábor nagy vesztesége irodalmunknak. Tragédia, hogy ilyen embereket pusztítottak el, mint Szerb Antal, Sárközi és Halász. Irodalmunkban ez kisebb szellemi földindulás volt.

Stark Ferenc főorvos kiállítása Hévízen. A megnyitón Bényi László okosan beszélt a dilettantizmusról és a naiv festészetről… Bényi Párizsban Paál Lászlóról nagyszerű adathalmazt szedett össze. Akkor Párizs művészeinek a java felnézett Paál Lászlóra. Nem másodhegedűs, de központ volt. Erről sem tudnak Aradi Nóráék a MOK-ban. A Stark-kiállítás után a Máv-kórház éttermében ízléses és szép fogadás volt. Starkot nagyon sokan szeretik, Hévízről és Pestről is nagyon sokan jöttek. Este remek eső volt. Olyannyira, hogy ma üdezöld a föld, és az ég olyan, mint az Adria vize Dalmácia partjainál.

A szomszédom, Szabó Aladár olyan szép sárga-fehérre festette pincémet, hogy most olyan, mint a bor kis barokk kápolnája. Ünnepi palástban fogadja majd az 1983. évi új mustot. Délután Lenke húgom és a keresztlányom, Emese, aki keramikus, látogatott meg.

Délután megjött a rádióstáb Lajtha Kálmán osztályvezető és Sumonyi vezérletével. Velük jött Fodor Bandi és Egressy, magyarul a legszebben beszélő rádióbemondó. Linka Ágnes és Simándy is itt volt. Nagyon sajnálom, hogy előérzetem valóra vált, mert 5-én éjfél után meghalt Tatay Sándor felesége, Takács Marika. Biztos voltam, hogy így fog történni, és az én becei pinceszerem Sándor és Csányi Laci nélkül zajlik. De bor, kenyér, szalonna, hagyma, paprika, pogácsa és az irodalmi emlékek, versek és Baccus-könyvem idézése közben szinte 166elrepült a másfél–két órás felvétel. A hangulat nagyon jó volt. Pohárcsengés között röpködtek az ötletek és a versek. Utána átmentünk Simándy László becei pincéjébe. Ott folytatódott a nótázás, a becei kápolna tövében. A végén Baccus-könyvembe Fodor Bandi egy verset írt.

Közben írt Illés Endre. Szívesen veszi prózai kötetem kiadását, csak arra kér, hogy válogassam 20–25 ívről 15 ívre az anyagot. Érdekes, udvarias ember Illés Endre, de miért kezdi nálam a takarékoskodást? Tíz ív ide vagy oda, mi az egy kiadónak? De az is lehet, sőt biztos nem árt, ha így válogatok. Persze, magával szemben nem így gondolkodik. Lehetne még neveket sorolni erről. Egy szó mint száz, beleegyezem, szigorú leszek önmagamhoz, de már előre kíváncsi vagyok, mit fog válaszolni jövőre, amikor hetvenötödik születésnapomra kérni fogom tőle az összegyűjtött verseim kiadását… Megemlítem, hogy Jékely Zoltán Bárány vére prózájával és az Óda az utolsó szál liliomhoz válogatott verseivel is így volt Illés Bandi. Győri János mondta, valósággal úgy kellett kikönyörögni tőle egy-egy plusz ívet. Vészihez, Karinthyhoz nem így viszonyul!

Visszatérve a Simándy-pincézéshez, Lajtha Kálmán olyan hácsi rabsictörténeteket mondott apjáról és nagyapjáról, hogy sokat nőtt szememben ez a szerény ember. A népi kollégiumok szelleme kitűnő magyart faragott belőle. A magyar népdalban járatosabb, mint a nótázó magyar középosztályunk. Kodálynak nagyon igaza, hogy a népdal a legjobb embernevelő a magyar öntudatra.

Már hatodszor vagyok Hévízen. Nagyon szeretem ezt az őszi langyos tavat. Ráfekszem a tükrére, és mozdulatlanul, háton fekve nézegetem a felhőket, madarakat és az égerfák lombjait. Megnyugtató pihenés ez így a vízen.

A fonyódi tanács ki akarja adni régi néprajzi gyűjtésemet a Nagyberekről. Két ívre gondolnak. Érdekes adatokat szedtem össze ebbe a gyűjteményembe a nádi pásztorkodásról.

Most, hogy elmentek a rádiósok, újra előveszem versírófüzetemet. Másolom a múlt hetekben írt szonetteket.

Újra Pascalt és Teilhard de Chardint olvasok. Jó az okosság ebben a sznob és csinnadratta zengésben.

A vénasszonyok nyara nagyon kitesz magáért. 31 fok a meleg. Tüneményes az ősz. Érik a szőlő… és lehet, hogy vihar lesz. Délelőtt a hévízi strandon fürödtem.

Két volt kedves diákom látogatott meg Becén. Az egyik Sáringer Gyula egyetemi tanár, a másik Ercsey Kálmán állatorvos. Sáringer Gyula mesélte, hogy Gyergyai Albert élete utolsó hónapjaiban látogatót nem engedett be a szobájába, hanem az ablaküvegen át beszélgetett velük. Gyergyai minden nyarat Nagybajomban töltött. 1947–48-ban ládaszám küldött le marxista könyveket Bajomba. „Most kötelező ezeket megtanulni” – mondogatta a bajomi ismerősöknek. Pontos, törekvő kaposi diák volt, és az is maradt. Persze, azt is hozzá kell tennem, hogy akkor is, mint a kaposvári gimnázium érettségi biztosa, minden reggel misére járt a Szent Imre-templomba…

Július és augusztus hónapokban huszonkét szonettet írtam a Styxen túli kötetemhez. Ma másolom le őket.

Az idő olyan, mint nagy nyárban szokott lenni. Ráadásul csendes is. A fürtök érnek és töppednek. Lassan vihar készülődik…

Ma olvastam a Magyar Nemzetben, hogy 90 éves korában meghalt Marék Antal. Fiatal egyetemi éveimben ő Pécsre szigorlatozni járt. Akkor mindig a Szent Mór Kollégiumban lakott, és magával vitte több versemet, sőt a Vágják a berket című kisregényemet is. (Akkor ennek Berek király volt a címe). Marék Antal szervezte Magyarországról a pozsonyi, kassai, lévai, prágai magyar lapokba a hazai íróink írásait. 168Ezeket a Magyar Minervában, a Tábortűzben, a Prágai Magyar Hírlapban jelentette meg Kassán. Lelkes és önzetlen munkával segítette az elszakított kisebbségi magyarság hazai irodalommal történő ellátását. Marék Antal regényeket és novellákat írt, aztán mint főorvos dolgozott, és akkor orvosi írásai jelentek meg. Hálátlanul bántunk vele az irodalomban. Eddig egyetlen sor sem jelent meg haláláról irodalmi folyóiratokban. Szerény, a magyar és az emberi közösségért dolgozó ember volt. Marék Veronika, a gyermekíró a leánya. Hogy Antalból miért nem lett jelentős író, az titok, hisz minden adottsága és képessége is megvolt. A gyógyítás vonta el a tolltól?

Este hét órakor nagy zuhogással és ropogással megindult a jégeső. Mogyoró nagyságú jegek estek. Egyszerre fehér lett a kiaszott fű a teraszunkon. Stefike sírni kezdett, pedig bort sem iszik, de sajnálja a munkát és a szüretet. Szerencsére gyorsan tovább vonult a felhő. Holnap meglátom, mekkora kárt tett lent a szőlőben. Valószínűleg a jövő héten szüretelni kell.

Délután a vihargyülekezés közben leszereltem a kerítésemről az erdő alatt a vaddisznóra kifeszített szögesdrót hurokhálót. Előzőleg már foghatott is ez a háló, mert erős kerítésemben sok kárt tett az állat, amikor menekülni akart a hurokból. Hegyi világ ez! Így él a hegyi ember szonettírás közben ég, jég, toll és vadorzók között. S ha még csak ennyi lenne a baj! Az emberiség még gonoszabb csapdák előtt áll és butább és gonoszabb vadorzók között. Hallgassuk csak a rádiót, és nézzük meg a televíziót, olvassuk a sajtót…

A fiatal fecskék kétségbeesetten cikáznak az oszlopaim előtt. Útra készülődnek. De mi emberek hová szállhatunk? És a fecskeköltözködés sem játék… Mesélte is egy egyiptomi gazdász barátom, hogy ősszel, amikor megérkeznek, a fecskerajok úgy zuhannak le az afrikai homokra, mint a papírrongyok. Sokszor elnézte őket, amint több órán át feküdtek a homokban, amíg magukhoz tértek szegények.

Szakad az őszi eső. Egyszerre reménytelenné válik ez a tegnap még tündéri táj. Csak a fecskék gyakorolnak a sűrű záporban. Itt nem a füsti, a vörhenyes fecske a több. 169Fölkértek a nyolcszáz éves Fonyód-könyvbe a Nagyberek néprajzáról egy dolgozat megírására. Sok adatközlésem van. Rajzom is. Talán sikerül összeállítani. Aláírtam a szerződést. Nehéz, sokrétű munka lesz, de fölbátorít Pascal, aki azt vallotta, „hogy az egyetemes érdeklődés a legszebb dolog a világon”. Valahogy erre törekedtem mindig az életemben. Így voltam a néprajzzal is, amellyel történelmi, művészettörténeti tudásomat igyekeztem kibővíteni.

Lassan teleírtam ezt a lapot, de alig írtam le e sorokat a zápor után, máris süt a nap, szivárvány ragyog. Kertünkből ível a becei kápolnához. A teraszbástyán olyan pirosan égnek a muskátlik, hogy fölvidámítanak és elgyönyörködtetnek, valahányszor rájuk esik a tekintetem. Nagy cserepeikben Görögországot és Krétát, Irakliont idézik…

Az idén először nem hoztam ki Becére a Bibliát. Bizony hiányzik, de ha meg itt van, nem olvasom eleget. A filozófiatörténettel is így vagyok.

Itt volt Tatay Sanyi, és Ági keresztlányom elhozta az egyéves Marcit. Ági reverzálist adott, és hogy Luther is jelen legyen, azért Márton az unoka keresztneve. Persze, Sándor találta ezt ki. Elmesélte, hogy Marika az ajkai kórházban halt meg. A halálának oka sérülés, mert elesett Badacsonyban a gyenge, már harmincöt kilóra lefogyott asszony. Bakonytamásiban az ősi szertartások, szokások szerint temetik a halottakat. Éppúgy, mint száz, kétszáz éve. Elmesélte, hogy ő maga kérte fel a nyolc koporsóvivőt. Rokoni, baráti sorrend szerint, hogy sértés ne legyen, de mert Marika katolikus, kellett szerezni négy katolikus lámpavivőt is. Katolikus papot is, aki ministránsokat kért. Lett is négy fehérruhás gyerek. A búcsúztatás után a nyolc koporsóvivő levetette fekete ruháját, és így hantolták el Marikát. A koszorúkat is tekintély és rokoni fokozat szerint egyenként vitték a sírra. Sándornak úgy láttam, jó volt mindezt elmondani. Ezért jött föl a becei teraszra.

Nézegetve a tájat az alattunk lévő Fekete-kastély volt lakóiról mesélt. A Feketék grófok voltak. A család pedig így pusz170tult ki: Badacsonyban, annak idején a Hertelendy-ház helyén valamikor egy templomos kis udvarháza volt a Fekete családnak. A két Fekete fiúnak Párizsból egy nörszöt hozatott a család. Nagyon szép volt. A fiúk, mert a szép párizsi nörszbe beleszerettek, akár a szarvasbikák, megvívtak egymással, és úgy összeszabdalták egymást, hogy mindkettő meghalt. Ezzel aztán magva szakadt a Fekete-ágnak. Ezt a történetet a Békássyéktól hallotta Sándor, akiknek a fia, Békássy Ferenc huszonkét évesen esett el mint huszár önkéntes Doberdónál, 1915-ben. Békássy Ferenc magyarul, angolul egyaránt írt verseket. Ez is derékba tört magyar költősors. A Cambridge-i Kings College falában a hősi halottak között, mint volt diáknak, ott szerepel a neve. Emlékszem, mintha Babits is említette volna ezt Badacsonyról beszélgetve…

A hévízi tóban többen gratuláltak a rádióadáshoz, azaz a pinceszerhez. Az éjjel tizenkét órát aludtam. Úgy látszik, nagyon fáradt vagyok. Időváltozás, vendégek, fürdés, autóvezetés, írás és a magas terasz nagyon kimerített ezen a zsúfolt napon.

Nyugodtan keltem. Szonettet is írtam, és délután újra Hévízre mentem.

Hofmannsthaltól is olvasgattam… Jékely Zsoli fordításai nagyon szépek.

Leskó László szép cikket írt a Somogyi Néplapban a rádió-szimpozionról a lap „rádió” rovatában.

Kárpáti Kálmán (nem a főorvos), volt tanítványom színes diapozitívokat készített rólunk Becén. Ő valamikor, 10-15 éve egy színes rövidfilmet is készített rólunk Becén. Akkor még a forrásról hordtuk a vizet a hegyre. Kálmánnal a Bisekőre is felmentünk a sólymokat fotózni. Újra akar egy ilyen filmet is készíteni. Az egyik legjobb portrét ő fényképezte rólam, még a múzeumban. A Villámok mértana kötetemben ez van.

A szőlőszüretelésről kell lassan gondolkodnom. Gyönyörű az idő, de a barométer egyre esik. Üres nap volt ez a mai… 171Bevásárlás, borbélyhoz menés. Én a Rózsikához járok „nyiratkozni”, mert ő mint női fodrász borotvával percek alatt rendbe tudja hozni a bozontomat. Simándy egy kádármester keresésére indult velem. És délután újra Hévíz jött.

Van két mókusunk. A magyókás tölgyeken játszanak. Éjszaka meg a pölék a padláson. Lehet az is, hogy a mókusok táncolnak a konyhánk bádogtetején a holdfényben.

Megint furcsa álmom volt. Egy vonat utolsó, rácsos kocsijára fértem csak fel. Aztán egy zápor után sekrestyévé alakult át a kocsi, majd utazás közben egy székesegyház szép belsejévé, de az egésznek továbbra is csak vonat hangulata volt. Itt meg is kínáltak ennivalóval. Közben Bóka Lászlóról jött elő a szó, és ahogy felnéztem, ott láttam őt egy mellékoltárnál. Bóka volt, aki Egry-kötetünk megjelenését gátolta a minisztériumban. Ő velünk evett tovább. Akkor egy színesre festett, óriás béka települt elém. Levágtam a fejét… Érdekes, a barométer egyre esik. Ahogy felébredtem, ezt néztem már.

Délután Madáchról és Az ember tragédiájáról emlékezett a tévé. Ebben megemlítették Lukács György írását is, amelyik után, még 1955-ben levették a Nemzeti Színház színpadáról a Tragédiát. Ha már akkor ez megtörténhetett, világos, hogy a nemzet színházát is lebontották. Lukácsról csak annyit, akinek esztétikai érzékét az ideológia ennyire el tudta ferdíteni, annak se tudományában, se irodalmi érzékében nem bízhatunk. Ugyanakkor Hubay Miklós széles távlatú beszédben az emberiség mai helyzetével mérte össze a Tragédiát. Ádámban a ma „lenni vagy nem lenni” tragikus megszemélyesítőjét idézte. Így az atommal a világ sorsát idézve a mű nagyságát, jövőjét és sikerét még szélesebbre vázolta. Szóval az „erős szemüvegű” esztéta után egy világos távlatú magyar írót láthattunk és hallhattunk a képernyőn. A tévének ez akkora érdeme volt, akárcsak Keresztury beszélgetése a gyöngyösi ferences könyvtárról, és az is, amit a ferences barátoknak nemzet- és népszeretetéről mondott…

Szakad az eső, dühöng a szél. Így aztán levelezésemet intéztem el. Amerika, Németország, Itália és Ausztria volt a soron. Hónapok óta hallgattam. Az eső és vihar a levélpapír fölé kényszerített. Ezeket a leveleket is csak két–három nap múlva tudom feladni a hegyről.

Lassan szüretelgetnek. Amint kisüt a nap, én is leszüretelek. Ez az esős idő kicsit talán használt is az aszály után.

Az emberiség „elpusztítására” az egyik és a másik fél is elkészítette már az atomdózist. Most pedig még vitatkoznak azon, hogy miért szaporítsák. Pontosabban, hogy miért kell szaporítani az adagot itt is, ott is. Közben a szerkezet indítógombjára fordítják ujjukat. Szép irányba mutat az ilyen ujj? És szép világ dereng az emberiség felett? Ugyanakkor az irodalmi berkekben azon tűnődnek, hogy az írók, költők, gondolkodók pesszimizmusa indokolt-e?… És az ifjúság cinizmusa?… Rácsokkal körülvett ketrecek állnak a világ óriás, szép kertjeiben… Kemény és iszonyú témák az íróknak, művészeknek…

Egy gyönyörű őzsuta került a szomszédom kerített területére. Nem vett észre. Egyre kereste a rést az erős dróthálón. Végül úgy jött az én kerítésemhez, mintha segítséget kérne tőlem. Aztán észrevett, és eliramodott a szőlők közé. Az ilyen őzek miatt áll a sok hurok és tőr a kerítéseken.

Kivágtam egy szép szál kőrist, mert ágai veszélyeztették a drótkerítést. Szedtem repkényeket, és elültettem azokat a terasz partjába. A felső pince fölé is került belőlük. Csináltam a gallyból egy jó seprűt az alsó pincébe… A seprű mindig hasznos… Sajnos hiányzik…

A világegyetem beláthatatlan nagyságú rendszer. Benne a mi világunk parányi. Földünk pedig egész semmi a nagy egészben. Ezen a tojáshéj szilárdságú gömbön a fajtánk fura táncot jár. Eszesen esztelent mind a történelmében, mind pedig a gazdálkodásában. Esztelenül él ezzel a szép ajándékkal, amit a világ jelent. Ma már szinte eljutott az emberiség az emberte-

Lipták Gáborral és Fodor Andrással 1982-ben

len életformához. Kivetkőzött természetéből és a természetből is. Vagy csak az maradt, olyannak, amilyennek teremtetett? A zűrzavar távlata rohamlépésekben közelít, de hová?!

Sikerülhet-e ebben a világban a szép élet? Valami harmóniához hasonló rendszer alakulhat-e? Erre szeretnék választ adni ezzel a heggyel. Ezzel az igen nehezen kiharcolt egyszerűséggel, ebben a zöld világban… Ezért csináltam a seprűt is…

Stefi hazament. Egyedül vagyok. Haloványan kel a hold Somogy felől. Fénye, ha borospoharamat ráemelem, nem süt át a borom kristály-ragyogásán. „Üvegszobámból” (konyha, fürdőszoba, kilátó) nézem, ki tudja hányadszor ezt a békét sugárzó tájat. Fáradt zsongással, mert Hévízről megjőve a pincémet kezdtem előkészíteni a szüretre. Hordókat, csöbröket, tőtikét mostam le és töltöttem is föl, hogy dagadjanak össze: fogadni a bort. A szél lassan eláll. Rózsaszínű lett a kukoricaföldek cirma. A vacsorám egy szelet hús, melyre hagymát sütöttem. És sajt, plusz alma, plusz bor.

Senki körülöttem. Érdekes, milyen üres az esti hegy. Egy régi kanászbaltával sétálgatok Pethő Bertalan elme- és ideggyógyász jurtaháza és az én kis „nyaralóm” között a bokros úton. Ki tudja, mi nem tapad ehhez a baltához is. Volt olyan kanász adatközlőm, aki úgy bizalmába fogadott, hogy gyilkosságát is elmesélte. Csak azt mondta: „rohassza magába”. Ez volt a megjegyzése történetéhez… Valamikor sötét éjszakákba bolyongtam át ezzel a baltával a kertem végében kezdődő hatalmas erdőig. A fehér mészkő utak világítottak a komor sötétségben. Egy időben egy kóbor kutya mindig velem jött. Feketébb volt, mint az éj. Jó barátok lettünk. Esténként csak megjelent a ház alatt és várt, hogy induljunk. Nappal sohasem láttam ezt az állatot, amely szinte vigyázott rám az éjszakában. Aztán egyszer csak nem jött többet. Valószínű, mint kóbor ebet, az erdős lelőhette. Vagy hurokba került…

Korán fekszem, még nyolc óra sincs, és egy csomó folyóiratot, könyvet raktam az ágyam mellé a kis sámedlira. Ez az éjjeliszekrényem a „mindentudó” kis rádió mellett…

Tombolnak a muskátlik a teraszpárkányon. Hihetetlenül tűzpirosak. Este pedig az égen a hold alakított nekem egy igen érdekes bábjátékot. Kicsit kínai–mongolos színváltásokkal a felhők sminkelték, hol Batu kánnak, hol Batthyánynak, Dzsingisznek, Li Taj-pónak vagy Leninnek. És sok más mester és figura arcát vették fel a nagy szélben a felhők gyorsan változó játékai. Így változtatták a főhősöket. Érdekes: csak komikus figurát nem tudtak alakítani…

A pincében palackoztam a borokat. Ez csendes megfontolást igénylő szórakozás.

A Somogyi Képtár kért fel Lóránt János kiállításának megnyitására. 1962-ben én indítottam el Jánost a Rippl-Rónai Múzeum e kiállításával és megnyitásommal a festészet útján. Most sajnos nem leszek itthon. Levelet kell írni és lemondani. Ilyenkor ősszel jól megy az írás, és a szüret is itt van a nyakamon.

Különben érdekes, hogy a kiállításkritikák milyen fontoskodóan semmitmondóak a napi sajtókban. Mindenhonnan előgereblyézett szakkifejezések fondorlatosan összehozott tömegei semmit sem mondásokkal – üresek.

Stefi megjött, és meséli, hogy nagyon várnak haza Kaposba… Rónay Laci elküldte Tersánszky Józsi Jenő könyvét. A 240. oldalon a cím: Tersánszky és Szántó Margit Párizsban, 1949. Szántó Margit azaz Fodor Klári sokat szerepelt Tersánszky Jenővel mint énekes… Fodor Klári Fodor Jóskával és Jankovich Feriékkel sokat volt nálam Becén, mert Balatongyörökön nyaraltak. Ferinek Badacsonyban szőlője is volt… Tatay és én segítettük hozzá, hogy présházat is vegyen.

Szüret előtti várakozás. Ma kellene a prést és a kádat a helyére tenni, de az én Kovács Gyurim csak nem jött, pedig egy óra múlva sötét lesz. Az idő csendes és szép. Ha holnap is ilyen lesz, és megjönnek ők is, akkor szép időben szüretelünk.

Reggel 8 órakor szüretelni kezdtünk. Akkor állítottuk össze a prést is. Kellemes és borongós az idő. Javában daráltuk a szőlőt, amikor beállított Berzsenyi Tibor atyámfia, aki a családhoz tartozott úgy is, mint öcsém osztálytársa és szolgabírótársa. Tibor Kaposban napi vendége volt házunknak. Érdekes, hogy harminc évig nem volt itt Becén, de most éppen szüretre toppant be. Tibor elmélázó, minden régi iránti figyelő ember. Mesélte, hogy most is Kötcsén volt. Elmondta, hogy a Phaedrust fordító Mocsy Antal sírköve áll még, orgonabokrokkal szegve. A Miklós-atyafiság szeretne a családnak egy sírlapot elhelyezni a kötcsei temetőben. Ilyen tervhez Tibor igen alkalmas egyén. Közben azon tűnődünk, kire hagyja a fényképalbumát, amelyben Berzsenyi Dániel unokatestvéréről, a költő Berzsenyi Istvánról is van fénykép. Azt hiszem, irodalmi ritkaság ez. Ez a Berzsenyi István bohém ember volt és könnyelmű. Párizsban is járt. Úgy hallottam, ott jelent meg egy könyve. Negyvenhat évesen halt meg. Ezekről beszélgettünk, Somogyot nézegetve a szüreti ebédünk közben. A szüreteléssel este nyolc órára végeztünk. Itt maradtam a pincében egyedül egy szál gyertya mellett. Igen szeretem ezeket a hasznos és szép munkától kifáradt estéket. Ezeknek a hangulatát. A hold beragyogott, és a tó is. A szőlőlevelekkel lezártam a hordókat. Nem is ettem, és fönt a házban Stefike dödögése mellett elaludtam.

A prés még csepeg. Ami jött, abból elosztottam egy két sajtár mustot. Gyönyörű vörös volt a kelő nap. Lett 210 liter ezerjó, 190 liter olaszrizling és 250 liter szlanka, tehát 650 liter mustom lett. Az apasztó aszályhoz mérten jó eredmény, mert 18–19 cukorfokos volt a must. Egész nap aztán csak a pincét rendeztem. Most várom Kovács Gyurit, hogy a prést bontsa le, tegyük a helyére, és akkor erre az évre befejeztük a szőlőmunkát. Pontosabban, a kapálást majd Gyuri később végzi el.

A munka és a piszok ezer és ezer ráncot rajzol az ujjaimra. Mintha egy fekete hálós kesztyű lenne a kezemen. A bol177dog horgászok kint ülnek alattunk a nádas előtti csendes vízen. Ott, ahol húsz éve én is sokat horgásztam. Körülöttük rózsaszín–lila víztükör, és a csónakok ebben a nagy lila hálóban mintha kis gyöngyszemek lennének.

A pincét rendbe tettem, helyére került a hordó, prés, kád, sajtár, tőtike, poharak, lopók. Csak azt várom már, hogy mikor kezd percegni a must. A mustot ilyenkor így várja és nézi az a magamfajta hegyi ember, aki a tízezer forintjáért nem hat és fél hektót vehetett volna, de must formájában jóval többet is. De itt az a lényeges, hogy ezt én termeltem. Szóval ez egy olyan játék és becsületi kérdés, mint ami kötelező volt régen Sümegen is, mert hogy valaki sümeginek nevezhesse magát, csak akkor lehetett az, ha szőleje is volt már, mint nekem is Becén. Földje a sümegi vár alatt lehetett valakinek akár ezer hold is, de az a föld ott lent mit sem ért, sem a sümegi nemeseknek, sem a sümegi polgároknak, de kétszáz négyszögöl szőlőcske, egy kis présházacskával a hegyen: az már igen. Így már sümegi lett. Valahogy az első világháború végéig így volt Kaposváron is. Akkor nagyot fordult az élet és a világ és a társadalmi szemlélet is. Vele együtt a gazdasági helyezkedés is.

Érdekes, hogy nálunk apám, nagyapám se nagyon szerette a földet. Valószínű a rossz emlékek miatt. Ükapám és szépapám közbirtokos volt, és mert sok gyerek volt a családban, leszegényedtek. Ükapámék sok gyereke után Lápafőn már semmi sem maradt, vagy alig-alig valami. Itt szertefutott és szétesett a család. A mi águnknak először a nemesi jogon adódó hentes-mészárosság adta a megélhetést. Aztán az üzletileg is megalapozott férfiöltöny-készítés Mihály nagyapámnál is Tabon. Világos, hogy bár akkor, a feudális kapitalista világban a föld jelentett tekintélyt, de mert a mieink, mármint a Takátsok, elvesztették, tehát mint rossz emlék után, a föld után sem nyúltak. Öregapám a föld helyett házakat építtetett és vett Tabon és Kaposváron is. Apám még a szántásba is alig lépett bele. Anyám, Kacskovics Irén örökségét, mert Mocsy-lány volt, apám értékpapírba fektette és elbörzézte. 1781923 körül vehetett volna ezen akár kétszáz hold földet is, de erre hiába kérte anyám. Érdekes, hogy Mocsy Zsolt nagybátyám is, aki agglegény, illetve elvált ember volt, ő is mint megyei aljegyző az örökséggel inkább kaszinóba járt kártyázni. Persze, így lassan el is fogyott. Tehát nálunk 1780 és 1930 „távlatának” ez a kis keresztmetszete…

Csendes, tükörvizű tóval jött az este. Alig száll fel a füst is. A ciszternám régi vizét engedem le a kertbe, mert ki kell tisztítani, hiszen egerek fulladtak bele. Majd az ősz és a tél hoz bele tiszta vizet. De nem így van ez társadalmi, történelmi távlatokban. Kint az üvegkonyhában firkálok. Stefi pedig keresztrejtvényt fejt. A barométer rohamosan süllyed.

Meg is jött a csendes eső. Éjszaka a fölszerelt gumicső pedig leszívta a régi vizet a ciszternából. Most pedig mint Tar Lőrinc, Takáts Gyula beállt a sötét beton alvilágba, és négy év piszkát merte ki. Ezt Stefi öntötte a tőkék alá. Ilyen volt a becei pokoljárás. Ez a szőlővel függ össze. Az alvilág piszka itt a Bacchus fürtjeit fogja duzzasztani. A pincében nem mozdult meg a must. Vegyük elő Marcus Auréliust. A hidegben üldögélve is melegít ez a könyv…

A téeszekkel szétrobbantott paraszti erő, ösztön és munkakedv még itt most is pislákol a hegyközségekben a meghagyott területeken. Persze, inkább a mai negyven- és ötvenévesekben. Kár, hogy például ide, Becére is betört a villaláz. Helyre tyutyutyu villákat építenek, és elrontják ezt a tündérkertet ízléstelen vaskapukkal, házakkal, vasrácsokkal. Még jó, ha az „újgazdagok” telepítenek egy kis szőlőt is a reprezentáló házuk köré. Nagyon műveletlen ez a pénzes társadalmi réteg. Azt hiszem, könyv helyett bankót számolnak, és múzeumok helyett televíziót néznek. Még szerencse, hogy nálunk kicsit magasabb szintű a műsor, mint tőlünk keletre.

Buta nap. A Tündért kellett „patkoltatni” a keszthelyi szervizben. Tudniillik féket és lámpát kellett állítani. Aztán jöttek a bevásárlások. Még szerencse, hogy Hévízen fürödhettem.

Este PÖG-ék voltak nálam. Mégsem adják el a „Csendszülőt”, azaz a kis házukat. Pogány Gábor szép katalógusokat hozott, emlékezve a régi múzeumi időnkre. Új felesége bájos, vidám asszony, úgy látom, Stefivel jól fognak szórakozni Becén jövőre, ha…

Gyönyörűen percegnek a mustok. Kedves muzsika. Egyetlen zeneszerzőt sem ihletett meg, pedig szép téma lenne. Ősz, musterjedés és vele bódító, sőt nagyon is démonian veszélyes forrásgázok, tehát igen széles skálájú zenei téma ez az erjedés. Ezt a költők pedzik.

A fogam kezd fájni. Ilyen sem volt ötven éve. Egy ilyen semmi lehangolja egész lényemet. Kibillenti egyensúlyából, azt hittem, versek jönnek az ősszel, és helyette nyavalygás. Nem tudom, milyen éjszaka elé nézek, de odatettem a sámedlimre a zöld füzetet és a ceruzát. Tersánszkyt és Pascalt olvasok, miközben fáj, fáj a fogam…

Suhognak a mustok. Kinyitottam a pince ajtaját. A hordók lapjára süt a nap. Az égen még látszik a hold, és az erjedésnek az illata leng a kerten. Egyedül vagyok, Stefi beutazott. Fönt is lassan minden ládába, kofferbe és zsákba kerül.

Tovább sajog és lüktet a fogam. Kedves őszi időmet és versírókedvemet feldúlja ez a vacak fog. Gyorsan össze is csomagoltam. Lehordtam egyet s mást a pincébe, hogy onnan könnyebb legyen felrakni a Tündérre. Délután aztán Hévíz, és bekötött fejjel dolgoztam. Két verssel bajlódtam. Igen hideg este volt.

Nagy köd, harmat, dér, és gyorsan kezdtem összeszedni az írásaimat, aztán vállamra vettem a batyumat és berakódtam a Tündérbe. 11.45-kor indultam, és 13.30-kor otthon voltam. Most megint kereshetem a helyemet. Ráadásul még fáj a fogam is, az orvosom pedig Hévízre utazott. Érdekes, hogy kínok közben is hajt és ceruzához kényszerít az őszi versíróláz.

Itthon is rendet kezdtem csinálni a nagy verandán. Hegyi postaszekrényemet még Becén, az indulás előtt átnéztem, és jó is volt, mert benne volt Fábri Anna lapja, hogy „A készülődő nemzedék” könyvemnek a kéziratát nyomdába adta a Magvető. Mi tagadás, örültem a hírnek, és most már lassan biztos vagyok benne, hogy 1984 könyvnapjára megjelenik a könyvem.

A Somogynak adtam a Jékely-leveleket. Este megnéztük Molnár Ferenc Liliomát. Jó rendezés, fiatal, jó színészek: Pogány Judit, Csákányi Eszter, Lukáts Andor, Koltai. A díszletezés is nagyon szellemes…

A télre készülve a fűtést beállítottuk. A szél sok diót vert le. Megkezdem a levelezésem feldolgozását. Sajnos a nyári restanciát Becén felejtettem. Fejből válogatom a címeket. Megkaptam a Babits világa című kaposi emlékülésről a könyvet. Nagyon szépen készítette el a Somogyi Nyomdaipari Vállalat. A könyv Laczkó érdeme.

Laczkó Bandi átadta Filippinyi Éva rádióriportjának gépelt példányát. Harmincegy gépelt oldal. Ez a műsor 1982. január 15-én hangzott el a rádióban. Weöres, Csorba és Fodor Bandi működött közre. Érdekesek a riportrészletek. Eltettem ezt a példányt, de az is lehet, hogy a Somogy közölni fogja.

Átnéztem a Nagyberekre vonatkozó adatközlések jegyzékét. Ezeket a berki pásztoroktól gyűjtöttem. Sok benne a rajz. Adataik nagyon fontosak és érdekesek. Mintha Regulyt olvasnám. Ki kell adni. Ezeket fogom a fonyódi emlékkönyvnek elküldeni. Csak a doktori értekezésemhez készült fényképeimet találnám meg. Ezeket 1931 és 1932–33-ban készítettem. Fél század és minden eltűnt ezen a tájon. Majd sokan fogják használni ezeket az írásokat.

A somogyi szőlőművelésről is könyvnyi adatgyűjtésem és rajzom van. Hogy ezzel mi lesz, nem nagyon tudom. Az biztos, hogy Tálasi István barátom sokszor kérte, de mikor állíthat181tam volna össze könyv alakba? Nem tudom, hogy elkészül-e valaha és a fiókjaimban megtalálják-e? Azt hiszem, inkább oda kellene adni ezt a gyűjteményt a Széchényi Könyvtárnak, mert aligha lesz rá időm…

Rájár a rúd az írókra és a szerkesztőkre. A Mozgó Világ és a Forrás szerkesztőjét leváltották. Táncoltatni kezdik az egereket. Romlik a közérzet a szellemi és az anyagi fronton egyaránt. Röpködnek a „parancsok”, mint a cirkuszban. Betanított szereplők és idomárok szerepelnek. A medve és a kiskutya egyaránt ostorra és „zenére” járja a táncot. A cirkuszsátor felett pedig a világvége gépei röpködnek. Még a szüretnek se az a hangulata mostanában, mint eddig volt.

Kanyar Jóska optimista munkakedvvel úgy dolgozik, mintha semmi sem történne. Tervezi az új könyvek kiadását. Ki akarja adatni a néprajzi gyűjtéseimet is. Még pénzügyi terveket is sző. Egyre kér, szervez és pénzügyi alapot akar így teremteni a Somogyi Almanach sorozatához.

A szeptemberi választmányi ülésre nem utaztam föl, mert a kész és előírt szövegeket kellett volna hallgatni a medvék részéről. Írni kell és rendezni magunkban és magunk körül a dolgokat. A köznek és az irodalomnak így is lehet sokat használni. Legalább az ember így a lelkiismeretét tisztán tartja.

Három év levelezését válogatom, tépem és csomagolom össze. Délután a Somogy szerkesztőségi ülése volt. Bejelentette Laczkó Bandi, hogy Kalinyinba utazik a Somogytól a három fiatal: Papp Árpád, Kerék Imre és Laczkó. Az irodalmunkban az egyensúlyt billentik helyre, mert állítólag kicsit nyugatos lett a magyar irodalom orientációja. Legalábbis így nyilatkozott a választmányon Tóth Dezső. Persze sugallatra… Igaz, hogy Tóth jezsuita volt, és nagyon is tudja mi a „rend”.

A Babits–Török Sophie duónál akárhogy is kísért, de a Weöres–Károlyi Amy kettős jobb, már ha a vegyes párosok nő tagjait nézzük.

Becére mentünk a Tündérrel. Ott kint is bizony tündérien szép volt az idő. Ajtót, ablakot nyitottunk, és 18–19 fokra emelkedett a szobánknak a hőmérséklete. Rendeztük télire a kis házat és a pincét, ahol zsongnak a mustok. Gyönyörűek a ház körül a muskátlik, szömörcék, tölgyek. A terasz mögött a kis hegyoldal választékosan szép arborétum a sziklákkal, borókákkal, fenyővel. Ma nagy ködre keltünk, de ez is titokzatosan szép. Összerendezkedtünk, Szabó szomszédom segítette a Tündér sátorgarázsát lebontani. Bepakoltuk, és én szomorú hangulatban elbúcsúztam Becétől 1983-ra.

Hazafelé a rossz vezetési körülmények, várakozások között egyre Arad járt az eszemben. Egy nemzet, egy nép, egy haza vezetésére gondoltam a sok akadály között. Egy tény: történelmünkben Arad a haza- és a nemzetfogalom jelképe marad. Aradon feszült össze és emelkedett példává és magyarázattá minden, amiről ma is beszélnek. És bizony, sokat nyöszörögnek, hogy mit is jelent a magyar haza és a nemzet. Egyben a vértanúkról emlékezve ma sok-sok ezer vértanúról kell megemlékezni. Így autóztam tovább október 6-án, egyre csak Becére és Aradra gondolva.

Nagy nyugtalanság tombol bennem. Állandó izgatott keresés. Füzeteimet és jegyzeteimet forgatom. Sajnos verseimet hol ebbe a füzetbe, hol csak lapok és fecnik szélére írom. Szinte tákolt mozaikban áll körülöttem a létező és a leírt világ. Ezek a kereső-javítgató napok a legnehezebbek. Ráadásul eléggé gyors írás, titkos írás, amit használok. Magam is alig tudom olvasni, és ez még jobban felzaklat. Ilyen sorokra akadok a füzetemben: „a nagytiszteletű felkötötte magát, hogy korábban lássa teremtő urát”… „Kövessem én is?”… „Ágoston mit üzen?” „Lusta vagyok”… „Kilobban úgyis tüzem”… Szóval ilyen „a pannon idill” költőjének világa és a lelkiállapota. De harcolni kell az egyensúlyért. Általában körülöttem a meg nem értés eléggé szomorú. Az a meg nem értés, amelyik költésze183tem lényege körül hallgat. Az elhallgatók ma sunyi okossággal és ravaszsággal a lényeget kihagyva dicsérgetnek egyvégtében…

Nekiállok, és rendezgetni kezdem a nyáron írt jegyzeteket, verseket, írásokat, amelyek A rejtett egészből kimaradtak.

A magány egyre fényesebb páncélja véd… Délután kimegyek az őszi zselici hegyekbe.

A taszári szőlőhegyben rendetlen, ősállapoti gazdagság fogad. Szedetlen gyümölcsű fák édenkertje ez a táj. Itt, azt hiszem, ezekben a magyar szőlőhegyekben több gyümölcs, alma, körte, szilva, ringló, dió, naspolya rohad el szedetlenül, mint amennyi piacra kerül vagy a szeszfőzdékbe. Szentbalázs felé a táj olyan, mint az Alacsony-Tátra vidéke. Most kezdenek a bükkök pirosodni. Közben mondják, hogy a vadkár is nagy volt, mert igen sok a szarvas. Viszont a szelídgesztenye is nagyon szépen termett.

Nem is tudtam azt, hogy Madách egyik őse Wittenbergből hozott feleséget, aki Goethe anyai ősének testvére volt. Ezt írta Csermely Hubert barátom a levelében. Eddig erről én nem tudtam, bár lehet, hogy közismert. Utána fogok nézni ennek is.

A zsippói hegyben voltam barátaimmal, ahol még harminc éve száznegyvenen laktak, ma pedig hárman. Két nyolcvan év feletti öregasszony és egy vénlegény. Itt a gyönyörű környezetben egy régi épületet vett meg Szökendi János ügyvéd. Ebből egy kis összkomfortos üdülőházat csinált magának. Romantikus, mert fürdőmedencéje is van, szalonnasütő és sok régi parasztszerszám és -eszköz díszíti a nagy kertet.

Amiket így leírok, aligha többek, mint annak a környezetnek és világnak a hétköznapi ábrái, jelei, melyekből valami más, talán a több születik meg. Valami érzés és stílus, amelyik másképp mondja majd el ezt a világot.

Csányi László Danatáját olvasom. Babits-szám ez. Sok, körülbelül tíz írás, sok adat, de irodalmi esszének csak Csányi Laci írása mondható: „Sugár, a Babits fogarasi szerelme”… Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz a szekszárdi emlékülés… Albert Zsuzsa értesített, hogy a riportunkat november 2-án adja a rádió. Ennek a variációja jelent meg a Somogy ez év ötödik számában.

Sík Csaba összeállítását olvasom. Ars poeticák a huszadik századból. Jó és érdekes keresztmetszet, persze Sík Csaba ízlése szerint.

Egy verssel bajlódom, valami olyan idézéssel, amely magyar tárgyú és történelmi világot idézne meg. Lírai jelképek, jelek, fogalmak, a költészet és Pannónia egére vetítve. Majd meglátjuk, mi lesz belőle.

Megrendítő látvány a kiüresedett zsippói hegy itt maradt, egyre jobban pusztuló temetője. De a haranglábat rendbe tették az elköltözöttek utódai. Jel és jelkép ez a temető…

És Drangalag körül még most is eldorádó virul a szőlősdombokon. Sokat dolgoznak, de jól esznek-isznak is a polgárok, csak mintha valami csőd ketyegne ebben az eldorádóban. Valami szellemi és anyagi csődszag a mustok illatában.

Örülök, hogy Lóránt János kiállítását nem én nyitottam meg. Bizony nem sokat mondhattam volna. Sokkal többet ígérően indult. Most modoros, formalista, nagyon is variációk nélküli szürke világ ez, néhány kemény és jó képpel. Tőlem nagyon messze áll mondanivalója, életlátása.

Szentmihályi W. B. Yeats világa című könyvét olvasom. Nagyon sokra becsült, szeretett költőm Yeats. Mindig azok közé a britek (írek) közé tartozott, akiket örömmel forgattam, fordításokban és eredetiben is.

Berzsenyi Tibor

Este sugározta a tévé Weöres Sándorról készült egyórás filmjét. Többórás anyagból vágták össze. Meghitt, egyszerű, képeiben és beszélgetéseiben is. Változatos, de a közönség Sándor gyermekes, igen okos szavait és sorait az ő „öregedéséről” nagyon is félreértette. Legalább is Drangalagban. Győztem helyére tenni ezt a drangalagi ízlést.

Henry Moore „a kifejezés erejét és szépségét” úgy összezavarja, mintha nem tartoznának szent egységbe. Az érzések gyönyörködtetése szorosan összetartozik a szellemi életerővel… A kínai művészettörténetek irodalmi és történelmi lapjait forgatom mostanában. Csu Fu kitalált költő látogat egyre és az válogat.

Csu Fu „elmondott verseiből” Emlékezet után alcímmel írtam néhány négysorost.

Lévai József (Ladilla dalmát eredetű család) fiatal barátom segítségével a régi kamrából új könyvesházamba kezdtük lehordani a folyóirataimat. Vállon hordtunk szinte egy mázsát. Kezembe kerültek egykori füzeteim is. A kezdő versek lapjai és a régi-régi folyóiratok is. Por, emlék, mosoly és öröm. Egy-egy újra fölébredt délután és vasárnapi emlék hangulata…

Csu Fu „ismeretlen” kínai költő nem hagy nyugodni. Mellém áll, mondja a verseit… Írni kell csak…

Reich Károly írt, hogy a Magvetőnél nem emlékeznek (Kardos) arra az ajánlatomra, hogy a szonettjeimhez Reich készítse a rajzokat… Írok majd egy emlékeztetőt Kardosnak.

A Szépirodalmitól Győri János kéri a tanulmánykötetem minél előbbi összeállítását. Szonettek rendezése, folyóiratrendezések, tanulmányok és itt, Becén a hordók feltöltése, nagyon nyugtalanítanak.

Megjött nagy örömömre a Magvetőtől a Helyét kereső nemzedék első lenyomata. Van mihez kezdeni. Korrigálom máris, és most veszem észre, hogy Weöres 39. leveléből négy sort kivettek. Ezek a sorok azok, amelyeket az öröm hangján írt Kárpátalja visszatérése alkalmából. Megjelöltem a sorokat, hogy tegyék vissza, és kértem is, de azt hiszem, hogy nem lesz foganatja ebben a légkörben…

Becén hordók feltöltése, víztelenítés. Nagy szerencsém az, hogy Lévai Jóska segít ezekben. Másokra, akik a természetet is szeretik, alig számíthatok úgy, mint Jóskára. A kis tuszkulánumom mögött az erdős mészkopár a muskátlikkal, kőrózsákkal, szömörcékkel, árvalányhajakkal és borókákkal, fenyőkkel, hegyitölgyekkel, vadrózsákkal olyan szép, akárcsak egy japán vagy kínai kert. Ahogy néztem, mint Csu Fu álltam ott.

Most, hogy korrigálom a Helyét kereső nemzedékben Jékely leveleit, megértem, miért nem közölte azokat Juhász Feri. Annyira magyar, erdélyi, őszinte, emberi és az irodalmi érdekkörökre rákoppantó ez a levelezés, hogy úgy gondolta Juhász, és úgy mondja Illés Endre is, hogy jobb ma a békesség, a hallgatás, az állandó hazugságok és érdekszférák körében… Csak egy-egy költő, köztük Csoóri veszi komolyan – és a JAK ifjai közül a költők – Jékely nemzeti, emberi szerepét. E hivatalos és megkövetelt figyelem közepette iszonyú kereskedés folyik minden értékkel. Jobb a némát és a vakot játszani? Szörnyű évek!…

Korrektúrázás… Ebéd után Szerdahelyről Kapoly felé a Várvíz völgyében sétáltam Szíjártó Árpáddal. Régóta nézegetjük ezt a dimbes-dombos, völgyes tájat. Itt volt a pálosok egyik leggazdagabb birtoka és a kolostora is. És a véletlen is hozzásegített bennünket a klastrom helyének megállapításához. Ugyanis az autó gyújtása elromlott, és pont az Erdős nevű szerelő háza előtt. Ő mondta el és a felesége, hogy tíz éve, 188amikor építették a házukat, a faluvégen két befalazott kriptát is találtak, és körülöttük összehányt és rendezetlen, temetetlen csontvázakat. Erdős babonás, és lebetonoztatta a kriptákat, így most azok fölött van a fürdőszobája. A ház mögött egy ősi hatalmas pince és alapfalak is vannak. Tehát a 13–16. századi falu temetőjét és a régi pálos kolostor helyét találtuk meg… Jó pihentető séta volt ez… Aztán újra korrektúrázás… Reggel 8-tól este tízig csak ez a kis séta volt a pihenés.

A lanyha, engedélyezett ellenzékieskedő hang irodalmunkban, versben és prózában undorítóbb, mint a hajbókolás a hatalomnak a haszonért.

Csorba Győző a minap megküldte új verseskötetét. Simeon tűnődése a találó cím, és talán az eddigi Csorba-kötetek közül ez a legjobb. Egész lírai világát jellemzi, amely költészetünk legmélyebb rétegeit képviseli. Érdekes, a Pilinszky-divat mellett itt áll Csorba lírájának ereje, és alig beszélnek róla. Győző mint barát is megbízható. Törekvő, másokat segítő, de szóhoz alig engedő. Hiúságával együtt is nagyon jó barát.

Műszaki vizsgára vittem a Tündért. Aztán télen majd megint pihen, és álmodozhat a becei nyárról.

„Tempora mutantur”… Tudniillik, ahol ma az autókat vizsgáztatják, ott négyszáz éve a kaposvári vár vizesárka tespedt, és a kihegyezett zselici tölgyekből ideépített palánkból innen indult Tüskevárba a szokolai berek mocsarán át a hosszú Donga híd. És száz éve még erre vezették át a megyei áristomokból a városon át a halálraítélteket az Akasztó-dombra. Roboz még írt mindezekről. Ma pedig ezek fölött és ezek között ültem én a Tündérben, és a fékpróbák lámpáját figyeltem.

Temetőben voltunk. Rend van a sírjaink körül. Emil öcsémnek egy betonkriptát csináltatott a felesége. Emil helye pedig apámék fekete gránitja alatt lenne.

Írtam Kardos Györgynek a Reich Károllyal illusztrálandó szonettkötetem kiadásáról. A válaszra kíváncsi vagyok.

Berámáztattam Takáts Mihály öregapám házából elhozott Szent József és a kis Jézus bádogra festett képet. Valószínű, dédapámé volt, mert 1800 körüli darabnak látszik. Az eredeti szépen formázott bádográmája valahol elveszett, de ezt még én láttam Tabon.

Szekszárdra busszal a Babits-ünnepségre, melyet a volt megyeházán rendezett a Dél-dunántúli Írócsoport. Figyelmes, végig érdeklődő közönség töltötte meg a hajdani megyegyűlés termét, ahol 1820 és 1840 között 102 jeles reformországgyűlési képviselő szerepelt. Most is itt a reform, legalább is látszólag, mert hogy Babits szellemét idézik az írók. Azok, akik itt a humánumot és Európát képviselik ma is. Keresztury Dezső okos bevezetőt tartott versei előtt. Domokos Matyi pedig kitűnő, időszerű, lelkiismeretet ébresztő bevezetőt mondott. Ezt elkértem a Somogy részére. Ezzel jelenik majd meg a folyóirat 1984. évi első száma. A Babits-ünnepségen tizenkilenc író szereplő volt. Este a decsi szőlőben pinceszer.

A Babits-ház megtekintése. Szerencse, hogy itt van egy művelt Babits- és Kelemen-rokon, a muzeológus és kutató Vendel-Mohai Lajosné. Olyan légkört és környezetet hozott össze ebben az egyemeletes, felújított házban, hogy bátran leírhatom, a léleknek igenis van anyaga, azaz teste, mert itt érzékszerveinkkel tapinthatjuk, érezhetjük mindazt, amit láttunk, tudtunk Babitsról…

Innen délután Pécs. Este ugyanaz a műsor az ifjúsági házban szép közönség előtt. Olyan volt, mint a régi Janus irodalmi esték. Lelkes közönség, és érezni lehetett, hogy Babits él Szekszárdon és Pécsen is. Persze, olyan is előfordult, hogy a verse elé mondott szavakkal önpropagandát fejtett ki Laka190tos István. Csorba, Nemes Nagy, Csányi, Keresztury szép írásokkal szerepelt… Fodor és Lator úgyszintén…

Érdekes az a különbség, ami Csányi László és Lengyel Balázs írása között volt. Lengyel Balázs írása papírízű, Csányi írása élet.

Előjött Szász Endréről is a szó. Csorba Győző hozta elő. Valószínű, hogy Martyn Ferenc szítja ezt a hangulatot Szász művészetével szemben. Lehet, sőt újabban valóban elüzletiesedett Bandi, de ő így is nagyvonalú mecénás. Hollóháza fejlesztése, a közép-amerikai gyűjteményének adományozása az Ernst Múzeumnak nagyvonalú és dicséretre méltó. És tehetsége sem utolsó, mégiscsak bejutott a világ legnagyobb képtáraiba, bár ő a mindig kritizálható nagyok közé tartozik. Az úgynevezett modern művészet skálájában ez is valami…

A betegen helytálló Babitsról hangzott el a legtöbb írás. A hazáról szóló Babitsról egy se. Szép nap volt ez Pécsen. Öröm egyetemi városomban sétálni Stefikével. A másik karomba pedig Loncika „karolt”, tudniillik itt sétált ő is valamikor mint zárdista és prepa.

A verseimet olykor úgy írom valami sebes kényszer sietségével, hogy később csak nagyítóm böngésző segítségével tudom elolvasni azokat.

Kint voltam a temetőben. Szeles volt nagyon az idő. A sírjainknak a gondozója Pandúr József. Már a halottakra is Pandúr vigyáz?

A nyáron írt becei verseimmel foglalkoztam. Egy hangot érzek és egy olyan új lírai világot, mellyel költészetemben új színt és ízt, tartalmat nyithatok. Ez nem hagy pihenni. Erre figyelek, és ezért is eléggé türelmetlen és ideges vagyok. Kifelé persze fegyelmezett.

Mészöly Miklós sokszor többet ad a látványra, mint kellene. Ő ebből csinált stílust.

Kormos Pista hatvanéves lenne. A háború után mint könyvterjesztő többször is lakott nálunk. Egyszer nagyon betegen érkezett. Anyám és húgom ápolta. Kormos igen sok versemet tudta fejből elmondani. Sokszor mondogatta is őket a családban. Mi tagadás, lírájára verseim erősen hatottak, de ezt Fodor Bandin kívül alig írták le, és alig is emlegetik. Igaz, a fiatalok líránkat most kezdik „felfedezni”.

Nagy László a fotóin modoros. Kedves is, naiv is és egy kicsit mesterkélt. Azt hiszem, az ügyes fotósok és rajongói kapták fel így Lászlót. Védekezni kell ez ellen. Lásd Rippl-Rónairól, Barcsayról a fotókat…

Berámáztattam két vízfestményemet, amelyeket 1922 nyarán festettem. Ezeket akkor Rippl választotta abból a csomóból, melyet felvittem hozzá. A hátlapon számozottak. Igen mutatósak, és cseppet sem keresettek. Friss képek. Egyik a Tehenek a Balatonból isznak, a másik pedig a Róma-hegyi kápolna és a tája. Az a vidék, az a táj, amelyről Bernáth Aurél festette a szép téli képét a varjúval.

Este nálam volt Bertók László és Fodor Bandi. Aztán Lábodra mentünk. Irodalmi est volt, telt házzal. Dél-somogyi témájú versek és beszélgetés. A színészek, Jordán Tamás és Lázár Kati nagyon szépen mondták a verseinket.

Milyen erőltetett ez a Jevtusenko-ünnepelgetés Weöres Sándor után! Valami fülest kaphattunk az atyuskától, mert egyre több az orosz–szovjet líra és próza a lapjainkban. Úgy látszik, ez az egyensúly helyrebillentése. Sajnos, talán a jó is rossz fordításban jelenik meg. Persze, az első oldalon.

Pándi Pál átkerült a Kritikától a Népszabadsághoz. Előléptetés vagy a megbízható hangerő átállítása történt? Szomorúan humoros…

A riport, melyet Albert Zsuzsával készítettünk, nem tudom, miért, de tegnap nem hangzott el a rádióban. Okát megkérdezem Zsuzsától. Viszont, mert a Somogyban megjelent, Szekszárdon és Pécsen is sokan említették nemcsak a költők, de az irodalomtörténészek is. Sajnos a Pécsen október 28-án felavatott Borsos-szobor ugyancsak nem Babits… Csu Fu-verseimet másoltam a fogalmazófüzetemből. Közben Stefi átszólt, hogy Vonzódások cím alatt a rádió 8-án este adja le a Babits-interjúmat.

Két éve ezen a napon halt meg az öcsém. Szent Imre napja. Este a Szent Imre-templomban voltunk imádkozni Emil lelki üdvéért. Sok szeretettel gondolunk rá, akinek oly sok szenvedést és gondot okozott a betegsége. Lelkiereje tartotta életben és a szőlőjük, a pincéjük és a kutyái, meg a kirándulásai az ivánfai hegyen. Öcsém ifjan kitűnő vívó, lövő, teniszező és táncoló, jól zongorázó, éneklő megyei tisztviselő volt. Mint jogász utriusque juris. A nagyatádi fronton annak idején a parancs ellenére sem hagyta el a járást és a népét. Így sokszor került a német és orosz katonák között életveszélybe. Nagyon hiányzik, hogy nincs. Nem voltunk ikrek, és mégis azzá nőttünk. Azt is megemlíteném, hogy a magyar történelmet kevesen tudták nála jobban, és a latin grammatikát is.

Gruber Géza Pilisről itt volt nálam. Öregapja a Morzsák írója volt. Édesanyja, Gubányi Magdolna anyám legjobb barátnője. Sokat voltunk együtt, mert kertünk az Iszák-dombon szomszédos volt. Megemlítettem neki a Széchenyi Istvántól említett Beleznay Sámueléket. Kitűnt, hogy a kis Beleznay-kastélyt Géza nagyapja, az öreg Gubányi vette meg. És közben részben le is bontatta és átépítette. A Pusztítás géniuszai (Jékely Zoltán esszéjének címe) követték a Gubányi-leszármazottakat is. Géza édesanyját, Magdát 1943-ban egy időzített, a kastélyukban elhelyezett bomba ölte meg. Lányának, Melindának, vagyis Melikének és férjének életét a vár alatti Mikó utcában egy légi bomba oltotta ki. A két kislányuk viszont megmaradt a pincében.

Megtudtam egy másik borzalmat is a pilisi történetekből. Az idős Beleznayról szól a történet, akit a fia lőtt agyon, és ezért a Vérmezőn lefejezték. Szóval ez az őrült apa, aki despota volt, amikor a kastélya fedelét rakta már az olasz építész, felszólt hozzá a tetőre: „Építene-e másoknak is ilyen kastélyt?” A válasz a tetőről ez volt: „Ha rendelnének, igen!” Erre az öreg Beleznay vadászfegyverével lelőtte. A kastélytetőről zuhant a parkba az építész. Rokonai évek múlva vitték csak haza Olaszországba… Géza közben azt is említette, hogy a Nyáryak vették meg a nagy kastélyt. Itt írta Kármán a Fannyt. Kéziratok is voltak a kastély könyvtárában, melyeket Nyáry László báró a parkban elásatott 1944-ben. Állítólag most is ott vannak; nagy gonddal, jól szigetelve rejtették el a könyveket és iratokat. – Legenda? – Géza említette, hogy a parádés kocsistól megtudta ezt a helyet. Négy akácfa között két méter mélyen a parkban van… Megkértem, jelentse ezt a Széchényi Könyvtár igazgatójának. Géza megígérte. Várom Pilisről a hírt. Az olasz építész meggyilkolását naplójában Széchenyi sehol se említi. Ugyanígy Jékely sem A bárány vére című kötetében…

A hazugság meddig fokozható? És mivel a kor pillére, mit tarthat és mit teremthet egy ilyen pillér az emberiségnek?

Ivánfa. Gyalog a „vajdahunyadi” kiskastélyunktól Stadlerék présházáig. Párás napsütésben most vígan élnek a harkályok, mert sok a dió, és nagyon sok a korhadt fa. A pincében sült krumplival, szalonnával, kolbásszal kínáltak. Rizling szőlő borával. Elmondták a hegy öreglegényeinek szerelmi históriáit is, a bort, diót, szőlőt lopó özvegyasszonyokkal. A borfejtéseket is a máséból a saját hordóba és a hegyi haragok ügyét és okait. Tejfehér volt a köd már kétoldalt a völgyben. Gyalog mentünk haza.

Verseket viszek gépelésre Orbánné Magdának, aki Jurasich Rózsika halála után a legtöbbet segített kézirataim leadásában. Rózsika nagyapja Galimberti-leszármazott volt. Kriptájuk szemben van a Keleti temetőben Biczó Ferenc sírjával. 194Erről a sírról sohasem feledkeztek meg a diákok. Igaz, leánygimnáziumban tanított mint irodalomtanár és híres irodalomtörténész. Megyénk széplelkű hölgyei a sírját koszorúkkal, virágokkal díszítik. Én is mindig vittem oda, és imádkoztam is „Pepiért”. Ez volt Biczó gúnyneve a leánygimnáziumban.

A rádióban Vonzódások cím alatt egyórás Babits-műsorban közvetítették az Albert Zsuzsával készült riportunkat. Ugyanakkor Vajda László elmondta Ismét csalogány című versemet, amelyet Babits Mihály halálának huszadik évfordulójára írtam. Itt Illyés, Keresztury, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor után bizony nagyon is erőltetett „árukapcsolás” volt Károlyi Amy szerepeltetése. Boldogult Jékely Zsoli később csak azért nem jött fel hozzánk a vendéglőbe, nehogy találkozzon nálunk Sanyival, mert Amy jelenléte mindig elriasztotta a közeledéstől. Pedig Zsoli mindig nagyon is szerette Sándort. Úgyszintén Weöres is kedvelte Jékely Zsolit.

Hogyan írok verset, kérdezte egy ismerős. Legfeljebb a külső körülményekről szólhattam. Először is, csak fekve tudok a legjobban írni. Kezemben egy kis rajztáblán összehajtott zöld füzet van, és abba szoktam ceruzával írni. Asztalnál nagyon ritkán. Írás közben olykor tubákot szippantok. És ki is lépek olykor egy kis kupica konyakért. Becén, az üvegkonyhában, a látványon tűnődve írok verset. Prózát és kritikát asztalnál írok, már a kellékek miatt is.

Becén voltam a Tündérrel. Nagy ködben vezettem oda. Fügét ültettünk Lévai-Ladilla Jóskával a borospince elé. A régi második terméséből hatvan szem fügét szedtünk. Itt a ködben is gyönyörű a hegy.

A nagykanizsai Landler Gimnáziumból kaptam egy dossziét. Szebenyi Mária tanárnő küldte. Dr. Márkus Ferenc tanár tizennyolc tanulója készítette ezt az írást az Ikarus a költő195höz című versemről. A diákok két csoportra bontva elemezték több szempontból a versemet. (Akusztika, grammatika, kép, kompozíció, műfaji és jelentésvizsgálati szempontokból). Az elemzésüket igen tartalmasan fogta egységbe Szász Judit. Bárcsak ilyen alapos felkészüléssel és ilyen szilárd, okos szöveggel dolgoznának folyóirataink kritikusai! Magvas esszé ez a dolgozat. Értesülésem szerint az összeállító Szász Judit magyar–latin szakos bölcsészhallgató lett 1983-ban Pesten.

Kéry László írt, hogy hetvenéves lesz Képes Géza 1984-ben. Írjak róla. Bizony, Képes már hetvenöt éves lesz, és nevemet is rosszul, cs-vel írta Kéry. Határidő pedig megszabva: tíz nap. Úgy látszik, az akadémikus szerkesztő egy kicsit nagyvonalú, és mert csak három oldalt engedélyezett a Nagyvilágban, tehát lemondtam ennek megírásáról. Képes Géza miatt is, akiről nemrégen írtam egy hosszabb dolgozatot.

Tanulmánykötetemhez kezdtem írásaim válogatását. Talán igaza volt Illés Endrének, mert a huszonöt ívhez még írni is kellett volna. A kéziratokat átnézve talán tíz–tizenöt ív lesz ez a tanulmánykötet. Gyönyörű időben mentem fel Ivánfára. Öcsém háza szinte teljesen üres. A szép szőlő ma már öt tulajdonosé. A régi birtokon a megszokott úton mentem fel abba a részbe, amelyet Lászlóék vettek meg. Jenő kitűnő borász lett. Olyan vörösborral kínált, amely a legjobb villányival versenyezhet. A kaposi törökök nem hiába dicsérték és itták zugban, Allah parancsa ellenére ezeknél az ivánfai pincéknél a tilos bort. A régi, 17. századbeli teraszokat még sok helyen szépen meg lehet találni. Főleg akáccal vannak benőve. Akkor több volt a szőlő, mert egyben bújóhely is volt. Ma is szaporodnak a telepítések.

Folytatom a prózai írásaim előkeresését… Ezenközben senki se menjen úgy el a házamból, hogy ne vigyen magával valami kedveset. Lehet az tárgy, bor, gyümölcs vagy néhány szó is. A ház körül a peripatetikus módszernek mindig is híve voltam, de ma már egyedül szeretek sétálni, és magamat kérdez196getem, és magamnak válaszolgatok. Verseim és a terveim így sétálnak velem.

Utolsó igazi sétáló barátom Emil öcsém volt. Kitűnő memóriája, humora volt. Rengeteg hányattatása közben szerzett tapasztalata sok kérdésemre adott választ, és mindig nagyon sokat idézett gyermekkorunkból. Hányattatása?… Igen, mert tisztességgel szolgálta a „Közjót”, és mint közigazgatási ember ezért „kivetett” lett a Rákosi időkben. Akkor, amikor nemcsak ezt az osztályt és ennek egyéniségeit pusztították, hanem ebben az időben pusztult el a legtöbb könyvtár és kastély is Somogyban. Akárcsak a szobrok, képek, könyvtárak, családi levéltárak és velük a magtárak és mintagazdaságok is. Mindezt tették az új építése égisze alatt. Ilyen idők is voltak, és félő, hogy újra lesznek, mert az életszínvonal süllyedésével emelkednek a hatalom emberei.

Rossz hangulat. Hirtelen tizenöt fok mínuszra esett a hőmérséklet. Ilyen időben az ember az írásait is kritikusabban nézi. Sok mondat nem tetszik a régi szövegekben. Talán csak új verseim vigasztalnak. Közben leadtam tíz írásomat is gépelésre.

Egyre unalmasabb a „Pilvax” asztaltársaságom, mert minél diplomásabb ül oda, annál szürkébb közhelyekkel jön elő. Más szín, ha odaül egy-egy régi iparos, mert az mindjárt történeteket mond, és úgy egyre érdekesebb a társalgás. Miért vagyok köztük? Megszokás és kis pihenés is, mert ha jönnek hozzám, akkor nem otthon a lakásomon zavarják írásomat.

Ünnep volt Babits Oidipus Kolónoszban tévéelőadása. Mi tagadás, most végighallgattam a színészek szájából a könyvet. Olvasgatva többször is letettem. Így örömmel és boldogan hallgattam végig.

Nekünk magyaroknak W. B. Yeats a legaktuálisabb ír költő az angolszász irodalomból.

Hanák Péter beszélt a levéltári napokon. „Nemzet és nemzettudat” volt a téma. Divatos kezd lenni – még nála is – az, 197amiről harmincöt évig tilos volt beszélni. Mint a lidérc, úgy pislákol a nemzet ébredő lelke. Este pedig Magyar József filmjét néztem meg a szerző meghívására. Cím: A mi iskolánk. Nagyon hasznos és bátor film volt. Bemutatta, milyen lehet és lesz az a társadalom, amelyiknek ilyen az iskolája. De lesz e foganatja a filmnek?

Illés Endre megküldte a szerződést esszéimre. Még több dolog lesz vele, mert Toldalagiról, Tatayról, Jankovichról még írnom kell 1984 januárjáig.

W. B. Yeats emlékére elküldtem az Ésnek Vallom a csuka és tajték alatt című versemet, Juhász Ferinek pedig Amit belülről nyit című versemet.

Pándi Pál írt, hogy szeretné, ha írásaimmal „kialakulna valamilyen” – ahogy írja – „számodra is kedvező ritmus közted és a Népszabadság között”. (1983. XI. 13.) Igen, jó lenne, de hogyan? Valakiknek változni kell? Mi lenne, ha a Csu Fu-verseimet küldeném el Pándinak?

A pozsonyi Magyar Minerváról kellene írni.

Amelyik országban csak a rendőrök tartják a rendet, ott nagy a piszok.

Páskándi Géza körlevele érkezett a Kortárstól a versrovat újjászervezésére. Furcsa az, ahol Páskándi rendez és egyszerűsít, világosít. Nagyon zavaros a felkérés szövege is, de akarása nagyon világos, mármint a magára állított fényszóró előtt az ő énje… Visszatérve a Páskándi levelére: „de egy óriás szintű költészet jelenét is szervezni próbáljuk ezután”. A kandúrokat az egér akarja vigyázzba állítani fénymásolatos levélben tudatva a szándékát? És mert „bele kívánunk szólni a termés kialakulásába, mennyiségi és minőségi növekedésébe is” – aláhúzva ezt a mondatot –, azt hiszem, nagyzási hóbortról van itt szó… Nem tudom, Száraz György mit szól ehhez, a Kortárs versrovatának intézésekor.

Hetvenöt oldal gépelést hoztam el Orbánné Magditól, a Somogyi Néplap szerkesztőségéből, mert ott gépeltetek…

Jó francia filmet láttunk este a tévében. A svihák. Yves Montand zseniális színész. Csupa ragyogás Rómával körítve.

Régi esszék újabb előkeresése. Folyóirat-böngészés, címek és évfolyamok kiírása.

Megjött az édesanyja látogatására Fábri Anna, aki a Helyét kereső nemzedék szerkesztője. Megerősítette azt, amit Veress Miklós mondott, hogy a Mozgó Világ egész szerkesztősége lemondott. Zavargások vannak az egyetem jogi és bölcsészkarán. Rendőrséget vezényeltek ki, és Tóth Dezső „jezsuita szónoklattal” igyekezett lecsillapítani a forrongó ifjúságot… „Két lelkünk van, de most” stb. így kezdődött a predikációja…

Berki Viola esete nagyon érdekes, tudniillik illusztrációit a Bizományi Áruházban találta meg, húszezer forint árral jelölve darabonként. Megtudta azt is, hogy a Helikonból adták be. Az üzletnek ez is egy rafinált módja…

A Helyét kereső nemzedék második levonatát korrigáltam. Háromszázhuszonnégy oldalas lesz, és úgy látom, igen nemes tipográfiával jelenik meg a jövő év tavaszára. Fábri Anna olyan kedves, hogy fel is viszi holnap a Magvetőnek a levonatot.

Kálnoky elküldte Bálnák a porban című új verseskötetét. Mostanában Kálnoky lírája egyre magasabbra emelkedik. Mintha a sok műfordítás után azt mondta volna: „Elég volt. Nézzétek, mit tudok én!”… Nagyon sokat, széles távlatokkal. A Téli napló fejezet hibátlan, s talán a legszebben és nagyon tömören megírt költői versnapló. A könyvet mint hajdani tubákoló dedikálta nekem. Most én verseiből és íróasztalomon levő tubákos dobozomból szippantok. Ez a tubákos doboz Deák Ferencé volt… A Skublicséktól szereztem.

Kiss Ferenc szerkeszt egy bolgár antológiát. Laczkó jött, hogy adjak két verset. Ki is jelöltem őket.

Vas Pista új verseskönyve szinte maga a külső luxus. Borítóján és a versei között igen szépek Szántó Piroska színes lapjai. Kitett magáért Illés Bandi és a Kner Nyomda is. Pista puritánságához kell is ez a színesítés… A kis Pákolitz lányról azt hittem, jobb költő, de bizony a megküldött Vadalma sortűz nem bizonyítja ezt. Ezt a Pécsi Gabriella-könyvet a zalaegerszegiek adták ki. A Pákolitz Pista lánya ott könyvtáros.

Tanulmányokat, kisesszéket készítek elő gépelésre az új könyvemhez. Eddig százhatvanegy oldalt gépelt le Magdi.

Száz éve a mai napon született Babits Mihály. Sajtónk, Szekszárd, Esztergom, Pécs városok és folyóirataink ünnepelték közvetlen őszinteséggel és szeretettel a költőt, aki nem-

1982-es keszthelyi íróhét vendégei

200

csak a fasizmus idejében, de ma is a nemzetnek és a szépnek, jónak, szellemi nívónak védő arkangyala. Azt hiszem, ez az irányítás nélküli ünneplés és megértés a jónak tüntető hangoztatása és hangsúlyozása.

Laczkó Bandinál az András-nap alkalmából emeltünk poharat Babits emlékére.

Boldogult Sípos Gyula volt Somssich-diák cikkeit rendezi sajtó alá Kanyar József az Almanachjában.

Újra összeállítottam néhány dolgozatomat gépelésre. Másokat pedig kikerestem például a régi folyóiratokból, így Erdélyi Józsefről, Illyésről, Jékelyről. Megnézem a Pozsonyi Magyar Minervát is, ahová Jékely, Weöres, Forgács és Vas könyveiről írtam. Somogyról találtam a Kelet Népe 1938-as számában egy jó szociográfiai cikket. A kárpátaljai ruszin kérdésről. Közben a zalaegerszegi meghívás is megérkezett a Babits-előadásra. Itt még ki lehet talán mondani egyet-mást a közép-európai közösségről és a magyarságról.

Cikkek, prózai írások tovább válogatása. Közben kis ünnep feleségem névnapja: Stefánia. Szülei fiút vártak, de hogy lányka jött, hát így kapta a várt István helyett a Stefit… Néhány kedves barát jött és sok szál virág.

Prózaválogatás… Kálnoky verseskönyvének olvasása… Keresztury Dezső beszélt Albert Zsuzsával a rádióban Babits maszkjairól. Okos szövegek hangzottak el sok intimitással, csak a végén a saját verseit ne mondta volna el Dezső…

Havazni kezdett estefelé. Érdekes, hogy ez Munkácsot juttatta eszembe. Tiszta és szép emlékeket. El is olvastam újra a kárpátaljai írásomat. Majd egy tisztább világban, mint dokumentum, talán újra meg is jelenhet. (Kelet Népe 1939. május) Ezt az írást akkor Darvas és Féja Géza is lelkesen köszöntötte.

Somogy szerkesztőségi ülés. A 6. számban a Jékely-levelek első részlete és a borítóbelsőn Weöres Sanyi ifjú képe. Akár egy kis Shelley. Két rajzom is jött e számban Sándorról, melyeket egyik levelem hátlapjára firkáltam fel, talán 1935- vagy 1936-ban. Kiss Tamás is írt a harmadik nemzedékről ebben a Somogy-számban.

Nem sok jót mesél Fodor Bandi a folyóiratok szorongattatásáról. Ügyes bukfencekkel viszik csak tovább a „Szabad Cirkusz” mutatványait… Említette, hogy Debrecenben nagyon kiélezte Tornai a Juhász- és Csoóri-helyzetet úgy a lírában, mint a politikában. Nagy tapsolással fogadta a hallgatóság.

Páskándi írt, játssza a líra tervező szerepét a Kortársnál. Garai Gábor megsértődött, hogy még csak nem is küldött neki felkérő levelet Páskándi. Melodráma a Cirkusz sarkában.

Ezen a napon jöttek be a szovjetek Kaposvárra. A „dicső városvédők” leventéket állítottak eléjük. Ott fekszenek sorban Loncika sírja mögött, betonfedelű sírokban. A város hősi halottai lennének? Nem, iszonyatos áldozatok, mint Rómában az oroszlánok elé vetett keresztények voltak. Lassan neveik is lekopnak a betonlapokról… Ez a történelem?

A rejtett egész verseskötetem levonata csak nem érkezik. Viszont új prózakötetemből 221 oldalt már legépelt Magdi. Ma vittem körülbelül negyven új oldalt is. Így már nem idegesít annyira a szerződés tizenöt íve.

Estefelé a Zárda (ma Április 4-e) utcán jöttem haza a gépelésekkel. A „csigaház” emeleti szobájára felnéztem. Csigaháznak neveztük ezt a Zárda utcai házat, ahol valamikor Loncika lakott. Innen jött hozzám. A szép antik bútorait egy egylovas szekér hozta. A bakon egy volt csendőr ült, mellette pedig Loncikám. A „csigaház” most rettentően kopott. Vakolata erősen hull. Boldog időnk emlékei se tudják megszépíteni. De abban az időben vadonatúj, szép „csigaházacska” volt. Most függönytelen ablaka mögül egy kócos öregasszonyféle néz ki. Vagy talán csak ruhákat akasztottak az ablakkilincsre? 202Megrendítő volt nekem ez a látvány… Jobb is, ha lebontják ezt a házat a kellemes illatú, volt tiszta pékség mellett.

Levelezés: Vas Istvánnak és Kálnokynak, és az elmaradt sajtók olvasása.

Baráti köröm mindjobban összedugja a fejét. Nem a titkok közlése miatt, de azért, mert egyre több a nagyothalló közöttünk.

Verseket küldtem a pesti lapoknak karácsonyra. Délben pedig indultam Zalaegerszegre. Ott este hat órakor Babits-est lesz. De bizony összesen csak harminc-negyven diák volt és talán tíz felnőtt a megyei könyvtárban. Talán a Mikulás vitte el a közönséget?… Azt hiszem, inkább az, hogy Egerszegen nagyon rossz a szervezés. Egyetlen plakátot sem láttam a városban. Tehát amíg Szekszárdon, Kaposváron, Pécsen szépen mentek a Babits-estek, addig itt bizony, csekély volt az érdeklődés. De örültem annak, hogy eljött ide Szentmihályi Imre volt zalaegerszegi múzeumigazgató barátom. Ő alapította a göcseji skanzen falumúzeumot. Igen csúnyán bántak el vele a tanácsok, mert birtokos családból származott.

Gépelések előkészítése. Kb. 260 oldal már kész. Kíváncsi leszek, összeolvasva mit mutat ez a gépelt könyv? A címe mi lehet ebben a formában? Tükrök és válaszok, látom a naptáram lapján. Azért, mert riportok is vannak benne. A kérdező Fodor András és Albert Zsuzsa volt…

Most értesítettek Pestről, hogy az Irodalmi Alap nagydíját én kaptam. Az ünnepség a Vigadóban e hó 16-án lesz.

Elég fáradtan írom a könyvem utolsó esszéjét. A kaposi várról írt régebbi írásomat dolgoztam át. Gyerekkoromat idéző fejezet ez. Talán ezért is ment nehezen az írása, mert annyi sokat kellene róla mondanom. Hiszen úgy éltünk itt, mint a 203szép jégmadár a Kapos fűzfáin. Talán már a fűzfák sincsenek, mert a hidak már rég nem vezetnek át ezen a folyón, melyben még én mint fiatal diák tenyérnyi pontyokat és süllőt is fogtam. Igaz, kicsi volt, de hogyan is nőhetett volna meg a süllő a sűrű vízben, amelyben annál több volt a rák. Mégpedig nagy példányok. Még rácsáztuk is ezeket a rákokat. Pestre is szállították a kaposi és bárdibükki rákokat a Gellért szálloda konyhájába. Ma már piszkos víz folyik a Donner és a város között. Hova lettek innen a domolykók? És hova lettek a cigány horgászok és a fürdőző gyerekek?

Hivatalosan is értesítettek a Művészeti Alap díjáról. Közben harminc szonettet már gépelésre is előkészítettem.

Állandóan jönnek a szállító repülőgépek Taszárra. Az egész város mende-mondával van teli.

Borfejtés volt Becén. Szabó szomszéddal együtt négyen voltunk ott. Laczkó András is, aki már pincemesterem lett, hiszen mindennek tudja a helyét, és szorgalmas. És itt volt még Lévai Jóska is, aki Gruber János utóda lett a kaposi történeteivel. Hideg, ragyogó idő volt. A szomszédomnál ebédeltünk a melegben. Hoztam haza harminc liter bort, bár van itthon a karácsonyi ajándékozásra hatvan liter. Már délután a poharaink odafagytak a pince előtti kőasztalra. Nagyon száraz a hegy. A téli aszály kegyetlen faggyal párosult.

Összerendeztem a kötetemet.

Utazás Pestre. Délelőtt Győri Jánosnál voltam a Szépirodalmiban. Oszterhuber Etelka a műszaki szerkesztője A rejtett egésznek. Ő közölte, hogy könyvnapi könyv lesz a kötet. Ebéd után a Vígadóban nagy közönségű ünnepségen adta át 204Cseres Tibor az évi Irodalmi Alap-díjat. A beszédében Cseres kitett magáért, mert válogatott gondolatokkal jellemezte a lírámat. Sok barátom jött el. Írók és festők egyaránt. Talán Reich Károlynak örültem a legjobban, mert földi. Ismeretlen somogyi fiatal művészek is jöttek. Nagy hóesésben mentem ki a Déli pályaudvarra.

Egyre több gondot okoz a leendő prózakötetem. Győri János javasolta, hogy amikor küldöm vissza a példányt, írjak Illés Endrének, hogy tartsa a köteten a szemét, mert sok megjelenésre váró tanulmánykötet van a Szépirodalmi Kiadónál. Így valószínűleg a legjobb esetben is csak 1985-ben jelenhetne meg.

Most, hogy szicíliai írásomat korrigálom, eszembe jut, hogy Rómából Gallé Kornéliának nagyon sok és hosszú levelet írtam Fonyódra. Ez a gyűjtemény volt az én Római naplóm. Még Somogyjádon láttam a patikában. Viszont elfelejtettem elkérni. Nelló pedig meghalt, és az örökösök kezén ki tudja, hová lett ez a levélgyűjtemény? Elvitte a somogyi szél? Pedig de szeretném, ha előkerülne. Kettős világot tükrözne. Nellókával egy meleg és szép barátság esztendeit és római életem félévi emlékeit és élményeit őrizné. De előkerül-e ez a gyűjtemény?

A Magyar Nemzetben egy igen jellemző írás jelent meg Takáts Gyula cím alatt az Alap díjának átadása alkalmából.

Stefike az elesett öregasszonyokat látogatja végig karácsony előtt, és ajándékokkal kedveskedik nekik, XII. 22-én nekünk pedig két szép fogast hozott és tisztított pulykát karácsonyra.

Délután a temetőben apám és édesanyám, Loncika, Emil öcsém és a Stefike két meghalt kisgyerekének sírját látogattuk meg. Fenyőcsokrokkal, gyertyákkal.

Délelőtt összeállítottam a kötetemet. Ott van a kis karácsonyfánk alatt. A címe így talán ez lesz: A valóság tanít a szóra. A fejezetcímek pedig ilyenek: Tekints a múltra, nézz a jövőre (Batsányi). 2. A látott és a láttató világ 3. Tükrök szava 4. Jegyzetek, válaszok és vallomások…

Ezeket délelőtt jegyeztem le és tettem a kötetembe. Persze nem tudom, hogy ezek maradnak-e végül is a címek. A konyhából halászléillat száll, és a szép hó helyett kint az udvaron eső csepereg. Fekete karácsony. Levlapokat kezdek rajzolgatni újévre.

A Nők Lapját kivéve minden karácsonyi számban jelent meg versem. Ezekben a lapokban Weöres Sanyi és Illés Bandi a legszorgalmasabb.

Ahogy nézem, az Alap nagydíját az előző évben Illés Endre kapta. A karácsony és újév közti napokban a sok javítás közben szinte rászoktam újra a tubákozásra. Egyre többször szippantok a szelencémből.

Most feladtam a Tükrök szava, betűk arca című esszékötetemet a Szépirodalminak. Az idő szép, tavaszias, mert 13 Celsius-fok, plusz. Este lila, rózsaszín az ég, a tiszafák feketék benne, és a házak is sötétek. Az egésznek valami különös reneszánszkép hangulata van, ahogy sétálok az Esterházy–Bajcsy utcában. Ez a rózsaszín, lila, kék megszépíti az udvarokat és az épületek formáját is. Festeni és verset írni kerekedett kedvem. Most még csak az újévi viszontválaszokat kell megírni.

Ötvennégy levelet írtam meg.

Szilveszter. Délelőtt az Omniába a baráti kör. Ebéd után a taszári szőlőhegybe mentünk. Kisütött a nap. A hegyes-völ206gyes teleki szőlőhegy ma szebb lett nekem, mint valaha Toscana. Itt a hegyen újraépül sok pince, szép szobákkal. Én még láttam 1950 és 1955 között az ősi szép hegyet. Jegyzeteim gépelve és a fotóim is a múzeum fényképnaplójában vannak. Ki kellene ezt a gyűjtésemet is adni. Lenne két-háromszáz oldalas könyv A somogyi népi szőlőművelés címmel. Séta után Stefikével két szál gyertya mellett búcsúztattuk az évet vörös és fehér bor mellett.

Délelőtt Csu Fu két versét leírtam. Húgom éjfélkor felhívott Pestről. Szegény gyengélkedik. Lányai pedig német földön karácsonyoznak és szilvesztereznek. Jó gyerekek, de mindenki a maga életét éli, és így a szülők sokszor egyedül maradnak, mint most is… Csak ketten maradnak önzetlenül mellettünk. A természet és a művészet. Kell-e náluk erősebb és jobb barát. Csu Fu erre régen rájött, és így is él Drangalagban.

Részeg cigányok csöngettek és kívánnak boldog új esztendőt. A cinkék is itt vannak, és nagy ciccegéssel csipegetik a vágott diót. Mintha tavasz lenne, olyan szép az idő. Csak az a kár, hogy minden nagyon száraz.

Krúdyt olvasok gyógyítónak, mert az epém újra fáj. A Jockey Club százoldalas gyógyító recept. Remekmű, a sok kor- és osztálytörténeti utalással, lelki és környezeti távlatokkal olyan, hogy alig lehet letenni. Végül elmúlott az epegörcsöm is.

Közben egyre jönnek a levelek Kárpátaljáról, Erdélyből, Svájcból. Bár Erdély lehetne Közép-Európa Svájca! A barbárság közepén egy éden-sziget. Álom a dézsából…

Válaszolgatok…, „Móricz Zsigmond Baráti Kört” akarnak alakítani, Cseres, Karinthy, Tatay. Csatlakozzak az aláírókhoz, írta Fekete Gyula.

Tegnap Hegedűs Géza egy nagyon szép összeállítást adott Jékely Zsoliról a rádióban. Költői nagysága nemzedékünkből világosan egyedülálló. Jelentős művészt és embert mutat.

Stefi még mindig betegeskedik, és ha ő fekszik, akkor baj van. Igen aggódom érte. Láza nincs, csak igen elesett.

Egyik újságíró mondta: a magyar értelmiség előtt két út áll. Az egyik az alkoholizmus, a másik pedig járhatatlan. Kegyetlenül jó mondat. Persze kaposi volt az illető, mert Somogyban is akad egy-egy kitűnő tollforgató a sok tollnok és „pincér” között.

Krúdyt olvasok tovább, és folyóiratokat szedegetek elő. A Kortárs csángókról közölt írásai érdekesek.

Az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó verseket kér egy orosz nyelvű antológiához. Közben beajánlottam Kerék Imrét is, aki nagyon jól fejlődik.

Sajnos Stefi tovább is fekszik… Pomogáts most értesített, hogy a Somogyi Almanachnak beküldött 90 oldal írást a munkásságomról kiadják.

Kínai mesterek rajzaival foglalkozom. Jó nézni ezt a zseniális tisztaságot évezredekből visszaragyogva.

Tegnap hallottam először Balassi Bálint Szép magyar komédiáját a rádióban. Ez a pásztorjáték bizony nemcsak elgyönyörködtetett, de nyelvének gazdagságával elbűvölt. Elő is vettem a szöveget.

Másolgatom és javítom a nyáron írt Lonci-szonetteket. Közben megtaláltam Lonci pár levelezőlapját és benne egy fényképet is a szinevéri tengerszemről, ahol együtt voltunk 1941 szép tavaszán, amikor Lonci Ökörmezőn volt a „magyar a magyarért” akció vezetője. Megrendítően felzaklatott az uzsoki magyar hősi temető, amelyet akkor ők tettek rendbe. Uramisten, mi lehet az ungvári Bercsényi-várral? Csak most bujdosók igazán a magyar kurucok. Pontosabban a kuruc magyarok.

Kanyar Jóska közölte velem az Almanach rám vonatkozó tervét. 1984-ben a „Fonyód 900 éves” című kötetben szerepelne a berki néprajzi gyűjtésem. 1985-ben pedig A Somogyi Nagyberek disszertációm kiadása bővített adatokkal. 1986-ban jönne Pomogáts kis könyve lírámról a hetvenötödik születésnapomra, amelyet még meg is kellene érni… Ezzel az évvel Jóska hetvenéves lesz, és nyugdíjba menne.

Az Élet és Irodalom 1984. évi első száma a vezérhelyen Weöres Sanyi Fécesz című versével jelent meg. Bizony, nem fécesz ez a vers, de kitűnő írás, még akkor is, ha Krisztus nevét is beírta a szövegébe. Mindez csak Weöres régi feltűnéshajszolásának megnyilatkozása. Mindig szerette az elámítót a közönség, a polgár felé. A nagyotmondás volt a lényeg, ha mögötte más épült is. Reklám ez ötért! Aztán mindig jót nevet ilyenkor, szívből, az igazi költők módjára.

Adolphe Appia (1862–1928) kiállítása a Somogyi Képtárban. Érdekes és szép. Ilyesmi után ballagnak a Csiky Gergely Színháznál is. Persze, a megnyitón senki sem volt a színháztól. Vidéki kakasok, zavarja őket, ha más korábban kukorékol.

Annyi a feladatom, hogy sétáimmal szinte magam elől menekülök, mert azt hiszem, így nem kell elvégezni azokat… Ráadásul néprajzi gyűjtéseim kiadása is a nyakamba szakad lassan.

Ez a naplószerű jegyzetelés is csak lopja az időmet. – Hogy érdemes-e egyáltalán? – Inkább már csak megszokásból firkálom. Lám csak, ide jut az ember. Most pedig újra veszem a botot, és neki a határnak… A kaposi pilvaxozás is ilyen menekülés magam és a betűk elől.

Versválogatások a sajtószolgálatnak és az újságoknak. Közben Kiss Tamás megküldte a Hang és visszhang című kötetét. Versek és műfordítások. Benne van a hetvenedik évem209re írt verse is. A rokon népek népköltészetéből nagyon sok szép fordítás.

Pomogáts Béla A transzszilvanizmus című kötetét küldte el. Csodálom, hogy megjelenhetett. Bélának ez sem tartozik majd a jó pontjai közé. Persze, csak a mai horizontban.

Próbálom összeállítani a néprajzi gyűjtéseimet a Nagyberekről. Rajzaimmal jelenne meg még ebben az évben.

A cserénfai völgyben nagy séta a havas erdőben. Két méhésztelepet is találtunk. Az erdőből sírt a rejtett fűrész, a maszek munka a köz erdejében…

A pécsi egyetem rektora írt, hogy májusban az egyetem aulájában egy kerekasztal-beszélgetést akarnak csinálni Grandpierre-rel, Tatayval, Weöressel és velem, mint az egyetem volt polgáraival. Érdekes, ez összeesik doktorrá fogadásom idejével, amely ötven éve volt ebben a teremben. Ifjúság, frakk, szüleim, barátaim és kis szomorúság is, hogy lassan elmúlnak a szép pécsi egyetemi napok. Négy évet és egy gyakorló gimnáziumi tanári évet töltöttem Pécsen.

Egy idegileg tönkretett ember jött hozzám az utcán. A költők, írók kötelességéről beszélt, hogy meg kellene nekik írni azt, hogyan pusztulnak az emberek egy lelki terror nyomása alatt. Elmeséli, hogy pap akart lenni, de nem engedték középiskolába. Így aztán kovácsinas lett. Majd tovább mondja az üldözéseket a szókimondó hitvallása miatt. Fiát sem engedték beiratkozni a Berzsenyi iskolában a vallásoktatásra. Összeroppant. Világosan kifejtette az alkoholizmus, az öngyilkosság, a káromkodás és a kocsmaszellem terjedésének okait… És ez az ember lenne őrült, aki ilyen pontosan fogalmaz?

Közép- és Kelet-Európa lakosságának jelentős hányada lelkileg silányodik. Akit nálunk ezek a kérdések nem izgatnak, azok úgymond egy evés-ivásra épülő társadalom hívei? Az értelmiség sorsa egyre tragikusabb…

Rajnai László megküldte J. G. Herder Értekezések, levelek kötetét, amelyet ő fordított. Igen szép kiadás. Rajnai volt Várkonyi leghűbb barátja. Nándorról talán ő tud a legtöbbet. Ez a barátság miért szakadt meg, ki tud róla? Azóta is áll a Várkonyi-mű folytatólagos kiadása, ismertetése és a köztudatban tartása. Rajnai félreállt a Jelenkortól is. Avagy a Rákosi-időkben félreállították? És mert rátarti, azóta sem jelentkezett a folyóiratnál, Szederkényiéknél. Márpedig vele a Jelenkor egy európai koponyát nyerne. Műveltsége, könyvismerete, tájékozottsága az egész szerkesztőség fölé emeli. Megpróbálom megnyerni, hogy írjon ismertetéseket vagy esszéket a Somogynak. Barátságunk régi, talán fog is írni. Herder könyvének nagyon örülök, hogy elküldte.

T. S. Eliot-, Yeats-, Auden-olvasás.

Fodor Bandi megküldte Szó, zene, kép című válogatott és új esszéit. Ajánlásában ő engem bátyjának mond, de én azt hiszem, az irodalomban inkább a „fiam”…

A Tanít a táj rádiós interjúsorozatában Bandi érdekesen rajzolta ki azt a légkört, amely Weöres Sanyi, Csorba és körülöttünk van. Ezt a rádióinterjút elküldte nekem Lajta Kálmán. Kijavítottam, és közlésre le is adtam a Somogyhoz.

Sok vers és hangulat kísért. Bementem a könyvtárba, és műemléki, művészeti folyóiratokat néztem át. Az angol- és a némettudásom javítására ez a legjobb módszer. Olvasni az írókról, nézni a festők és a művészek alkotásait.

Expresszlevélben megküldte a Szépirodalmi A rejtett egész kötetem első levonatát. Nagyon örültem azért is, hogy érzéseim most sem csaltak meg, ugyanis a napokban már vártam, és többször is gondoltam erre a kötetemre. Holnap megkezdődik a korrektúrázása.

A berki szigeteket, tavakat válogattam régi térképekről és határjegyzékekből. A fonyódi könyvbe kellenek a dolgozatomhoz.

Kanyar József asztaltársaságunkban elmondta Krlezsával folytatott beszélgetését Zágrábban az egyik darabjának a kaposi színházban való bemutatójáról. Kanyar ajánlotta, és Krlezsa örült neki, engedélyezte, de a helyi színház akkori igazgatója és ráadásul vele együtt a helyi megyei vezetők a fülüket sem mozdították. Ekkor valami Laczina volt az igazgató, de utána Zsámbéki is aludt. Krlezsa pedig közben meghalt.

Szépen és kevés hibával szedték Debrecenben A rejtett egész című verseskötetemet. Közben vártam azt is, hogy esszékötetemet megkapta-e Győri János. Ez nyugtalanít…

Jó hír. A Szépirodalmi megkapta az esszékötetet. Sok levél érkezett, és közben Fodor Bandi értesített a szövetségi fejleményekről és arról is, hogy az ő Fülep Lajos-kötetének olvasását elkezdte Kardos. Úgy látszik, felkészül a kötet kiadására.

Szerencsés véletlen, hogy ma nem jártam úgy, mint Ödön von Horváth Párizsban. A sok hótól egyre repednek, törnek a fák a városban. Leveleimet vittem a postára. Stefi megkért, hozzak egy keresztrejtvénylapot is. A Szent Imre sarkon odamentem az újságos pavilonhoz, és abban a pillanatban irtó reccsenéssel a járdára csapódott a templom előtti öreg tulipánfa. Tíz méteren múlott az életem, mert ha nem megyek akkor oda a rejtvényért, akkor rám csapódott volna az óriási ág. Ilyen módon, így zárult volna az életem. Így csak a templom előtti utat zárta el a fatönk. Így csak egy kerülővel mehettem tovább az új rejtvények útján…

Reggel óta szakad a hó. Mindent elfed a sok fehér. Sok-sok madár jön is az etetőnkre. Még a harkály is bejár a cinkék és stiglicek, vörösbegyek közé. Sok autó akadt el a házunk előtt.

A rettentő hó és szél szétrázta a parkokat. Olyan a Berzsenyi iskola előtti park, mint a nagyatádi volt az 1944-es front után. Derékba törte a vihar a kedves, húsz méter magas fenyőfáimat. A nyírfák se bírták a hó súlyát, sorra földre roppantak, és a derékvastagságú fák is szétrepedtek. Az utcák veszélyesek, mert az élő villanydrótok leszakadtak.

Párizsból megjött a Magyar Műhely 1983. december 1-i száma. Hírei érdekesek. Géczi János, Simó Ádám, Székely Ákos képversei általában, ha külszínre újak is, de éppolyan primitívek, mint Pósa Lajosé voltak a század előtt. Ezek erőszakkal készült versek. Tartalmukban bizony kínosan egyszerűek, és olykor a szöveg még a szóviccek nívójáig sem ér. Tömegben gyártható erőltetettség az ilyen vers. Érdekes, hogy a keszthelyi Aranyi Lacika is ide tartozik. Érdekes az is, aho-

Második feleségem: Horváth Stefánia

gyan Keszthelytől Párizsig feszíti az érvényesülési lehetőségeit. Ez és az ilyen líra Mucsa és az Eiffel-torony árnyékának keveréke. Talán Szeles József mond a verseiben a legtöbbet.

Az emberek tömege végül is annyira nyeli a ki nem mondható igazságot, hogy egyik része gyomorbajos, a másik pedig cinikus lesz. Ez a réteg iszonyú mértékben szaporodik… Idegbaj, hisztéria, morbidság, alkohol, dohány, öngyilkosság az ideges „jólétben”…

Kanyar Józseféknél voltunk az este. Jóskában akkora vitalitás tombol, hogy el sem tudom képzelni, mi lesz vele, ha nyugdíjba kell neki menni.

Hajnal óta esik az ólmos eső. Utána tíz órától a hó. Itthon másolom az új verseket, és javítgatom is őket, mert bizony meg kell teremteni a verset, akárcsak a mester teremti műhelyében a tárgyat. Aztán lehet csak megmunkálni, persze, ha kell. Ilyen havazó időben szeretek dolgozni. Mennek az órák fáradtság nélkül.

Rajzolom a Nagyberek-dolgozatom néprajzi vonatkozású illusztrációit. A nádi pásztorkodás, halászás és madarászás eszközeit, szerszámait. Nehezen megy a klisére való, magyarázó jellegű ábrázolás. Bizony, ez inkább kézügyesség és gyakorlat és nem művészet. Dolgozatomhoz lesz öt-hat ilyen lap.

73 éves lettem. Stefi három szál virággal köszöntött reggel hét órakor. Csupa élet és figyelem ez a kicsi horvát–kun–magyar asszony. Sokan jönnek köszönteni. Szél Jóska Atádról borpárlatot hozott a Vikár-ülés előtt. Itt, Kaposban lassan kapnak rá Vikár nagyságára, pedig ezt már rég megírtam, és a hetesi emléktábláját is felavattam. Viszont nagyon jó hallani Együd Árpád nagyszerű szerepét a népdal, a vers, a népi imádságok gyűjtéséről. Árpád Vikár méltó utóda volt. Jó, hogy 214annak idején kineveztem muzeológusnak a siófoki múzeumhoz. Tragikus, hogy oly korán meghalt. Óriási értékű anyagot hagyott Somogynak. Minden módon segíteni kell ennek a gyűjtésnek a kiadását.

Édesanyám elbeszélése szerint nagyon nehezen jöttem a világra. Mihály öregapám órákon át morzsolgatta a rózsafüzért. A kis cseh-morva öreganyám – aki egyetlen idegen a sok magyar fel- és lemenő között – azért, mert tarkómon nagy göndör hajjal születtem, azt jósolta édesanyámnak, hogy a fia művész lesz… Ma születésnapomat idézve mise volt. Pénzt adtam a templom javára és megkértem a plébánost, akit Pázmánynak hívnak, hogy mondjon egy miatyánkot értem. Anyám ágán az egyik Antal előd egy miséért ötezer holdat adott a tihanyi bencéseknek. Így is maradt ennek a törökverő katonának Kötcsén több mint négyezer holdja.

Rajzokkal együtt elég érdekes a nagybereki írás. Azt hiszem, ennyi eredeti közlést nemigen rögzítettek erről a tájról és erről a világról.

A februári folyóiratokat nézem át. Mándy írásai egyre sablonosabbak és laposabbak is. Weöres Sanyi egy szikrát se enged a világirodalmi nívóból. Győri János gyönyörű, ismeretlen Jékely-verseket közöltetett az Új Írásban. Zsoli nagyvonalúan feledkezett meg sok szép verséről. Győri János alapos és nagyon jó szerkesztő, és ő is szerette Jékelyt. Együtt mentünk Zsoli temetésére.

Megrajzoltam még néhány bereki vonatkozású dolgot. Gunyhókat, téli és nyári állásokat, pásztor- és halásztanyákat. Ezek időmet nagyon elveszik, de meg kell menteni ezt a világot is. Bél Mátyás munkája ma már forrás. Ilyen lesz ez a dolgozat is a berekről. (A somogyi Nagyberek) Érdekes, hogy ez a mocsár mindig érdekelt engem. Bizony, szép ez a berki, de az általános somogyi mocsár rettenetes. Azok a régi kaná215szok, bivalyosok jó pásztorok voltak. Őrzők és őrök; de ezek ugyan kicsodák?

Színház. Spiró György Kert című műve. Azt gúnyolja, amit talán nem is ismer, és azt hiszi, hogy a mai szexdivat és a bugrisság betétjeivel és trágár dumákkal szolgálni lehet a magyar közönséget. És mindez Thália oltára körül beleegyezéssel, sőt anyagi támogatással történik. Pusztuljon tovább Berzsenyi Dániel erkölcsi tétele. Én remélem, majd kifutja magát ez a hullám is. Közben épp arra kérnek, hogy menjek el egy közös színházi megbeszélésre. Van-e ennek értelme?

Kint voltunk a taszári szőlőhegyben. Összefüggő a hó még ott kint. Lementünk most ahhoz a forráshoz, amelynek gyönyörű füves, árnyékos forrásánál annak idején Loncikával többször üldögéltünk és pihengettünk. Távol a világtól mégis itt egy somogyi édenkert közepén éreztük magunkat. Ahogy nézem, lassan elvadul ez a szép völgy is. De akkor, amint ott üldögéltünk, láttam, jön egy magányos öregember. Megtudtam azt is, hogy ő az, aki e forrástól kivezető erecske mellé fűzfabokrokat ültet. Ültetget az erdő, szőlők, horhók, völgyek zugában egy ember, aki még azt sem remélheti, hogy valaki észreveszi a kezének a nyomát. Volt úgy, hogy kint ebédeltünk nála. Most napsütéses téli fény volt. A jó emberem sorsa azóta mi lett, hiába kérdezem a hegyet…

Olvasás: Herder, Pascal, Krúdy és folyóiratok. Laczkó elhozta az idei első Somogyot. Drescher J. Attila igen érdekesen írt Kinek könnyebb kötetem novelláiról. Domokos Mátyás Babits-írása kitűnő.

A választmányi ülés az Írószövetségben határozatképtelen, mert csak 25-en jöttek meg. Távol tartják magukat az írók, nem az Andropov-temetés tévénézése miatt, hanem mert nem értenek egyet a vezetés hallgatásával a történtekről. De amúgy is mit tehetnének. Tovább kell olvasni a hazugságok rózsafü216zérét és eltűrni a blokád alá vett szigetecske sorsát. Így aztán ez a választmányi ülés személyi viták helye lett. Ki Aczél, ki Pozsgay szavaira teszi a voksát, mint reménycsillagra, mármint a saját hasznát illetőleg… Vas Pista is itt volt. Már bizony, alig tudja szegény bevenni az orvosságait is. Sajnos, nagyon megöregedett. Görgey a főhadsegédje. Vas Pista nagyszerű és okos taktikájú „hadvezér” a maga módján. Úgy, hogy minél tovább legyen szabad neki és másnak is a jóra nyitott a pályája. Szíve szerint igazán nem piros-aulikus, avagy „pecsovics”.

Könyvet kaptam Vecsésről dr. Borbély Ervintől. Azt hiszem, ő a szerző is. Címe: „Ékes Ákos”. Engedéllyel jelent meg, százhúsz példányban 526 oldalon. Azt hiszem, verseim hangulatának köszönhetem, hogy elküldte nekem. Úgy látom, jól ismerhette a Helyettük szóljál és A rejtett egész írásaimat. Ebben a könyvben lesz mit olvasni, mert igen érdekes, igen jól csoportosított válogatás, az Ámon-himnuszoktól, a Zsoltárok könyvéig, Egyiptomtól Kínáig ívelő válogatás ez. Persze hiábavaló, mert százhúsz példány porszem a szellemi sivatagban.

Bizony, kár volt előlegezni a bizalmat. Az idézeteiből nagyszerű a koszorú, de a szerző eléggé rigmusíró. Szép és bölcs írások alatt az a világ, amit szeretne megidézni, az ő szavaival elsatnyul. Csak kísérletezik…

Bizony, silány kis összejövetel volt az Írószövetség választmánya. Újra csak azt kell mondanom: az egész délután okoskodó kakaskodás volt.

Úgy látom, Pándi Pál hű önmagához. Nem hozta immár második szombatja „A kaposi tanítóképzősöknek” írt versemet. Illyés neve és Csánkim idézése a versemben valószínű irritálhatta Pándit.

Úgy látom, nagyon provinciális a magyar írók és a szövetség légköre. Az írók oxigénjét elvonja helyzetünk. Mondhatnám, egyre szaharaibb a légkör.

A szövetség pedig egy fenntartott rossz?! A szókimondás és az újat akarás talán csak a fiataloknál van meg. Itt-ott ég csak a mécses a pesti és a vidéki otthonokban a koponyák zugán…

A külföldi rádiók magyar kritikái tárgyilagosabbak és nívósabbak, mint a mai hazai folyóiratainké…

Kicsit csitult a munka, szükség is van rá. Mi tagadás, hogy olykor többet szédülök. Írtam Illés Endrének, mert olvastam a Népszavában Orv rögtönzések III. írásában, hogy Bohuniczky Szefit föl lehetne támasztani. Megírtam, hogy nálam van a Hetven év, életem története című önéletírásának első része és – véletlenül – még a végrendelete is, hogy kéziratát Rónay Györgyre és utódaira hagyja. A Somogyban ezekből hozattam remek részleteket. Kértem Illést, hogy adassa ki Szefi életrajzát, amely nagyon is világos és színes írás. Jobb, mint a ma divatos önéletrajzi írások. Az asszonyok sokszor, sőt mindig őszintébbek, mint a férfiak. És vallomásaikban érzékenyebbek is. Ezért örülnék, ha megjelenne a Hetven év. Különben is szeretem Szefit mint embert és mint írót is.

Czigány György és a tévé hallgat az Ezüst Kancsó megfilmesítéséről.

Tűnődöm, hogy elmenjek-e a Csiky Színház megbeszélésére. Műsorpolitikájukon nagyon el lehetne gondolkodni, sőt kötelességem lenne bírálni. Ez így nem magyar játékszín és nem a magyar szellem pódiuma, hanem sztriptízesített csámcsogás. És modernnek hiszik magukat ezzel a színházzal. Azt hiszem, kár lenne itt felszólalni, pedig nem ízlik ez a paprikás krumpli sem nekem, sem pedig a kaposi közönségnek. Ezekkel a szerepekkel a jó színészgárdát csak egyre lejjebb viszik. Mást érdemelnének ezek a színészek. De egyáltalán ki jogosította fel ezeket a vezetőket? Szolgálni kellene nekik a szellemet, de nem így…

Megkaptam A rejtett egész című kötetem levonatát, vissza is küldtem, mert expressz kérték.

Elolvastam Csoóri írását a kisebbségi kérdésről. Az amerikai kiadást. Szörnyű igazságok ezek. Soraiból kitűnik, hogy szinte élet-halál küzdelem folyik. És ez mintha hazai beleegyezéssel folyna. Szükségtelenek vagyunk talán a Duna-medencében?…

Este a tanítóképzőben voltam. Sipos Gyuláról jelent meg Szijártó Pista könyve. Az egészből az sült ki, hogy Gyula jobb riporter és esszéíró, mint költő.

A Nobel-díjas Solohov meghalt, és mögötte úgy áll a Csendes Don, mint a titok és a vád, hogy ki is írta ezt a nagyszerű eposzt. Szolzsenyicin szerint nem Solohov. Plágium, pontosabban ellopása egy ukrán, kozák író művének. Egy fehér katonatiszt írónak, aki eltűnt? Solohovtól azóta is hiába kérték, hogy mutassa meg a kéziratát, a naplót, sohasem tudta megmutatni. A válasz ez: „eltűnt a nagy háborúban”. Akárcsak a napló, eltűnt a fehérorosz tiszt is? Egy biztos, azóta se írt Solohov egy nagyobb munkát, csak átlagokat ígérő művet. Nagyon csodavilág ez a tőlünk kelet.

Leadtam Kanyar Józsefnek a Nagyberek-dolgozatomat. Címe: Nádi pásztorkodás, halászás és madarászás a Nagyberekben. Hetvenkét oldal és nyolc rajzolt lap, egy térkép és két rajz Boszkovics (Beszti) János gulyás-bivalyos festett és karcolt kobakjáról.

Ezzel kicsit megpihentem, de tovább is zaklatnak a gépelt szonettek. Reggel pedig megnéztem a többi néprajzi gyűjtésem gépelt lapjait is. Bizony, ez is új dolgozatra serkent. Ezzel a népi pásztorkodással együtt készen lenne a néprajzi gyűjtésem. Ezt is ki kellene adni…

Magányos sétáimon varjúhangra figyeltem fel. A varjú az akác sűrűjében ült. Ahogy néztem itt, a város végén, öcsém jutott az eszembe róla, akinek szenvedélye volt mint diáknak a hatmilliméteres golyós puskájával a varjúvadászás. Különben a varjúból főzött húslevesnél jobb aligha lehet. Tabon, Welzersheim grófékhoz az erdősnek télen minden héten négy varjút kellett bevinni.

Öcsémről jut eszembe még az is, és le is írom, mert az állatidomítók tanulhatnának tőle. Volt egy macskája, amelyik ha meglátta, hogy Emil felveszi a kis FÉG-puskát, odaállt mellé. Az öcsém csak megmutatta a negyedik vagy ötödik szomszéd fáján ülő varjút, és amikor elcsattant a lövés, a macskája már ugrott is, és négy-öt kerítésen át, hozta is haza a lelőtt varjút és letette az öcsém lába mellé.

Ez pedig nem mese. Ha az őseink a gepárdot, öcsém a házimacskát idomította be vadászásra.

Megjelent a Népszabadságban A kaposi tanítóképző hallgatóinak című versem, amelyet abból az alkalomból írtam,

Martyn Ferenccel a kaposvári Rippl-Rónai parkban

hogy Illyés nevét kérték a főiskola homlokzatára a hallgatók, de a Csánkik azóta is hallgatnak erről. Nem tudom, ébresztő lesz-e ez a versem ebben az ügyben, akár Somogyban, akár Pesten. Nehezen, azt hiszem.

Shakespeare Athéni Timonját angol színészekkel láttam a tévében. Újra elolvastam Szabó Lőrinc remek fordítását, amelyet a magyar színészek nagyszerűen mondtak. Így találkozott Shakespeare Szabó Lőrinc szavaival. Így a theátrum a mi színészeink indulatával.

Az amarilliszeket felhoztam a pincéből. Stefi jácinthagymákat ültetett. Tegnap volt jégtörő Mátyás. A szűréből madarak dala röpül ki. A gerlék burukkolnak, tehát Mátyás töri a jeget, mert van bőven még itt a kertünkben.

Jeges, hideg volt a szél a bőszénfai szőlőhegyben. Az erdő alatt még sok volt a hó, és jól látszott a zselici erdőségekből kijáró szarvasok nyoma és a járásuk iránya ebben a hóban. Szinte körültrágyázták Bőszénfát a szarvascsordák. Nem is tudom, szőleikben hogyan védekeznek ezek a gazdák a vadak ellen. A keleti szép dombhátak szinte kopaszak. Pedig valamikor nagyon szép szőlők lehettek ezeken a domboldalakon! Hogy mikor pusztultak ki, nem tudom, mert ezeken az oldalakon ma csak ugart látok. A történelmünk is ilyen letarolt dombok sora lenne?

Furcsa mesterség vagy talán bűvészet a versírás. A sorokat bizony sokszor lehet tökéletesíteni. Ha előveszem egy-egy versemet, egy-egy szóval, fordulattal gyakran győződhetek meg erről. Néha ki is javítom ezeket a sorokat azzal a reménnyel, hogy majd az új kiadásban talán így jelennek meg. Persze, ha megéri ezt az ember. Másképp bizony csak úgy, a régi „rend” szerint marad „tökéletes” az ilyen vers. A szonettjeimmel vagyok olykor így. Egy-egy szó fényesebbé teszi a verset… Este javítgatás közben az Ezüst Kancsót mint színdarabot adták a rádióban.

Értesítenek, hogy az írók befizethetnek hatnapos bécsi útra. Időpont: június 6–12. lenne. Jókor jött, úgyis készültem Bécsbe, ahol csak négy-öt éves koromban voltam néhány napig édesanyámmal és öcsémmel. Akkor a volt 44-es ezred után mentünk Reichenbergbe, ahol apám mint katona szolgált. Persze, ebből az időből szinte semmire sem emlékszem. Én pedig azóta is mindig halogattam ezt az utat. Így aztán mindig csak átutaztam a monarchia fővárosán. Most talán egy kicsit meg is ismerhetem ezt a várost, amelyikről öregapámék sokszor beszéltek.

Újra Krúdyt olvasok. Novellákat, 1931–32-ből. Olyan művészet az övé, amelyben magyar évszázadok tárgyi és lelkivilága tündöklik vagy szomorkodik, úgy, hogy sohasem sújtja le az olvasóját, de melankóliájával is reménykedővé teszi. Krúdy nemzeti orvosság. Sokkal büszkébbek lehetnénk rá!

A pécsi egyetem tanárképző karának dékánja értesített, hogy az 1984-es év évnyitóján aranydiplomát adnának át. Ezt is megértem! Mármint ezt a levelet is az idő fájáról, de ez így, vénülvén, nem nagy dicsőség. Inkább, ahogy édesanyám szokta mondani: ronda dolog, fiam, az öregség. Édesanyám 89 éves korában halt meg. Húgom szerint inkább azért, mert már nem akart tovább élni. Elküldte az orvost is, pedig még rendesen televíziózott, varrogatott, olvasott, és kitűnő kritikája és memóriája volt. 1973-ban, apámat húsz évvel túlélve halt meg. Apám halálának az oka koponyaalapi törés volt 1953-ban.

Minden időmet legszívesebben kint a szabadban tölteném. Szőlőkben, erdőkben, a présház és az erdősház a legkedvesebb tanya nekem. Különben is nagyon kedvelem az időjárással és az elemekkel való harcot kint a természetben. Amolyan félnomád ember vagyok.

Furcsa álmok kísértenek. Olyan tiszták és hidegek, mintha jégre lettek volna festve. Szerepel bennük Jankovich Ferenc, és Keresztury Dezső is többször ott van. Ezekben egy móló húzódott a zöld vízen. Együtt néztük a vitorlásversenyt. Aztán váltott a kép. Az Iszák-hegy alatt voltunk már. A Jókai utca mögött, ahol mint gyerek sokat játszottam. Érdekes, hogy a dombháton a fenyőfák koronája mind erősen törött volt. Alattuk nagy építkezés kezdődött. Hófehér antik oszlopok és istenfejek kerültek elő diákkorom szép dombjának homokbányáiból.

Ahogy olvasom a megjelent szonettjeimet, itt-ott belejavítok. Talán így sem lesznek készen?

Bodosi György orvos költő Becén volt nálam, hogy Keresztury szívesen venné, ha nyolcvanadik születésnapjára írást adnék a Fejér Megyei Szemlének. Ők készítették ugyanilyen alkalomból Illyésnek és Németh Lászlónak is a kötetet. Dezső szeptemberben lesz nyolcvanéves.

Cornélia-nap! Fonyódi évek, napok, órák és pillanatok villannak elém. Mind-mind Cornéliának állítanak emléket. Versek, novellák, nyugalom, sok tanulás, szép kirándulások hajón, csónakon, vitorlásokon, kerékpáron és gyalog. Fénylő idő volt ez. Köszönet érte neki.

Érdekes, hogy épp e napok egyikén került kezembe a sok elveszett Cornéliához írt levelem közül egy. Ezt a levelet Rómából írtam. Nagyon jó beszámoló római napjaimról. Ide is írom ezt. Meg kell említenem, hogy Cornélia otthona találkozószalonja volt a pesti és a somogyi művészeknek. Így például Fülep Lajosnak, Kassáknak, Egrynek, Dallos Sándornak, Tataynak, Jankovich Ferencnek, Weöres Sanyinak és Bacsák Györgynek, a többit nem is említeném. Ez a beszámoló levél így maradt meg: „Kedves Cornéliám, a városban, Rómában, a Capitolium alatt, Marcellus császár színháza mögött áll egy apró barokk templom. Érdekes, hogy az ajtaja tárva volt, szokatlan, mert a kis templomok legtöbbször zárt kapukkal fogadják az idegent. Itt, a templomban, az oltár helyén Róma istennő szobra áll, és a barokk díszítés zsúfolt fürtjei alatt az antik Róma kicsinyített mását találjuk. Jegyet váltottam, 223és amit kerestem, most itt fekszik előttem a templom padozatán. Sugárutak, parkok, fürdők, színházak, stadionok és oszlopcsarnokok múzsai harmóniában. Ez mind a városépítészet tökéletes mintája. Így kell építeni, hogy szabadnak érezze magát a kövek között is az ember, mert a követ az ember faragja, és a város természetes, hogy az emberért van. Ez a miniatűr rekonstrukció mindaz, amit az egykori Urbis adott a keresztény Európának. Ezek az oszlopok és ívek itt a kis templomban úgy hagyták magukra futni a középkor és az újkor építészeti stílusait, mint ahogy az életben a tölgy a repkényt hagyja. Ez a kis templom falai között rejtegeti az antik város szépségét.

Az utcát pedig nem szabad mai szemmel nézni. Az utca Rómában a mediterrán világ minden megnyilvánulásának a színhelye. Az érzések és történések, a színek széles skálája hullámzik a római utcákon. Itt-ott felvonulások, de a tömeg minden egyes tagja magának és a szemnek öltözködik. Színesek, harciasak ruháikban is, és a járókelők hálás tapssal köszöntik a felvonulókat. Amott egy-egy szabadtéri püspöki mise. A magasban repülőgép követi a hullámzó sokaságot, és az égről röpcédulák konfettiesője és zápora hull a felvonuló népre. Léggömbök, jelszavak és zászlók vonulnak. Odébb, például a másik utcában pereg a gép. Reflektorok fényében rendezők és színészek mozognak. És ezt a kutak márványtábláin ülők és az ablakokból tapssal köszönti a nép. A filmfelvétel szünetében a sztárok elvegyülnek a lelkes, együttérző lakossággal. Elvegyülnek a hosszú sleppek, tollas kalapok, a halcsonttól karcsú csípők ringásában. És ebben a környezetben mégsem idegenek. Cilinderes gavallérok szívják a cigarettát, és a batár kék frakkos kocsisa a tűzkőre alkuszik. Fölöttük pedig a tér lakóinak száradó fehérneműje lebeg. Egy szürke mellényes úr merengve néz fel az egyik selyemre. Mintha Szindbád tűnődne a római nők mulandó bájairól. Odébb vörös reverendás gyalogbíborosok vonulnak a kettős sorban, mögöttük mezítlábas ferencesek. Az egyetemi polgárok szájában harsog a síp. Góliát nagyságú kalapjaikon csengettyűk fityegnek. Ez a karácsony este sem olyan, mint nálunk. A tereken céllövöldék, körhinták, karácsonyfaerdők, kikiáltók, 224árut mutogatók, és a kén, puskapor füstje száll. Az ünnep itt nemcsak megelégedett, meghitt béke, de felfokozott élet.

Gazdag kulissza lüktet az élet mögött. Itt a színészeket háromezer év hagyománya nemesíti meg. Az életet az arányok és a formák biztos kerete öleli. Minden oszlopfő vésett parancsot mutat. Még a sarki szappanárus szavait is klasszikus hagyományok formálják. Targoncáján állva a hullámzó tömeg fölött Cicero-stílusban kezdi így: „Polgárok, én, aki idejöttem Róma közterére,” és mozdulata, amint a szappant a virágok, halak, gyümölcsök fölé emeli, a klasszikus hagyományok élő áramáról tanúskodik. Mosolyogni kell, ahogy szónoki lendülettel ajánlja cégének áruját, és ahogy becsületére esküdözve, a dolgozók javát harsogja, ha tőle vesznek. Elragadó kép. A stílus nagy dolog az életben és az irodalomban is.

Jól tudja ezt a világ. És ezért jönnek Rómába. Két akadémiát kivéve csaknem minden állam kultúrintézete működik Rómában, és ezekben egymást érik a kiállítások, a zenei és irodalmi esték. Épp most rendezték meg a francia grafikai kiállítást. Ezen inkább a konzervatív hagyomány, az élethű ábrázolás finom, biztos vonalai jellemezték ezt a kiállítást. Talán csak Demoger színes linói, Alix, Matisse és Jardins művei hozták az újat. A British council 15 fiatal angol festő munkáit mutatta be. Gazdag és igen választékos ez a kiállítás. Az absztrakt művészet kitűnő alkotásai. Hubert még tárgyi valóhoz kötött ábrázolásain át és Tunnard és Nicholson tér- és formakompozíciójáig elágazó az út, amelyen itt az angol művészek keresik a kor festői lényegét. A mai olasz festészet bizony eléggé egyhangú.

Bátran mondhatom, nagy szolgálatot tenne a magyarságnak, ha Egry József, Bernáth és Martyn Ferenc anyagából rendeznénk itt tárlatot. Itt azt is látnánk, hogy rajtuk kívül még mennyi értékünk van odahaza. És költészetünk? Szomorúan érezzük nyelvünk elszigeteltségét. Líránk villogó szépsége véka alá rejtett arany. Míg az angol, francia költők műveit zsúfolt termek és nemzetközi közösség tapsolja végig a kínaitól a hollandig, addig líránk a fordításokban hímporát vesztve szerénykedhetne csak.

A Tevere partján áll a Falconieri-palota, a Magyar Akadémia székhelye. A folyó szőke és kanyargó, akárcsak a Tisza. A Gianicolo pálmás-ligetes partja előtt szőke vize itt mintha az olasz nép álmait ringatná. A Magyar Akadémia a háború után alig második éve nyitotta meg kapuit. Az eredményeink túlszárnyalják a rövid időt. Akadémiánk zenei estjei nagyon látogatottak. Szervánszky és Szegedi Bartók-estjéről elismeréssel emlékeztek meg a legnagyobb lapok. Az Akadémia fogadóestjén ott láttuk az olasz zenei élet minden jelentős személyét. A Kardos Tibor igazgatónk szerkesztésében megjelenő Janus Pannonius folyóirat havonta vaskos kötetekben tárja föl a magyarság tudományos és művészeti értékeit. Szabadságharcunk olasz vonatkozású ismeretlen adatait most rendezik sajtó alá. A meghívott költők itt fordítják a nagy humanista pécsi püspök verseit. Munkáinkkal 1948 könyvnapjára új magyar poétát adunk irodalmunknak. Most pedig tizenhat magyar művészt lát vendégül Szicília. Palermóban kiállítást és Kataniában irodalmi felolvasóülést tartunk. A Caména című folyóirat magyar számmal jelent meg ebből az alkalomból. Apró sziget a Magyar Akadémia, de értékeink közvetítője ezen a rokon tájon. Mindezeket, hogy elküldjem Fonyódra, úgy szedtem össze neked kedves, Nellóka, mint beszámolót. Majd erről otthon bővebben fogok írni folyóiratokban is. Szeretettel csókol: Gyula.”

Tovább válogatom a levelezést és a verseket, amelyeket a lapoknak szánok. Közben az hírlik, hogy a somogyi művelődés és előrelépés gátlóit szeretnék leváltani. Elsősorban az újságra gondolok, a tanítóképzőre és egyes iskolákra. Meglátjuk, mire megy ez az akarás, mert nálunk minden interurbán történik… Megszólal a telefon, és akkor minden az ellenkezőjére fordul.

Kedden értesítettek, hogy A rejtett egész könyvem könyvnapi könyv lesz a Szépirodalmi Könyvkiadónál. Közben a Könyvvilág felhívott, hogy írjak dedikációt A helyét kereső 226nemzedék könyvemhez. De hogy ez mikor jelenik meg, arról Fábri Anna még nem értesített. Az is lehet talán, hogy könyvnapra két könyvem jelenik meg?

Hamvazáson vettem részt. Az apát úr végezte. Bizony, ma nagy jelkép ez az ünnep és ez a kis szertartás.

Győző írt Pécsről, és jelezte, hogy Bertók verseskötete, az Ágakból gyökér megjelent. Írja, hogy nagyon jó költő a Laci.

Úgy látom, a sajtóban készítik elő és a rádióban is, hogy március 15-e alig legyen ünnep. Arról írnak, hogy a zászlókat, aki akarja, az tegye ki. Így házmesterek ügye lett vagy lesz a lobogózás, és nem a honatyák ügye. De az is érdekes, hogy az utcákon, az iskolákban még ennyi kokárdát sohasem láttunk.

A Somogy ma tartotta a negyedik helikoni ünnepséget Fonyódon, a Karikás Frigyes Gimnáziumban. Itt szerepelt Csoóri, Fodor András, Laczkó András, Papp Árpád és jómagam is. A tárgykör Vikár Béla és a zene és a költészet. Iskolai mozgatója ennek a kis ünnepségnek Simon Ottó fonyódi költő és tanár. Az ifjúság nagyon érzékenyen figyelt Csoóri szavaira, aki világos, hogy most a Kalevala és a magyar népzene és a magyar népköltészet mögött elsősorban a március 15-e szelleméről beszélt. Szavaira fergetegesen tapsoltak. Az igazgató pedig egyre csak izzadt. A hasznos szó ünnepe volt ez az előadás. Csoóri most beszélt először nyilvánosan szilenciuma óta. A kis ünnep után pinceszer volt a gimnázium szőlőjében. A somogyi sajtó is megjelent, de egy sort sem írt a rendezvényről.

Koszorúzás Petőfi Sándor szobránál. Az utcákon kettős rendőrjárőrök. Igen fegyelmezett az ifjúság. A rendszer idegesen éber, mint a Bach-korszak idejében volt. Pesten a Nemzeti Múzeum előtt nagyon szépen rendezett ünnepséget tartottak.

A kertben dolgoztam, elégettem a gazokat, mert készülök a tavaszra. A föld és a gyökerek biztatnak.

A Somogyi Néplapban Leskó László igen szépen és okosan írt a fonyódi Helikonról.

Délután Vörösalma-völgyben kétszáz-háromszáz éves tölgy- és bükk- és vadkörtefákat fényképeztünk. A cigányok a gazdákkal együtt szedték a medvehagyma levelét (sulimának mondják), és azt állítják, hogy ez a fokhagyma illatú levél nagyon jó tavaszi vitamindús salátának.

Fekete István emléktáblája ügyében írtam Pestre az özvegynek. Kérem tőle a külföldi fordítások listáját.

Weöres Sándor megkapta az egyik Neustadt-díjat. Összege megközelíti a Nobel-díjét. Sándor már ezt is megérdemelné. Hiszen a díjazottak közül a költők között nagyon sok a középszerű.

Nyakra-főre jelennek meg a Kálnoky és Tandori típusú versek a folyóiratokban. Kálnokynak a pesszimista humora hat, Tandorinál pedig a divatos, úgynevezett „filozofikus” hang.

Megjött a levél Fekete István özvegyétől. Tizennégy európai nyelvre fordíttatták le a Pista műveit. Az emléktáblánál majd így kellene beszélnem, hogy a műve körül mértéktartó irodalmi igazságot szóljak.

A Csu Fu-versekről és Drangalagról sokan érdeklődnek tőlem.

Úgy mondják, nagy visszhangja volt a tanítóképzősöknek ajánlott versemnek. De névadó lesz-e egyáltalán? Illyés Gyula vagy Csokonai neve kerül a főiskola homlokzatára?

Láttam Bulgakov átrendezett és átstilizált művét. Bizony, ez így egy vursliszerű előadás. Amolyan divatbemutató is egyszerre… És bűvészlátványosság is a Golgotával együtt. A színház itt a rendezők szabad vadászterülete. A balkáni Európában stílus ez a Csiky Színházban.

Fodor Bandi jött a Somogy szerkesztői gyűlésére. Egész nap nálunk volt. Nem sok jót mesél a Szövetség munkájáról. Úgy mondja, Vas István-ellenes a hangulat. Az Aczél-klikk kolomposának minősítik Pistát az írók és a költők. De nem egészen úgy áll a dolog, mert ha Pista ide-oda bólint is, ez egyszerre a saját és az irodalom érdekeit is szolgálja. Említi Bandi, hogy Kardos György kiadja a Fülep Lajosról írt könyvét. Érdekes lesz ebben minden bizonnyal az adatok sora, úgy a személyekre, mint a politikára.

Fekete István-könyveket olvasok, hogy megírhassam az emléktáblaavató-beszédemet… Verset mostanában nemigen írtam… Rónay László írt, hogy a Vigília irodalmi rovatának lesz a szerkesztője. Verseket, tippeket és neveket kér tőlem… A Somogynál egyre követelem a nívóemelést. Irodalmunkban valami tespedtség árad szét, és ugyanakkor cinikus törtetés látványa.

Karinthy Cini naplójából értesültem, hogy 1982. IX. 28-ai dátummal Illés Bandi A budapesti ősz kötetének első példányát személyesen hozta ki Leányfalura Cininek sietve és örömmel. Ez aztán a kiadói és kritikusi udvariasság! Bezzeg Weörest, Jékelyt nem örvendeztette meg így, se Kálnokyt és jómagamat se. Annak idején még a kiadásoktól is tartózkodott. Szóval nagyon ügyes ember és nagyon „jószemű” kritikus.

Délután És- és Somogy-előadás volt. Bizony, ezen az esten a Csoóri-ügyben igen „ügyetlenül” válaszolt Bata Imre a kérdezőknek. Egyenesen azt állította, hogy Csoóri nem válaszolt és más sem a Hajdú otromba írására a Duray–Püski kiadás ügyében. Csoóri még Fonyódon mondta, hogy igenis tizenkét válaszlevél érkezett, de az Ésnek megtiltották a közlésüket.

A nemzeti és a szabad emberi gondolat a hősi emlékművek és a paranccsal lebontott emlékművek árnyékában pislákol. Igaz, az ilyen lángocskákból szokott a nagy tűz kerekedni. Nézd és lásd Lengyelországot.

A múlt szombati Omnia-találkozáson Mozsgay Géza barátunk elhozta a beszélgetésre Kossuth lemondó levelének másolatát. (Fénymásolat.) Ebben a levélben mond le Kossuth Görgey javára. Eredetijét egyik bírótársa vette meg a sásdi mészárostól, ahol épp húst akartak bele csomagolni. Az eredeti itt van ma is Mozsgay barátjánál.

Martyn Róbert volt nálunk. Szegény igen rossz bőrben van, mert súlyos műtéten esett át. Most verseket hozott. Igen érdekes ember ez a nagyszerű orvos. Nemcsak jó szívvel és honorárium nélkül gyógyít, de sok verse is jó.

Itthon Somogyban Gárdonyi írta meg Karádot, Fekete István Göllét, Bohuniczky Tabot, Babay Jóska pedig Atádot. Az is érdekes, hogy Fekete Istvánt a „Spenót”, azaz irodalomtörténetünk meg sem említi. Ez pedig tudatlanság és elfogultság a köbön.

Berzsenyi Tibor április 1-jén született. Délután meggratuláltam. Az ő háza a Rózsa utcában van, amelyet ma Marx utcának neveznek, és itt vannak egymás után a Kacskovics-, Sárközy-, Csépán-, Noszlopy- és a Bernáth-házak, azaz a régi vármegyei tisztviselők házai. És itt van a második szám alatt Fekete Istvánék háza is, ahol 20-án emléktáblát avat a Városszépítő Társaság…

Most a „Ballagó időt” olvasom, melyben sokat szerepel édesapám, aki Pistának osztályfőnöke, cserkészparancsnoka 230és magyartanára volt. Pista sokat járt fel hozzánk. Hogy édesapja tovább taníttatta, abban szerepe volt apámnak is.

Rónay László értesít, hogy a Vigília irodalmi szerkesztését megkapta, mert Hegyi Bélát leváltották. Hegyi ügyes volt, és okosan propagálta Vas István szerepét.

Értesített a Nagyvilág, hogy A rejtett egész kötetemről Tandori fog írni. Tandori igen érdekes költő, igen jó szeme és füle van, csak azt nem tudom, honnan van annyi ereje, és honnan veszi az időt, hogy olyan sok írása jelenik meg. Vers, tanulmány, regénykritika stb.

Fekete Pistáról írtam tíz kéziratos oldalt. Úgy vélem, nagyon is megérdemelte azt, amit írtam. Furcsán hallgatott eddig róla a magyar irodalomtörténet, például az előbb említett „Spenót”. Ezt kell feloldani. Feketéről külföldön sokat írnak, és ez bizony nem véletlen.

Itt volt Kaposváron Fitos Vilmos, a Magyar Élet folyóirat volt szerkesztője. Gombos Gyulával, Kovách Aladárral, Püskivel a népi írók vonalával dolgozott mint szerkesztő. Hasznos és művelt ember, akinek ugyancsak messzire ívelő távlata volt és ma is van. Kint volt Kanadában. Ma Aczél Györgynél van egy előterjesztése, hogy „Híd” címmel jelenjen meg New Yorkban egy irodalmi folyóirat, amely a külföldön élő és létező magyar irodalmat mutatná be. Úgy mondta, hogy ma ezt a lapot Aczél engedélyezné, és kiadásához támogatást is adna. Kíváncsi vagyok és pesszimista!

Ivánfa-hegy. Kint találtam Kárpáty Gábort, 25-26 év körüli fiatalember, aki a buddhizmus megszállottja. Apja (volt tanítványom) szőlejéből egy keleti kolostor-cellarendszert csi231nált, saját kezűleg. Különben matematikus és testnevelő szakosnak készült a főiskolán. Van három kecskéje és sok tyúkja, azok tejéből és tojásaiból él. Megmutatta a kis gidáit is. Van két fekete és két hófehér. Márványból csiszolt egy szép Buddha-szobrot. Ezt a fából épített meditálószobájába tette, mellette két koponya. A falon teljes embercsontváz. Valószínű, a Kapos menti Szentjakab avar temetőjéből hozhatta. Ezek között él, padlón alszik, ül és olvas. Télen-nyáron itt lakik. Két kuvasz kutyája is van, és a volt présházból egy érdekes kis pincekönyvtárat ásott ki, ahova behordta az angol és német, buddhizmust tárgyaló könyveit. Lehet itt körülbelül száz kötet is. Nagyon értékes, de figyelmeztettem, hogy a könyvek itt a hűvösben tönkremennek. Parázzsal szárítja a kis pincekönyvtárt. Különös a hangulat. Van egy külön teaháza is az akácfák között. Úgymond, itt szokott olvasni és elmélyedni. Szokatlan, üdvözült nyugalom és derű sugárzik erről a fiatalemberről. A városba kerékpáron jár. Rengeteg fizikai munkát végez. Elgondolkodtató az, amit csinál, de a csontvázak a derű mögött valami más embert is jeleznek… Nős, de felesége a szüleinél lakik, Gábor édesapja Kárpáty Kálmán, aki nagyon jó fotóművész, kijár a fiához. Gáborról és rólam is csinált fotókat. Különös délután volt ez…

Garai Gábor váratlanul felhívott telefonon a Dorottya-házból. A Kapos Étterembe ültünk le beszélgetni. Idegileg, úgy látom, megviselte az irodalmi „hatalomvesztés”. Ahogy beszélgettünk, valószínű, már ide jövet, a vonaton is többet ivott. Verseiből olvasott fel, és egyvégtében a mi Nyugat (harmadik) nemzedékünket dicsérte, milyen munkabíró, milyen elvhű, és milyen egyenes az útja. (Már akinek.) A beszélgetésekből egyensúlyvesztés mutatkozik. A most hova helyezkedés kérdése lenne ez?… Apjáról, Marczonnay Tibor költőről mondta, állandóan zaklatta őt, hogy a Magyar Írószövetség terjessze fel Nobel-díjra. Szavai szerint: „te, aki a rendszer kiszolgálója vagy és nekem pedig fiam, most meg kell tenned, hogy a Nobel-díjra engem terjesszenek, ha nem, akkor én magam fordulok a Nobel-bizottsághoz, és ha megkapom, akkor a szé232gyen rajtatok marad.” Közben Gábor másodszor is fel akarta olvasni a fél órával előbb felolvasott verseit. Ahogy figyeltem, egész lényében volt valami szánandó. Ő az apja második házasságából származik, és leánytestvéreit, akik lengyel–litván arisztokrata családból származnak, egyre csak közönségeseknek titulálta. Úgymond, célja most csak az, hogy unokáját ő vezesse át a 2000. esztendőbe. Estjére meghívott, de nem tudtam elmenni. Az est vezetője azt mesélte, Gábor többször annyira elérzékenyedett beszéd közben, hogy a közönség előtt el-elsírta magát.

Az írók Iszkázra mentek mikrobusszal. Nagyon szépen rendbe szedték Nagy László szülőházát. Egy bolgár szobát is építették mellé. Berek Kati tündökölt, és Csoóri nagyon okosan állította be Nagy Lacit nemzedéke sorába. A kiállítás maga is mutatós. Három busz hozta az írócsoportot Budapestről, Pécsről, Szegedről, Szombathelyről és az ország különböző részeiről. Az egésznek tüntetés íze volt, nemzeti és emberi tisztesség és költői becsület mellett. Persze, hiányoztak is sokan. Inkább a népi, nemzeti vonal volt jelen. Életkor és a politikai rendszerek szerint csoportosultak itt is… Hazafelé benéztünk Sümegre, Badacsonylábdiba és hozzánk is, Becére. Négy-öt fajta bort ittunk. Ötven liter bort hoztam haza, mert holnap Gyula-nap lesz.

Megjelent Égi s földi virágzás tükre cím alatt a veszprémi kiadás Nagy Lászlóról. A kortársak írásai érdekesek, csak az a bosszantó, hogy a könyv lektora Horváth István. Igazuk is van, mert mi köze volt Nagy Lászlóhoz? Visszhang címen megjelent Keresztury Dezső (Deák Ferences) előszavával a Zalai írók és költők antológiája is. Pécsi Gabi adott egy példányt.

Kaposváron névnapomon a szokott vendégek s a szokott táviratok, levelek, levelezőlapok. Berzsenyi Tiborral beszél233getve előjött a szó, hogy Rákosi Jenő ifjú korában Lengyeltótiban nevelő volt a Perlakyéknál. Jenő öccse, Rákosi Viktor így többször is lejárt Lengyeltótiba, sőt egy évig is vendégeskedett itt Jenőnél. Viktor akkor ismerhette meg Somogyot. (Lengyeltóti és Marcali vidékét.) A Buzsáki királyság című regénye innen vette a témát. Egy másik kötete, amelyben kigúnyolja a kisvárost, valószínűleg Marcaliról szól.

Vasarely-gyűjtemény vetített képes megnyitója volt az Ifjúsági Házban. Alig húsz ember volt itt. Pedig nagyon szép Csepei Tibor gyűjteménye! Érdekes, hogy egyetlen „modern” kaposi piktor sem volt jelen a bemutatón. De újságírók sem voltak. Örülök, hogy megnéztem ezt az ötven-hatvan művet és a több száz diát.

Fekete István emléktábláját lepleztem le a mai Marx utca 2. szám falán. Nagy közönség. Azt hiszem, amit mondtam, arányosan helyére teszi Fekete István művészetét irodalmunkban. Kíváncsi vagyok a Magyar Nemzet lehozza-e avató beszédemet. Nem biztos.

A Somogyi Néplapban Leskó László írt fényképpel megjelent cikket az avatódélutánról és a csütörtöki 92. számban egy kis riportot Pandúrhalál emléke címmel. A cikkben szereplő Örsi puszta (Ráczörs) Mocsy Ambrusé volt. Én még láttam ezt a szép fazsindelyes kastélyt. Az öreg Mocsy Ambrus, úgy mesélte édesanyám, minden reggel vályúban mosakodott. Egy reggel csak azt kiáltotta: „ég a sublót!”. Gutát kapott. A sublótban volt a végrendelete, amely ezt az adóssággal terhelt birtokot Mocsy Jánosra hagyta, majd annak halála után Mocsy Lajos kapta, aki anyai nagyapám volt. Öregapám pedig eladta a megörökölt birtokot Kacskovics Zoltánnak, aki rokona volt. Így járt a kötcsei örökség egy része is. Így lett aztán Lajos öregapám Igalban olyan ügyvéd, aki többet vadászott, mint ügyvédkedett. Meg kell jegyeznem, hogy azok a pandúrok pe234dig, akikről Leskó írt, csendőrök voltak. Négy csendőr esett el itt a kiskastély mögött a ráczörsi kertben. Valóságos kis betyárcsata volt. Sírkövük ott áll ma is. Gönczi Ferenc elődöm, a Somogyi betyárvilág könyvében meg is említi ezt. Abban az időben, úgy 1850 táján valóban úgy látogatták a betyárok a birtokosokat, így a Mocsyékat is, hogy dézsmát kellett nekik fizetni.

A szennai hegyben voltam Szíjártó Árpival. A gyönyörű völgy fölött van egy új hegyi ház. Most itt a hegyen gyarapszik lassacskán a magyar. Tudniillik ide rakja el tudását, földszeretetét a hegyi sajátba. Sokan jönnek nemcsak falusiak, de városiak is, és vesznek ezer-ezerötszáz négyszögölet, és szőlőt, gyümölcsöst telepítenek. A török előtt lehettek ilyen szépek ezek a rejtett zselici hegyek.

Vasárnap délután, húsvét napján bejött hozzánk Nikláról Vargháné Berzsenyi Donci (egyenes ági Dániel-dédunoka). Vele fia és férje és a kis unokájuk. Elmesélte Donci, hogy a niklai kertből, bár ő és Piroska (a másik dédunoka) teremőrök, ha gyümölcsöt vesznek fel vagy vesznek le a kerti fáról, a „gondnok”, bizonyos Tóth nevű ezt megfizetteti velük. A Berzsenyi úr telepítette gesztenyefákról is így szedhetnek és csak így részesülhetnek.

Erről szólni kell a megyei tanácson az elnökségnek.

Csu Fu-verseket írtam és adtam le gépelésre.

Csurgón a Nagyváthy-emléknapokkal egybekötött tudományos ülésen voltam. Ez a kis somogyi falu-város volt a 18–19. században a magyarság szellemi őrhelye a Balkán felé. A 18. században zajlott a harmadik magyar honfoglalás a török után. Akkor az egész megyében még csak 24 céh működött. Így indultak itt a földfoglalások, és így a magyar művelődés is, persze sok idegennel. Ebben a kis oppidumban (városban), 1820-ban, amint Kanyar József barátom is említette: 235az „iskolának még csak 12 tanulója volt”. Ebből nőtt ki a Csokonai Gimnázium és később, a 19. század második felében a híres Csurgói Tanítóképző. És mindezt a volt csurgói diák, Böhm József vezetésével tönkretették. Tudniillik megszüntették Csurgón a járási központot, és elvitték a tanítóképzőt… Viszont öröm volt ez a szép ünnepség, és öröm látni azt a ragaszkodást, melyet az öregdiákok tanúsítottak az iskola iránt. Nyárády János és Sárközy István és felesége, Csernel Eszter obeliszkjét a kiskorpádi temetőből idehozatták. (Nyárádyét Gyöngyösmellékről a Nagyváthy mellé.) Ezen a szép ünnepségen Kanyar József, Vargha Balázs, Nyárády Gábor, Mózsa Ernő dr. és Sárközy Albert szólaltak fel. Az ifjú Sárközy Albert festő is volt, és Sárközy István és Sárközy Albert képét át is adta ez alkalomból az iskola harmincezer kötetes könyvtárának.

Fodor András volt itt. Elmondta, hogy Gunda Béla ajánlott Bécsben a Herder-díjra, de Boldizsár Iván kapcsolatai

Becei ősz I.

nagyobbak voltak. Ivánnak három neve is volt abban az időben. És ugyanúgy három lelke is. Így aztán ő kapta a Herder-díjat.

Fülep Lajosról Bandi könyvét három kötetben fogja kiadni Kardos. Nagyon érdekes, és biztos nagy visszhangja is lesz ennek a könyvnek karácsonyra.

Kínaiakat olvasok: a Thao-The-Kingből, Kon-Fu-Cse, Li Táj-Po és Lao-Cset.

Csu Fu-verseimmel foglalkoztam, és a kert és az olvasás a dolgom. Közben képeket tervezek. Csak éppen, meg kellene rajzolni vagy festeni őket. Oly pontosan látom ezeket, hogy képzeletemet le tudnám másolni.

Kanyar József 68 éves. Délután köszöntöttem. Átadta új könyvét: Múzsáknak szentelt kies tartomány a címe. Ezek XVIII–XX. századból művelődéstörténeti adatok. Haszonnal fogják olvasni a pedagógusok és az irodalomtörténészek is.

Az összegyűlt köteteket több kosárral, vékával vittük le az udvari könyvesházba, melyet Stefivel alsóháznak csúfolunk. Onnan is lassan kiszorítanak a folyóiratok és a könyvek.

Közben átnéztem újra a néprajzi gyűjtéseimet. Nagyon érdekes és fontos adatgyűjtési anyagom van a somogyi erdei pásztorkodásról. Ugyanakkor hátra lenne még, külön könyvben, a somogyi népies szőlőművelés összeállítása is. Ebből is van nagy adatközlési gépelt anyag. Fényképeim és rajzaim pedig a Rippl-Rónai Múzeum fényképtárában vannak. Köztük sok a szőlőművelésről és építkezésről készült rajzom és fényképem is.

Végül is, ha valaki kiadná néprajzi munkásságom, például a Szömörcearatás, Talpas-pajta dolgozat, (Ethnográphiában) akkor ez 250–300 oldalas, illusztrált kötet lenne.

Hamvas Béla A világválság című kis kötetét olvasom…

A műfordításaimat is össze kellene gereblyéznem innen és onnan. Sajnos saját dolgaimmal, akár néprajz, akár pedig műfordítás, elég hanyagul bántam. Talán majd valaki betakarítja.

A pécsi diákok lapjától, az Universitastól volt itt Csefkó Judit. Riportot készített a pécsi diákéveinkről és az irodalmi kérdésekről. Előkészítő lenne ez a május 26-i egyetemi napra? Oly merőben eltért akkor az egyetemi polgár élete a mai ideologizált és szemellenzők közé fogott átlagtól, hogy láttam, sok mindent nem hisz el, vagy hihetetlennek tartja. Meglátjuk, milyen lesz ez a riport…

Radnóti Miklós 75 éve született. Minden napilapunk neki szenteli a legszebb sorait. Barátoktól a kritikusokig. Ezek között mégis mintha kevés lenne a megragadó írás. A tévében Tolnai Gábor megemlékezése Radnótiról egy-két érdekes új adattal bővült. Amikor Gábor kérdezte Miklóstól: „Ma kik a legnagyobb költők?”, akkor szerényen csak annyit mondott Miklós: „Az egyik József Attila”. „A másik?” Erre aztán Miklós nem válaszolt. Nyilván ő magát értette. Érdekes, Jékely is többször említette Radnóti versenyző indulatát. Ez szokatlan volt a mi nemzedékünkben…

Szenna – Zselickisfalud. A kisfaludi szőlőhegyből a körpanoráma elragadó. Ha pedig felhők tornyosulnak a láthatáron, akkor tátrai jellegű ez a kép… Sok itt az elhagyott szőlő és az elhagyott pince. De az is lehet, mert itt tündöklően szép a táj, hogy harminc év múlva a kiköltöző városiak majd ezen a tájon teremtik meg a somogyi édent…

Fekete István-írásomat az emléktábla-avatásról még mindig nem hozta le a Magyar Nemzet. Most már kíváncsian várom ezt az „ügyet”, mert nálunk lassan minden irodalmi véleményeltérés politikai ügy lett…

Választmányi ülés, az Írószövetség székházában. Alig jött össze annyi tag, hogy határozatképes legyen az ülés. A régi írók nem nagyon jönnek. Sok nagyon a szócséplés. Vas Pista bekerült az elnökségbe. Sok a vita a honoráriumkérdésről és az írók adózásáról. Világos, hogy az írótársadalmat, enyhén szólva, legszívesebben félretenné a kormányzat. Kellemetlen az író a rendszer nyakában. Azt mondják róluk, hogy nem értenek szót, mármint azt a szót, amelyet szeretnének hallani az írók szájából.

Az új verseskötetemből kaptam két példányt a Szépirodalmi Könyvkiadóban. Nagyon szép nyomdai munka. Dicséri Debrecent. Győri János és Oszterhuber Etelka lelkesen és nagy szeretettel szerkesztette meg A rejtett egészt. Öröm és megható érzés új verseskötetet venni kézbe. Úgy érzem magam, mint amikor a Kút című első kötetemet vettem át a kaposi nyomdában. Alig tudom meghatározni ezt az érzést. Szeretet és elégedettség és ugyanakkor elégedetlenség és valami továbbsarkalló öröm és aggódás egyesül e boldog érzésben… Jövő héten talán már üzletekbe is kerül a verseskötetem… De mi van a Helyét kereső nemzedék című könyvemmel… Kálnoky itt a szerkesztőségben átadta a hetvenedik születésnapjára készült A gyógyulás hegyén című kötetét. A könyvet a kecskeméti Petőfi Nyomda készítette… Ezen a választmányi ülésen ma Kálnoky, Tatay és jómagam képviseltük a régieket. Kicsit Nyugat-szag kerülget minket. Ezzel az érzéssel, sokszor úgy érzem, mintha menne le a nap… Igen, otthon maradt Weöres, Képes, Keresztury, Illyés Gyula is halott, és a temetőkben vannak: Jékely, Radnóti, Berda, Jankovich, Toldalagi, Rónay Gyurka és még sokan a jó, okos többiek közül. Sietve jöttem haza.

Olyasmit mondott Győri János, hogy Illés Endre engedélyt adott a Tükrök szava, betűk arca című esszékötetem szerkesztésére. Talán János fogja szerkeszteni.

Radnóti Miklós naplóját olvasom a Kortársban. A sorok között itt is versenyző szellem feszül. Például így ír 1934. 239VIII. 14-én: „és néha látom a fiatal társakon a verseim nyomát… egy-két fiatal költő belőlem nőtt ki”… De kik lennének azok? Augusztus 21-én pedig ezt írja Babitsról: „A nagy koszorús nem szereti a kényelmetlenül nagy tehetségű fiatal költőket. Azaz engem”… Agg költő?… Babits akkor ötvenegy éves. Talán azért írta ezt Miklós, mert a nevét nem sokszor írta le Babits a beszélgetőfüzeteiben? Itt mindig csak Weöres és Vas Pista nevét találjuk. Az igazság pedig az, hogy a Babits-hatásból „nőtt ki” a mi nemzedékünk – már akik…

Újra eszembe jut az Írószövetség választmányi ülése. Ez az erőltetett határozatképesség. A sok-sok levéllel történő megbízás és csak baráti szó szerintiek. Erőltetett ügy ez, ahogy végre kijött a harmincnégy, harmincöt szavazat, melyből talán huszonöt sincs jelen. Legtöbbet ért ezen a napon az ebéd közben történt beszélgetésünk Bertha Bulcsuval és Lázár Ervinnel. Valami fanyar humor terül szét közöttünk erről az egészről.

Ballagás a kaposvári iskolákban. Ez valóságos falutüntetés, autókban, ruhákban, virágokban. Még fejükön is hozzák az ajándékot a falusiak a gyerekeiknek Drangalagba. Úgy látszik, ez lovasok és ló helyetti tatárjárás autóval és kard helyett virágokkal.

Somogyi pásztorokkal készült jegyzeteimet olvasom. Ezeket az adatközléseket kell lassacskán rendeznem. Kár volt eddig is halogatni, mert óriás társadalmi és gazdasági világváltozásnak dokumentumai és palackposták ezek a jegyzeteim.

Rába György írása: Babits az alkotó világirodalom áramában című tanulmányával rendkívül nagy ismeretanyaggal világít bele a Nyugat első nemzedékének szellemi életébe. Zsúfoltsága öröm, de egyúttal fárasztó is. Erről a kötetről és a benne foglaltakról egy nagy irodalmi esszét kellene írni…

Megjött a Könyvvilág. Tandori írt érdekesen A rejtett egész kötetemről. Itt megjelent a Költők levelei könyvemről is az írás és Csefkó Judit írása is. (Universitas Pécs).

Mostanában egy szép fiatal lány jön be az Omnia-Pilvax szalonba. Leül velem szemben, és kitartóan nézeget. Kezében mindig virág van. Személyéből báj és vidám pirulás világít. Szokatlan jelenség itt az öregebbek között. Nem tudom, kicsoda. Ahogy elindult, én is kimentem. Hátra-hátranézett, és a virág szirmát tépegette… Addig, amíg ilyenek történnek, érdekes és szép a május a hetvenharmadik évemben is.

Kint voltunk Martyn Róbertéknél a Rippl-Rónai parkban. Nagyon érdemes volt harcolni a várossal és a megyével ezért a kis múzeumért. Igen rendezett, és bárhol a világon megállná a helyét. Olyan a környezet és a képek sugárzása, hogy könnyű és bizakodó lesz a lélek. Rónai sugárzik itt. Sajnos Bernáth Aurél képeiből nem érzem ezt… Ám írásai, például az Így éltünk Pannóniában fénylenek. Tegnap avatták épp Bernáth múzeumát Marcaliban. Olvastam róla a helyi sajtóban a riportot. Félek, hogy a sok rendelésre festett és itt is kiállított képe elveszi jó képeinek hangulatát. A kaposi városházán a házasságkötő terembe is ilyen képe került. Talán épp emiatt nem esküdtünk Stefivel itt, hanem kimentünk Szennába. A családnak az ő rózsaszín-piros képeit ki kellett volna vonni a forgalomból. Erről is beszélgettünk Martyn Róberttel, meg Ferencről is, aki bizony már nyolcvanöt éves. De érdekesen friss most is a szelleme. Hiába mondogatja, hogy már indulásra készen a küszöbön üldögélek… Róbertnek egy nagy csomó versét vittem vissza a hegyre. Ezt a Martyn családot valami megszállottság hajtja. Róbert jó gyógyító orvos, de a vers és a líra zaklatja állandóan. Sajnos azonban egy szuszra írja ezeket a verseket. Most, mikor visszahoztam őket, kértem Róbertet, vegyen ki a százból tízet, és ezeket újra nézze át alaposan, mert valóban minden versében van valami szép érdekesség.

Tandorinak rajzoltam egy levelezőlapot. Ezt küldtem el válaszként a Könyvvilágba rólam írt cikkére.

Budapesten voltam. A Fészek gobelintermében A rejtett egész című könyvemet mutatták be. Ezt az ismertetést a Szépirodalmi Könyvesbolt rendezte.

Könyveimet dedikáltam az írók könyvesboltjában. Nyolcvan példányt küldettem innen szét. Hogy jó helyre-e? Ki tudja ezt, de harminc barát biztos akad a nyolcvan közül. Este Pomogátséknál aludtam. Béla óriási krimiket mesélt az írókról, akik régebben Rákosit szolgálták. A sok könyv a lakásban és a jó barátokkal való beszélgetés örömömre szolgál. Ha Pesten járok, szívesen alszom itt, és jobban érzem magam, mint a Gellértben. Tegnap beszéltem Illés Endrével is. Ő a régi mosolygós irodalom- és íróbarát. Z. Szalai Sándorral megígérték, hogy megjelenik 1985-ben a Tükrök szava esszékötetem.

Ma írta Domokos Matyi, hogy már lektorálta is ezt az esszékötetemet. Pesten tegnap, amikor beszéltem Győri Jánossal, ő erről semmit sem tudott. Úgy látom, itt a kiadóban a szomszéd ajtó mögött már alig tudják, hogy mi történik a másik folyosón.

Dunatáj- és Somogy-est volt a Városi Könyvtárban. Csányi Laci Széchenyi öngyilkossága előtti lelkivilágát elemezte. Dreschler Attila pedig Goethéről beszélt. Én egy-két verset olvastam föl. Nagyon sok könyvemet dedikáltatták a hallgatók.

Pécs. Könyvhétmegnyitó a tiszti klubban. Szép hallgatóság volt. Az írók egymást mutatták be. Engem például Weöres Sanyi aposztrofált, és a maga kedves módján sokoldalúságomról 242„Leonardót” emlegette. Persze, nemcsak a költőt, festőt, írót, de mint horgászt, szőlőművest, borászt és múzeumigazgatót szerepeltetett az ő kedves, nyugodt, nagyotmondásaival fűszerezve. Én Tatayt mutattam be, mégpedig a világcsavargó diákot, a bűvészt és a memóriaművészt. Károlyi Amy ezt-azt mondott Grandpierre Emilről. Emil pedig adomázott pikáns történetekkel Jékelyről, Devecseriről, és jó történeteket mesélt el Tersánszky Józsi Jenőről… Tatay Sanyi mondott érdekes történeteket a németektől megvett tevéről, amelyiknek sorsa végül is Mayer Árpád festő barátunk válásának oka lett. Árpád felesége ugyanis nem tartotta jól a megvásárolt tevét, és ráadásul bekötötte a műterembe is. Jó történet volt. Este a Jelenkorban voltunk. Szállásunk pedig a pártházban volt a Mecseken, ahová csak az állam nagyjait szokták szállásolni. Másnap, tehát V. 26-án volt az aranyoklevél átvétele a Janus Pannonius Egyetemen, abban az aulában, ahol épp ötven éve avattak doktorrá. A díszoklevelet Grandpierre-rel együtt kaptuk. Megrendítő és megható volt, hogy ott köszöntötték velünk Kislégi Nagy Dénes százéves professzort, aki még köszöntőverset is írt, és el is mondta. Szereplése a szellem győzelme volt a testen és az anyagon… Délben aztán Földvári József rektor, aki a kaposi gimnáziumban tanítványom volt, adott ebédet a tiszti klubban a „diák”-íróknak. Délután három órakor aztán olyan ülés volt, ahol helyet cseréltek a diákok és a professzorok az aulában. A rektor, a dékán és a professzorok társasága lent ült, és mi ültünk a pulpituson. Mármint Grandpierre, Weöres, Tatay, Eörsi, jómagam és Csorba Győző. Ez is jó irodalmi délután volt. Este pedig a Nádor Szálló összes termében az egyetem baráti társasága adott fogadást… Háromszázötven nagyon szépen terített asztalnál ültünk együtt ezen az esten. Földvári a rektor somogyi gazdának a fia. Olyan diplomáciai érzékkel, sima udvariassággal és nyugodt határozottsággal vezeti az ügyeket, hogy nem csoda, kilenc éve, azaz már három turnuson Pécsen ő az egyetem rektora. Sokat köszönhet neki az újraéledő pécsi egyetem. Az újraszülető bölcsészkar mozgatója is ő. Jó szemű tudós, aki jelenleg nem tartja európai szintűnek a tanárképző előadóit. Igaza is van.

Grandpierre Emil oly jól érezte magát Pécsen, hogy azt mondta, tíz évet fiatalodott. Valóban, ez ragyogó két nap volt együtt Tatayval, Stefivel és Emillel. Szegény Sanyika cigarettázva üldögélt Amy mellett. Szomorú volt nézni a megadással tűrő írózsenit. Hová lett Sanyikánk fürgesége, bája, humora, a bukfencező, hetvenkedő, nagyokat mondó, jó ivó és sokat bíró embersége? Csorba Győző nekünk nem volt egyetemi társunk, mert akkor gimnazista volt. Tehát nagyon vigyázott helyzetére, és most erősen reprezentálta is ezt. Megfontoltan, szinte humor nélkül beszélt a közönség előtt. Hosszan és nagyon monoton hangon, pedig ugyancsak jeles humora van Győzőnek.

Tatay úgymond nősülésen töri a fejét.

Könyvdedikálások voltak a Pilvaxban. V. 30-án pedig Pestre mentünk Kanyar Józseffel, mert este a Fészekben Somogy-est volt, amelyre nagyon sokan jöttek el. Felutaztak a Somogyból elköltözöttek is.

Ma két szép fiatal lány jött be a Pilvaxba. A rejtett egész című könyvemet hozták. Dedikáltam, és elkísértem őket a városba. Művelt lányok, rajongók, de az volt szomorú, hogy semmit sem tudtak Zrínyi Ilonáról és azt sem tudták, hogy Munkács hol van. Az iskolai oktatásunk nagyon elmaradt.

Igen sok levelem érkezik. Új verseskötetemről írnak a barátok. A pécsi stúdió szólt készülő bécsi utamról. Ehhez az úthoz tanulgatok. Történelmet böngészek, mert otthon szeretnék lenni Ausztriában és Bécsben.

Kirándulás Kötcsére. Berzsenyi Tiborral utaztunk oda. Lévai Jóska rendezte a kirándulást. A falu, Kötcse, az Antal-birtokba nősült kisnemesek községe. Először a temetőbe mentünk. Az evangélikus templom mögött van a dombtetőn. 244Öreg fenyők és orgonabokrok között és alatt pihennek a régi, idenősült kisnemesek. Megtaláltuk a Phaedrus-fordító Mocsy Antal sírját. Vele együtt Eszter és Mocsy János pihen egy nagy orgonabokor alatt, melynek a közepén egy remekbe faragott kő van.

A Miklósok családi sírja beomlott már. Így aztán lebetonozták. A Mocsyak és a Miklósok nősülések révén, tehát anyai ágakon közvetlen rokonaink. A Miklósok Berzsenyi Tiborékhoz mentek feleségül. Így például Tibornak a nagyanyja Miklós lány volt.

A Kazay–Csepinszky-kripta is beszakadt. A megbontott résen át két érckoporsót láttam. Csepinszky Béla volt a bérmaapám. Megrendítő volt ez az öreg temetőben. A szép evangélikus parókiában nincs pap. A katolikusban sincs. A régi Kacskovics Irén-féle (Rumbachné) kastély földcsuszamlás után összedőlt. Ebből a birtokrészből örököltek anyámék is. Ecsedi bíró Tabon könyvben adta ki a rokonsági kapcsolatokat. Fontos volt, mert ezek szerint örököltek a családok. A vastag családfakutató könyv a tabi Izidor nyomdász nyomdájában jelent meg. Ebből keresik ma is egymást a rokonok…

Megnéztük a volt Antal-kúriát, azaz a Béka-várat. Egy özvegyasszony lakik a kúriában, de csak nyáron. Az épület csaknem minden része „dugadőlt”. Leszakadt mennyezetek, repedt falak, dőlt féloszlopok. És egy óriási pince van az épület alatt. Az egyik szobában egy rossz cselló volt a sarokban. Ugyanott nagyon szép copf cserépkályha. A szobák mind alkóvosak. Az ebédlő legalább tízméteres. A padlásrészről nagyon szép copf és barokk jellegű lámpák lógtak le a hajdan terített öreg asztalokra. Szóval iskolapéldája ez az épület egy eltűnt életformának. De romjaiban is remek emlék.

Innen elmentünk volna Keserű Ilonkát meglátogatni a Kiss család igen egyszerű udvarházába. Keserű Ilonka volt a mi Krúdy-típusú Maskarádé-kisasszonyunk. Nem volt Kötcsén, mert ahogy kisült, „férje”, Büky éppen ravatalon feküdt Budapesten. Miközben ezt elmondta, az ide beköltözött sváb gazda közölte, hogy ez a Büky báró volt. Szerintünk ezt is csak Maskarádé-Ilonka találta ki, hogy érdekesebb legyen az ő Kiss-kúriájuk és vele együtt Büky.

Innen Kötcséről busszal mentünk a lellei Kis-hegyre. Ez a hegy a pincéjével együtt a Szalayék birtoka volt. Azaz Szalay Fruzsináéké volt hajdanán. Érdekessége ennek a hegynek és a pincének, hogy itt kiáltották ki a múlt század végén az észak-somogyi mulatozó urak a Lellei Köztársaságot. Hermann Ottó is jelen volt a köztársaság kikiáltásánál. Politikai botrány is lett ebből. A szép pince mellett van egy korai barokk kápolna. A déli oldalán egy nagy fügefa volt. A kápolna oltára faragott és festett. A tető fazsindelyes. A kápolnát bekerítő fehér kőfal a barokk bútorstílushoz alkalmazkodva szép ívekkel vette körbe a kápolnát. Ilyen jellegű hegyi kápolnát még Somogyban nem láttam. A pincéből olyan a kilátás a Balatonra, mint Becéről. Azt hiszem, Somogynak ez a legszebb kilátópontja a Balatonra… Ritka kedves nap volt ez, amelyet Berzsenyi Tiboréknál fejeztünk be a fonyódi hegyen, ahol Tibornak kis nyaralócskája van. Fénykép is készült erről a kirándulásról.

Annak idején a somogytúri bíró a kötcseiekkel és az igaliakkal peres ügyben lévén Ferenc Józseftől kért kihallgatást. Meg is kapta. Bécsbe el is ment, és mert a lellei és igali urak nagyon kíváncsiak voltak, ezért meghívták a Bécset járt paraszt bírót. Ma úgy hívnánk ezt, hogy élménybeszámolóra az úri kaszinóba. Az egyszerű földműves bíró el is ment, és élménybeszámolót tartott a királlyal történt találkozásról. Azóta az ilyen világ ideköltözött ezekbe a temetőkbe, kis sírbuckák alá. Itt bukdácsolunk a szépen lekaszált sírjaikon. A volt temetőgondnok tehenei táplálkoznak a régi világból.

Itt jut eszembe megint a nagyon szépen kopott tölgyfa padló az Antal-udvarházban. Ezeket kétszáz-kétszázötven év lakóinak talpa csiszolta ilyen szépre. A festett mennyezet képei barokk és empire jellegűek. Miközben ezeket nézem, és ezeken tűnődöm, Bécsbe készülünk Stefivel. Kezemben térkép és művészettörténeti könyvek. Kötcse, Tab, Igal, Kaposvár, Bécs világa keveredik és füstöl íróasztalom körül és fölött. Falusi Máriák és a Burg világa kísért. Az a világ, amelyet lábam három-négy éves koromban érintett Bécsben. És újra ezeken tűnődöm hetvenhárom évesen, mert épp hetven év lesz mögöttünk, mire odaérek, ahová akkor anyámmal, apámmal és a 44-es ezred katonáival voltam.

Kiültettem a cserepekből a virágokat utcai kertünkbe. Lesarlóztam, és közben Bécsről olvasgattam és térképeket is nézegettem.

Olvasgatás közben eszembe jutott, amit Grandpierre Emil mondott: 1956 úgy megrendítette Illyés Gyulát, hogy otthon és a házuk körül sokáig csak négykézláb járt, mint az állatok. Ezt a szomszédok is bizonyították. Igen, ebből a világból kellett talpra állni, nemcsak testileg, de lelkileg is. Egy egész nemzetnek. Ebben érjenek utol minket a szomszédok.

Egész nap a bécsi utazásra készülődünk.

Egy hét Bécsben és környékén. Az utazás hajóval történt Pestről Bécsig. A Rákóczi-indulóval indultunk. A Duna bal partján lévő ősi magyar községek neveit a minket vezető bemondó szlovák nevekkel mondta. Erős a szervilizmus nálunk, és nagyon is hiányos az öntudat. Útközben az étkezőtársaságomban kisült, hogy az egyiknek a nagyapja tabi volt. Szülőfalumban, Tabon volt állatorvos. Emlékszem is az öreg Muth bácsi nevére. 109 éves korában halt meg Balatonakarattyán. A pincéjében egy elszabadult boroshordó nyomta agyon.

Dévénynél még a kártyázók is feljöttek a fedélzetre, hogy lássák a régi országhatárt. Tekintélyes sziklák és várbástyák.

A hajónkról lehangoló látvány Pozsony. Szürkeség és kopottság kísért a partról. Maga a vár és a koronázótemplom is, innen a hajóról, valami vidékiességet sugall. Persze, csak hajóról ilyen vidéki ez a kép. Esztergom sokkal érdekesebb és méltóságteljesebb a Dunáról.

Kahlenberg. Itt vettem egy bécsi képeskönyvet, és megnéztük az 1683-as Szobieszki-templomot. Ez lengyel dicsőség és bécsi szerencse. Ez a felszabadítás akkor nekünk újra csak pusztítást jelentett. Tudniillik a felszabadító hadak egymás után fosztották ki a felszabadult magyar területeket. Tehát valóban így szabadítják fel a magyart a szomszédok?

Klosterneuburgban voltunk. Olyan ez a kisváros, mintha Keszthelyen lennék egy nagy kastély árnyékában. Igen hasonlít Keszthelyhez, csak itt minden ép. A vár és a kastély, valamint a környéke nem tövig lerombolt, mint a keszthelyi hajdani főtér. Itt ez a gót stílusú templom szinte impozánsabb, mint a Mátyás-templom. Van mindezekben megrendítő nekünk, magyaroknak… Persze, ezt az utazótársaim nem érzik. Egyre csak a kirakatokat nézik, de nemcsak itt, hanem falun is és mindenütt valami olyan van bennük, mint a honfoglalókban volt a zsákmányolás idején.

A 15–16. századi pincében, ahol leültünk Stefikével, a pincérek igen jól számolnak magyarul, és a bor is nagyon jó, akár a becei. Elüldögélnék és eltűnődnék itt sokáig, de kevés az időnk. Ennek a kastélynak, rendháznak és a borpincének a hangulatával tértem vissza Bécsbe.

Az egyik nap megnéztem a bécsi magánkereskedők kiállítását. Ezen a kiállításon egy tükör tizenkétezer schilling, tehát harminchatezer forint. Nálunk egy ilyent meg lehet venni,

Becei ősz II.

mondjuk Kaposváron az antik kereskedésben öt-, esetleg hatezer forintért. Egy közepesen szép sublót 25 ezer schilling. Az én sublótjaim régebbiek és szebbek is. Egy közepes faliórának az ára 12 ezer schilling. Az én barokk órám a szobámban ehhez képest császári értékű. Anyám 1686-os és 1705-ös és 1710-es szép szőttesei, varrottasai és hímzett takarói bizony itt kincsek lennének. Otthon is azok…

Kiránduláson, autóbusszal a wachaui Duna-szakasz. Egy Niebelung-vidék. Szép várkastélyok és erődök néznek a Dunára és a szőlőkre. Gyönyörű a szőlőkben a teraszozás, és bizony, a szép munka meglátszik! Nálunk Badacsonyban újabban lemennek a völgybe a szőlők. Itt pedig kézben, szatyorban, kosárban hordják föl a földet és a trágyát, hogy a teraszok jól teremjenek… Kremszben sétát tettem. Itt a Kovács és a Négy évszak utca és a polgármesterház és körülötte minden házon fénylik a múlt és a tervszerű, bölcs város- és épületkarbantartás és -restaurálás. Kremsz a szép stílusok tanulmányozására alkalmas. Itt tanulni és tanítani lehet az építészetet és vele együtt a művészettörténetet is. A templomai a domboldalon egymás fölött nagyon érdekes látványt nyújtanak. Ez igazi stílustörténet, de nem a romokban, mert ilyen az egész város maga. Kremsz nagyobb hatással volt rám, mint maga a császárváros.

Pünkösd napján 11 órakor a Stephans-dómban mise. Ott voltunk. Kőnig bíboros-érsek mondta a misét, aki Lékay esztergomi érsek barátja és patronálója volt. Tudniillik Kőnig sokszor átlátogatott Badacsonyba meglátogatni Lékayt, a plebánost, és a badacsonyi bornak igen jelentős hatása volt Lékay sorsára, mert Kőnig érsek Rómában mindig protezsálta a badacsonyi plébánost, aki „így” esztergomi érsek lett. A schönbrunni kastély és körülötte a park szépen rendezett. Úgy mondják, kétszáz kertész dolgozik benne. De bizony elmarad a Leningrád melletti Petrodvorectől! Annak a fekvése, a palotája és a parkja is jóval rendezettebb, annyira, hogy minden képzeletemet felülmúlták. Olyan kedvem kerekedett, hogy meghívtam a parkszéli vendéglőbe a tolmácsnőt és Tüskés Tibort, akivel együtt voltam ott. Sajnos, az ebéd nem volt jó, de a látvány feledtette. Leningrádban az Ermitázsban a 249Picasso-képek látványa felejthetetlen volt. Ezt az utat Tiborral finnországi kiküldetésünk alkalmával tettük.

Persze, a Belvedere belül valószínűleg lenyűgözőbb, de sajnos a Burg termeit nem láthattuk, csak épp a levegőjét szippanthattuk. Itt, a Burg körül a hangulat és a park is egészen más, mint Párizsban. Igaz az is, hogy Bécsben mindig zavart a Világos utáni történelmi kapcsolatunk.

Ilyen hangulatban voltam Wienerneustadtban is, ahonnan a horvátok a zágrábi Szent László építtette dómba vitték 1944 után Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc hazavárt hamvait. A Rákóczi-torony is ilyen hangulattal kísértett.

Az osztrákoknál Burgenland ki nem mondott fővárosa ma is Sopron Kismarton helyett. Kismarton Esterházy-levéltárát Csatkay Bandi bátyám rendezgette, mielőtt átkerült a soproni múzeumba.

Fraknó azért volt élmény, mert magyar szemnek hihetetlen, hogy egy vár teljes épségben maradjon, és ráadásul ezt a várat még ma is egy Esterházy tartatja rendben. Bent a fraknói várban, az egyik teremben megragadott egy kép: fogatok sora vonul Kismartonból Sopronba hegyen-völgyön át, hogy beiktassák az örökös főispánt. Ezek a családi képek a várban eléggé másodrendű festők alkotásai. A képek szomszédságában sok a fegyver, sok a bőr, sok a lőporszaru, páncél, de ez jobban is illik az Esterházy-családhoz, mint az a fogat, amelyen három hónapig zötyögött Esterházy Pál Miklós cár koronázására mint Ferenc József képviselője. Itt láttam a fraknói hóhérszéket is. És a pallost, amellyel 1835-ben ütötték le a 170. fejet. Egy vadorzóról, aki agyonlőtte a herceg erdészét. Ez volt itt a pallosjog utolsó ütése.

A fraknói vadászterem ritkaságai között láttam két szarvasbikaagancs „koronát”, amelyek úgy ékelődtek össze a küzdelemben, hogy se tőled, se hozzád, és ebbe belepusztult a két koronás bika. Azt hiszem, ez jelképnek is jó volt a két országra. Jelkép 1918–19-ből. Az agancsok aláírása: „Ozora, Tolna-megye”.

A Szent Korona a bécsi erdő legmagasabb csúcsán 850 méter körül van. Gruber úr a panzió vezetője. Két éjszakát töltöttünk itt. Sokat sétáltam a gazdag falvak és emberek 250között. Közben egyre Erdélyre gondoltam, ahol bizony nem így élnek a magyarok. Erdély és Alsó-Ausztria, és köztük ott van az Alföldünk. És ez ma milyen különös hármas…

Megérkeztünk Pestre, Stefi egyik rokonánál szálltunk meg, Bözsiéknél, akinek a férje dunai hajóskapitány volt. Stefi és Bözsi – mint paksi lányok – sokat beszéltek este a dunai hajósok világáról.

A közben felgyűlt postát rendezem. A rejtett egészről írnak a barátok. Verseket kérnek a Napjainkhoz, ahol Tüskés Tibor készül egy tanulmányt írni Takáts Gyula és a görögség címmel. A Helyét kereső nemzedék könyvem megjelenése késik. Írtam is mindjárt a Magvetőnek. Bécsben tudtam meg azt is, hogy Gaál Karcsi Bécsben egyetemi tanár lett a néprajz szakon. Ő volt a keszthelyi múzeum igazgatója. Ő vitette ki 1956-ban a Festetics-szobrot a múzeumból a keszthelyi főtérre. Keresték is ezért a forradalom leverésekor. Úgy menekült meg, hogy a múzeumban az egyik kiállítási vitrinben beöltözött egy szűrbe, aztán hajnalban átmotorozott Burgenlandba.

Gundának közben megköszöntem, hogy a Herder-díjra ajánlott. De ennek elnyerésére több protektor is kellett volna. Távirat jött Szántó Tibortól, hogy gyorsan küldjek verseket Keresztury Dezső nyolcvanadik születésnapjára. Érdekes, hogy Dezső volt az egyetlen, aki a könyvem borítóján kifogásolta Martyn képét. Természetesen a verset megírtam, és nyomban el is küldtem.

Megkaptam a kötcsei Mocsy-sírkő feliratát, amelyet akkor a kiránduláson lemásoltam, és átadtam gépelésre. A sírkövön ez van: „TN Mocsy Antal h. mérnök, + 1863. Élt 74 évet.” Alatta: Mocsy Eszter + 1864. Élt 64 évet. Mocsy János h. ügyvéd + 1878. Élt 85 évet. A neveik alatt egy vers.

Tehát mindkét Mocsy birtokos, tanult ember volt. Az egyik hites mérnök, a másik pedig hites ügyvéd. Mocsy János járt be Berzsenyivel a kaposi vármegyei könyvtárba könyveket kölcsönözni. 1848-ban másodalispán lett a Kossuth-időben. Berzsenyi fiával együtt választották meg.

Egész otthonias látvány volt Bécsben a cigányok karattyolgatása a Belvedere udvarán és a Grábenben. Akárcsak a kaposi Kossuth téren, olyan otthoniasan járkáltak és beszélgettek a spanyol lovasiskola folyosóján is. Már-már azt hittem, hogy talán bizony ezekre a lovakra alkusznak, hogy hazafelé befogják a szekereik elé.

Újraolvasom Illés Endre Hatvany Lajos estéjét. Nálunk aligha tud valaki esszét érdekesebben és tartalmasabban írni, mint ő. Illés minden kifogásolható „diplomáciai” húzása ellenére ebben a műfajban kitűnő.

A dunántúli írócsoport kirándulása Bólyba és Mohácsra. Kilenckor indultunk Pécsről, és Bólyban nagyon szépen rendezett múzeumot és gazdaságot láttunk. Azután bementünk a mohácsi emlékparkba. Bizony, itt volt min tűnődni… Forrón sütött a nap, rendkívül fülledt volt az idő, akárcsak az ütközet napján. Brodarics könyvecskéjével kedveskedtek a rendezők.

Mohácsról a Bendegúz motoros hajóval kirándulást tettünk majd Szekcsőig. A Duna itt lenyűgözően nagy. Láttam a Csele-patak befolyását. Bizony, ma alig képzelhető, hogy ebbe a patakocskába belefulladjon valaki. Szegény Lajos király talán nem is ott veszett el… Akárcsak Zrínyi vagy Rudolf trónörökös körül, valószínűleg ebből is legenda keletkezett. Ezek 252a legendák magjukban hordozzák azt a csírát, amely mögött valami rejtelmes lapul. Lassan indul, kihajt és érik tovább. Aztán egy nép történetén át egyre kísért… Este magyarmód ez a kirándulás is pincében fejeződött be. Száraz, erős és kemény boraik vannak a mohácsi szőlőknek. Amolyan vaddisznó mellé valók. Sajnos túlpaprikázták a húst. Így kellett nyelni, könnyezve. Ez Mohácson stílusos is. Az estet befejezte az ordító jellegű magyarnótázás. A sok hamis hang és zavaros, makacs erőlködés itt a somogyi, tolnai, baranyai írók között egyaránt érvényesült.

Hosszú leveleket kapok A rejtett egészről. Íróik Határ Győző, Csoóri, Rába György, Tandori, Alföldy, Sík Csaba, Tüskés, Csorba Győző, Rónay László, Domokos Mátyás és velük a többiek.

Érdekes, a londoni rádió előbb foglalkozott A rejtett egész-szel, mint a budapesti. Határ Győző el is küldte gépelve az ismertetését, amely verseim és költészetem lényegére tapint. Arra a világra, amelyről Hamvas Béla is többször beszélt. Erről a világról a magyar kritikusok eléggé hallgatnak. Határ Győző itt a „lényeglátásról való álmodozásról” beszél és a rettenetről. Hermes Trismegistos rejtélyes célzásairól. És arról „a rejtett kvalitásról, amit nehéz szétszálazni… Amit Rilkénél találunk” – írta.

Szóval eltettem ezt a Londonból megküldött ismertetést.

Sétálgató magányomban nagy kedvem kerekedett, hogy most, hetvenkettedik évemben Bece mellé a Zselicségben egy rejtett, de igen szép fekvésű szőlőt vegyek. Lényege az, legyen rajta egy kicsi présház, ahol megbújhat az ember a „barbárság” és a barbárok elől. Valami ilyesmit ajánlanak Zselickislakon.

Megjött az értesítés a Magyar Írók Könyvesboltjától, hogy útban van az üzlet felé a Helyét kereső nemzedék című könyvem. Szóval a kánikulára időzítették.

Horányi Barna újságíró és Gáspár Bandi színházi díszlettervező kivittek Zselickislakra, hogy megmutassák azt a pincét, amelyet egy orvos felesége szándékozik eladni. Véletlenül úgy sikerült, hogy ő is kint volt. Az egész egy kis veranda, egy szoba és egy elég nagy pince. A kis koldusbeálló veranda előtt gyepes terasz, kevés otelló szőlő, pár gyümölcsfa és a meredek oldalon akácos és hársfás, diós erdőcske van. Nem hiszem, hogy több lenne, mint négyszáznyolcvan négyszögöl. A szoba bútorzatát is itt hagyná. Olyan hetvenötezer forintra alkudoztunk. Azt ígérte, hogy akár a szerződést is hozhatják jövő szerdára. A hely pompás látványt nyújt a Zselicre, a töröcskei tetőre, és szép időben innen látható a Badacsony és a Gulács is. Úgy érzem, nagy fába vágtam a fejszémet. – Miért? – Azért, mert kell valami kirándulóhely itt a városon kívül, mert innen Bece száztizenkét kilométer. A korom hetvenhárom év. A tulajdonos asszony megnézte tenyeremben az életvonalamat. Azt mondta, hihetetlenül hosszú. Még talán építkezhetek is. Ez butaság lenne. Legegyszerűbb ezt a kis helyet így készen megvenni… Nem tudom, mert Stefike nincs itt, mit szól majd hozzá?

Lassan, úgy veszem észre, egészen belelovaltam magam, hogy legyen itt a város mellett egy kis remetebarlangom. Márciustól júniusig és október végétől a télig ad majd talán valami szép kikapcsolódást ez a kis elhanyagolt pince.

Váratlanul Aczél György írt, hogy még a nyáron felkeresne Becén. – De miért? Ő gátolta meg többször a Kossuth-díjam ügyét. Érdekes, ha valaki közeledik hozzám a vezetők közül, annak ez biztos jel, hogy bukik…

Aláírtuk a kislaki présház adásvételi szerződését.

Kislakon a leendő pincém szomszédjával tisztáztuk a birtok határait. Utána Szíjártó Árpáddal átmentünk a zselickisfaludi hegybe, ide a szomszédba. Itt is öreg szőlőkertek sorakoznak egymás mellett, elvadult gyümölcsösökkel és az erdőben itt-ott nem egy hegyoldalon százéves gesztenyések. Ilyen fákat még ebben a dunántúli mediterránban egyetlen vidéken sem láttam. A szelídgesztenyék épp most virágoznak. Olyanok, mint a szőke, húsz méter magas kazlak a rengetegben. Itt a bóklászások közben találtam a fűben egy nagyon szép kovácsolt pincekulcsot. Elkezdtük a keresést, és megtaláltuk a gazdáját. Nagy áldomást akart csapni. Összesen két pohár fehér bort ittam, mégpedig a mézes, a juhfark, a rizling és a noha keverékéből. Igen jó volt! Itt a vörös bor otelló, kadarka és fekete noha. Érdekes, hogy úgy a fehér bornak, mint a vörösnek igen jó zamatot ad ez a hegyi fekete noha. Sohasem ittam ilyet. Úgy látszik, nagyon jó ízesítő.

Budapesten dedikáltam a Helyét kereső nemzedéket. Beszéltem Győri Jánossal és Z. Szalaival, akik ígérik, hogy a Tükrök szava, betűk arca kötetem hamarosan megjelenik.

Ma hivatalosan is, a helyszínen megvettem a zselickislaki Öreg-hegyen a volt Fehér-, majd Bertók-birtokot. Körülbelül ezerhatszázhatvan négyszögöl. Kifizettem, a kulcsot is átvettem. Berzsenyi Tibor, aki velünk volt, úgy mondta, Werbőczy István szerint magyarmód a beiktatás úgy érvényes, ha a vevő fejére teszik az újra szerzett föld egy rögét. Stefi a fejemre tette.

Stefivel kiugrottunk megnézni Kislakot. Lévai Jóska már szépen lekaszált az új ültetésű fák között. Majd ő fogja gondozni a kis birtokot, amikor Becén leszünk. Jóska igen ügyes gazda, és ugyanakkor, bátran mondhatom, hogy jó helytörténetíró. Nemrég olvastam tőle a kaposvári cigányzenészek történetét. Igen érdekes!

Lassan készülődünk Becére. Így aztán VII. 19-én Stefike vonaton, Lévai Jóska és én a Tündérrel el is indultunk az egész ablakig csomagolt autóval.

Sok minden kell, mert életforma-változás ez az út. Életforma-változás, mert négy-öt hónapig Becén leszünk, ott pedig annyira más a klíma, az idő és az életvitel…

Nincs nyár. A Balaton 16 fokos, mint késő ősszel. Mintha az évszak az emberi gonoszsággal együtt büntetné ezt a kis bolygót, amely körül és amely fölött repülőgépek és hősök, pusztításra készen keringenek. Fut a pénz a fegyverre itt is, ott is.

A pincémben dolgozgatok. Szép és nagy körültekintéssel járó munka a bor teremtése és kezelése.

Berzsenyitől Takách Judit a gyertyát sajnálta. Nálunk a kis Horváth Stefi a televíziójával oltja el a „gyertyát”.

A Somogy szerkesztőségi gyűlése Fonyódon. Az egész egy halászlével fejeződött be. Mi húgomnál aludtunk a Takáts-villában. Én fönt a lodzsás emeleti szobában, ahol 1953-ig nyaraltam, írtam, és vártam a vendégeket édesanyámmal együtt. Abban az időben gyakori vendégek voltak a fonyódi villában Pável Ágoston, Várkonyi Nándor, Bacsák György, Bohuniczky Szefiék, Weöres Sanyi, Berzsenyiék (Tótiból), Gallé Kornélia, a Martynok, Kiss Tamás, Jankovich Feri, Szabó Vladimír és a többiek. Akkor egész más volt itt a világ. Sokkal csendesebb. Azóta óriási a forgalom: autó, motor, vonat mind-mind itt harsog el. Jól tettem, hogy megvettem a becei Édent. Sajnos azonban Becére is betört és beköltözött a civilizált ősember kegyetlen pusztítása. Még a kápolna elé és közvetlenül mögé is építenek. Nincs, aki délben harangozzon. Se hit, se kultúra. Valami gépesített népvándorlásféle előtt áll Közép-Európa és a világ is egy kicsit csődben.

Elkezdődött a barackszedés. Sok lett, és szélcsendes, kedves időben dolgoztunk az illatos ligetben, amely fölött léglökéses gépek vonyítanak és robbannak, és ugyanakkor millió és millió gyerek hal éhen a gonosz emberek sokszor bizony idejétmúlt eszméi miatt. Úgy látom és érzem, ahogy itt körülnézek, mintha reménytelen fajta lenne ezen a kis bolygón az ember. Ugyanakkor szomorúan gondolok arra, hogy egyre pusztul a magyarság. Valami nyomasztó közérzet hajtja ezt a pusztulást, mert például népünk lakossága negyvenöt-ötvenöt éves korában infarktusban pusztul el. Másutt ez az arány csak ötszázalékos. Nálunk a statisztikák szerint negyvenöt…

Jordan Milev és a kardzsali írócsoport titkára volt itt Laczkóval. Elhozták a Rodopei üzenet című antológiát, amely válasz a mi Balaton hangjai című válogatásunkra. Igen elcsodálkoztak azon a szerénységen, amelyben élünk itt a hegyen, és ugyanakkor egyre gyönyörködtek a látványon, Bece szépségén.

Ilyen körülmények között még alig szedtük magunkat rendbe, és már jöttek a vendégek délelőtt, délután és este is. A délelőttiek szarvastehénhúst hoztak. Úgymond a rendőrök lőtték tilalom idején…

Este Tornai Jóska volt itt. Hervay Gizella öngyilkosságáról mondott szörnyű részleteket. Később aztán beszélt a Kortársban megjelent Páskándy Géza-féle versantológiáról.

Juhász Feri Radnóti-verset kér. Képes Géza pedig elküldte Quasimodo Nyitott ív című könyvét. Ezt Békéscsaba adta ki 1982-ben. A kötet utószavában ilyen található: „a népek sorsát mi, költők intézzük, nem a politikusok, és nem a hadvezérek.” Persze, ez semmi más, mint makacs költői remény. Vagy talán másnak is mondhatnám ezt a Nobel-díjas ki tudja mit, mert bizony költők szavára, mióta a történelmet írják, 257se a népek, se nemzetek, se politikusok, se hadvezérek nem nagyon hallgattak. – Vagy talán igen? – De akkor évezredek óta miért füstöl a csőd történelmünkben?

Sok levelet írnak, és egyre többen dicsérik a Helyét kereső nemzedéket. Fönt voltam Pesten, a könyv már nem is kapható. Rendezni kellene sokak szerint a könyv második kiadását.

Pesten barátaink szándékoznak újraszervezni és alakítani a régi Berzsenyi Társaságot. Főleg Kiss Dénes serénykedik nagyon.

Iszonyúan beköszöntött a nyár. A becei mészkőtől már alig kibírható a hőség, mert 34-35 fokos. Bizony meztelenül járok a kertben, mint Ádám a paradicsomban. Csak akkor öltözöm, ha zörgetnek a kapun. Úgy látom, bevezettem az édeni állapotot ebben a kis paradicsomban.

Sokat dolgozom a kertben, például most kőrisfákat formázok, lugast igazgatok és kötözök. Közben Diderot-t olvasok. A természetről, művészetről igen érdekeseket mond.

Hetek óta nem hallgattam se magyar, sem külföldi híreket. Inkább a szabadidőmben madarat, fát, virágot határozok, és beszélgetek is velük. Mert okosak, hasznosak, szépek. Elmondhatjuk-e ezeket a kétlábúak hatalmasairól?

Tőkesúlyos vitorlások felvonulása vagy versenye a Balatonon. Szigliget felől jönnek az Írószövetség „Esterházy-kastélyából”, és vonulnak Keszthely felé a helikoni kastélyba. Tizenkilencet számoltam meg. Bizony ez olyan, mint az Illyés-nemzedék, azaz a Nyugat második nemzedéke költőinek a versenye. „Dőlt vitorlák”. Így tehát Illyés, Szabó Lőrinc, Erdélyi József, Gulyás Pál, József Attila vonul az első vonalban, és 258utána a többiek. De Sinkáról se feledkezzünk meg. Ő igen jó költő és igen eredeti.

Újra írtak Budapestről a barátaink, hogy a Berzsenyi Társaság ügyében egyre folyik a munka. Valami olyasmit írnak, mintha talán az Írószövetségen belül akarnák működtetni.

Gulyás Pálról készítettem egy-két jegyzetet az 1984-es zöld füzetembe. Közben igen sokat tűnődöm a Radnóti-versen, amelyet Juhász Feri nagyon kér.

Pethő Bertalan igen szép tanulmányt írt Weöres Sándor lírájáról az Alföldben. A logosz és mondandó a címe. Azt hiszem, legjobb megközelítése a Weöres-lírának. Pethő megtalálta egyéni stílusát is, mert sokszor bizony olyan volt eddig, mint a filozófiai fordítások.

Jorge Luis Borgesnek egy remek novelláját olvastam. A címe: 1983. augusztus 25. Hol vagyunk mi ettől?…

A hét költője vagyok. Linka Ágnes válogatása lírám ismeretére vall.

Bece olyan, mint egy lírai életmű. Állandóan művelni, javítani, munkálni kell. 1953 óta Bece velem és bennem él.

A becei bor, mint anyag is több szellemet és emberséget indít, mint amit a világ urai adnak nekünk.

Würtz Ádám kiállítása Keszthelyen. Jó és érdekes anyag. Nem csoda, hogy tizenkét kiállítása volt hamarjában az USA-ban. Amint mondja, körülbelül ötszáz képét vették meg és 259több mint ezer rézkarcát is. Úgy mondja, mindent el tudna adni, és még egyre csak hajtaná a menedzsere. Würtzről azt mondják az irigyei, hogy nála csukló kérdése a művészet. Igen, így van ez, akárcsak Szász Endrénél is, csak az a lényeg, hogy az a csukló mit alkot. Itt a siker titka.

Este Becén megjelent Major-Zala Lajos. Felesége és a lánya Spanyolországban nyaral. Lajos pedig, hogy Hévízre jött, teljesen egyedül van. Azt hiszem, csak a magyar költészethez való makacs ragaszkodás köti ide. Ez tartja benne a lelket. El is hozta új könyvét. Leszámolás a címe.

Gerzson Pál volt nálam. A képzőművészeti főiskolára betört pop irányzatról beszélt. Somogyi azért lett rektor Köpeczi segítségével, nehogy ide is, a képzőművészetibe beszivárogjon a giccs.

A zselickislaki présház előtt 1991-ben

Délután Jeney Lajossal és Gerzson Pállal megnéztük a Szent György-hegyi Lengyel-kápolnát és présházat. A kettő egymás mellett a magyar barokk katolicizmus és a latin deákos dunántúli műveltség megtestesítője. A magyar szentek és Bacchus és Céres kézfogása. Valamikor verset is írtam erről.

A hévízi tóban kúrálom a reumámat. Az egész délelőtt elúszik a gyönyörűen nyíló tavirózsák és a szép asszonyok között. Ez már nyárvégi hangulat.

Szép bágyadt légkörben élek itt Becén. Tegnap azt csináltam, hogy a Festetics-erdőig húzódó drótkerítésem mellett a csepűt irtottam. Itt értesültem arról, hogy meghalt és már eltemették Györei Lajost. Ő több évig volt napszámosom. A kan Püthia című versem ihletője és modellje. Átlagadagja 4–5 liter bor volt – pálinkával. Okos, ravasz munkavégzése, humora tartotta. Eredetileg kovács volt. Pinceajtómon egy öszvérpatkó van, amit még ő szegezett fel. Ez volt az ő segédletéhez tartozó mestermunka. Olyan szép munka, hogy valóban a szabadulás munkája, ha nem iszik, azt hiszem, száz évet is megélt volna. Nyolcvanéves volt, nyugodjék békében ez a klasszikus györöki figura. Nem tudom, kié lesz a háza, amely mértéktartó arányaival a legszebb épületek egyike a hegyen. A pincéjével együtt. (Papp-hegy.) Ezt a pincés házat körülbelül 1850–1870 körül építtette az apja. A Kisfaludy-házhoz hasonlít. Egy kis oszlopos terasszal vetekedhetne még a Lengyel-présházzal, a Szent György-hegyivel is. Mi lesz ebből, nem tudom. Nekem szerette volna mindenhogyan eladni…

Tüskés Tibor írta, hogy A rejtett egészről írt dolgozatát a Kortársnál nagyon is meghúzták. Valami Kulcsár-Szabó Ernő, aki a kritikai rovat ízléscsökkentő vezetője. Általában érdekes az, hogy költői munkásságomat nagyon is kétféleképpen fogadják. Az egyik nagy elismeréssel. Így a kritikusok és a közönség jó része is. Viszont az irányított folyóiratok és napi261lapjaink csak engedélyezett dolgozatokkal köszöntik. Kár, hogy Tüskés Tibor nem kérte vissza az írását.

Ma Stefi elutazott Kaposvárra, mert festik a lakásunkat. Fáradhatatlan és nagyszerű asszony. Egyedül vagyok, és a legnagyobb segítségem a Tündér, azaz a kis Fiat kocsim. Fiatalon még csak ment a hátizsákozás, de ma már ennek vége. Görgey Gábor vett rá újra az autózásra és a motorozásra. Okos volt.

Minden költőnek sok az irigye. Ezek pedig dolgoznak, és írásaikkal az ő „irodalomtörténetüket” építik ki.

A fülledt, párás hegyen nagy magányban élek. A párától alig lehet már látni. A fecskék nagyon készülődnek, és be- berepülnek a teraszomra – nagy az étkezés. Csőrük csattogása hangzik, ahogy elkapják a szúnyogot, és suhog, szinte a hajamat érinti a tolluk. Gyönyörű a csend és ez a fecskesuhogás a két oszlop között.

A Berzsenyi Társaság újraszervezése erősen alakul. Legtöbbet dolgozik ebben Kiss Dénes és Tamás Menyhért. Úgymond be is adták Fekete Gyulának a Szövetségbe a tervüket, és értesítettek arról, hogy már tizenhat alapító tagja van a társaságnak. Arra kér, hogy szólaljak fel a szeptember 15-i közgyűlésen. Fel is szólaltam, de olyan értelemben, hogy a Berzsenyi Társaság ne az Írószövetség keretén belül működjék, hanem a magyar társadalomban és a magyar irodalomban mint önálló irodalmi társaság. Például, amilyen volt az azóta megszűnt Kisfaludy Társaság. Annak a szerepét töltené be. Anyagilag pedig a társaság mögött Vas, Somogy és Tolna megye állna, szervezői pedig nagyjából dunántúliak lennének.

A zápor után tündöklő szeptember köszöntött Becére. Egyedül és megindultan ámulom ezt a világot, melyet mindenkinek el kell hagyni. Egy szóló vitorlás néz felém a tóról. Mennyit és milyen viharokban vitorláztam én ezen a tavon, amelynek 262tükre pályám jelképe is lehetne. Nagy szélcsendes veszteglések, zivatarok idején nádasok alá menekülés és tiszta suhanások a vízen, és télen jégvitorlással éltem a „jégen is”.

Ma kaptam Győri Jánostól expresszlevélben, hogy tanulmánykötetem bekerült a Szépirodalmi Könyvkiadó 1985-ös tervébe.

Ez a nagy csend és távlat bizonyos mértékig gyógyít. Életem legnagyobb ajándéka Bece. Hálával gondolok a véletlenre is, amelyik akkor, azaz harmincegy éve segített, hogy megvegyem ezt. Véletlen? Hálátlan vagyok, mert nincsenek véletlenek. Csak Ő van, aki mindent irányít, és így a Mű, vagyis az Egész véletlen sem lehet.

Tovább tart az őszies idő. Az ősz és az őszi nyár. A szőlő kezd szépen hólyagosodni, azaz pirholagosodni, ahogy errefelé mondják.

Ma már teljesen ősziesre fordult az idő. Stefi az unokaöccsével és feleségével együtt megjött Szegedről. Ámulnak, hogy ilyen is van a világon. Eddig mindig azt hitték, hogy a Tisza talán a legszebb. Délután utaztak el, és Fonyódon a húgomékat is meglátogatták. Stefi magával hozta az Új Írást. Pomogáts írt A rejtett egészről, Teljes egész címmel.

Bükyné Keserű Ilonka hetvenöt éves korában meghalt, Kötcsén temették el. Ő volt az utolsó somogyi Maskarádé kisasszony, aki a kötcsei Kiss-kúriában lakott. Ilyet még Krúdy is csak ritkán tudott teremteni. Sokszor utazgattam vele, s közvetlen a háború előtt Zircen, Devecseren, Pápán, Sümegen és Csobánc várromjai között, alkalmi cigány hegedűsökkel gyönyörűt mulattunk. A szent Pannonhalmán fejeztük be ezt az említett kirándulást, melynek fáradalmait fonyódi villánkban pihentük ki. Nyugodjék békében szeretteivel együtt! Kötcse gazdagabb az emlékeivel, és temetője is az. De ki írja mindezt le, ezt az igen érdekes nagyszerű egyéniséget? Most, ahogyan megírtam kedves Ernő bátyjának a részvétlevelemet, magányomban iszonyú melankólia rohant meg. Ez a tükör tó annyi 263emléket zúdított rám (és ez a kötcsei táj), nemcsak az én életemből, de századokra visszafelé is, hogy szinte be kellett fejeznem az írást, annyira szédültem.

Szénát gyűjtöttem. A pince körül összeraktam egy boglyára valót. Szükséges volt. Levezette az idegességemet, és elindította munkakedvemet. El is indult lassan a mandulaszedés, mert kezd rohamosan a fákon kikupálódni a mandula. Kaszálásra is szükség volt a fa alatt, mert a fűben ki találná meg a levert mandulákat.

Hideg idő, mintha csak ősz vége lenne.

Itt volt Lenke húgom és Mocsy Margit is, aki unokahúgunk. Régi kaposi és fonyódi dolgokról beszélgettünk, hiszen Zsolt nagybátyánk villája szomszédos a fonyódi Takáts-villával.

Különös álmom volt. Nagy magányosságban jártam Kaposvár utcáit. De csak sejtettem, mintha Kaposvár lenne. Vállamon az oldaltarisznyám, és valami vendéglőt kerestem, ahol oldódhatna a magányom. Jártam az utcákat, és éreztem egyre, hogy nagyon megnéznek. Akkor vettem észre, hogy egy pávatoll libeg a tarisznyámból elő. Összehajtogattam, hogy ne bámulják. Akkor jutott eszembe Loncikám kis „csigaház” lakása a Zárda utcában, és akkor jöttem rá, hogy oda igyekeztem. Ekkor fölébredtem, mert belém villant, hogy már ő sem él. Nincs tehát, aki magányomat feloldaná.

Az Írószövetség taggyűlésére utaztam fel. Igen sokan jöttek össze a Vigadóban. A gyűlés hangulata nagy volt. A hatalom és az írói szabadság kérdése körül közös engedményekkel folyt a vitának alig mondható szereplések sora. Pomogáts volt a 264legreálisabb és a legszellemesebb is. Egyszerűen megállapította, hogy az egész itt semmi más, mint a macska és az egér harca. Csak most pillanatnyilag a macska vegetáriánus.

Este Kolozsvári Grandpierre Emil lakásán megalakult a Berzsenyi Társaság Baráti Köre. „Védnöknek” jelöltek. Körülbelül huszonöt költő jelentkezett a kis baráti körbe. Köztük: Ágh, Bella, Jánosy, Bertók, Kiss Dénes, Csorba, Kerék Imre, Fodor Bandi stb. S ott volt Püski Sándor is Amerikából. Vele sok régi Magyar Élet-emléket idézgettünk, de akkora volt a nyüzsgés, hogy elmélyedni nem nagyon lehetett. A Flamencóban volt a szállásom.

A tévé keresett Tatay-filmjéhez. Sumonyi pedig adott egy Mozgó Világ-számot, olyat, amelyet a vegetáriánus macska szovjet utasításra épp a múlt héten bezúzatott, mert Trockijról voltak benne képek és írások. Tizenhétezer példányt semmisítettek meg. Az első oldalon voltak a verseim, a végén pedig Tandori remek esszéje utolsó három kötetemről. Tandori nagyszerűen érzi és tudja, miről is vall az én lírám, azaz az öt érzéken túliról és az ötödik évszakról is.

Pethő Bertalannál alszom a várban. Délelőtt Illés Endrénél voltam. Hosszan beszélgettünk a ’44 előtti könyvkiadásról. Összehasonlítottuk a mai könyvkiadással, amelyet elért a csőd. Megbeszéltük 1986-ra az összegyűjtött verseim kiadását. Illés Bandi nagyon figyelmes és szolgálatkész volt. Be is hívatta Kónya Juditot és Szalai Sándort. Úgy tervezték meg, hogy két 500-500 oldalas könyvben adnák ki a verseimet. Mindegyik kötet külön-külön cím alatt jelenne meg. 1986 könyvnapján az első és karácsonyra a második kötet. Azt is megbeszéltük, hogy 1985-re talán az én rajzom címlapjával jelenne meg esszékötetem, a Tükrök szava, betűk arca.

Pestről Pethő Berci levitt Tabra. Fönt a Hőlyeg oldalában, szép kilátással szülőfalumra, készített fotókat, majd a temp265lomnál is, ahol kereszteltek. Este már odahaza, azaz Kaposváron volt a vacsora.

A postáimat intéztem, és készülődtem vissza Becére, mert sürgetett a szőlő érése. Így meg se tudtam nézni az új zselickislaki birtokocskát, amelyet Lévai József gondoz.

A Tündérrel indultam Becére egyedül, mert Stefi eléggé gyengélkedik. Magányomban szeretném a nyáron írt verseimet lemásolni, és folytatni a hévízi fürdőzést és gyógyítást.

Becéről Hévízre Pethő Bertalannal járunk. Bertalan a 19. század művészeti stílusairól és a filozófiai, esztétikai összefoglalásairól akar könyvet írni.

Hatalmas köd és nagy reggeli eső volt. A szobában 16–17 fokos a hőmérséklet. Le is hoztam a hősugárzót. Este be is kapcsoltam. Nagyon jó ez a rettentő magány és ez a csend. Azt hiszem, remetének születni kell. Érdekes, hogy nagyon nehéz újra kezdeni az írást, mert minden kizökkentett mostanában. Úgy tervezem, hogy október 6-a körül le lehet szüretelni. A tűnődések közben visszafelé nézegetem az életemet. Azért, mert a Sorsfordító pillanatokhoz Kabdebó Lóránt nagyon kéri az írást. Nehéz, mert csak filmszerűen tudom elképzelni. Ezen a dolgozaton még sokat kell tűnődnöm. Közben lassan közeledik a szüret ideje, és ámulatos látvány, ahogyan változik a táj és körülötte az egész környezet. Az ember hiába pusztítja a természetet. Távlata és a sziklái, völgyei rendületlen szépséggel és a szépség óriás vázlataival egyre érdekesebbé teszik ezeket a délutánokat. Itt, a kis üvegkonyhában dolgozom. Ez a dolgozószobám, ha süt a nap, az fűti, ha nem süt, akkor a villanytűzhely vagy a hűtőgép fűtése. Groteszk, de így igaz, hogy az melegít.

Nagyon korán alkonyodik, és mindig fülledtebben borul a táj. És akkora a csend, hogy legyőzi az ember fizikai valóságát is.

Somogy-közgyűlés Keszthelyen. Délután előadás a Nagyváthy iskolában. A karmelita templomban láttam Olasz Ferenc igen szép fényképeit. Töredék a címe a kiállításnak. Krisztusok, Máriák, szentek, megrendítő falusi darabok.

Iszonyú hideg záporban fürödtem a hévízi tóban. Az idő nagyon csúnya, de sok szép nő fürdik a tavon, és ez a magányt feloldja. Hazaérkezve már befűtöttem a kis kandallómba. Bizony, nagyon remetecellás ez az épp nem remetecella. Közben egyre tüneményesebb a vidék őszi, állandó színváltozása. Olvasok, és zenét hallgatok.

Rengeteg a mandula, és a kis györöki Erzsikével felesben tovább szedjük, és a pincét készítjük elő szüretre, mert nagyon rothad az ezerjó. Délelőtt aztán kisütött a nap. Délután megint esett, aztán szivárvány lett, és színpompás volt a látvány villámlással és felhőkkel.

Keresztury Dezsőről szép könyvet adott ki a Fejér Megyei Szemle. Dezső mint szervező, mint magyar, mint tudós és mint literátor olyan becsületes ember ebben a nagy önzésben és tudatlanságban, hogy minden sort megérdemel, amely színes és gazdag egyéniségét mutatja. Közben Pethő Bertalantól megkaptam Földényi Melankólia című művét. Igen érdekes kötet!

Kemény és zaklatott nap. Be kellett ugranom a „vincelléremhez”. Délután Gyuri a fiával ki is jött, és le is szedték gyorsan az ezerjót. A szüret lefolyt, nagyon hamar. Százötven tőkéről száznegyven-százötven liter lett, de érdekes, hogy ebben a rossz időben is 17,5 fokos a must. Már csak a pincé267ben kell sokat dolgoznom. Pethő Bertalan is többször átjött, és csinált is szüreti képeket rólam. A préselő munkája olyan, mint a szerelmes férfié, akinek csak egy-egy fél órára szabad tágítani a „prés” mellől. A seregélyek szállnak fölöttem. Aztán a második költés fecskék, akik bizony a tengerentúlt aligha láthatják már meg. Csend és a magány vesz körül. Miért szeretem ezt a csendet? Ezen tűnődöm. És Drangalagról. És Stefike leveléről, amelyben Drangalagba nagyon hívnak haza.

Nagyon korán keltem, és a pincébe lementem meghúzni a prést. Végre is lett százötven liter ezerjó borom. Délre meghívtak a Felső-hegyre gulyásra. Egy nagyon szép szelídgesztenyefa alatt ettünk. Gyönyörű, de kissé hűvös nap volt. Délután Stefinek szedtem szőlőt, és a Tündérbe levittem a mandulát és 20 liter bort is. Úgy gondolom, egy hétig otthon maradok, és ahogy a rizling beérik, jövök is vissza. A szobámban tizenhét fok a hőmérséklet.

Kiss Dénes értesített levélben, hogy a Berzsenyi Társaság „Baráti Körének” most már 26 tagja van.

Össze is szedtem a holmijaimat, és száz perc alatt már odahaza is voltam Kaposváron. Stefike nagyon boldog volt.

Most idehaza mindent keresgélni kell, mert itthon még Bece van a kezemben és az idegeimben is.

Pécsről itt volt Hallama Erzsi és Gárdonyi Tamás, aki riportot készített a Helyét kereső nemzedékről a Dunántúli Naplónak.

Tüskés és Tandori írtak a Kortársban A rejtett egész verseskötetemről. Úgy látom, nehéz és lassú folyamat lesz irodalmunkban elhelyezni a lírámat, de Tandori nagyon jól érti, ahogyan mondja: „ezt a sajátos lírát”.

Egyre szakad az eső, mintha csak az aradiakat könnyezné… Apám egyik kedves volt tanítványa régi fényképeket hozott. Többek között szerepel a Berzsenyi-szobor felavatása a Berzsenyi Polgári Fiú Iskola előtt. A képen Gálos Ferenc igazgató mondja a beszédet, és ott van édesapám a cserkész diákjaival, akik hazulról gyűjtögetve hozták a rezet és a bronzot, tehát családból, hogy Berzsenyi Dániel szobrát itt most felavassák az iskolájuk előtt.

A Pilvaxban felkeresett a városi tanácselnök. Az újraalakuló Berzsenyi Társaságról szeretett volna beszélni és múzeumalakítási terveiről is… Decemberre kéri a Szépirodalmi Kiadó az összegyűjtött verseimnek első kötetét… Most olvasom: meghalt Cs. Szabó László és Sárospatakon temették el. Mikor Görögországban voltam első feleségemmel, Loncikával, akkor Cs. Szabó Londonból Athénbe valutát küldött, hogy utamon Krétát is bővebben átnézhessem. Igen figyelmes és jó barát volt. Az 1944 utáni irodalmi, politikai helyzetben én írtam esszéiről és tanulmányairól az egyik első ismertetést… Cs. Szabó egy személyben volt tudós és művész…

Úgy tervezem, hogy holnap kimegyek, hogy esetleg szombaton leszüretelhessük a rizlinget. A fát a kaposi pincémből viszem, mert kint Becén ebben az időben biztos nagyon hideg lehet. Ilyen furcsa szüretelőkészítőm se volt még.

A Tündér gyönyörűen megy, és délután három órakor már Becén is voltam. Az első gyorsan a tűzrakás, mert a szobám a kis házban 12 fokos volt. Este nagyon korán lefeküdtem és Földényi Melankólia című könyvével melegítettem magam. Ez a könyv igen sokat mondó és sokat sejtető írás. Örülök, hogy a kezembe került. Tizenkét órát feküdtem, és lassan rendbe jöttem, mert erősen meghűltem. A kedves napszámos vincelléremmel megbeszéltük azt, hogy szombaton, ha sikerül, megcsináljuk a szüretet. Itt Becén most egyedül igen nagy remeteségben élek. Kíváncsi vagyok, töröm a fejem, hogy tudnék-e 269úgy élni itt, mint a balkáni remeték éltek. A válasz, hogy talán igen, de ezt könnyű mondani, amikor nagyon is remélhetem, hogy a szüretelésben nagyon sokat fognak segíteni az asszonyok. De az tény, ahogy érzem és mindig is tudtam a magány nagyon szent dolog. Már kisgyerekkoromban is szerettem a magányt, erdőn, mezőn, lakásban is. Ez adta kezembe a ceruzát és az ecsetet is.

Nagyon ronda, szeles reggelre ébredtem. Gyorsan elkezdtem fűrészelni a fát és vágni, mert nagy cseppekkel esni kezdett a szélhez az eső is. Be is készítettem a cserépkandallómba. Aztán gyorsan Györökre mentem, és onnan átugrottam Szigligetre, az alkotóházba. Itt Galsai Pongráccal beszélgettünk hosszabb ideig. Galsairól bátran elmondhatom, bizony nem vidám fickó, inkább nagyon is elégedetlen, lényegében sosem vidám egyéniség…

Bementem Vas Pistáékhoz, akik nagyon megörültek. Pista bizony itt is naponta jár orvoshoz. Pirike a régi kedves, pedig szegény igen nagy műtéten esett át. Itt is szorgalmasan dolgozik, és úgynevezett csurgatott, írókás képeket készít. Ezek olyanok, hogy fekete alapra fehérrel „rajzol”. Ezek közül egyet nekem is adott, amelynek címe: Magyar Szent György. Azt hiszem, ez a Szent György arról a szoborról kapta a nevét, amelyet ott láthatunk Szent György-hegyen a Lengyel-kápolna melletti présházon. Valószínű, onnan kapta Piroska az ihletet. Örülök, hogy ezt a képet adta… Somlyóval és Vasékkal ebédeltem. Sokat dicsérik alkotókedvemet, verseimet, prózámat és az egészségemet is. Jó, de bizony csak én érzem azt, mi is van ezek mögött. Beszélgetéseink közben előjött a szó J. Seifertről, a most Nobel-díjat kapott cseh költőről. Érdekes, hogy a Nyugatnak jobban fekszik Prága, mint Budapest – például Weöres –, amikor Nobel-díjat ad. De az is igaz, mielőtt J. Seifertről szólanék, meg kellene jobban ismerni a munkáját. Biztos van politikai háttere.

Hazainduláskor egyre jobban csepergett az eső, és a vadludak egyre gágogtak, és a Balaton felé húztak. Ahogyan megérkeztem Becére, magányomban, a kis üvegkonyhámban egyet270len társam volt a hegyen, az őszi bogár. Igen szépen ciripelt. Nagy költő és nagy dalos, és kérdezem: vajon őket ki tünteti ki? Jó lenne hazavinni a könyvtárba, Kaposvárra ezt a kis dalost.

Váratlanul gyönyörű, tiszta reggelre ébredtem. Szép lenne, ha kitartana, mert így ugyancsak szép lenne a szüret. A korán jött asszonyok nekilendültek, és hamar leszedték a rizlinget. Már délben a három asszony haza is ment. Gyurival maradtam. Sokat dolgoztunk, és este hat órára rendbe is tettük a pincét. Lett kb. háromszázhatvan liter rizling mustom, és az ezerjóval együtt összesen ötszáz liter mustom van a hordókban… Az őszi bogarat pedig ahogy felmentem, megtaláltam. Velem szemben üldögélt a függönyön, és ciripelt igen lágy mollban.

Reggel újra korán leugrottam a pincébe, tovább folytatom a rendtevést, és nagy örömöm volt munka közben, hogy zsongani kezdtek a mustok. Olyan hangulat volt ez, mint a delphoi és dodonai világ. Szeretem ezt a mustból borrá átalakulási hangulatot. Délben Pethő Bertalannal együtt voltunk ebédelni. Hozott az új könyvéből is, melynek a címe: Bartók rejtekútja. Otthon újra sok fát szedtem a kis erdőmben, mert a szegény ember gallyal fűt és melegít is. Legnagyobb örömöm az, hogy körülöttem nagyon szép az őszi táj. A szömörcék lángvörösek és virágoznak az imolák, pirosak a kecskerágók és a hegyi lila őszirózsák szebbek, mint amit a kertészek tenyésztenek… Virágzik és még mindig zöld Bece… Hiába szedik körbe-körbe a szőlőt. Útközben sétáimon nagyszerű új borokkal kínáltak meg. Csak az az egy érdekes, hogy sehol sincs igazi szüreti hangulat. Olyan szép körülöttem ez a szüretvégi hangulat, hogy még verset írni sincs kedvem. Írjon az öreg J. Seifert, és fordítsa magyarra a verseit a Nagyvilág. Nekem ez a világ! Ez a hegy, ahol az erdőt és a leszüretelt hegyet járom, és közben az egyszerű emberekkel beszélgethetek. Mindenesetre ebben a hangulatban van valami görög, valami melankoli271kus derű. Szinte repülök estefelé haza a becei kis „költői ketrecembe”. Itt pedig „Szentivánéji álom”-hangulat vesz körül.

Ma megjött Stefike. Újra megkezdődik a mandulaszedés, mégpedig úgy, ahogyan szoktuk: én újra fent a fákon, mint a madár, dolgozom, és Stefi és Erzsike pedig lent szedik a fűből.

A mustok gyönyörűen muzsikálnak. Lebontottuk a sátorgarázst, a szőlőt, babot, paradicsomot leszedtük, készülődünk haza. Talán holnap megyünk. Hűvösre fordult nagyon az este.

Már itthon is vagyunk. Itthon aztán újra kezdődik a rakodás, mert semmi sem áll a kezünkre. Én is elszoktam hazulról.

Előszedtem a régi köteteimet. Néhány verset javítottam. Így szeretném közölni őket az összegyűjtött versek első kötetében, melyet november végére kellene leadni.

Végre kimehettünk a Zselickislakon lévő kis erdei birtokra. Nagyon szép. Lévai Jóska rendezgeti. Azt hiszem, igen kedves helyünk lesz ez a szép fekvésű kis présház késő ősztől a következő év tavaszáig.

Az összegyűjtött verseket rendezgetem. Vitázom, vajon ki kerül be és ki megy ki.

Szekszárdon voltunk a Somogy–Dunatáj folyóirat gyűlése alkalmából, amelyet a Dunatáj a múzeum szép előadótermében rendezett. Előtte az újra rendezett Babits-házat néztük 272meg Kanyarral és Laczkóval. Nagyon követendő munkát végez itt Szekszárdon a megszállottan szorgalmas Babits-kutató, Vendel-Mohai Lajosné. Két könyvecskét adott nekünk: az Áll a régi ház még, 1983 és a régi 1974-es kiadást. Nagy értékű Babits-források gyűjteménye ez a két kis könyv. – Mikor lesz nekünk Kaposváron ilyen kutatónk?…

Közben egyre azért nyaggat Kanyar és Laczkó, hogy könyvtáramat, levelezésemet, fényképgyűjteményemet hagyjam a Somogy Megyei Levéltárra.

Az összegyűjtött versek két kötetét készítem elő. Közben a szerződést is megküldte Illés Endre. A terve szerint a két kötetem ötven-ötven ív lesz. Határidők pedig december 1. és 1984. március 1.

Tűz Tamás, Tandori és Ágh Pista elküldte új könyvét. Én pedig Sáfáry László nővérének, Sáfáry Máriának visszaküldtem Debrecenbe Laci leveleit és a róla írt cikkek gyűjteményét. Úgy tudom, hogy Munkácson és Ungváron is meg akarnak emlékezni költészetéről. Emléktáblát is terveznek, amelyet a munkácsi szülőházán lepleznének le.

Szász Endre kiállítása Kaposváron. Tóth Dezső leplezte le az új megyei tanácsházban Szász Bandi hatalmas tablóját, amely Somogyot jelképezné.

Tóth nagyon jól állította össze a beszédét. Mindazt elmondta, amiért Bandi a világsikerét érte el. Elsősorban természetesen képeinek közérthetőségéről beszélt és a romantikus, egzotikus, olykor légies stílusáról. Azt hiszem, szerkesztőkészségéről és teremtőképességéről is méltán beszélt. Mindezekkel nagy sikereket ért el Amerikában üzletileg is. A porcelánon készített képei nem mindig tetszenek nekem. Az ő fekete-fehér grafikái a legszebbek és talán a legsikeresebbek is.

Még az este Simontornyán, Illyés születésnapján, emléktábla-leleplezés is volt a régi iskolában. A szépen rendbetett 273várrészben Illyés Gyula-kiállítás volt. Flóra is ott volt. És az írók közül Csoóri, Hubay, Somlyó, Bertók, Fodor Bandi, Tüskés, Csányi László és jómagam is. Nagyszámú közönség volt, és végigtapsolta őszinte lelkesedéssel az előadásokat. A megye külön szép bronzplakettet készíttetett, és ebből minden egyes szereplő kapott.

Erről az irodalmi estről minden irodalmi és fővárosi lapunk hallgat. Lám csak! Ilyen végvári harcosok ma is a magyar írók. Olyanok, mint a török időkben voltak. Igaz, akkor is jó ügyet szolgáltak, és ma is szolgálnak a mindig hódító hatalom ellen.

Szépen halad az összegyűjtött versek kötetének a válogatása.

XI. 9-én kaptam Würtz Ádám levelét, melyben felkért pesti kiállításának megnyitására.

Elkészült a válogatott gyűjtemény első kötete. Ma megcsináltam még a tartalomjegyzékét is, és leadtam gépelésre.

Würtz Ádám kiállításának megnyitója jó alkalom lesz arra, hogy művészetét összehasonlítsam Kleevel, tudniillik Klee kiállítását nemrég láttam Bernben. Megnyitómban általában az illusztráció, a grafika és a kép kapcsolatáról fogok beszélni.

Elkészült a Würtz-megnyitó, és közben állandóan tűnődöm azon, hogy mi az oka annak, hogy Csányi Lászlót a Jelenkor mellőzi, és egy idő óta mintha a Kortárs is mellőzné. A Jelenkornál minden bizonnyal szerepet játszik a szerkesztőségben az, hogy nagyon sokan irigylik műveltségét és irodalmi stílusát is. A Kortársnál meg Fodor Bandiék neheztelnek Csányira, 274mert Juhász Ferinek dolgozik, és ott nagyszerű cikkeket ír. Érdekes, Juhászról is más-más vélemények születtek a fiatal költők között. Ezek a vélemények nagyon megrostálandók. A november 9-i Jelenkor–Somogy estünkön is így nyilatkoztak róluk többen is a pécsi szerkesztők közül…

Folyóiratokat olvasok, verseket és Cs. László írásait. Közben lev. lapokat írok, amelyeken megköszönöm Nemes Nagy Ágnes, Tűz Tamás, Tandori, Ágh Pista könyveit. Elővettem a kis zöld füzetemet, és nézegetem a régi feljegyzéseimet és a régi verstöredékeimet is. Ezekből is lehetne kötet…

A Kortársban Illyés naplójegyzeteit olvasom. (II. rész.) Irodalmi vallomásai ezekben érdekesebbek, mint a „hadijelentései”. Fodor Bandi Fülepről írt jegyzetei igen magvasak és sokrétűek, mert bőven megemlékezik zenéről, festészetről, tudománytörténetről és természettudományról is. A Dunatájban pedig egy igen érdekes írást találtam a szabadságharcos Madách Imréről. Jó lenne tudatosítani.

Budapesten a Szépirodalminál leadtam az első kötetet. Megbeszéltem Szalaival és Győrivel az összegyűjtött második kötet rendjét is. A tanulmánykötetemet még nem adták nyomdába. Győri beteg volt, Domokos Matyi pedig úgy látom, nincs összhangban a többi szerkesztővel. Úgy mondták, hogy Pécsre adják nyomdába. Megjelenő könyveim címlapjáról beszélgettem Lakos Etelkával, hogy melyikre kerül Würtz-kép, és melyikre pedig az én munkám. Úgy mondták, hogy a verseskötetre kerül a Würtz színes képe, a tanulmánykötetemen pedig az enyém lesz.

A „Pilvaxba” Kővári Ágota behozta dédapám, Nyul Gábor zenetanár és karnagy házának a rekonstrukciós tervét. Ez a ház ott áll ma is oszlopos emeletével az Irányi Dániel utcában 27517. számmal jelezve. Emeleti, utcai teraszán két szobor állt: Apolló és Hermesz. Apolló a művészetet szimbolizálta ezen a házon. A szép előadótermét koncertek részére tervezi Ágota. Az emeleti kis teraszon kávéház lenne, a boltíves pincében pedig borozó. Terve szerint a Nyul-ház lenne a kaposi Művészet Háza. Míg itt néztük a vázlatot, bejött Kovács Ferenc városi tanácselnök. Odakértem a terv fölé. Nagyon örült neki, és szeretné, ha a megalakítandó, pontosabban újraalakuló Berzsenyi Társaságnak is ez lenne a háza. E nagy ház szép udvarán hajdanán együtt játszott édesanyám Zsolt és Árpád nevű testvéreivel, mert Eleonóra, azaz Nyul Gábor lánya volt a gyerekek anyja. Anyám mesélt egy csengős kecskéről is, amelyet a gyerekek meg-meglovagoltak. Úgy mesélte, hogy még anyámat is felültették rá. A veszélyes csak az volt, amikor a kecske lovasával az alacsony karimájú kerek kútnak tartott.

A kilencvenötödik évben Faludy Györggyel

Domokos Mátyás írt, hogy ő szerkeszti a Tükrök szava, betűk arca kötetemet. Nagyon megnyugtat. Ő ismerteti, most pénteken, a rádióban a Helyét kereső nemzedék könyvemet is.

Papp Tibor Párizsból elküldte Vendégszövegek 2–3. című antológiáját. Érdekes, meglepő, de sokszor nagyon régi és értelmetlen is. Ezek talán európai viszonylatban már nem is érdekesek, de Pannóniában bizonyos mértékig itt és ott azok lehetnek.

A könyvterjesztő vállalat a Helyét kereső nemzedékből 1500 példányt rendelt. Úgy mondják, sok rossz kötetből tizenötezret is szoktak rendelni. Az én Helyét kereső nemzedékemből az ezerötszáz példány annyira elfogyott, hogy úgy vadásszák az olvasók, hogy megtalálják egy-egy példányát.

Domokos Mátyás igen magvas és szép ismertetést olvasott fel ma délben erről a kötetről a Kossuth adón.

Az utcán összetalálkoztam Hetes falu református papjával. Meséli, hogy a katolikus fiatal papot a községből elhelyezték. A reformpapok csoportjához tartozott. Sokan jártak a hívei a templomba. A fiatalság állandóan látogatta és hallgatta. A régi öreg papot annyira nem szerették, hogy a parókián a sekrestyés csak egy hét múlva találta meg halva. Szóval tatár állapotok vannak Somogyban. Koppányi világ, egyházi és világi támogatással. Azért is, mert a fiatal papok ide-oda helyezésével az egyház is hozzájárult ehhez.

Negyven éve jöttek be városunkba az oroszok. Én édesanyámhoz és húgomhoz és Fonyódra Nellókához mentem ki. Apám maradt idehaza, Emil öcsém pedig Nagyatádon és Dél-Somogyban volt. Ma délután volt az ünnepi megemlékezés a Latinca Művelődési Házban. Persze, nyelvek és tenyerek csattogtatása, kitüntetések és jutalmazások átadása is. Természetes háromszoros csókkal. A városi tanácson fogadással 277fejezték be. A tanács faláról Kossuth Lajos és Deák Ferenc nézte az összeszólított vendégséget.

A Kortárs ünnepi számában Szentkuthy Miklós írt a régi Válaszról. Igen ellentmondásos, kicifrázott nézeteket rögzített. Persze, az olvasót Szentkuthy látása és a magával ragadó stílusa elragadta, de sokszor igen ellentétesek voltak a leírt sorok.

Tűz Tamás megküldte Sose volt hideg orchideák című kötetét. Ebben az Ördöngős montázs fejezet megrendítően szép.

Kabdebó Lóránt telefonon szólít és sürget. A sorsfordító pillanatokat kéri. December 13-ára, azaz Luca-napra ígértem, hogy felviszem.

Este hat órakor nyitottam meg Würtz Ádám kiállítását az Erzsébetvárosi Műhelyben. Rendkívül sokan voltak. Elsősorban persze a barátok, írótársak és a Würtz Ádám tisztelői. A megnyitón nagyon érdekes volt a képek sokasága és elrendezése. A pesti és a magyar sajtó egyáltalán nem említi mostanában se képeit, se Würtz nevét. Talán bizony az Egyesült Államokban nagyon sikeres kiállításai zavarják a sajtót?… Ott említette Fodor Bandi, hogy a párt, a minisztérium és az Írószövetség között igen feszült a helyzet Nagy Gáspár szerepe miatt. Ilyen feszült a helyzet fenn Würtz és a hivatalosak között is?…

Domokos Matyi közölte, hogy esszékötetemet már tíz napja leadta a műszaknak, és így minden valószínűség szerint 1985-ben megjelenik.

Bementem a Szépirodalmi Könyvkiadóba, és ott mondta Juhász Feri, hogy Illyésné, Flóra infarktust kapott. Valószínű, a József Attila-kötet zaklathatta fel. A körülötte suttogó 278és zajló hangulat. Ugyanis mindenki igen hiányosnak érzi Flóra naplóját…

Otthon a Sorsfordító pillanatokkal foglalkoztam, és elő is készítettem a rádióinterjúhoz a jegyzeteket.

Kabdebó Lóránttal a rádiófelvétel egyórás lett. Ezt a Petőfi Irodalmi Múzeumban készítettük. Utána a rádiózás irodalmi múltjáról csináltunk Salamon Istvánnal egy műsort. Én például a rádióban először 1927-ben szerepeltem. Még annak idején Scherz Ede olvasta fel a diákkori verseimet. Délután az Írószövetségben Nagy Gáspár ügyét nem vette elő se a párt, se a választmány, de hogy folytatása lesz ennek, az biztos.

Délután Pethő Bertalanhoz mentem fel a Tárnok utcába. Sétát tettünk a Várban. Szépen épülnek az ostrom alatt alaposan lerombolt kis és nagy paloták az Úri utcában. Ez a budai várterület történelmi dokumentáció a magyarság társadalmi, művészeti és a művelődéstörténeti kérdéseire is. A pusztulás, éledés, személycserék érdekes és szomorú terepe.

A Szépirodalminál azt mondják, hogy Illés Endre öregedésével a szerkesztésben lassan minden elbizonytalanodik. Győri is most jött csak be idegkimerülése után. Domokosnak igen lesújtó a véleménye az egész szerkesztőségi munkáról. Különben azért voltam bent, mert felvittem a színes rajzom diáját a Tükrök szava, betűk arca kötetemhez. Oszterhuber Etelka is beteg, és ezért átadtam Győri Lászlónak.

Igen fáradt vagyok, és két hét szabadságot írtam magamnak elő, de hogy mi lesz belőle, nem nagyon tudom. Húgom lánya, az Arany, családjával együtt a tél elől a Kanári-szigetekre repült nyaralni. Rám is rám férne, de én inkább mennék Rómába sétálgatni.

Helyette kimentem a Zselicségbe. A fiatalon ültetett fáimat műtrágyáztuk, és nagyon szép volt a szemerkélő esőben ez a zselici táj. A sajtót tovább figyelgettem. Érdekes, hogy Würtz kiállításáról, sem az amerikai sikereiről, sem pedig a budapestiről egy árva sort sem írnak. Úgy látom, Würtz amerikai nagy sikerei után a párt és Würtz között feszült a helyzet. A Kossuth-díj ügye is idetartozik…

Időmet sok pihenéssel és olvasással töltöm. Pascalt, Krúdy Álmoskönyvét és Heisenberg A rész és egész könyvét és Shakespeare-t olvasgatom.

A pihenésemben a legjobban a zene nyugtat, különösen pedig a hegedű. Most hallgattam Zathureczkyt… Beethoven- és Mozart-szonátákat játszott… Közben újévi levelezőlapokat rajzolgatok… Az érzelmek nagyon befolyásolják az írásomat… Kezem vonásait…

Krúdy A szobrok megmozdulnak című könyvéről bátran mondhatom, többet mond a XIX. és XX. századi magyar irodalomról, mint amit a hivatalosak írnak.

Délelőtt a Pilvaxban az asztaltársaságommal voltam. Délután séta és tűnődés a régi karácsonyokról…

Kint voltam a temetőben virágokkal. Csendesen pilinkázott már a hó. Fehéredni kezdett a temető. Odahaza az ünnepi számokat olvasom. Minden újságban jelent meg versem. Este aztán karácsonyfagyújtás. Újra megcsendítettem öregapám lovainak szép hangú téli csengőjét, amely véletlen megmaradt. Vacsora után, györöki rántott fogas volt, megnéztük Tamási Áron Ördöngös, Józsiás című darabját. Igen bölcs mesejá280ték, melynek Tündérországa lehet akár Erdély, akár a világ bármelyik pontja. Az ördög pedig lehet bármelyik „amolyan” politikus, bármelyik országból. Tamási darabja reménytartó mű. Néprajzával, nyelvével és szellemével egyaránt.

Reggelre megjött a hó. Fehérrel nagyon szépen kirajzolta a természet minden szépségét. Ropogós sétát tettem a parkban. Mint ahogy mindennap, most is meglátogattam Berzsenyi Dánielt, a Szobrot. És meg is szólítottam. Valahogy így: Ha nem tudná, most is levelezünk Niklával. A dédunokái ma is köszöntöttek és kívántak Nikláról szép karácsonyt és boldog új esztendőt. Régebben hárman voltak. Akkor is mindig így írtak, mint ezen a levelezőlapon: „Minden jót kíván az új évben és továbbra is sok sikert az irodalom terén rokoni szeretettel: Piroska, Babi, Donci”. Azóta már, ha nem tudná, urambátyám, már ketten vannak itthon. Donci elutazott, és Piroska és Babi van csak itthon. Ott laknak ma is a régi, de már a nagyon szépen felújított niklai házukban, amely, hogy így áll, ahhoz némi közöm van nekem is. Erről ők meg is szoktak emlékezni a Kaposba írt leveleikben mindig. Ma már boldogan töltik itt a telet. Nyugodtan, szerényen, mert bizony nemrégen a Berzsenyi-portára és lakóira nehéz idők jártak. Donci, hogy ebből szabaduljon, el is ment Amerikába. Férje, Vargha Miklós után ment, aki mint hatvan év körüli lovastiszt már ott tanította Texasban lovagolni a cowboyokat. Volt levelezés is Nikla–Kaposvár és Texas között. Ez nem mese. Ma már onnan kapják a nyugdíjukat is, mert nyolcvanévesen hazajöttek Niklára mind a ketten. Donci volt ott kint a férjének, Miklósnak a lovásza. Kedves urambátyám is nagyon szerette a lovakat. Értett is azokhoz. Bizony, ezt örökölték a Berzsenyi dédunokák is… Az éjjel pedig nagyon szép hó esett, és úgy látom, a kucsmája is fehér, és talán még nagyobb és fehérebb is lesz. Talán olyan szép, mint a berekszéli kócsagoknak a tolla.

Hogy milyen szépek itt Kaposban a kovácsok kapui, kevesen tudják azt Drangalagban! Talán észre sem veszik, hogy kovácsolt mesterműveken lépnek át a garázsos, nem mindig 281nagyon rendezett udvarukba. Ezek a kovácsoltvasformák a fehértől még csak szebbek lettek és lesznek, akárcsak a fák ága-boga, amikor lehull a gyönyörű első hó. Nálunk a kapu mögött a fenyőkön van hat cinegénk, tizenkét tengelicünk, két feketerigónk, vörösbegyünk, és már a verebek is idejárnak enni. Egész télen karácsonyoztatjuk őket. Most is esik a hó és ebből úgy látom, borfejtés nem lesz Becén.

Az éjjel pedig azt álmodtam, hogy egy várnak vagy egy udvarházféle épületnek az udvarán voltam. Domboldalban volt az épület, és olyan kövekből rakott sétányon mentem fel, amilyen Becén van. Úgy éreztem, mintha az egész udvart és az épületet átrendezték volna, mert mintha régen már jártam volna itt. Egy körlépcsőn kellett az épületből felmenni, valami olyasmin, mint a fonyódi villáén. Ott fent megálltam, megnéztem a tájat, aztán a bástyasétányon egy asztalhoz leültem. Váratlanul pincér is jött, de hogy honnan, azt nem tudom. Evés közben Jékely Zsoli ült mellém. Arról kezdett beszélni, hogy nekünk már korábban meg kellett volna írni mindazt, ami fontos a népről, Erdélyről és a magyar irodalomról. Azért, mert akkor ma nem lennénk olyan árvák Európában. Elvégre is a költők szava többet ér, mint a politikusoké. Aztán mesélt a spanyol és a magyar természetről. A csillogásról, amely jellemző a két népre. Érdekes, különös hangulat kerekedett, és ebben a tájban mór–spanyol és török–magyar bajviadalok jelenetei villantak meg. Aztán hiába kerestem, se Zsolit nem találtam, sem pedig a fizetőpincért. Nyugodt álom volt, csak a végén ébredt bennem egy kis hiányérzet.

Elővettem a gyűjtőnaplómat, mégpedig a gépelt példányt. A somogyi kanászok közt gyűjtöttem ennek adatait. Legjobb adatközlőm volt a taszári Horváth Pili György kanász. Akkor nyolcvanéves. Magyarul nála világosabb, egyszerű szépséggel kevesen fogalmaztak. Mondat- és gondolatfűzései kérdéseimre mindig mesteriek voltak. A népi írók ugyancsak tanulhattak volna tőle. Ezeket a mondatokat igyekeztem néha kézzel 282írva visszaadni. Ez a „pásztori nyelv” mintha hiányozna irodalmunkból.

Délelőtt bementem a kávészalonba, a kaposi Drangalag-Pilvaxba, ahol egyre kevesebb szó esik az irodalomról. Viszont annál több zúgolódás és háborgás a magyar világ sorsáról. – Talán ezek lennének az öreg márciusi ifjak? – Ez lenne az én asztaltársaságom?… Igen, mert a fiatalokat jobban érdekli a szex, a pénz és a pia. Egy öreg parasztasszony azt mondta róluk: „Uram, ezek bizony már mind túl vannak zabolva”…

Az év utolsó előtti napján mintha kérdezte volna valaki… – Talán, ha Arany Jánosék ezen a pásztori nyelven és a „Hegyet hágék, lőtöt lépék” világának mondataival írtak volna, akkor a magyar Kalevala világa sem hiányozna?

Itt volt nálunk Fábri Anna, és mesélte, hogy teljes a bizonytalanság a Magvetőnél is. Kardos egyedül akar mindent csinálni. Éppúgy nem bízik senkiben, akárcsak Illés Endre a Szépirodalminál. Csakhogy Illés író és igen művelt ember, viszont Kardosnak az ösztöne kitűnő, és jobban kiáll az emberei mellett is, mint Bandi. Ez az előnye.

Finom porhó esett az éjjel, úgy látom, megint csak el kell halasztani a borfejtést. A Zselicben is régen voltunk. Ez az idő bizony, így csak pihenésre, kötelező feladatok elvégzésére, levelek írására meg a régi adattárak feltárására alkalmas.

A Kritika 12. számában A rejtett egész verskötetemről megjelent M. Nagy Péter kritikája. Írása megszokottan indul, aztán fejezetei egyre körültekintőbbek. Sorai valami olyan térben mozognak, mint Tandori vagy Csányi írásai a költészetemről. Néha mintha felnyitanák azt az utat, amelyen haladva kritikánk talán feltárhatná, amiről én írtam, és azt is, hogy a lírámnak hol is lenne a helye az irodalomban. Például: M. Nagy „az angol metafizikusokra” hivatkozik, mert ahogy írja, verseim azokra emlékeztetik. Viszont Freskó ciklusom elhagyását javasolja. Ez nála érthető is. Ebben vannak azok a nemzeti és történelmi utalások, amelyek nagyon is idegenek a hi283vatalosak fülének. Ez a hang, amit szeretnének elsikkasztani lírámból, ha nem is parancsra, csak úgy következetesen.

Ma felhívott Pécsről Szederkényi, azt említette, hogy Sőtér fog írni a Helyét kereső nemzedékről, mert nagyon tetszik neki…

Olvasás közben kint nagy pelyhekkel kezdett hullani a hó. Úgy látszik, igazi téllel búcsúzik 1984. Az udvaron az öreg odvas diófánk körül zöld bukszusok, a szobában pedig szőlő, füge, bor. A konyhában feleségem dolgozik…

Tűnődésem közben vettem észre, hogy az egyik ünnepi számban Noénak szobrot című versem megjelent. Úgy érzem, mintha Noéhoz hálátlan lenne a világ. Ebben a téli és tavaszi hófehér és zöld ragyogásban talán becei pincém falánál nekem is kell Noénak szobrot állítani, mert szobrok és versek között kellene békésen élni az embereknek…

Pannon derű