Takács Zsuzsa Rejtjeles tábori lap 1987 3-52
Takács Zsuzsa
Rejtjeles tábori lap
Rejtjeles tábori lap
3
A fizikatanárnőnek, Adynak, Zsuzsinak, Ancsinak, Jóskának és Marinak
Tisztelettel 4

„Az az én bajom: a különbözés”

(Naplójegyzet, anno Domini…)

5 6
Így élek majd
Ha felnőtt leszek, pipázni fogok,
és egy padlásszobában lakom,
ahova csillagok
néznek be a tetőablakon.
Reggeltől estig könyvet írok.
Férjem újságot olvas a nappaliban,
a gyerekek játékvonattal játszanak.
A nyikorgó falépcső tetején
megjelenek egy sápadt, hajnali órán,
kezemben a könyv: „megírtam!” kiáltok,
szememben győztes fények.
Ők felkelnek mind. A derengésben
körülüljük a fehér kerti asztalt,
málnát, meggyet és cseresznyét eszünk.
Én hallgatni fogok, ők beszélnek.
7
Kalandos éjjel
Elmentek táncolni a szüleink,
és egyedül hagytak minket.
Egy ideig még tologattuk
az öcsémet a tálalókocsiban
– előtte persze elraktuk a porcelánt, –
de aztán elálmosodott,
lefektettük, eloltottuk
a nagyvillanyt, hogy ne zavarja.
A szuszogásba furcsa zaj vegyült,
lépéseket hallottunk az előszobából,
aztán újra csendet.
Moccanni se mertünk.
Mari fölragadta az íróasztalról
a bronznehezéket, hogy hozzávágja
a betörőhöz, de túl nehéz volt
tartania, így cseréltünk,
időnként nálam volt, időnként nála.
Mondtam, én úgysem találom el a betörőt,
ez arra jó csak, hogy visszadobja
és szétlapítson minket,
jobb, ha Mari tartja, de nem bírta
tényleg, egyedül.
Ezután ő fogta a levélnehezéket,
én fogtam a karját.
A végén már teljesen elgyöngültünk
tőle, és elült kint a lépések zaja.
Azt mondja apa, hogy nyáron a
melegben megereszkedik a fa,
ezért recseg a padló. Lehet.
De nem kívánok még ehhez fogható
kalandos éjjelt.
8 9
Atommese
Ha kitör az atomháború…
erről mesél Mari mosogatás közben.
Hogy nekünk nem kell félnünk,
lesz egy föld alatti birodalmunk,
hatalmas konzervtartalékok,
zöld fű akár és mesterséges nap,
élethű háziállatok és madarak.
Ami eddig fönt volt, –
akkortól a föld alatt.
És mindegyikünk hozhat egy barátot.
Én biztos Rékát hoznám,
de a szülei nélkül ő nem jönne el.
Az anyja meg akarná hozni a nagymamát.
Szerintem végül az költözne hozzánk,
aki nem szeret mást, csak önmagát.
Szerintem végül
mindnyájan föntmaradnánk.
10
Sötét tervek
Mesélik, hogy nem nagyon örült nekem,
amikor hároméves volt Mari
és én gyanútlan újszülött,
megpróbált a köszörűsnek eladni.
A zsírpapír, amibe majdnem belecsomagolt
a köszörűs, állítólag, olyan zizegős volt,
hogy bejött a zajra anyám, és közbelépett.
Az én sorsomra nem térek ki itt,
csak sajnálom szegény, szerencsétlen Marit,
halálba kergetné a bűntudat szerintem,
ha sikerült volna eladnia engem.
11
Cirkusz viciózusz
Ilyenekkel őrjítem Marit.
Nem tudja, persze, hogy bűvös kört jelent.
Azt hiszi, a vendégcirkusz neve ez,
s a műsorban egy víziló is szerepel.
(A bűvös kör világos
jelentése, sajnos,
egyelőre még előttem is homályos.)
12
Szilveszter
– Szerpentin – mutattuk öcsémnek,
s a lámpán keresztbe dobtuk
a rózsaszín tekercset.
Ő is kért belőle, adtunk,
hadd mulasson!
Megkérdezte újból a nevét,
– szerpentin – mondtuk,
de nem jegyezte meg.
Zavarában inkább tépdesni kezdte.
– Hogy is akarod hívni? – kérdezett.
– Szerpentin – mondtam,
de mégse hitte el.
13
Írtam egy verset
Írtam egy verset, míg mindenki aludt.
Nyári vasárnap, kora reggel volt.
Hallatszott a kitárt ablakon át,
ahogyan söprik és locsolják az utcát.
Bent a lakásban néma csönd honolt,
de sikerült a polcról hangtalan leemelnem
a tollat és egy üres jegyzetfüzetet.
„A szabadságért meghalni a hómezőn”,
ez lett a versem címe, műfaja: csatadal.
14
Fiók
Betettem a fiókba nagyítómat
az állatkert játékvadjai közé.
Azóta lábdobogás és hangzavar,
madárszó hallatszik asztalomból.
És nem meri senki a fiókot
kihúzni, csak én.
15
Vendégség
„A két lány, mint két tojás!”
jelentette ki vendégünk,
a tudományos-rektorhelyettes.
Lassan már haragszom Marira,
nem fogom tojásnak érezni magamat.
„Ön meg baromfi!” – felelem.
„Kifelé!” – kiabál a rektorhelyettes.
Mindez képzeletben.
16
Ellenanyag
Ellenanyag termelődik a szívemben
a szeretet ellen.
Egy: nem viszem a játszótérre
szegény, sápadt öcsémet.
Kettő: nem mosogatok ma is
a nővérem helyett.
Három: Anyám feje fáj, de reszelje csak
a sajtot őmaga.
Négy: becsukom az ajtót, az ágyon
végigheverek,
nézem az autók vonulását, a mennyezeten
fény-árnyék tükröket.
17
Előérzet
Mért nem utaztam el a jutalomüdülésre,
mikor engem vittek volna el az osztályból
egyedül?
Talán ezért nem:
fölébredtem az éjjel közepén, hallottam
a többiek lélegzetvételét, a kisebbik
szuszogás, ez volt az öcsém, a nagyobbik Mari,
akinek ki kéne venni az orrmanduláját,
de nyitott szájjal alszik addig is.
Arra gondoltam, és a szívem elszorult,
hogy nem hallom őket többé lélegezni,
ha most elmegyek. Lengyelország északi
partvidéke, Szczeczin messze van.
Éjjel mindenki képzelődik,
én meg különösen. Mi több, bőgök is.
Bekopogtam a szüleimhez, fölkeltettem őket,
kaptam egy illatos papírzsebkendő-csomagot,
hogy könnyeimet fölitassam.
Apám ma délelőtt
beszélt Szépffi igazgatóval. Kínos.
A papírjaim már továbbmentek. Azt kell
majd hazudnunk, hogy megbetegedtem,
és nem küldenek ezentúl sehova, soha.
18
Meg kellett ennem
Meg kellett ennem a levelet.
Földrajzórán írtam, és az állt
benne, hogy a tanárnő hülye.
Rékának szólt a közlemény, persze,
és nem neki, de ő lecsapott rá,
és olvasatlanul az asztalára dobta.
Szünetben az egész osztály körülvette
és izgatottan kérdezősködött.
Például ilyet: „Tanárnő, a Sierra Maestra
gyűrődött vagy vetődött?”
A tanárnő arca ragyogott,
de amikor a levelet kereste, megnyúlt.
Megmondtam, hogy megettem, ne is keresse.
Anyát és Réka anyját behívatta.
A fiatalkori bűnözésről beszélt,
és olyan szépen, hogy sírtak mind a hárman.
19
Házi feladat
Leírás és párbeszéd
Fizikaóra
Belép a fizikatanárnő.
Atlétatermetén csíkos ruha feszül.
Szigorú arcának a testhez simuló,
kék-piros-fehér műszálas ruha
még főbb méltóságot kölcsönöz.
Arcán a szemüveg, semmi ékszer,
hisz akkor nem keltene
kellő tiszteletet a gyerekekben.
– Hetes, jelents! – harsan a hangja,
közben szétterpesztett ujjaival,
szokása szerint, az asztalt ütögeti.
Réka remegő térdekkel jelent.
– Dolgozat! Minden papír elöl van?
Minden papír elöl van. Várunk mégis.
20
– Jaj! – nyög fel Ákos – mért nem kezdjük már?
– Csönd legyen!
A tanárnő akadozva veszi a lélegzetet,
úgy látszik, meghűlt. Hallgatjuk a csöndben
a levegő ki-be fújtatását.
– Mitől függ az indukált feszültség? –
kiált föl hirtelen.
Pusmogás mindenhonnan.
A tanárnő Réka füzete után nyúl,
– elveszem! – Sápadunk.
Réka a füzetre helyezi kezét.
Farkasszemet néznek.
A tanárnő végre fölegyenesedik.
Sóhajok. A szembenlevő ház ablakán
egy boldog háziasszony a porrongyot rázza ki.
21
Kidobós
Nem akart senki magyar lenni.
– Norvég! – meg – Svéd! – kiabáltak.
Elkeltek a legjobb nemzetek,
a svájci, eneszká, francia, spanyol.
Amikor aztán rám került a sor,
azt mondtam – magyar!
Elsőnek dobtak ki, jól jártak velem,
mert ügyetlen vagyok, és mégse
fedezem magam.
De végül is: a jelenlét a fontos,
nem a győzelem.
22
Rejtjeles tábori lap
Kedves Szüleim!
Értesítelek, hogy rendben megérkeztünk.
Reggel hatkor van az ébresztő,
Legkésőbb kilenckor villanyoltás.
Első nap esett, így nem fürödtünk.
Kötelező levélírás szerdán és szombaton.
Vettem magamnak egy doboz színest,
Igy ha unatkoznék, inkább rajzolok.
Gyakran beszélek a lányokkal is,
Ez elég nehéz, mert egészen mások,
Tiveletek sokkal jobb otthon.
Ez az első és talán, utolsó levelem.
Kérlek, olvassátok el figyelmesen.
Hogyan telnek otthon a napok?
Azt remélem, nagyobb bajok nélkül.
Zárom soraim ebben a reményben,
A viszontlátásig ölel
hű lányotok.
23
Kirándulás
Déltájban elértünk arra a helyre,
ahol már nem volt útjelző a fákon.
Mindenki leült és evett, azt mondták:
ez a cél. De én nem voltam éhes,
tovább akartam menni, kinevettek.
Álltam a fák közt, kerestem a nyilat.
24
Búcsú az iskolától
Az ünnepi beszédet Réka mondja el,
de én fogalmazom.
„Hozzátok fordulok most megindultan,
tanáraink a legelső sorokban.
Hiába ígérjük, hogy visszajövünk majd,
tudom, hogy idegenek lennénk
nektek, és túl nagyok…”
Állj meg itt, mondom Rékának, hadd legyen
a mondatok között kis szipogás-szünet!
„…Helyünkön mások ülnek…”
Elfullad a hangom a saját szövegemtől.
25
Ők és én
Nem akarok olyan lenni, mint ők.
Ők tudják ezt, megbántva néznek rám.
A méz lecsöppen a kockás terítőre.
– Kelj fel az asztaltól! – kiabál apám.
Aztán visszahív és én leülök,
szótlanul esszük végig a reggelit.
Később elfelejti, hogy kiabált.
– Te engem folytatsz! – mondja, és átölel.
Magányos diófa áll az udvarunkban.
Olyan akarok lenni, mint ez a diófa.
26
Ikrek
Én apámra annyira hasonlítok,
hogy ha nem volna köztünk
harminc év korkülönbség,
azt hinnék, ikrek fagylaltoznak
az iskolából jövet, a téli
napsütésben, a Deák Ferenc téren.
27
Erről a levélről többet nem esett szó
Kedves Szüleim,
hosszas töprengés után,
szomorú szívvel írom e levelet!
Este a nővéremmel megint összekaptunk,
ezúttal sajnos meg is pofozott.
Tudjátok ti is, mennyire erős.
Én nem hallgattam aztán a kérlelésre,
erre a tényre nincs bocsánat.
Bántotta, persze, az ügy, szerintem,
elkezdett félni, hogy mi lesz.
Arra a következtetésre kényszerültem,
hogy nem nevelődhetünk ezentúl együtt.
Nekem létszükséglet az itthoni környezet,
ő viszont, mint többször említette,
szívesen menne kollégiumba is.
Kérlek titeket, hogy intézzétek el!
Hétvégeken mindig hazajöhetne,
hétközben fölváltva mi látogatnánk.
És éppúgy szeretnénk, ahogyan eddig is.
28
Rossz este
Este apám megborotválkozott,
és fütyülte közben a nászindulót.
Azt mondta, hivatalos vacsorára megy,
a szekrényben fehér inget keresett.
És furcsa volt, hogy anyám nem beszél vele.
– Te sohasem hazudsz – mondtam és átöleltem.
– Most összegyűrted az ingem! – eltolt
magától vörösen és elment.
Az ablakból utána néztem,
láttam a járásán, hogy szomorú.
29
Nincs jogod!
– Nincs jogod – mondja anyának Mari.
– Elzárni a magnót, mert hangos, nincs jogod!
– Kiabálni, csak mert a gyereked vagyok!
– Nem adni ebédet, míg nem takarítok!
– Megszabni, hogy mennyit telefonálhatok!
– A polcomon rendet rakni, nincs jogod!
– Ha vitatkozunk, beleszólni, nincs jogod!
Mariból jogász lesz, de belőlünk – idegroncs.
30
A hiányzás oka: családi ok
Tavasz volt, jóllehet csak február.
Ne menj ma iskolába! – szólt anyám –,
nem ártana egy kis napsütés neked!
Először tréfára vettem a dolgot, de később
kézzelfoghatóbb tervek születtek.
Sétálunk egyet a Ligetben!
Meglátogatjuk az Állatkertet!
Ebéd helyett virslit eszünk és vattacukrot!
Láttam, hogy velem akar lenni
– kettesben és tavasszal.
Különben is ez volt az első és utolsó eset.
Karonfogva mentünk, az Életről
beszéltünk, de bezzeg lehervadt arcunkról
a szívbeli mosoly a Madárházban.
Osztályfőnököm állt a Csíz
(Carduelis Spinus) előtt és jegyzetelt.
31
Skarlát
Anyám kapaszkodik a rácson,
hogy virágos pizsamámban végre lásson.
Mindenki jól van otthon, csak Mari
dühöng, hogy ő mért nem beteg.
Titkos levélben tudat, hogy jön, utánam
egy óra hosszat fetrengett az ágyban,
a KÖJÁL csak később fertőtlenített.
32
Szeretik egymást
Az erkélyen a muskátlik közé
anyám paradicsomot is ültetett,
de nem akartak érni a kicsi, zöld gumók.
Erre vett a piacon egy fél kiló,
méregdrága, piros paradicsomot.
A legszebbet kivitte megmutatni,
„Ilyenek legyetek!” így szólt a gumóknak.
Apám nevetett, úgy néztek egymásra,
mint a szerelmesek.
33
Réka
Rékának sokkal jobb, mint énnekem.
Nem kérdik örökké, hová megy? mit csinál?
Ő osztja be a pénzt is otthon, állítólag.
Ha elfogy a szülők zsebpénze, neki szólnak.
Nyáron délig alszik, olvasgat a kádban,
lemezjátszója is van a fürdőszobában.
Télen befőttet bont, ha fölmegyek,
és nem kell egészben nyelnünk a meggyeket,
mint amikor ő vendégeskedik nálam.
(Hogy a kínálásnak ne legyen nyoma.)
34
Tegnap
Dögölj meg! – mondtam annak,
akit a legjobban szeretek.
A lányok kint vártak a folyosón,
ő nem engedett.
Menj! – intett, de nem nézett felém,
az ablak felé elfordulva állt.
Tudtam, hogy nem megyek,
nélkülem mennek el a lányok.
Elhalt a folyosón a nevetés,
az ajtó becsapódott utánuk.
Anyám elővett egy könyvet,
mintha olvasna, lapozott,
leültem mellé.
Azt akartam, hogy bennem
lapozzon, és tudja, hogy meghalok,
ha nem tekint rám.
Mintha véletlen volna,
jóval később, már délután
megérintette arcom egy pillanatra.
35
Macska
A vihar a kapunkba verte.
Valaki kitehette, ahogy a regényekben
a csecsemőket szokás kitenni.
Szerencsére nem volt otthon senki,
csak mi, a gyerekek.
Először a szobánkban raktuk le a földre,
de bevette magát a ruhásszekrénybe.
Mindnyájan bementünk utána,
öt fogas leszakadt,
ránk ereszkedtek a ruhák, mint a köd,
a kavarodásban a macska kiugrott.
Behoztuk neki a másnapi tejfölt,
36
megette. Hagyta simogatni magát
a legfeljebb hathetes, teljesen
fekete, még a talpa is sötét,
kényeskedve járó gyerek-macska.
Mikor egyedül maradtam vele,
észrevétlenül a füléhez hajoltam:
„Ne félj, itt maradhatsz,
rossz sorodnak vége!”
Rám nézett és megértett.
Ezután a szekrényt kiraktuk,
a ruhákat kikeféltük,
a cipőket letöröltük,
a fürdőszobában csináltunk egy dobozvackot.
37
A macska hátára ráírtuk egy QUICKPLAST
ragtapaszra: „KÖNYÖRGÖM, NE TEGYETEK KI”
plusz még két összetett mancsot
rajzoltunk aláírás helyett,
és lefeküdtünk.
Szem nem maradhat szárazon!
– suttogta elalvás előtt még Mari.
Sajnos maradt.
Másnap új helyet
kellett szereznünk neki. Nagymamáék
roskadt bérházába vittük.
A nagytestű, csirkebélt zabáló,
patkányölő, vörös kandúrmacska
fölhorkant és utánaugrott,
a miénk meg eltűnt a fáspincében
előlünk mindörökre.
Naponta látogattuk,
két héten át, azontúl nagyanyát.
És végre most vasárnap
láttam az udvarunkban egy szőrehullott,
fél szemére vak, fekete kamaszmacskát.
Lehajoltam hozzá, de elinalt.
Nem tudom, mit kívánjak inkább,
ő legyen az a kényes
kölyökmacska, akit az ólomkristály
hamutartóból etettünk,
vagy az a lény legyen már – halott?
Mi jobb? Meghalni vagy élni akárhogy?
38 39
Rejtély
A villamos vezetéket figyelte Mari,
azért jött később haza mindig.
Anyám elé ment a megszokott úton,
megtalálta az iskolától kétsaroknyira:
sarkát a téglák peremébe akasztotta,
nézte a beforduló villamosokat,
az áramszedőn a tűzesőt,
és révedezett közben.
Ezért jött később haza mindig,
ezért aggódtunk, hol lehet,
kikkel jár, milyen csavargó,
tépett társaságba keveredhetett,
újabban mitől olyan más?
40
Levél a szőnyegen
Kedves Anyu!
Ne haragudj, hogy az engedélyed nélkül
mentem el az osztálybulira,
de elfelejtettem szólni, hogy ma lesz.
És vásárolni sem tudok ezért,
vásároljon inkább ma Zsuzsi.
Kivettem 50 (azaz ötven) forintot
a fiókodból, ha nem akarod fizetni,
akkor majd a zsebpénzemből vond le.
Fölpróbáltam a kék vászonruhádat,
tudom, hogy új és jól áll neked,
de nekem jobban áll, sajnos, így
abban mentem el. Bocsánat és ezer köszönet.
41
Táncverseny előtt
Körbemutogattak, mint egy majmot,
az egész emeleten. Még a nagyszájú
Tótnéhoz is becsöngettek velem.
A Kölcsönzőből kivett táncruhában
álltam, „milyen gyönyörű lányka!”,
csapták össze a kezüket, pedig
nem vagyok gyönyörű, csak idétlen
ebben a táncruhában. Fölsüttették
a hajamat, kaptam egy lakkcipőt,
pedig a táncruhához csizmát
kellett volna vennem.
– Mért vágsz ilyen gyászos képet? –
kérdezték mérgesen, tőlem,
pedig a kedvükért hagytam magamat
körbemutogatni, mint egy majmot.
42
Farsangi előkészületek
Vége lesz a versírásnak, a kóborlásnak
egyedül alkonyatkor, már megszólítanak,
ha leülök a Duna-parton a lépcsőre,
vagy akár egy padra, már pisszegnek
nekem, megjegyzéseket tesznek.
Végtelen, nyugalmas idő jön –
andalgás, séta egy hülyével,
mint ezzel itt, akit a nővéremtől
örököltem, aki szerint a lányok
agya nemcsak könnyebb, fejletlenebb
is, mint a fiúké!
De rendezvény lesz
a jövő héten, farsangi mulatság
az istállószerű tornateremben.
A barátnőm is szerez egy fiút,
és addig ki kell tartania ennek,
ha törik, ha szakad, hát ártatlanul
mosolygok rá és tetszem. Egyelőre.
43
Ági van velünk
– Ez a te bajod, a különbözni-vágyás! –
(Anyáék Sárospatakon telelnek.)
Ági könnyben úszva, sértetten rám mered.
– Pedig olyan vagy, mint bármelyik gyerek,
csakhogy a többiek nem ilyenek!
Meglátod, nem viszlek vasárnap moziba,
ülhetsz majd egymagadban itthon,
búsulhatsz is, amennyit akarsz! –
Ujját fölemelte, fogsora csattogott.
44
Estéim otthon
Olyan akarok lenni, mint Ady.
Őrjöngő szerelem, Párizs, egyedüllét.
Agyam köré bűvös hálót feszítek
minden este, ébren álmodom.
Esőzik, áznak a cégérek,
hólyagos az aszfalton a víz.
Felöltőben, karimás kalapban sietek
a fogadkozó, síró Lédától haza.
Ki volna boldogabb, ki volna inkább
egyedül, mint ez az aszfalton elsuhanó
árnyék?
Nem bántja fülemet a zaj,
se a Scholl-papucsok kopogása, az esti
padlórecsegés. Úgy teszek, mintha aludnék.
Megbillentik az olvasólámpa pergamen-
ernyőjét, hogy ne zavarjon a fény.
Kiszököm az előszobaajtón, át a bezárt
kapun. Ki volna inkább otthon,
mint ez a köpenyes alak
a csatakos, hideg Duna-parton,
különbözése, vágyai mámorában,
ki volna szabadabb, mint én?
45
Fontos álom
Anyám két hete beteg.
Megtudtuk, hogy éjjel kint volt
az ügyelet. Mi édesen aludtunk.
Éppen ma éjjel álmodtam anyámról.
Azt álmodtam, hogy meghalt,
kietlen, őszi éjszaka van,
a temető kihalt, bozótos
ösvényein igyekszem hozzá.
Egyszer csak hó esik, jeges lesz az út,
csúszkálok rajta, elesem, körömmel
kaparom a megfagyott földet a halottról.
Gyerekkori, sárga takarómba göngyölöm,
lélegzetemmel melengetem a testét,
dörzsölöm, ütögetem a hátát,
ahogyan ő szokta,
mikor a szánkázásból vizesen megjövünk.
46
A dörzsöléstől langyosodik, reszket,
– azaz él. Eligazítom a pokrócot
rajta, az ölemben hozom,
mert kisebb nálam.
Holnap kórházba viszik,
de meggyógyul, most már biztosan tudom.
Hívtam a nővéremet játszani,
de nem jön, inkább sír
a cserépkályha mellett a sarokban,
ott, ahol sírni szoktunk.
Ugróiskolát játszom egyedül,
de jól megy így is.
Lófogú jön és ingatja fejét:
„Téged nem is érdekel,
hogy anyád mennyire beteg?”
47
Meghalt Zimmermann néni!
A lépcsőházban találkoztam vele,
jóízűen szuszogott, mivel
legalább száz kiló. Köszöntem.
Ebédnél aztán hirtelen
eszembe jutott. Mindenki
elégedetten ette a fejenként
másfél krémesét.
Meg kellett törnöm a hallgatást.
– Meghalt Zimmermann néni! – közöltem.
Mari a porcukortól fuldokolni kezdett.
Anyám a villát leejtette:
– De hiszen tegnap láttam!
– Egy autó elütötte – folytattam komoran,
eltoltam a tányért magamtól,
és elfutotta a könny a szememet.
Olyan volt, mintha színházban volnék,
egymás szavába vágtak a szereplők,
hüledeztek, én persze már zokogtam,
a tányéron a krémes remegett.
Később elapadt a könnyem,
mindenki engem nézett, belevörösödtem.
– A halál nem játék! – mondták.
Mintha nem tudnám én is,
hogy egyszer meghalok.
48 49
Egyszer még elfelejtesz lélegzetet venni!

Apám mondása, 1984

Azt hittem, szerda van,
pedig csütörtök volt.
A következő dolgokat
mulasztottam el:
megvárni K. I.-t a megállóban
– mintegy véletlenül –,
amikor karateedzésre megy,
Marinak a névnapjára venni
egy keményszálú, norvég fogkefét.
Meghallgatni a Sorsszimfóniát
(Petőfi, 1715, ismétlés),
és lejegyezni közben az érzéseimet.
50
Sóhaj
Én rendkívül érzékeny vagyok.
Hallom, ahogy anyám meséli
barátnőjének, az ismert Áginak:
„Egészen különös gyerek,
néha, mintha nem is az enyém volna.
Nem tudom, mit akar, mért elégedetlen?
Szenvedélyes barátkozó, mégis
annyit van egyedül.” Sóhaj.
Megnéztem a tükörben magamat.
Kissé hátrább állok.
Szokatlanul sápadt vagyok
és földúlt, valóban.
Fölveszem a régi moherpulóveremet,
kicsit szűk ugyan és foltos,
de ebben még fakóbb vagyok.
Könyvet fogok kezembe.
Úgy tartom, mint Hamlet, kinyitva.
Tétován belépek közéjük.
Összenéznek. Sóhaj.
51
Séta a Ligetben
Nem tudtam, mi legyek:
lány, azaz világos
– mint egy sakkjáték figuráit,
úgy képzeltem el a nemeket –,
vagy fiú, azaz sötét?
És sajnálkozás fogott el, ha néztem
a nagyokat: csak nők vagy férfiak.
Szoknyába-nadrágba-pulóverbe bújtam,
hol lánynak, hol fiúnak öltöztem szabadon.
Aztán a tervezgetésnek egy csapásra vége lett.
Álmomban K. I.-vel sétáltam a Ligetben.
Átfogta a derekamat, én vállára
hajtottam fejem, mint aki beteg,
és az is voltam: szerelmes őbele.
Megálltunk a Céllövöldés bódéja
előtt, ott, ahol anyámmal nézelődtem
nemrég. Kezébe vett egy puskát,
a babát tartó hurkapálcát eltalálta,
a baba lezuhant. Lány vagyok azóta,
örökre foglyod, szerelem.
52 53
Takács Zsuzsa
Rejtjeles tábori lap

„Mivel háttal áll nekünk, nem láthatjuk az arcát. Főhősünk hirtelen nőtt, vékony, rövid hajú lány vászondzsekiben. Valószínűleg a Dunát nézi majd – hiszen a város pesti partján, a Duna-part közelében laknak, és szokása szerint erre kerül az iskolából hazafelé menet. A könyv- és füzet-kilókkal teli, elnyűtt, zöld táskát látszólag hanyag mozdulattal a lépcsőre dobja. Mögötte az autó-szörnyek fújtatva, csordában vonulnak, előtte lassú karcsapásokkal úszik a még élő Duna. Ez a titkos félóra mindennap az övé. Úgy érzi újra, hogy örökké élhet, és vele együtt mindenki, akit csak szeret. Bár az utóbbi fél évben nyugtalanság vegyült ebbe a vak bizalomba. Kiegyensúlyozatlan lett és lázadó.”

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]