Arnold Schönberg emlékének
K. P. Kavafisz emlékének
In memoriam Ernst Koplenig
Kepes Sára emlékére
jeladás: |
a Gyűlölet Csillaga hirtelen
megjelenik a nappali egen
|
elintézendő: |
a Ne-jöjj-utánam hídon
papírjaimat elhajítom |
búcsú: |
házak holdfénybe fagyva tündökölnek
kiterjeszti szárnyát a Denevér
és elhagyja a menthetetlen Földet |
„…in dieser Zeitlichkeit wird nie der heisse Durst gestillet.”
„Es sind viele antirevolutionäre Bücher für die Revolution geschrieben worden, Burke hat aber ein revolutionäres Buch gegen die Revolution geschrieben.”
(Novalis)
Radnóti Sándornak
Mi nem a vizigótok köztársaságát akartuk felépíteni
(Danton)
Mottók utólag:
Minden rajongás, ami nem valami absztraktumra irányul, beteges, ennélfogva gyöngeség, s megvetendő.
(Baudelaire)
50 |
Vim, kolbász, tejföl, paradicsompüré |
15 |
krumpli, hagyma |
22 |
pálinka |
36 |
cigaretta |
18 |
papírzsebkendő |
18 |
eszpresszó |
15 |
posta, újság |
154 |
|
46 |
Nescafé |
200 |
Endreffy Zoltánnak
Leányomnak
„Nagy embernek és szentnek lenni önmagunk számára: ez az egyetlen fontos dolog.”
(Ch. B.)
„A művészet civilizáló tényező.”
(Ch. B.)
„Hasznos embernek lenni: ezt mindig meglehetősen utálatosnak találtam.”
(Ch. B.)
Mosonyi Aliznak
Vö.:
(J. A.)
Juditnak
Aliznak
November ötödikén a pincében Szabó úr sírva szétszaggatta a párttagkönyvét. „Soha többé, soha többé” – ismételgette, mintegy önkívületben. A lakótársak csillapították.
Az eset, látszólag, alig méltó a megörökítésre. Megsokasodtak azokban a napokban a tagkönyvszaggatók és a fogadkozók. (Bár egy ilyen könyvecskét – fizikai értelemben – nem gyerekjáték szétcincálni. Próbálják csak meg! De nem erről akarok beszélni.)
Ráadásul Szabó úr elég hamar (úgy a MUK idejére) kijózanodott, belépett az utódpártba, és idővel, persze elég nagy idővel, mikor veszélyek már elmúlvák, piszkos munkák elvégezvék, a munkásőrzubbonyt is magára öltötte. (Pufajkás azért Szabó úr nem volt.) Szokvány történet. Mégis. Valami figyelemre méltó van ebben a kis epizódban. A dátum. Mert az egész más volt, amikor október huszonötödikén az erkélyen állva svungosan leívelő fehér tárgyra lettem figyelmes, és a röppálya görbéjéből (meg kizárásos alapon) kikövetkeztettem, hogy a később Rákosi Mátyás asztali mellszobrának bizonyuló gipsz-valami csakis Vadasék ablakából indulhatott utolsó útjára. Vadasék gesztusa a léggömbutasé volt. Vagy a – kissé elbóbiskolt – öntudat riadott fel. Régi mozgalmi emberek voltak.
Szabó úr azonban 46-os (vagy 47-es?) sodralék-párttag, minden múlt híján. Az időpont (és a helyszín) nem kedvezett holmi pezsgőkönnyű szabadságmámoroknak.
És Szabó úr mégis ott és akkor háborodott fel, a pince többször belélegzett levegőjében, a huszonötös égők világánál, amikor a ház a maga aknáját is megkapta már. Nem mintha célpont lett volna, csak úgy. Amikor már félnie kellett volna.
A pillanat kétségtelenül elkésett volt praktikus szempontokból. A lépés helyezkedési értéke, sakkjelöléssel, nem is tudom hány kérdőjelet kívánna maga után, közösségben-feloldódási együtthatója zérusközeli. A lakótársaknak, mint mondani szokás, „más sem hiányzott”. De Szabó úr most háborodott fel. A körülmények közömbösek voltak neki. És azt hiszem, a jelenlevők is. Ha egyedül van a pincében (mert gyakran kitódultunk a földszintre, friss levegőt venni, megjáratni magunkat), Szabó úr akkor a poros matracoknak beszél.
Gesztusából hiányzott az „Esküszöm, uraim…” megszólító személyessége. Esetében helyénvaló a nyelvi beépíthetőkocka: Szabó úr maga volt a fölháborodás.
Szabó úr számára tehát nem létezett e pillanat helye az előző-következő pillanatok sorában. Felháborodása abszolút volt, eksztázisa tökéletes. Szabó úrnak igazi pillanata volt. Kiterjedés nélküli. Amikor visszatért az „ébrenlévők közös világába”, azt sem tudta, hogy volna mire emlékeznie.
Na, elég legyen már ebből. Phü, de szeretnék hirtelen abbamaradni! Nem meghalni, dehogy! Ostoba, patetikus szó… nem, elfogyni, mint orsóról a szál.
Sok volt ez a nap. Ma megint belém költözött egy árny, a tömérdek régebbi árny mellé. Mától fogva majd te is…
Lám, negyvenéves korára a férfi, ha élt is valóban, és odafigyelni sem félt: túltömött kísértet-zsák lesz, veszélyes kacatok raktára. Elszáradt virágcsokrok, könyvjelzők, tüllök között matatsz, aztán hirtelen – s-sz! –, egy rozsdás tű!
Csordás Gábornak
Fodor Gézának
„Worüber man nicht sprechen kann, darüber muß man schweigen.” Drága Ludwig, Mesterem, Tanult barátom! Mondd, nem végső filozófiai pofátlanságnak szántad ezt a sírkő súlyú 7. tételt? Ha valamiről nem lehet beszélni, akkor értelmetlenné válik a hallgatás tiltó parancsa. Valamit megkövetelni vagy megtiltani csak akkor értelmes, ha a címzett személynek hatalmában áll választani legkevesebb két alternatíva között. Szóval, mi is ez? A metafizikai maffia omerta-törvénye? Tarkón vagy szívtájékon nagyon is átél…, pardon halható következményekkel? Hogy mint filozófusok a mélyértelműség szakadéka fölött táncolunk a logikai pengeélen? Mindenesetre eléggé beszédesnek mondható a hallgatásod. Azt nem merészelem föltételezni Rólad, hogy ezt a szembeötlő (igaz: nekem 25 év után ötlött csak a szemembe) logikai hibát ne tudtad volna eleve.
Választ nem várva
síron inneni híved
Petri György
316Védőszentjeimnek
„Egy vers előállítása során az ember nemcsak a versre figyel, hanem önmagára is.”
(Gottfried Benn)
„Később látni fogjuk…”
(Gottfried Benn)
Szerzői lábjegyzet az utolsó ciklushoz
Ezeket a verseket a szerző 134 évvel ezelőtt írta, s amikor felébredt 134 évig tartó álmából, egyáltalán nem tudta, hogy kicsoda ő. Először csúcsesztergályosnak gondolta magát, később osztályvezetőnek egy meg nem nevezhető intézményben, majd úgy vélte, hogy ő a vécésnéni Pécsett, a Dzsámi mellett. Olykor horkolt mély ébrenlétében, olykor felesége gyengéden oldalbarúgta, mondván, hogy „Gyuri! Ébresztő!” Olyankor a költő bambán ránézett, és megkérdezte, ki az a Gyuri. A költő fokozatos, de gyors elhülyülése következtében hagyatékát fentebb említett szívszerelme rendezte sajtó alá.
Ünneplői és gyászolói
Dalos Rimmának
(Jobbik felemnek)
Hamburger Mihálynak
T. D.-nek, 60. születésnapjára
Prigovnak szeretettel
Jegyzet: A szakorvosok szerint akasztáskor a delikvens defekál és spontán hólyagürítésre kerül sor. Bizonyára igazuk van. De azért – személye válogatja – ember marad.Néha viszont magára marad. És fütyörészik, mint kisgyermek az erdőben. Hogy ne féljen.
(N. Mihalkov-parafrázis)
Dezséri Lászlónak és az élő költők többségének
Robbantani, azt akarnak, de tisztességes vekkerórájuk, az nincs. Állandóan apáca-és csecsemőhullákat produkálnak.
(Smasszer Arafat)
Alles geben die Götter…
[Címe, eleje hiányzik]
Serfőző Simonnak
Ui. A svédeknél az ötvenedik születésnap olyan jelentőségű magánünnep, mint nálunk, mondjuk, a lakodalom. Vajon miért? Talán mert olyan mámorító ötven éven át szakadatlan svédnek lenni? Bergman filmjei nem ezt sugallják. Lehet, hogy egyszerűen annak örülnek, hogy túl vannak a nehezén.
Nagy Bálintnak
A Kegyelmi Tanács döntése értelmében az eredeti ítéletben szereplő Fanta üdítő helyett, büntetlen előéletére való tekintettel egy ászokoló kád Pilsner Urquelle-be ültetik, és annyi sört ihat le magáról, amitől kellőképpen elbódul és fulladásos halált szenved.
Záradék:
Amennyiben a bódulásos halál mégsem következne be, akkor a hatályos ún. Ír–Bajor Konvenció értelmében kegyelemben részesül, és államköltségen hintóval törzskocsmájába szállítandó, ahol is aznapi cehjét a Kincstár állja.
Feleségem elkészíti a tésztát, én megvárom, amíg az ehetetlenségig kihűl. Ilyenkor már ő sem vetheti a szememre, hogy miért nem eszem meg. Hát imigyen fogyogatok, fogyogatok derűsen, míg lassan, no lám, észre sem vettem, éjszaka van. Pontosítsunk: kezd éjszaka lenni. Ezt szeretem, ha beburkol a sötétség, mint holmi fekete vatta. Fullaszt, és kábít. Újabban, mint a heliotrópok napszálltakor, összecsukom szirmaimat, egyszerűbben szólva leragad a szemem az álmosságtól, vagy mert túl korán ébredtem, vagy mert már tökrészeg vagyok. Az utóbbi a gyakoribb.
Legyenek szívesek végre intézkedni, mert már tűrhetetlen, ja, hogy mi is tűrhetetlen? Hát mit tudom én. Maguk is csak folyton zaklatnak? Birizgálnak? Baszogatnak? Be fogom panaszolni magukat! Felülvizsgáltatom a bejegyzésüket a Cégbíróságnál. Elesett, szerencsétlen, beteg ember vagyok ugyan, de azért ne higgyék, hogy olyan könnyű elbánni velem! Keresztbe rakok két sósheringet a lábtörlőn, naponta háromszor meghintem pörkölt pisztáciával és szenteltvízzel, kirakok száznapos tojást is, hát fogadok, hogy a vadőrök, az adóellenőrök, a közüzemi díjbeszedők hanyatt-homlok fognak menekülni. A művet megkoronázandó az egész lépcsőházat bekenem két mázsa kvarglival vagy pálpusztaival, és akkor a lakók sem bírnak kimozdulni odúikból, és így én, aki a bűz és a kosz ínyence vagyok, egyedül birtokolhatok egy ötemeletes bérházat. Célba értem.
Petri György Összegyűjtött versei olvashatók ebben a kötetben. Nem az összes: egyrészt minden bizonnyal kerülnek még elő lappangó kéziratok, másrészt az általunk ismert szövegekből sem vettünk fel mindent. Néhány verset azért hagytunk ki, mert személyes érzékenységet vagy ízlést sértenek, másokról pedig feltételeztük, hogy kidolgozatlan, nyers formájukban Petri sem szeretné őket kinyomtatva látni. Ez utóbbi szempont azonban kétségkívül ingatag. A szigorú következetesség kizárna mindent, amit a költő maga megtagadott, vagyis mindent, amit az első kötete előtt írt, sőt a későbbiek közül is mindazt, amit nem publikált, vagy nem vett fel kötetbe, vagy később kihagyott a reprezentatívnak szánt gyűjtemény, a Jelenkor Kiadónál 1996-ban megjelent Versek 1971–1995 anyagából. Vissza nem is tettünk bele semmit: kötetünk törzsanyagát ez és az utána utolsóként megjelent Amíg lehet (Magvető, 1999) adja, kiegészülve az Utolsó versekkel, vagyis azokkal, amelyekről még biztosan tudható, hogy a költő késznek tekintette (hiszen odaadta különböző lapoknak) őket – ha néhányuk megjelenését már nem is érte meg.
A Versek 1971–1995A versek keletkezését tekintve 1967–1995 volna a helyes megjelölés; 1971 az első kötet megjelenésének dátuma. beosztásának megtartását az is indokolta, hogy ebben a kötetben három olyan ciklus is szerepel, amelynek a versei önálló kötetben soha nem jelentek meg. A Petri-filológiában járatlan olvasó viszont nem tudhatja, melyek ezek, illetve mely címek jelölnek önálló köteteket. Célszerűnek látszik tehát felsorolni, melyik cím mit takar. Petri György Magyarországon megjelent önálló verseskötetei a következők:
Magyarázatok M. számára. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1971.
597Körülírt zuhanás. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1974.
Örökhétfő. Budapest, AB Független Kiadó, 1981.
Azt hiszik. Budapest, AB Független Kiadó, 1985.
Valami ismeretlen. Pécs, Jelenkor Kiadó, 1990.
Sár. Pécs, Jelenkor Kiadó, 1993.
Amíg lehet. Budapest, Magvető, 1999.
Az alábbi cikluscímekkel egy-egy gyűjteményes kötet végén a költő új, könyv alakban addig nem publikált versei jelentek meg:
„Valahol megvan” – az ugyanilyen című kötetben (Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1989).
„Mi jön még?” – az előző kötetben nem szereplő verseket tartalmazó Ami kimaradt című kötetben (Budapest, Aura Kiadó, 1989).
„Vagyok, mit érdekelne” – a Versek 1971–1995 végén.
Megjegyzendő még, hogy a Petri György versei című kötet (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1991) utolsó ciklusában „Valami ismeretlen” címmel az 1990-es, azonos című kötet anyagán kívül hét új vers is szerepel, ezekből azonban a Versek 1971–1995 csak hármat tartalmaz.
Mindaz, ami e nagy gyűjteményes kötet, továbbá az Amíg lehet és az Utolsó versek után következik: függelék. Ebben viszont helyet kapott minden, ami nyomtatásban tudomásunk szerint korábban megjelent. A legkorábbi, gyerek- és kamaszkori verseiből éppen Petri adott 1998-ban egy csokorra való részletet a 2000 tematikus októberi számába. És ha már a zsengék és a pályakezdő korában megjelent versei itt vannak, nem nélkülözhettünk melléjük néhányat abból az életszakaszból, amikor úgy hitte és vallotta, hogy felhagyott a költészettel, és valóban nem publikált, írni azonban továbbra is írt – ezek az 1963–1966 közötti versek fontos és tanulságos lépések saját hangjának végleges megtalálása felé. 1966 „a fordulat éve” Petri költészetében. Ez magyarázza, hogy az ekkori versek nagyrészt a Korai versek között szere598pelnek, egy azonban, amelyben az új hang már világosan felismerhető, a Hátrahagyott versek elejére került.
Külön ciklusba tettük azt a 23 verset és egy szakaszt, amit Petri kihagyott az Örökhétfőből, amikor a Versek 1971–1995-öt összeállította, továbbá az Azt hiszik című kötetből kihagyott Pályabért és a Petri György verseiből kimaradt négy verset (A Kis Etika; Bernstein [Eduard] kikérdzkedik; Sáráról, talán utoljára; Passz).
A Hátrahagyott versek zöme kiadatlan, de akad köztük olyan is, ami megjelent – vagy még életében, de kötetbe nem vette fel, vagy – nagyobbrészt – már a kéziratos hagyatékból publikálva. A függeléknek is mintegy a függeléke az utolsó ciklus: ötletek, verscsírák, rímjátékok, egyszóval olyasmi, amit az élő költő általában nem ad ki a kezéből – a halál és a költő súlya ad nekik menlevelet.
A megjelent versekben talált sajtóhibákat kijavítottuk. A hátrahagyott versek keltezését, ahol tudtuk, megadtuk. Ugyanígy a publikáltak megjelenési helyét és idejét is.
Végül néhány apró filológiai adat:
A Leonyid Iljics Brezsnyev emlékére, noha az Azt hiszik című kötet anyagát tartalmazó ciklusban szerepel, nem ebben a kötetben jelent meg, hanem először a Hólabda a kézben című válogatásban (New York, 1984), majd az Ami kimaradtban. A filozófusnő megudvarlása 1970-ben keletkezett, tévesen szerepel tehát az 1989-es jelzésű „Mi jön még” című ciklusban. A Viturbius Acer fennmaradt verse már korántsem a költő feledékenységéből, hanem cenzurális okokból maradt ki Petri első kötetéből, s került azután – a politikai éberség lanyhulása folytán – a következő kötet élére. Szemléltetve mintegy a Reggel című versnek azt a részletét, amely csonkítatlanul még így szólt: „Persze néhol meglátszik / a kispórolás, a hanyagság, / a kelet-európai mód”. Végül a Hány nemzedék… című korai versben a második szakasz utolsó sora a szerkesztői közbeavatkozás előtt ez volt: „mint részegben az öntudat”.
599