9

10

11

12

21

22

23 24

27

28

29

30

31

32

33

34

a blokkolóórák nagymutatói utolérik és megelőzik a kismutatókat, a portások fölpattannak átmelegedett kispárnás székeikről, kitárják a kis- és nagykapukat, és egy csapásra benépesül a csarnokok, műhelyek, raktárak környéke,

az értéktöbbletet maguk mögött hagyva nedves hajjal s zuhanyozószagúan távoznak a motozókon át a gyárakból s üzemekből a fizikai és szellemi dolgozók, s a falra festett buzdító jelmondatok közt hallgatagon vagy beszélgetve elindulnak valamely bevált irányba,

megsűrűsödnek a villamos-, troli- és buszjáratok, befutnak a helyivonatok, a taxiállomásokon megkockáztat pár perces állást egy-egy erre tévedt taxi, s több lesz a hajóátkelés,

átmenetileg megtelnek vevőkkel az alapvető fogyasztási cikkeket árusító sivár vegyesboltok, és vendégeket fogadnak az alkoholtartalmú italokat kínáló büdös büfék,

az utcákra lépők egy része a gépi erővel történő helyváltoztatás céljából határozott léptekkel egyből szeles megállókba vagy murvával fölszórt parkolókba siet,

35

viszont akad olyan is, aki törött üvegű telefonfülkébe megy, és ütött-kopott készüléken elektromos hangátvitellel kísérletezik,

a gyalogátkelőhelyek (zebrák) előtt hirtelen összetorlódnak a személy- és teherjárművek, s az átmenő forgalom utasai önkéntelenül fölfigyelnek a kinti változásra, amelyet belső követ, és magukban azt gondolják: már egy óra vagy ezek már végeztek,

egy satnya ecetfáról leválik és a nyitott szennycsatornába hull egy levél, egy gazos telekről elsomfordál, és vizel egy kóbor kutya, egy sarki rendőr az orrába túr, és taknyos lesz a hüvelykujja, de az igyekvőknek nincs idejük az ilyen finomságok megfigyelésére,

az elnagyolt és egyidejű tömegjelenet mindössze 20–30 percig tart, aztán az újratermelés hívását követve eltűnnek az aktatáskás és szatyros szereplők, és a következő műszakváltásig megint kihalt lesz a csarnokok, műhelyek, raktárak környéke

36

37

38

az állomás a harmincas években épült, és félig a North Walcott Avenue és North Honore Street házai között, félig a Montrose Avenue sávja fölött, tehát a város északi részében, az úgynevezett uptownban foglal helyet,

a bejárati csapóajtót belökve, az újságárus látómezejét keresztezve s a pénztárablak előtt elhaladva egy dróthálóketrecbe jut, s ott néhány másodpercet, rossz idő esetén több percet tölt az ember,

attól függően, hogy a magánjárművel nem rendelkező vagy a tömegközlekedési eszközt valamely más okból igénybe vevő melyik irányba kíván utazni, a bal- illetőleg a jobboldali vaslépcsőn megy föl a vörös vastraverzeken nyugvó építményre,

a peron egy hentesüzlet lapos teteje, egy bérház első emelete, egy vegyiüzem lepárlórészlege és egy utalványbeváltó ügyfélterme magasságában van,

a tervezett utazás megkezdéséig kátránypapírréteggel, lakberendezési tárgyakkal, retortákkal és bankjegyekkel tartózkodik egy szinten az utas,

39

a ki- és beszállás egy körülbelül 4 × 100 méteres, olajjal átitatott fafelületen történik, amelyet két egyenlő részre oszt a középen húzódó kettős sínpár,

a két felzetet fönt semmilyen híd nem köti össze, és a vágányok is olyan mélyen vannak, hogy szinte lehetetlen egyikről a másikra az egyébként kockázatos átjárás,

a szóbanforgó emelvényszakaszt kétoldalt félméteres szürke deszkapalánk szegélyezi, két végén pedig csupán egy-egy egyszerű DANGER-fölirat választja el a tovakígyózó pályatesttől, ami bizonyos szabadságérzetet kelt a várakozóban,

az utasokat tartó pallók és a síneket rögzítő talpfák hézagain át az utcára, az elsuhanó autók tetejére, s a járókelők fejére látni, és menthetetlenül áthull a leejtett zsebfésű, aprópénz vagy rágógumi,

tetőféleség csak a lépcsőfeljárók fölött van, de ott is inkább csak jelképesen, mert éppúgy bever alá az eső, és vág alatta a szél, mint a föl- és alájárkálásra kijelölt térség egyéb pontjain,

akinél nincs újság vagy már belefáradt a tájékozódásba, az a választási jelölteknek szóló alkalmi tanácsokat olvasgatja, s ha netán még nem tudna angolul, spanyol, lengyel, litván és magyar menj az anyádba is akad a plakátfirkálások között,

késő esti órákban, mikor már zárva a pénztár, egy külön erre a célra kinyitott rácsos oldalajtón át történik az állomás területére a belépés, és a menetdíjat a szerelvényen szolgálatot teljesítő kalauznak kell átnyújtani,

40

vasár- és ünnepnapokon (Kolumbusz napja, Hálaadás napja, stb.) az utazási kedv lanyhulása következtében változik a menetrend, ilyenkor néha fél óra is eltelik két dübörgés között, és a környék lakóit fölveri délelőtti álmából a végletesen megnyúlt csönd

41

42

az ülőkalauzrendszerben, miként a neve is jelzi, a kalauz ült, méghozzá az autóbusz menetirány szerinti jobb oldalán, az egyik hátsó kerékdudorra erősített támlás ülésen, a csak fölszállás céljára igénybe vehető hátsó ajtó mellett, háttal az ablaknak, arccal az utastérnek,

a kizárólag őt megillető ülőalkalmatosság nemcsak elhelyezésében, hanem jellegében is elütött a többitől: a rendeltetésszerű használatához nélkülözhetetlen teret körötte derékmagasságig érő, elöl csuklópántra járó, fönt pultszerű asztalkában végződő, simaélű fémlap határolta,

az asztalka műanyagborítású, szegélyes lapja az éppen használatban lévő jegytömb és az 1, 2, 5 forintos és 10, 20, 50 filléres tételekben fölhalmozott, szükség esetén visszaadandó aprópénz készenlétben tartására, kihúzott állapotban jól megfigyelhető fiókja pedig az értékesítésre váró, még érintetlen jegyek és az egy műszak folyamán összegyűlt, érvényben lévő fizetőeszköz tárolására szolgált,

az ülőkalauz a viteldíj átvétele után bal kezével rendesen leszorította a megkezdett tömb ellenőrzőszelvényrészét, s az állandó pénzfogdosástól zsírosan sötétlő alumínium- és rézoxidos (télen levágott ujjú pamutkesztyűbe bújtatott) jobbjával villámgyorsan letépte, és az elébe járuló utasnak nyújtotta a kívánt átszálló- vagy vonaljegyet, aki azután annak birtokában immár jogosan haladhatott tovább leendő ülő- vagy állóhelye felé,

43

az ülőkalauz teendői közé tartozott még a közhasznú jármű megállóból történő mindenkori indítása, pontosabban az indítás engedélyezése, ami, kivált csúcsforgalom idején, mikor bizonyos felszállói remények óhatatlan szertefoszlatásával járt, nem volt éppen hálás feladat,

ez is egyszerű művelet volt: miután az ülőkalauz jobbra s balra tekintve meggyőződött róla, hogy a le- és fölszállás megtörtént, vagy a leszállás befejeztével a fölszállás hely hiányában megtörténtnek tekintendő, egyetlen, határozott mozdulattal megnyomta az ugyancsak az asztalkán található indítógombot, mire megszólalt a berregő, és a busz le volt csöngetve,

de ezt gondos mérlegelésnek kellett megelőznie, és ez olykor meglehetősen bonyolult dolognak bizonyult, mivel az ülőkalauz a szolgálati helyéről az utasoktól nem mindig látta, mi történik a csak leszállás céljára igénybe vehető középső és első ajtónál, a vállán nyugvó felelősségről nem is beszélve,

az ülőkalauzrendszer a harmonikus utasfelvétel fékezése és munkaerőigénye miatt elégtelen és gazdaságtalan volt ugyan, de minden fogyatékossága ellenére volt benne valami otthonos, megnyugtató: a fizetség fejében biztosított mostoha körülmények ellenére az ember nem érezte magát annyira magára hagyatva, mert az ülőkalauz, akire az egész rendszer épült, kapcsolatba lépett, jól-rosszul, de mintegy törődött vele, és ez némiképp személyes jelleget kölcsönzött az utazásnak

44

45

a zöldövezeti házak közt szögesdróttal elkerített hatalmas térségen, a főkaputól jobbra és balra, a beérkezés sorrendjében, a vontatást vagy a szállítást követő végső helyzetben állnak az autók,

itt kibelezett személykocsi, karosszérianélküli busz, horpadt tartálykocsi, agyonhajszolt mentőautó, megroggyant nyergesvontató, amott leroskadt teherautó, szétrázott dömper, összetört terepjáró, karambolos furgon, javíthatatlan műhelykocsi, és mintegy szabályos térközökben visszatérő motívumként ismételve újra meg újra egy-egy tártajtós, elnyűtt rabszállítókocsi,

a tárolás szabályai szigorúak, mert a közlekedés céljára szabadon hagyott út kivételével minden négyzetmétert ki kell használni, mégis egyik-másik szállítóeszköz emberi hanyagság folytán kilóg a sorból vagy éppen ellenkezőleg, emberi túlbuzgóság következtében valósággal a másikra mászik, körüljárhatatlanná téve ezzel önmagát és a másikat,

a szétesőfélben lévő, de még mindig az egész benyomását keltő önjárók körül a viszonylagos renddel feleselve a már szétszerelt állapotban ide kerültek nagyobb elemei (alváz, vezetőfülke, motorház, stb.) hevernek jelentős összevisszaságban,

46

ahol nem ölte ki a kifolyt olaj, ott tengelykapcsolót, hűtőradiátort, olajteknőt, fékdobot, kardáncsuklót, dugattyút, légszűrőt, dísztárcsát, fékhuzalt, szelepet, és még ki tudja mit rejt az évről évre kaszálatlan, térdig érő fű,

az időjárás viszontagságainak kitett és szerepükből végleg kiesett alkatrészek némelyike népgazdasági szempontból még jól hasznosítható, ha elhessentik róla a madarakat, kiűzik belőle az egereket, lesöprik róla a bogarakat, és megtisztítják a rozsdától,

az átható élettelenséget megszakítva időnként megelevenedik a telep, emberek jelennek meg a mozdulatlan járművek között, és kedvükre böngészgetnek valamely közület képviseletében, árusítás tudniillik magánszemélyeknek nincsen, így azok csak kerülőúton juthatnak hozzá az áhított olcsó fémprédához,

ha senki sem háborgatja, egy épen maradt tömlőből teleszívja tüdejét a sok éve pumpált, még kevésbé szennyezett levegővel az idős telepőr, és beül valamelyik poros vezetőülésre, pipára gyújt, kinéz a törött szélvédőüvegen, és a hivatásos sofőrökre gondol, akik tönkre mentek ebben a nézésben

47

48 49

50 51

56

a falut elhagyva a völgyben vivő, keskeny árokkal szegélyezett földútról az ember egy tetszőleges helyen először a hófödte legelőre lép,

azután a jól bevált módszerrel testének súlypontját lábai további mozgatásával ütemesen váltogatva és enyhén előre dőlve elindul fölfelé a meredek hegyoldalban,

ha érdeklődését nem is kelti föl nyomban, kis idő múltán ismert törvényszerűség következtében cikk-cakkban folytatódó csapásra lesz figyelmes, amelyet tekintettel az évszakra ajánlatos követnie,

a megfigyelt felszínjelenség különféle, egymás hatását jelentősen rontó, de egymáshoz hűségesen ragaszkodó friss és régi, kis és nagy cipő- és csizmanyomokból áll,

egy darabig minden akadálynak fittyet hányva, a belőle immár hasznot húzó képzeletének is szabad teret engedve kitartó szabályossággal tör rejtett célja felé, majd váratlanul és különösebb látható ok nélkül több ízben is elvékonyodik, megvastagodik, begörbül, kiegyenesedik,

57

alkotóelemeinek összetartó ereje azonban nem végnélküli, és a mesterséges erdőhatáron, ahol a szintnyerés kiindulópontjául kiszemelt és fentebb említett kopár mező önnön ellentétébe, egy fiatal fenyvesbe csap át, egyszeriben elapad, és az alkalmi gyalogösvény, mert arról van szó, hirtelen a társadalmi tulajdon karácsonnyal kapcsolatos dézsmálásáról árulkodó számtalan kusza ágra szakad,

a fölfelé igyekvőnek attól kezdve, föl egészen a szép kilátással kecsegtető csúcsig nincs többé mihez igazítania lépteit, és haladásának irányát jóval nehezebb körülmények között magának kell megszabnia, de nem marad teljesen magára, mert némi leleménnyel kiaknázható összefüggésekre lel az önkényes ritkítások között

58

59 60

a szeméttemető a hozzá vezető utak szélén magánszemélyek által elszórt szeméttel idejében hírt ad magáról, és ha nem is készíti föl hiánytalanul a közeledőt a vele való találkozásra, mindenképpen némi ízelítőt nyújt belőle,

a szeméttemetőt, egy szemét eltüntetésére alkalmas, részben kertekkel, részben szántóföldekkel övezett, szabálytalan alakú hatalmas gödröt a peremkerületi házakat elhagyva egy hozzávetőleg 3 négyzetkilométer alapterületű és eredetileg legalább 30 méter mély sóderbánya helyén, ökológiai nyelven szólva: tájsebben pillantja meg a napi sétáját végző helybeli vagy erre vetődő gyalogos idegen,

a szeméttemetőbe szünet nélkül érkeznek, és a szeméttől önerejükből vagy személyzetük segítségével szabadulnak meg az egységes típusú, jellegzetes alakú és a más célra készült, eltérő tonnasúlyú tehergépkocsik,

a szeméttemetőben a változatos állagú, szagú és színű szemetet nyomban a lekerülés után a naponta több métert előre nyomuló rézsű peremére tolja s onnan a mélybe taszítja egy terepegyenletességről- és szilárdságról gondoskodó szorgos bulldózer,

61

a szeméttemetőben a szemetet érthetően nem osztályozzák, ami többek között azt eredményezi, hogy ömlesztve kerül egymás mellé háztartási és ipari hulladék, szerves és szervetlen anyag,

a szeméttemetőben a szemét elhelyezése szakszerű irányítás mellett rétegesen történik, s ha a hajtás irányát követve a terv szerint elkészül egy réteg, akkor a felszínhez pár méterrel közelebb újat kezdenek,

a szeméttemetőben a szemétre nem annyira kegyeleti, mint inkább gyakorlati okokból vékony földfátylat borítanak, amelyet valahonnan szintén folyamatosan hordanak,

a szeméttemető szeles napokon képes a szeméttel megszépíteni a tájat, ilyenkor ugyanis útra kelnek, és a környező gyümölcsfákon és szőlőtőkéken akadnak az ezüstös alufóliák, a színes műanyagzacskók, mintás csomagolópapírok és más könnyű göngyölegek, és ott virítanak egészen addig, amíg egy újabb heves légroham le nem tépi őket,

a szeméttemető igazi haszonélvezői nem a Köztisztasági Hivatal dolgozói, akik a köbméterbéres munka végzése közben jövedelemkiegészítés céljából csak futólag vizsgálják át a szemetet, hanem a környék lakói, akik munkaidő után és munkaszüneti napokon, amikor a szemetesek is kedvükre szemetelnek, a takaratlan hányón a folyvást vándorló A SZEMÉTBEN GUBERÁLNI TILOS-tábla alatt turkálgatva csekély erőfeszítés árán tesznek szert egy szép szál deszkára, egy ép tábla habszivacsra, egy egyenes gömbvasra, egy hosszú PVC-csőre, egy tekercs rozsdás szögesdrótra, egy zsák 62száraz fűrészporra, vagy egy még használható vécépumpára, egy pár jó állapotban lévő csizmára, egy könnyűszerrel megjavítható ajtózárra, egy marék enyhén kopott gyöngyházgombra, illetve a keresgéléssel járó értékes izgalomra,

a szeméttemető a kerület egyik jelentős ipari létesítménye, s mint ilyen jótékony hatással van rendszeres látogatóira, akik megbecsülik a szemetet, mert nemcsak megkönnyíti, hanem változatosabbá is teszi egyébként egyhangú életüket

63

64

65

L. H., előadóművész egy este azzal állított be O. I.-hez, a barátjához, hogy egy autó K.-i lakótelepi lakásának közelében elgázolta B.-t, a macskáját,

O. I.-t, aki jól ismerte B.-t, megdöbbentette a hír, és átmeneti kabátjából kihámozva szó nélkül a legközelebbi helyiségbe, a konyhába vezette L. H.-t, ahol hellyel és itallal kínálta,

L. H. mind a helyet, mind az italt elfogadta, majd gyufát kért, remegő kézzel rágyújtott, s az absztinens O. I.-re meredt, hogy most mi lesz,

O. I. átérezte a helyzet komolyságát, és mondani akart valamit, de meggondolta magát, és jó érzékkel még mindig nem szólt semmit, csak újból megtöltötte L. H. pohárkáját, és tovább figyelte a cigarettafüstöt, amely rendetlen gomolyokban távozott L. H. szájából,

a csöndet a harmadik pohárka kiürítése után végül is maga L. H. törte meg, és azt mondta: I. már egy hete eltemette a parkban, de csak ma merte megmondani, és az ezúttal is jelenlévő P.-ra, O. I. kutyájára pillantott, akivel a néhai B., mint személy a személlyel már éppen kezdett megbarátkozni,

68

de nyomban elkapta a tekintetét, fölállt az asztaltól, az ablakhoz lépett, s mintegy a búcsú nélkül eltávozott B.-t keresve egy darabig kibámult rajta az esőáztatta peremkerületi sötétbe,

aztán erőt vett magán, O. I. felé fordult, és kissé vallásos melankóliával és érthető okból némiképp közhelyesen a szeretet egyetlen forrásáról kezdett el beszélni, amely szerinte éppen olyan gazdagon buzgott benne B. iránt, mint amilyen bőnek bizonyul a teremtményekkel szemben példának okáért A. F. középkori szerzetes minap előadott, ismert, csodálatos himnuszában

69 70

73

74

75

76

77

78

79

80

82

83

84

85

a kérdéses földterületet a középhegység lábánál elterülő dombvidéken szemelték ki valaha maguknak a közeli település favágókból idővel földművelőkké átvedlett s a gazdálkodásban még nem valami jártas lakói,

a gyalogszerrel s járművel egyaránt megközelíthető völgykatlan északi, azaz délre néző oldalán habozás nélkül kivágták a vadkörte- és vadcseresznyefákkal tarkított őstölgyest, és fölégették a füvet és bozótot,

a régi szép napokra emlékeztető művelettel megkopasztott napos verőbe az agyagos irtásföld kellő előkészítése után a környéken addig ismeretlen bortermelés megindítása reményében kemény munkával direkttermő szőlőt telepítettek,

a vesszők egykettőre megerősödtek, nemsokára termőre fordultak, s mialatt a szemközti erdőben tovább nőttek a fák, tovább illatoztak a virágok, tovább fészkeltek a madarak, és tovább bőgtek a szarvasok, addig a tőkék közt bújtattak, metszettek, kapáltak, kötöztek, kacsoztak, permeteztek, szüreteltek az emberek,

86

e csöppet sem idilli és meg-megismétlődő foglalatosságsorozat nem képezte ugyan jövedelem forrását, s csak génekben kedvezőtlen változásokat előidéző novabort eredményezett, amelynek télvízi elszopogatása közben ki lehetett egyenesíteni az egész esztendőben jobbára másutt görbített hátat, mégis nemzedékről nemzedékre szállt, és annyira hozzá nőtt az egyébként érzéketlen szívekhez, hogy még olyan is akadt, akit az Új Világból visszahozott (vesztére, természetesen),

a 20. század 50-es éveinek végén, a föld magántulajdonának megszüntetése idején azután történelmi okokból kifolyólag hirtelen, mondhatni, egyik nyitásról a másikra vége szakadt a torkokon át az utódok életébe történő nem éppen gyümölcsöző beavatkozásnak,

a frissiben megalakult és területileg illetékes téesz vezetősége abból a józan és érthető meggondolásból kiindulva, hogy a meredek, mintegy 50º-os és legföljebb csak szemestakarmány termesztésére alkalmas lejtő gépi erővel megművelhetetlen, másként művelni pedig nem érdemes, úgy döntött, hogy azonos dőlésszögű határrészekhez hasonlóan parlagon hagyja, és befásítja,

a jogos tulajdonuktól megfosztott tulajdonosok a változást követő első tavaszon már nem vettek ugyan metszőollót a kezükbe, de ugyanannak az évnek az őszén lógó orral és hivatalos jóváhagyással még begyűjtötték, és haza szállították a vad burjánzásnak indult venyigékről az érett termést, amelynek gazdagságához természetesen már semmivel sem járultak hozzá,

87

a rákövetkező években mind kötöttebb lett a talaj, mind sűrűbb a gaz, s mind több tőkét vágtak ki a fejlődő fiatal csemetefák körül térnyerés céljából a munkaegység fejében dolgozó néhai szőlősgazdák, s hamarosan megjelent az erdőre jellemző bozótövezet és fűszőnyeg,

két évtized múltán ugyanolyanra nőttek a fák, ugyanúgy illatoztak a virágok, ugyanoda fészkeltek a madarak, és ugyanúgy bőgtek a szarvasok, mint a völgykatlan déli, azaz északra néző oldalán, és már csak elvétve lehetett látni egy-egy gombázásból arra hazatérő öreget, aki nem is annyira a tisztásokon még mindig található szőlőfürtök, mint inkább élete növényi emlékei után kutatott

88

91

92

93

94

95

96

97

98

99

100

101

102

103

104

105

106

107

108

109

110

111

112

113

114

115

116 117 118