Oravecz Imre A megfelelő nap 9-636763-05-4 247 Jelenkor Pécs 2002 Gellér B. István 3-237 tagelés kész
Oravecz Imre
A megfelelő nap
3 4
A tél kísérletei
5 6
Ötvenötödik tél
Az ember felkel, felöltözik,
fát hoz be,
tüzet rak,
és kezét a kályha fölé tartva melegszik,
közben ki-kitekint az ablakon át a levegőbe,
mintha onnan várna valakit vagy valamit,
aztán haladéktalanul hozzálát napi teendői végzéséhez,
nem sietteti,
de nem is késlelteti a halált.
7
Foglyul ejtett ősz
A kutyák itatójából reggel kiborítom a belefagyott vizet:
a jég áttetsző, vastag hengerbörtönében egy sárga nyírfalevél.
8
Első hó
Leesett és mindent belepett a hó,
és utána mindjárt fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Ez különös, eddig ismeretlen megnyugvással tölt el:
olyan, mintha a hidegben nem romlana tovább a világ.
9
November
Egy élénkpiros színű levél a juharfán maradt,
és most kitartóan rázza a szél.
Távolról olyan, mint reszkető, apró lángnyelv.
10
Téli terasz
1
Lehulltak a levelek,
nem vet többé árnyékot a cseresznyefa,
fényben fürdik az üres terasz, mint egy ravatalozó előtere.
2
A cseresznyefa kopár ágainak árnyéka hálózza be a verőfényben,
és a kerti bútorok nélkül legalább
kétszer akkorának hat, mint nyáron.
11
Hó
Láttam lent a Tarna-parton egy embert menni.
A hó egybeolvasztotta a partvonalat a háttérrel,
és ettől olyan volt,
mintha a levegőben lépkedett volna.
12
Téli udvar
Fél méter magas hótorlasz a ház sarkánál.
A hosszú, fehér pad taraja boltozatszerűen
lehajlik, mint a hullámé bukás előtt.
13
Ejtendő én
Fordulj el magadtól mint unt, csikorgó szerkezettől.
Összpontosíts a cinkékre, a cseresznyefára, a fény fehérjére,
a hegyélre, a fűszálak hajladozására,
az árnyékok araszolására a havon.
14
Végpont
Patanyomok a hóban a galagonyabokorig
és vissza.
Itt fordult meg a szarvas,
mikor kijött az erdőből.
15
Téli alkony
A jégcsapok végén elakad és megdermed az utolsó csepp,
a fácánok megborzonganak,
és a havon visszaindulnak az erdőbe.
Az árnyékok a szívedhez kékülnek.
16
A tél kísérletei
A ház háta és a magas deszkakerítés közti tér szélcsatornaként működik.
A hosszirányú hógerincek és hónyergek a kavargás megszűnte után is jelzik az áramlás irányát.
17
Vacok
Kis hóteknő a trenkabokor szélárnyék felőli oldalán.
Egy mezei nyúl benne töltötte az éjszakát.
18
Havazás
Esik a hó,
lassan mindent belepnek a pelyhek,
olyan, mintha hatalmas szem fehérje borulna a világra.
19
Tél
1
Egy jégmentes forgónál kihallgattam a Tarna beszédét:
álmában a tavaszt emlegette.
2
A felszántott kertben összeesett a hó,
és felvette a hantok alakját,
majd ismét megfagyott,
olyan, mint egy földöntúli tó,
melynek egy helyben állnak gömbölyű, fehér hullámai.
20
Amerika hangja
1
Találtam Terpes alatt a Tarnán
egy téesz időkből származó marhagázlót.
A kövekfékezte víz morajában
a kaliforniai Manzana-patak hangjára ismertem.
2
Befagyott Terpes alatt a gázló,
elnémult Amerika hangja.
21
Mikroklíma
Egy feketefenyő hónyomta alsó ága alá besüt a Nap,
és egy tenyérnyi helyen melegen tartja a csupasz földet.
22
Téli klasszika
Hideg éjszaka.
Hófödte háztető.
A háztető mögött fenyőfacsúcs.
A fenyőfacsúcs fölött telehold.
23
Téli erdő
Egy feketefenyőről a napsugarak hatására
hirtelen lezúdul egy hótömeg.
A lehajlott ág lassan visszaemelkedik
a terhelés előtti magasságba.
24
Enyhe olvadás
A napsütés hatására kitágultak
a fűszálak körül a lyukak a hóban.
25
Erdőszél
A völgyben már beesteledett,
de Lak felett még fénylik az ég,
és a narancsszóródásban a gerincen kirajzolódnak a fák.
Ennyivel megint nehezebb lesz meghalni.
26
Téli este
Hét óra, Faulknert olvasva,
a tűz pattogását hallgatva ülök a kályha mellett,
és időnként az órára pillantok.
Nyolcra megyek kedvesem elé a siroki állomásra.
Milyen megnyugtató így az idő múlása.
27
Januári panasz
Napok óta nem süt a Nap.
A legrosszabb, hogy semminek nincsen árnyéka.
28
A bambusz megsegítése
Elállt a hóesés.
Indulok lapátolni,
de előbb megszabadítom
roskasztó terhétől a bambuszt.
29
Téli napforduló
Hó, zimankó, zúzmara, köd.
Egész nap tüzelek.
A Napot nem látni, de tudom,
hogy már elindult Lakból Dregoly felé:
mától naponta könnyebb lesz.
30
Biztatás
Ma üzent a nyár:
egy bent telelő katicabogár jelent meg az ablakban.
31
Téli itató
Megnyhült az idő,
a Tarnában feljött a jégre a víz,
megint van hol inniuk a szarvasoknak.
32
Boldogság
Süt a téli nap, bárányfelhős az ég,
az üvegen át rám esnek a sugarak,
mára végeztem az írással,
ernyedten ülök az ablaknál,
és a lenti szőke nádat nézem,
kedvesem várom,
nemsokára jön munkából,
és megkérdi, ebédeltem-e
meg mit csináltam, míg távol volt,
és az nagyon jó lesz.
33
Télesti séta
Süt a Hold, árnyékot vet a nádas,
nyomot török, ropog a lábam alatt a hó,
a beállt folyó partján a Sziriusz felé megyek.
34
Nézőtér
Szélcsinálta hópáholy a szerbtövis mögött.
Egy egér két lábra állva kémlel ki belőle.
35
Ég és föld
Ma kissé enyhítette az elvadult földek
téli vigasztalanságát a gyöngyházszínű, bárányfelhős ég.
36
Haza
A teraszon állok a derűben,
melenget a téli nap,
hátam a falnak vetem,
és a szemközti temetőt nézem.
Mikor elmentem innen,
nem reméltem volna,
hogy mégis oda kerülök.
37
A megfelelő nap
Vékony, fátyolszerű, szűz hó,
éjjel esett, az elpiszkolódott régire,
szinte nincs szívem söpörni,
enyhült a hideg, megpuhult a levegő,
a Nap nem süt,
de világosabb van, mint tegnap,
mert feljebb húzódott a szürkeség,
és ismét belátni a völgyet,
közel és távol senki,
se a határban, se az úton,
se fatolvaj, se járókelő,
mintha kihalt volna a világ,
csak a madáretető körül van némi mozgás,
két széncinke veri kitartóan
a megkaparintott napraforgómagot,
óvatosan nyitom-csukom az ajtót,
nem akarok zajt csapni,
még alszik kedvesem,
jókedvűek a kutyák,
valahányszor kilépek az udvarra,
mindig játszani akarnak velem,
rutinszerűen végzem teendőimet,
jövök-megyek a térben,
könnyűnek és szabadnak érzem magam,
ilyen napon szeretnék meghalni.
38
Madárnapló
39 40
Vonzási pont
A cseresznyefa földre hajló ágai mellett
van egy négyzetméternyi terület a pázsiton.
Ez a léprigók kedvenc tartózkodási helye.
Mindennap oda szállnak, és sokáig ott csettegnek.
41
Őszi forgalom
A feketerigók egymást váltják a madárberkenyefán,
szüretelik a tűzpiros, érett bogyókat,
minden másodikat elejtik,
de amelyiket sikerül csőrükbe kapniuk,
azzal nyomban a közeli sövényre röppennek,
ott sebtében lenyelik,
és máris jönnek vissza a következőért.
42
Közjáték
Hókristályzápor az almafáról.
Harkály szállott rá,
és csőrével erősen veri a vezérágat.
43
Előcinke
A zöld-sárga-fehér-fekete, szárnyas, kis műremek
az ablakom előtti ágra röppent,
és figyelmeztet,
hogy mehetek etetni,
mindjárt hívja a többieket.
44
Ablak
1
Ablakomra járnak a cinkék,
és szorgalmasan szedegetik
a résekből a rovartetemeket.
2
Ma egy cinke benézett az ablakomon,
és nem ijedt meg,
mikor meglátott.
45
Váratlan vendégek
Az erdőről bejött két ökörszem.
Izgatott tittegés közepette szondázzák a fenyőfát.
46
Kívánság
Tél, hó, csikorgó hideg.
Csak észrevennék végre a cinkék,
hogy kiszórtam nekik az etetőre a napraforgót!
47
Tarna
Fogoly-lábnyomok horgolt csipketerítője
a szűz hó borította jégen.
48
Találkozás
A fenyvesben felkeltettem egy ökörszem érdeklődését.
Egy fejmagasságban lévő ágon
cerregve egészen közel jött hozzám,
megnézett és csalódottan tovarebbent.
49
Lék
A kerti árok egy helyen nem fagyott be,
és a hóban messziről sötétlik a víz.
Oda jár fürödni a közeli jegenyén lakó szarkapár,
mely kimazsolázza a kutyák ürülékét az udvaron.
50
Hívás
Élénk pityegés a kert felől.
Sietek a cinkékhez.
Már várnak.
51
Téli kérdés
Most két hétig nem mehetek Szajlára.
Mi lesz a cinkékkel?
52
Szóródás
Egy kakaslábfű tövénél finom, barna pelyvatörmelék a havon.
Egy fogoly műve:
csőrével kiverte a kalászból a magvakat.
53
Nádas
1
Feltámadt a szél,
és a téli verőfényben, mintha égne, pattog a nád.
2
Kifürkésztem, mitől pattog a nád.
a nádszálakon fel-alá kúszó és táplálék után kutató kékcinkék
tűvékony csőrükkel lázas sietséggel lyukasztgatják a levélhónalj-gyűrűket.
3
Megvan, mit keresnek a cinkék.
Az íz-összetételeknél lévő barnás ragacsot
csipegetik ki a száraz csövecskékből.
4
A kert alatt valaki kedvtelésből
minden tavasszal felgyújtja a nádast,
de a nádirigókat ez nem tántorítja el,
mikor megérkeznek Délről,
és újra kinő a nád,
megint fészket építenek,
tojnak, költenek, fiókákat nevelnek,
és éjszakánként ugyanolyan rendíthetetlenül énekelgetnek.
54
Látogató
Tegnap éjjel madár alakjában
hazalátogatott anyám lelke,
nem láttam a szememmel az ágyból,
de egyből tudtam,
hogy ő az,
az ablak alatti udvari telefoncsengőre szállt,
és megütögette a csőrével,
hogy az aprókat csendült tőle,
mint mikor hívok valakit,
és nyomogatom a gombokat.
55
Madaras, téli napirend
Szarkacsörgéskor kelek,
cinkeetetésig írok,
harkálykopogtatásig olvasok,
fácánkakatolástól kenderikelátogatásig sétálok,
vadkacsahápogástól verébtakarodóig teszek-veszek az udvaron,
kuvikszóra fekszem.
56
Etető
1
Sűrű, hangos pityegés az üres terasz felől,
a széncinkék felfedezték a kiakasztott szalonnát.
2
Feltöltés közben elejtettem az etetőt,
és egyik oldalon szétszakadt a deszka-sátortető.
Így nem maradhat,
ha viszont megjavítom,
nem lesz olyan, mint volt,
a cinkék észreveszik a változást,
és esetleg nem jönnek többé.
Most mi lesz?
3
Valaki rézhuzalból készült hurkokat
rakott ki a nádasban a fácánoknak.
Felszedtem és hazavittem őket,
és az egyikkel ideiglenesen megdrótoztam az etetőt.
4
Végül összeszögeltem az etető tetejét.
A cinkék elfogadták a változást.
57
5
Hideg van, gyérült a forgalom az apró, függő házikó körül.
Nagyon fázhatnak a cinkék,
hogy ilyen kevesen jönnek.
6
Az etető közeli ágra telepedett egy feketerigó.
Sóváran lesi a kiakasztott szalonnát,
majd lemondóan elszáll.
Számára elérhetetlen,
mert nem tud benne megkapaszkodni.
7
Egy kékcinke ma megpróbálta elűzni a szalonnáról
a nála jóval nagyobb széncinkéket.
A széncinkék az etető-béke kedvéért elrepültek,
de mikor a kékcinke odébbállt,
megint visszajöttek.
58
Helyettesítés
Elromlott az ébresztőóra.
Míg meg nem javítottam,
a cinkék ébresztettek.
59
Kíváncsiság
A cinkék az etetőről a meggyfára szállnak a napraforgóval,
azon bontják ki és eszik meg a magot.
A fa alatt már sok a lehullott héj.
Egy szarka ma odarepült,
és közelről megnézte,
mi az a földön.
60
Ölyv
A hóborította legelő felett vadászatból hazafelé repül.
A lemenő Nap sugarai alulról pirosra festik a hasát.
61
Jövevények
A fagyott havon besétált az alsó kertbe két fácántyúk.
A válaszkerítésig jöttek,
onnan felnéztek ablakomra,
és méltóságteljesen távoztak.
Vajon kik lehettek?
62
December
Visszajöttek a Tarnára a vadkacsák,
nem vermelt el a ponty a Recski-tóban,
és másodszor vedlenek a kutyák.
Enyhe tél lesz.
63
Megritkult látogatók
Ma végre megint meglátogattak a cinkék.
Enyhe a tél, nincsen hó,
és néha napokig felém se néznek.
64
Előrejelzés
Hamarosan véget ér a januári tavasz:
eltűntek a Tarnáról a két hete érkezett vadkacsák.
65
Télutó
Érintetlen a mag az etetőben,
visszacsábította a cinkéket az erdő.
66
A behatoló fogadtatása
Pipis-hegyen az erdőbe érve
mindennap összefutok egy feketerigópárral.
Mihelyt meglátnak,
sietve elrepülnek a sűrű irányába,
és közben vészjeleket adnak.
67
Szállóvendég
Egy széncinke rendszeresen az etetőben éjszakázik.
Láttam a felhúzható oldalfal alatt
a szárnya végét és az egyik lábát.
Nem ijedt meg és nem szállt el,
mikor zseblámpával bevilágítottam a sötétben.
68
Ébresztő
Ma reggel kopogtatásra ébredtem.
Egy fehérhátú harkály verte a csőrével
a kanadai ezüstjuhart.
69
A nap vége
Séta közben akaratlanul felvertem egy fácánkakast.
Tarka tollain megcsillant a lemenő Nap fénye.
70
Téli napforduló után
Sötétedés előtt negyed órával az ablakom előtti fára száll egy feketerigó,
és öt-hat percig önfeledten csetteg egy ágon,
a fejemmel egy vonalban, hozzám közel,
nem zavarja,
hogy az üvegen át nézem,
aztán tovaröppen,
ezt mindennap megcselekszi,
mindennap minden azonos:
a jókedv, a kotta, az elhelyezkedés, a távozás iránya, a bizalom irántam,
csak az időpont változik,
mindennap később kezdi valamivel és később fejezi be,
ahogy hosszabbodnak a nappalok.
71
Összegzés
Ma jó napom volt:
sikerült azonosítanom egy kormos légykapót.
72
Hang
1
A vörös vércse harminc éve kipusztult a falu körüli erdőkből,
ma mégis hallottam a vijjogását.
Bizonyára hallucináltam.
2
Nem hallucináltam.
Egy vércsét utánozó szajkó volt.
Az tévesztett meg.
3
Ha a szajkó vércsét utánoz,
akkor mégis kell lennie vércsének.
73
Ismeretlen madár
Egy ismeretlen madár hangját hallottam a rét felől.
A kaliforniai fürjére hasonlított,
csak nem volt olyan édesen pityegő.
74
Üzenet
Ma a madáretetőre szállt egy madár,
de nem evett.
A madaraskönyv csonttollúnak tudta,
de szerintem megint anyám lelke volt.
És most azért jött nappal,
hogy lássam tarka, szép tollazatát,
mellyel azt jelenti:
jól érzi magát odaát.
75 76
Est
77 78
Táj
Az ott a magas hegyvonulat,
előtte az alacsony,
a kettő között a falu,
hol születtem és gyerek voltam.
Az alacsony hátán a temető,
ott nyugosznak a szüleim.
Egy havas télen a völgy túloldaláról nézem,
hol egy kis házban öregségemre meghúztam magam.
79
Az idő helye
Decembertől júniusig Laktól Dregolyig vándorol a Nap,
júniustól decemberig visszamegy Dregolyból Lakba:
Lak és Dregoly közt történik az év.
80
Tavaszi reggel
A bambusz az éjjel ledobta tavalyi leveleit.
Az ablakból látom,
kimegyek és közelről is megnézem.
81
Alkony
Isten-hegy mögött lebukott a Nap.
A sövényben megszólalt az első tücsök.
82
Szent Iván napja
Dregoly fölé ért a Nap,
holnap indul vissza Lakba,
és apránként visszaveszi a nyarat.
83
Kaland
Ma olyan helyre tévedtem a határban,
hol legalább negyven éve nem jártam.
Olyan volt,
mintha régen lezárt,
megsárgult fényképekkel tele
fiókot húztam volna ki.
84
Vereség
Pázsitomat naponta feldúlják a vakondok,
először a lyukakba dugott üres palackokkal, majd petróleumos
ronggyal akartam őket elriasztani
aztán mérgező füstpatronokkal próbálkoztam,
de egyik sem használt, és megadtam magam,
és most tétlenül nézem,
mint furkálják össze-vissza gilisztát, pajort, lótetűt keresve a földet,
melyhez pontosan annyi joguk van, mint nekem.
85
Napforduló
Június 21.,
ma legrövidebb az éjszaka,
holnaptól nyúlik:
holnaptól nehezebb lesz élni.
86
Augusztus utolján
Megrémültem a Naptól,
minap még Isten-hegy felett ment le,
de tegnap este már Rabina mögött tűnt el,
nemrég még tombolt a nyár,
most meg már vége van.
87
Ősz
Láttam a Tarnában a vízből felbukni egy vidrát,
ezüstszínű hal: a nyár volt a szájában.
88
Késő ősz
Még szépen süt a Nap,
de már nem lehet kiülni,
behozom a teraszról és elteszem jövőre
a kerti asztalt és a székeket.
89
Késő őszi vihar
Egy kéz hirtelen felszakítja az ég felhőkárpitját,
kibukik az óriási telehold,
és szinte nappali fényt zúdít a völgyre,
veszedelmesen meghajolnak a szélben az út menti fák,
eszeveszetten táncol a réten a nád,
és élesen kirajzolódik a hegyoldalban a temető.
90
Est
A világólon csattan a retesz,
és villózni kezdenek a képernyők.
Elégedett röfögés és szalma a bolygón.
A kiömlött moslékról felszállnak
és elbújnak a csillagokon a verebek.
91
A kölcsön törlesztése
Nincs már más dolgod a világon,
mint hogy apránként mindent visszaadj,
mit kaptál,
tarts hát szemlét,
mérd fel a készletet,
ütemezz be gyomrot, májat, szemet, szívet, elmét, tüdőt,
élj okosan,
légy fukar, kicsinyes,
figyelj jól,
hogy mindennel el tudj számolni,
hogy ne maradj adós.
92
Öröm
Ma alkonyatkor olyan szép volt
a hegyhajlatok árnyékellenes oldalán a fény,
hogy megremegett a szívem egy pillanatra.
93
Öregedő férfi ifjú hitveséhez
Építs velem házat,
lakj velem egy fedél alatt,
takaríts velem új konyhát, nappalit, dolgozószobát,
sétálj velem az erdőn,
gyere velem rendszeresen Dregolyba, Dolyinába, ófaluba,
ülj ki velem a kertbe,
hallgasd velem a nádirigókat,
etesd velem a cinkéket,
nyírj velem pázsitot nyáron,
örülj velem csillagfürtnek, sarkantyúvirágnak, estikének,
termessz velem jégsalátát, brokkolit, cukkinit,
étkezz velem egy asztalnál,
egyél velem sulykát, gomukut, enchiladát,
igyál velem bourbont, tequilát, zöld teát,
reggelizz velem a teraszon,
nézd velem a felhőket naplementekor,
oszd be velem a jövedelmem,
vásárolj velem vászonnadrágot, flanelinget, gyapjúzoknit,
olvass velem Eichendorffot, Peteleit, Faulknert,
bolyongj velem a múltamban,
időzz velem a gyermekkoromban,
gondolj velem Arizonára, Wyomingra, Alaszkára,
túrázz velem képzeletben a Mojave-sivatagban,
etesd velem felváltva a kutyámat,
vegyél velem kutyaeledelt,
égess velem gyertyát a szüleim sírján,
aludj velem egy ágyban minden éjjel,
és légy velem álmomban is,
nincs sok időm, siess velem élni.
94
Nap-fa-üdvözlet
Az ablak alatti cseresznyefa deres vezérágán
minden reggel felragyog egy pont egy pillanatra,
mikor ráesik a kelő Nap első sugara.
95
Erdő
1
Egyre jobban félek az erdőtől,
kikezdenek a tőkecsonkok, a burjánmezők, a szemétrakások.
2
Fáj az erdő pusztulása,
de legmélyebbre a derékmagasságban elfűrészelt törzsek vájnak.
3
Kezdem végre érteni,
miért járta nagyanyám még hajlott korában is mindennap az erdőt.
Már csak ott érezhette magát otthon az idegenné vált világban.
4
A végén úgy leszek majd az erdővel,
mint anyám volt öregkorában a határral,
mikor egyszer kivittem kocsival Borzsába szedrezni.
Úgy megrémítették az elvadult szántók,
hogy soha többé nem akarta látni,
pedig őt addigra megedzette a téesz.
96
Az elme dicsérete
Milyen erős alkotmány az emberi elme,
mi minden megfordult már a fejemben,
és kibírta.
97
Parlag
Itt-ott még átsejlik a művelés nyoma.
Olyan rajta járni,
mintha halottak leveleit olvasgatnám.
98
Pályázat
Megpályáztam egy állást,
de nem kaptam meg.
Ugyanazok fúrtak meg,
kik rábeszéltek és támogatást ígértek.
Az igazi gonoszság mindig öncélú és perverz.
99
Emlékeztető
Tél, hó, hideg,
délután, csönd,
egyedül a házban,
sötétedés előtt tíz perccel,
hirtelen megszólal az ablak előtti berkenyén egy feketerigó,
és bejelenti az estét –
ne feledd,
ilyen pillanatokért élsz.
100
Fenyves
Ha fúj a szél,
ugyanúgy nyögnek benne a fák, mint gyerekkoromban,
és éppoly nyugtalanítóak is.
101
Ókori kínai mester panasza
Ifjan elszöktem falumból,
mert idegen barbárok szállták meg országomat,
felégették házamat,
és rá akartak venni,
hogy működjek együtt velük kultúránk megsemmisítésében,
a városba mentem,
hogy elvegyüljek a tömegben,
de honi lakájaik kiszimatolták hollétemet,
és üldözőbe vettek,
mígnem végül arra kényszerültem,
hogy éberségüket kijátszva külországba meneküljek,
sok év múltán most hazatértem,
a hódítók közben kitakarodtak,
de se falu, se kultúra többé,
csak nyájasan mosolygó egykori lakájok,
kik az üszkös romokon a visszanyert szabadságról papolnak.
102
Esti kérdés
Nézd,
hogy kigyúl az almafa felett,
és halványan reszket egy fénylő pont!
A te csillagod?
103
Kert
Tavasszal padostul áttelepíttettem
a földbe ásott lábú faasztalt a szilvafa alá,
hogy onnan figyelhessem az árnyékok
délutáni nyúlását a füvön.
104
Hallgatásod beszéde
Megbántottalak és hallgatásba menekülsz,
de a némaság beszél helyetted,
és mondja, egyre csak mondja
szemed, csókod, ölelésed szavait.
105
Vándorhoz
1
Állj, ne bolyongj tovább,
vágd botodat az útszéli gazba,
húzódj egy fa árnyékába vagy egy fal tövébe,
ülj le a földre és maradj veszteg,
senki, semmi nem vár többé a világban.
2
Eltávozott a kertből a kedves, nyári rigópár,
dér csípte meg a füvek hegyét,
és elhallgatott az utolsó tücsök is,
fordulj vissza a küszöbről,
pakolj ki szépen a bőröndödből és tedd el:
megöregedtél, ülj az ablak mellé és nézelődj.
106
Nyelv
Nyikhaj – ripakodom rá a kölyökkuvasz Alra,
mert etetéskor tolakszik.
Gyerekkorom óta nem használtam e szót.
Ahogy öregszem,
úgy fiatalodik bennem vissza a nyelv.
107
Terápia
Pár percet mindig időzöm
a Terpes alatti Tarna-gázlónál.
Megnyugtat a víz zúgása.
108
Még egyszer a hallgatásról
Megvonod tőlem szavaidat,
és arra kényszerítesz,
hogy helyetted is én beszéljek.
109
Örömóda
Már csak az egyszerű, világos dolgoknak akarok örülni,
a fénynek, mely reggel beárad a házba,
az ablaknak, melyen át kinézek,
a levegőnek, melyet belélegzem,
az ételnek, melyet magamhoz veszek,
a víznek, mellyel szomjam oltom,
a tűznek, melynél melegszem,
a ruhának, mely befedi testem,
az ajtónak, melyen át a szabadba lépek,
a földnek, melyen járok,
az útnak, melyen sétálok,
a kavicsnak, melyet hazaviszek a zsebemben,
a falevélnek, mely elém hull,
a fűnek, melyet nyírok,
a magnak, melyet elültetek,
a zöldségnek, melyet magam termesztek,
a hegynek, melyet képzeletben naponta megmászok,
az erdőnek, melybe vágyom,
a papírnak, melyre írok,
a ceruzának, melyet közben fogok,
a terasznak, hova munka után kiülök,
a szomszédnak, ki néha átugrik hozzám egy italra,
a széknek, melyben helyet foglalok,
az estének, mely felváltja a nappalt,
a kutyának, mely a lábamhoz telepszik,
a tücsökciripelésnek, melyet sokáig hallgatok,
már csak elkerülhetetlen, szükségszerű örömök éltessenek.
110
Bőség
Könyvsiker, elismerés, díj ötvenhat évesen
és egy ifjú nő odaadó gyengédsége.
Most adsz sokat, Uram,
mikor már a keveset is visszaveszed?
111
Harmincöt fokra a nyártól
Tíz fokkal közelebb került Dregolyhoz a naplemente.
Még harmincöt fok választ el a nyártól.
112
Rokokó modorban
Térded: kerted kapuja,
várom, hogy megnyisd,
és virágaid közé térjek.
113
Jelentés a boldogság állásáról
Van társam,
ifjú, virágzó és szép,
velem él, egy házban,
egy ágyban hálunk, egy fürdőszobában tisztálkodunk,
egy szappant, egy fogkrémet használunk,
ugyanabban a konyhában, ugyanannál az asztalnál eszünk,
egy illemhelyre járunk
és közös a kassza is,
de a pénzt ő osztja be,
halk, szerény, tapintatos,
és néha alig lehet szavát venni,
legszívesebben csak a tekintetével, a mozdulataival beszélne,
pedig nem buta vagy félénk,
ellenkezőleg, okos, bátor, művelt,
és mindenről van véleménye,
érzékeny, és élénk képzeletű, mint én,
és a szavakkal se áll hadilábon,
mert hozzám hasonlóan mellékesen verseket ír,
és járatos az irodalomban,
de nem kékharisnya,
idegen tőle a szépelgés, az érzelgés,
nagyon is élesszemű, szigorú bíró,
ki az életet a művészet elé helyezi,
törékeny testű, de nem gyenge, ingatag,
belül erős, szívós,
van gyakorlati érzéke is és dolgos,
főz, mos, mosogat, takarít,
zokszó nélkül elvégez minden munkát,
a házban éppúgy, mint a ház körül,
kitartó, figyelmes és odaadó,
114
ha leszakad a kabátom gombja, felvarrja,
ha elpiszkolódik az ingem, kimossa,
ha elmegyek otthonról, hazavár,
ha ő van távol, felhív telefonon,
ha megjön, ennivalót készít,
ha én érkezem haza, étellel fogad,
ha dolgozom, visszahúzódik,
ha elfeledek valamit, eszembe juttatja,
ha haragra gerjedek, lecsillapít,
ha csüggedek, bátorít,
ha bánt valami, vigasztal,
ha rosszat álmodom, megsimogat,
ha nem tudok aludni, velem virraszt,
ha beteg vagyok, ápol,
ha kérdem, mindezt miért,
azt feleli, mert szeret,
ha ellenvetem, hogy öreg vagyok hozzá,
csak rázza fürtös fejét és mosolyog.
115
Felszólító mód
Lépj ki a házból, fákból, rigókból,
füvekből, méhekből, felhőkből.
Távozz, nincs helyed a világban.
116
Irodalom
1
A létezés édessége – írom a nyári teraszon,
és közben cigány Edit szívtépő jajgatását hallom a szomszéd utcából,
kinek húszéves fia éppen felakasztotta magát.
2
Verseimmel mindig szemben úszom az árral,
semmi küldetéstudat, útmutatás, lángolás,
vagy posztmodern mutatvány, viccesség, csavar,
földhözragadt, komor vagyok és érzelmes,
és folyton panaszkodom,
eszközeim pedig költőietlenek,
ha vannak egyáltalán eszközeim,
kritikusaim nem tudnak velem igazán mit kezdeni,
olvasóimhoz nem jutok el –
Ungvárnémeti Tóth László, Tompa Mihály, Juhász Gyula,
vegyetek fel klubotokba!
3
Sokáig azt hittem,
hogy verseim az olvasók körében találnak legnagyobb ellenállásra,
holott az írók, irodalmárok ütköztek meg rajtuk legjobban,
és belőlük váltottam ki velük a legtöbb rosszallást is.
117
4
Azt írja egyik kritikusom,
hogy szakmai szempontból megérdemelnék egy Kossuth-díjat.
Vajon milyen szakmára gondolt?
5
Van egy folyóirat,
mely fogcsikorgatva ugyan, de évente egyszer közöl,
nincs ínyükre irályom,
és mindenféle trükkökkel próbálnak lerázni,
mert nyíltan nem mernek visszautasítani,
legutóbb például azzal álltak elő,
hogy mégsem jelentetik meg már elfogadott versem,
mert hátha közben átírtam,
és az új változatot már bizonyosan nem nekik szánom.
6
Életem első igazi szerelmes versét szinte vén fejjel írtam,
most, hogy már nem sok van hátra,
aligha jön össze jelentősebb mennyiség,
és nem lesz szerelmi költészetem.
7
Európa költői többnyire a Közép-tenger melléki latin, görög térbe
vagy Távol-Keletre vágynak,
én Afrika, Amerika sivatagaiban,
118
régebben lehanyatlott kultúrák,
drámaibban lezajlott földtani kataklizmák
még melegebb, még szárazabb, még pőrébb színhelyein szeretnék élni.
8
Micsoda hiúság!
Talán azért nem tudok megbocsájtani régi szerelmemnek,
mert durván eltiporta bennem azt,
mi hozzá írott versem után mégis szerelmi költészetem lehetett volna.
9
Most kellene megpróbálkoznom a kivándorlási regénnyel,
melynek tervét régóta dédelgetem.
Most volna hozzá bátorságom.
Egyebem talán nincs is már.
119 120
Meglelt ölelés
121 122
A szándék kinyilvánítása
Hol a falu volt, most barbár telep,
hol a házunk állt, most elhanyagolt kert,
mi a határ volt, most gazos pusztaság,
mi a családom volt, most csonthalom,
ki fénylő gyermek volt, most unalmas felnőtt,
ki elszánt férfi volt, most tétova öreg,
el akarok fogadni mindent, mi volt, mi van, mi lesz még.
123
Az otthon álmáról
Barátságos, meghitt hajlék,
odaadó, hű feleség,
tisztes, polgári megélhetés,
népes család,
egyetértésben felnevelt, az életben boldoguló gyerekek,
hancúrozó unokák,
szelíd, békés öregség –
nem biztos,
hogy jobb lett volna,
más lett volna a jó,
és más lett volna a rossz.
124
Vadon
Amerikában az okozott legnagyobb gyönyörűséget,
és az okoz ma is,
ha rá gondolok,
hogyha a vadonban túrázva valami alkalmas völgybe értem,
vagy már ott táboroztam,
elképzeltem, elképzelem,
hogy enyém,
és most érkezett telepes vagyok,
feltöröm, művelés alá fogom a földet,
házat építek, családot alapítok,
fiaim, fiaim is lesznek, fiaimnak megint fiai is,
gyökeret verünk a vidéken,
nemzedékek követik egymást a ranchon,
vállalunk minden veszélyt, megpróbáltatást,
és örökre ott maradunk,
összenövünk a földdel, a völggyel,
bár sajgott közben a szívem,
és sajog ma is.
125
Szőnyegek
Nem értettem,
apám miért dúlta fel mindig öregkorában jártában a szőnyegeket,
mióta felfedeztem,
hogy járás közben nem emelem fel többé elég magasra a lábam,
és egyre sűrűbben a szőnyegszélekbe botlom,
már értem.
126
Szenteste
Vacsora után beszélgetünk a fiammal az ünnepi asztalnál,
és régi karácsonyaink jutnak eszembe.
Hol a rajtam csüggő, patakzó örömű, ártatlan kisfiú,
kinek karácsonyfát állítottam?
Hol a fiatal, erős, merész apa,
ki állta az élet csapásait?
127
Konyha
Életemből talán régi szajlai konyhánk hiányzik legjobban.
Mindig meleg volt benne,
és éjszakára sem hűlt ki egészen.
Mintha ez a helyiség tartott volna össze bennünket.
128
Tűzhely
Míg élt anyám, apám,
minden reggel begyújtottak a konyhai takaréktűzhelyben,
és egész nap zúgott, zenélt a lapján valami,
akkor szűnt meg végleg az otthon,
mikor ők meghaltak,
és megszakadt e folytonosság.
129
Az a nap
Tudod majd, milyen nap lesz,
hideg van-e, meleg-e,
esik-e, fúj-e,
hányra hol kell lenned és miért,
mit kell elintézni,
kit kell felhívni,
milyen ruhát veszel fel,
mikor mégy el otthonról,
mikor jössz haza,
mit kell vásárolni,
kinek van születés- vagy névnapja, ha van,
mindent tudsz majd arról a napról,
csak azt nem,
hogy azon haltam meg.
130
Anyám Arizonában
Álmomban megint a Sonora-sivatagban jártam,
tűzrevalót gyűjtögetve haladtam a sátrunk felé,
mikor a hátam mögül valaki a nevemet kiáltotta,
megfordultam,
és távol, a kreoszót bokrokon túl
egy kékruhás, fejkendős nőalakot pillantottam meg a vakító lapályon,
egy oda nem illő, felesleges fahídon állt, arccal felénk,
mondtam a fiamnak,
hogy nézze meg, halott anyám-e az,
elment, és azzal jött vissza,
hogy mire odaért, már nem volt ott,
és ebbe különös módon minden további nélkül belenyugodtam.
131
A pillanat visszakívánása
Ott, akkor kellett volna megállítani az időt,
mikor azon a régi őszön megérkeztél a Westbahnhofra,
tavaszias meleg remegtette a levegőt,
napfény áradt és derű,
ragyogott a tisztaságtól az állomás,
és csak egy-két utas lézengett a peronokon,
mintha részleges sztrájk lett volna,
vagy valami ünnepnap,
fiatal voltál, karcsú, könnyű,
és szinte áttetsző,
mintha belülről megvilágított volna valami,
felnyúltam érted,
és a kezemet fogva
szinte leröppentél a vonatról,
és gyengéden hozzám simultál,
mikor földet értél,
aztán az örömtől repesve, vidáman csevegve,
tisztán és ártatlanul, mint két gyanútlan áldozat,
a kijáraton át elindultunk jövőnk felé,
mely hóhérkézre juttatott bennünket,
annak a pillanatnak kellett volna maradnia.
132
Tandem
Goletában a fiamat reggelente az iskolába vivet
mindig láttam egy sétatandemező ősz hajú, idős házaspárt.
Mindig elszorult a szívem,
pedig akkor még jó esélyem volt rá,
hogy ne maradjak végleg egyedül.
133
Egy éjszaka és egy nappal
Mikor apám halála előtt egy héttel vetkőzés közben
agytörzselzáródás következtében rosszul lett,
és lefeküdt a heverőre,
és nem tudott többé felkelni,
alul-felül pedig minden kijött belőle,
de tudatánál maradt,
egy éjszakát és egy nappalt töltött pucéran,
egy szál takaró alatt a közben kihűlt, hideg konyhán,
ugyan mire gondolt,
mialatt ott didergett magában, tulajdon mocskában,
mi játszódott le benne,
míg rá nem találtunk?
134
Karácsonyfa
Idén nem állítottam először karácsonyfát,
beláttam végre,
az ember nem állíthat magának karácsonyfát,
és egyre nagyobb gonddal jár utána az eltávolítása,
Szentestén szokás szerint eljött hozzám a fiam,
megajándékoztuk egymást,
és elköltöttük a böjti vacsorát,
utána beszélgettünk,
majd megnéztünk videón egy vígjátékot,
de furcsán éreztük magunkat,
nem mondtuk ki,
de titkon mindkettőnkben ott motoszkált,
hogy végérvényesen elmúlt valami.
135
Hamu
A kert mellett van egy kerti gazlerakóhely,
haláluk után ott égettem el anyám, apám ruháit,
valahányszor a hamukupacra esik pillantásom,
mintha az ő hamvaikat látnám.
136
Hűtlen kedveshez
Meghalok és nem te temetsz el,
elmúlik sok óra, nap, év,
tél lesz, sötét, és te még élsz,
ülök egy csillagon,
és benézek éjszakádba,
egyedül vagy, társtalan végképp,
nem vált be, ki miatt elhagytál,
a régi lakásban fekszel, a régi ágyban,
ismerős bútorok, kellékek között,
felébredtél és nem tudsz elaludni,
felkapcsolod a lámpát és felkelsz,
pongyolát öltesz, nehézkesen egy fotelba telepszel,
aszott vagy, hajlott és öreg,
öregebb, mint amilyennek életemben képzeltelek,
alig van már hajad,
arcodat összeszabdalta az idő,
tekinteted fényét vesztette,
és szád körül a ráncok felfalták az édes vonást,
melyet annyira szerettem,
könyvért nyúlsz, felteszed a szemüveged,
olvasni kezdesz, de gyorsan abbahagyod,
reszket a kezed, táncolnak előtted a betűk,
nagyon fáraszt már az olvasás,
visszarakod az olvasnivalót,
összébb húzod magadon a ruhát,
137
rendesen fűtenek, mégis fázol,
de nem bújsz vissza az ágyba,
megigazítod az asztalkán a terítőt és fülelsz,
zajt hallasz az ajtó felől,
félelem kerít hatalmába és megremegsz,
azt hiszed, betörők vannak az előszobában,
képzelődöm, motyogod magadban,
és próbálsz megnyugodni,
de nem megy,
tovább nő benned a feszültség,
hirtelen úgy érzed, menten összedől a ház,
és maguk alá temetnek a falak,
menekülnél kifelé,
de nem bírsz felállni,
szakadék nyílik a lábadnál,
és székestül csúszol a széle felé,
kiver a verejték,
görcsösen kapaszkodsz a kartámlákba,
halántékodon kidagadnak az erek,
szív magába a rettentő mélység,
sikítanál,
de nem jön ki hang a torkodon,
és akkor, akkor majd eszedbe jutok.
138
Apám végrendelete
Mielőtt apám halálos betegen beszállt az autóba,
mellyel húgom az egri kórházba vitte,
utolsóul e szavakat intézte hozzám:
Imi, gyere el a temetésemre,
azóta sem tudok mit kezdeni kérésével,
szeretni nem szeretett,
de már rég nem nehezteltem rá érte,
és nem is lehetett kérdéses,
hogy elmegyek,
fekete humornak meg aligha tekinthetem,
mert nem volt humorérzéke,
mégis mintha ez lett volna irántam
életének legemberibb megnyilatkozása.
139
2000, szilveszter
Derült az ég, félhold, szikrázó csillagok,
a hótlan udvaron kezdődik a világűr,
az ófalu felől részeg kurjongatás és petárdadurrogás,
minő jótétemény,
hogy nem tudjuk, mit hoz a jövő,
gyors fejszámolás az Alfa Centauri és az ezüstjuhar között,
dédnagyapám száz éve negyvenhárom éves volt,
és még javakorabeli, erős ember,
mikor ebben az órában talán rutinszerűen felkelt a néma éjszakában,
hogy megnézze az istállóban a jószágokat,
de minden bizonnyal menten összeroppant volna,
ha csak a töredékét is előre látta volna annak,
mi azóta velünk történt.
140
Furgon
Egy nyikorgó, ócska, szürke Zukkal álmodtam,
többször betolatott az udvarra,
noha nem nyitottam kaput,
de nem szállt ki belőle senki,
és végül elment,
csak ébredés után, napközben jöttem rá,
honnan ismerem ezt a járművet:
halott anyámat pont ilyen márkájú és színű, ütött-kopott
szörnyű kis furgon hozta meg 93-ban a kórházból.
141
Szerelem
1
Miután az aznapi első szeretkezés után bevallotta,
hogy előző éjjel megtévesztésül a férjét is magára engedte,
másodszorra olyan volt,
mintha egy szajhával feküdtem volna le.
2
Van valahol egy nő,
kinek elvesztése meghatározta egész életemet.
Nem láttam őt megváltozni, megöregedni, eltorzulni.
Ezért viszont hálás vagyok neki.
3
Még mindig neheztelek arra a nőre,
ki miatt valaha meg akartam halni,
pedig ezen már csak mosolyognom kellene,
és közben értetlenül csóválnom a fejem.
142
Kegyelem
Ha apám nem kap kétoldali tüdőgyulladást a hideg konyhán,
hol rosszulléte után huszonnégy órán át feküdt magatehetetlenül,
félig bénultan és állandó gondozásra szorulva ugyan,
de talán még ma is élne.
Így működött a kegyelem.
143
Fa
Évek óta azzal a fával tüzelek,
melyet apám szedett élete utolsó esztendeiben
vágás után az erdőn.
Így melegítenek a halottak.
144
Halottak napja
1
Eső esett, csúszós, sáros a hegyoldal,
erős szél fúj, rohannak az égen a felhők,
nem tudom meggyújtani a gyertyákat,
a láng köré kapott két markom közt
egymás után lobbannak el a gyufaszálak,
de nem adom fel,
a hiábavaló próbálkozások nyelvén
így beszélgetek anyámmal,
ki odalent van apámmal.
2
Régen sötétedés után kezdtük az égetést,
most sötétedés után már egyedül vagyok a temetőben,
mindenki hazament, elült a szél,
köröskörül csend és sercegés,
magukban égnek tovább a gyertyák, a mécsek,
és olyanok a kivilágított sírok,
mint terített, fényes asztalok valami nagy kerti ünnepségen,
ahonnan hirtelen eltűntek a vendégek.
145
Alap
Az eresz alatt feltornyozott tűzifának véletlenül
az aljára került egy szúette sor apám idejéből,
ezt sosem hasogatom fel,
mert mikor odáig apad a rakás,
nyomban fűrészeltetek,
nehogy teljesen kifogyjon a készlet,
apámra életében nem lehetett építeni,
de most furcsa módon mindig az ő alapjára falazok.
146
Hideg
Apám, míg élt, mindig fázott.
Folyton tűzifát vett
vagy vágás után gallyat szedett az erdőn,
és készült a télre.
Vajon mit csinál most odaát,
hogyan védekezik az örök tél ellen?
147
Meglelt ölelés
Apámat kívánságának megfelelően közös sírba,
egy évvel korábban meghalt anyámra temettük,
míg éltek,
talán a mézesheteket kivéve,
folyton bántották, kínozták, szinte gyűlölték egymást,
mikor elkorhadtak a koporsók,
átszakadt az elválasztó, vékony földréteg,
és a két test maradványai minden bizonnyal összekeveredtek,
szüleim így egymásra találtak végre,
sikerült nekik a nem-létben,
mire nem voltak képesek a létben.
148
Töredékpótlás
(Halászóember)
149 150
Félelem
Naponta szeretném látni Dolyinát, Dregolyt, Rácfalut,
de félek az elváltozott határtól,
és néha hetekig feléjük se nézek.
Le kell győznöm félelmemet.
151
Vizit
Dorothy unokatestvérem a férjével először életében Magyarországra látogatott,
sure, sure, hajtogatták Pesten,
és váltig erősködtek,
hogy igenis very much érdekli őket a hometownjuk,
húgom kalauzolta őket,
mert éppen nem tartózkodtam Szajlán,
mikor sort kerítettek rá,
kiugrottak a temetőbe,
bekukkantottak két üres udvarba
és végigszaladtak a főutcán,
szűk két óra alatt lebonyolították az egész vizitet,
és elviharzottak,
egy tucat távoli rokon azóta is vérig sértve,
hogy feléjük se néztek,
Dorothy gyermekei talán már a falu nevét se tudják rendesen kiejteni,
nemhogy igazán kíváncsiak lennének rá,
ha ismerik egyáltalán,
és megpróbálkoznak még vele.
152
Állatainkról
Hova lett a sok-sok ökör, ló, tehén, disznó, liba, pulyka, kacsa, tyúk,
kik évszázadokon át velünk együtt éltek a portákon?
A lovakat kivéve mind itt vannak velünk, köröttünk:
részint a trágyával a határba kerültek,
miután megettük őket és salakká váltak,
részint tápanyagként a testünkbe épültek,
és életben tartottak bennünket,
a megholtakkal pedig sírba szálltak.
153
Alapfokú művelet
Meghalt néhai Miki barátom anyja.
Ezzel pontosan annyival csökkent a világban a fájdalom,
mint amennyit Donnál elesett férje és fia korai halálakor nőtt.
154
Senki földje
A Tarna-partról leforduló gyalogút
keresztben átszeli Szárazrétet.
Gyerekkoromban ilyesmi képtelenség lett volna,
még kaszálás után és alkalomszerűen is
tilos volt a réteken toronyiránt közlekedni.
155
Amerikás keserve
Kincsekkel megrakodva mentem el a falumból legénykoromban,
üres kézzel tértem meg öregemberként.
156
Úti kérdés
Gödöllő, Hatvan, Nagybátony, Pétervására –
huszonhárom éve ingázom Pest és Szajla között.
Vajon milyen lesz utolsó utam,
jövök vagy megyek majd,
tudom-e,
hogy utoljára,
és ha tudom,
mit érzek?
157
Idegen
Gyerekkoromban sokszor láttam,
amint egy zöldhátizsákos, térdnadrágos férfi ereszkedik alá a Cigány-pástról,
felnőtt fejjel egy pesti embertől megtudtam,
hogy az ő apja volt az,
ki Szajláról származott,
a testvéréhez, az ő nagybátyjához járt le rendszeresen,
Recskig vonattal jött, onnan gyalog, át a hegyeken,
és ezt a szokását azután se vetkezte le,
hogy meghalt a vendéglátója,
és senkije nem maradt többé a faluban,
sokáig nem értettem,
miért jött, mit keresett még akkor is,
mikortól engem se várt senki,
már igen.
158
Szőlő
Erdőjárás közben Dregolyba vetődtem,
hol a fenyves helyén a szőlők voltak,
moha és vastag tűlevélszőnyeg borította a talajt,
és a kiszáradófélben lévő, beteg örökzöldek alatt homály és korhadás honolt,
mégis szőlőlevélpárát és szőlővirágillatot éreztem a levegőben.
159
Eltűnt országút
Gyerekkoromban egyszer bicikliversenyt rendeztek Szajla és Pétervására közt,
a temetőtetőről láttam,
amint a versenyzők a pósvári partra érnek,
és Ambrus Péter vezeti a mezőnyt,
úgy elromlott a szemem,
hogy ugyanonnan már az országutat se látom.
160
Újszajla és Ószajla
Másfél kilométer,
ennyi választja el a kettőt egymástól,
mégis két külön világ.
161
Szárazrét
Egy ideje azon a részen végzem napi sétám,
hol a feltört réteket kezdi visszavenni a vadon.
Egyre jobban érzem magam a nád, vadsóska, fűzbokrok
közt kanyargó vadcsapás-folyosókon.
162
Miska bácsi
Meghalt Tibi apja,
ki anyámmal egy esztendőben született,
dolgos, józan életű, tréfás kedvű embernek ismertem,
és olyan szelídnek, békésnek,
hogy azt hittem,
a légynek se tudna ártani,
élete végéig hű maradt az ófaluhoz,
egymás után ürültek ki, omlottak le körötte a házak,
de nem hátrált meg,
nem építkezett Új-Telepen,
utoljára tavaly húsvétkor láttam,
a portája előtt vitt el utam,
és Etelka nene, az anyósa behívott,
hogy segítsek bevinni az udvarról,
öntudatlan-részegen feküdt a sáros járdán,
üggyel-bajjal bevonszoltam a házba,
és ruhástul a bevetetlen ágyra fektettem,
melyen gyanús, sárga foltok éktelenkedtek,
mialatt a magatehetetlen testtel birkóztam,
Etelka nene elpanaszolta,
hogy mindig ilyen, ha iszik,
vagy még rosszabb,
mert olykor baltával kergeti őt,
és bizonyságképpen a fején legutóbb ejtett sebre mutatott,
163
mikor kiléptem a kapun,
megmérgedtem rá,
mert felfedeztem,
hogy ürülékes lett a kabátom,
a nadrágjába piszkolhatott,
és átnyomódott a szöveten,
mikor hátulról magamhoz öleltem,
így megváltoztatta Miska bácsit az öregség.
164
Vesztőhely
Ujiszkóban az erdő alatt, a magaslestől lőtávolságra van egy etető.
165
Hova?
Pesten idegen vagyok.
Szajlán csak a halottak várnak.
Hova menjek?
166
Helyreálló egyensúly
Mindig szorongok,
ha Szajlára megyek.
Fáradtság jele ez,
vagy a gyávaságé,
hogy szembesülök a valósággal,
de mikor már ott vagyok,
egy idő után mindig megkönnyebbülök,
és örülök,
hogy nem hátráltam meg.
167
Fegyver
Lehet, hogy sosem tudom Szajlán
az állandó lakás feltételeit megteremteni,
mert nem lesz rá pénzem vagy kifutok az időből,
mégis lankadatlanul építgetek, alakítgatok, toldozgatok, foltozgatok,
mert csak ez vonja el valamelyest figyelmemet a pusztulástól,
mert csak ezt szegezhetem szembe vele.
168
Oravecz János 1848. március 15-énEgy napilap kérésére íródott március 15-i vers.
Ükapám,
ereje teljében lévő, középkorú, telkes jobbágy,
hajnal háromkor kel,
a kocsit már előkészítette,
ganajhordást tervezett erre a napra,
de este üzent neki az ispán,
hogy a váraszói erdőre kell menni, az uraságnak,
eszi a méreg,
mert minden pillanatban egészen felengedhet a fagyott föld,
aztán sáron már nem lehet,
igaz, fát hordani se, gondolja,
végzés után a komrába megy,
kihoz egy nagy kosár tojást,
a kocsiderékba teszi, a balta mellé,
kilenced, útközben adja majd le, a péterkei kastélyban,
szénát vet a saroglyába,
és kinyitja a kaput,
elővezeti az ökröket, befog,
mikor a második járomszöget a lyukba löki,
kijön a házból a felesége, ükanyám, Mata Anna,
megáll mellette,
és átnyújtja neki a pokrócot meg az eleséges tarisznyát,
még nem szülte meg dédapámat,
pedig ő se fiatal már,
bár tizennégy év köztük a korkülönbség,
ükapám a bakra teríti a pokrócot,
a kocsiderékba rakja a tarisznyát,
az aljkarikába akasztja a viharlámpát,
169
és ostorral a kezében felhág a kocsira,
némán biccent,
kihajt az udvarból,
és a csípős, szeles időben három faluval odébb egész nap ingyen fogatol a Keglevicheknek,
és nyár lesz,
mire hírét veszi,
hogy Pesten történt valami,
és azt is csak évek múlva, akkor tudja meg,
hogy Kossuth felszabadította,
mikor másodszor is felszabadítják,
és éppen Váraszónál vált meg egy erdőrészt,
de Petőfiről nem hall egész életében.
170
Kutyák
Távollétemben mindig elvadulnak kissé,
és sokban is vannak,
drága az eledel, fizetni kell gondozójukat,
de nélkülük már nem bírnám ki Újszajlán.
171
Elek bácsi
Adj’ Isten, Imikém, köszön szelíden, halkan,
mialatt kissé oldalazva baktat a ház előtt,
mikor meghalt apám,
még fürgén mozgott,
és a temetést követő napokban nem átallt felemlegetni valami sérelmet,
melyet apámtól szenvedett el valaha,
mióta agyvérzést kapott,
és megcsapta a halál szele,
nagyon lelassult és megcsendesedett.
172
Kérdés és válasz
Ki tudja ötven év múlva, mi volt Dregoly?
A neve szerepel majd egy új földesúr birtoktérképén,
és munkásai is ezen emlegetik majd a néhai szőlőhegyet,
de se neki, se nekik nem mond semmit.
173
Leves
Minap úgy ettem meg a levest,
hogy amikor már olyan kevés volt,
hogy nem lehetett többé kanalazni,
önkéntelenül felemeltem a tányért,
függőleges helyzetbe hoztam,
és a kanálba öntöttem belőle a maradékot,
utoljára valamikor gyerekkoromban csináltam ilyet,
mikor a leves utolsó cseppje se veszhetett kárba.
174
Öreg gazda aratóéneke
Még szól a táblában a fürj,
még bókolnak a sárga kalászok,
még híznak tokjukban a piros szemek,
de már feni búzámra kaszáját a Nagy Kaszás.
175
Szociofotó
Sárgán virít a dudva a hótlan földeken,
a januári szél visszanyomja a kéményekbe a füstöt,
a nyárikonyhákon moslékmelegítés közben
szemüket törölgetik az öregek,
tavaly ketten születtek a faluban,
és tizennégyen haltak meg.
176
Két éjjel
Ha halott van a faluban,
égnek a ravatalozó előtt a kinti lámpák,
mikor Tibi apja meghalt,
először egy éjjel égtek,
aztán két éjjel nem,
mert valami rendelkezés értelmében utóbb elszállították boncolásra,
így Tibi apja a halála után két éjjel még élt.
177
Nevek és névadók
Dregoly, Darnó, Mizser, Boha, Borzsa, Alsok,
Kalub, Lyukva, Paskom, Rabina, Ujiszkó, Csutaj…
Mit jelentenek e nevek,
kik adták őket a hegyeknek, völgyeknek,
hol volt a falujuk,
mivel foglalkoztak,
mi lett velük,
és merre rejti csontjaikat a föld?
178
Mise
Győző atya felmutatja az ostyát,
és fennhangon könyörgünk.
Tizenöt-húszan lehetünk a templomban.
Szajlán az Úrnak már se munkása, se aratása.
179
Millennium
A határ parlagon,
az erdők letarolva,
a kocsmákban munkanélküliek,
a zsebekben segély,
a szívekben keserűség,
a fejekben sötét gondolatok –
a falu népe bizakodón tekint az új évezred elé.
180
Karácsonyi üdvözlet
Ki nem tudja,
hogy meghaltunk,
annak tovább élünk,
apám halála után évekig jött valami Rose-tól
karácsonyi üdvözlet Kanadából,
Kedves Jim, miért nem írsz,
csak nincs valami gond?
Kegyelemteljes…, írta mindig és angolul,
mert nem tudott magyarul,
sőt, a boríték arról árulkodott,
hogy a magyar címzésrendet sem ismeri,
mert következetesen összekeverte a helységnevet az utcanévvel,
sosem hallottam erről a Rose-ról,
teljes nevén Rose Bobbsról,
valami unokatestvére lehetett,
talán nagyapám valamelyik húgának kint született lánya,
ki angolszász férfihoz ment feleségül,
legalábbis erre tippelek.
181
Elhárított kérés
Felkért a szajlai polgármester,
hogy én is beszélnék
a helyi millenniumi emlékmű ünnepélyes felavatásán.
Azzal hárítottam el a kérést,
hogy én csak gyászbeszédet tudnék tartani.
182
Pipis-hegy
Olykor felkapaszkodom arra a részére,
hol valaha legszőkébb volt az árpa,
hol legselymesebb bojtot hajtott a kukorica,
hol legmályvaszínűbben virágzott a lóhere,
elszorul a szívem a bozót, a dudva, az út széli szemétkupacok láttán,
de a föld töretlen, régi csendje mindig megnyugtat.
183
Középkor
Gyerekkoromban Szajlán középkori állapotok uralkodtak.
Középkoriak voltak eszközeink, vágyaink, félelmeink, örömeink.
Középkori módon dolgoztunk, éreztünk, gondolkodtunk.
De jó volt a középkorban élni!
184
Hátramaradó kedveshez
185 186
A nyak bebugyolálása
Elmúltam ötvenkettő.
Mindjárt este lesz.
Fázom.
187
Kor
Majd megtudod te is – vetette oda egyszer utolsó éveiben apám,
és fogalmam sem volt,
mire gondol,
mert makkegészségesnek látszott.
Mióta elkezdtem takarékoskodni a mozdulatokkal,
már sejtem.
188
Életkép
Tűzifát aprítok.
Visszaállítom a tőkére a hasábot.
Megcélozom az első csapás helyét,
és elhibázom.
Megint megcélozom,
és megint elhibázom.
Megkezdődött a nagy elügyetlenedés.
189
Középkorú férfi születésnapi verse
Lelkem magányos feketerigó,
dideregve gubbaszt az öregedés kopasz fáján.
190
Tűz
Kályhámban reggeltől estig fával: az erdő halottaival tüzelek.
Már nem is borzaszt annyira,
ha halálom után netán mégis elhamvasztanak.
191
Társ
Öregségemre megértem,
hogy van kivel megosztanom ételem, ágyam, magányom.
192
Retrospektív
Milyen lesz eltűnésem után az utolsó előfordulási pont?
A kis házon tábla hirdeti, hogy eladó,
áll üresen, elhagyatottan,
benne, körötte csend.
Az udvaron se pázsit, se kutyák.
A bejárati ajtót még nem feszítették fel a tolvajok,
de a rácsos ablakokat mind beverték.
Kintről elvittek minden mozdíthatót,
a kert felőli oldalon pedig már a kerítés egy részét is ellopták.
Látom majd ezt valahonnan.
193
A kíváncsiság kielégítése
Kihúzom a kályhából a hamuval tele tálcát,
és mielőtt kivinném a gyűjtőládához,
belemarkolok a hideg, érdes, szürke porba:
tesztelem a leendő halmazállapotot.
194
Ötven és hatvan között
Felhőkben jár a Hold.
Huhog a kuvik.
195
Vigasz
Hajad gyérül,
bőröd ráncosodik,
izmod sorvad,
csontod szuvasodik,
mozgásod nehezül,
kezed reszket,
látásod gyengül,
hallásod romlik,
vágyad lanyhul,
emlékezeted kihagy,
felfogóképességed csökken,
maholnap földdé válsz,
de ne feledd:
a végesből a végtelenbe térsz.
196
Megkésett kíváncsiság
Jó volna tudni,
hogy birkózott meg siroki nagyanyám magányában az öregséggel,
míg ki lehetett volna deríteni,
nem érdekelt,
mióta foglalkoztat,
nincs kitől megkérdezni.
197
Az örömre való képességről
Ryokan, 18. századi japán költő
évtizedeket töltött remeteként az erdőben,
és szenvedett a hidegtől, magánytól,
az emberi tökéletlenségtől, elmúlástól,
de mindvégig élvezte az élet örömeit:
a patak csobogását, a madarak énekét, rizsbort, az alkonyt,
a héjából kibomlott gesztenye tapintását,
az esőcseppek gördülését a banánleveleken,
de jó volna,
ha én is sokáig meg tudnám őrizni e képességemet.
198
Felhívás hátrálásra
Ne ragaszkodj semmihez,
ereszd el a hegyet, a rétet, az alkonyt, a rigókat, a tücsköket,
szakadj le a világról,
légy szabad,
mire menned kell.
199
Még
Még visz a lábam,
még engedelmeskedik a kezem,
még jólesik az étel,
még észreveszem, ha el akar csöppenni az orrom,
még elvégzem a munkám,
még nem szorulok támaszra,
még nem hanyagolom el a külsőm,
még rendszeresen tisztálkodom,
még nem vagyok koszos, büdös,
még nem húzódnak el tőlem a buszon,
még rendben tartom a lakásom,
még tudok logikusan gondolkodni,
még tiszta az elmém,
még nem keverem össze a képzeletet a valósággal,
még megkülönböztetem a jót a rossztól,
még vigyázok magamra,
még van veszélyérzetem,
még nem vagyok szűklátókörű, kicsinyes,
még érdekel a világ,
még nem gubóztam be egészen,
még kívánok nőt,
még Rilkét, Kiss Lajost olvasok,
még megremegek a szépség láttán,
még vágyom a magasabbrendűre,
még naponta megküzdök magammal,
még van bennem érzés, gyengédség,
még szánom a szenvedőt és segíteni akarok rajta,
még megértő vagyok és könyörületes,
még örülök, ha hull a hó,
még felderülök, ha kisüt a Nap,
200
még figyelem a fény változását alkonyatkor,
még elbűvöl, ahogy a magból növény lesz,
még megrészegít a legelőn a trenkavirág illata,
még visszavárom a kakukkot tavasszal,
még esténként kiülök a teraszra,
még van kutyám, kit megsimogathatok,
még gyönyörködöm a nádirigók együgyű énekében,
még szeretnék pár jó verset írni –
még érdemes élni.
201
Pihenő kedves
Gerincén aranylón megcsillannak a pihék,
amint a kerti nyugágyon oldalvást
rásüt a délutáni nap, az én napom.
202
2000
Kamaszkoromban kiszámítottam,
hogy ha megérem,
az ezredfordulón ötvenhét éves leszek,
úgy gondoltam akkor arra az öreg férfira,
kivé közben lettem,
mint egy halottra.
203
Halál
Csak átnyomnak egy vékony, fényes csövön,
a létből a nemlétbe,
durván
és veszteségmentesen.
204
Csendélet
Kint alkonyul,
a lemenő Nap az ablakon át visszaveszi az utolsó sárga sugarat,
lassú homály tölti meg a szobát,
és a benn ülő még sokáig látja a tárgyakat,
a sarokban félig bevetett ágy,
a polcokon porlepte könyvek,
az éjjeliszekrényen fényképek,
a fiókokban, dobozokban emlékek, relikviák,
itt ruhadarabok, óra, szemüveg,
amott telefon, imakönyv, naptár,
és egyéb használati eszközök célszerű közelségben
a kezek az ölben nyugszanak,
az egyik most felemelkedik,
kikeres egy fájdalmas visszeret,
megtapintja
és visszaszáll –
az ember magára marad az életével.
205
Szóló
Reggel vad dobolás támadt a fülemben,
és hiába nyomkodtam, ráztam a fejem,
csak nem akart szűnni,
a testemben lakozó halál volt az,
az verte figyelmeztető, hamis, felesleges dallamát.
206
Aggastyán monológja
Itt ülök az ablaknál,
ahova ültettek,
nehezen lélegzem,
és mindig fázom,
sűrűn elbóbiskolok,
olyankor előre csuklik a fejem,
de többnyire ébren vagyok,
és a kinti cseresznyefa tar ágait figyelem,
vagy a kezem nézegetem,
mialatt magamban motyogok,
olvashatnék is,
szemüveggel még látom a betűket,
de nem fogom már fel a mondatok értelmét,
és erőm sincs tartani a könyvet,
sajognak az ízületeim,
szúr a mellkasomban,
fáj a fejem,
néha szédülök is,
és rettent, ami rám vár,
mégis leginkább az foglalkoztat,
mikor kapok enni,
mozognak körülöttem,
néha hozzám jönnek,
megigazítják a térdemen a takarót,
megtörlik az orromat,
és beszélnek hozzám,
játékosan megfeddnek valamiért, mint egy gyereket,
vagy bizalmaskodva kérdeznek valamit,
amire nem felelek,
nem mindig ismerem fel a környezetemben lévőket,
207
és az is előfordul,
hogy nem tudom,
ki vagyok és hol,
olykor próbálok az életemre gondolni,
arra, hogy hol, mikor, mi történt és miért,
de nem nagyon emlékszem rá,
vagy ha mégis eszembe jut valami,
összekeverem a dolgokat,
a halottakról azt hiszem, hogy élnek,
az élőket pedig holtaknak vélem,
de ez egy cseppet sem zavar,
mert nem veszem észre,
tiltakozom,
mikor beesteledik és lefektetnek,
alig várom,
hogy megvirradjon és visszakerüljek ide.
208
Maxima
Ne figyeld folyton magad,
ne keresgélj lázasan az egészségügyi lexikonban,
ne szaladj azonnal orvoshoz,
ne akard feltartóztatni a feltartóztathatatlant,
ha újabb jelét fedezed fel magadon a hanyatlásnak.
209
Késő délután
Az erdő mögé került a Nap,
kúszik lefelé a hegyről az árnyék,
nemsokára eléri szívedet.
210
Hatodik évtized
Régi Szajla, anyám, Buksi kutyám, Dregoly,
Vahalcsik sógor, betegség, egyetem,
irodalom, Esti Kornél, Celan,
Adria, becsvágy, riedaui lány,
London, Chicago, hopik, család,
kisfiam, Kalifornia, Mesa Verde, sivatag –
milyen messze vagytok már!
Távolodom tőled, ó, életem.
211
Reggel
Felkelsz, felöltözöl,
begyújtasz a kályhába,
kimégy az udvarra,
elsöpröd a havat,
enni adsz a kutyáknak,
feltöltöd a madáretetőt,
fát hasogatsz,
kiköszönsz egy utcai járókelőnek,
megtapogatod a derekad,
elnézel az erdő felé –
még élsz.
212
Jövőkép
Végül nem lesz más,
csak csönd és pisla fény,
elcsöppenő orr,
hunyorgó szemek,
reszkető kéz,
a kő fehérje,
fényképek nézegetése,
próbálkozás a fiam gyerekkorának felidézésével,
Steinbeck és Arany,
pecsétes ruha,
szutykos lakás,
ragadó edények,
fogatlan nyammogás,
elcsorgatott étel,
vizeletszag és bűz,
tapogatózás, botorkálás a bútorok, a tárgyak közt,
erőlködés, zihálás,
kapkodás levegő után,
és a mellkasomon valami nagy, nagy nyomás,
mely össze akar roppantani.
213
Ryokan beköltözik a faluba
Magányosan éltem itt az erdőben,
de megöregedtem,
és már támaszra szorulok.
Most visszatérek a világba:
a nagyobb magányba.
214
A tél dicsérete
Rózsáival bódított a nyár,
gyümölcseivel traktál az ősz,
de csontkamrájának derűs kopárságával legszebb lesz a tél.
215
Sürgetés
Menj,
emelkedj,
tűnj el a csipkebokrokban, a vadkörtefákban,
simulj a hegygerinc ívébe,
tévedj el a lejtő és a rét találkozásában,
szorulj a völgyfenék lejtésszögébe,
rejtezz el a borzak tekintetében,
oldódj fel a délutáni nap fogyó kékjében,
rekedj meg a poszméhek egy helyben lebegésében,
keveredj a pernyefű magtörmeléke közé,
osztódj el a feketerigók esti gyengédségében,
rakódj le a tücsökciripelés aljára,
szövődj a holdsugárba,
zuhanj az űr habzó sötétjébe,
vessz el,
menekülj, míg nem késő.
216
Az utolsó perc
Hirtelen lobbot vetek,
és elszenesedem, mint az égő papír,
és imbolyogva felszállok.
Int majd egy kéz,
hogy kövessem.
Minden egyszerűbb lesz, mint gondolom,
és minden bonyolultabb.
217
Hátrálás
Már alig érintkezem valakivel.
Egyre távolabb kerülök az élőktől,
és egyre közelebb a halottakhoz.
218
Kívánságlista
Mit szeretnék még?
Hogy nyugdíjjogosult legyek,
hogy ne hulljon ki az összes fogam,
hogy ki tudjam fizetni a havi számlákat,
hogy ne fagyjak meg télen,
hogy legyen mit ennem,
hogy rendben legyen az emésztésem,
hogy ne váljak magamtehetetlenné,
hogy rendszeresen takarítsak, tisztálkodjam,
hogy legalább hetente váltsak alsóneműt,
hogy ne árasszak bűzt, vizeletszagot,
hogy ne traktáljak mindenkit a bajaimmal,
hogy ne kerüljek szeretetotthonba,
hogy ne szoruljak ápolásra, tolókocsira,
hogy ne sajnáltassam magam másokkal,
hogy ne fekélyesedjen el a lábszáram,
hogy ne legyen combnyaktörésem,
hogy ne váljak szenilissé,
hogy mindig megtöröljem az orrom, ha el akar csöppenni,
hogy ne mérgezzék meg a kutyáimat,
hogy ne hanyagoljam el a szüleim sírját,
hogy olykor meglátogasson a fiam,
hogy beszélőviszonyban maradjak a szomszédokkal,
hogy ne nézzek meg mindent a tévében,
hogy nyaranta legalább egyszer kimenjek az erdőre,
hogy ne veszítsem el a látásom,
hogy akkor is olvassak még, mikor már nem írok,
hogy végig legyen valami az életemben, aminek örülni tudok,
hogy ne kórházban végezzem,
219
hogy halálom előtt meggyónjak, megáldozzak,
hogy ne legyen túl hosszú a haláltusám,
hogy közben ne piszkoljak magam alá,
hogy időben észrevegyék, hogy meghaltam, és ne akkor találjanak rám,
mikor már bomlásnak indultam…
Jaj, még nagyon sok kívánságom van.
220
Előny
Pest és Szajla közt ingázom.
Folyvást bepakolok, kipakolok.
De jó, hogy a túlvilágra nem kell csomagolni.
221
Öregség
Jövő nincs,
a jelen megszűnt,
a múltat mint reves fát felaprítottam,
és azzal tüzelek,
melengetem kezem a lángoknál,
és életem magányos barlangjából ki-kitekintek a világra.
222
Agónia
Először testem hagy cserben,
aztán szellemem mondja fel a szolgálatot,
nem sokkal utána szabad leszek.
223
Ryokan öregkorában
Olyan vagyok, mint szélcsendben az ágról leválni készülő levél,
melynek szárában egyszer csak megpattan valami,
és magától elindul lefelé.
224
Megbántott kedveshez
Sebzett, drága lelked szökik a világból,
de ifjú, szép tested még élni akar,
és rángat engem vissza az útról,
melyen messze előtted járok.
225
Fordított arány
Ahogy csúszik ki kezemből életem,
úgy nő bennem a hozzá való ragaszkodás.
Ez helytelen,
így pokolra jutok,
vagy már ott is vagyok.
226
Visszaszámlálás
Még jössz-mégy a világban,
tűzifát hasogatsz,
táplálékot veszel magadhoz,
rendszeresen tisztálkodsz,
adsz a külsődre,
óvod testi épségedet,
pénzért munkát végzel,
számlákat fizetsz,
számon tartod az árakat,
kutyát etetsz,
időjárásjelentést hallgatsz,
beosztod idődet,
vágyaid vannak,
terveket szősz,
számolsz a holnappal,
ítéletet alkotsz,
véleményt nyilvánítasz,
verset írsz,
kedvenc íróid olvasod,
alkonyi eget nézel,
felhőkben gyönyörködsz,
megrészegülsz a kakukkfű illatától,
átkarolod kedvesed,
látszólag még minden rendben,
pedig hasadban már ketyeg a halál.
227
Tájvers
Ott, a völgy túloldalán az ófalu,
csak az alvég látszik belőle és a közepe,
a felvéget eltakarja a hegy,
a hegyen temető,
a temetőben sok sír,
itt, a völgy innenső oldalán az újfalu,
itt a házam,
itt lakom,
itt pergetem tenyeremből életem homokját,
csak ritkán megyek át,
pedig sokszor kellene,
de nem nagyon érek rá,
és félek is kissé,
így hát többnyire innen nézem a holtakat,
ha meghaltam,
átvisznek majd oda,
és akkor onnan szemlélem az élőket.
228
Öregedő férfi óhaja
Sokfélére áhítoztam életemben,
most, hogy rám szakadt az öregség,
már csak azt szeretném,
hogy ne kívánjam azt,
amire vágyom.
229
Hátramaradó kedveshez
Mikor utolsót dobban szívem,
és lefogják szemem,
te behatolsz mindenbe,
beveszed magad az ágy támlájába,
a ház tégláiba,
a kerti rózsákba,
a halottszállító autó rugónyikorgásába,
beköltözöl fölém a kőbe,
a hegyoldal lefutásába,
az ég kékjébe,
a rigók esti énekébe,
lakást veszel tölgyeimben az erdőn,
a gombák kalapjában,
a kakukkfű illatában,
az őzek délutáni álmában,
ott leszel mindenben,
földben, vízben, tűzben, levegőben,
mindenhol ott leszel,
mert én mindenhol leszek.
230
Az agónia kohója
Kiolvaszt majd belőled
minden tisztátalant, szennyeset.
231
A rejtekhely találgatása
Nyári estéken a lámpa fénykörében ülök a teraszon,
és a nádirigók énekét hallgatva
a kert titokzatos sötétjéből várom,
ki értem jön,
pedig lehet,
hogy a tél derűs fehérségéből lép majd elő,
mikor reggeli sétámat végzem,
és a jégcsapokat lesodorva, a havat bemocskolva, csörömpölve utánam indul.
232
Öregedő igric visszatekint életére
Mind ez volt egykoron,
de mikor volt,
még nem voltam rá kész,
hogy van,
most meg, hogy már nincs,
a volttal nem tudok mit kezdeni.
233
Nyugtatás
Feszült vagy,
folyton az órát nézed,
összekevered a napokat,
felcseréled a szótagokat,
kiejted a kezedből a tárgyakat,
összekuszálod a szálakat,
mindent elrontasz,
ne idegeskedj,
ne kapkodj, ne siess,
megvár, ki rád vár,
piszkoskörmű, pecsétgyűrűs, szőrös, nagy kezét
hatalmas hasán nyugtatva, fogpiszkálóval a szájában
szuszogva ül rettenetes ebédlőjében,
és álmosságot, szundikálást színlel,
de éber, szemmel tart,
mint a hálója rejtekéből leendő áldozatát figyelő pók.
234
Ágy
Valaha a pihenés, a gyönyör színhelye volt,
mióta éjjel sokáig nem tudok elaludni,
utána pedig sűrűn felébredek,
a gyötrődésé.
235
Túl
Leáll a szív, a máj, a tüdő,
mint összement, szűk ruhából kilépek magamból,
és egy résen át felemelkedem,
paradicsomi völgy lesz, zöld hegyek övezte,
délután, meleg, sárga fény,
orchideák illatoznak,
kolibrik röpködnek,
és patak csobog a közelben,
hová megérkezem,
már vár anyám,
és sétálni indulunk a csillagon.
236
A halott tájékoztatja az élőket
Ebben a házban laktam,
ezen az ablakon át néztem ki,
ebben az ágyban aludtam,
ezeket a ruhákat hordtam,
ezeket az ételeket ettem,
ezeket a könyveket olvastam,
ezt a nőt szerettem,
ezt a fiút nemzettem,
ezekben az eszmékben hittem,
ezeket a hazugságokat gyűlöltem,
ezzel a földdel érintkezett a lábam,
ezeken az utakon jártam,
ebben az erdőben gombáztam,
ebben a patakban gázoltam,
ebben a hegyben gyönyörködtem,
ez volt a kedvenc völgyem,
ezen a tisztáson bódított legjobban a vadlucerna illata,
erre az udvarra léptem ki a házból,
ezeket a fákat ültettem,
ezt a pázsitot nyírtam,
ez a kutya állt legközelebb a szívemhez,
erre mentem a szerszámoskamrához nyáron,
arra a cinkéket etetni télen,
innen tartottam szemmel a lemenő Napot,
ezen a teraszon üldögéltem esténként,
innen hallgattam a tücsökciripelést,
itt folytak körül a meleg áramok,
itt éreztem a létezés édességét,
innen pillantottam fel lefekvés előtt a csillagos égre,
itt voltam köztetek.
237
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]