Táj ahol minden barna holdkráteres kenyérhéj hatalmas kenyérbarna kontinens lassan emelkedik egyenletes tömör sötétségben égő higanygőz-kukac vaskosabb mint a repülőterek szélzsákja lengedezve kenyérhéjbarna kráterből a függőlegesen emelkedő barnából kiemelkedik és most egy másik harmadik tétován kóvályognak mint messzi viharlámpák a novemberi szélben harmonikázva és most fölröppen a leghosszabb acetilén-fényű giliszta vastag ráncos elefántormány hajladozik mint a barna táj legbüszkébb kisérlete hogy fényes csápjával átüsse a sötétséget nem! meghajlik felém dől szuggesztiv fa-zuhanás akár ha filmeken lángoló fa a vászonból a nézőtérre kidől ösztönösen elkapom a fejem két fejem van? a másik meg se moccan higanygőz-giliszta-óriás közeleg egyre mélyebbre hajlik tüzijáték-rakéta ívben és dagad kétoldalt szükülő sötétség már keskeny gyászkeret a fény rám-dől lágy ütés mintha léggömb koppanna a homlokomon de nincs burok csak elviselhetetlen fényesség semmi forróság csak elviselhetetlen fényesség és csönd kezemet emelem nincs kezem maga a fényes gőz behunyom a balszememet és jobb szememmel orrom tövét figyelem nincs orrom fényes gőz lábam sincs fényes gőz de megyek gyerekkori sokáig-egyhelybenforgásérzés könnyű szédülés megritkít „átdugom mellem közepén a kezemet” hátamonérzem az ujjamat de a mellem a kezem és talán a hátam is maga az egynemű hömpölygő fényes gőz köd csend semmi fulladás spirál-érzések olykor magamból kicsavarodva kiugorva mint a rugó otthagyom magamat fényes gőz a fényes gőzt a fényes gőzben valahol álombeli szökellés gátfutás lassított-felvételérzés egyre ritkább vagyok egyre könnyebb és otthagyja az egyre ritkábbat az egyre ritkább az egyre könnyebb

már-már sulyomvirág uszodává kiképzett pincei erjesztőmedencék és „fegyelmezettségemet átvállalta a félelmem”-szerű homály kikopott kőlépcsőkön lefelé lefelé félre-fejjel hogy a bolthajtásról csüngő pókháló pofámba ne ragadjon le-lép-csőn-le-lép-cső már-már sulyomvirág szétlábkéz meztelenül aki fürdesz? vársz? halott? már-már sulyomvirág a lebben-alebbe-bille-tolla-bolla medence vizében meztelen és hordozád szétlábkéz kehelyben tornyát fekete hajadnak és két szemed feketéjét is benne hordozád és hirtelen ébredéssel onnan-a-lebbena-tolla-bolla elgyengülve kiveszek

körülsasszézva a velenehogytalálkozzt füledbe sugdaló marginális toportyánodat, e félfürdőszobányi légteret – mert úgy döntöttem: legyen e féreg képlékeny s ha láthatatlan is, mégis elérhető –, reggel mosakodás előtt, beszorítva kád és porcelánkagyló közé – e félig képzelt alakot – piszokul megsorozom, kiütöm, hogy elnyekken a kendermagos betonon: „hiába minden praktika, te léggané, holnap csakazértis kéznyújtásnyira tőle, ölelésnyire bár egy nemzeti klasszikus márványölében!” – és szutykos alsógatyámba csavarva e sittyegő dögöt a szennyesláda szarkofágjába búbig benyomom.

(Jegyzet, mint mottó)

E fejezet főszereplője: Kluzsinszky – akit a következő lapokon Kl. rövidítéssel, ha tetszik: fonéma-duóval jelölök – félig valóságos, félig képzelt személy. Mind valóságosságát, mind képzeletességét hadd jellemezzem két megnyilatkozásával. (Elismerve egyben, hogy az efféle jellemzés nem felel meg semmiféle „összetett képződmény” leírására vonatkozó vagy ennek szabályait meghatározó módszertani előfeltevéseknek, – vagy szigorúbban fogalmazva: konzisztencia-kritériumoknak.)

2. Egyszer Kluzsinszky, meglett korában, anélkül, hogy jelen lett volna, találkozott velem, és azt mondta: „azért szeretlek kevésbé, mint magamat, mert barna szemed van. Igaz, hogy nekem is barna szemem van, de munkálkodj rajta, hogy legyen a 82szemed kék, mivel, mindenkiben két ördög bujkál – a kék szemű emberben barnaszemű, és megfordítva –, és mégis jobb, ha az ördögöd elparazsasodott hegyű karóval rikoltozva hadonászik, mintha valami borzongató kékeszöld folyadékkal teli kémcsövet vizslat és fölöttébb gúnyos pofával.”

Az egyidejű és kölcsönös csábítás csábíttatás megment az ön- és egymás-igazolás erőszakosan bevert csapszegeitől, s nincs szükségetek az ámítás és a hazug jóindulat köszörűkövére: eleve a platoni ideális olló két szára vagytok, eleve élesek, és könnyed összecsattanástok, bármelyőtök kicsorbultáig egyaránt elvágja a Deáknévásznát meg az iridiumrudat.

Úgy tetszik, már tegnap tudtátok, hogy már tegnapelőtt beköltözhettek és holnap beköltözhettetek volna egy átlátszó befőttes üvegbe, avagy a főtéri főáruház főkirakatába –, időtlen bizonyosságtok: a rejtőzés tagadása: átléptek az üvegfalakon is, hadd repedjen, akár a vakok a függönyökön.

Óvakodjatok, hogy ki-ki a másik előtt múltja próbababája ölébe üljön, vagy próbababáját ölébe ültesse: a szerelem ragadozó, mániákus választás, a sextöbbesszámért a maga elpusztításával áll bosszút: magatok is próbababává bűvöltettek: egymás-ölében-jelenlétetek múltja lesz valaki X és Y ölébeni külön-külön jelenlétnek.

Kezed kezemben nem te, másmagad, álarc sétál most velem, megismételve és utánozva volt-együttlétet valaki harmadikkal, aki úgyszintén másmaga volt, mint a látszatra nem álarc-magaként veled akkor – valamikor-együttsétáló – ; így kényszerítve téged, meglehet önkéntelenül, hogy e kétértelműséget – csak mint homlokodnak neki- s máris tovapillenő lepkét megérezd; te magad is – talán akkori magadnak is váratlanul, mert hirtelen – másmagad légy, mint aki nem álarc-magaként akart együtt lenni vele: örökölve tehát és gyakorolva az együtt-nem-jelenlétet az együttlét idején: itt és most, az én kezemben is csak a keze másmagadnak aki már másik másmagad, mint aki akkor lehető álarcmagaként volt együtt vele: így kényszerítesz, meglehet úgyszintén önkéntelenül, hogy kezed kezemben – alig észrevehető, nyomás, nagyujj-reflex, tenyerem szive káprázik – ne én, másmagam legyen együtt, és nem is veled, de másik másmagam másik másmagaddal.

érkezőben feléd mindegy hogy a nagykabátomként levetett villamos ott-nem-létemet bekebelező tovatűnő helyszín, vagy sárga hókupacként roskad össze magát gyürdelve magába

én kopogás te kitárás kopokitá hálóablakingedből és ajtókabát-gyomblyukadból a gombagomb a kitá még mellbimbódhoz a legközelebb mert egymással szemben és állva még de már kimozdulóban abból aki a melledhez a legközelebb mert egymással szemben és állva még de már kimozdulóban abból aki melledhez a legközelebb szakadatlanul elhagyva azt aki ott-való és magad is melled csúcsánál már hozzám közelebb szüntelen közeledőben és elkövetkezőben magunkból egymás felé bontakozóban magunk mögé magunkat levetkőzőben kopokitáruló

arcközeledben arcodhoz közeledő arcközelem arcodig és ütközés szeretlekig a csók után száj hangokká formálja a nem-mondható iramot lelassítva a bontakozást hogy a magunk mögé dobált valamennyi levetkőzött magunk egyenként kit-kit utolérjen

hogy újra legyen a pillanat közelmúltjából várható-érkező hosszan nézhető szem a szemnek mell a mellnek és kéznek átlölelhető derék és váll és

a mindétigMost felé visszanyert magunkon át újra megindulóban lábujjhegyen kézujjhegyen szem- és száj-ujjhegyen én is én is ismerős ismétléssel lassan kopokitá igen lassan szökve magunkból egymásba egymás által egymást túlárasztóan.

Koszorúslány-fényképed horgászhorogra tűzve s fölkötve fejem fölé damillal a kisállomási nyeszlett fa ágára, míg két vonat között rád várok, és szememet egy logikai szintakszisról szóló értekezés sorain futtatom, magad helyett üzenetnek már elég lett volna ez a vonat-kavarta szélben meg-megpördülő fekete-fehér ikon, „minden más emberi vizsgálódás csak a tényállásokra és az egzisztenciára vonatkozik és ezek nyilvánvalóan nem alkalmasak a bizonyításra” –, de semmi, csak hőség, váróterem-üresség, lézengés, kavics-tűz, sín-tűz, előérzete a szemrehányásnak, de égető az is, éles és hatszögletű és „tartalmaz-e valamiféle, a tényállással és egzisztenciával összefüggő kísérleti következtetést? Nem.” – és helyetted a perronon sündörgő kislány kíváncsisága: vajjon én vagyok-e én, vagy valaki más vagyok, aki nem táviratozta: HOLNAP ÉRKEZEM –; történt tehát és történik: bárhol bármi lehetsz – fej vagy írás –: otthon mezítláb tyúkok között, vízparton, ágyban meztelen, vagy elsötétített szobában megfojtva, halott – fej vagy írás –, „lángokba vele, mert szofisztikán és képzelgésen kívül mást nem tartalmaz”; itt a vágányok között kívánom: legyen még forróbb a dél! körém a kiszakadó-görbülő síneket! legyen a hiányod izzó ketrec-csapdám, nekem is el kell hajítanom azt a létrát, miután felmásztam rajta. – Veletek vagyok, mesterek, itt és most, szemembe kaparó verejtéktől narancs-, és ibolyavakon az utolsó grádicson.

Hogy hívó-megvető szépségedből kihajoltál, s felém: köszönöm –, s hogy rajtad, ki önmagad szobrává is lettél, tekintetemre ablak nyílt, s benne elárvult arc és bizakodó kéz lobbant – mert égő gyertya is – csak nekem; és köszönöm, hogy csak így jelezhetted – és gyötrődve, mert túl-, a szemérmességig-fokozott gőggel –: egyedül vagy könyörtelen szépséged negatívjában, mindig magaddal eltakartan, kifelé villámló foncsorba falazva –; s hogy mondatlan mondtad: „vedd már észre, te csakugyan árválkodó, tiéd ez a forró vacogás, ez a… mindig sírás előtti… ez a…”–; s hogy valóban arcomhoz ért az az arc és kezemhez az a kéz – köszönöm

l. lépésMegolvassuk a szanaszét hagyott – többnyire több helyen elszórt – más-más tércellákat betöltő – ruhaneműk, cipők, újságok, csikkek, szemét stb. – azaz dolgok – D-halmazát.

2. lépésMegolvassuk a dobozok, polcok, ágyneműtartó, fiókok, szemetesvödör stb. – azaz tárolórendszerek – T-halmazát.

3. lépésValahány tárolórendszert tárolásra kész állapotba hozunk (szemetes vödröt be a szobába! kihúzni mind a fiókot! stb.), azaz: definiáljuk a tárolórendszerek halmaza „valódi részhalmazainak” sorozatát, és megnézzük, hogy pl. valamely fiók nincs-e félig vagy egészen egy másik fiókban, azaz: két résztárolórendszer nem „metszi-e” egymást.

4. lépésA tárolórendszerek T-halmazából kitüntetett figyelemmel elkülönítjük a szemetesvödröt, s a maradék rendszereket e vödör kiegészítő (komplementer) halmazának nevezzük.

5. lépésA szanaszét hagyott dolgok D-halmazából kiválasztjuk:
a. a „szemétnek minősülő valamik” valódi részhalmazát.
b. az „elrakni való dolgok” kiegészítő halmazát nagyjából rendezve, a szoba közepén szétkupacoljuk (más-más tér-cellába helyezzük).

6. lépésMeghatározunk valamely függvényt imígyen: rendelje hozzá a szemétnek minősülő dolgok halmazát a tárolórendszerek „szemetesvödör” nevű halmazához, s e függvény jelezte utasítást a gyakorlatban is végrehajtjuk. (Szemetet a vödörbe! vödröt kivinni!)

7. lépésMost az „elrakni való dolgok” kiegészítő halmaza valódi részhalmazainak sorozatát szerkesztjük meg „az együvé valók kerüljenek egy helyre” elve szerint, nehogy rendezés híján pl. a piperecikkek halmazának „púderdoboz” nevű eleme az „ágyneműk” halmazába kerüljön.

8. lépésMeghatározunk ismét valamely függvényt: rendelje emez az iménti részhalmazokat (ruhaneműk, ingek, lábbelik stb.) a tárolórendszerek kiegészítő halmazának részhalmazaihoz (pl. ingeket szekrényfiókhoz, cipőket sufnihoz stb.) A függvény jelezte utasítást gyakorlatban úgyszintén végrehajtjuk. (odavisszük-beletesszük). Ekkor a szoba rendezése befejezettnek tekinthető.

(u.i. Kedves mamika, elnézését kérem, hogy a fenti leírás matematikailag nem tökéletesen szabatos, és hogy a leszerelési tárgyalásokon használatos játékelméleti modellek helyett a halmazok leképezéséhez folyamodtam, kedves buzgólkodását megkönnyítendő. – Melegen üdvözlöm! Sok sikert kívánok!)