a pörgetésnél. Jaj, tegyél már le, szédülök!

rászórja a szirmokat Ildire …Virágeső!

fogasra akasztja, gondosan, a kosztümkabátját. Légy szíves, hozz egy söprűt!

bambán. Söprűt? Minek?

a szirmokra mutat. Beletapossuk a szőnyegbe.

lustán. Hol a söprű?

A sarokban.

Melyik sarokban?

Istenem, hát nézz körül. Hány sarok van egy szobában?

tétován keresgél, játszik. Itt nincs… itt sincs…

odaugrik, előhúzza a partvist. Hát ez micsoda?

Söprűt mondtál.

Csak nem akarod fancsali képpel elrontani 175ezt a napot? Végül is egyszer fordul elő az életünkben. Remélem!

Húzd fel a lábad! Elsöpör Miklós alatt.

Soká tart még?

kezébe nyomja a lapátot. Tartsd!

Nem így!

Egy kicsit döntve… Fúj egyet. Jaaj…

…Mintha én volnék az oka. Hát tehetek én arról, hogy nem jött el az anyád? Szünet.

…biztosan megsértetted… Átfogja az asszonyt, magához húzza. Akkor kellett volna olajra lépnem, az első napon, amikor dirigáltad a gyerekeket abban az undok báránybőr bekecsben…

Megnyugtatlak, te sem voltál szívderítő az ócska farmernadrágodban…

Jó, jó. Ennék valamit.

Most ebédeltünk. Gúnyosan. Díszebédet. Estére Málnássné biztosan megkínál.

Őt is meghívhattad volna.

Albérlő a főbérlőt? Ezt nem fogjuk bevezetni.

De hát Ildikó… mi bajod? Miért vagy ilyen epés egész délután…? Megcsípi Ildikó arcát, Ildikó elhúzza.

Azt hittem, sosem lesz vége annak a nyavalyás ebédnek. Az ágy alól cipődobozt, sámfát vesz elő, a cipőjét elrakja, papucsot húz.

Miért?

Majdnem lefordultam a székről, amikor a főnököd pezsgőt rendelt.

Hát nem jópofa? Pezsgőt, délben!

Csuda jópofa, mondhatom! Amikor minden 176177178ki volt számolva előre! Öt fő, á százötven, és egy százast még rá is hagytam!

rémülten. Úristen. Képes voltál ennyi pénzzel elindulni?

Képes voltam. Mivelhogy nincs több.

De hiszen ott a betéted…

A betéthez nem nyúlunk… Forintonként raktam össze a túlórákból… Különben is, előre megrendeltem. Húsleves, rántott szelet, badacsonyi kéknyelű. Nem elég finom? Így mondta mindenki: előre megrendelni. Aztán mindenki mást kért… A konyaknál még azt gondoltam, nem baj. Talán futja. Mennyi lehet az a konyak?

Én meg csodálkoztam, mitől vagy olyan sápadt.

…és végül a főnököd hátralöki a széket! Pezsgőt az ifjú párnak! Te, egyszerűen elindult a verejték a hátamon. Gyorsan fejből beszoroztam. Fuccs! Most mindjárt jön a fizető, ezerháromszázat hogy fizessek ki ebből a nyolcszázötvenből?

szemrehányó szeretettel. Miért nem szóltál? Ott ültem melletted…

Igen… egy húszassal a zsebedben!

büszkén. De hát ott volt az öregem! Mellényzsebből fizetett!

felnéz a virágra. Hát igen… Elmélázva. Bámulatos… Intett. Rohant a pincér. A kenyereslány. Az italos. Kinyitotta a krokodiltárcáját, előhalászta a százasokat a körme hegyével… Álmodozva … bámulatos.

Viszont azt is láthattad, ő maga milyen igénytelen. Nem evett mást, csak főzeléket. Mindig azt eszik. Üres főzeléket. Csak hogy adhasson.

csöndesen. Már egyszer megköszöntem… Hirtelen. Csináljunk egy kis rendet, a holmikat el kell rakni…

Mit nyüzsögsz, gyere már ide! Csak ezt a katonás cuccot ne látnám már rajtad… Öleli Ildikót, Ildikó hagyja, kicsit belefelejtkezik.

kopogtatás nélkül rájuk nyitja az ajtót. Oppardon… Miklóska, keresik.

Köszönöm… Kimegy, majd gyorsan be, Ildihez. Adjál két forintot…

Mire?

Adjál már!

Nincs apróm.

kisegíti. Tessék… Átad Miklósnak két forintot.

vissza, nagy ajándékkosárral, büszkén. A főnököm küldte. A Kapeller!

Az a kellemes, bajuszos? Megunja az ajtóban való álldogálást.

Tessék beljebb jönni…

Köszönjük szépen, Teca néni, ezt a gyönyörű díszítést is, igazán…

egy pillantást vet az összetakarított, csupasz szobára, leül a karosszékbe. Természetes emberi figyelmesség. Hol van az megírva, hogy főbérlő és albérlő csak marhatja egymást? Én Ildikót majdnem úgy tekintem, mint a sajátomat… ötszáz forintért szoba, a város szívében… Zongora- és konyhahasználattal!

…és nem is emelem a bért, legyetek nyugodtak. Egy fillérrel sem! Legfeljebb Ildike leszalad néha-néha bevásárolni nekem ezt-azt.

nézi az árjelzést. Kíváncsi volnék, mibe került ez az egész! Hogy mennyit érsz a főnöködnek…

Még Gordon gin is van benne!

kiveszi az üveget, lecsavarja a kupakot, beleszagol …Majd iszunk vacsora után.

Egyszer-egyszer én is meghívlak benneteket. Egy-egy különlegességre, gombafej majonézzel…

örömmel. Narancs…!

visszateszi a celofánzacskóba, Miklós kezéből egyenként kiveszi a dolgokat, és félhangosan számolgatja az árakat … Huszonöt… ötven… nyolcvanhárom…

hitetlenkedve. Mit csinálsz?…

mentegetőzve …csak úgy kíváncsiságból.

bólogat. Meg is kell fontolni mindent. Én például teljesen egyetértek Ildikóval. Jól tette, hogy a mamát nem hívta meg. Az ő jelenléte csak zavart okoz.

szemrehányó, zavart pillantást vet Málnássnéra. Miklóshoz. Kérsz csokoládét?

Szóval azért nem volt ott? Mert meg sem hívtad?

gyorsan bepakolja a kosarat az asztal alá, zavartan …Úgysem jött volna el. El van foglalva az a saját ügyeivel… Hány óra?

Fél öt. Karórájára néz. Ilyenkor szoktam uzsonnázni.

csodálkozva. Uzsonnázni. Gyorsan. Gondoltam, este leszaladunk az állóbüfébe, de ha éhes vagy, hát egyél… Teca néni, adjon már egy-két szelet kenyeret, van még vajam tegnapról…

Szívem, egy deka nem sok, de annyi sincs… Éppen kérni akartam én is, ugorj le, mi az neked, ide a sarokra, és egyúttal hozzál két kiló pucolt krumplit, zöldséggel, de a zöldséget a zöldségestől, mert a közértben fonnyadt…

Rossz a lift, az én koromban, négy emelet…

Miklóshoz. Addig öltözz át. Málnássnénak. Át kell öltöznie.

Jó, jó. Ne légy féltékeny.

nézi a zavartan álldogáló Miklóst. Letelepszik a heverőre. Azért ne tagadjuk, maga, Miklóska főnyeremény. Ki akar nősülni manapság? Őszintén: ki akar? Nem is hittem már, hogy az Ildike talál magának, tudja, amolyan kis egér, persze, jó értelemben, nem puccos, nem hivalkodik… Aztán egyszer csak tessék: itt a nagy hal, hát kifogta!

kínosan feszengve. Irtó rendes nő.

Nekem mondja! De mennyire… Egy éve lakik nálam. Ismerem, mint a tenyeremet. Pontos, beosztó… el is pusztult volna máskülönben, ezzel a múlttal… Ha pletykás volnék… De hát ő nyilván elbeszélte?

Nem.

Maga egy tiptop nevelés. Nem csal az én emberismeretem! Tudja, Miklóska, nem egyforma a szegénység! Van tisztes szegénység, és van piszkos szegénység… Hát az övé ilyen volt… Mocskos. Közelebb ül Miklóshoz. Csak hogy segítsek megvilágítani a helyzetet, de köztünk maradjon! Ildike mamája erkölcsileg nem az a jajde…

Hogyhogy erkölcsileg?

Már ahogy kivettem az elejtett szavakból, mert eleinte járt ám ide a nyakára, gyakran nyomogatta a csengőt… Úgy küllemre nem csúnya, már aki ezt a töltött galamb típust szereti… Képzelje, férfiakat tart magának! Férfiakat az ő korában!

Miért, hány éves?

Nahát, ahhoz épp elég öreg. Elmúlt már negyvenöt.

Az manapság nem kor.

vihog, húzkodja a ruháját. Hát nem az, Miklóska… természetes, hogy az ember igyekszik… de azért a női méltóság! Ért engem, ugye? Ildike nem ismerte az édesapját. Aki a nevére vette, az is eltűnt a ködben… Meg az a szerencsétlen kishúga az intézetben megint egy harmadiktól… De Ildi egészen másféle. Amikor az én aranyszívű Beatrixom beajánlotta, mégis, együtt tanítanak, kollégák, rögtön megszerettem… Beatrixomnak készül az öröklakás… tudja, összekuporgatom neki…

kínálja ginnel Málnássnét. Tetszik?

Hát ha muszáj… Vizespohárból isznak. Nagyobb pohár nincs?

Azért ha az én anyám élne, nem tagadnám meg semmiért… Szegény asszony, micsoda sors!

energikusan. Nix sors! Mindenki a saját sorsának a kovácsa! Én miért nem züllöttem el? Második férjem, a fűszeres, rászokott a kártyára: úgy ott hagytam, mint a pinty! Megtanultam harmincöt éves fejjel gépelni! Mégis volt értelme annak a hajdani négy polgárinak! Újsághirdetésre jelentkeztem a boldogult dr. Málnáss Oszkárnál. A VI. ker. Ügyvédi Munkaközösség kettes számú kirendeltségét vezette, gépírót kerestek. Szegény Oszkárom nyugdíj előtt állt, sehogy sem tudott kibékülni azzal a munkaközösséggel, vigasztaltam néhány jó vacsorával, az még nem züllés, ugye?! A régi lakásomat átadtam ügyesen, nyolcvanötezerért, összeházasodtunk, nekem is volt egy-két szép darabom… És ha özvegy is lettem, nem kellett elkótyavetyélnem egyetlen darabot sem, sőt… bizalmasan közlöm, ha Beatrixnak elkészül az a tündéri otthon, még mindig marad a számára valami a zsákban! Szóval nix sors, Miklóska, nem kell elzülleni…

belép… A szatyor a konyhában.

Volt krumpli? Zöldséget is hoztál? Indul kifelé. A blúzra azért vigyázz, szívem. Kivonul.

dühösen, idegesen simít a csipkeblúz zsabóján. Miről beszéltetek?

Semmiről. Fecsegett…

Igazán kicsomagolhattál volna. Összegyűrődik minden. Előhúzkodja a bőröndöt, Miklós nem segít.

Ráér holnap.

Holnap megyünk az almáért. Az öreged megígérte, nekünk adja az egész almatermést. Legalább négy mázsa. Éppen csak be kell hordani…

Kösz. Törökbálintról. HÉV-vel. Leveti cipőjét, elhajítja az asztal alá, zokniban mászkál. Hol akarod tartani?

közben pakol, a borzasztó zsúfoltságban. Az előszobában. És kimérjük, kilóját hatért, a házmesterné rugós mérlegén… Miért nem veszel papucsot? Keresgél a bőröndben. Hol a papucsod?

Nincs. Mutatja a zoknis lábát. Különben is, így a legegészségesebb.

Te mezítláb akarsz itthon járni?

Világéletemben mindig zokniban jártam otthon.

készségesen odaugrik Ildikóhoz. Közben morog… Egy pillanatra sincs nyugtod… minek emelgetsz, ha nem bírod? Leül a földre Ildikó mellé, masszírozza a vállát. Hol ütötted meg…? Itt? Itt? Csókolgatja.

hirtelen rémülettel. A blúz… nem lett semmi baja?

dühösen feláll. Az istenit annak a rohadt blúznak!

Ne káromkodj. Inkább tedd fel a koffert…

lendületesen fellódítja a koffert a szekrény tetejére… Na. Így kell ezt…

Ma különösen ingerlékeny vagy. Csak tudnám, mi bajod?

Fáradt vagyok… az elmúlt napokban ha tíz órát aludtam összesen!

Nem kellett volna ennyi mindent vállalni éppen most!

magyarázza. De hát éppen azért intéztem el mindent, amit lehetett, hogy aztán ne zavarjon semmi… Nem érted? Éppen azért… Megírattam öt osztályban a dolgozatokat, ki is javítottam… Előre ledolgoztam a kötelező tanulószobát… A tanítványoknak is leadtam minden különórát… Most talán lazíthatok… És a padló! Nézd meg. Gyerekes büszkeséggel. Én lakkoztam, egyedül. Ilyen kicsi ecsettel. A szememet majd kimarta a szaga. Mostam is. Vasaltam. Az ujjain sorolja. Aztán kalapot vettem, aztán cipőt, fodrászhoz is el kellett mennem, és aztán a te öltönyödet is el kellett hoznom a szabótól.

gyorsan közbevág. Ne haragudj, ezt magamtól is tudhattam volna. Még hallani is sok.

hirtelen gyengédséggel. Azt hittem, jobban bírom. Megérinti Miklós karját. Te se haragudj. Meglátod, majd minden másképp lesz. Most, hogy már nem kell mindig, mindent nekem…

Csak szólnod kell, megmondtam. Bízd rám magad. Cirógatja. Próbálj egy kicsit belefelejtkezni a dolgokba. Hagyd ezt az örökös készenléti állapotot. Átöleli, megrángatja a szoknyáját. Még mindig rajtad van?

fél kézzel vetkőzne, de hirtelen megdermed… 185Miklós, neked szeszszagod van. Ittál a ginből? Hiszen megállapodtunk, hogy csak vacsora után…

Az istenfáját… Ne légy ilyen gyerekes… Magához rántja a nőt. Ilyen hülyeségeken vitatkozunk, amikor már két napja nem csókoltalak meg tisztességesen…

átadná magát, de még megkérdezi. Hány óra?

Nem érdekel…

Mert a tisztítóból a paplanodat…

erélyesen, de kedvesen. Fogd be a szád! Csókkal belefojtja Ildikóba a szót.

kopog, de ismét azonnal belép, épp hogy szétrebbennek, Ildikó fél kézzel fogja a szoknyáját. Oppardon, gyermekeim, nem láttam semmit! Csak egy dísztávirat.

kiveszi a kezéből, bontogatja. Köszönjük, Teca néni…

Öt forintot adtam a postásnak… Majd ezt is elszámoljuk. Szeretne kíváncsiskodni. Az anyuka? Ildikó tekintetére kimegy.

lecsapja a táviratot. A legforróbb szeretetét küldi az életre szóló elhatározás alkalmából… Sajnos, nem tudok meghatódni. Összegyűri, bedobja a kályhába.

Ez is nagyon szép tőle, azok után, hogy meg sem hívtad…

Fakadjak talán sírva?

Nem lettél volna azzal kevesebb a tanúk előtt, ha ott látják az anyádat. Belelép valamibe, piszkálja a talpát. Az istenfáját!

megnézi Miklós talpát. Nincs semmi baj.

határozottan, sántikálva. Ragaszkodom hozzá, hogy holnap elmenjünk az anyádhoz. Majd valahogy kimagyarázzuk.

Már egyszer közöltem, hogy holnap hajnalban kelünk, és megkezdjük a termés behordását…

Persze, a potya az fontosabb!

Potya? Te mondod nekem? Nekem, aki három év alatt havi ezerkilencből tizenegyezer forintot tettem a bankba? Te meg…

Na? Miért nem folytatod. Így nősültem, egy szál gatyában… Pedig kétezerötöt is megkerestem… Csakhogy engem nem erre tanítottak, hogy, mint egy kupec, gyűjtögessek.

kiáltva. És ez jó? A te öreged is megmondta, még ő is, szerencse, hogy éppen én kerültem melléd, mielőtt végképp szétmállott volna az életed… Az egyetemhez is lusta voltál.

hadonászva. Nagyon jól tudod, hogy bárkit elvehettem volna. Nő akad dögivel… és nem egy nyomorult albérlettel… ha én arra megyek. Manapság férjhez menni főnyeremény!

Azok a nők! Magad is utálod őket. Hogy milyen felszínesek, milyen ócskák! Éppen ezt szeretted meg bennem, hogy végre egy nő, aki nem ájul el azonnal a gyönyörtől, ha ránéz egy férfi… és azt akarja, hogy vidd is valamire az életben.

Hiába célozgattál rá a főnökömnek, hogy nevezzen ki üzletvezetőnek! Még mosolyogtál is rá. Kár. Úgysem vállalnám. Nekem első a szabadságom! Széles mozdulat. A szekrény megremeg, ahogy beleütődik.

Ezt előbb kellett volna meggondolnod. Még tegnap is figyelmeztettelek.

Tegnap. Jó vicc! Itt élni, ezek közt a nyomorúságos, szűk falak közt, ebben a skatulyában!

szomorúan lekuporodik a heverőre. Igen. Ez ilyen.

leül melléje. Esküszöm, az anyád még főzne is nekünk.

Behozom a vajas kenyeret…

szelídebben …talán még az a lakás is jobb, mint ez. És mégsem idegen.

kínlódva. Szoba-konyha a Liliom utcában. Hagyd ezt, kérlek. Én ismerem, nem te.

Hát akkor az öregemnél. Ott legalább kilépsz a küszöbön, és látod a zöldet.

Hogyisne! Hárman egy szobában!

Mert az a konok fejed! Azt hittem, ha elveszlek, megszűnik.

Mi? Mi szűnik meg?

Azt reméltem, talán csak elhiszed nekem, hogy nem csupa rablógyilkosból áll a világ…

csöndesen. Te nem tudsz semmit.

hirtelen kitörve… Mégiscsak az anyád… Ha az enyém élne…

A Liliom utcában laktunk. Ő most is ott lakik a Liliom utcában. Ha mosakodni akartam: egy nagy lavór a konyha közepén…

No és? Én meg dézsában, az udvaron!

Albérlőt tartott, egy Miska nevű henteslegényt, a vágóhídon dolgozott…

Valamiből el kellett tartania titeket.

Ott sündörgött körülötte: Miskuci így, Miskuci úgy, hozzon egy kis felsált, sertésdiót, meghálálom…

Hát ha jólesett neki! Egészségére!

mintha nem hallaná, folytatja …ez a fiú jól keresett, Tercsi mama házakhoz járt takarítani, de megbízhatatlan volt és lompos, akárcsak otthon. Széles piszokcsík maradt utána, hiába mosta fel ötször a konyhakövet. Ha pénzhez jutott, kacsát ettünk, máskor meg krumplit, hajába sütve. Azt hiszem, meg akarta fogni azt a Miskát magának, de Miskának csak a kislányok tetszettek.

őszinte szörnyülködéssel áll fel, topog mezítláb. Te jó isten… ez kész ponyvaregény.

És később is, mindig ajánlgatott valakinek. Hol a sarki rendőrnek, hol a portásnak… De hát hiába. Egy anyát szeretni kell. Akármilyen… ott a cipőd, húzd fel, és menj haza Törökbálintra. Két külön világ.

megrendülten. Te erről soha nem beszéltél…

maga elé. Ez a Miska rendes fiú volt, végül is hamar elköltözött. Sokáig hiányzott a máj meg a pacal. Hiánycikk volt akkor is.

melléje ül, szoronganak a szűk helyen. De miért titkolództál? Miért hallgattad el ezt is? Honnan sejthettem volna?

Én nem akarlak elveszíteni. Kitör. Én, amióta az eszemet tudom, mindig egyedül voltam, érted? Minden nyáron idegen nőkkel nyaraltam tízágyas szobában… idegen nőkkel, kiabáltunk a visszhangnak… Nem számíthattam senkire… Egyik albérletből a másikba. Ha elfogyott a pénzem, senkitől sem kérhettem. Minden én voltam, én, magamnak, a tervező, a végrehajtó, utána aztán verhettem a fejemet a falba, hogy vajon jól csináltam-e vagy rosszul… Még sírni sem volt kinek…

Istenem. Szegénykém. Istenem. Magához öleli.

kiáltva. Én otthont akarok, nem akarlak elveszíteni… És nem akarom azt a süket magányt többé… A fiúba kapaszkodik. Tudod te, milyen az? Mindig, mindenben egyedül?

megnyugtatóan. Persze hogy tudom. Persze.

megcsöndesedve, szomorúan. Dehogy. Dehogy tudod. Neked ott volt az öreg. Még a reggelit is az ágyadba vitte.

Hát neked itt leszek én! Feszegeti Ildikó ökölbe zárt ujjait, egyenként simítja ki őket. Ne félj, itt leszek melletted.

hirtelen könyörgéssel. Én egészen mást akarok. Nem azt, ami volt… És ha te segítesz…

Én meg foglak tanítani arra – mutatja a kosarat az asztal alatt –, hogy az ajándékkosáron a színes szalagot is élvezd… Mert az ember nem ló, hogy csak a kijelölt utat lássa, s orra előtt a zabot, a tarisznyában.

közbevág …az indulás a legfontosabb. Hogy tisztán lássuk az esélyeinket. Ha eleinte összeszedjük magunkat, később nincs gond… Az első években kellene csak a gyeplőt egy kicsit szorosabbra fogni. Csak az első évek nehezek. Amíg innen kimászunk, lakást szerzünk. Viszont fiatalon mégis könnyebb. Egészségesek vagyunk, te még erős is, és ha minden jól megy, a tízezerhez havonta tehetünk valamicskét… Persze, a különkiadásokat valahogy csökkenteni kéne…

széles gesztussal elnyomja a csikket. Ha akarod, nem dohányzom többé.

Helyes… villany-gázra csaknem kétszázat fizetek… Füzetet vesz elő, számol.

Majd sokat leszünk sötétben.

És ez a vaskályha nyeli a szenet.

Remélem, mellettem nem fogsz megfagyni.

félve. Nézd, most megmondom. Mit csináljak, a húgom után is én fizetem az intézetet… Az anyámtól felfordulhatna.

Látod, milyen rendes nő vagy…

…ötszáz forint. Havi ötszáz.

Természetes… ezután minden teher közös. Ez az egyetlen értelme ennek az idejétmúlt, ostoba házassági komédiának… A terhek közös viselése! Én is leadom az öregnek a szokott négyszázat, az OTP a tavalyi kölcsönömet automatikusan levonja, s ami marad, marad! Éldegélünk szépen, és nem fogunk összeveszni!

Az öregednek négyszáz. És OTP-kölcsön? Mennyi?

zavartan. Körülbelül hatszáz…

Nem körülbelül. Pontosan.

Jaj, hát ki tudja fillérre!

De hát mégis fel kéne mérni…

Ma már semmit. Elveszi a füzetet, összeborulnak. Gombolgatja Ildikó blúzát, húzza lefelé.

kopogás nélkül lép be, egy fehér terítővel letakart csomaggal. Jaj, az a blúz, hogy fog kinézni…

dühösen. Annyi baj legyen…

No, nem egészen. Beatrix a holmijára nagyon kényes. Bécsből kapta. Ildikó megszégyenülten nyitja a szekrényajtót, az ajtó mögött vetkőzni kezd.

ismét negédesen. Gondoltam, megnézem, ébren vannak-e még. Akkor most prezentálom a nászajándékot… Egy kis helyet!

Vigyázat, törékeny!! Lehull a „lepel”. Előtűnik egy szobaszökőkút. Málnássné diadalmasan bámulja a fiatalok arcát. Miklós egy kissé bambán, Ildikó ellenségesen szemléli a csillogó tárgyat.

Mi ez?

Tudtam, hogy meglepődnek! Szobaszökőkút! Ha víz van benne, spriccel is. Amellett a szemnek esztétikus. Csak egy kis hibája van… ha itt teletöltjük, alul egy kicsit kicsurog… De mi az Miklóskának, megreparálja egy perc alatt…

szomorúan. Végtelenül aranyos Teca néniéktől. Végtelenül aranyos.

…biztosítja a növényeknek a megfelelő páratartalmat. Gondoltam, legyen néhány szép darabjuk… ha már bátran nekivágtak a semminek…

gyorsan. Köszönjük szépen…

Az én Beatrixom észalapon áll: hiába, a kémia a logikát nagyon kifejleszti, ha majd kész a lakás, berendezem neki, szellősen, tágasan, esetleg egy kocsi, aztán ráér majd körülnézni, kell-e neki egy férfi is… Elveszi Ildikótól a blúzt …sok volt az izgalom a mai napra. Az ilyen csipkeblúzt azért rögtön le kell vetni, mert az ember beleizzad, Ildike, és akkor vége… Megy kifelé a blúzzal.

utánakiált. Köszönjük szépen… A megszégyenült Ildikóhoz. Látod, ne kérj kölcsön soha. Megsajnálja, fel szeretné vidítani. Bekapcsoljuk?

De hát rossz!

Feküdjünk le…

megrázkódik. Hány óra?

Fél kilenc. Azért nagyszerű, hogy nem kell többé idegeskedni, kitört a frász, valahányszor lábujjhegyen kellett hajnali ötkor kiosonni… Meleg víz van?

Ha a fürdőkályhába befűtesz.

nézi a talpát. Nem is piszkos.

ágyaz, közben bekapcsolja a rádiót, a rádióbemondó hangja: Hallgassunk zenét. Vivaldi: „Négy évszak”. „A Tavasz”. Ildikó vetkőzik, elmélyülten hallgatja.

hangja. Ildike! Miklóska! Tíz óra elmúlt!

kibújik a szekrény mögül, toporog. Összkomfort! Gyorsan bebújik Ildikó mellé az ágyba. Csuda klassz! Lekapcsolja a villanyt.

Nem fázol?

Én sosem fázom… Kuncognak …Szobaszökőkút… nyáron elmegyünk Rómába… minden szökőkutat megmutatok neked…

Öt év is beletelik, mire kikecmergünk innen.

Mondd már, addig sem fogunk unatkozni.

Miklóskám… ha csak háromszázat sikerülne betennünk. Neked emelnének és az üzletet is előbb-utóbb megkapod…

duruzsolva. Igen.

Nekünk erre kell törekednünk. Hogy meg ne fulladjunk itt a koszos négy fal között. Mi nem számíthatunk, csak saját magunkra…

Persze… persze… jó… jó… igen…

szolmizál. Koszorú, koszorú, miért vagy oly szomorú? Azért vagyok szomorú…

csomaggal jön, a csomagot bedugja az éjjeliszekrénybe. Csakhogy énekelsz, pintyőmadár…

szórakozottan, a füzetbe mélyedve. Nem vagyok pintyőmadár…

Nem? Odalép a nőhöz, átöleli, benyúl a pongyola nyakába. Minek ez a sok kacat rajtad?

Füstöl a kályha, nem akar égni.

Nem akar, olyan nincs! Ha egyszer te megparancsolod neki… Tréfásan hátradönti Ildikót.

rakosgatja a füzeteket. De Miklós, délután három óra…

Már ezt is beütemeznéd?

Huszonnégy füzet van még hátra… Szalad a kályhához, piszkálja a tüzet, prüszköl. Ráadásul megfáztam…

Csodálkozol? Körömcipőben jársz decemberben, ahelyett, hogy vennél egy jó meleg csizmát magadnak!

Csizmát? Miből?

Legalább ennyi hasznod volna, ha elvállaltad azt a nyavalyás igazgatóhelyettességet… havi ötszáz plusz, arra hivatkoztál…

Nem lehet mindent a pénzzel mérni.

Ezt te mondod? Amikor a nyakunkra járnak a kölykök kornyikálni, koszos órabérért? És még este nyolckor is csengetnek, hogy van-e még alma eladó?

Nem neked kell velük foglalkoznod. Én intézek mindent, egyedül…

Talán bizony nekem kéne hazarohannom, Budaörsről? Nem akartam csinálni, rágtad a fülemet, addig rágtad, amíg beugrattál…

Üzletvezető, a Magyar Csárdában, azért mégiscsak más. Egyszer még hálás leszel.

lerúgja a cipőt, lefekszik a díványra. Egyelőre ki vagyok dögölve. Leshetem azt a vacak leltárt. A fejem is zúg, mire valahogy kiigazodok.

Később megy majd egykettőre… Kopognak.

hangja. Gyerekek…!

felpattan. Ha megint egy vevő, kivágom!

be. Ildike, ismételten kérem, az alma nem maradhat az előszobában, jönnek az ünnepek, rontja az összképet, ugye…

Teca néni, már alig egy mázsa, eladom még a héten…

határozottan, parancsolóan. Mindössze három zsák. Behozzák szépen, beállítják a sarokba.

kis csönd után. Miklóskám…

dühösen. Majd éppen ezzel fogunk vesződni. Holnap lehordjuk a kukába.

Kidobnál hatszáz forintot a szemétbe?

Én igazán, mindent, amit csak barátilag lehetséges, de ezt nem kívánhatja senki… Csöngetnek …és ez a forgalom. Csupa sár a kókuszszőnyegem.

Megyek, megyek.

Ildikó után néz, súgva, Miklósnak. Jól tudja a hatóság, miért éppen őt választották. Persze, helyes… helyes! Vezetőnek ilyen való.

Én lebeszéltem róla. Igazgatóhelyettes! Örülnek, hogy akadt egy ürge…

Azért, Miklóska, gondolkozzon árnyaltabban. Gondolja el, honnan, hova…

De hát tönkreteszi magát.

Végül is: egy nőnek mégiscsak legfontosabb a női mivolta, ért engem?

bejön, törli a kezét egy rongyba. Tíz kilót vittek. Szalad a tűzhöz. Na! Veszi a piszkálót.

Ildikém, a többit bele a zsákba…

Miklósnak. Miklóskám, néhány perc az egész…

Majd ha ettünk.

Vacsorára káposzta lesz. Engedékenyen, hízelegve. Te kapsz melléje füstölt húst is. Na, hozd azt a zsákot.

Mi az Miklóskának, ezzel az apollói termettel?

A szentségit… Dühösen kivonul.

súgva, Ildikónak. Mind ilyenek. Minden férfi lusta.

rakosgatja a füzeteket. Nem tudom, miért nem maradhatott ez az alma abban a dög nagy előszobában!

Én már csak azt szeretném, ha az én lányom jól választana, ha megtalálná a kivételt a sok semmirekellő közt, nehogy úgy járjon, mint egyesek.

harciasan. Miklóst tessék békén hagyni!

Dehogy szólok én bele, különben is, aranyos fiú.

Vigyázz a padlóra!

A szentségit!… Odahúzzák a rekamié mellé. Itt akarod tartani…?

Na, még egyet…

Majd vacsora után.

Jó, akkor behozom én…

Maradj! Dühöngve ki.

Ezért nem kell a férjhez menést elsietni. Az ember lakva ismeri meg egymást.

Ehhez Teca néninek semmi köze. Piszkálja a tüzet.

be a másik zsákkal, Ildi intésére a karosszék mögé vonszolják. Ezt cipelni, amikor a fele már rohadt!

Ja, Miklóska, Ildike szava parancs!… Megy kifelé. Aztán vegyen már néhány fazekat az igazgatóhelyettes elvtársnő, ne az enyémről koptassa a zománcot!

Ezt is megvadítottad?

Már nagyon unom, hogy mindenbe belekotyog. A lánya is szörnyű teremtés! Néha vicceket mesél egész órán, a következőn meg sorba pofozza a gyerekeket… Legyint, visszaül javítani; majd ráborul a füzetekre.

aggódva. Ez az igazgatóhelyettesség nem neked való. Csak újabb fölösleges megterhelés. A kezed is re196meg. Az iskolában töltöd minden idődet. Többet ügyködsz, mint az igazgató. Hát érdemes?

ábrándozva, hittel. Egészen más alapokon kéne… mint egy nagy család. Ahol a kötelesség belső kényszer… egyformán, tanárnak, diáknak…

Ugyan, ez csak mánia! Górénak lenni utálatos. Beleőrülök ebbe a Magyar Csárdába… Én nem szeretek góré lenni. Szerencse, hogy csak próbaidő.

Pedig most megvetheted a lábad. A saját öreged megmondta: nem élhetsz örökké álomvilágban.

De hát ez olyan ronda dolog… ez a kapaszkodás, ranglétra! És olyan felszínes…

összerakja a füzeteket, odamegy Miklóshoz, a heverőre, leül melléje, komolyan, szeretettel magyaráz. Miklóskám, ha helyet keres az ember, egy szilárd pontot az életben, ahonnan aztán meg lehet mozgatni a dolgokat, az még nem karrierizmus!

Én mindig csak egy oázisra vágytam. Semmi több, csak egy oázis, ahol kellemes élni…

Nem hiszem el, hogy csak erre vágytál: napi két üveg Coca-Cola és egy kaszinótojás!

Én egészen másról beszélek. Miért húzol le mindent ilyen alacsony szintre? Az ember belül – értsd meg, belül – igenis megteremti magában a nyugalmat… a békességet… Különben is szeretem a Coca-Colát! Borzasztó, micsoda fényűzés!

Nekünk igenis az. Szalad a tüzet piszkálni. Mi nem engedhetjük meg magunknak. Ha csak egyszer is ceruzát vennél a kezedbe, és kiszámítanád, mi történne, ha naponta én is…

Éppen ezért. Kár ennyi pénzből ügyet csinálni. Felül a heverőn, mutatja az újságot Ildikónak. Ebből tervezgetni egyszerűen nevetséges. Tudod, hol kezdődik a pénz? Olvasd el az apróhirdetéseket! Villa, öröklakás, Re197nault 16, kétszázezer, háromszázezer, félmillió… És te havi hatszázat teszel a takarékba!

a piszkavassal, gyötrötten. De hát nem élhetünk itt örökké.

indulatosan. Mert abból fogod megoldani, hogy almát árulsz, és csizma nélkül jársz, mínusz tizenöt fokban!? És ha én mondanám: számolj! Hány éves leszel, mire összeszeded így a százezret? Ildikó: hány éves leszel?

leteszi a piszkavasat. Szomorúan. Nem tudom. Csak azt tudom, hogy nem lehet tétlenül bámulni. Csinálni kell valamit.

szelíden, oktatóan. Ha minden percedre jutna, életed minden egyes percére egy-egy értelmes cselekvés, akkor is csak homokszem az egészhez képest. És mégsem volna vége. A dolgok újrateremtik magukat. Tehát ma vagy holnap, lényegében mindegy…

Mintha mindig egy hatalmas óra ketyegne. Még álmomban is. Mintha folyton fogyna az idő.

szevedélyesen. Fogy is! Éppen ezért, amíg tart, ne tegyük tönkre… Leguggol, előhúzza a csomagot. Ma van a születésnapod… ezt is elfelejtetted a nagy hajszában?

arcán gyerekes meglepetés. Születésnap… jé. December tizenkilenc.

kiemeli a csomagból a lebegő tüllcsodát. A zsebpénzemből kuporgattam össze… Ráteríti Ildikóra a fésülködőköpenyt. Azt akarom, hogy fölvedd. Hogy ilyeneket hordj, és mosolyogj, érted, mosolyogj!

csodálkozva, mámorosan forog a köpenyben. Mi ez?

Fésülködőköpeny! Bakfisméret!

szalad a kis tükörhöz, forog előtte tetszelegve, de a tükör megmutatja a környzetet is, az albérleti sze 198 génységet. Lassan megáll a mozgásban, előrejön, leül, a háta meggörnyed.

Nem tetszik? Kicserélem más színre…

Ó, nem. Igazán príma. Remegni kezd a keze, a feje.

elkeseredetten. Miért kell neked mindig mindent megmérgezni? A legszebb pillanatot… három hónapig spóroltam rá, ezért nem vettem buszbérletet. Durván megráncigálja Ildikón a köpenyt. Dobd el, ha nem felel meg.

Miklós… Sír. Gyönyörű, igazán nagyon gyönyörű… Hány óra?

idegesen. Az óra nincs nálam.

Zálogba tetted, ugye?

A csárdában hagytam, a szolgálati mosdóban.

Most miért hazudsz? Zálogba tetted, hogy ezt megvehesd…

Én nem szoktam hazudni! Én mindig egyenesen, szemtől szembe.

Ugyan…

Na, nem. Rohanok haza, otthagyom a zsúfolt vendéglőt, legyen egy kellemes estém, utána vacsora, zene… És ez a köszönet.

elkeseredetten leveszi a köpenyt. Mit csináljak ezzel? Ebben a lyukban?! Amikor kétszáz forint az új kályhacső, és az ernyődet is elvesztetted?

odaugrik, kiszakítja Ildikó kezéből a köpenyt, megtapossa. Majd jó lesz felmosórongynak…

kis csend után, békülékenyen. Na… Miklóskám, na… Nem akarsz enni?

lecsillapodva. A káposztára semmi gusztusom…

nézi a köpenyt. Miklóskám, talán még meg lehet varrni…

Alig szakadt el. Málnássné megvarrja a varrógéppel. A javítást is fizetem. Nem vagyok kicsinyes. Összebújnak.

kopog, belép. Tulajdonképpen nem kéne kopognom, a saját lakásomban, de a jó nevelés még a jogos felháborodásnál is erősebb…

a fejéhez kap. Úristen… Ugye, mondtam, Miklós, hogy hozd be a harmadik zsákot!

legyint, mártír arccal. Zsák… Ki törődik ilyen bagatell dolgokkal? Amikor az én Beatrixom becsületében vájkálnak… Miklóska, hát szabad volt vele ezt csinálni, őszintén, szabad, ezek után, amit én nyújtok, nap mint nap?

Teca néni, ez iskolaügy! Miklósnak ehhez semmi köze!

A férjnek mindenhez köze van. A házasság szent szövetség. Még ha egyesek kutyakomédiát csinálnak is belőle.

Mi már elintéztük ezt Beatrixszal az iskolában.

De én Miklóska véleményére vagyok kíváncsi. Hogy egy széles látókörű, európai ember hogy ítéli meg.

Teca néni, én nem vagyok informálva!

Ott ül az én Beatrixom abban a szép nagy lakásban, s csak emészti magát, még engem, az anyját is alig hív fel. De hát csoda ilyen lelkiállapotban? Alig értettem a szavát, úgy sírt a telefonba. Tudja mit csinált Ildike? Lehordta Beatrixot! Az egész testület előtt, mint egy taknyos gyereket. Beatrixot, aki középiskolában lehetne, ha nem volna olyan betegesen szerény! Meg is fenyegette…

csitítva. Ugyan, Teca néni… El tetszenek…

…otthagyja az óráját. Az osztály ordít, a Sikulics kilóg a harmadik emeleti ablakon. Hol a tanárnő? 200Elment, hihhihihihi… Hova ment? Fodrászhoz, hihihihi… Kell ehhez kommentár? Kell?

Éppen csak kiszaladt, a sarokra, egy hajsütésre. Telefonált neki az a bizonyos illető, hogy egykor várja, most jött Franciaországból. Mit csináljon, azzal a hajjal?…

Fegyelmit kellett volna akasztani a nyakába. Minimum…

Mert maga csak azt látja, mint a lovak, amit az ellenzőtől meghagynak nekik. Bezzeg, férjhez menni, ész nélkül, albérletbe, azt tudott! Én huszonnégy éves koromban néztem először férfira… Akkor is csak azért, mert háborús szelek fújtak, féltem, kipusztul a java… Maga már ülhet a babérain, kihalászta ezt a becsületes, naiv fiút. Megütögeti Miklós hátát.

A néniéket is meg lehet érteni.

Váratlanul jött érte az a francia. Meglátja a lógó frizurájával, és kész.

egyszerre Málnássnéval. És ha a Sikulics kiesik a harmadik emeletről? Mi? Mi?

Kicsit csöndesebben…

Miklóska, csak magát sajnálom. Az első percekben föl kellett volna világosítanom. De hát tudtam én? Jóformán az utcáról szedtük fel…

Az én kis forintjaim kellettek… meg az ingyen cseléd. Éhen dögöltek volna, ha én nem cipelem fel naponta a tízkilós szatyrokat.

Ildikóm, ne ezen a hangon…

Még azt is kis szívességet is felhánytorgatja? És az nulla, amit tőlem kaptak? Még az esküvőjén is az én lányom zsabós blúzában feszített… És most ez a hála!

Kifelé!!!

csitítva. Ildikó… Teca néni…

ijedten hátrál. Nem. Ez nem normális. Intézkedem. Vigye a motyóját. A hangja: Elzárom a lábasaimat… nincs fürdőszoba… nincs zongora… Koldusok! Garantálom, a konyhába ki nem lép!

reszketve. Mondd… neked csak ennyi ilyenkor a szókincsed? „Ildikó… Teca néni…?”

Szerencsétlen Beatrix. Azzal a ronda lópofával. Fogni akar végre valakit. És ez a szerencsétlen asszony… Mégiscsak a lánya… Kit védjen, ha nem a lányát?

Az igazságot! Azt védje.

bágyadtan. Igazság?! Most aztán tűnődhetünk, miből eszünk ezután… Ha valóban elzárja az edényeket. Ildikóra néz. Már megint teljesen kikészültél. Holnap itthon maradsz.

Holnap audiovizuális tanfolyamom van!

Nem dől össze nélküled néhány napig az a koszos iskola. Én se megyek be…

Még csak az kéne, hogy rájuk hagyd a boltot! Az előző főnököt is lesittelték… Már a múltkor megmondtam, hogy az elején rázd gatyába őket…

megakasztja. Jó. Jó. El ne kezdd. Feküdj le. Legfeljebb ma nem vacsorázunk…

vetkőzik. Csak azt tudnám, mihez kezdjünk. Itt nem maradhatunk. Nekem az egész tantestület előtt példát kell mutatnom. Hogy szedem ráncba a lányát, ha közben rá vagyok szorulva?

Ezt előbb kellett volna meggondolnod. Vagy talán vegyél te is egy öröklakást… abból a féltett betétkönyvedből.

bebújik az ágyba. Fázom. Nézd meg a tüzet.

Pislákol.

Van még szén a kannában?

Az alján.

Hoznál fel a pincéből?

Majd holnap. Estére már nem érdemes…

ül az ágyban. Miklós, ez így tényleg nem megy tovább.

Málnássné elsejéig köteles! És a felmondási idő…

Tönkre fog menni.

Ez az egész. Nem érzed?

Pedig olyan szépen elterveztem. Olyan egyszerűnek, logikusnak látszott az egész.

ül a karosszékben. Minek gyötröd magad fölöslegesen?

De te nem bírod ezt az iramot… Nem, ez nem vádaskodás, nem tehetsz róla, ilyennek születtél, vagy ilyen lettél, senki sem bújhat ki a bőréből… De ami sokkal furcsább, én is elfáradtam… Sokszor azt sem tudom, mit beszélek. Egészen mást akarok mondani, és akkor mégis… És te is olyan vagy néha…

Mert legalább itthon szeretnék nyugton lenni. A bolondokházából elég napközben.

Valamit tennünk kell. Amíg nem késő.

fészkelődik a széken, hirtelen felugrik, keresgél a szekrényben, Ildikó figyeli, hátha kiderül valami „csoda”. Miklós megtalálja a nápolyit, visszaül, beleharap. Mit lehet itt tenni? Semmit.

elhárítja a kínálást. Hallgat. Majd hirtelen. Miklós, van egy megoldás. Végleges megoldás.

Ne kezdjük el újra.

könyörögve. Engedd, hogy végigmondjam most az egyszer.

Folyton erre célozgatsz.

De sosem hagyod végigmondani.

Nem hát. Egy öreg embert nem lehet csak úgy, a természetes talajából kiemelni.

Mindent lehet. Csak szeretet kell hozzá. Sok szeretet. És tudod, hogy én szeretem. Ha néha jár is a szám.

A mi kényelmünkért nem vihetjük vásárra az ő bőrét…

benyit. Szárazon. Pardon. Gondolkodtam. Harminc napot adok. Az én Oszkárom ügyvéd volt. Velünk nem lehet packázni.

könyörögve. Miklós… az ő érdeke is… neki sem mindegy. Hetvenkilenc éves! Az isten háta mögött, sem ember, sem orvos… És naponta láthatnád! Mint régen. Nem kéne a hideg HÉV-en zötykölődnöd. Az a gondozott gyümölcsös, mint ingatlan, megér kétszázezret… És ha összeköltözünk, lehetne gyerekünk… Unoka… akire vigyáz… Ez a minimum, amit megérdemel azok után, amit érted tett…

Hát az biztos. No majd tavasszal visszatérünk rá…

nyúzottan. Miklós. A tavasz nagyon messze van. A háta meghajlik, az arca lebukik.

odalép az ágyhoz, belenéz Ildikó holtfáradt, csüggedt arcába. Hát éppenséggel meg lehetne kérdezni…

megelevenedik, mint a csoda, úgy éri a szó. Kiugrik az ágyból, mezítláb ugrál. Miklós… Megkérdezzük, persze hogy megkérdezzük… Idehívom, jó? Meghívjuk uzsonnára. Mindjárt karácsony után. Hadd lássa. A saját szemével hadd lássa… Úristen, akkor kétszázezerrel beszállhatunk egy kétszobásba… Teljesen beleéli magát a jövőbe, szinte eksztázisban áll a szoba közepén. Az lesz az igazi karácsonyi ajándék, ha megtudja a terveket… Boldog lesz ő is. Mindannyian együtt, egy nagy, tágas, erkélyes lakásban. Az öregnek külön szoba, természetesen, külön 204bejárattal. Nagy, dohánybarna bőrszékek, csavart lábú asztal, kovácsoltvas lámpa… És talán mégis, az anyámnak is meg lehetne oldani az életét; eljöhetne főzni, varrogatni, meglenne a kosztja is egyúttal… Leguggol Miklós mellé. És kivesszük végre azt a nyomorult betétet, elköltjük… Átöleli Miklóst. Megyünk a tenger mellé. Vagy Párizsba. Vagy Rómába. Mit bánom én. Ahova csak akarod… És mindent megnézünk, mindent megeszünk, mindenfélét összevásárolunk, és Coca-Colát iszunk reggeltől estig!

De ez semmi! Hanem karácsony előtt, az utolsó tanítási napon! Az egyik nyolcadikos srác behozta az Omega-lemezét, üsse kő, mondom, utolsó nap, tedd fel… Nem bírtam megállni, különben is, az óra véget ért, lépegettem velük egy kicsit a ritmusra, tolongtunk egy csomóban, hát bejön a folyosós tanár komoly pofával: Táncolgatunk, táncolgatunk, nem férünk a bőrünkben? Kinyújtja a mancsát, s éppen engem ragad meg a nyakamnál. Oppardon, aszondja, oppardon, igazgatóhelyettes kartársnő… Azt sem tudta, hogyan mosakodjon…

nevet, Miklóshoz. Most mit szólsz? Összetévesztik a kislányokkal.

Jól tetszett lakni?

Hajaj. Doszt. Talán túl zsíros is volt. Egy kis innivaló utána nem ártana.

Ildikóhoz. Teát kér. Ilyenkor szokott teázni.

Ildikónak. De ne te! Majd a fiatalúr… Jó sötétre!

Mert haragudnék, ha azt hallanám, nem segítesz…

gyorsan. Ó, nem. Miklós? Miklós nagyon ren206des. Kétkedve. Tudod, hol a cukor… Málnássné szobája felé int. Óvatosan!

az öregnek. Tudniillik, a főbérlő kitiltott minket a konyhából… Sietek. Ti addig… – jelentőségteljesen Ildikóhoz – csak beszélgessetek… Kisiet.

Örülök, hogy melléje álltál… Vigyázz rá, sok a hibája. Mindig attól féltem, jön egy nagy eső, és szétmossa… A fejéhez nyúl. Ez a nehéz bukta! Vagy a hosszú út. Nem tudom, de töredezetten látok mindent, megint…

Majd taxival tetszik hazamenni.

Fiacskám, én taxira nem költök. Akkor sem flancoltam, amikor volt miből.

De hát ez igazán nem luxus. Éppen azért adjuk azt a kis pénzt havonta…

kényszeredetten. Iiigen. Legyint. Á! Ez különben sem betegség! Magas vérnyomás!

Azért Miklós gyakrabban kiszaladhatna. De ez az üzlet minden energiáját igénybe veszi…

Csak bele ne bukjon!

Hiszen éppen Miklós bácsi tanácsolta, hogy lökjük a mély vízbe…

Nem szimpatikus állás. Közönséges üzletvezetőnek lenni Budaörsön, a részegek közt! Képzelem, hogy el van keseredve…

enyhítve folytatja. Ennek ellenére remekül néz ki! Meghízott…

Pedig itt már két hete nem lehet rendesen kosztolni.

Vasárnap gyertek ki hozzám, készítek nektek valami finomat… Elmerengve. Odakünn még a hó is más. Ott hallani, amikor havazik! Szereted a havat?

Nem. Beázik a cipőm talpa, de mit csináljak, nem tudtam ebben a hónapban egy csizmát beütemezni!

Beütemezni… Szegénykém. Fejcsóválva. De most az egyszer megmosom a fejét… Ha tudom, hogy így jársz ebben a latyakban, kikötöm, hogy abból, amit adtam, csak csizmát vehet és semmi mást… Máskor neked adom a pénzt, hangyácska…

Csak nem tartozik?…

Köztünk nincs tartozás, Ildikém. Két ember, apa és fia, ha szereti egymást, nem tartja számon, ki mennyit adott, és mennyit kap… Legénykorában is így szokta. Négyet adott a kiadásokra, aztán hatot, hetet visszakért, menet közben… Leghelyesebb, ha ezután ki sem hozzátok harmadikán.

Hát akkor ebből… a születésnap… meg a karácsony.

ijedten. Rá ne támadj, az istenért. A jelenetektől irtózom. Azzal lehet a legjobban elrontani. A szavak meg vannak mérgezve.

De valahogy csak meg kell értetnünk magunkat, nem? Az ember alapvető ösztöne, hogy megértesse önmagát.

De nem ilyen… ilyen veszekedéssel. Egyik kezedben piszkavas, a másikban meg a lelked… Van másfajta élet is.

Tudom. Két élet van. Az egyik, amit folytonosan elképzelek magamnak. És egy másik, amelyikbe naponta belekényszerülök… És tessék megmondani: hát akkor hogy csináljam? Ha egyszer érzem, hogy valami nincs jól… bennünk. Vagy körülöttünk. Mit tudom én… Talán ez a fullasztó négy fal. Ez a rossz vaskályha. Az iszonyú hajsza.

Az még nem komoly. Ha csak a külső gondok. Bár tehetnék valamit.

mohón. Ha tehetne… megtenné? Ha kieszelnék valami hasznosat, velem tartana? Segítene?

simogatja a haját. Rám számíthatsz. Bár hinnétek az öregekben. Bár elhinnétek, hogy a sok év nem múlt el hiába…

felnéz rá. Szörnyű lehet ott egyedül. Hirtelen indulattal megcsókolja a lecsüngő kezet.

zavartan, meghatottan elkapja. Na. Na… Az öregember sosincs egyedül. Emlék a legjobb társaság… Feltuszkolja Ildikót. Itt a tea…

egyensúlyozza a tálcán a csészéket. Ildikó odaugrik, elveszi tőle. Miklós várakozó derűvel. Nos, mi újság?

tesz-vesz az asztalon. Minden rendben. Már csak néhány konkrét részletkérdés… Tölt. Ugye, keserűen?

nézi a szervizt. De gyönyörű darab!

Nászajándék. Egy kis habozás után. Az… édesanyámtól kaptuk.

nyugtalanul. Ildikó…

makacsul. Igen, igen, nem emlékszel? A csészét az öreg kezébe adja, ők nem isznak, körülállják. Hát drága Miklós bácsi, van nekünk egy meglepetésünk…

Csöngetnek. Először pöntyögve, majd agresszíven. Csend lesz. Az öreg szürcsöli a teát. Ildikó Miklóshoz. Biztosan egy vevő…

feszengve, félve. Ildikó… szerintem ez az anyád.

Az anyám? Idehívtad? Te hívtad ide?

Mégiscsak így helyes, nem?

Nahát, ez igazán kellemes meglepetés… Igazít az öltönyén.

belép, jól öltözött, csinos. Csak a feje, a komikus luftballonhaj zavaró. Kezében táska. Megáll az ajtóban, félszeg, illetődött. Elnézést, hogy megvárakoztattam a társaságot. De a fodrásznál elhúzódott az idő, a burából nem lehet kiugrani…

odaugrik. Kezicsókolom. Lesegíti a kabátot, leteszi az egyik székre. Már vártuk.

uralkodik magán. Semmi baj… Ismerkedjetek össze… Édesanyám… Miklós bácsi…

kezet nyújt, félszegen. Özvegy Sitkovicsné… Az öreg udvariasan kezet csókol, Tercsi mama felragyog.

udvariasan átadja a helyét. Tessék, talán ide.

Mondom, most már tényleg, szakítok időt, megnézem ezeket a kedves gyerekeket, s mi örömszülők, nekünk is illik összekerülni végre… Zavartan leül.

Mama, kérsz teát?

Egy ujjnyit, éppen… Körülnéz a feszélyezett csendben. Hercig… igazán, hercig!… A zsákokra. Ez valami modern dolog?

nevetve. Alma…

nem érti, heherészik. Alma…

igyekszik a beszélgetést elkezdeni. Nyájasan az asszonyra meg Ildikóra bök. Hogy hasonlítanak… Ugyanazok a lágy vonások…

Ó, ezt csak udvariasságból tetszik mondani, Ildike az apjára hasonlít. Az volt ilyen kicsi, fekete szemű…

az öregnek magyarázza. Ildikó édesapját elhurcolták a németek. Negyvennégyben.

Hát persze. Nyulat lopott a szamár, katonai kocsiról!

Mama!

Miért? Éhesek voltunk. Az őszinteség nem szégyen. A gyereket nevén kell nevezni. Ez az én véleményem.

Helyes! Én is ezen álláspont híve vagyok. Nem 210a szavakat kell szégyellni. A világban semmi más nem számít, csak a tett… A tett, egyedül! Már a régi latinok is azt hirdették: verba volant…

elragadtatottan közbevág. Hogy ez milyen nemes gondolat! Estig elhallgatnám, amikor valaki ilyen gyönyörűen tud beszélni. Gyerekek, nem jöttem ám üres kézzel… Táskájából kihúzza a porcelán tárgyat. Ezt nézzétek meg! Fiú meg lány, az ernyő alatt összebújva… Énekel. Mindenkinek van egy álma… Hát nem hercig? Az öreg orra alá dugja kuncogva. Még a kis fütyikéje is kilátszik… Valódi herendi!

bűvölten nézi a kezébe nyomott szörnyűséget. Igen. Kétségtelenül. A herendi mindig márka.

elveszi, elsüllyeszti a szekrénybe. Köszönjük.

Köszönjük szépen.

sértett csodálkozással. Talán nem tetszik? Száznyolcvan forint volt!

békítően. A fiatalságnak más az ízlése…

Más… Ugye, mennyire más? Mi már csak megmaradunk magunknak… Mosolyog az öregre, olvatagon. Tulajdonképpen tegeződhetnénk. Elvégre rokonok vagyunk, vagy mi a szösz. Hány éves is?

ünnepélyesen. Az idén taposom a hetvenkilencediket.

Nohát, hatvannak ha saccoltam! Legközelebb megisszuk a pertut – titokzatosan –, lesz rá alkalom hamarosan… Nem mondom, én is vigyáztam magamra. Közelebb ül az öreghez. A bőröm például teljesen sima… Nem azért, de tessék megsimítani. Bátran… Tartja az arcát, az öreg óvatosan megtapogatja.

Mama, kérsz még teát?!

Hajaj… öregember nem vénember. Ne légy már olyan prűd. Bezzeg kislány korodban! Az öregnek: Pianinót béreltem neki, hogy fejleszthesse a muzi211kalitását, és muszáj volt albérlőt tartanom, hogy legyen miből a kölcsönzési díjat fizetni… Ildikót megpróbálja megölelni. Emlékszel? Milyen eleven voltál? Mint a csík… Az öreghez. Úgy szaladgált a szobából ki, a szobába be, csalogatta azt a fiút, énekelt… Megint Ildikóhoz. Emlékszel, mennyire tetszett neked az a barna fiú?

erélyesen. Idd a teádat, mama!

feszeng, előveszi az óráját, megnézi. Fáj, hogy meg kell a társaságot bontanom, de ha az utolsó járatot lekésem…

felugrik, visszanyomja az öreget, kétségbeesetten. Ne tessék, Miklós bácsi… Egy teát… még egy teát, legalább. Erőszakosan tölt neki.

Az én kedvemért… Várjon már egy kicsit, aztán mehetünk együtt…

Ne siess, öregem, maradj még!

belép, rájuk köszön, kétszer is. Jó estét kívánok… Visszaköszönnek elmosódott kórusban.

hidegen. Csak a szervizemért jöttem. Vendéget várok. Sajnos, nem tudom nélkülözni. Némán, hosszas gondossággal összeszedi a csészéket, tányérokat. Az öreg ijedten letenné a csészét, de Málnássné megállítja a kezét, melléje áll. Tessék csak nyugodtan. Megvárja, amíg az öreg megissza, aztán kiveszi a kezéből a csészét. Doktor Málnássné. Van szerencsém.

Kezét csókolom.

lesújtó pillantást vet a fiatalokra, a mamára. Úgy látszik, kulcsra kell zárni… Kisétál. Nagy, döbbent csend. A mama megpróbál heherészni, aztán ő is elhallgat, a szoknyáját húzkodja.

hirtelen, végső kétségbeesésben. Hát így élünk… Most tetszik látni, Miklós bácsi… Megakasztja az emelkedő öreget. De egy csapásra megoldhatnánk mindent…

pánikban. Hiszen már félig meg is beszéltük. Tessék azt a házat eladni… és veszünk egy lakást közösen… Összeköltözünk, jó?

segítene. Külön szobád lesz, és zöldfélét az erkélyen is lehet tartani…

döbbenten. Hogyan? Mit akartok?

De hiszen az előbb már félig-meddig meg tetszett ígérni…

Te is szeretnéd, nem?

Öreg napjaira, gond nélkül… unokák. Kell ennél szebb?

egyre gyorsabb iramban. Beszállunk egy építkezésbe… Hónapok alatt meg lehet oldani. Tavaszra költözés. Fehér ajtók, a tapéta halványsárga…

hogy valahogy bekapcsolódjon, heherészve. Halványsárga… Az hercig…

…és a kedves mama eljöhetne főzni.

Mindenkinek előnyös…

Együtt lehetnénk újra…

panaszosan, siránkozva megszólal. Velem ne törődjetek. Ha ez rajtatok segít, nekem csak az a fontos. Nekem már mindegy. Hetvenkilenc évet leéltem. Minek az éveket tovább szaporítani? Huszonnyolc almafa, fajbarackos, hat sor ribiszkebokor, mind saját telepítés… De ha nektek jobb, rám ne legyetek tekintettel…

boldogan csak annyit ért, hogy az öreg beleegyezik. Édes Miklós bácsi, tudtam, hogy magában nem csalódunk. Tudtam, hogy beleegyezik…

komoran megfogja a karját, szorít rajta. Süket vagy? Nem hallod? Nem érted?

De hát mondom, hogy rám ne legyetek tekintettel. Mondom… szívesen… A fejét nyomkodja. Csere213pekben látok mindent… elszédültem, mennem kell. Elnézést. Hol a kabátom? Hol a kucsmám? Tapogatózva felveszi a zsákról, Miklós rémülten segíti.

Öregem, édes öregem. Nyugodj meg. Dehogyis akarjuk. Dehogyis. Micsoda ötlet! Gyere. Elkísérlek.

hadarva. Sajnálom. Múló rosszullét. Sajnálom. Esetlenül hajlong, kiiszkol az ajtón.

sután áll, ahogy fölemelkedett az elmaradt búcsúzkodásra. Aztán vállat von, visszatelepszik. A dermedt, kétségbeesett Ildikónak. Hiába. Mindenki félti a tyúkszaros életét… Szólj már valamit. Ha ilyen kegyes voltál, és eszedbe jutott meghívni. Azt hiszed, azzal a havi ötszáz forinttal minden meg van váltva? Kivetettél az életedből, mint egy leprást… Pedig mégiscsak te vagy a legközelebbi hozzátartozóm. A húgod nagyon messze van, és teljesen ellenem nevelik az intézetben. Ildikó szemrehányóan ránéz. Ötvenhatban történt, hát lehet azt csodálni? Abban a zűrzavarban sok minden megesett…

Mindenre van mentséged.

Ej, mindenki így él. Van, aki tagadja, van, aki bevallja…

Az egyik, a Lajos, még a paplanunkat is eladta.

A Lajos az nem… A Ferdinánd. Különben is, senki sem tilthatja meg nekem ezt a kis kikapcsolódást… Eleget dolgozom. Tizenhárom éves koromtól fogva… Most is, majd tizedikétől a postán mint kézbesítő… Úgy nézel ki, mint egy nyúzott béka. Én a te korodban szépségversenyt nyertem a kisgazdapártban.

Reggel hattól este tízig talpon vagyok. És hiába. Hiába, hiába… Csüggedten ingatja a fejét.

Miért nem nekem szólsz, ha valami 214bajod van? Ha bántottál is, én tudok felejteni. Az anyák el tudják felejteni a rosszat. Csak a gyerekek olyan kegyetlenek. Istenem, annyi témánk volna most már, hogy te is tudod, milyen nehéz asszonynak lenni… Magához húzza a lányát.

Mama, miért eszel annyi fokhagymát?

felpattan. Mert leviszi a vérnyomásom… Hosszan nézi Ildikót. Jaj, most éppen olyan vagy, mint az apád…

Csak ne emlegesd! Még csak ez hiányzott…

felcsattan. Azt ne bántsd! Elérzékenyül. Rá hasonlítasz… Fényképet is akart adni, de vitték őket, egyik napról a másikra, a frontra… Kis fekete legény volt, indulatos… Azt ne bántsd! Azt nagyon szerettem, azt a kis fekete legényt… Leroskad egy székre. Mert nem tudtam veled soha erélyes lenni, azért vagy ilyen. Nem nyúltam hozzád soha, egy ujjal sem, szerelemgyerek, mondták, azért ilyen szép meg okos…

feláll, sután megöleli az anyját. Jól van, na, ne sírj… Hirtelen. Mama, mondd csak, mennyi a lakbéred?

Nyolcvannyolc plusz a borravaló.

És cserépkályha…

És a szoba milyen barátságos! Tudod… keleti fekvés.

Mindenesetre főbérlet. Cserealap. Csak attól félek, esetleg szűk több személynek.

Látod, ez az. Ez az én fő gondom. Magamban ideális, de ha beköltözik egy fúró-faragó férfiember, a szerszámaival, nem lesz-e kicsi?

Szívből kívánom, hogy találd meg a boldogságot, most, hogy az én sorsom is egyenesbe fordul…

büszkén. Úgy bizony. Kilencvenkilenc százalék, és gyűrűt cserélek.

Ki az már megint?

Tomi. Úgy hívják, hogy Tomi.

Hány éves ez a Tomi?

Harmincöt… de… itt oldalt egészen ősz a haja…

Ez megint egy strici! Eltávolodik az anyjától.

Ez? Hatásosan. Ez mérnök. Most vidéken vezeti az építkezéseket. A felesége adminisztrátor az SZTK-ban, de már válnak!

kétségbeesetten próbálkozik. Mama! Negyvenöt éves korodra…

Az nem kor manapság. Kérdezd csak meg a férjedet.

De hát ez csaló!

Jó. A többi csaló volt. Méltóságteljesen. De ez nem. Ez az egy nem.

Mert megesküdött rá, ugye? Esze ágában sincs elvenni. Még majd a lakásodból is kiforgat.

keserűen. Honnan tudod te azt? Te csak rosszat tudsz feltételezni mindenkiről? Hát engem már önmagamért, azt hiszed, nem szerethet valaki?

Dehogynem, csak…

Nekem már soha ebben a büdös életben semmi jó nem jár?!

kiáltva. Dehogynem… De nem ez… nem így…

ordítva. Hát te engem már egészen szemétrevalónak tartasz?

Ne ordíts!

Hogy mersz vádaskodni, amikor nem is ismered?!

Hát majd megismerem. Megnézem én magamnak, ne félj… Idegesen fel-alá járkál.

rémülten. Ildikó… kislányom… Nehogy beszélj vele!

Majd én kiderítem, hogy miféle.

Ildikó… Tudom én, mit csinálok. Ne avatkozz bele. Abból jó nem születik, ha te beleavatkozol… Ne akard elrontani.

Nem fognak vénségedre is átejteni…

könyörögve. És ki tudja? Még nektek is hasznotokra lehet, szerez téglát, deszkát, csupa hiánycikk, fölépíthetitek a fészketeket…

rekedten. Elég volt. Menj haza.

riadtan, csöndben veszi a kabátját. Az ajtóból visszaszól, büszkén, mégis engesztelően. Azért én meg foglak hívni az esküvőmre.

zajosan beront az ajtón, rátámad. Na… ezt szépen kitervelted. Katasztrofális, milyen állapotban szállt szegény öreg a kocsiba…

megakasztja. Feláll. Végső kétségbeesésében. Miklós. Kérlek. Vigyél el innen. Vacsorázni, bort inni vagy akárhová. Fölveszem az esküvői ruhámat. Csak ezt a négy falat ne lássam. Megfulladok. Nem akarok gondolkozni… Nem akarok tudni többé semmiről. Vigyél el…

leül az ágyra. Szemrehányóan. Rohadt hideg van…

leszedi az ágytakarót. Vigyázz csak…

leül a karosszékbe, Ildikó onnan is elzavarja, mert kell a hely a takarónak. Most ott ülhetnénk a fehér asztalnál, kellemes melegben, de te… Az asztal melletti székre kuporodik.

halkan. Értsd meg, hogy nem futja többre. Már az a két fél cseresznye, amit megittunk, több mint harminchat… Akkor holnap nem tudom a Patyolatnál az ingeidet kifizetni. Miért nem mondtad előre, hogy ezt is nekem kell fedezni?

De hiszen minden pénzt magadnál tartasz! Miből gavallérkodjak? A szentségit!

békülékenyen. Azt hittem, a csárdában nem kell fizetned…

Miért, mit gondoltál, enyém a csárda? Ahogy beléptél az ajtón, már megjegyzéseket tettél… Belekötöttél a pincérbe, a portásba…

rendezget. Nem hagyom, hogy az orrodnál fogva vezessenek. Nincs semmi tekintélyed.

Nem igaz! Csak szeretnek!

Szeretnek! Kihasználnak, lopnak, csalnak a hátad mögött…

Úgy látszik, túlságosan is magadhoz tértél. És én még sajnáltalak… Nem akartam szemrehányást tenni… Legyen végre egy kis hangulat, zene…

Zene!!!

Arról én nem tehetek, hogy te semmit nem 218tudsz élvezni. Hogy ilyen koravén vagy. Bezzeg kislány korodban. Megmondta az anyád.

Zene!!! Istenem, az a zene! Egy színházba, egy hangversenyre nem jutottam el, mióta…

Én akartam lemezjátszót. De engedted? Újabban egy könyvet sem engedsz venni.

kiabálva. Lemezjátszót? Még több könyvet? Hová? Felugrik, idegesen mutogatja a „helyeket”. Ide? vagy ide?

Az olvasás nem luxus. Elemi szellemi igény…

Senki sem tiltja meg, hogy olvass. Csak el kell sétálni a kölcsönkönyvtárig. Én is olvasok…

Ezen csak röhögni lehet. Napi tíz oldalt, beütemezve!

Nekem reggel hatkor kell kelnem. Nem érted?

Nem lehet mindent erre fogni. Hát mért rohadunk folyton itt a négy fal között? Miattam? Én vagyok az, aki nem hajlandó színházba menni?

Mert azt sem bírom. Az emeleti üléseket, az ócska, divatjamúlt ruhámat. Az éjféli villamosozást…

Ezek a te kicsinyes szempontjaid… Megőrjítesz. Érted. Megőrjítesz!!

hangja. Csend! A magukéban ordítozzanak…

Eh, feküdjünk le. Mielőtt éhen halok.

kezébe nyom egy almát. Nesze.

Minek is mondtam le a szolgálatot? Ott legalább megvan a napi meleg levesem, és nem kötnek folyton belém…

erőtlenül hadonászik. …AGYAR CSÁRDA! Ez van kiírva. Tiszta röhej. Hónapok óta képtelen vagy egy neonbetűt föltetetni. Csupa giccs, üngök-gatyák, árvalányhaj, de a hús kozmás, és hideg a krumpli!

Nem lehet mindent egyszerre. Különben is: én nem akartam az egészet. Te erőszakoskodtál. Hát most hagyd, hogy úgy csináljam, ahogy tudom.

Irányítani kell őket. Megismert normák szerint! Ez az emberek igazi érdeke. Nem pedig gyáván elvegyülni.

Én azt akarom, hogy jól érezzék magukat… Egyenrangúnak. Barátnak. És nem beleszólni, rögtön az elején, az apró dolgaikba…

dühösen. Közben minden szétfolyik… Idegesen ágyaz.

Körülötted meg minden bejegesedik, belefagy valami élettelen formába… A variációkat irtod ki, érted? A természetet nem lehet díszkertté nyesegetni.

megáll a munkában. Nem akarok gyomot tenyészteni. Ha ragaszkodsz emelkedett kertész hasonlataidhoz…

hangja. Ki kíváncsi a filozófiájukra!? Öt percen belül kikapcsolom a villanyt…

Azt próbálja meg, úgyis velem fizetteti meg az egészet!

hangja. Aljas teremtés, ez a hála!

Muszáj ezt? Mindenkivel meggyűlölteted magadat.

Inkább, mint hogy Mikike legyek! Hogy szólíthatnak egy főnököt Mikikének? Az egereket hívják így…

hangja szinte az ajtóból. Még mindig jobb, mint zabszem! Mert maga az. Úgy nevezi az egész iskola.

keserves sértettséggel, szinte Miklósnak. Nem igaz. Engem szeretnek. Szeretnek a gyerekek. Verseket is írtak hozzám…

Írtak… Múlt időben. Amíg ki nem ké220pezte magát atyaúristennek. Legalább itthon fogná be a száját… Én megmondom az igazat, az én Beatrixomnak maga nem törheti ki a nyakát. Kicsi pont maga ahhoz!

szinte szótagolva, toporzékolva. Én semmit sem kívánok, amit én ma-gam, nem ten-nék… amit én-ma-gam…

Nyelvet mutogatnak utána… kinyújtják a nyelvüket… amióta góré lett…

Minek kell ezt kiprovokálni? Legyen már egy kis jóérzés benned…

Bennem? Hát én kérem el a „szeretett, imádott” öregem utolsó filléreit? Én?!

döbbenten. Ezt az én öregem nem mondhatta…

Még azt az egyet sem tudod megtanulni? Hogy ezt nem lehet?

Harmincat ha kértem… esetleg százat… apránként…

Egyik kézzel adni, másikkal meg elvenni… Miféle hazug erkölcs?

Köztünk ilyen nincs… Ezt nem mondhatta. Hol ő, hol én, ahogy a helyzet hozza… Úristen, ha hallaná ezt a szörnyűséget…

végső dühvel. A jóságos Mikulás! Kimutatta ő is a foga fehérét. Beszélni könnyű. De amikor tenni kellett, akkor ő is összezsugorodott, ilyen picire, ni…

hangja. A lányom blúzában esküdött…

Arra is kértelek, könyörögtem, ne hívd most ide az anyámat, csak bajt kever…

Én csak jót akartam.

Egyszer csinálsz valamit, akkor is hülyeséget! Ha nincs itt, talán egyenesbe fordul a dolog… Hiszen a legjobb úton haladt. Igen. És akkor egyszerre felborult min221den. Mert képtelen voltam koncentrálni. Mert itt ült, ezen a széken, és locsogott… locsogott, összevissza…

hangja. Házi zsúrt rendezni, azt tudnak! Az én szervizemmel!

De én akkor sem maradok itt! Vállaltam volna egybeköltözni az öreggel… Mindent vállaltam volna…

Te! Mindig te! És ő is köteles legyen vállalni, hogy tönkretegyük? A birsalmáival, a szakkönyveivel, nyolcvanévesen tessék besétálni a negyedik emelet ötbe. Legyen már vége ennek a rohadt önzésednek… Van humanizmus. Van lélek.

Köpök a humanizmusra. Köpök a lélekre. Ha ez ilyen. Cselekedni… Az anyám is, negyvenöt éves fejjel…

hangja. Ez az én tisztességes lakásom!

Az a finom, összeharácsolt lakása! Elgyengül, leül a heverőre. Ez nem élet. Vegetáció.

Az élet nem ugrókocka, amit te krétával előírsz, hogy abban a te kedvedre ugráljanak, szegény anyád is…

Hagyjam, hogy vén fejére megint megcsúfolják? Hogy férjhez menjen egy stricihez? Majd én kiverem a fejéből ezt az őrültséget…

Hogy mersz te ebbe beleszólni? Milyen jogon? Felnőtt ember.

kétségbeesve, könyörögve magyaráz. De én tudom, hogy mi az igazság…

Tudod, a kutya fenekit tudod, nem az igazságot… erőszakosan belemászni az anyád sorsába… ahelyett, hogy mellette állnál, úgy, ahogy neki kell…

rúgdossa a bútorokat. Ez a szűk hely. Mozdulni sem bírok. Megfulladok! Be vagyok szorítva!

Nem ez a te legfőbb bajod. Hogy a szoba 222szűk. Hanem, hogy az agyad is csak kétszer három méteren mozog… Az fog téged megfojtani…

eszelősen verni kezdi az asztalt. De én akkor sem maradok itt! Kényszeríteni fogjuk az öreget, hogy eladja… Igenis, kényszeríteni fogom…

odaugrik, megcsavarja Ildikó kezét, dulakodnak. Elég! Nem fogom meggyilkolni, érted? Senkit sem fogsz te kényszeríteni… Az ellenkező Ildikót ledobja a díványra, a dulakodás hevében maga is ráesik, kimerülten és szégyenkezve ráborul Ildikóra. Miért, miért?

kirántja magát Miklós alól. Nem. Így már nem kell. Óriási csend, majd fahangon megszólal. Ne haragudj.

hangja is idegen, szinte kopog. Nincs semmi baj. Holnapra kialusszuk.

Nem érdekel, hogy mi lesz holnap… és holnapután… Semmi sem érdekel. Az átélt események most éreztetik hatásukat.

nagy szünet után. Mi bajod?

miközben az ágyon, egymástól távol, két irányban fekszenek. Fázom, borzalmasan fázom… Vacog a fogam, és nem tudom nyitva tartani a számat… Szünet. El is válhatunk.

Igaz. Hisz gyerekünk sincs.

Még szerencse.

Tudod, hogy mennyire szerettem volna gyereket. De ebben is tartod magad a tervhez.

A gyerek felelősség. És ostoba vagy, ha ebben a helyzetben egyáltalán fölmerül…

Nem merül fel. Nem merül fel soha többé.

Villanyt! Mert lecsapom az órát!

hangja. Jaj, a Sitkovics, itt hagyott a Sitkovics… Tomi… majd a Tomi…

hangja. Velem ne törődjetek… Hetvenkilenc évet leéltem, ha ez nektek jobb…

hangja. Nem, a Tomi nem szélhámos… oldalt őszül a haja…

hangja. Minek az éveket szaporítani?…

hangja. Zabszem… Az én Beatrixomnak nem törheti ki a nyakát… Zabszem…

a fülére szorítja a kezét, kétségbeesetten sikít. Nem… nem… nem…

az ajtóban. Hát a szép szó nem használ? Nincs több fény… Vége a mulatságnak!

kiveszi Miklós szájából a cigarettát. Határozottan. Miklóska, elég volt. Ildikó egészségesen hazajön, és maga kerül nikotinmérgezéssel a helyére…

Nem tudom, a függöny egyenes-e…

Ki is spannoltattam…

Látom, köszönöm szépen.

A keményítőt nem is számolom…

előveszi a tárcáját, kiemel egy ötszázforintost, 224savanyú arccal nézi a megfogyatkozott tárcabelsőt. Szeretném, ha Ildi felerősödne… Ha el tetszene látni néhány napig.

zsebre gyűri a pénzt. Ez a legkevesebb. Ezért vagyunk a földön, Miklóska… Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel… Tettem a jégre madártejet.

Amikor az orvos megállapította az idegösszeomlást, úgy megijedtem, hogy ahány fehér köpenyest találtam, mindnek dugtam egy százast a zsebébe…

nevetve csóválja a fejét. Miklóska, maga javíthatatlan… Anyaian megcsókolja Miklóst.

Hány óra? Folytatja a rendezgetést.

Kettő.

Fél négyre megyek érte. Drága Teca néni, arra kérem, ne tessék neki semmiféle célzást tenni.

Hova gondol, Miklóska? Pszichológiailag nem volna helyes. Nem vagyok én bosszúálló… Egy ilyen erős nő! Idegösszeomlás! Ki hitte volna. De nem lehet csodálni. Az anyja ügye csak az utolsó csöpp volt a pohárba. No még azt dörzsölje csak le… Mutat valamit Miklósnak a padlón. Mit tehet arról Ildike, hogy az a strici lelépett?

térden állva fényezi a padlót, ide-oda csúszkál. Mert kellett neki beleavatkoznia… Addig nem nyugodott, amíg ki nem nyomozta a csibészt, aztán bevonszolta egy presszóba, feketére, a pasas hímezett-hámozott, fél szeme az ajtón, egy határozott igent vagy nemet nem sikerült kicsalni belőle… Erre Ildi fogta magát, hirtelen dühében elment a vállalatához, a személyzetire, hogy ilyen meg amolyan szélhámos, lakásspekuláns… Ez volt március hatodikán. Hetedikére a tag, mint a kámfor, úgy elpárolgott… Nem jött többet… Hiába beszéltem neki, ne avatkozzon bele, sosem lehet tudni, mi lesz… Most persze ki a bűnbak? Ildikó!

sóhajtva. Hát… senki sem lát bele az emberi szív rejtelmeibe… Talán tényleg egy nagy szerelmi románc szakadt meg.

Most aztán az anyja az, aki nem nyit neki többé ajtót. Hogy tönkretette az életét a saját lánya!

Azért szörnyű! Még meg is átkozta ajánlott levélben…

gyorsan. Azt elégettem. Egy szót se róla! Mintha saját magát akarná meggyőzni. Ej, az a pasas… Már egy hónapja ki-kimaradozott. Örült, hogy van valami ürügye, és simán léphet olajra… Aztán ezt a szegény szerencsétlent okolják.

Pedig nem rossz teremtés, Miklóska. Nagylelkűen. Tudja, velünk hogy bánt. Maga a tanúja. Mégis azt mondom: nem rossz. Csak ez a hajsza. Ez az, ami megöli a szerelmet. Valósággal kiirtja az emberből a nemesebb érzéseket. Itt ez a Beatrix. Egy teljes hónapja nem láttam. De hát van ideje? A tulajdon anyjára sincs, aki mindezt megteremtette neki… Bánja, hogy elszólta magát. De én nem vádaskodom. A gyerekek kirepülnek. Aztán ülhetünk egyedül a plüssfotelben. Leül a heverőre. Senkinek sem jó egyedül.

Hány óra?

Még ráér… Mindenesetre ne engedje, Miklóska, hogy azonnal belemerüljön az iskolai munkába… Az iskolának is jót tesz, ha egy kicsit szabadon lélegeznek…

Hogy tetszik ezt érteni?

Fiacskám, ne ámítsuk egymást. Mesélik, hogy elzavarta a lelkem még a fűtőt is, hidegben tanulnak a gyerekek… Miklóska: egy baráti tanács: mintha kicserélték volna, úgy fogadja! Szétnéz. A szoba is sokkal meghittebb, hogy azt a sok piszkos almászsákot végre eltüntette. Beatrixnak kínai tapétát csináltattam, az utcáról is látni, 226ha az ember arra sétál, olykor-olykor… Soha sincs otthon. A porrongyra mutat. Na, azért ezt még ki kell vinni…

ugrik. Néhány hónap, és itt a nyár. Elviszem szegénykémet nyaralni.

Helyes. Miklóska, a Patyolatot még nem számoltam, ráér harmadikán kiegyenlíteni…

Lassan indulok.

Én itt megvárom. Hogy legyen, aki fogadja…

ahogy megfordul, ijedten. Jesszusom…

odarohan Ildihez. Ildikó! Átöleli. De hát hogy engedhettek el egyedül? Amikor megbeszéltük, fél négyre? Kétségbeesett félelemmel. Vagy ezt is összekevertem?

Nem, dehogy. Nem volt tovább türelmem, egyszerűen.

Ildikó, Ildikó… kis makacs Ildike. Hozott Isten. Megcsókolja. Borítsunk fátylat a múltra. Sosem voltál te egészséges, szívem. Két fejéről égetted a gyertyát, pedig elég az egy feliről is, sajnos…

halkan, udvariasan. Köszönöm a finom piskótát.

Madártej is van a frizsiderben.

körülnéz a szobában. Milyen szép rend van…

Teca néni műve!

jóságosan. Ne hidd… Már reggeltől kezdve takarít.

gyorsan cipőbe bújik. Teca néni rábeszélt, hogy az almákat dobjam ki…

helyeslően, szelíden bólogat. Helyes… már régen kellett volna. A függönyt nézi.

odaugrik, izgatottan igazítja. Egy kicsit ferde…

Ugyan. Gyönyörű.

Mindjárt jövök. Kiveszem a madártejet a jégről, ne legyen túl hideg. Kimegy.

Reggel óta itt ül a nyakadon?

Sokat segített, igazán… Leveszi Ildikóról a ballont, keze közé veszi az arcát, nézi szeretettel. Csakhogy így látlak! Egészen megtelt az arcod.

Igen… Az a rengeteg kábító… a sok alvás. Halkan. Anyámmal…

zavartan. Biztosan jól van. Nem jelentkezett…

hirtelen. Úgyis otthagyta volna… Én csak azt akartam, hogy az élete gyökeresen rendbe jöjjön…

befogja a száját. Szó se essék róla. Téged senki sem hibáztat.

elkapja a kezét, megcsókolja. Te olyan jó vagy… Olyan, olyan jó… ha már nem szeretsz is.

Csak gyógyulj meg egészen, aztán meglátod, mennyire szeretlek…

felugrik, előveszi a sportszatyrot. A csipkés köpeny… Látod, mégis hasznát vettem… Előszedi a csomagból, gyűrötten. Végigsétáltam benne a folyosón. Hirtelen megáll, fogja a jobbjával a bal kezét. Miklósnak, egy kissé szégyenkezve. Még remeg néha.

Majd abbahagyja… Vége a hajszának, jön a pihenés…

Még két hónap a szünetig…

De nem neked!

erőtlenül. Azt nem lehet…

Dehogyisnem lehet! Mindent lehet! A körzeti orvos meghosszabbítja a betegállományt, és kész… Szeretettel simogatja Ildikó arcát. Te csacsi bogár… Hogy odavoltál! Teca néni így, Teca néni úgy, kicsuk minket, és 228most, nézz rá, kenyérre kenheted. Atyaian. Megoldódnak a dolgok, látod.

Hát persze. Miután a híres lánya végleg kiszipolyozta, és itthagyta, most ránk akar telepedni…

Ne így fogd fel. Van más szempont is…

gyorsan. Jó, igazad van, valóban nagyon rendes. Várakozáson felül… Leül; habozva. Mi van az öreggel? Azért egyszer bejöhetett volna ő is…

zavartan. Nem akartam izgatni a rossz hírekkel. Ki se mentem hozzá, nehogy elkottyantsam. De írtam neki, öt vagy hat lapot is, még a te nevedet is odabiggyesztettem…

Azért jólesett volna.

Majd kimegyünk együtt, a hét végén. Most már teljes pompájában virít az almafa… Az kell neked, a csend, illat… Ráteszi a kezét Ildikó hajára. Ildikó hallgat, lehunyja a szemét.

rájuk rántja az ajtót, hozza a madártejet. Elnézést, hogy csak úgy kiszaladtam, de ha jeges, begyullasztja a torkodat… Ezt a mai estét meg kell ünnepelni. Leugorhatnánk a Fény moziba. Isteni amerikai film megy…

Teca néni aranyos, de azt hiszem, hogy Ildikó még nincs olyan állapotban…

Igaz. Ez is igaz. A film fárasztja a szemet. És végül itt a televízió. Átjöttök, az is szórakozás.

Ma korán szeretnék lefeküdni.

Miklóshoz. Aztán semmi meggondolatlanság! Ha három hétig kibírtátok, kibírjátok még egy hétig. Kisétál.

döbbenten néz utána. De hát ez még rosszabb! Leteszi a madártejet.

Ne törődj vele… Jön a tavasz, csavargunk majd a zöldben.

halványan mosolyog. Jó is lenne.

Tudod, micsoda cirkusz van úgyis az iskolában. Még mindig nincs új fűtő, és a hidegben ücsörögni márciusban sem kellemes…

Hogyhogy nincs fűtő?

Hiszen te zavartad haza a falujába, Bogárka. Nem emlékszel?

Mert vadállat volt. Ütötte a gyerekeket. Hármat is felpofozott! Igazam volt, nem?

Persze hogy igazad. Csak nem vagy elég diplomatikus.

Azóta sem képesek egy tisztességes fűtőt szerezni, nélkülem?

Ne viccelj már. A fűtő nem tanár! Azt nem lehet egzecíroztatni. Pláne fillérekért.

És még azt mondod, pihenjek. Izgatottan feláll. Még szerencse, hogy a múltkor az írógépet hazahoztam. Kihúzkodja az asztal alól, felteszi a heverőre. Még ma írok a szülőknek! Tűrhetetlen állapot. Majd fűtenek a gyerekek, társadalmi munkában.

Zseniális. Munkára nevelés…

A gyerekek megértik, hogy őket védtem.

fintorog. Most akarsz gépelni?

Nem, dehogy… Majd este, ha már te alszol.

Szivike, úgy nem lehet aludni, hogy te két ujjal pötyögtetsz… Akkor inkább megágyazok magamnak a fürdőkádban.

engedékenyen. Jó, jó… nem gépelek. Majd beíratom az ellenőrzőbe… Fogja a gépet, betolja a heverő alá, de egyúttal automatikus mozdulattal végighúzza a tenyerét a heverő alatt.

mint akit megcsíptek, úgy felhergelődik erre a megszokott mozdulatra. Dühösen kitör. Ezért mondanak fel nálatok a takarítónők is. Mert bekukucskálsz a szőnyegek 230alá; leguggolsz, és bekukucskálsz. Ezzel mindenki torkig van, még egy normális igazgató is…

lassan tápászkodva. Ezt most miért mondod?!

Csak kinevetnek érte…

Miért bántasz?

szégyenkezve. Én?

be. Miklóska, Ildike kíméletre szorul…

Teljesen egészséges vagyok. Teljesen. Idegesen. Fölösleges, hogy a hátam megett összekacsintsatok…

megöleli. De szívem… senki sem vonja kétségbe… Fogsz te még énekelni. Azokat a szép népdalokat, emlékszem, zengett tőle a gang…

Teca néni, remélem, nem kívánja, hogy most rögtön dalra fakadjon?!

Hát így nem is fog. Ha Miklóska mindjárt ráförmed. Már az első pillanatban…

Én? Hiszen azt sem tudom, hogyan…

feddően felemeli az ujját. Hát ne is. Kiviszi a csészét, mogorván. Ildikém, pedig valódi vaníliát tettem bele. Beatrix is így szerette. Kisétál.

elneveti magát. Úgy látszik, fordult a kocka. Te vagy a soros, a változatosság kedvéért…

frufrut simít Ildikó homlokába. Egy frufrut legalább a homlokodba. Kedvesen. Milyen helyes voltál ősszel, azzal a frufruval…

szelíd szeretettel simogatja Miklós tarkóját. Júj, de hosszú a hajad! Ha meglátják, kiszaladnak a vendégek a csárdából. Azt hiszik, valami hippitanya… Na, majd én egykettőre rendbe hozlak… Hány óra?

Nem mindegy?

Csak, hogy el ne késs a csárdából…

megfogja a nő kezét. Ildikóm, és ha azt mondanám, ma nem megyek be? Lemehetnénk a Duna-partra, vagy ahova akarod. Ezután az iszonyú hosszú tél után vég231re ez a napfény, és te is itthon… Emlékszel a régi sétáinkra?

lehajtja a fejét, majd cinkosan. Jó… Be is telefonálhatnék, végeredményben, hogy a „férjem rosszul van, gyengélkedik…”

magához rántja, örömmel. Vége ennek a rohadt cúgos hidegnek. Nyáron mégis könnyebb. Bérelünk egy csónakot.

lelkesen, gyerekesen. Keresünk egy telefonfülkét. Majd én leadom a szöveget.

kínlódva, zavartan megállítja. Várj… fölösleges telefonálni. Képzeld, kaptam két hetet.

De hiszen a szabadság közösen, júliusban…

Le sem kell dolgoznom. Teljes átlagfizetéssel.

döbbenten. Kirúgtak?

Nem, dehogyis… Nem ilyen egyszerű…

leül. A keze megint remeg. Hát beszélj… beszélj csak…

Tulajdonképpen kár rá szót pazarolni… Ugyanannyit megkeresek bárhol. Kiáltva. Én magam kértem. Nem hiszed el?

mereven. Persze. Te magad.

Még tegnapelőtt, behívattak a központba. Kapeller, a negyedévi tervteljesítéssel kapcsolatban külön kiemelte, milyen fejlődés, és méltányolja a humánus eszközeimet… Komolyan. Nem hiszed el? Figyeli Ildikó arcát.

Dehogynem.

Végeredményben rendes volt. Csak éppen megkérdezte, mivel, hogy végeredményben próbaidő, hivatkozott valamilyen rendeletre, fél évig próbaidő, annak kell tekinteni…

türelmetlenül, sürgetve. Mit? Mit kérdezett?

Hogy nincs-e kedvem cserélni… egy pasas232sal, akit a tröszt ajánl. Nagyon szép körzete van, budai kisvendéglők, ideális…

összeroskadva. Mondtam, hogy a főnök nem ülhet le römizni a szakáccsal.

kínlódva kerülné a témát. Menjünk el hazulról… Ilyenkor már rügyeznek a fák, odakint.

Bizony. A te „édes öregednél”.

Hetek óta nem láttam.

Ugyan ki tartott vissza?

A tapintat! Az emberi tapintat! Már nem tudtam, mit szóljak neki, mi van Ildikóval, mi van Ildikével, ez volt minden második mondata…

Hát miért nem feleltél, ha kérdeztek? Az ágyat nyomja, kérem, az ágyat nyomja, amíg mi itt ábrándozunk a természet szépségeiről… Feláll, értelmetlenül rakosgat ide-oda.

Nem tálalhatok ki neki mindent. Csak a szemembe néz, és én elkezdek panaszkodni. Meg szeretném kímélni.

Persze. A HÉV kényelmetlen, zötyög, taxira meg nem telik a hónap második felében. Sírva fakad, leül.

melléje lép, ijedten, lelkiismeret-furdalással. Ne. Ildikó. Nem szabad. Az orvos határozottan felhívta a figyelmemet… Nyugodj meg… Ugyanazt a pénzt ezután is hazahozom… na…

Ellenőrnek vezetőből? Vissza?…

magyaráz. Sokkal nagyobb szabadság. És senki sem haragszik az emberre: két-háromszáz forintos kis bírságok, mellényzsebből kifizetik… De itt? Ha tíz szemed van, az sem elég. Addig menjek, amíg magamtól mehetek. Ildikó! Hát nem? Így mégiscsak elegánsabb.

tárgyilagosan. Szóval belebuktál.

Ha te így magyarázod.

Én nem tudnám így lerázni, mint a kutya a 233vizet, ha velem történne ilyen… Ha engem mernének ilyen aljas módon…

Még történhet. Még kiutálhatnak.

Engem?! Gyerekesen. Én jutalmat is kaptam… És előléptetést, tavaly, év végén…

sajnálkozva. Jutalmat? Lakást adjanak, ha olyan jó tanár vagy.

Honnan? Akasszák le a szögről? Energikusan kopog az asztallapon. Kiböjtöljük. Előbb-utóbb kiböjtöljük.

Hát persze. Majd csak kipusztul valaki. Aztán mehetünk a helyére.

hirtelen megsajnálja Miklóst, egy kicsit igazat is ad neki. Utánanyúl, békülékenyen. Egye meg a fene. Az egész társaságot. Ha már így alakult, tényleg ne törődj többé velük.

hálásan. Ugye? Ugye, te is azt mondod?

Legközelebb okosabb leszel, ügyesebb. Nem hagyod magad átejteni…

Átejteni? Korán keljen az fel, aki engem át akar ejteni!

elnézően mosolyog, anyás szigorral. Hiába, így csúszik vissza az, aki nem akarja belátni…

határozottan. Én nem csúsztam vissza… Visszacsúszni az én szótáramban egészen mást jelent.

ironikusan. Ugyan mit?

Semmi esetre sem mérhető az előrehaladás vagy visszacsúszás a külső élet ingatag változásaival. Lehet valaki atyaisten, és mégis a béka feneke alatt…

És emelkedett lélekkel utcaseprő…

Igen. Nekem ez szilárd meggyőződésem.

Még majd megérem, hogy valamiben szilárd leszel.

Te összetéveszted a jellemet a korlátolt makacssággal.

Te meg a jóságot a tehetetlenséggel.

Fújd csak a magadét… Eh… Legyint. Veled képtelenség közös nevezőre vergődni…

Én csak az igazságot… mindig csak az igazságot…

elordítja magát. Az igazság!! Az élet keserves… ez az igazság. Ildire mutat. És az ilyen görcsös „változtatók” nagyon ellenszenvesek…

Ó, igen. Ti bezzeg tündököltök, ti bezzeg szimpatikusak vagytok… a nagyvonalú semmittevésben… Remeg a keze. Amíg én beleszakadok… És ez igazság? És ez igazság?

odaugrik. Az istenért, vihetlek vissza a kórházba. Pedig alig vártam, hogy hazagyere. Két napja mosok, súrolok…

Ez a folytonos vita… ez őrjít meg…

Hát ne vitatkozzunk. Bölcsen. Egymás álláspontját részesítsük kölcsönös tiszteletben.

Ez az emelkedett stílus… Tulajdonképpen ezt szerettem: ezt a naiv, ősgyermeki lényed …

Szeretted?

megkerüli a nyílt választ. Tényleg, járjunk egyet. Nekem elő is írták. Napi egy óra séta. Veszi megint a ballont.

be. Csak nem akartok nekiindulni? Még meg sem melegedtetek…

félénken. Orvosi előírás!

Hát én nem szólok bele. De ha már megmásszátok újra ezt a négy emeletet, ne legyen üresjárat; gondoltam, csinálok rántott csirkét, de kevés a prézli, és a sarokra most hoztak zsírszalonnát, azt is hozhattok; milyen jó lesz az, kiolvasztva, kenyérre!

leteszi a ballont. Jó. Majd később, Teca néni…

gyanakodva. Remélem, nem terhes nektek? Attól még senkinek sem esik le az aranygyűrű az ujjáról… Kimegy.

önkéntelenül Miklós kezére néz. Hol a karikagyűrűd?!

dühösen előhúzza a zsebéből, odadugja Ildikó orra alá. Lehúztam, amíg takarítottam.

boldogan, hogy csalódott a gyanújában, visszahúzza a gyűrűt a férfi ujjára, közben játékosan megcirógatja. Na… ne haragudj már. Ez az öregasszony mindig kihoz a sodromból.

Mert folyton gyanakszol…

megpofozza a heverőn a díványpárnát, ledőlne, kezébe akad egy doboz cigaretta, nézi, visszadugja. Hogy a dohányzásra újra rászoktál, azt sem csodálom. Valóban nem bánja. Ebben a diliházban.

nem vette észre a „leleplezést”. Dehogy szoktam rá! Amire egyszer a szavamat adtam…

megint előveszi a dobozt, amíg Miklós az ablakon bámul kifelé. Tusakodik, már a száján van a megjegyzés, de legyőzi önmagát. Megértően sóhajt, visszadugja a dobozt …Rémes lehetett itt neked egyedül…

Ez is úgy nyugtalanított. Hogy nincs, aki ellásson. Nem hittem volna, hogy ilyen gyönyörűen rendben találok mindent… Elismerően nézeget körül. Igazán büszke vagyok rád!

öntudatosan. Meg tudom én csinálni. Ha éppen akarom. Tokaji bort vesz elő, bont, tölt két pohárba.

Nekem csak egy ujjnyit! Odaül az asztalhoz, gyengéden. És nem kell aggódnod, hogy hisztizek. Természetes, hogy káosz van az anyagi ügyekben…

Nincs semmiféle káosz.

A rendkívüli költségek, ne is tagadd.

Mit számít az, ha az egészségedről van szó?

nyugtatva. Hát azért mondom. Éppen azért. Nehogy azt hidd, vádaskodom. Koccintanak, isznak. Sápadt is vagy. Inkább ettél volna eleget, minthogy nekem cipeld be a kórházba…

Első a beteg!

óvatosan rátér a lényegre. Fogadok, hogy nem maradt egy vasunk sem.

Ragaszkodsz hozzá, hogy most osszunk-szorozzunk?

Dehogyis… Csak muszáj tisztán látni. Nyolc nap fizetésig. És még rendeznem kell néhány dolgot. Cipész, ruhajavító, intézeti díj… Aztán sétálunk…

fejest ugrik. Mindössze ha három-négyezret fölvettem.

döbbenten, mint aki alig fogja fel. Tessék? Fölvettél?

zavart hányavetiséggel. Három-négyezret…

Honnan?

Az ember bajban ismeri meg a barátait.

Kölcsönök?

A kettőnk fizetése sem volt elég… Narancs, az orvos, portás, Málnássné… Előleget is kaptam. De ne, hagyjuk most, menjünk!

Miklós… Miklóskám… mindjárt lemegyünk egy kicsit sétálni… de előbb mondd meg… kérlek… mondd meg szépen, mit, mire?!

Tételesen akarsz elszámoltatni?

Nem, nem. Dehogy… De ez a rengeteg pénz nem folyhatott el csak úgy… Lehetetlen… ha összeadjuk a kiadásokat és a bevételt – előkotorja valahonnan a gyűlölt kék füzetet – kellett maradni egy tetemes összegnek…

közbevág, kiveszi Ildikó kezéből a füzetet. Ildikó! Hagyd.

Így nem lehet újrakezdeni. Ebben a zűrzavarban…

A betéthez úgysem nyúltam. Azt bezzeg magaddal vitted a táskádban…

Legalább a nagyobb tételeket… S hogy tisztán lássam, mennyi, amit vissza kell fizetnem…

Rögtön az első napot ezzel elrontani! Menne ki a szobából, de Málnássné harciasan bevonul.

Én, mint asszony, nyomatékosan megkérem Miklóskát, uralkodjon az indulatain… Nekem is van lányom, nem nézhetem tétlenül…

Uralkodjam? Hogy uralkodjam? Tessék: mondja meg neki Teca néni, mondja meg, hova lett az a nyomorult pénz… Magánál fel van írva. Három napja adtam ezer forintot, ma hatszázat…

sértetten. Hatszázat, nekem? Talán ötöt, abból is százat adtam nadrágvasalásra a szabónak… Miklóska, ne akarja rám fogni!

kétségbeesetten, összevissza sorolja. Pékáesté levonás, vietnami bélyeg, szakszervezet, öt pár zokni…

Naná, ha papucs nélkül járkálsz.

megszállottan folytatja, egyre zavarosabban. Villanykörte, ezerötszáz a főorvosnak…

Nem is kezelt…

Az alorvosnak nyolc, villanykörte…

Ezt már mondtad. Hagyd abba, légy szíves. Befogja a fülét.

diadalmasan. És az óra… kihoztam az órámat… Előhúzza a zsebéből. Tessék! Folyton ezért gyötörtél… Kihoztam… Új rugót is raktak bele.

Én nem gyötörlek. Pusztán annyit bátorkodtam kérni, hogy meséld el…

Hiszen itt még a levegő is pénzbe kerül!

egyre paprikásabban. Ha ezzel rám céloz, nagyon rosszul teszi. Nagyon, nagyon rosszul.

szintén vádol, Málnássnénak, szemrehányóan. Ahelyett, hogy csitítaná, még Teca néni is hergeli!

Én?! Azért, mert látom az igazságot? Az én szememet nem lehet bekötni! Miattam vette fel a kölcsönöket? Ezt akarja bemagyarázni? Én, aki félig ingyen látom vendégül magukat? És amikor tegnapelőtt egy ültő helyében megevett egy grillcsirkét?

kétségbeesetten. Kérem, ne, Teca néni, ne. Tessék abbahagyni…

Én igenis nőpárti vagyok ilyen esetekben! Veri a mellét. Mert mit képzelnek a mai férfiak? Hogy az asszony kössön fehér kötényt, de közben keresse is a kenyeret… Az kell maguknak, igavonó állat…

végképp megőrül. Az ilyen nőket zsákba kéne kötni és követ a nyakukba… Tudja?!

Miklós!!!

sziszegő, csendes gyűlölettel. Hát most kibújt a szög a zsákból. Pfuj… Kivonul, mély sértettségében.

kis csend után. Nem szégyelled magad?

kétségbeesetten. Mert kiforszírozzátok az emberből. Addig cukkoltok, amíg meg nem fojtok valakit…

Ordítozással nem lehet semmit elintézni. A tény az tény marad. Én betegen feküdtem, te meg dobálóztál a százasokkal. De nem is az. Nem is az az átkozott pénz. Nem is az fáj. Azt hittem, lesz időd, és gondolkozol. Azt hittem, végre belátod, milyen állapotba juttattál…

döbbenten közbevág. Ildikó. Te engem… te engem vádolsz?

Mindent rám ejtettetek, az én vállamra… hagytátok, hogy egyedül cipeljem. Hagytátok, hogy rám üs239sön vissza minden, mint a bumeráng… Aztán ártatlanul csodálkozol, hogy megszakadok a teher alatt.

Nem okolhatsz senkit. Egyes-egyedül a saját természetedet. Először majdnem kinyírtál engem azzal a rohadt csárdával; jó, nem számít…

Először… és azután? Azután kit?

Miért provokálsz? Tudod te. Kis híja, hogy az öregem megúszta…

Mert azt akartam, hogy öregségére köztünk éljen? Hogy legyen támasza?

Mit hazudsz? Mit hazudsz? Ismerlek. Engem nem lehet befűzni. A haszon! Még tudat alatt is ez van benned. A csontjaidban, a véredben. Hogy miből lesz hasznod, azt figyeled!

kétségbeesetten. Ez nem igaz.

Szerencsétlenné tetted a tulajdon anyádat. Végül kikészültél te magad is. Halkabban. De legalább a tanulságot levonnád…

Mit csináltam én?

igyekszik visszatáncolni, érzi, hogy túllőtt a célon. Lásd be végre, hogy vesztettél.

az újabb idegösszeomlás határán. Én tettem szerencsétlenné az anyámat? Én vagyok felelős az egészért?

Nem kívánok semmit, csak egy kis belátást, engedékenységet.

feláll. Vagyis, amit eddig tettem, gonosz, céltalan, ostoba?

Nem. Nem hiszem. Keresi a megfelelő szót, keményen, megfellebbezhetetlenül. Csak elviselhetetlen.

ijedten. Megint rosszul leszel. Tessék. Megint… Szakszerűen, módszeresen idegronccsá képezted magad.

Miklósra néz, a hangjában furcsa merevseg. És te valaha szerettél?

Csak el kell ismerned…

sziszegve. Én pedig gyűlöllek. Érted? Gyűlöllek. Legyek hálás? Könyörögjek, hogy bocsássatok meg? Bocsássatok meg, hogy tenni akartam valamit értetek, tenni, mielőtt elsüllyed az iszapban ez a nyomorult szekér?

rémülten. Orvost… Szaladok orvosért…

egészen halkan. Nem kell ide orvos. Nem kell ide senki. Csak te menj. Egy mozdulattal kirázza a sportszatyorból a saját holmiját, Miklós elé dobja a földre. Ebbe a holmid belefér.

elgyámoltalanodva. Hova költözzem ilyenkor?

Van neked helyed.

Még egy kutyát sem hagynak itt ilyen állapotban… Nem vagy beszámítható.

Nem? Már az esküvőnk estéjén kellett volna… Már akkor kezdted a hazudozást. Letagadtad, hogy ittál a ginből, de a szaga elárult.

ezen az apróságon sértődik meg legjobban. Megkeményedik, odalép a szatyorhoz. No, nem. Nem vagy te beteg. Csak rossz. Dobálja be a holmiját.

közben elgyengül, fel-alá járkál. Velem mindig szót lehetett érteni. Amiben tudtam, alkalmazkodtam. Zseblámpa mellett javítottam a hangjegyfüzeteket… Nem ittam, csak egy feketét, hogy neked teljen a napi nyolcra…

a fürdőköpenyét is begyömöszöli. Óriási áldozatok…

De én csak rúgást kaptam cserébe. Egész életemben csak rúgást…

Én fizessek a gyermekkori sérelmeidért?

Néhány jó szóval, egy kis szeretettel hegyeket tudtatok volna elhordatni velem… egyetlen jó szóval, egyetlenegyszer, egyetlen őszinte köszönömmel…

odalép és kiveszi Miklós kezéből a kispárnát. Hidegen. Csak azt vidd, amit hoztál.

lezárja a szatyrot. Légy boldog vele. Azt kívánom. Megy kifelé.

ismét be. A kezében távirat. Halkan: Miklóska, távirat. Már fel volt bontva.

nyúlna a táviratért, de Málnássné szelíden elhárítja. Fejét elfordítva, Miklós markába nyomja a táviratot. Részvétem. Enyhült haraggal, királynői tartással tűnik el. Főzök egy teát, szegény gyerekek…

Mi történt?

Az öreg?

Rosszul van?

ránéz, élettelenül. Meghalt. Tegnap este.

őszinte megrendültséggel. Borzasztó… Kórházban?

Nem. Otthon. Agyvérzés.

Ilyen hirtelen.

Három hete feléje sem néztem. Levelezőlapokat firkáltam neki. Hogy megkíméljem. Kezébe temeti az arcát, fojtottan beszél az ujjai között. Étlen-szomjan… egyedül.

szánalommal. Ne vádold magad.

Naponta ki kellett volna mennem… Ott kellett volna lennem mellette…

Azt te nem tehetted. A munkád mellett, akkora távolságra…

Vagy mégis összeköltözni… Kínlódva. Határozni valamit… Nem ilyen tehetetlenül…

szomorúan. Nem vagy te tehetetlen. Csak jó. És bizonyára nem érzett semmit. A végső stádiumban minden érzékszerv eltompul. Nincs már fájdalom.

De hát nem ráncigálhattam ki erőszakkal…

Ápolónőt kellett volna melléje fogadni.

Ápolónőt? Miből?

ránéz, keményen. Előteremtettem volna. Kis csend. Mikor mész ki?

Már úgy sincs ott.

Kiköltözöm veled, ha akarod.

Nem, nem. Nem tudnék ránézni azokra az almafákra. Kínlódva. Mit tudom én… Ha talán rád hallgatok…

Ugyan. Hegyet hordani, zsebkendőben, komikus.

keserűen. Most már lesz lakás.

Igen.

Majd úgy oldjuk meg, hogy az iskolához közel legyen.

Mindegy. Fázom. Hány óra?

csendesen, fásult hangon. A hivatalos ügyek. A koporsó. El kell még intéznünk a hivatalos ügyeket. Kiveszi táskájából a féltve őrzött takarékbetétkönyvet, megnézi, aztán leteszi Miklós elé, az asztalra.