A digitális kiadás az Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával jelent meg.
A digitális kiadás az Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával jelent meg.
A Balaton-vidéknek ez az első lírai fényképkönyve külföldieknek készült. Így a szöveg is, természetesen. Sor kerülvén magyar kiadásra is, még a magyarázó mondatokat sem alakítottam honi nézőpontunkhoz.
Bár nem mindig élvezetes, nincs figyelmünkre méltóbb és okosítóbb, mint midőn meghitt arcunkat oldaltükörből pillantjuk meg, vagy mint midőn hátulról lefilmezve tovaballagtunkban szemlélhetjük előnyösnek hitt termetünket.
Sok ismeretnek van határa. Egynek soha és sehol. Az önismeretnek.
Mert hisz ehhez is – az ismeretelmélet tanítása szerint – külön alany és külön tárgy volna szükséges. Azaz ki kellene lépnünk önmagunkból.
Egy-egy villanásra mégis ebben lehet részünk, ha beleéljük magunkat a lehetetlenbe: idegenként, világ-körüli út során tekintünk szét szívünk és elménk örök otthonában.
Minden külföld csodaföld. A csoda anyagát mi visszük oda az igényünkkel. Azzal, hogy eleve mást várunk, rendkívülit: hisz ezért is keltünk útra. Ennek érdekében hallgattatjuk el öntudatlanul megszokott hazai észjárásunkat, sőt logikánkat. Valamiféle ihletbe ringatjuk magunkat, hogy fölfoghassuk a táj szellemeinek és tündéreinek szavát. Utazásaink idején mindnyájan költők vagyunk. Minél nagyobb a képzeletünk, természetesen annál inkább.
Épp azért először is képzeletünkre kell vigyáznunk. Kiejtettem a költő szót. Ez szolgáltat ki, a helybeérkezés finom zöreje után, agyam automataszekrényéből rögtön egy példát.
A második világháború után a tihanyi komp egyik révésze – épp az, aki a kikötésnél a kőbikára a kötelet rádobta és vele a kompot a partra húzta – előzően tizenöt évig Észak-Franciaországban dolgozott. Ha kételyem támadt egy-egy ritkább francia szó kiejtését vagy értelmét illetően, hozzá gyalogoltam ki. A hőségben derékig meztelenül, szaracén-feketére sülten dolgozott: így pótolta műveltségemen azokat a hiányokat, amelyekre a Sorbonne tanárainak nem volt figyelmük.
Az a megtisztelés ért, hogy azokban az időkben nap-nap után reggeltől estig a francia líra büszkesége, a nagy Paul Eluard társaságában járhattam 5be, magam se tudom hányadszor, a félsziget partjait, erdeit, borpincéit. Átkeltünk persze a tavon is és szívélyes beszélgetésben a révésszel, sőt a komp kihúzásában is segédkezve neki, akkor már barátomnak mondhattam.
Hibátlan pikardiai kiejtése van – mondta Eluard, leverve tenyeréről a kötél porát, amikor már kiléptünk a kompból, melynek kikötésében most ő is részt vállalt.
– Ez minden észrevétel róla?
– Mit kellett volna még észrevennem?
– Hogy egy félmeztelen révész Párizstól másfélezer kilométerre keletre, Attila egykori székhelyének földjén egyáltalán beszél franciául, azt például.
Ismerték Eluard-t, fényképről legalább? Atlétaszerűen szép magas, de gyermek-mosolyú, gyermek-tekintetű férfi volt, a Shelley-lelkületű költők fajából.
Magyarországra, szükségszerűen még ő is, mint a pirosmellényes cigányprímások, a vadlovak, a goulach-illatú czárda-k, a gáláns bethiar-ok és a hatlövetű fokosch-ok hazájába kelt útra. Nem ilyet talált s így tájékozódó ösztönét a nullfokra kormányozta vissza. Ami azt jelentette, hogy mindenre el volt készülve: hogy most már igazán semmi sem lephette meg az ég-világon.
Megjáratta most gyermeki tekintetét a tájon, mintegy ellenőrzésül. Szemben a dombon szép árkádos ház, ápolt szőlők, nyaralók. Az árokparton egyesével-kettesével legeltetett és őrzött tehenek. Az egyik tehén idősebb őrzője valami könyv olvasásába merülve.
– Mit olvashat?
– Kérdezzük meg?
Másfelé vitt utunk, hagytuk.
A főzést otthon a család női tagjai végezték. De ha vendég előtt ki akartunk tenni magunkért, le-lehívtunk segítségül a faluból egy-egy főzni tudó asszonyt. Most Margit forgott a kis konyhában, ragyogó arccal, nemcsak a tepsiktől, hanem az anyai boldogságtól is: az idősebbik – a huszonegy esztendős – fia akkoriban tért meg végre – mégis! – a négyesztendős hadifogságból. A németek kényszerítették magukkal: azokkal jutott az amerikaiak kezére, majd a franciákéra.
A füredi hajógyárban dolgozott s munka után ide-ide biciklizett az anyjához.
Pompásan beszélt németül, angolul, de kivált franciául, amit legkülönösebben Margit élvezett, bár egy szót sem értett belőle. Az anyai gondoskodhatnék – és ártatlan büszkélkedhetnék – arra a kérésre bírta, 6hogy fiával én az idegen nyelveken beszéljek, hadd gyakorolja, hadd ne felejtse el azt, amihez oly drágán (s mégis ingyen) hozzájutott. Ami persze azonnal sutának bizonyul: hogy a magunk jó nyelve helyett idegent erőltessünk!
Most – egy este – hogy Eluard-ral amúgy is az ő nyelvén társalogtunk, a kerti lépcsőkön fölbukkanó fiúnak is franciául viszonoztam jó estét, hozzáfűzve a szokásos mi újságot.
Elmondta – a legtermészetesebben forgatva a Racine és Boileau köszörülte szavakat – hogy otthon a malac nem eszi már a tépett gazt, úgy látszik rászokott teljesen a moslékra, viszi is hát a vödröt (amibe itt anyja az ételmaradékot gyűjtötte), pusztán csak azért jött. S ment is a fészerbe s vitte is azonnal a vödröt, épp csak egy üdvözlést kiáltva be anyjának, azt magyarul persze.
– Nem gondoltam ennyire mégsem művelteknek a magyarokat a szép, de mégiscsak ázsiai nyelvükkel – mondta némi szünet után, gondolatai látható újabb újrarendezése után Eluard.
Közöltem vele – miután fejben kiszámítottam – hogy már 1052 esztendeje, mióta Ob-vidéki őshazánkat a mostanira átcseréltük s már több, mint nyolcszáz éve, mióta a kereszténységet felvettük.
Bólintgatott, észrevehető megnyugvással.
A következő napok egyikén még az a véletlen megtisztelés ért, hogy a legnagyobb élő francia költő ráadásául szerény házunk a kor legnagyobb élő magyar költőjét, Szabó Lőrincet is vendégül láthatta.
Eluard épp a kerti filagóriában pihent vagy dolgozott. (A költők szemlehunyva, elheverve végzik néha a legeredményesebb munkát.) Magyar társa még nem ismerte őt: úgy értve persze, hogy személyesen. Elmondtam hát neki, hogy embernek milyen ez az Eluard. Miután – már nem emlékszem milyen eszmetársítás révén – azokat a gondolatokat részleteztem neki, amelyekből e sorok elején pendítettem meg egy-kettőt. Hogy milyen nehéz megismerni a maga valójában egy idegen földet a legjobb hiszemmel, a legjobb elmével, a lángelmével is. Hogy mennyire igazolja épp rendkívüli költői tehetségével ez a kitűnő Eluard is a tételt, hogy minél nagyobb költő valaki, annál többet őriz meg magában valamiképp a gyermek örök csodálkozóképességéből, vagyis a gyermek szűzi hiszékenységéből. Vajon meddig terjedhet egy nagy költő szent ártatlansága? Ezt találgattuk aztán magyar barátommal. S vajon micsoda mérőeszközt, miféle lélektani teszt-et lehetne kitalálni e csalhatóság fokának megállapítására?
Hamarosan eszünkbe ötlött egy teszt, mégpedig az én emlékeim tárából. Nem volt nagyon eredeti. Alkalmazzuk mégis? Minden lélektani teszt 7voltaképpen csapda. A vizsgálandó személy – a probandus – nem sejtheti, hogy válaszával igazánból mire reagál, vagyis hogy elméjével hová lép. Tudtuk, hogy Eluard-t nemcsak nem sértjük meg, ha kísérleti alanyul használjuk, hanem még meg is becsüljük. Mi volt költészete vezércsillaga? A Kísérlet. Kifogyhatatlan buzgalommal felelt a Rorschach- s a Szondi-féle kép-kérdésekre is, épp körünkben. De azért mégsem döntöttük el, megcsináljuk-e, amit most mosolyogva elterveztünk, mint afféle „azt kéne csinálni”-t.
A magyar vendég – aki termetre sem volt kisebb, mint Eluard – levett a polcról egy könyvet s ment le a tópartra, olvasni, heverni: amúgy is arra készült.
Eluard a filagóriából még egy szép verssel jött le, a legszebbel tán, amit magyarországi tartózkodása alatt írt. Kitüntetett azzal, hogy azon melegében fölolvasta, amíg én a kávéfőzéssel foglalatoskodtam egy kezdetleges gyorsforralón. A költeménnyel ő is meg volt elégedve, készségesen világítgatta egy-egy első hallásra túlságosan tömör részletét. A vizsgálatra ezáltal különösképpen alkalmassá vált.
Aztán mi is lementünk az alsó kert aljába a tópartra. Itt is voltak egyesével legelő tehenek. Az egyik tehén őrzője, kuporogva a fűben, itt is olvasott. Közelében haladtunk el. Még mindig költészetről beszéltünk: Eluard szeme tán ezért állt meg a szokásosnál hosszabban a könyvébe mélyedt tehénpásztoron.
– Nézzük meg, mit olvas? – kérdeztem, már a teszt érdekében.
A lélektani kutatás különb bűnöket is megbocsátott. Eluard elsőnek indult a pásztor felé. Az tiszteletünkre felállt, leemelt fejéről egy elnyűtt paraszt-kalapot.
– Mit olvas barátom?
Válaszát nem kellett fordítanom. Mert mutatta.
– Egy francia könyvet olvasok.
– Kiét? – kérdezte Eluard egy tanfelügyelő meleg jóakaratával, s a könyv után nyúlt.
Arthur Rimbaud verseit kapta a kezébe.
Lőrinccel ezt gondoltuk el villámcsapásnak. A villám azonban ártatlanul suhant át Eluard-on. Épp csak a szemét húzta össze.
– Verseket olvas?
– Egyre kevesebbet.
A kérdezett elítélően nyilatkozott a versfaragókról. A legújabbakról is. Legyintett.
Megkérdeztem tőle, ismer-e egy Eluard nevű francia költőt.
– Hogyne.
8De ez a villám is hatástalan maradt. A tudásszomj újabb villám elsütésére késztetett.
– S mint vélekedik róla?
Az egyszerű balatonvidéki pásztor rámordult tilosba néző állatára, majd mintegy mellékesen, felénk csak félvállal fordulva azt tudatta, hogy ellentétben Mauriac-kal, aki a nevezett Paul Eluard költő csúcsait csak 1940-től és ugyancsak ellentétben Aragonnal, aki azokat 1945-től számolja, ő a legnagyobbnak a szürrealista „vad-korszak”-ot érzi, úgy ahogy azt oly behatóan kifejtették: Jean Paulhan és…
A mennybolt itt szakadt le, nagy kacajok és ölelkezések közepette. Egyik legderűsebb pillanataként mindazoknak a tündöklő időknek, amelyeket a Balaton fényei, népei és vendégei közt töltöttem.
9 10A víz megnyugtat.
A csöndes tenger megcsillapítja a háborgó szívet s elmét.
De a viharos is.
Egy cérnaszál patakocska a hegyi ház mellett ötszörösére emeli biztonságérzetünket. Látnunk sem kell. Csörögdélésének puszta hangja fölér egy altatópor s egy Andersen-mese hatásával. Ha egész éjszaka hallgatjuk úgy, hogy már meg se halljuk, reggelre tisztára öblíti az agytekervényeket, az idegcsomókat.
Vaksötéttel érkezünk, pitymallat előtt indulunk, egy pillanatra sem fogjuk kinyitni szállodai szobánk szorospikkelyű zsalugátereit. De ha választhatunk, azt a szobát kérjük, amelynek ablaka a tóra néz.
A jármű, melyben társaságunk utazik, nemsokára vízpartot érint, csak ezt tudjuk. De hogy pontosan mikor, hol, melyik oldalról, senki sem sejti. Hirtelen valaki megszólal: Ott van! Hangjában a zsákmánylelés öröme. Ő is, mi is azt érezzük: győztes, érdeme van.
A csöpögő vízcsap nem nyugtat meg.
Csak a természetben élő, a még szabad víz.
Ennek rejtélyes-édes hatása oly módon is mélységes, hogy – semmi kételyünk felőle – tudatunk legmélyét, ösztönünk legbensejét érinti.
De mi lehet a rejtély magva?
Íme, mit őrölhet az eltűnődés.
Mi lehetett a még nem is vadászó, hanem még gyűjtögetésből élő, egész nap bogyó s gyökér után kóborló ősünk legfőbb gondja? Hogy estére legalább a szomját oltsa. De ez volt a vadászé is. Ez a nomád csapatoké is, akiket mindig valami kényszer – éhség vagy ellenség – vert ki a pusztába a gyakran bizony nagyon is ismeretlen irányba. Csak víz, csak víz legyen!
Mi minden lehetett, ha az lett, az első boldog vedelés után még.
11Mosdás! Főzés! tán még hal is.
Lelkünk legmélye mozdul egy picikét, ha víz mellé érünk. Egy atavisztikus hang azt sóhajtja: Nagy baj már nem lehet.
Figyeljük – távolról, tapintatosan – a horgászokat s szerelmeseket.
Ha egy faluban tó vagy patak van, száz szerelmes pár közül – a zavartalanság hasonló föltételei között – kilencven annak partjára ül.
Miért nézik óraszámra oly kitartóan a szerelmesek a tó hullámjátékát, a folyó habjainak suhanását? Mert azok is, akár ők, csak egyet mondanak, de évbilliók óta.
12
Balatongyöröki móló
Мол в Балатондёрёке.
Mole in Balatongyörök
The mole at Balatongyörök
La jetée de Balatongyörök
Kilátás Balatongyörökről Badacsony felé
Вид из Балатондёрёка в сторону Бадачони.
Blick von Balatongyörök nach Badacsony
View of Badacsony from Balatongyörök
Le Badacsony, vu de Balatongyörök
Kilátás Balatongyörökről Badacsony felé
Вид из Балатондёрёка и сторону Бадачони.
Blick von Balatongyörök nach Badacsony
View of Badacsony from Balatongyörök
Le Badacsony, vu de Balatongyörök
Badacsonytól az Ábrahámhegyig nyúló partrészlet
Часть побережья от Бадачони до Абрахамхеди.
Von Badacsony bis Ábrahámhegy
The shore between Badacsony and Ábrahámhegy
La rive du lac, entre Badacsony et Ábrahámhegy
Kilátás Badacsonyra
Вид на Бадачонь.
Blick auf Badacsony
View of Badacsony
Le Badacsony
Kilátás a szigligeti öböltől a Szentgyörgy-hegy felé
Вид из Сиглигетского залива в сторону горы Сентдёрдьхедь.
Blick aus der Szigligeter Bucht nach dem St. Georgsberg
View of Szentgyörgy Hill from Szigliget Bay
Le mont Saint-Georges, vu de la baie de Szigliget
Kilátás a szigligeti öböltől a Szentgyörgy-hegy felé
Вид из Сиглигетского залива в сторону горы Септдёрдьхедь.
Blick aus der Szigligeter Bucht nach dem St. Georgsberg
View of Szentgyörgy Hill from Szigliget Bay
Le mont Saint-Georges, vu de la baie de Szigliget
Kilátás Balatonföldvárról a Tihanyi félszigetre
Вид из Балатонфёльдвара в сторону полуострова Тихань.
Blick von Balatonföldvár auf die Halbinsel Tihany
Tihany Peninsula as seen from Balatonföldvár
La presqu’île de Tihany, vue de Balatonföldvár
Keszthelyi öböl
Кестхейский залив.
Keszthely, in der Bucht
Keszthely Bay
La baie de Keszthely
Ahol a tópart délnek fordul
Там, где береговая линия поворачивает на юг.
Am Ende des Nordufers
Where the shoreline turns south
Ici, la rive tourne vers le sud
Tihanyi nádas
Тиханьские камыши осенью.
Tihany, Röhricht im Herbst
Reedbank at Tihany in autumn
Les roseaux de Tihany, en automne
Balaton a szigligeti mólóról
Вид на озеро с Сиглигетского мола.
Von der Szigligeter Mole bis zum anderen Ufer
Lake Balaton as seen from the mole at Szigliget
Le Balaton, vu de la jetée de Szigliget
Ahogy Európa minden frissen érkezett népe, történetüket a magyarok is így kezdik: már a régi rómaiak… A Balaton tavában – amelyet ők még, a rómaiak, Pleso tavának hívtak – valóban az ő fiataljaik is fröcskölődtek. Egyik császárnőjük füredi vízzel kúrálta magát. Plinius megemlíti azt az ásott árkot, amely a tihanyi félsziget nyakában húzódik s rajta a kőhidat… A vulkanikus jó balatoni borokat is először a rómaiak szűrték és hörpintették. A rázó kétkerekűjén jegyezgető Marcus Aurelius nyilván erre haladtában, e táj hatása alatt is viaszra vetett valamit. Utána jobbadán már csak a sírok adnak jelet. Keszthelyről legújabban is egy hun vitéz jelentkezett lovastól (ami miatt majdnem magyarnak nézték), majd egy tízéves kisleány teleaggatva mütyürkével, siratnivaló drágasággal, igazolásául annak, hogy egy kis szív azért a hunokban is volt. Itt Keszthelynél született különben a nagy Teodorik császár is, minden gótok közt a legkülönb. Palotáját, szülőházát azonmód lakták még az avarok, akiket nem egy történész afféle átmenetnek vél a hunok és a magyarok közt. Az avarok függetlenségét Nagy Károly törte meg, a IX. század elején. Ez itt a legforgalmasabb évszázad. Károly frankjaival bajorok is jöttek, majd szlávok. Ezek egyik törzsfőjét, Pribinát, közvetlenül a magyarok megjelenése előtt Jámbor Lajos hűbéri fejedelemmé tette. A magyarok – még ugyanabban a században – az ő országlását döntötték meg.
Vannak nyelvészeink, akik vitatják, hogy a Balaton nem az álló-víz jelentésű szláv blantó-ból származik (hanem a korai oklevelek Balaton-nemzetségének nevéből), ahogy szerintük Tihany sem az ó-szlovén csendes-t vallja eredetéül, hanem ugyancsak egy honfoglaló család nevét. E sorok írója szívesebben venné, ha a nyelvészek ezúttal tévednének. Ez a jóval szebb elsőség mellett tanúskodnék. A hegyek, folyók, a dűlők neve nem úgy őrződik meg, hogy valaki időálló betűkkel rájuk vési. Azok emberi agyba vésődnek. Ez pedig csak úgy történhetik, ha az ily nevek eredeti tudói, az első megtelepülők, békésen együtt élnek a következő néppel. Hagytak mindmáig élő helységnevet ránk a gepidák, a kelták, a longobárdok, e táj azelőtti lakói? Sajnos a nép ajkán a latinok sem. A magyar nyelv itt az első, amely egy előtte – mindössze néhány évtizedig – itt élt nemzet szavait is udvarias szeretettel (mert van más szeretet is) a maga szavai közé illesztette. A balatonvidéki helységnevek oly ősmagyarul rivallnak a 25fülbe, mint egy pusztaszeri névsorolvasás – hogy a közepén kezdjük –: Fajsz, Jutas, Kenese, Lád, Lehel, Örs, Szalók, Vazul! Ezeket a neveket, úgy látszik, nemcsak csata közben lehetett jól ejteni, hanem két ölelés közt, majd – édes gügyögéssel – csecsemőre hajolva is. Mindkét oldalán ilyen nevek őrzik – a múltat. Ameddig az írásos történelem visszamegy (1055-ig), a vidék magyarul beszél. Ez a vidék nem csak úgy szíve az országnak, hogy a legszebb; úgyis, hogy a legősibb.
Nincs zavarbaejtőbb s tanulságosabb, mint külföldiek számára bemutatni magunkat. Az önmegismerés legjobb útja. Óhatatlanul ugyanis ilyenkor húzzuk meg legjellegzetesebb vonásainkat. Ilyenkor készülnek a legleleplezőbb önarcképek, mert hisz a kegyetlen tükör, az irodalom, amibe meredünk, szépítgető arcigazgatásainkat is visszatükrözi ránk. Tekintetünket így a tájra fordítjuk. Hogy mivé is idomította, amit idomíthat még rajta az ember.
A falvainkon átsuhanó külföldi autóbuszok s autók utasai két sajátságot jegyezhetnek meg. Parasztházaink csak megtévesztésül nyitnak két-két ablakot az utca felé. E – mindig csukott – ablakok mögött ritkán van élet; ott egy rejtelmes „dísz” szoba áll háborítatlan s fagyos tisztaságban. Eleven arcukkal e házak – melyek szerkezete a két ágasra szerelt hosszú sátraké – az udvar felé nyílnak. S legfőbb tulajdonságként „tájolva” vannak. Azaz bárhogy kanyarog is az utca, használt ajtaikat s ablakaikat e házak mindig s mindenütt oly konokan irányítják délkeletre, akár a napraforgók. (Melyekről csak rágalom terjeszti, hogy forognak.) Ez a napszomj nyilván vándorlási tapasztalat. Itt azonban – a szöllő és a mandula hazájában – néha sok is a fény s a meleg az embernek. Innen e házak oszlopsora. Nem lehet meghatottság nélkül szemlélni a szép boltíveket, amelyek Palladio nagy vicenza-i épületremekeiről útnak indulva, s fáradságot, veszélyt nem ismerve a Dolomitokon s Karsztokon áttörtek, hogy e különös nép egyszerű házaiba benősüljenek.
A művészetnek – a civilizációnak s kultúrának – rengeteg ilyen vándorképességű elemét sorolhatnánk föl; Európa különböző pontjairól fölkerekedve új – néha a réginél is meghittebb – otthont leltek a Balaton-vidék s általában a Duna–Tisza-vidék lakóinál. Állítsuk meg egy kicsit az autóbuszt e falvakban, ahol olyanfajta a bor, sőt egy fokkal tán még jobb, mint a chablis, s képzeltessük el az idegennel, hogy hunokkal koccint. Egy a száz ellen, hogy másodsorra ő tölti meg a poharát s emeli föl ily gondolattal: ha még a hunok is ennyire vitték! Bízni lehet!
Az első – még „ázsiai” eredetű – magyar uralkodó család (amely több szentet adott szinte megváltásul az Egyháznak, mint bármelyik akkor) szoros szellemi és házassági kapcsolatban volt az akkori francia udvarokkal. Középkori levelezésükből fönnmaradt egy kertészeti adat is. Párizs magyarországi ojtású barackfákat kér, ismerve, hogy „Pannónia a világ gyümölcsöskertje”. Ötszáz év 26múlva ugyanennek a Pannóniának a közepén, a mi Balatonunktól mintegy ötven kilométerre, nyár végén (az ezerhatszáznyolcvanas években), útban a Balkán felé megáll egy kisebb hadsereg. Távoli főparancsnoka ennek is véletlenül francia: Savoyai Jenő, a törökűző. A seregtől futár érkezik Bécsbe, gyors élelemért. Szüret és betakarítás heteiben a sereget az egykori gyümölcsöskert közepén bécsi szállítmánnyal kell az éhhaláltól megmenteni. Ez lett Pannóniából. Ilyen fokról kezdte az új életet.
A tájat és a talajt másodszor alig könnyebben szelídítette meg, vette birtokba, azaz munkába a nép, mint először. Szívósabb urak kezéből kellett kiragadni. A török után haladó seregvezérek nem a parasztoknak adták a visszavett földet. A népnek csak kapát adtak, hogy most már, ha itt a biztonság, annál többet dolgozzék nekik.
Így is csoda történt. Egyszeriben gyümölcsöskert fakadt ki megint a földből, – a tó északi oldalán. A déli felen, ahol a barbár akadálytalanul dúlt és harácsolt, bajosabb volt az újjáéledés. Ez a kétféle múlt ma is határozottan megkülönbözteti a két oldalt.
Mint mindenütt a történelem során, a nép derültebb napokat itt is akkor ért, mikor két veszekvő fél között ő lehetett a nevető harmadik. Mondjuk: a mosolygó harmadik. A XVIII. század második fele a magyar jobbágyság tán legboldogabb – helyesbítünk: tán legkevésbé boldogtalan – korszaka. A királyi és főúri hatalom örvendetesen tengelyt akasztott s az előbbi, hogy fékezze az utóbbit, némi lélekzethez juttatta annak másik oldali ellenségét, a misera plebs contribuens-et. Az északi part szöllőrengetegeinek nagyszámú kései paraszt-barokk présháza, amelyek tágas pince fölé épülvén néha emeletes nyári laknak látszanak, ennek az eléggé nem helyeselhető testvérharcnak szemgyönyörködtető emlékei.
Az áldott viszály, sajnos, hamarosan ismét keserű „osztálybékévé” romlott. Bár akadt egy nemcsak címében nemes főúr – Festetics György –, aki gondolt a vidék anyagi és szellemi előremenetelével is, – magának az osztálynak a fő gondja az volt, hogyan biztosítsa helyét legalább a nép egyik vállán, testvérien belekarolva abba, aki a másik vállon ült.
A táj? a XIX. század elején néhány haladó főúr azon töpreng, hány holddal lenne többjük, ha a tavat lecsapolnák.
… Csaknem száz év múlva újból merültek föl lecsapolási tervek. Nem egy helyen óriási lápokat alkotva ballagnak a folyócskák a tóba. Méghozzá melegvizű, mert hőforrásokból eredő folyócskák. Micsoda kínálkozó álom, ezeket a természet által alagosan fűtött járásnyi területeket egyszerre melegházi és öntözéses kertekké alakítani! Sok próbálkozás után ez végre az ötvenes évek elején sikerült. A nagy- és kisbereki lápok végtelenjéből jó tízezer holdon a káka és a sás helyett gyógynövények hajladoznak.
27
Csopak. A XV. századbeli Szt. István templom megmaradt tornya
Село Чопак. Сохранившаяся колокольня церкви св. Иштвана эпохи ХV века.
Csopak, Turm der St.-Stephanskirche aus dem 15. Jh.
This tower at Csopak was originally built in the 15th century and was a part of St. Stephen’s Church
Csopak. La tour de l’ancienne église Saint-Étienne (XVe siècle)
Utca Csopakon
Улица в Чопаке.
Csopak, Straße
Street at Csopak
Une rue à Csopak
Ház Pécselyen
Дом в Печейе.
Haus in Pécsely
House at Pécsely
Une maison à Pécsely
Ház Dörgicsén
Дом в Дэргиче.
Haus in Dörgicse
House at Dörgicse
Une maison à Dörgicse
Tihanyi részlet
Уголок в Тихани.
Tihany, im Dorf
Tihany scene
Tihany. Détail
Nagyvázsony
Надьважшонь.
Nagyvázsony
Nagyvázsony
Nagyvázsony
A balatonfüredi Siske-malom
Мельница «Шишке» в Балатонфюреде.
Balatonfüred, Siske-Mühle
The old Siske Mill at Balatonfüred
Le moulin Siske, à Balatonfüred
Ház Balatonfüreden
Дом в Балатонфюреде.
Haus in Balatonfüred
House in Balatonfüred
Une maison à Balatonfüred
Ház Balatonfüreden
Дом в Балатонфюреде.
Haus in Balatonfüred
House in Balatonfüred
Une maison à Balatonfüred
Szigliget
В Сиглигете.
In Szigliget
At Szigliget
A Szigliget
Balassa bácsi. Szigliget
Дядюшка Балашша. Сиглигет.
Vater Balassa, Szigliget
Uncle Balassa of Szigliget
Le père Balassa, à Szigliget
Ház Keszthelyen
Дом в Кестхее.
Haus in Keszthely
House at Keszthely
Une maison à Keszthely
A Gombás-kúria Balatonfüreden
Особняк «Гомбаш» в Балатонфюреде.
Balatonfüred, Gombás-Haus
The Gombás mansion at Balatonfüred
La maison Gombás, à Balatonfüred
Szegedi Róza háza Badacsonyban
Дом Розы Сегеди в Бадачони.
Badacsony, Haus der Rosa Szegedi
The house of Róza Szegedi
La maison de Róza Szegedi, à Badacsony
Goldmark szülőháza Keszthelyen
Дом в Кестхее, где родился Гольдмарк.
Keszthely, Geburtshaus Karl Goldmarks
The house where Károly Goldmark, the composer, was born at Keszthely
La maison natale du compositeur Goldmark, à Keszthely
Szigligeti utca
Улочка в Сиглигете.
Szigligeter Dorfstraße
Szigliget
Szigliget
Szigliget
Сиглигет.
Bei Szigliget
Szigliget
Szigliget
Ház Szigligeten
Дом в Сиглигете.
Haus in Szigliget
A house at Szigliget
Une maison à Szigliget
Szigligeti utca
Уголок Сиглигета.
Szigligeter Dorfstraße
Szigliget scene
Szigliget. Détail
Szigligeti ház
Сиглигетский дом.
Haus in Szigliget
House at Szigliget
Une maison à Szigliget
Szigligeti parasztudvar
Крестьянский двор в Сиглигете.
Bauernhof in Szigliget
Farmyard at Szigliget
Cour de maison paysanne à Szigliget
A Balaton-Nagybereki Állami Gazdaság egyik istállója
Балатон-Надьберекское государственное хозяйство. Один из коровников.
Staatsgut Balaton-Nagyberek. Kuhstall
Cow-shed, Balaton-Nagyberek State Farm
Ferme d’État de Balaton-Nagyberek. Une étable
Repcearatás a Balaton-Nagybereki Állami Gazdaságban
Балатон-Надьберекское государственное хозяйство. Уборка сурепки.
Staatsgut Balaton-Nagyberek. Rapsernte
Rape harvest, Balaton-Nagyberek State Farm
Ferme d’État de Balaton-Nagyberek. La moisson du colza
Balaton-Nagybereki Állami Gazdaság
Балатон-Надьберекское государственное хозяйство. Дом культуры. Бригадиры. Жатва.
Staatsgut Balaton-Nagyberek. Kulturhaus. Brigadiere. Ernte
Balaton-Nagyberek State Farm. House of Culture. Two of the crew. Harvest
Ferme d’État de Balaton-Nagyberek. La maison de la culture. Deux de la brigade. La moisson
Szigliget
Сиглигет.
Szigliget
Szigliget
Szigliget
Aszerint is megmondom, ki vagy, hogy miképp nem csinálsz semmit. Hogy nyugszékben heverve, vagy hátul összekulcsolt kézzel sétálva, miképp és hol tudsz pihenni. Hízelgő magyar szóval: „üdülni”.
Nem vágyom Monte-Carlóba üdeségemet felújítani. Betűbe szédült szememet nem nyugtatják meg azok a pálmafa-sorok födte sétautak, amelyeket lexikonban megnézendő nevű kard-virágok szegélyeznek, azok közt pedig – szinte a társasutazás árába belekalkuláltan – gyolcsgatyás maharadzsák, valószínűtlen-hosszú lordnék, s két merénylet közt épp most még talpukon guruló dél-amerikai diktátorok áradnak ki és be a közeli Palace-ba, amelynél igazán nincs előkelőbb.
A természet pihentet. A természet és a természetes. Az nyugtat meg, az a látvány, amíg az agyam és izmaim fáradtságát heverem vagy sétálom ki, az élet egyenletesen, biztosan tovább működik.
Nincs idegcsillapítóbb, mint hegyi szállodánkból oly erdőbe lépni ki, ahol épp fakitermelés folyik. Nincs fej-szellőztetőbb, mintha a hideg-meleg vízével kitűnően működő fürdőszoba és a személyzetével épp oly hibátlanul működő reggeliző terem elhagyása után sétautam épp kaszálás alatt álló rét mellett visz el. Vagy szöllő-vágók közt, amelyekben épp a kacsozást végzik, vagy a szüretelőtti gereblyézést. A léleknek lesz egyszeriben könnyebb, ha a távoli hegyoldalon épp burgonyát szednek. Egy zakatoló malom? Egy korom-szagával vagy fenyőfa-szagával udvariasan elénksiető kovácsműhely vagy fűrésztelep? Egyszeriben úgy helyrehoz, sőt erőt még ráadásba is annyit ad, hogy a tenyér kalapácsnyélre szomjazik, az elme pedig már játszik is, ezzel: milyen lehet molnárnak lenni? Mi lenne, ha holnap kovácsnak ébrednék?
A föloldódás pihentet, magától értetődik. Föloldódás abban, ami úgy végtelen és mégis otthonos, mint folyónak az óceán.
Valamiképp haza kell érnünk ahhoz, hogy szívszerint pihenni tudjunk. Mert anyánk pillantása alatt volt csak igazán jó – biztonságos – elaludni.
Akármelyik tájról jön az utazó ehhez a tóhoz, itt hazafelé tart, azt fogja érezni. Ez a tó még igazi tájban fekszik. Többet mondunk. Ez a tó még a természet része.
49Szállodájából kilépve az utazó oly hiteles talajra lép, mint gyermekkorában. Becsületes mesterségüket végző rétek és források várják. A fák nem lakáj-hajlongással üdvözlik, hanem keresetlen, nyíltmosolyú, valódi gyümölccsel.
Az alsóneműben mutatkozó maharadzsák ellen természetesen itt sincs garancia. Áttörtetnek e tájon is – nyakukban fényképezőgéppel, szemükben a fényképezhetnék ádáz villogásával – a jólismert látnivaló-hódítók szögesbakancsú hadoszlopai. Összetorlódnak itt is a helyijáratú – a Nagyvázsony és Nemespécsely föliratú – autóbuszok azokkal, amelyek homlokzatukon azt hirdetik, hogy Toulouse, Drezda, Zürich, tótágasra állítva távolságérzékünket. Jóakaratú figyelemre érdemesíti itt is a bennszülöttet a társtalan északi-típusú hölgy, amint szemüvegét épp csak erre az alkalomra orrára illeszti. De mindez a legkedvezőtlenebb esetben is csak félkilométernyi sáv onnan számítva, ahol a víz oly édes csettintgetésekkel nyalja a sziklát vagy a homokot.
Azontúl csípőre tett kezű, termékenységben megvastagodott asszonyságok s csaknem olyan mozdulatú diófák várják a jöttünk. Aztán tölgyek, már seregbe gyűlve: erdők. S az erdőkben a kiirthatatlan ifjúság. Az újra és újra fölmagzó jövendő. Hangosan, a szabadban rakott tüzei, a fák alatt fölütött sátrai között.
Ezer év múltán Árpád fejedelem, ezerötszáz év múltán Attila király most nézhetne először otthonosan körbe a hajdani tájon: ezek a kecses és ügyes sátrak az ő hadaiké is lehetnének. A földkatlanon melegedő bográcsból a gulyás épp azzal a füst- és kozma-illattal száll, amely egykor Emese főztjének is kedves sajátja lehetett és amely minden szabad-tűzi étel sajátja. Az a profilból is széles-arcúnak látszó, mandula szemállású, lósörényhajú ifjú fehérnép, aki ott földre ülve levelet olvas, az meg netán Ildikó egy vetélytársa? A nagy király külön sátor-táborban tartalékolt nejei legkedvesebbikét Ildikónak, előbb Krimhildának, rövidebb szóval Hildának hívták. A sógornő Gyöngyvér volt, Gyöngyi. Kiáltsuk el egymásután e neveket, kívánatos alkatú és mozgású ifjú hölgyek emelkednek föl és futnak felénk ma is e szigorúan elkülönített, a csupán fiatal nőknek fönntartott táborokból, amelyek kapubejárata fölött egy-egy gimnázium vagy iparitanuló-otthon neve olvasható.
Világos ezek után, hogy az élénk mozgású, különös szóhasználatú nép, amely a nomád-sátrak és már kőanyagú házak körül nyüzsög vagy többé-kevésbé nekivetkőzve a szöllőkben s a parti fövenyen jár-kél, voltaképpen csak az ideérkezés időpontja szerint különíthető el. Azokra, akik a részben már taglalt körülmények között Árpád – ha már nem Attila – szervezésének keretében érkeztek ide hosszabb tartózkodás szándékából; s azokra, akik valamely szak50szervezeti központ üdültető bizottságának terve keretében érkeztek pontosan kiszabott, de sose elég időre.
A kétféle itt-tanyázók valaha öltözékükről voltak megkülönböztethetők. Ez tűnőben. Ma már leginkább még meztelenül, bőrük színe után ismerhetők föl. A városból jöttek csokoládébarnák s különösen homlokuk fekete vagy téglavörös. A helybeliek, a parasztok és vincellérek fehérek, mert öltözéküket csak a fürdés alkalmára vetik le; kalapjukat tán akkor is csak pillanatokra, ahogy a homlokuk hószíne tanúsítja.
Nomád sátortábor – az újabb népvándorlási szabályzatok szerint – csak vízvezetékkel, csatornázással, telefonösszeköttetéssel ellátott területen üthető föl. A hunok régi földjén! A szabályzat legszigorúbban az orvosi segély biztosítottságát követeli meg.
Ennek semmi akadálya. A hegyi táborokból, akár a somogyi erdők, akár a Bakony lomb-üstöke alól, végig a parton üdülők emeleteire látni, s orvos, ha kellene – de a sátorba nem bú be a betegség –, nem telefonon, hanem egy kiáltással kiszólítható. Ezek az üdülők ugyanis hovatovább alig különböznek a szanatóriumtól, sőt a kórháztól.
Ha ugyan nem egész gyógytelepek, csaknem város-szerű kiterjedéssel, mint Hévíz és Füred.
Egyik, mint tudnivaló, a reumások, a másik a szívbetegek világszerte ismert Mekkája. Egyikben maga a nagy Tagore gyógyult meg! Melyikben is? Mi is volt igazánból a baja? S arra a hatékony orvoslószer, illetve ez esetben a csodás orvosló hely? Merjük azt mondani, mindegy; amint a tudomány lassanként minden baj, még a rák okozójának is az idegműködés valamely hibáját meri föltételezni. A szívbajosok valóban legendákat terjesztenek Füred gyógytelepének varázsáról s titkáról, mert maguk sem igen értik, mitől is álltak oly gyorsan talpra? Attól, hogy orvosok, fák, hullámok, illatok és csillagok jóvoltából először is jól érezték magukat. A betegek igazánból nem az ágyban, nem fektükben gyógyulnak meg, hanem jártukban-ültükben a parton és a parkban. Nézzük csak el őket. Mit mível ott az a kicsi asszony, féloldalt a pad ülőkéjére hajolva? Már levelet ír, tán szerelmeset; kívánjuk, oldja meg szíve ügyét! S az az ősz férfi? Szívügy szintén? Elektrokardiogrammját jegyzeteli. Jobb tenné, ha az arácsi szöllőhegyeken jártatná fáradt szemét, vagy errébb, a tó fehér tajték-bárányain. Vagy a vitorlásokon. S azokról gondolna el valamit.
Mert vannak, igaz, gyógyvizek, vannak gyógy-séták és gyógy-tornák. De legtöbbet érnek a gyógy-gondolatok.
51
Erdőrészlet a Badacsony tetején
Уголок леса на вершине Бадачони.
Waldpartie auf dem Badacsonyberg
Forest at the top of Badacsony
Un détail de la forêt, au sommet du Badacsony
Balatonboglár nyáron
У Балатонбоглара летом.
Balatonboglár im Sommer
Camp at Balatonboglár in summer
L’été à Balatonboglár
Balatonboglár ősszel
У Балатонбоглара осенью.
Balatonboglár im Herbst
Camp at Balatonboglár in autumn
L’automne à Balatonboglár
Balatonboglár
Балатонбоглар.
Balatonboglár
Balatonboglár
Balatonboglár
Camping Fonyódon
Лагерь-кемпинг в Фоньоде.
Fonyód, Camping
Camping at Fonyód
Camping à Fonyód
Camping Balatonőszödön
Палаточный лагерь в Балатонэсёде.
Balatonőszöd, Camping
Camp scene at Balatonőszöd
Camping à Balatonőszöd
Budapesti gimnazista lányok tábora Balatonőszödön
Лагерь Будапештской женской гимназии в Балатонэсёде.
Zeltlager Budapester Gymnasiastinnen in Balatonőszöd
Budapest secondary-school girls’ camp at Balatonőszöd
Camp de lycéennes budapestoises à Balatonőszöd
Siófoki parkrészlet
Уголок парка в Шиофоке.
Siófok, im Park
At Siófok
Un détail du part de Siófok
A balatonfüredi Szívkórház előtt
Перед больницей для сердечнобольных в Балатонфюреде.
Balatonfüred, vor dem Krankenhaus für Herzleidende
In front of the Cardiac Hospital at Balatonfüred
Devant l’Hôpital des Cardiaques de Balatonfüred
A „Rege” cukrászda terasza, Tihany
Терраса кондитерской «Реге» в Тихани.
Tihany, Terrasse der Konditorei „Rege”
The terrace of the „Rege” Confectionary Shop at Tihany
La terrasse de la pâtisserie «Rege», à Tihany
Üzemi üdülő. Balatonföldvár
Заводской дом отдыха в Балатонфёльдваре.
Balatonföldvár, ein Erholungsheim
A factory rest-home at Balatonföldvár
La maison de vacances d’une usine, à Balatonföldvár
Siófoki szálloda
Отель в Шиофоке.
Siófok, Hotel
Hotel at Siófok
Hôtel à Siófok
SZOT üdülő Balatonlellén
В парке профсоюзной здравницы в Балатонлелле.
Balatonlelle, im Park des Erholungsheimes der Gewerkschaftszentrale
Park of the Trade Union Council Resort at Balatonlelle
Au centre de repos du Conseil Central des Syndicats, à Balatonlelle
Fonyódliget
Фоньодлигет.
Fonyódliget
By the water’s edge at Fonyódliget
Fonyódliget
Miért ne kezdhetnénk mondandónkat akár a nagy lírikusok s a nagy kereskedelmi ügynökök közös invokációjával: esetleges vetélytársak oly bevált leszólásával? Ilyen tavat nem talál még egyet az Utazó.
Mert mire való egy tó?
El se gondolná az ember, mi mindenre. Fürdésre először persze.
Európának alig van tava, amely igazi fürdőzési alkalmat képes nyújtani melegvérűek – így emberek – számára is. E tavak legnagyobb részét ugyanis két-háromezer méter magas hegyek övezik, rendszerint elég szűken; vizüket a napsugár így alig éri; mélységük is az ezer métert kerülgeti. Vizük így nyár derekán is jéghideg. Érzékenységük kímélendő nem nevezzük néven e szemre tán mutatós, de testi örömet vajmi csekélyet nyújtó, alaptermészetükben frigid teremtményeket, bizonnyal így is magukra ismernek. Fölhevültében az ember tán elemükbe veti magát, de azonnyomban már kívánkozik is kifelé. Amiben ezek részesítik az élet urát, az nem az a lubickoló boldog ölelkezés, nem az a reggeltől estig tartó hullámba be, partra ki való édes változatosság, nem az a test-mozgató, lelket nyugtató egyesülés mintegy a természettel, amit kedvező éghajlatú tájak lakói fürdőzésnek neveznek. Akik is egy-egy sikeres nyári víziélet után úgy térnek otthonukba, ahogy egészséges halandó a nászútjáról: feledhetetlen azonosulás, hódítás és átadatás emlékével.
A kelet-nyugati irányban hosszan elterülő Balatont az északi légáramlás ellen az ötszáz méternél sehol sem magasabb emelkedések olyan formán oltalmazzák, mint a délfrancia Alpok az Azur-partot. Kisebben, azaz még emberiesíthetőbben. Délfelé a tó nyitott lévén, a nap, mihelyt a sík horizont alól fölmerül, teljes hosszában végig küldi rajta pillantását és melegét. És rajta tartja, amíg csak el nem tűnik a nyugati laposokban. Már ettől magától versenyen felüli a tó.
Amelynek nem egy jelzője elé valóban a legszigorúbb tárgyilagosság teszi oda a leg szócskát. A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava. Területe 600 km2 s ekként 20 km2-rel hagyja maga mögött a Genfi- és 60 km2-rel a Bodeni-tavat. De ez csak olyan büszkélkedni való, mintha egy torony azzal akarná fölülmúlni a reims-i katedrálisét, hogy méterre kiemelkedőbb nála. A Balaton Európa legkellemesebben temperált olyan tava, amely – ki- és beömlő folyói jóvoltá63ból – állandóan üde-friss vizet nyújt. Páratlan temperáltságát a mérhetetlen mennyiségű napfényen kívül annak köszönheti, ez a föld egyik legsekélyebb, legemberméretűbb tava. Noha vannak helyek, ahol 11 méterre megy le a mérőón, átlagos mélysége három méter. Mivel egyenletesen mélyül, partjai mellett száz métereket haladhat az úszni nem tudó is. Siófoknál, amely emiatt a gyermekek és az aggódástól is mentes szülők paradicsoma, kilométereket…
Május és október közt a tó vizének átlagos hőmérséklete 20–22 fok. A víz a tudomány nyelvén alkalikusan lágy, a költők nyelvén selymesen simogató, a háziasszonyokén mosásra, mosdásra megfizethetetlen. Partra érkező habja megannyi simogatás. Földdel érintkező viselkedésére a tó így nőies. Ellentétben a mindig elégedetlen tengerekkel, amelyek, mint tudjuk, állandóan szemetet, széndarabot, homokot köpködnek s kedvüket abban lelik, hogy sós verejtékű karjaik ökölvívó csapásaival orron csapják a gyanútlant. A Balaton nem is nőies: lányos. Nincs, aki ne ifjúkorára emlékezve üljön partjainál, akkor is, ha ősz fürtökkel érkezik oda. Nemcsak bőrünknek, e tó szívünknek is meleget szolgáltat.
Levegője ennek ellenére sem tikkasztó. Tündöklő, ingujjra vetkőztető, de mégis hűs. A víz sugárvisszaverő ereje ugyanis szintén párját ritkítja. Minél szűkebb szögben esnek a nap sugarai egy víztükörre, a visszavert sugarak száma annál több. A Balaton a nap 4 fokos állásánál – alkonyat előtt – a sugarak 65 százalékát veri vissza. Ez is kedvez a partvidék hőmérséklésének. Ember és növény: óraszámra napon piruló hivatalnok és szöllőfürt így újul az esti szellő-lengedezésben.
64
Fonyód
Фоньод.
Fonyód
Fonyód
Fonyód
Balatonföldvár
Балатонфёльдвар.
Balatonföldvár
Balatonföldvár
Balatonföldvár
Balatonőszöd
Балатонэсёд.
Balatonőszöd
Balatonőszöd
Balatonőszöd
A tihanyi motel strandja
Пляж Тиханьского мотеля – турбазы автомобилистов.
Tihany, Badestrand des Motels
The beach of the Tihany Motel
La plage du Motel de Tihany
Balatonőszöd
Балатонэсёд.
Balatonőszöd
Balatonőszöd
Un coin de la plage à Balatonőszöd
Strandrészlet. Fonyód, Siófok, Balatonboglár, Balatonszemes, Balatonszárszó, Balatonföldvár
На пляже. Фоньод, Шиофок, Балатонбоглар, Балатонсемеш, Балатонсарсо, Балатонфёльдвар.
Badestrand Fonyód, Siófok, Balatonboglár, Balatonföldvár, Balatonszemes, Balatonszárszó
Beach scenes. Fonyód, Siófok, Balatonboglár, Balatonszemes, Balatonszárszó, Balatonföldvár
Un coin de la plage à Fonyód, Siófok, Balatonboglár, Balatonszemes, Balatonszárszó et Balatonföldvár
Strandrészlet. Balatonszemes, Balatonszárszó, Balatonföldvár, Vonyarcvashegy, Balatonőszöd és a tihanyi motel
На пляже. Балатонсемеш, Балатонсарсо, Балатонфёльдвар, Воньярцвашхедь, Балатонэсёд и Тиханьский мотель.
Badestrand Balatonszemes, Balatonszárszó, Balatonföldvár, Vonyarcvashegy, Balatonőszöd und das Motel von Tihany
Beach scenes. Balatonszemes, Balatonszárszó, Balatonföldvár, Vonyarcvashegy, Balatonőszöd and the Motel at Tihany
Un coin de la plage à Balatonszemes, Balatonszárszó, Balatonföldvár, Vonyarcvashegy, Balatonőszöd et le Motel de Tihany
A tihanyi motel előtt
Перед Тиханьским мотелем.
Tihany, vor dem Motel
In front of the Tihany Motel
Devant le Motel de Tihany
„Sport” étterem a tihanyi mólónál
Ресторан «Спорт» у Тиханьского мола.
Tihany, „Sportrestaurant”
The „Sport Restaurant” at the Tihany mole
Le restaurant «Sport», près de la jetée de Tihany
Balatonberény. Strandrészlet
Балатонберень.
Balatonberény
Balatonberény
Balatonberény
Minden szárnyas közt a tyúk a legjobb tojáskeltő, a leggondosabb csirke-őriző, a legjobb sereg-anya. Ezért ültetik kacsatojásokra is. Mindnyájan ismerjük a szívderítő, szívlágyító képet: a víz szélén föl-alárohangáló tyúkét, amint vízen ringatódzó gyermekeinek magyaráz. Akik most leltek elemükre.
Áll a múlt sötét színébe öltözve a tó partján a külvárosi kendős munkás-mama, a harmadik faluból idekocsizott csizmás paraszt-papa. Őket még meg lehet különböztetni a pesti sétálók közt. Gyermekeiket a vízben nem.
Nincs elegánsabb nagyestélyi, mint amit egy előttünk egyenes derékkal, emelt homlokkal elvonuló mezétlábas, fürdőruhás nőre a képzeletünk rak rá, szinte kényszer hatása alatt, mert az az elvonulás oly kecses, oly szemrevaló. Nincs hódítóbb frakk, mint amit egy már izmaival és jó mozgásával is disztingvált férfi-test játszik képzeletünkbe.
Vegyüljünk el egy pillanatra e mezétlábaival is parkettet és lakktopánt idéző társaságba, mely oly fesztelenül és méltóságosan s öntudatosan ring föl-alá, akár egy főnemesi házibálon. Mert oly otthonosan.
– Ah, marquis, ön itt? És ön nem különben, marquise?
Ez a hangsúly illenék, miközben hátbavágjuk Gyurit, kisded falunk mezőőrének elsőszülöttjét, a hibátlan-hírű vízvezetékszerelőt, s főt hajtunk a karján lengő hölgynek, ki bemutatkozásul csak annyit mond, hogy Sári, de azt oly öblös ejtéssel, hogy abban egész Somogy megye benne zeng.
75
Szabad strand. Siófok
Общий пляж в Шиофоке.
Freies Strandbad in Siófok
Public beach at Siófok
La plage de Siófok
Szabad strand. Siófok
Общий пляж в Шиофоке.
Freies Strandbad in Siófok
Public beach at Siófok
La plage de Siófok
Szabad strand. Siófok
Общий пляж в Шиофоке.
Freies Strandbad in Siófok
Public beach at Siófok
La plage de Siófok
A tihanyi Bástyasétányon
Место для прогулок в Тихани.
Auf der Basteipromenade in Tihany
The Bastion Promenade at Tihany
La Promenade des Remparts, à Tihany
Kilátás a tihanyi Belső tóra
Вид на внутреннее озеро на полуострове Тихань.
Blick auf den Inneren See in Tihany
A view of the Inner Lake at Tihany
Une vue du Lac intérieur de Tihany
Vasárnapi kirándulók a tihanyi apátság temploma előtt
Воскресные экскурсанты перед дерковью Тиханьсноко аббатства.
Tihany, vor der Abteikirche
Sunday excursionists in front of the church of the Abbey at Tihany
Visiteurs dominicaux devant l’abbaye de Tihany
A vitorlások például – oh miért csak ők – kettős örömet nyújtanak; azt, amikor azon is örülhetünk, hogy tudjuk, más is örül annak, aminek mi örülünk. Az egyik fajta örömöt azoknak szerzik a vitorlások, a legkisebbek éppúgy, mint a legnagyobbak, akik rajtuk ülnek. A másikat azoknak, akik – akár közelről, akár távolról – nézik őket. Nem tudom, melyik is a több öröm. És ráadásul ez az egy forrású két öröm, – oh igazán, miért csak ez?! – nem kisebbíti egymást; noha keresztezi. S így lesz végül e két ágból is egy.
Első pillanatra, mintha az lenne a nagyobb öröm, amelyik közvetlenebb, tárgyhoz-kötöttebb: a rajtaülés a vitorláson.
De szemlélt már az utazó, némi kis emelkedés tetejére telepedvén, a távoli sík tó kék padozatán egy időben nyolc-tíz vitorlást mozogni? Egy irányból jőve és egy irányba haladva fú a szél. Mondjuk hosszában a tónak! Egy-két vitorlás keletről nyugatra siklik. De kettő ugyanolyan gyorsasággal nyugatról keletre. Egy másik: derékszögben közébük. A következő: ezzel szemben. Mint egy hajdani társas francia tánc könnyed, de mégis méltóságos női és férfiai. És valamennyien ugyanabban a szélben, ugyanarra a zenére!
Számra ezt élvezik többen, a látványt.
De számoló-gépi számítás állapíthatja-e vajon meg az örömök nagyságát? A vitorlás kormányzója a tó közepén nem gondol arra, hogy az ő örömét szemlélni is öröm. Hogy van kéj, amelynek részletremenő megfigyelése nem irigységet kelt, hanem jókívánatot: csináljátok minél sikeresebben, legyetek 83minél boldogabbak. Hogy van a voyeur-ségnek egy fajtája, amely nem piszkítja, hanem tisztítja a lelket.
Kár, hogy a vitorlások nem szállítanak semmit. Hogy nem dolgoznak, hanem játszanak. Hacsak egy zsák lisztet vinnének egyik partról a másikra, hacsak egy levelet! Ha hálót húznának vagy utassal igyekeznének, mint rég a jóni két kék szín között! Az volna csak szép, föladattal a játék!
A vitorlázók, elsuhanva még jó távolságban is egymás mellett, nem kiáltva közlik mondandóikat. Hajójukból kihajolva egyenest a vízre beszélnek rá a rendes társalgási hangon. Így cserélnek gondolatot a halászok, a tapasztalt horgászok is. A víz a legjobb hanghordozó és szó-tölcsér.
Engedje meg az utazó, hogy két közvetlen tanáccsal szolgáljunk neki. Az egyik, a magánérdekű: bizalmas vallomásait ne a tó közelében, legkevésbé pedig vízen eszközölje. A legmeghittebb suttogás ötven-hatvan méterre, hevesebb csók kedvező széljárattal a túlsó partig elhallik. A másik, a közérdekű: motorkerékpárja kipuffogóját, autójába szerelt vagy vállán sétáltatott rádióját halkítsa le: a környező dombok házainak hálószobáiban, két kilométerre is, a pihenni vágyó, fején vánkosaival ninivei átkokat szór őrá is, a technika vívmányainak létrehozóira is.
Vannak tengerrel rendelkező és tengerrel nem rendelkező népek. A lényegbevágó különbség nem kereskedelmük kiterjedettségén mutatkozik meg. Gyermekeik képzeletén.
Amely a költőké is.
Nincs még egy magyar lírikus, aki oly érzékletes képeket festett a tengerről, mint Petőfi Sándor.
Sose látta.
A Balatont is tán csak egyszer, Tihanynál, átkelőben; amikor a diáksorból is átkelt a vándorszínészibe.
Nincs még egy olyan varázslatos tehetségű óceán, mint a cseh tenger, az, amely nem a mennybeli, hanem egy földi költő-isten agyában teremtődött, Shakespearében. Sajnálható, hogy akiknek ajándékoztatott, nem indítottak rajta elég hajót, nem raktak partjára elég kikötőt, nem hasznosították megfelelően: a cseh versolvasók.
A Balatont a magyarok „Magyar Tenger”-nek nevezik. Komolyan tengernek vélik. Lelkükben s képzeletükben még nagyságra is akármelyik sótartalmú 84állóvíznek messze fölébe helyezik: nem telnek be vele; nem „merítették ki”; azt vallják róla ma is: fölfedezésekre vár. Ez igaz.
Hozzávetőlegesen sem úgy ismerik, mint például a japánok vagy az olaszok a maguk vizeit.
Ezer a tanújele, hogy noha egyre inkább az anyát illető szenvedéllyel csüngenek rajta, ugyanakkor végtelennek hiszik s készek megosztani, joguk fenntartásával persze.
Csak egy példát az ezernyiből.
Nemzetközi megállapodás, hogy a végtelen óceáni vizeken a hajók zászlókkal közlekednek. Így tudatják, hogy ki-ki közülük a világ melyik távoli végéből került a „nyílt víz”-nek abba a határtalanságába, amely szinte a csillagokéval rokon. A Neuchâteli-tó közlekedési eszközei nem tűzik ki a helvét felségjelvényeket, sem az Annecy-i tóé a franciákat. Az oly szép múltú magyar háromszín a Balaton minden hajóján ott leng, büszkén hirdetve, hogy kit képvisel, készen arra, hogy házigazdai szívélyességgel üdvözöljön s istápoljon bárkit, akit a szelek ez angyali korláttalanság területére hoznak. A felségjelvények e jelenlétére különösképpen a közületek alkalmazottai ügyelnek: a halászbárkák, a kis vontatógőzösök meg a kis vízibuszok dolgozói. Egy viharos őszvégi hajnalon a b.-i halásztelep motorosának fűtői a nyílt vízen riadtak rá: hiányzik a hátsó zászló. Egyikük emlékezett: törte a nyelét a szél már előző este, nyilván letörten ottmaradt a mólón. A hajócska nyomban megfordult s szerencsére nem hiába. Másfélórás késéssel ugyan, de előírásosan – a lelkek előírásának megfelelően – pöfögött ki már zászlósan az ilyenkor dívó garda-fogásra. A tó körüli nemzet trikolórjából ennyit csak a Luxembourg-kert híres tavának vízi járművecskéin láthat a figyelő szem. De látva is vak ez a szem, ha nem észleli a végtelenséget – a gyermeki szabadságvágy és veszélyvállalás végtelenségét –, ami felé azok a kis vitorlák vannak útban a retinával nagyon is észlelhető partok között. De lényegig látó szem ezekről mégis azokat a lobogókat idézi, amelyeket valaha itt végig a végvárak tornyain tépdesett a szél s a török kartács.
Mit visz haza háti iszákjában az alpinista, miután szelet-havat tűrve, éjt-napot egybetéve jól kimászta magát? Fura volna, ha ez iránt érdeklődnénk. Szerény büszkélkedéssel elővesz néha az alpinista egy különös színt-játszó gombát vagy kőzetet, egy-egy szál havasi gyopárt vagy jégmezei rózsát. A magasságra emlékeztetik, ahol szedte őket, a tűzbetekintés cézári pillanatára, amelyet a csúcson érzett. De az emlék-szövőgép – a lélek – nélkülük is működik.
A horgászok előírásosan a vállukra veszik az iszákot, fegyelmezett mosollyal bólintanak, ha jó fogást kívánnak nekik. Alázatos elnézéssel tűrik a hátuk megett 85meg-megálló be-nem-avatottak örök kérdését: „Pedzi? Pedzi?” Otthon ezerszer is elvégzik a csalódottság betanult színész-legyintését a házbeliek érdeklődéseire. „Na?” Levegőbe tekintve hallgatják az ízetlen élcelődést: nem volna célravezetőbb a piacon beszerezni azt a kis halat? Föltétlenül. A parton töltött időnek hacsak egy tizedével hosszabbítjuk meg irodai vagy műhelyi munkaidőnket, tányérunkat bizonyosabban s bőségesebben díszíti ponty, kecsege, márna, őn, süllő, compó, sügér s a többi még szebb s ritkább nevű kopoltyús, amelyek nevét oly árnyalatosan fűzik szavaikba a horgászok.
Vállára az iszák szíját – a stólát-öltő pap mozdulatával – nem a halfogás gondolatától űzve ölti a horgász.
Annak érzületétől. Ez merőben más az előbbinél. Mélyebb, azaz végzetesebb; magasabb, azaz mégis kielégítőbb. S szerencsére kielégíthető.
Feneke alatt rendszerint éles kövekkel vagy nedves nádcsomóval, feje fölött tűző nappal vagy csurgó felhővel, arca körül szúnyogok rajaival nem testi haszonlesésből kuporog oly konokan a horgász, igazhivőként áldozva a sportok legüdvözítőbbjének.
Vannak, akik a horgászatot a sportágak alsóbb fajaihoz sorolnák, sőt akik már-már ki is rekesztenék közülük: a horgászok ezt is szokott türelemmel hallgatják. A sportnak nem végső, hanem csak közvetett célja a test edzése és épségben tartása. A sport igazi célja a lélek edzése, megóvása és fölüdítése.
A vízparton kényelmetlenül kuporgó horgász olyan fajta lelkigyakorlatnak áldozza magát, mint a hétszámra mozdulatlan láma-inas, a féllábon éjszakázó azték pap, a magát élve eltemettető fakír: a tudat s az emlékezés mély rétegeibe száll ő is alá.
Jutalma nemcsak az a buddha-szerű merevségbe burkolódzó édes merengés, amelynek ürügye, hogy a fogást-jelző buktatót lesi. Jutalma a fogás élménye is. Az élményt nem a hal birtoklása jelenti. A hal megszerzése.
Mert ez ismét atavisztikus érzelmeket, még az édenkertieknél is előbbi gyönyöröket idéz föl, ha késő sugárként bár.
Annak a korszaknak a szenzációit éli újra a horgász, amidőn az emberi őslény már kívül élt a vízen, de még abból táplálkozott: halból.
E fölismerés már nem sajátom. De nem tudom, háríthatom-e arra, akinek köszönhető. Örök irodalmi kérdés: magáénak vallja-e a művész a gondolatot, amelyet valamely alakjával fejez ki?
A horgász a hal lesésével, majd kirántásával legtávolibb eleink reményét, majd e remény boldog beteljesedését éli újra, – Pagnol egyik vígjátéki hőse szerint. Lehet vitázni róla. De a naphosszat mozdulatlan kéjelgő bot-tartókat szemlélvén, az ember még tágítana is ezen a gondolaton. A szent víz mellett az a hivő – ujjai közt a varázsló bottal – az időtlenben ül; a minden bölcsek áhítva vágyott közegében: a múlhatatlanságban.
86Megbecsüléssel kell tekintenünk a horgászokra az anyagiakért is, melyben a kínai-japán ős-tisztelethez hasonló rítusokkal a közösséget részeltetik. Nem a kifogott hal értékével, mondanunk sem kell.
Azzal, amibe ez a szenvedély nekik kerül. Erről képet adhat e sorok írója is. Élete egy fordulóján ő is halász-kuporgással, zsineg-áztatással kívánt démonain úrrá lenni. A beavatottak szíves útmutatása szerint elnyerte egy horgász-egyesület tagságát, ennek révén az évi horgász-engedélyt; megvásárolta az ajánlott botot a megfelelő tárcsával és pótfonállal; horgokat, fémből-készült mű-csalétkeket szerzett be, vízhatlan bőrtarisznyát, gilisztás-dobozt. Négy alkonyatot töltött egy hullám-mosta szikladarabon, háta mögött a falu fél ifjúságával, akiktől szünetlenül tanácsot, észrevételt s biztatást kapott, néha kritikát. Az ötödik napon végre horogra akadt a zsákmány, egy kéz-fej nagyságú keszeg. Ez volt az első, de egyben – előzetes fogadalom alapján – az utolsó hal is, melyet elfogyasztója maga emelt ki a vízből s vitt haza családja asztalára. A munkaidőt, valamint elkészítését és megsütését nem tekintve, ötszáznyolcvan forintba került, ahogy elköltése után csodálói érdeklődésére a zsákmány-ejtő kiszámította.
87
A balatonfüredi móló
Мол в Балатонфюреде.
Balatonfüred, Mole
The mole at Balatonfüred
La jetée de Balatonfüred
A balatonfüredi mólónál
У мола в Балатонфюреде.
Balatonfüred, an der Mole
Sailing boat at Balatonfüred
L’embarcadère à Balatonfüred
A tihanyi rév
Тиханьского пристань.
Tihany, Fährenhafen
The mole at Tihany
L’embarcadère à Tihany
A tihany–szántódi komp
Паром между Тиханью и Сантодом.
Tihany-Szántóder Fähre
The Tihany-Szántód ferry
Le bac de Tihany-Szántód
A balatonfüredi hajógyár
Судостроительный завод в Балатонфюреде.
Balatonfüred, Schiffswerft
The Balatonfüred Shipyard
Les chantiers navals de Balatonfüred
Horgász. Fonyód
Фоньод. Рыбак.
Fonyód, Angler
Angling at Fonyód
Un pêcheur à la ligne, à Fonyód
Fonyód
Фоньод.
Fonyód, Angler
Angler at Fonyód
Fonyód
Száradó hálók. Fonyód
Фоньод. Сохнущие Сети.
Fonyód, Fischernetze
Nets drying at Fonyód
Les filets sèchent. Fonyód
Az oroszlán nem háziállat Magyarországon. Erdeinkben és mezeinkben sem csatangol. Az utazót ne tévessze meg az a különben figyelemre-érdemes körülmény, hogy egy nép fővárosában sem láthat annyi oroszlán-szobrot, mint a magyarokéban. Merengjen el a Lánchíd négy bumfordi, az Országház két szigorú, a jáki templom két angyali, a Várkert két elegáns, továbbá a Duna-part, a Honvédtemető s a nagyszámú kapufő itt halálra-kész, ott már halálra-sebzett, amott kígyótól épp halálra-mart sörényesein, de ne siessen vadászpuskáért. Az állatok fejedelme itt nem fenyeget, hanem óv. Rengeteg kő- és érc-hasonmása nem egy természettani, hanem egy lelki jelenvalóságra utal. Hatalmas síkságainkon, hol a falvak csaknem oly távol esnek egymástól, mint Afrikában, nem a vadak legveszedelmesebbje lappang. Az erények legszelídebbje s egyben legszívósabbja. A bátor hűség.
Szelíd és szívós, – ez nemcsak a fülnek alliterál.
Vidékeinket járva a jószemű utazó, az, aki nem a nagy vadak, hanem a nagy tettek nyomát fürkészi, már egész rövid terepszemle után erre a megállapításra bólintgathat helyeslőn: igen, itt egy civilizációt védtek; keményen, nagy áldozatokkal; de mégis úgy, hogy megtartották.
Sehol annyi kard-szabdalta kőkereszt. Sehol annyi ledőlt, de aztán nem helyére, hanem bástyafalba rakott gót-oszlop. És márvány szarkofág. Sőt renaissance kútkáva.
Hol van a nagy Corvin csipkepalotája, a törékeny kincsekkel egykor oly híres? A helyén. Épp csak miszlikbe törve és sárba, két méteresbe, taposva.
Nincs oly európai nép, amely ne iktatná nemzeti hagyományaiba: védfala volt Európának. S valóban kezdjük csak sorolni: lengyel, spanyol, ukrán, breton, cseh, osztrák, orosz, román, horvát, – ne folytassuk, a sértődésnek záporát indítjuk. Nem a sorrenddel, nem, csak a kihagyásokkal. Mindegyik egyedül magát tartotta védőnek. Joggal. Egy-egy pillanatban mindegyik az volt.
De hol törték össze a civilizáció akkori testet-öltöttjének, a Megfeszítettnek csontjait kő-mivoltában is? Hol állt oly soká s vészesen a harctér?
Az ember némiképp furcsálló mosollyal szemléli a nyugati múzeumok és katedrálisok gyöngyös-aranyos Máriáit, aranyba-bársonyba öltözött védőszentjeit. Megmaradtatok? Szép. De mégis ilyen szépen, ennyire egy foltja nélkül a 97védelemnek? Védtetek ti valóban valamit? Nocsak! Elő csak egy emlékjelét a csatának, egy sebét az új mártíromságnak. Mert nézzétek itt a mieinkét.
Milyen szépek, göndörek, karcsúk az oroszlánok a címerekben is. Milyen szalonképesek, még a karmuk, agyaruk is.
A magyar vidék is tele van oroszlánábrázolással. Elmerengve emlékezem közülük kettőre; egy ikerpárra. Címer-mód állnak ezek is, de mennyire nem szalonba-illően, mennyire idevalósian! Szobrászok vallják, hogy a szabad ég alá szánt műalkotás akkor készül el végképp, amikor már az idő is megtette rajta a magáét. Hát ezeken mesterien munkálkodott. Letört orr, bezúzott száj, egyetlen fog, az is hullni készen, a csüngő állkapocs sarkán gyermeki vagy aggastyáni sírhatnék. De emelt fő, de konokan messze vizslató tekintet. Így néz ránk, így óv, így biztat a múltunk. Kipróbált jó házi címer-állatok.
98
Oroszlánok a keszthelyi Festetics-kastélyon
Львы на стене кестхейской усадьбы Фештетич.
Keszthely, Löwen-Relief in der Mauer des Festetics-Schlosses
The lions of the Festetics Castle at Keszthely
Les lions du Château Festetics, à Keszthely
Régi temető a Szent Mihály kápolna mellett, Balatongyörök
Дёрёк. Старое кладбище близ часовни св. Михаила в Балатондёрёке.
Alter Kirchhof hinter der Michaeliskapelle in Balatongyörök
Old Cemetery by St. Michael’s Chapel at Balatongyörök
Vieux cimetière, près de la chapelle Saint-Michel, à Balatongyörök
Szívalakú síremlékek a balatonudvari temetőben
Балатонудвари. Надмогильные памятники, имеющие форму сердца.
Herzförmige Grabsteine in Balatonudvari
Heart-shaped tombstones at Balatonudvari
Pierres tombales en forme de cœur à Balatonudvari
Protestáns és katolikus templomok. Balatonudvari
Протестантская и католическая церкви в Балатонудвари.
Die protestantische und die katholische Kirche in Balatonudvari
The Protestant and the Catholic church at Balatonudvari
Églises protestante et catholique, à Balatonudvari
Árpádkori templom. Egregy
Эгредь. Церковь времен Арпада.
Kirche aus dem 13. Jahrhundert in Egregy
Church from the 13th century at Egregy
Une église du XIIIe siècle, à Egregy
Kapu. Szigliget
Сиглигет. Ворота.
Tor in Szigliget
Gate at Szigliget
Un portail à Szigliget
A Gombás-kúria kapuja. Balatonfüred
Ворота особняка «Гомбаш» в Бапатопфюреде.
Tor des Gombás-Hauses in Balatonfüred
The gate to the Gombás mansion at Balatonfüred
La porte de la maison Gombás, à Balatonfüred
Kapudísz. Tihanyi apátság
Украшение ворот в Тиханьском аббатстве.
Portal der Abtei in Tihany
Pediment of the gate of the Tihany Abbey
Ornement de portail, à l’abbaye de Tihany
A felsőörsi templom bejárata
Портал церкви в Фельшеэрше.
Kirchenportal in Felsőörs
Portal of the church at Felsőörs
Le portail de l’église de Felsőörs
Parasztház. Balatonfüred
Бапатонфюред. Крестьянский дом.
Bauernhaus in Balatonfüred
Peasant cottage at Balatonfüred
Maison paysanne, à Balatonfüred
Félmillió évvel ezelőtt – s félkilométerre onnan, ahol e sorok íródnak – a tihanyi gejzír-kúpok még működtek. Van miért a múltat sajnálni is. A tátongó belsejű kúpok ma is szemmel láthatók. Ennyi és ilyen együtt – több, mint száz – Izlandon kívül csak az USA-ban, a Yellowstone-parkban és Szibériában van. Másrészt a hidrokvarcit és opál anyagú kúpokon sárga zuzmó tenyészik s ettől az alkonyi napfényben egész csúcsok pontosan úgy fénylenek, mint a keveretlen puha arany. A községben minden gyerek rájuk mutat, ha évszázados nevükön az Aranyház után kérdezősködünk.
Tihanynál forró vizet lövelt ki emlékül magából a föld. Délebbre, a tapolcai medencében, gáz- és gőztömegeket, majd forró – annak idején ezer celziusos – bazaltlávát. Aztán megint égető vizet. A fölrepülő, majd egyenesen visszahulló „vulkáni bombák” s a rájuk ömlő láva-hányások építették föl azokat a magányos és mégis meghatóan rokon cukorsüvegű hegyeket egymás mellett oly sűrűn, hogy tetejükről zászlójeleket lehet váltani. A földmély melegének ez a közelsége – amely most sem húzódott vissza teljesen – formálta ki a Balaton északi partjának tündérvilági hegyvonulatát.
Egyik oldalán eldugult vulkánok, gejzírek, szél-zsigerezte hatalmas bazalt-oszlopsorok, víz-mállasztotta lösz-meredekek; a másik oldalon berkek, nádasok, halmokra-nőtt erdők, melyekből még apáink idején is űzött betyár dugta ki arcát; két végén egy-egy lassú-menetű, óriás lápok közt tekergő folyóval, melyek közül az egyik táplálja, a másik fogyasztja szerényebben, de mégis úgy, mint a Rhône a Genfi-tavat –: úgy fekszik az okos és szelíd Balaton, meghittebb kapcsolatban természettel és éghajlattal, mint akármelyik európai társa.
Ő maga alig százötvenezer évesnek vallja magát, a tudósok legújabb pollen-analitikai keresztkérdései alatt. Így tehát elég fiatal. Még újabb, még alaposabb iszapvizsgálat szerint nem az utolsó – aránylag enyhe – jégkorszak előtt, hanem azután, az újraindult s már végleges enyhülés idején keletkezett s kora így pontosan 22.000 esztendő. Úgy jött létre – akár előbb, akár utóbb – hogy a végső eljegesedéskor óriási hosszúságú törésvonal támadt, kettő is, egymással párhuzamosan. A két vonal között meg süllyedés indult meg. Ebbe víz gyűlt; a parti hideg s meleg forrásokból jóval magasabb szintig, mint most; a Dunától az Alpokig nyúlt s Tihany mint sziget állt benne; a kis cukorsüveg-vulkánok 109szintjén. A vizet aztán hamarosan a mai szintjéig szívta le a Duna, ami Tihany és a szigetecskék szempontjából kár volt – mert a mindig gyermeki jó-képzelet a félszigetnél összehasonlíthatatlanul jobban szereti az egész szigetet – másrészt azonban áldásos volt. Ennek a tömegben-való fogyásának köszönheti mindazt az értékben és jótulajdonságban való gyarapodását, amellyel ma az, ami. Amiért mi nemcsak becsüljük, hanem hovatovább, mint egy mosolygós-kedves családtagot szeretjük és dicsérjük. Amely igazán páratlan jótulajdonságaiért az idegeneknek is elfogultság és mellékszándék nélkül tiszta szívünkből dicsérhetjük.
110
Szöllő Badacsony alatt
Виноградники под Бадачонью.
Weinberg unterhalb des Badacsony
Vineyards at the foot of Badacsony Hill
Les vignes, sous Badacsony
Badacsonyi részlet
В Бадачони.
Weinberg unterhalb des Badacsony
A view of Badacsony
Une vue de Badacsony
Kilátás Ábrahámhegyre
Вид на Абрахамхедь.
Blick auf Ábrahámhegy
A view of Ábrahámhegy
La vue sur Ábrahámhegy
A „Királyné szoknyája”, Szigliget
«Юбка королевы». Сиглигет.
„Rock der Königin.” Szigliget
„The Queen’s Skirt” at Szigliget
«La Jupe de la Reine», à Szigliget
A Szigligeti öböl
Сиглигетский залив.
Bucht. Szigliget
Szigliget Bay
La baie de Szigliget
Kilátás Csobáncról
Вид с Чобанца.
Aussicht von Csobánc
View from the Csobánc
Une vue de Csobánc
Kilátás Csobáncról
Вид с Чобанца.
Aussicht von Csobánc
View from the Csobánc
Une vue de Csobánc
Vöröstó környéke
Окрестности Вёрёшто.
Die Umgebung von Vöröstó
The environment of Vöröstó
Les environs de Vöröstó
Alsóörs és Palóznak között
Между Алшоэршем и Палознаком.
Zwischen Alsóörs und Palóznak
Between Alsóörs and Palóznak
Entre Alsóörs et Palóznak
Badacsonyi részlet
Уголок в Бадачони.
Badacsony, Weinberg
A view of Badacsony
Une vue du Badacsony
Kilátás Balatonfüredre
Вид на Балатонфюред.
Blick auf Balatonfüred
A view of Balatonfüred
La vue sur Balatonfüred
Partrészlet Balatonberénynél
На берегу у Балатонберени.
Uferpartie in Balatonberény
A view of the country at Balatonberény
La rive du lac, près de Balatonberény
A kelták másfélezer évvel ezelőtt költöztek délről északra. Mindmáig nem vették észre, hogy ott hidegebb van; köhögnek, prüszkölnek, fagyott lábukat vakarják, reumájukat gyúrogatják, de sem a kettős ablakot, sem a kályhát nem alkalmazzák, miként több-tapasztalatú szomszédaik. Mintha a csoportok fölfogó képessége fordított arányban állna tagjaik számával.
A magyarok jó ezer éve elhagyták azt a sztyeppei hazájukat, ahol csak két évszak: tél és nyár van, de mindmáig nem tudják, hogy új hazájuk három évszakú: itt ősz is van.
A legszebb és a legmegbízhatóbb évszak a Kárpátok és Alpok közti medencében. Előfordulhat, hogy a nyár szeszélyes s vagy az aszály, vagy a borulat végletébe csap. A másutt tavasznak nevezett gyors átmenet a fagyból a verejtékezésbe rövidségében is oly megbízhatatlan, hogy kétségbevonható: van-e egyáltalában, nemcsak egy külföldi szó keres itt helyet.
Az ősz minden évben meghozza – szótartóan és pontosan – a maga három-négy aranyhetét. Etelközben és Dentumogériában augusztus végén kezdődik az esős évszak. Néhány felhő átsodródik Magyarországba is. De aztán ismét kisüt a nap s a falevelek makulátlan ég alatt édes melegben kezdik el áhítatos hullongásukat, amely mint valami ünnepsorozat végeláthatatlanul érődik. A levegőben must-illat, majd murci-illat száll, a tömjén helyettesítéséül.
Egy kitűnőszemű, de nehéz mondatfűzésű klasszikusunk, Eötvös József már száz évvel ezelőtt hosszú lapokon át hívta fel hontársai figyelmét a sors e ritka áldására legtöbbet emlegetett legnagyobbhatású regénye elején. A legkisebb eredmény nélkül, akaratlanul is azt a hiedelmet keltve, hogy a sokat emlegetett műnek még emlegetői, az irodalomtörténészek sem olvasták az elejét sem.
Legszebb és legsajátosabb szép évszakuk beköszöntésekor a magyarok sietve elhagyják illatos erdeiket, kékselyem vizeiket, gondosan kiterelve onnan gyermekeiket is. Hasonló égtájú országokban az iskolák október–november közt nyílnak. Diákjaink a hajdani Habsburg birodalom központi éghajlatának megfelelően, fejtetőre-állított monarchikus ragaszkodásból a szeptemberi forró napokban irkákra hajolva verejtékeznek s csak ablakon át bámulhatják az eget, várván, hogy legalább az óraközi szünetben focizhassanak egyet az iskola-udvarban, félmeztelenre vetkőzve.
123A Balaton partjain nincs egy lélek sem. Teljes csönd. A víztükör, mintha csak a lubickolók távozta miatt nyugodott volna meg: fölborított kék selyem-abrosz, egy ránc nélkül. Az utakon bíborszőnyegek. Távolról szarvasbőgés és vadkacsa szárnycsattogás.
És csönd és csönd. Az értő, aki a természetet csönddel koronázva szereti, most siessen oda s élvezze ezt a háborítatlan befejezettséget, addig, amíg a honiak föl nem fedezik.
Ez az aranykor két félidőre osztható. Amikor a szállodákban és a nyári vendéglőkben még ott van a személyzet s amikor már nincs ott. Az első félidőben azt az elégtételt ízlelhetjük, amely a hosszú ideig félreismert, de aztán mégis csak fölismert lángelmék élménye lehet. Beléptünkkor a terem minden pincére összesúg, szolgálatkész nyak-tartással felénk siet; az üzletvezető személyesen fújja le a széket: a szakács várakozva dugja ki fél fülét a kis tolóablakon, hogy minél előbb munkához láthasson; a népi zenész zeneeszközét állához, kisded táborát maga mögé rendezvén hozzánk sompolyog, rejtelmesen kitalálván kedvenc dalunkat. A második félidőben úgy érezzük, mintha raktárnoki vagy anyagtelep-felügyelői állást nyertünk volna. Magányosan, de méltóságot-adó felelősséggel lépdelünk a végtelen teremtésben.
124
Balatonföldvári part
На пляже. Балатонфёльдвар.
Uferpartie in Balatonföldvár
A view of the shore at Balatonföldvár
La rive du lac, près de Balatonföldvár
Csónakkikötő Balatonbogláron
Балатонбоглар. Лодочный причал.
Balatonboglár, Bootanlegestelle
Boats. Balatonboglár
Canots amarrés à Balatonboglár
Ősz Balatonőszödön
Осень в Балатонэсёде.
Balatonőszöd, Herbst
Balatonőszöd in autumn
Automne à Balatonőszöd
Halászcsárda. Keszthely
Рыбацкая чарда. Кестхей.
„Fischercsárda.” Keszthely
The Fishermen’s Inn at Keszthely
«L’Auberge des Pêcheurs» à Keszthely
Kisfaludy-ház. Badacsony
Дом Кишфалуди. Бадачонь.
Kisfaludy-Haus. Badacsony
The Kisfaludy House at Badacsony
La maison Kisfaludy à Badacsony
Hajóállomás. Keszthely
Пристань в Кестхейе.
Schiffanlegestelle. Keszthely
The harbour at Keszthely
Le port à Keszthely
A csupa-szikla, az alig megmászható meredek hegyek csúcsán is ott az emberi kéz nyoma. Még pedig kettősen.
Oh, a várak! A váraink! Európának kevés sarka van, ahol sűrűbben sorakoztak a renaissance erődépítésének remekei, mint a Balaton alsó felétől az Osztrák Alpokig. A tó és keleti mocsár-sávja, amely nem is oly rég a Dunáig nyúlt, természetadta front volt az oszmán ellen; csak itt nyugaton kellett meghosszabbítani. A szemgyönyörködtető, mert esztétikailag is jól elhelyezett derék kis várak pompásan megállták a helyüket. Török itt nem haladt át. Bécs megmenekült. A várak közül ma egy sem áll. Az egy-egy tekintettel is átfogható szép kúpokon mindenütt rom és rom, kivétel nélkül, oly egyformasággal, hogy az embernek az a képzelme villan, egy őrült óriás járt itt, az verte le sorra őket, valami furkóval, mint garázda kamasz a virágfejeket. Az történt. A török veszély elmúltával, nehogy bennük esetleg a magyarság más irányban is megvesse a lábát, maga Bécs rontatta le őket, vagyis a hála. Erre vonatkozik, hogy az emberi kéz kettősen is működött itt. A XVIII. század elején kezdték a robbantásukat s még a század végén is volt velük dolog. Maga II. József 296 magyar műemléket röpíttetett a levegőbe. E széttiport tündérlakok láttán a magyar szem gyógyíthatatlan mélabút közvetít a szívbe. A hegyvidéki táj bemutatását így minden esetben e várak, illetve várromok alatt kezdjük.
A romok közül néhány bokor, tán még abból a vadmagból, amely az ősök vérétől eredt meg. Ahol már rom sincs, vagy sosem volt, szépen gondozott erdők, ahogy „nyiladékaik” messziről is mutatják.
S alattuk rögtön a szabályosan ültetett szöllők, amelyek rengeteg párhuzamos sorát mintha fésűvel húzták volna oda.
Fölemelő s mégis megnyugtató táj. Tágas, szabad, emberi.
Bár mi sem becsüljük, elfogultság nélkül idézhetjük a korában oly méltón mellőzött versíró idevágó négysorosát:
A vers utolsó sora nyilván arra utal, hogy mit nevez itt igen szellemesen a lakosság hegynek. Azt az emelkedést, amelyet – ellentétben a dombbal – fölfelé menet már nem lehet megszántani; hanem csak oldalt. Ami ennél is magasabb, az kiesik az egy szóval való megnevezhetőség határán.
132A romok és a kövek rokonok. Nemcsak úgy, hogy vár és borospince, katedrális és bordélyház összeromoltában egyaránt azzá válik ismét, amiből vétetett: kővé és úgy – függetlenül attól, mi célt szolgált – mindig mond még valami szívhezszólót. Sőt nem egyszer akkor mondja a legmeghatóbbat.
Victor Hugo szívesebben szemléli, ha a párizsi Notre-Dame helyén egypár csonka fal mered. Azok mögött még ábrándosabban tud bujdokolni a hold, azokkal tetszetősebben lehet rajzolni, azokon lebegteti csak zöld levelét az őszi szelekben a repkény! A romok szépségét a romantika művészei födözték föl. Túlmélyre kotornánk a tudatalatti lélektan érvei közt, ha azt mondanánk: azért ők, mert maguk is rombolni akartak s romboltak is. A klasszicizmus üresnek érzett vagy üresnek vélt formáit rázták és zúzták és döntötték, – micsoda lelkesedéssel!
Mennyi sikerrel.
És jaj milyen kevés eredménnyel.
Hevüket csak mi érthetjük, elmerengvén korunk formabontóinak, formarombolóinak, századunk romantikusainak óriási munkáján és szerény művein.
Micsoda hősi kísérletezések! Micsoda tanulság. Micsoda út.
A szépség formái könnyen engednek. Ezúttal is „új harmóniát” keresendő, Archipenko mester, Lipschitz mester, Arp mester kedvére csavarhatta, sőt gyötörhette a formákat. A művészi élmények nem kis része a szentségtörés. Gyermekien kíváncsi (és szadista) szemünk hálásan követte a formák megnyúzatását, kicsavartatását, az „új rendet”; eladdig, míg szemünk hunyorogni nem kezdett, épp a legmerészebb eredmények szemléletekor. Mintha ilyet már láttunk volna. Igen, a legromantikusabb alkotó, a legszabadabb forma-kereső, a természet állít össze ilyeneket. Nagy kár, hogy csak kellőmód lefényképezve és csontpapírra nyomva érvényesülnek. No de hiszen Breton „tárgy versei” is.
Korai a káröröm. Ritkán volt a művészetnek merészebb nekiindulása, tanulságosabb iránykeresése, mint amely az absztrakt olvasnivaló és néznivaló zsákutcájába vitt. Mert egyrészt a zsákutcákban is van valami, másrészt akinek fontos az irány, az a zsákutcában is tudja a dolgát. Átmászik az elzáró kerítésen vagy tűzfalon. Mert mégis ezen az úton indult valami irányba Picasso guernicai bikája, 133hatlábú apokaliptikus paripája, a Blauer Reiter, sőt már az a villám-riasztotta mén, amely Delacroix képzeletbeli nyűgjén oly gyönyörűt horkant!
Az ízlés minden helyzetben megtalálja a magáét, a sznobnak pedig – a kispolgárnak – nem árt, ha időnként buta biztonsága alól elveszti a talajt. Ilyen szemmel kell néznünk Tihany gejzír köveit, Tátika sziklatömbjeit. Ilyen meggondolással mondhatjuk: Amszterdam nyilvános kertjeiben is vannak kőbefaragott ultra-modern tér-kompozíciók; csak szeretnének olyan immanens valeur-t árasztani, mint azok, amelyek Badacsony és Almádi közt nyílt múzeumban bámulhatók, megtapinthatók, kisebb darabjaik kézbe-vehetők, sőt – ellentétben a Forum Romanum törmelékeivel – tetszés szerinti mennyiségben házi gyűjteményünkbe hazavihetők.
Mindez csak félig mondatik tréfául. A méltán nagyhírű magyar szobrász, Borsos Miklós tache-ista módszerhez hasonlóan alkotott legmodernebb műve szerzőnk tulajdona. Kézérintéssel, hunyt szemmel készült. Szignálója úgy emelte ki egy halom elébe készített közönséges kavics közül, majd helyezte vonalait kellőképpen érvényesítő talapzatra.
A maga idején aukcióra kerül.
134
Tátika
Татика.
Tátika
Tátika
Tátika
Csobánc
Чобанц.
Csobánc
Csobánc
Csobánc
Szigliget
Сиглигет.
Szigliget
Szigliget
Szigliget
Csobánc
Чобанц.
Csobánc
Csobánc
Csobánc
Csobánc
Чобанц.
Csobánc
Csobánc
Csobánc
Kőtenger Köveskál mellett
Около Кёвешкала.
Köveskál, Steine
Rocks near Köveskál
Des pierres à Köveskál
Kőtenger Kővágóörs mellett
Около Кёвагоэрша.
Kővágóörs, Steine
Rocks at Kővágóörs
Des pierres à Kővágóörs
Kőtenger
«Каменное море».
Kőtenger, Steine
Kőtenger. Sea of stones
Des pierres à Kőtenger
Mint minden népnek, ünnepei a magyaroknak is két csoportba oszthatók: azokra, amelyek a lelket, s azokra, amelyek a testet erősbítik. Az utóbbiak sorából jelesen kiemelkedik ősi kollektív formáiknál fogva a Disznótor és a Szüret. Csak úgy, mint a Disznótor, amely sajátos rítusaival könnyen kimutathatóan a már többször említett Ob-vidéki ősök Medve-torára mutat vissza, a Szüret is áldomásos, azaz áldozásos jellegű.
Megvilágítva a köznép eredendően szociális lelkületét és épp oly eredendő jog-igényét, a magyar nyelvnek is egyik feltűnően gyakran emlegetett szólás-mondása tényként szögezi le, hogy nyomtató lónak nem lehet bekötni a száját. Nyomtató lónak be lehet kötni a száját; épp csak embertelenség és ostobaság. A lóval való nyomtatás ugyanis valamikor a gabonacséplés egy fajtája volt. A ponyvákra körben elrendezett kévékből a karikába hajtott lovak törték ki a szemet. Ha nem ehettek kedvükre, fegyelmezni, azaz folyton verni kellett őket. Így rosszul dolgoztak, de estig mégis csak beették, amire éhük támadt. Egyszerűbb volt tehát rögtön reggel szabadon jóllakatni őket. Viháncolva, boldogan, kétszer annyit teljesítettek.
Szintúgy a szüretelők.
Társas-ünnepi jellegére vall a szöllőtermény betakarítási műveletének, hogy százados hagyományként arra a tágabb családi s a szorosabb ismerősi kör tagjait hívták meg s a munkát ún. kaláká-ban, vagyis díjazás nélkül, illetve hasonló munkával való viszontszolgáltatás reményében vagy fejében végezték. Nyilvánvaló, hogy e meghívottak a terményből teleehették magukat pukkadásig, amely kifejezés leves, mézédes szöllőről szólván nem is szigorúan képletes. De kimutatható az ünnepi, társas jelleg abban a későbbi formában is, amikor a szöllőszedéshez – amely mindig sürgető, lehetőleg egy-két nap alatt elvégzendő munka – napidíj fejében hívtak kisegítőket. Eltiltani ezeket a szedemény helyben való élvezésétől s mindattól a vidulási alkalomtól, amely ezzel jár?
Én is olvastam olyant – de mindig megdöbbenve –, hogy vannak országok, ahol az élelmiszerrel foglalkozó munkások a szájukba is kapnak valami foglalatosságot, nehogy belékóstoljanak abba, amit kezük forgat; nehogy – mert alkalom szüli a tolvajt – evésre vetemedjenek! Az almaválogató leánynak énekelnie kell. A dalt kapja szájkosárul. A fejedelmi pástétom-csomagolók állítólag fütyülni 143tartoztak. Megint, ezeknek is művészettel tömték be a szájuk. Ilyet hallva a magyar elme megáll.
Mert a szüret nem lehet szomorú.
Nem lehet nem csintalan sem. Ha már így együtt vagyunk. Ha már így dúskálhatnánk a jóban, a szépben, az örömadó ráadásban, az élet emelkedettségében… „Gondűző!” „Búfeledtető!” – mondják a versek a borra. Mintha ez a gyász-oszlató képessége már itt, szöllőbogyó-korában is benne volna.
Szüretkor bor megy le legkevesebb a torkon. De a szüretelők is vannak olyan hangosak, mint a részegek.
Mi ez a mámor?
Bacchus nem dalol; rikolt. Nem táncol; ugrik.
Nem szeretem a néma szüretelő hegyeket.
Valamikor a seregélyt a tőkékről puskalövéssel riogatták.
Ami por maradt, szüretkor dörrent versenyezve el.
Hogy zengett a táj! Hogy zeng a gyerekkor!
Hát még apáink ifjúsága.
A filoxérátlan Magyarhon!
Rom és rom. Lát ezt az utazó a szöllőhegyeken is.
Még hozzá frisset.
Beomlott borospincék. A föld horpadásában burjánzó akác.
Összedőlt présház. Vagy ha még áll is, üres, azt leheli. Körötte krumpliföld vagy vadóc rétecske; gyepes hullámvonala jelzi az egykori szöllőt. S egy-egy visszakorcsosult zöld venyige-szál.
A vidék máig nem tudott fölserkenni abból a századvégi istencsapás-sorozatból, amit a nép – sóhajtást és kézlegyintést bocsájtva – ezekkel a szavakkal emleget: a filoxéra, a peronoszpóra, a lisztharmat.
Az amúgyis szegény falvak még jobban megnyomorodtak. Jó, ha a kukorica s a rozs meglett s nem a nemes ráadás, a bor.
Hajdan a török alatt kopaszodtak úgy le a hegyek az éltető erdőktől, mint most – kik alatt is? – a vidító tőkéktől.
S egyre terjedt, áradt a köves, sziklás talaj, mely felső rétege elvesztével már alig tűri meg a növényt.
Kivéve azt, amit viszont imád.
A szöllőt.
Meg a mandulát.
Meg a levendulát.
Mintha ezek indultak volna itt is, ott is egy új, egy ezúttal is barbárság-visszanyomó hadjáratra.
144Délfelé száguldtában, a híres hadi-úton az utazó Akali elhagytával különös új zöld-rengetegbe jut. Egy óriási szöllő-Bakonyba, mely útja két oldalán csak nem akar fogyni.
Kár, hogy nem járt hét évvel ezelőtt itt az utazó. Szeme akkor kétszeresen üdülne. Mert akkor még csupa kő fehérlett erre.
Ilyen óriási telepítés csak összefogott erő munkája lehet. S mi telhetik még az ilyen erőtől!
De – mint mindig, amikor okunk volna nagyon is lelkendezni – legyünk csak nagyon tárgyilagosak.
A Kárpátok és az Alpok jóvoltából, amelyek hatalmas tengerükkel már messziről udvariasan visszatessékelik az erretolakvó zordabb föllegeket, a magyar medencére eső úgynevezett fényórák évi száma – vagyis amikor derült égből süt a nap – lényegesen több az európai átlagnál; eléri az évi ezerhatszázat is. 1961-ben csupán május eleje és szeptember vége közt 1395 volt. Ez egyik oka: ezt az országot a természet is gyümölcstermelésre szánta. A másik – ezzel egyenlő értékű s ugyancsak kivételes körülmény –, hogy az ország tekintélyes területe lösz vagy lösz keveredésű. A jégkorszak vége felé, az újratámadt meleg óriási szélviharokat kavart. A föld porát – a legjobb humuszt – csaknem a csillagok magasáig verte és keverte. Ahol vastagabb réteget alkotva leülepedett, ott nincs aszály, mert ez a szivacsos áldott talajfajta valósággal tárolja a nedvességet, a gyökérzetnek, főképp a fáénak s a szöllőének. Ahol lösz van, ott az ember megjelenése óta kultúra volt, gyümölcsöskert. Legemlítésreméltóbb lelőhelyei Kína ősien művelt vidékei s Európában azok a helyek, ahol a vörösbor is remek: Burgundia, a Rajnavidék, Magyarország.
Tőlünk északra a szöllő alig ér valamit; ahogy tőlünk délre az alma sem.
Találja ki most már maga az utazó, hogy – a középkori francia jelentésre gondolva – mivé akarná átalakítani szűkebb hazáját a kalauz.
145
Szüret a Badacsony-hegyközségi szövetkezetben
Бадачонь. Уборка винограда в горном сельскохозяйственном кооперативе.
Weinlese, Badacsony – Weinbaugenossenschaft
Vintage at the hill-community cooperative in Badacsony
Les vendanges de la coopérative vinicole de Badacsony
Szüret a badacsonyi Szőlészeti Kutatóintézet Kísérleti Gazdaságában
Бадачонь. Уборка винограда в опытном хозяйстве научно-исследовательского института виноградарства.
Weinlese, Badacsony – Versuchswirtschaft des Weinbauforschungsinstituts
Vintage at the experimental farm of the Vinicultural Research Station in Badacsony
Les vendanges dans la ferme expérimentale de la Station d’Ampélologie de Badacsony
Szüret a Badacsony-hegyközségi szövetkezetben és a Szőlészeti Kutatóintézet Kísérleti Gazdaságában
Бадачонь. Уборка винограда в горном сельскохозяйственном кооперативе и в опытном хозяйстве научно-исследовательского института виноградарства.
Weinlese, Badacsony – Weinbaugenossenschaft und Versuchungswirtschaft des Weinbauforschungsinstituts
Vintage at the hill-community cooperative and at the experimental farm of the Vinicultural Research Station in Badacsony
Les vendanges dans la cooperative vinicole et dans la ferme expérimentale de la Station d’Ampélologie de Badacsony
Szüret a Badacsony-hegyközségi szövetkezetben
Бадачонь. Уборка винограда в горном сельскохозяйственном кооперативе.
Weinlese, Badacsony – Weinbaugenossenschaft
Vintage at the hill-community cooperative in Badacsony
Les vendanges de la coopérative vinicole de Badacsony
Szüret a Badacsony-hegyközségi szövetkezetben
Бадачонь. Уборка винограда в горном сельскохозяйственном кооперативе.
Weinlese, Badacsony – Weinbaugenossenschaft
Vintage at the hill-community cooperative in Badacsony
Les vendanges de la coopérative vinicole de Badacsony
Szüret a Badacsony-hegyközségi szövetkezetben
Бадачонь. Уборка винограда в горном сельскохозяйственном кооперативе.
Weinlese, Badacsony – Weinbaugenossenschaft
Vintage at the hill-community cooperative in Badacsony
Les vendanges de la coopérative vinicole de Badacsony
A fény, a szín, a toll, a lomb, de még a gyümölcs is: cicoma a tájon. A tájak, akár a nők, meztelenül vizsgáznak mivoltjukból. Ne társuljunk tájhoz sem tartósan, amíg nem láttuk dísze nélkül.
Meztelenségében is, mondanunk sem kell, csak az emberiesült táj érdemli figyelmünk. Az eredendően lombtalan, szántatlan, virágtalan táj épp úgy nélkülözi a bájt, a megadás báját és békéjét, akár a folyton pucér párducok vagy kannibálok. Aminek nincs levetnivalója, annak nincs meztelensége. Soha nem költőibb a barázda-sor, a szöllőtőkékre vont bakhát, mint vékony hólepel alatt. Óh, egy zúzmarás gémeskút, egy fehér süveget kapott boglya, egy jégcsapos istálló-eresz vagy juhakol, amely azt bizonyítja, hogy bent melegség van, élet van: küzdelem a fagy, a halál ellen! Hótakaró alá bújt megművelt – megcivilizált – síkságra tekinteni minőségileg pontosan az az érzés, mint alvó gyermekeink tagjainak körvonalait szemlélni a paplan fehér domborulatain. Az élet eszmélet nélkül is él! Munkál a jövő szunnyadtában is! Megőszült agglegények kapnak családapai élményt megállván egy-egy hóban heverő völgy fölött.
Hogy kétkezi népünk jófejű, annak egyik s nem utolsórendű bizonyítéka, hogy földművelőink legtöbbet akkor járják a hegyeket, amidőn ott már semmi dolguk. Amidőn átfordítva a bakhát, erjedésre sározva a törköly-cefre, betakarva a fügebokor, s a hordókból egy kordulás nem hallatszik: kiforrta minden rossz gőzét a bor.
Vállán tarisznyájával, tarisznyájában csattosüvegével naponta miért botoz föl a présházba a síkos utakon a földmíves? Semmi másért, mint hogy a vacsorához illő borocskát lehozza. Miért nem hoz le házi pincéjébe egy hordóval vagy – demizsonjaiban – egy hétrevalót legalább?
Kérdezzük meg a messzi-földi utazót, akit útja szöllőhegyeink közé vezet, minek nézi vajon a hegyeink déli oldalain százszámra fehérlő nyájas házacskákat? Amelyekhez telente még csak nem is ösvény vezet a hóban, hanem gondosan egymásba rakott lépések nyoma? Kis paraszt-tanyák? De hisz se ól, se istálló körülöttük. Sírboltok?
A bennszülöttek elsietik a választ, ha – rámutatva a házacskák mögött lapuló domborulatra – az idegennek felvilágosításul e szót ejtik ki: pincék. Szolgálják azt a célt is ezek a kis épületek. De ki látott már fűthető pincét? Mert e házacskák 153mindegyikén kémény díszeleg s a kéményekből telente vékony füst dugóhúzója emelkedik az égre, vetvén feledhetetlenül finom árnyékot a hóra. Tudnivaló, hogy a szén fekete füstöt bocsát, a fa kéket. A gyümölcsfa azúrkéket. A venyige már-már zöldeskéket; bizonyos fajtából türkizkéket, – megvannak még e füstöknek is connaisseur-jei és amateur-jei! Szerzőnk is az.
Az apró házacskák – funkciójukat tekintve – kápolnák. Egy oly mértékben életigenlő, hogy túlvilágra igényt sem tartó: imát, könyörgést elhárító hit magányos elmélkedő helyei.
A férfi, aki nyakában tarisznyával, tarisznyájában alkalmatos üveggel a síkos hegyi ösvényen a téli nap végén üggyel-bajjal fölbotozott, palackját a csapból telecsurgatván, majd némi bort egy kis korsóba is eresztvén, ez utóbbit nyugton elfogyasztandó, most kisded tűzhelye előtt ül, percenként távolabb a gyermek-zsivajtól, a nő-csatérolástól, a völgyi falutól. Szertartásosan rakja áganként a tüzet s kortyolja közbe-közbe italát, s tépdesi, ha van, bajszát klasszikusmód. Mértékkel iszik, nem csupán azért, mert a síkos meredeken le is kell jutnia, még pedig sötéttel és fagyban. Az alkoholisták szektájával szemben, amely üdvösségül a gondolatok megsemmisítését vallja, e hit rítusa a gondolatok súlytalanítását, megtisztítását, léggömbként való világgábocsátását rendeli. A tűzhely oly aprócska helyiségben van, hogy a magányos áldozó félkönyékkel az ablakdeszkába dől. Letörli a párát a pici üvegről s letekint a dombok végtelenjére, ahol élete munkát és tervet kapott, s ahol most a szöllőkarók lándzsasorai védik a művelt létet, s a végtelen tóra, ahol öröme és képzelete szárnyalt, s ahol a vitorla most szánkót röpít.
Milyen a megtestesült gondolat? Hasonlatot erről írók s költők nem egyet nyújtottak papírjaikon az olvasónak. Tegyük ezek sorába azokat a kék és még kékebb füstöket, amelyek e hegyi elmélkedő helyek kéményeiből azzal a szelíd rendeléssel lengenek a semmibe, hogy emlékezetünkben ég tudja, milyen vigaszul, örökre megmaradjanak.
154
Jégvitorlás
Буер.
Eissegler
Ready for ice-sailing
Un traîneau à voile
A balatonfüredi öböl télen
Балатонфюредский залив зимой.
Balatonfüred, die Bucht im Winter
The bay at Balatonfüred in winter
L’hiver dans la baie de Balatonfüred
A Balaton jegén
На прогулке по льду Балатона.
Auf dem Eis
On the ice over Lake Balaton
Sur les glaces du Balaton
Kilátás a Badacsonyról télen
Вид с Бадачони зимой.
Blick vom Berg Badacsony im Winter
View from Badacsony Hill in winter
Panorama d’hiver, pris du Badacsony
Kilátás a Badacsonyról télen
Вид с Бадачони зимой.
Blick vom Berg Badacsony im Winter
View from Badacsony Hill in winter
Panorama d’hiver, pris du Badacsony
Megdermedt hullámok
Застывшие волны.
Erstarrte Wellen
Frozen waves
Les vagues figées
Rianás
Лед трещит...
Eisspalte
Split in the ice
La crevasse des glaces
A balatongyöröki móló
Мол в Балатондёрёке.
Mole in Balatongyörök
The mole at Balatongyörök
La jetée de Balatongyörök