|
Söprögetek az udvarban és a kertben. Milyen rég söpörtem már a földet! Nézem, vizsgálom a szemetet, melyben minden új számomra és tiszta.
Sok a toll. Szokatlanul sok a madárszárny: az észrevétlenül legombolt terepszín mellény. Milyen finoman, virtuózan esztergályozott csontforgók!
Hová lettek tulajdonosaik, a madarak? Hová lettek?
Kékké lettek.
Simogatom a lapát fényes nyelét. Az erős napba nézek, könnyezek. Kékké lettek. Kékké, és evezőiket aláejtették.
Sárga, piros szárny egy sincs. A nemesebb énekesek könnyebben oldódnak – öncsonkítás nélkül – a semmibe.
Kékké lettek a szürkék. Nekik sem kell immáron igyekezniök. (Künn már a belső kényszer…)
Rakásra gereblyézem a szárnyakat, s alájuk gyújtok. Füstjük a vágott hercegovinai dohányé.
|