|
Este van. Szépen ég a brikett a kályhában. Nem találom a vörös borítékot, elkeveredett a sárga és a kék dossziék között. Pedig kár, mert most fontos lenne az a feljegyzés első bricsesznadrágomról: szépen kidolgoznám itt a kályha lángja mellett.
A mentolos dobozban egy kis újságkivágás (Politika) van. Íme:
Nagradu radničkih saveta dobio Bojan Bem, Čačak, 3. oktobra
Na 10. memorijalu Nadežda Petrović, koji je otvoren u Čačku, dodeljena je tradicionalna nagrada radničkih saveta čačanskih organizacija udruženog rada. Ovog puta nagrada je pripala Bojanu Bemu iz Beograda za sliku „Crni pas”.
Nem volt róla tudomásom, hogy Bem valaha is festett fekete kutyát. Különben, fehér kutyáját áthoztam ideális helyéről, szobámba a dohánytapétára…
Tegnap rendezgettem verseskötetem kéziratát (egy klasszikus repróval ellátott desszertesdobozban tartom – még nincs címe, bár a napokban felírtam G.-nek néhány számításba jövő változatot: világpor, nullás liszt, gipsz, láthatatlan púder…), és úgy határoztam a celebesz celebesz nélkül című ciklusból kihagyom azt a versikét a bricskáról. De sehogyan sem tudom eldönteni, mit csináljak vele, mi legyen a sorsa, mert nevetségesnek tartom eltépni, eldobni, elégetni, ám felettébb nevetséges lenne megtartani is…
|