|
Száz éve nem volt olyan szép nap, mint tegnap. Ma beborult. Kékestetőn (hallom a rádióban) már esik a hó.
8 órakor három varjú ereszkedett a diófánkra. Előbb még a tyúktenyésztő diófáján álltak. Annak tetejét, úgy látszik, kevésbé verték le. Szinte dióra állhattak. S tán éppen azért billentek meg, szálltak át ide.
Nézik az udvart. Engem látnak-e itt benn az ablak mögött?
A kutya felnéz rájuk. A gerléket, verebeket, cinkéket már megszokta, de ezek a nagy fekete madarak szokatlanok számára, nyugtalanítják, bár innen az én látószögemből: összetartoznak. Feketék. Szeretném, ha ideszoknának. Jövőre nem kell ennyire leverni a termést.
Átlátok a csőrükön, ahogy beborítva nagy szárnyaikkal a kis udvart egy-egy dióval fellebbennek, át, akár egy szarucsipesz szárai között.
|