|
Bár egyedül vagyok, mégis magamra zárom a szobaajtót.
Megérintem az asztalt.
Összepárosítom a zoknikat. Beállítom az órát, de nem húzom fel.
Megérintem az asztalt.
Nézem a tarhós bögrét. Leáztatok két zöld bélyeget.
Előkeresem a kristálykoponya fényképét.
Megérintem az asztalt, meg, mind finomabban.
Kizárom az ajtót. Majd holnap folytatom.
Nincsenek illúzióim: engem sosem fog megérinteni az asztal.
Menet közben felhúzom az órát, de nem állítom be.
|