|
Egy rossz búvárszemüveg is előkerült a ganéjból. Abbahagytam az ásást, és a vásári cukorrúdra emlékeztető locsolócsőnél alaposan kitisztítottam, megmostam. Fiam boldog, máris a fején a nagy, fekete gumiba ágyazott szemüveg. Igaz, az üveg be van törve, egy darabkát ki is kellett piszkálnom, de a levegőben így is megteszi, meg, sőt.
A ház (Virág utca 3) előző tulajdonosai egykor igen jó módban éltek (a családfő két-három nagybirtokot, vállalatot is tönkretett mint igazgató, mielőtt külföldre távozott) – ezt a szemétdomb és most a ganéj felszámolásakor elemzésekor is pontosan láthattam. A legfiatalabb gyereknek természetesen a mélytengeri halászat volt a hobbyja. Amikor először jártunk e házban (a cserét ajánló újsághirdetés megjelenésének napján), az ő szobájába is bepillantottam: akárha fekete emberek lettek volna a falra szögezve.
Nézem a fiamat, és valahogy szuggerálni próbálom neki, ne a mélybe, a magasba igyekezzen. A magasba! A magasba se. Srégen, ferkelt igyekezzen inkább. Ferkelt… Ne, ne igyekezzen ferkelt se, mondom, ismét a ganéjba nyomva az ásót. Ne igyekezzen. Ne.
|