|
Az első méhecske! (Január 23-a van!)
Alig néhány centiméterre tőlem, az üvegtáblának ütődött. Az első halk mondat ez a tavaszról.
Tavaly 76. május 10-én e néhány sort jegyeztem a Virág utca 3 című füzetbe:
Ma ettem az első zöldbarackot. Ha egyetlen ízt kellene választanom a világ ízei közül, tán éppen ezt az ízt választanám, hiszen ebben van benne leginkább gyermekkorom is …
Mint vak-ábécét simogatom a barackfa kérgét – a mondat végén mézgába ragad az ujjam.
És valamiféleképpen az a május 10-e a mai naphoz kapcsolódik – így másolódnak össze füzeteim, s lesznek valami egészen mássá, mint ahogyan eredetileg elképzeltem, persze még mindig az irodalmon innen. (A gyerekek Szlovéniában vannak síelni nagyanyjukkal. Mondottam, ha átmennek Olaszországba, vegyenek nekem szép, finom füzeteket… Igen, jön a tavasz és sok-sok füzetre lesz szükségem.)
Gerléimet néztem éppen, amikor koppant, bekopogott a méh. Gerléimet néztem, és már-már hangosan mondottam:
Ez az, amit én mindig is akartam: nyakukon fekete gyűrűvel e szűzi hamuszobrocskákat!
Olyan ez a nagy ablak, mint egy radar, elsőnek jelez mindent. A kutya valamelyik éjjel kihúzta, körbehúzta az udvaron a cirokmagos zsákot, és most tele madárral az udvar.
Feleségem szalad a kamrák felől, látom, kezében: tojás.
Megtojt a kopasznyakú, mondja, s boldogan emeli a nap felé az első, véres tojást.
|