Sáfrány kis teknőc-rajzára

bár a teknőc már tetoválva tolat selyemtojásból a világra bár díszes szarubarázdákban körbefutó szarufrízeken jegecesedik páncélja a világ nem-virág súlya alá ő úgymond még sűrűbbre veszi a békatok mintáját sűrűbbre mint még hajladozó jégvirágokat a nagyobb fagy sűrűbbre mint bartók ki a magyar a román népi muzsikát tűvel kottázta át és ha most ránézel e kis rajzra: akárha magasfeszültségű áramba markolnál szétrezegtetve agyoncsap – feltámadva immár a rajz-túlvilágon hullámzó léptű csonton szállíttatsz sivatagban egy púpon arabs bár mint mondottam volt már tetoválva tolat ki a habfehér bugyogóra emlékeztető tojásból a hüllő mégis roppant élvezi pajzsán e fürge filigrán-munkát majd kibújik örömében csontjából mint kibújik mint kiszárad majd s marad a díszes csont-alagút a semmi órjás szalvétagyűrűje élvezi noha a rezgő rajz úgy szorítja mint azt az isteni lánykát tanizaki dzsunicsiró novellájában a rizspálinkába-festékbe mártott ecsettel-tűvel bőrére varázsolt nagy póklábak élvezi noha a rezgő rajz úgy zsugorítja bőrcsontját mint héjakarmok ha az ég kútjába húzzák hinnéd húzzák hogy a napot is szaruszelencébe zárják húzzák feljebb húzzák összébb apró jeleket karcolva birkóznak a napban a kőre már mint mocsári hagia sophiát hullajtja s kivájja pikkelyes puháját a héja az emberfia pedig az isteni héjból fésűt szemüveg-keretet borotvanyelet készít