Legyek karfiol

 

 

 

 

 

I. Szennyel

 
a tyúk és rajta a kakas
mind mélyebbre süllyednek a forró mészben
a vérző taraj még tudott a világról
színezte szentképeit
 
két kitaszított angyal
a kanalizáció tágas folyosóin
 
– ó puha vánkosaink
a borsószem töri a leforrázottat
töri a megégetettet
a csontot kettétöri
 
még rezgi a szenny zuhogását
a semmi szeplőtelen ágyneműjén egymásbadőlt
szerelmespár csontkeresztje
 
TŐMONDAT VOLTUNK A VILÁGRÓL
 
süllyedve ki-
süllyedve ki- zuhanva
 
nyálkás falakon
nehogy a kapcsolóba botoljunk megijednél
szűrőkön
szűrőkön rácsokon
 
NEM VAGYUNK
 
a föld leüti a madarat
nő a pont a szabálytalan szárnymondat végén
megsavanyodott a közösülés kenyérfalatja
nem fűz már drótnemiszerv
nagyító gyilok jár vágja át a szíjakat
melyek a méregzacskót a lélekhez kötötték
 
az én homokzsákját szórva
minden
minden külön-külön
külön-különminden léghajózik
fekete zászló alatt
fekete zászló alatt elhajózik
 
SZENNY NEM HAGY SZENNYET
 
angyalom szól végre ő is
angyalom szól végre ő is a mész beoltatott
leszerelt fejű
a négy
szavak
sarokban
ZENEKALODA mondom tovább kurblizva AZ ANYALÚGOT MI SZÜRCSÖLTÜK
 

II. Kövekkel

(késő őszi rózsabimbó)
tetves zöld nyelveid lefagytak
így fagyott le a mindenség az ő homlokáról
földet          döfködő          jégcsapok
most már csak a bólogatás van: van.
szívemet döfködő kis nemiszerv
fel bírod-e még pumpálni
hogy átússzuk a langyos folyót
fájó szívemet döfködő majomfaszhegy
hogyan lebbenjen az angyal
kövekkel
 
versírás zuhanása
 
csobbanás nélkül
 
kövekkel
 
csobbanás zuhanás nélkül
 
versírás kövekkel
pecsétviasz a habzó veszett szájon
vérhaséj
a semmi
a semmi jön ki
kés fokával tisztított belek
vérhaséj
a semmi
a semmi tolul be
késsel kapart csontok
a semmi
a semmi tálalódik
félre-
félre- semmirevert
semmirevertfélre- harangok
mocsár wertheimszekrényében
madárszív
már pöttyös fürdődresszben
vattacukorral közelíts
vattacukorral közelíts kövekkel
AKASZTVA MÉG ELÉLHETTEM VOLNA
forogva
leejtve a papucsot
ostyaszemétben a trafiktól srégen
 
és a többi új betűvel:
 
felkiáltó i-vel
 
sár-betűvel
 
a kefélő v-kkel földnyelveket pusztít
 
nem nem
(dolgozva (dolgozva)
itt
még elélhettem volna
keresztbedöfött üvegkarókon futva
TISZTA
 
DARABOKRA
 
HULLvA
 

III. Karfiollal

megöregedtél
megöregedtél mire kigomboltad
megöregedtél
megöregedtél kigombolnak
 
begombolnak
valaki kikapja lábad közül a fehér rózsát
követed
óriáshal májából fűrészelték
a sarokig követed tekinteteddel
óriáshal májából reszelték
ki a felszínes ember e túlvilágon
haját dicsérted
haját dicsérted és éppen haja nem volt
felszínes ember
felszínes ember   mennyezetre ragadtál
 
leejtetted a bakancsot
ki a legszebb az egérlakta patkánylakta görénylakta kis országban
 
levetetted a púpos zubbonyt
térdig bolhában
fogai között fehér rózsával
kit gesztenyesütők sem segíthettek
szívén forró paripacitrommal
kit bárányai sem bégetnek
kenyér után matat
követem
a sarokig követem tekintetemmel
kagyló szarkeresztje előtt térdepelve
táskámban tömör labdával
 
A MÉG FORMÁLÓDÓ KÖLTEMÉNY
ajtó
körül lyukakkal
méhek balzsamozzák az egeret a patkányt
a kaptárba szorult orrszarvút
hátán tizenhétben helyben ugrott megállt az óra
méhek balzsamozzák gőzölgő viasszal
a lányt
arcán álarc
kosarában karfiol galambok
angyalom szólt ismét
angyalom szólt ismét dürer nem látott orrszarvút
 
  nemlétező dudorokkal dolgozz
ha az orrszarvú tülkére karfiolt tűztek volna
ha előbb szép ívben te is karfiolt háríthattál volna
és csak utána zuhansz közénk vissza újra
ha karfiollal hónod alatt fényképeztek volna
ha karfiol közé rejtettek volna a kofák
ha a lányok karfiollal dörzsölték volna bokád
ha még egyszer havas karfiolba haraphattál volna
ha karfiolt görgethettél volna fel
karfiolt mindig újra
szívedet a poloskát ha fagyott karfiollal nyomhattad volna szét
ha karfiollal tömött koponyával vicsoríthattál volna
ha karfiollal vertek volna agyon
s a gödörbe utánad karfiol zuhogott volna
ha karfiollal
most és mindörökre harmatos karfiollal hálhatnál
most és mindörökre harmatos karfiollal hálhatnál hulla
 
     halott sem lehettél
 
HULLA
 

IV. Nádszállal

a nagy petróleumoskorsót
a padláson találtad amikor a levelet
utoljára hagyod
mintha csak így is tervezted volna
a buddha kisebb
most nem óhajtod porcelánkövérségét
az első fordulónál a vánkosba dugtad
üres szobában jobban érezni enyhe bűzét
és majd utolsó hurcolkodásod után is
még soká világít a fekete tojásból a lidérc
a gyerek megkondítja
jól égetett
tenyere élével a mester meg-megütötte
a lágyan forgó türemlő masszát
de az ütések is körbe fogództak
szépen (DURVÁN) formált
egyedül maradsz
mint bedörzsölt rühes koponyában
körüljárod
lépteid belülről kongnak
tudod magaddal viszed
rég elhatároztad magaddal majdnem mindent
kihúzod a nádat
tétován tartod
a nádat is vigyed
lesz ott bőven az új vidéken
igaz voltam emberek között akik nem tudták
mi az például hogy: MÁK
pont minden szavuk után
pontra pont
keresztben és összevissza is pontok
tartod a nádszálat
ha válladra emeled a korsót
fogaid közé veszed
döfőszerszámmal pózoló fegyverhordozó
alig tartod már nyüszítve
eldobnád
hogy eldobni valamit üres szobában
eltörnéd
kivérezhetné ujjad
kivérezhetné szád
vagy útközben dobni el
akkor meg már miért nem tartanád
végig
málhádon gubbasztva
városon-falun keresztül
széttaposott vérebed sárga bőrén
a semmi mozgó sörét-gúláján trónolva
miért ne tartanád végig
valamit tartanod kell
mint egykor tartották közömbösen
tudatában a téves világképnek
az elefántok a földet
valamibe majd úgyis kapaszkodni próbálsz
földbe vagy egekbe fúlva az utolsó órán
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
mert ha közben ólompontot is kap
szemei közé
mint egy hindu lány
mint az a hindu lány
a pézsmapocok nem ejti el zöld nádszálát
mit hasában a nagy vakságot látó kis vakokkal
velencéjéhez szállít
csak összeroppantja
a szív mákba hempergetve már az is
elhaló hullámverése dobja partra
némává-felvágott nyelvét
üti
le
a tetőmély temető üvegcölöpét
legalább a mocsár lélegezzen
meneküljön a karfiollal tömött kis koponya alagútján
amin az arzént és a fűrészport betáplálják
hindu lány
hindu lány
falaink között csak a: s(ír)ás.
gyöngyszemeit a szűcs
a halál hajóablakaiba rakja lakkozza körmeit
hindu lány
hindu lány
nem tudunk egymásról de még együtt követjük
saroktól sarokig az üvegtáblát cipelő aggastyánt
s ha megbotlik majd zuhanunk csörömpölve mi is
háttérbe tűnnek a halántékcserepek
mi szüksége is fejére a hasbeszélőnek
hadastyán orfeusz mint roppant citerát tartja
miért ne tartaná végig
nádszálát
és mákot lát
mák folyik már
és nem karfiol türemlik
a tarkó ólomnyílásán
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
és jelentéktelen változtatásokkal
figyelembe véve hozzátartozók jóakarók sugallatát
 
a fej leírattatik
 
a gerinc már csak mint gerinchúr
 
a lét mint esthajnal
megismételtetik a fogadás
a zöld fekete-fehér harakirije
állatkertünk zebrái trappolnak
tériszonyunk kedves tájékán: SZIK ÉS MÁK.
újra kezdődik a játék
ólomkatona csöppen
egy gyerek átlátszó zsákban
megtöretve az esthajnal prizmájában
halat visz a fenéken
a lecsapolt tó közepén két papucs
emlékszem tolongtak hogy lássák ahogy vízre lép
és nádszállal egyensúlyozva
elindul ki tudja hová
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
veréb csörren az ablak alatt
hajnalodik tán
a kilakoltatott koponyában
égve felejtett villany a tavasz
puha toll óvja csitítja a rezgő gerinchúrt
vagy csak az ágy kínoz valakit
leveri szemüvegét csörrenő fogsorát
nem keserítette napóleont ágycsikorgás
petróleumos falakon matat
nem ismer magára önnön vérfoltjában a poloska
éjfelen maradunk tán örökre
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
a padláson találtad a korsót
amikor tükörbe zuhant a sonka
a levelet
levélben a selyemharisnyát
amin lemásztál
mert
mert közben eltűnt a létra
 
utolsó jelentkezésem brizbánból
 
az is késve
 
zsebemben rövid kirándulásunk összetolt poharával
 
újból melb-ben
 
képeim és könyveim között
 
míg fúj és esik
 
nem nyitok ajtót prágának
 
jól melegít e kis kerozin-kályha
kihúztad a nádat
most fogaid közé veszed
és enyhe bűzt fújsz szerte a világba
mi is maradna utolsó hurcolkodásod után
ha már mint jó boltosok a kopott rőffel
a nádszállal sem mérhetsz
a nádszállal sem mérheted
a bűz a bűz
 

Legyek

 

1.

mert bevehetetlen vár a torta    (írtam)
 
el is esett      dicsőn?      azóta
némafilmeken üti így össze pincér bokáját valamely idióta
és repül repül ajtónak ablaknak karamellizálódó legyekkel
a puha és kerek költemény
égitest édességből
mint ahogy a sirius béta égitestek között a szemétdomb
a késlapát
szeretjük akár a katonatükröt: hátulján tank szívkeretben.
még ostyaemeleteket menthet ékalakban
ne nyald a habot
csontig tiszta ujjad
gyereket eszel ha édességet
gyümölcslé ereidben gyermekeid ha ennivalók
f. a pálmák között meztelen
lesi a kis cukrászgyereket
görög édességek
már elérhetetlen sós istenek
istállónk nagy sókristályai
csillagok szamárbőrmennybolton
már elérhetetlen sós vizek
hajótörött-karikatúra
lám-lám mire fanyalodtál
félmandula- és vaníliarudak citromreszelék
narancscikkek és áttört forró gesztenyék
legyek
szelek minden irányból krémporokkal és porcukorral
édes istenem
vérhaséj
harmatlégy
csupaszemlégy mint amikor még mondtad:
„préselt papírtálcán XX gyertyacsonkkal
látni vélem a történelmi kontinenst”
majd
„nem látok semmit
de csak azt nézem
mint kirakatüveget ha nyaltunk”
agy: vagy-vagy: vaj-
alja
szétszórt sárga irónok szalmáján
újságtölcsér
habja
legyek
még néhány töltött bonbon
és pont
a túlvilág ízetlenségei
édespusztád szélét is gyorsan elérted
légy
 

2.

hatalmas fekete rajztömbbel hóna alatt szállt
a tömött villamosra maga készítette dísszel a nyakán
a lány
még csak egy zongora hiányzik szólt valaki
s a papirosok között valóban volt egy zongora is:
eladtuk
feltoltuk a dombra
 
forgó fekete széken
 
felcsavarom nem érek le
 
lecsavarom nem érek fel
 
ha felérek ha leérek
 
nem érem el
 
mind messzebb
 
háttal már:
 
visszapillantódra túlvilág gőze csap
 
sehol vidéked karfiolnapjai
 
bikacsöktormák csak
 
sehol időd ejtőernyős magjai
 
a mákdaráló csal
rég elhatároztuk tán még a dombról lejövet
halat eszünk ha kifizetik
halat és marcipánt
a váz hegyeit tán nekünk köszörülték
díszes hajót húztunk torkunkon a puha palackba
leadtuk a pontos döféseket
mi minden élt
a piros sárga zöld apróságok utolsó rángásai
még egy-egy csöpp édes váladék
felhangoltak
lehangolódtál
s most vékony csonttűkön játszol
ha játszol
„eljátszom mi játék: életem.”
fenn a dombon pásztor
hóna alatt fekete bárány
gyereksereg fut a pokla után
legyek kapaszkodtak motorrá bennünk
csengő jelzi a végállomást
üveghangon énekli a farkas a halált
 

3.

fekete tányérok a tisza felett
leonardo a főpincér az utolsó vacsorán
hosszú tűvel döfi a marcipánt
a kanyarban júdás: örvény.
vadászünnepségeken keresztbe tett fegyverek sortüze
legyek derékszögben
 
vagyok derékszögben
ahol a sírok voltak mert voltak nagyobb sörétek is
meggyfák
túl makkos
zöld mező: istenem.
és hasonló sorok
a fenékre állhatok mint óriás elsüllyesztett szobor
hajszálvékonyan sípoló péniszek
a tükörben szeretkeztünk mi is
fujtás
sörétmérő edénykék
oxigéngyöngyök gurulnak felfelé
nyakadról letépték a magad készítette díszt
legyek
sehol egy nagyobb falat
rajtam kívül ki már belül vagyok
nagyon: jónás.
s ha jövök majd a rectum hajóablakán
farkaslegyek
a majom paradicsomát nyomja a rácsnak
s vár
dél felé a hattyú mindig arra jár
tiszta ujj toalettpapiros vágott dohány
botlégy
kalodalyuk az ég
vagyok hegyes-
vagyok derék-
vagyok tompa-
vagyok
légy
 

4.

A POKOL dús remek forma (koncz)
mint uccello szép cacciája
üldöző ó üldözött ó üldöző
egzakt összevisszasága a bársonyon
 
az a hat őz tán nem is kellene
nehéz rács helye
fák
e pákás kis pocsolya nekünk
 
az a hat őz tán nem is kellene
25 agár
hajszálvékony fehér gerellyel 12 hajtó
finom kis kezükkel mint sartre ha előad
16 fonott farkú lovas: a pokol az..........
 
az a hat őz tán mégse kellene
sintér tartja a glóriát a szent felett
a pokol az a költészet
minden más az a pokol
vagy ahogy jancsó mondaná koreográfia
gobelinéj visszája
hajnal pacsirta és bitó
dél
 
az a hat őz tán mégse kellene
persze van még néhány szép meghatározás:
„pokol is csak pokolban van” (holan)
„ott a pokol ahol vagyunk” (marlowe)
van még néhány nagy kép
de az ő látószöge (oh anima mia)
már örökre akár a vaké
szavak helye
szavak helyén
kis bőrzsákból kármin
mínium hártyapakolásban
bogárkátrány citromszín lepkevér
szélvédőnkön mint fekete nap egy csupaszemlégy
 
az a hat őz az a hat őz
 

Karfiol-tanulmányok

oláh sándor emlékének

 

1.

olykor– – – – – – – – – – – – – – – – – – –
(ha új nevét keresném oly-kornak nevezném e főzelékfélét)
olykor te is mint ő
münchenből érkezett az állomástól fiákeron
a hang gipszként folyt belé: megsüketült.
a föld angyali daganata felé kapsz
már-már mondanád is: megvan.
elhessinted a kést
gyermekeid lábaskáit
hagyd még az asztalon
szénnel vonalazod a feltűzött papirost
kockás terítő
pucolt csirkék: soutine még nem volt divat.
rézmozsár: másoltad velázquezt.
a kisdeszkán kettészelt hagyma: könnyezel.
egyik kezedben ecsetcsokrot
másikban légycsapót
a legyek is várják már
főzelékként csorranó napunk
még zsúfolt
mintha zsúfoltnak látnád
szemeid kinyomja a gipsz
minden ott van
semmi sem történt
csak most ürességnek nevezed
a vonalazatlan részt
a keretet
a hátteret
nem látod: sírsz. az ablakot az ecetfát
pedig te vágtad le róla a lányt
most elhatárolod
még bejelölöd a bárdot
körül fixálsz is mindent
a szavak tiszta üvegén nézed
ott van
rámutatsz
kimondod ahogy megeszed
„karfiol volt ebédre”
ősz legyek
most sikerült összegyűrnöd a gyűröttet: abszolút.
magadhoz szorítod
mintha csak fényképezkednél vele
lefejtesz minden feleslegest
akárha rákot törzs nikkelfogóval
letördösöd a koponyacsontokat
a hab most
gipszagy
valami vaskos belső halotti maszk
tudni akartad
(tudod?)
mit gyűrsz majd utolsó falatként magadba
ahogy az a halálraítélt is pontosan tudta
utolsó kívánságát
bécsi szeletet és zöld salátát kért
 

2.

tovább már nem tágíthatod
a dalból vízbe ugró béka körei
elhalnak az éj bársonytonnái alatt
pontosan tudod meddig ért
hol halt el tán szép gyűrűzésed
ujjaid hegyében gyökérfüggönyös partok omlanak
tovább már nem szűkítheted
alulról puha rovar forogtál gombostűhegyen
állj itt
lábaid ha gyengék
dolgozz ülve
a halált egykor kútfalra festették
mit is jelent neked a munka
mi égett el maradéktalanul ma is a hajnal-hamuhegyeiben
mi volt éjfelen
mit csendéletedbe helyeztél
az angyali fehér daganat
felhabzott magában mint délben a kő
ha a nap mérőónja rámutat
mi volt éjfelen papirosodnál fehérebb
mi volt az a fehér labda
átütötte ágyéktájt ólomkötényedet
mitől ütődött vissza éjfelen fejed
megint elaludtál az asztalnál
legyek retusálják homlokod zsírlenyomatát
itt volt
ott van csendéleteden
tiszta-e még szavaid üvegfala
(bársonytonnák és hamuhegyek)
összegyűrted
azt hitted összegyűrheted abszolút
a fehéren izzó lényeget
megzavartad szép zsúfolódását
bezúztad a csontfalat
kiütötted koponyád szájából a földet
 

3.

az akadémia lépcsőin lefutva
nyakadat törhetted volna mint mindig tavasszal
berúgtál egy gipszlovat
új szénvesszőket rendeltél
még münchenben történt
a hárs tövében koszos ládáját ölében tartva
tengerimalackáit etette a lány
karfiolt morzsolt nekik
meglátott és gyorsan előkapta bilétáit
a szénvesszők árát leszórtad
éppen úgy harapták a bilétákat
mint a karfiolt
miféle gumó ez
bökött táblámra bakelitpálcájával a tanár
miféle gumó
miféle gumó ez
kibuggyant
modellünk fejébe nyomtam hatalmas sérvét
miféle gumó
miféle gumó ez
 

4.

tán ki sem jutunk többé
mit is kerestünk idebenn
akár mérget patikamérlegen
mérheted nyelveden a pelyhet
vagy bombák hullnak
a künnrekedtek alagutakat fúrnak
mit is kerestek odakünn
hiába vágsz zsebtükrödön is lékeket
levegőd rég elpipáltad
nem vetettél belőle kenyérszín vályogot
márvány alatt féreg morzsa
poharadból kocka hull
mit kezdjünk magunkkal
nincs feladója e váratlan ajándékcsomagnak
kit lelkesíts az unalom és a patkány bajvívásán
kis virág a japán ecset megfagyott
dörzsöljük egymást mint két farudat
döfködjük a lehelet jégszarvaival
fehér vakondtúrással tele már
padló mennyezet
lepedőn lepedőn lepedőn
ősz csecsemők
holtak vitorláznak fagyott szárnyakon
tavasszal majd lecsöpögnek
ismeretlen hullát találsz zöld partodon
 

5.

morzsolódás/lemorzsolódás
nehéz tömbje alatt
papirosnál vékonyabban
vízjegynél áttetszőbben
a gyerek néha átöleli a ház sarkát
kirántja a lekvárból
tanácstalanul forog vele
feldobja
fut a létrával
csukott esernyővel ugrik
szétszóródás egy pontba morzsolódás
angyal mér bennünket
súlytalanság feneketlen serpenyőjében
be-bekap egy-egy falatot
karfiolon éltek mindig is az angyalok
 

6.

nézed a kezed
már rezeg
víz gyűrődik néha így
ha felkelnél tán ott is hagynád
nem te tépted tollát
légy érintése tesz hús-vérré valamit
hullává azon nyomban
csak a hulla artikulálja tisztán: légy.
ha majd mákként takarnak
a fehér robbanásként átüt
köveznek a selyemszárnyak
ki ragaszkodik még így hozzád
ki futkos torkodon
kering benn a töpörtyűnyi szív körül
csak a légy artikulálja tisztán: karfiol.
 

7.

meszet oltanak
meg is vakulsz
krétán fordul a szögescsizma
szépen mosott zacskóban lóg a mák
folysz
fogysz
te
is
veteményeskert a világ teteje
nagy-nagydolgukat végzik ott az angyalok
pusztába szórt drágakő a karfiol
néz a hal a hold halott
 

Összegszín

aeroplán-vázlatok gyúlnak s buknak
muslincák legyek csapkodnak majd
megnyugszanak a mustban
névsorolvasás: senki.
senki sem mászik ki
benn még lobban egyet a puhafaparázs-
-legénység
utolsó jeleik a rezgettyűk a halálba fúrtak:
rövidek voltak és hosszúk.
kékkőkristályt mértél
szőlőlevél-töltike: halhatatlanságom.
bajlódtál a karfiollal
ó pedig dehogyis volt karfiol az
papirosaid között felhasogatott nemiszerved
interpunkció gödre: ó.
vattalányok vattalányok
havat kereső repülő ember
a lámpás cilinderét markoltad
a székesegyház (notre-dame) két tornya alatt
két cilinderünk
két testvértornyunk nyomorúsága
ecet
ecetfa nőtt a tetőn
a mosópor-réteg fátyla fellebben
kizöldül lassan a fenék
az ajkak között végre szivárogni kezd
a vér: visszavarázsolt tavunk.
a színháromszög kékje zöldje préseli ki
koponyából a piros földi zenét
ott állt a parton szégyenlősen törölgetve
a vért: boldog kinek még futja elfütyörészni amit szenvedett.
a puszta a puszta sodronyzaton
többen véreset fütyültek
a tisztában mossák mint halottat a tó halát
kimászni a párisi regény-ből
„Szakítottam!” mondja maga is
húsdugó = húshang
nyál a zenész a zenész
„Promeni svoju pesmu!” bár
2,40 frank a paradicsom
az articsóka 4
a karfiol: összegszín.
egy bogaras ember a hajón
kéménye egykor tán tülök volt homlokán
egy kesztyűre húzott kéz
édességekkel és főzelékfélékkel
légy (mint gyémánt)
ki-mászni horgonyok madárnyomain
és nem át-mászni
mászni
és nem mászni
nem
és nem
és
nem és
– –      – –      – –      – –

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]