az arc amelybe beletört nád mögött tataroztatik a mosoly gipszfodrait ragasztják a csatorna alá az agy váladékát vezeti más váladékokkal egy gödörbe a szakáll bokrait oltják népesítik be ismét énekesekkel s a holdként kelő puha körmöcske nemsokára újra áshat: szemet. hacsak nem lép rá az asztal mert harmadszorra már karma nő a csecsemőnek hónaljsárga karma mint kávéskanállal meri szíved meri karma egy-két málnakör mit más űrök mákszeme vert tőben férges nyelvecskén az angyalszárny utolsó pehelytollai helyén körmök nőttek ha egy leesik a hús mintha gondolkodna mit lökjön szarut pehelytollat emelem arcom savótálját az űrt szántó lila ekevas elé ha egy leesik a bolhák duplaszaltóval érkeznek a fűrészporpuha szeméremdombra gyémántszilánk nyoma a semmi jegén ki érkezett korcsolyán a pokolba muffba rejtve egyik kezét (csak új hangot üthetsz-foghatsz játékhangszereden) sáros kéz nyúl ki a földből fejetlen légy röppen rézhálón – az ember nem ökonomikusan legel nincs már mit szagolni alulról sáros kéz nyúl ki mákfejekkel csörög szétfeszíti az olló állkapcsát ne rakd szádba ne rágd patád elvisszük a kovácshoz hadd marja kalapács tarkójába az arany jelét beszakad a gomba havas jegén nincs mihez dörzsölni nincs min köszörülni nincsenek összefűzve a csontvázak nincs mit dörzsölni nincs mit köszörülni mennyországpuha ismét minden mint a méh málnalevében véres húságyukban a csontvázak gipsz-másod érjen a világ éléhez gipsz-másod ugrasson lovas rothadt papíron hogyan kerültek a manikűrkészletbe ezek a tűk amiket majd vallatáskor a letépett köröm alá vernek semmi őröl a mákfejekben ne vallj nincs mit a keresztrefeszített karmok színes csokrát nyújtja keletnek nyugatnak a madár szívéről lepattant egy pikkely vizet vegyetek levegő maszatol majd tükörre írsz s a tükör talán még látja magát benned: hulla: kaucsukbaba kezébe haraptál virágürülékkel írsz virágürülékkel írsz alá

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]