Málnakör
kislányom leesett körmére
az arc amelybe beletört
nád mögött tataroztatik
a mosoly gipszfodrait ragasztják a csatorna alá
az agy váladékát vezeti más váladékokkal egy gödörbe
a szakáll bokrait oltják
népesítik be ismét énekesekkel
s a holdként kelő puha körmöcske
nemsokára újra áshat: szemet.
hacsak nem lép rá az asztal
mert harmadszorra már
karma nő a csecsemőnek
hónaljsárga karma
mint kávéskanállal meri
szíved
meri karma
egy-két málnakör
mit más űrök mákszeme vert
tőben férges nyelvecskén
az angyalszárny utolsó pehelytollai helyén
körmök nőttek
ha egy leesik
a hús mintha gondolkodna
mit lökjön
szarut
pehelytollat
emelem arcom savótálját
az űrt szántó lila ekevas elé
ha egy leesik
a bolhák
duplaszaltóval érkeznek
a fűrészporpuha szeméremdombra
gyémántszilánk nyoma
a semmi jegén
ki érkezett korcsolyán
a pokolba
muffba rejtve egyik kezét
(csak új hangot
üthetsz-foghatsz játékhangszereden)
sáros kéz nyúl ki
a földből
fejetlen légy röppen rézhálón
– az ember nem ökonomikusan legel
nincs már mit szagolni alulról
sáros kéz nyúl ki
mákfejekkel csörög
szétfeszíti az olló állkapcsát
ne rakd szádba
ne rágd patád
elvisszük a kovácshoz
hadd marja kalapács tarkójába
az arany jelét
beszakad a gomba havas jegén
nincs mihez dörzsölni
nincs min köszörülni
nincsenek összefűzve a csontvázak
nincs mit dörzsölni
nincs mit köszörülni
mennyországpuha ismét minden
mint a méh málnalevében
véres húságyukban a csontvázak
gipsz-másod érjen
a világ éléhez
gipsz-másod ugrasson
lovas
rothadt papíron
hogyan kerültek a manikűrkészletbe
ezek a tűk amiket majd vallatáskor
a letépett köröm alá vernek
semmi őröl a mákfejekben
ne vallj
nincs mit
a keresztrefeszített
karmok színes csokrát nyújtja
keletnek nyugatnak
a madár szívéről lepattant egy pikkely
vizet vegyetek
levegő maszatol majd
tükörre írsz
s a tükör talán
még látja magát benned: hulla:
kaucsukbaba kezébe haraptál
virágürülékkel írsz
virágürülékkel írsz
alá
[
Digitális Irodalmi Akadémia
]