|
„Figyelemre méltó, hogy Twombly egyik képét Valérynek ajánlotta, és talán méginkább figyelemre méltó, mert ez a találkozás Twombly tudta nélkül jött létre, az, hogy a festő egy képe és a költő egy verse ugyanazt a címet viseli: Naissance de Venus; és mindkét műnek ugyanaz az »effektusa«: a kiemelkedés a tengerből. Ez az összehajlás adja meg talán a »Twombly-effektus« kulcsát. Számomra úgy tűnik, ez az effektus, mely Twombly minden képén állandó, azokon is, melyek olaszországi letelepedését megelőzték (mert, ismét Valéry szavaival, megtörténik, hogy a jövő a múlt indítéka), hogy ez az effektus az, melyet a Mediterrán minden lehetséges kiterjedésében kivált. A Mediterráneum az emlékek és az érzések óriási összessége: nyelvek, melyek – mint a görög és a latin – Twombly címeiben jelen vannak, történelmi, mitológiai, költői műveltség, a formák, a színek és a fények együttes léte, mely a szárazföld helyei és a tenger síkjai között játszódik le. Twombly utánozhatatlan művészete az, hogy anyagából kiindulva (firkálások, mázolások, szétkenések, kevés szín, semmiképp sem akadémikus forma), aminek a nagy földközi-tengeri sugárhoz nincs
megfelelő kapcsolata, a Mediterráneum jelenségéhez nem kapcsolódik erőszakosan.
Mi történik Twombly festményén? Valamiféle mediterrán effektus. Ez az effektus eközben nem »fagy bele« a pompába, az ünnepélyességbe, a humanista művek gondosságába (még egy olyan intelligens szellem költeményei is, mint Valéry, a magasabb illendőség fogságában maradnak). Az eseménybe Twombly gyakran meglepetést (apodeston) visz bele. Ez a meglepetés az illetlenség, a kigúnyolás, a zsugorodás látszatát kelti mintha a humanista felfuvalkodottságból hirtelen kiengedte volna a levegőt. Mi áll távolabb a klasszikusok által oly nagyra értékelt »stílus« szemszögéből nézve Orpheusz fátylától, mint egy földmérőtanonc néhány gyerekes vonása a Veil of Orpheus-on!”
Roland Barthes
„ezt a pálinkát halfejből főzték…”
Domonkos István: A kitömött madár
|