Pilinszky az In memoriam Celan-t készül meg-nemírni

Egy kislányról hallott nem is hallott akkor már rég halott volt különben is nagy a zaj a borpatikában akár egy horgarnyozott esőcsatornában egy kislányról aki az első csók után egész szalvétagyűjteményét fantasztikus szalvétagyűjteménye volt több száz darab tokió és a côte d’azur szállóiból ugyanaz a bácsi hozta a mamának jázmin teát kimonót azt hittem elszáll mint egy pillangó a tatának kést kardot a harakiri rituális végrehajtásához több száz darab tokió és a côte d’azur szállóiból de durvák is nagyon durvák istenem milyen jó durvák a szocialista országokból vannak idők amikor nem csak a vécépapírt a szalvétát is újságpapirosból szeleteljük fantasztikus szalvétagyűjteménye volt a nemzeti múzeum is érdeklődött utána (egyszer én is jártam a játékosztályon a nemzeti múzeum játékosztályán: ólomkatona ügyben.) egy kislányról aki egész szalvétagyűjteményét elhasználta hogy letörölje ajkát letörölje a kis koponya csontlabdájára festett vérrel festett köröcskét aztán meg a vécésnéni mondott valamit hogy az olyan embereket szerette mármint a vécésnéni akik zsírszódát ittak de valami véletlen folytán életben maradtak és záróra után nekem daloltak majd az utcamosók nem kis örömére az összeragadt kutyákat is szerették szétvágni jeges sugárral lefeküdtünk a körúton egy padra egy kislányról hallott nem is hallotta jól az esőcsatornán én sem hallok semmit jó hogy ismét sikerült nem- elérnem (a vers) horganyozott peremét jó hogy ismét sikerült letörölni magas fénye van mint nyitáskor a horganyozott sanknak ismertem egy embert aki a sahtot a sankot is sakknak mondta én csak azt kiáltoztam sekk sekk ő meg azt hogy hallgass már te sekkfej meg volt győződve ott a sahton és nem a horganyozott esőcsatornán fog felböffenni a szerecsen király és mind a szerencsétlen parasztok jó hogy ismét sikerült letörölni ajkam jó rés nélküli csontlabdának lenni majd ismét megkísérelem kifesteni piros crayonnal beszegni ajkam kis csontfűrészünkkel amellyel a mama lecsonkolta a hattyú szárnyát jó lesz könyökcsövet kotorni a nagynéni meg a nagybácsi mindig marakodtak mert a nagynéni muffként a nagybácsi pedig tangóharmonikaként akasztotta nyakába a könyökcsövet miközben a család fuldoklott talán meg is fulladt a füstben a mama azt hitte libát lőtt a tavon s nem hattyút a tata kis csontfűrészünkkel amellyel a mama lecsonkolta a hattyú szárnyát s közben énekelt nem tudom a mama énekelt-e avagy a hattyú kis csontfűrészünkkel cik- cakkban szájat fűrészelek mint a cápának szép szívforma ajkakat próbálok föltépni magamnak és én is énekelek majd a vécésnéninek énekelek mint a hattyú miközben a mama fűrészelte a szárnyát énekelek mint azok az emberek akik zsírszódát ittak de valami véletlen folytán életben maradtak énekelek a nagybácsi majd kísér könyökcső-forma tangó- harmonikáján miközben a család megfullad a füstben énekelek mint a hattyú a vécésnéninek énekelek mint azok az emberek akik zsírszódát ittak de valami véletlen folytán életben maradtak jó milyen jó résnélküli csontlabdának lenni egy kislányról hallott és máris szálltak mint egy dante-illusztráción a côte d’azur szállói felé szalvétagyűjteményét a nemzeti múzeum is érdeklődött utána szalvétagyűjteményét feltöltendő miközben a vécésnéni már nem zsírszódát ivott trubadúrjáról mesélt átváltott egy zsírszódával súrolt asztalra az istent az isten hátát is úgy képzelem el mint egy zsírszódával súrolt asztalt gyönyörű háta volt és az illata az uszadékfáé úgy ütődött hozzám mint uszadékfa a hullához éppen úgy bökdösött többször is hátraszóltam hagyj már engem már száz éve nem erőszakolt meg senki hagyj már ha mondom te hülye akkor meg arra kezdtem gyanakodni valami nedves orrú kis állat bökdös. Ám semmit sem tudunk szólt valaki a zsírszódával súrolt asztal alól semmit a szakálláról olykor egy hópehely ezt nem tudom ki mondta szebb szerkezetű talán nagyobb is a többinél akár a patyolat szőttesben halinakötésű könyv födelén (a NAPOS OLDAL volt a kedvenc könyve meg a VESZTEGZÁR A GRAND HOTELBEN a haláltáborba is magával vitt belőlük néhány lapot de aztán a bagósok elkunyerálták őket közeledtek az ünnepek körül a feldíszített mókusokkal hóbaglyokkal teli fenyvesek amikor a platzon bemutatták neki rejtő jenőt majd egy sáros gödör fenekén bemutatták jenőnek karácsony benőt) akár a patyolat szőttesben halinakötésű könyv födelén a hiba semmit sem tudunk isten szakálláról csak hallszik fentről ahogy gördül alá a lavina amelyet talán éppen az a hópehely mert szebb szerkezetű talán nagyobb is a többinél indított el hallali már nem figyelmeztethet csak hallszik fentről ahogy gördül alá semmit sem tudunk jóllehet mi ciorannal ültünk brâncuşi szakálla alatt s azt is tudtuk a végtelen oszlop lecentiztük valóban végtelen csak hallszik fentről már nem is hallszik gördül alá némán a hallgatás asztalára hiába ismerjük fel uszadékfa- illatát hó- halina érintését a szakálláról semmit sem tudunk csak hallszik fentről már nem is hallszik nem már hallali sem rég csak gördül alá némán a hallgatás asztalára ahol azoknak terítenek akik éhen haltak. Mi nem mondtuk sréhnek de szeretem ha mások így mondják mármint hogy valami egyáltalán sréh a világban valaki ismét petőfit idézte Oh ti szűkkeblű emberek, kik mindenben, örökké szabályokat kerestek és állíttok, jertek ide és boruljatok térdre a szabálytalanság remeke előtt! én álltam sréhen vigyázzban aztán egész nap olyan jó volt azért nem engedek takarítónőt a lakásba nehogy vinklibe találja igazítani kis mint valaki megjegyezte volt sréh képed viharkabátomból hasítottad vásznát nem alapoztál úgy alapoztál ceruza az én csonkom meg ólomfehér egyetlen fogódzóm ahogy a tenyérnyi kép árnya csak még fokozván a kép sréh voltát az ezüsttel rádlizott falon az ítészek (komisszárok) sosem is fogják az ólomfehér s a rádliezüst (én ismertem annak az embernek az unokáját aki feltalálta szabadalmaztatta is persze hiába a rádlit mint olyant ha egyszer meghallgatna az isten a rádlis emberjogait is képviselném) összevillanását érzékelni csak még fokozza a sréh voltát amihez viszonyítva én (akkor már lejöttem a dante- illusztrációról amelyen azzal a szalvétagyűjtő kislánnyal a côte d’azur szállói felé repültünk most már magam sem tudom hattyút vagy libát lőtt-e a tón a tata) az én sréh voltom közönséges striciség pedig borotvakrém az az ólomfehér ott az arcomon kis sréh katonatükrömből rajzoltál volt ugyanis titkon noha láttad (mindent tudtál kétbalkezességemről) minden pillanatban átvághatom ott ahol az üres szegycsontban a légcső hurkot vet jajgató kiáltozásomat azonban mégiscsak helytelen lenne halálomat megelőző éneknek tartani. Igen pontosan innen én úgy vagyok pointillista hogy csak egy pontom van adtak egy pontot mert kértem adjatok egy pontot adtak vagy csak egy légy de már képtelen vagyok képtelen elmozdítani magam én úgy vagyok pointillista háromnapos borostám rádliezüstjétől (találkoztam már olyan műítésszel aki nem tudta megkülönböztetni a rádliezüstöt a kályhaezüsttől említettem már ha egyszer meghallgatna az isten nincs kizárva ezt már ismét a vécésnéni mondja a rádlis ember érdekében is szólnék) háromnapos borostám rádliezüstjétől kellene visszajutnunk nem tudunk róla semmit isten szakállához mely némán alágördül vissza a lángszóróval irtott szeméremtetűhöz abba a füstölögve szenesedő nyírfaligetbe szemérmetlen tengeri- kagylóba mert már csak akkora vagina mert már akkora sem akkora szem szemesnek áll csak szemesnek szemtelenség a világ egy vak leány hárfázik a metrófolyosón valahol austerlitznél s keresztvágó fűrészen kíséri a férje én nem tudlak ilyen szépen kísérni e lombfűrészen mellyel aprítom magam. Puha gótika kátrány fűrészelt hattyú felhasogatott párnák nephilla pók fonalából ácsolt cél- kereszt- fűrészen kísért hattyúdalod puha gótika pillangózik a halál olimpikonja. Még kisfiúkoromban egyszer tenyeremre helyeztem a kávéház márványasztalán vékonyra kopott duplanullás dominót akkor olvastam fel első költeményemet a kis mázlista mondták jóllehet mózest akartak mondani. Cérna volna semmi selyem szeméremtetűként hátrálnánk isten szakállában (fanszőrében) de a lángszóró hogy hogy nem éppen reneszánszát éli aztán gyorsabban kimegy a divatból mint gondoltuk volna legfeljebb disznópörkölésre használhatnánk naponta jön más új divat cérna volna semmi selyem cérnaszál amelyen kitépett póklábaink ügyesen mint cirkuszban a fehérbohóc ha nagy gumikalapáccsal üldözik mert figyeld csak meg szólt ki a zsírszódával súrolt asztal alól de az is lehet a horganyozott esőcsatornán szólt le figyeld csak meg a végzetes ütést mindig akárha gumikalapáccsal mérnék a tarkódra óriás gumikalapáccsal cérna volna semmi selyem cérnaszál megmenekülhetnénk. Ő volt az aki még a bikacsököt is lópikulának becézte azt mondta ha verés volt kilátásban lópikula és még cintányért sem adnak (vernek) hozzá ezek a disznók moslékunkhoz. Bach jános sebestyén úgyis végtelen ha az obersturmbahnführer hegedűtokját ellophatnánk bár bach jános sebestyén úgyis végtelen mint a végtelen oszlop úgysem lesz többé szüksége a lilabársony bélésű tokra az égboltozat feneketlen sarába áshatnánk ki hitte volna az angyalok is valami sárszerű azúrban röpködnek az úr körül sosem is szebb temetést az égboltozat feneketlen sarába áshatnánk bach jános sebestyén úgyis végtelen az égboltozat feneketlen sarába áshatnánk a ma született nénikét. Ericet pontosan úgy képzeltem el mint jován jovánovics gipszgilles-ét koppenhágában a gliptotékában carpeaux watteau-ját amelyből izsó csokonaija s valójában béni petőfije is következett mind a hektikás művészek szobrai a társaság egy pillanatra abbahagyta a barkochbát ez aznap volt amikor hermlin lillafüreden bejelentette celan halálát s azon kezdett vitatkozni valóban hal volt-e ami leharapta gyűrűsujját hogy egyáltalán hulla volt-e már akkor ott a szajnában olyannyira rám tört a fantomfájdalom ugyanis egyszer én is részt vettem egy ujjleharapási históriában akárha kasztrálásban hogy képtelen voltam kifejteni véleményemet nem hal harapta nem véletlen üveg vas vágta az isten harapta le mint kisbaba turkáltam szájában gyűrűsujjamat. Az a seb a brâncuşi-versben a térdeplő hátaközepén párja kafka sebének: Hegyesszögben két fejszecsapás úgy keletkezett. visszafelé utaztunk épp a végtelen oszloptól a kis sötét craiovai galériában álldogáltunk az izzó márványtompor azért a legszebb darab márvány a világon mert hentesmunka az is visszafelé târgu jiu-ból a földrengés utáni bukarestbe mert abba a sebbe (a művészettörténet legszebb sebei kettő van ugyanis valójában mind a kettőt ő csapta kafka fejszéjével az élő húsba) mert abba a sebbe döfte az oszlopot végén az ecetes spongyával még ma is csodálkoznak a turista ítészek (komisszárok) miért nem dől el miféle vagina görcsölt rá mert már csak akkora vagina már akkora sem akkora szem. Amfórákat építettek a katedrálisok falába a semmi katedrálisában is lesz egyszer majd egy koncert ő vezényli minket azért falaztak be ide jó előre jó előre befalazott amfórának lenni tele teveszarral. Aranyművesek műhelyében látni hasonló játékszernek tűnő kis satukat amilyenekben az úr szorongatja magához ölelve töpöríti ezeket a néniket külön-külön a vesék márványbabját patinás gyöngytyúkfejüket ám amikor az egyik elém toppant már jócskán elmocskolódott akárha a túlvilág kátrányából talán már abban is lubickolt és nem az aranyművesek fényes satujából érkezett volna hátraugrottam tű villant a kezében úgy tűnt felém döfött pedig csak arra akart megkérni szegénykém segítsek cérnát fűzni belé rongyai még sosem látott tónusban fényeskedtek a târgu jiu-i bányászok göncei jutottak eszembe végre valaki új patchworkot készít magát mocskos folton foltot teríti az úr lába elé kis satujában az ékszerészinas tehát erre a magasztos feladatra készítette elő a mester épp csak szorított még egyet rajta erre készítette elő kis karomszerű kezét tettetett zavartsággal mint irodalmi esteken orrom hegyén olvasószemüvegemmel befűztem semmi selymét mégis milyen szép lett volna gondoltam aztán bambán ha szíven döf az én foltos voltomat férceli semmi selymével az úrlába elé (akár az a lány ő nem szalvétát gyűjt gyöngyházgombot varr váratlan helyekre homlokod hátad közepére hogy az angyalok kis pruszlikjához gombolhasd magad) de már csak lenn a metro labirintusában éreztem meg patetikusan a szívemhez kapva ugyanis csak úgy lehet patetikusan ahogyan a pesti színészek csinálják (már csak ők) csak lenn éreztem meg valami szivárog a nénike valóban átdöfte szívem ezután mindig lesz nálam tű és cérna mint kiscserkészkoromban tű és cérna meg egy kiégett villanykörte hogy az úr lukas zokniját bármikor megstoppolhassam. Valaki sejtem a néni őt is megdolgozták abban a semmi satuban (én hűzliből szerettem volna jegygyűrűt) a néni akivel olykor a kis közért alumíniumvályújában én a symphoniáért ő a három szelet párizsiért kapkodva csörgünk a fillérekkel megengedte a csapot mint rothadt ág nő az enyém is a falból nem csak tavasszal csöpög dörömbölni kezdtem zárja el ne kezdje súrolgatni kozmás lábaskáját ne kezdje súrolgatni végtelen legközelebb újat veszek neki a közértben egy új lábaskát a fal tövében térdepeltem ne kezdje azzal a drótfánkkal súrolgatni arcom mióta könyörgöm istent vonja ki a forgalomból azokat a lábaskákat vonja ki azokat a drótfánkokat s akkor halkan átszólt a papírfalon én csak könnyeztem amikor te homokkal sikáltad csajkád hogy utána mint tükörben gyönyörködhess schöpflin írja vörösmartyról hogy: A szavak minduntalan el akarnak szakadni a gondolattól, eltávo- lodnak tőle, meg visszaesnek bele, a symbolumok idegesen torlód- nak egymásra, kisiklatják egymást helyükből. emlékszel amikor horváth jános shelley fragmentumairól értekezik petőfi kapcsán: Azonban, ha Shelleyre fordítjuk figyelmünket, költeményei közt feltűnő soknak fogjuk találni a töredékeket, Fragment-eket, melyek nagyrészt már az 1839-iki kiadásban is benne voltak, s olykor töb- bedmagukkal egyvégtében különülnek apró csoportokká a na- gyobb, egész költemények között. Nagyrészüknek, töredék mivol- tuk ellenére, teljes, vagy legalább a lényeget megvillantó, elgon- dolkoztató értelme van. S a Fragment-ek némelyike s a Felhők egyes darabjai, vagy amazok s Petőfi más költeményei között oly- kor gondolatbeli rokonság, sőt egyezés is észrevehető. Valószínű- nek tartom tehát, hogy ezek olvasgatása ébresztett kedvet Petőfi- ben egy-egy gondolatvillanásnak hasonló töredékes formában va- ló odavetésére. Egyenest a szándékos töredékülhagyás benyomá- sát teszi pl. az Emlékezet c. kis darab: Emlékezet! Te összetört Hajónk egy deszkaszála, Mit a hullám s a szél viszálya A tengerpartra vet… S nem merném állítani, hogy Shelley töredékei is mindig szándék- talanok volnának. onnan keveredhettem tehát valamiféleképpen a másik vörösmartyhoz mármint hogy egyáltalán lehetséges-e a másik noha ezekkel az in memoriam-okkal én már a harmadikat kellene hogy bejelentsem a harmadik pi-t jóllehet barátaim (van köztük aki nálamnál jobban ismeri celant) még a másodikért gyilkolnak a második pi-ért egy csantavéri öreg mesélte mennyit vitatkoztak tudósok is voltak köztük ott volt a goriziai mušić s maga tolnai simon is a világlexikon a világlap kiadója mesélte mennyit vitatkoztak mauthausenben azon hogy tulajdonképpen mennyi is a pi-szám és akkor romeltakarítás alkalmával az öreg csantavéri bácsi talált egy matematikakönyvet úgy vetette rá magát dugta gönce alá akár egy murokrépát de mondom akkor a néni megengedte a csapot mint rothadt ág nő az enyém is a falból nem csak tavasszal csöpög dörömbölni kezdtem zárja el ne kezdje el súrolni kozmás lábaskáját azzal a borzalmas drótfánkkal ne kezdje el ne kezdje el a mama fűrészelni a hattyú szárnyát de már késő volt elkezdett énekelni a tata kutyái között én voltam a fakutya én húztam le sáros csizmáját de amikor senki sem látta fogaim közé vettem tovább marcangoltam a lila ólommal teli akárha nem kukoricával apró lila söréttel tömték volna tovább marcangoltam azt a libát. Letépett csöpp bugyi hajnalonta gyakran lelsz hasonlókra a szajnaparton a csipke miközben tengerész ősükről meséltek a darálósról akinek akár a kalózoknak vaskampó volt a keze helyén vagy ez már akkor volt amikor a fájdalom monarchiájáról írt az a horvát kislány a csipke a nagy rózsaszín kagyló alatt szégyenében lángra kapott gyorsan nekem is a tenger felé kellett fordulnom már csak akkora már csak akkora vagina cioran vezetett el először brâncuşihoz s a sarokban ott állt a kafkai balta már csak akkora vagina már akkora sem akkora szem. Akkor bökött meg ütődött hozzám diszkréten nem úgy mint nagygesztusú jó barát ha hátba vág szép uszadékfa amely már csak úgy magában utazgat elég mélyen ahhoz hogy a láda- és göngyöleggyárak ne vegyék észre (a RÖNK A TISZÁN nem volt meg neki halinakötésben) úsztatja magát a delta felé akkor bökött meg ütődött hozzám diszkréten másodszor a hullája miközben a hattyú (azóta a vécésnéni is zsírszódát ivott mint a trubadúrja) miközben a hattyú énekelt. Arról hogy a neretva (meg tán tette hozzá valaki a morača kanyonja) a világ legszebb folyója sosem is vitatkoztunk halil tikveša ott született szemben počitelj-jel amelyet szétlőttek (safet zecnek ott volt műterme meséltem) s most félhold helyett nagy kereszt éktelenkedik a meredek hegyoldalba döfve különben magyar katonák is strázsálták egykor azt a neretva- menti utat éppen úgy mint ahogy strázsálták bosznia isteni fővárosát tesanjt is nemegyszer tehát én akár otthon is lehetnék arrafele az igazság az hogy én valóban arrafele vagyok otthon a borzalomban mondom halil ott született szemben tehát mostar mellett amelynek hídját (ki hinné hogy éppen egy filmrendező lövi szét) örülök hogy éppen a magyarok próbálják visszabányászni és halil a neretva alsó folyásának jellegzetes levél On je rastao i školovao se uz zlatno-žute listove plemenitih hercego- vačkih sorti duvana. Pričao je do detalja kako se duvan rasadjuje, kako se čuva od sunca dok je mlad, kako se zaliva. Celo veče ja sam pušio i odbijao dimove na sve strane. Halil je tek pred polazak kući izvadio iz torbe duvankesui I majstorski zavio sebi jednu cigaretu. mondom a neretva alsó folyásának jellegzetes levél- illetve vaginaforma csónakját a trupicát véste lemezbe a modern képzőművészet egyik legtisztább hartungos jelét jóllehet hartungnak már nincs jele csak gesztusa s az is meglehet már nincs is szükség se jelre se gesztusra s mégis mondom a modern képzőművészet egyik legtisztább jelét találva meg így (p p howard talán mondhat ily nagy szavakat neki több szempontból adatott látni a képzőművészeteket) azért mesélem mindezt mert háborúnk kritikus pillanatában hol a szerbek hol a horvátok mészároltak a deltában ha ők nem akkor minden bizonnyal a bosnyákok halil azzal állított be hozzánk (belgrádban lakik újvidéken tanít) cseréljük el a virág utcai házunkat (virág utca 3) az ő neretva-deltai műtermével istenem azzal ahol a modern képzőművészet egyik legtisztább jele vésetett minket magyarokat tán nem bántana egyik fél sem azóta halil nyaranta nem kis rizikóval persze ismét neretva-deltai műtermében dolgozik a legkonkrétabb anyaggal (újságkivágások romok) mondom mindezt csak azért meséltem el mert egy figyelmetlen pillanatomban ifjúkorom központi költői kategóriájával a deltával találtam élni pilinszky az IN MEMORIAM CELAN-t készül nem- megírni című versem készülve írni jóllehet még fogalmam sem volt hogyan kell megírnom hogy ne írjam meg annál is inkább mivel már a kezdetektől megíratlan verseket írtam nolde UNGEMALTE BILDE címen ismert kis képeinek a mintájára tehát most jobban meg kellene írnom ahhoz hogy ne írjam hogy ne írja meg őket. Nincs kizárva igazad volt amikor átfuttatva számítógépeden a PC-fejezetet azt a megjegyzést tetted soknak direktnek találod a képzőművészeti utalást sőt a vége felé tetted hozzá még mintha valami furcsa felülnézet nem tudom pontosan minek is nevezzem a nagyképűség tünetei is mutatkoznának mondom nincs kizárva igazad van de én (mármint p p howard) valóban másképpen majdnem azt mondtam komolyabban foglalkozom ezekkel a dolgokkal példának okáért anna mark művészetével egyáltalán a fehérrel festő szűz anyagokkal dolgozó művészek családjával stupica gliha veszelszky tartaglia menyus marko čelebonović hogy jovánról ne is beszéljünk akinek tudod én kubikolom az alabástromgipszet kubikolom ahogy a curie-házaspár kubikolta a szó szoros értelmében a szurokércet tehát ahhoz hogy a gipsz liszt tengeri só szakértőjévé legyek ugyanannyi szurokércet kellett kubikolnom mint gipszet lisztet tengeri sót s akkor még a legfontosabbról mušićról (ő a századvég legnagyobb művésze) nem is beszéltünk az ő kátrányból felbukkanó arca olyan akárha meszesgödörből bukkanna fel ami viszont azt a furcsa felülnézetet mondjuk ki nyugodtan nagyképűséget illeti azt a valamit ami annak tűnhetett s tűnhet most is habár most nem lenne szabad nem még csak annak tűnnie sem lenne szabad hiszen mušić is mindent többszörösen visszavont megélte visszavonta a jelfestészetet megélte visszavonta az informelt s csak aztán vonta vissza magát a festészetet ám úgy egyedül ő úgy hogy az a valami (visszavont festészet) amit művel istenem hogyan lehetséges ez amikor az ő kátrányból felbukkanó arca (csak az helyezhető a nagy önarcképek mellé jóllehet már nincsenek önarcképek mégis egzaktul odahelyezhető) amikor az ő kátrányból felbukkanó arca akárha a meszesgödörből bukkanna fel tehát azt a valamit akkor is most is éppen eléggé megkínlódtam hogy ne mondjam megszenvedtem (mármint p p howard) noha igazad van gisele lestrang grafikai munkásságának nem szenteltem elég figyelmet ha legközelebb párizsban járok talán éppen anna markkal fogom felkeresni s akkor lehet erickel is találkozhatom hiszen valójában az sem biztos hogy fehér jóllehet bohócnak bohóc mentségemre semmit illetve csak annyit mondhatok hogy hát pilinszky nem írta meg az IN MEMORIAM CELAN-t és minden jel szerint én sem fogom tudni megírni a pilinszky az IN MEMORIAM CELAN-t készül nem- megírni című ciklust valójában az egész PI-anyag visszavonásán dolgozom pécsett a JAK-osoknak felolvasott PI-RIZÓMA celan és rosa luxemburg illetve a román a becskereki milo dort nem sorolom közéjük de a becskerekről induló popát igen tehát a román barátok témáját taglaló (taglózó) esszévers is intimpistáskodónak tűnhetett noha mint jeleztem rosa temetésén a magyar delegációt mici néni sinkó felesége vezette sinkó viszont még a háború előttről ismerte ciorant találkoztak párizsban a pécsi PI-RIZÓMA valójában az első ilyen visszavonás-jellegű kísérlet volt hiszen nem tudtam heideggert és hannah arendtet mušić és ida cadorin-barbarigo üres (nekik nem kellett semmit sem telezsúfolniuk benépesíteniük hiszen ida ősei építették a canal grande palotáit és különben sem volt semmire szükségük csak ülni akartak egymással szemben az üres műteremben ülni boldogan hiszen éltek) műtermébe ültetni őket (egyelőre még ez is lila motívum) az viszont igaz annak a hátulütős (egyáltalán van-e ilyen tagló) esszéversnek volt egy rejtett tiszta pontja mondottam olyan pointillista vagyok akinek egy pontja van (mušić velence-képeinek monet-n keresztül egyértelmű a kötődése a pointillistákhoz hogyan is lehetett volna különben a karszt a sivatag festőjévé) igen a pécsi PI-RIZÓMÁ-nak volt egy rejtett tiszta pontja: REBECA. viszont különben a kínlódás persze tovább folytatódik azokkal a mosogató drótfánkokkal például mivel egy ćuprijai privát cég éppen most kezdte nálunk is forgalmazni a ROST FREI-féle DER GRÜNE PUNKT-ot és SPIRINETTÁ-t gyerekkoromban ugyanis magam is rendszeresen eljártam egy fémesztergályos szeméttelepére s édesanyámnak csodálatos SPIRINETTÁ-kat kócoltam megnézheted lábasait nem győzték foltozni őket a drótostótok legtöbbnek pedig egyáltalán feneke sincs már tehát korai (mint amilyen példának okáért a delta itt most a rhône-delta flamingóira nem térhettem ki) és kései (mint példának okáért a mosogató drótfánk a SPIRINETTA) költői kategóriáimért bizony továbbra is meg kell kínlódnom hogy ne mondjam szenvednem (mármint p p howardnak) nincs kizárva viszont s akkor részben mégiscsak igazad lenne a síró-zokogó embernek (mint p p howardnak is a p itt mondanom sem kell ugyanaz a p illetve pi mint pilinszkynél és p nagy lajoskánál) aki itt zokog a lecsapolt mert mindig túlszalad vértavacska fenekén a síró-zokogó embernek megnyúlik tehát nagyképűvé a kívülálló számára már- már tenyérbe mászóvá nevetségessé lesz az arca ahogy azt sem tudom továbbra sem eldönteni a hattyú énekelt-e avagy a vécésnéni zsírszódát ivott trubadúrja már csak azért sem mert közben mint jeleztem a vécésnéni is rászokott a zsírszódára noha mint uszadékfa a hullát ismét megérintette megbökte nedves orrú kis állat bökdösni kezdte az isten jó mondta szárnyát fűrészelve jó mondta miközben behozta a vödröt fakutyának (nálunk szokták mondani ne nevess mint egy fakutya) jó résnélküli csontlabdának jojónak lenni. Egy szem sültgesztenyét vettem a pl d’italie-n s most szép kormos ujjbegyekkel kopogok a bisztró asztalkájának kerek fehér márványán már mózestáblám nullás dominóm is elveszett és kafka baltája ismételten belecsapódik a férges márványsebbe még szerencse a pincér véletlennek minősíti a történteket nem fizetteti ki velem a kettérepedt márványasztalt egy családról mesél olyan szegények voltak méhkaptárt ajándékozott nekik hogy legyen asztaluk olyan boldogan éltek hogy abba a kaptárba nemsokára beköltözött egy méhlabda és a következő nyáron már mézzel fizettek jóllehet mint végül kisült nem is méhlabda volt az: gömbvillám. A sárkefe botránya de nem biztos hogy jól hallottam beszélhetett akár a sátán boronájáról sárbogárdról is különös hogy a városban érezte meg és nem a kis belépőben ahogy minden egyes szál kopik még valamikor az első világháború előtt vette kezdetét akkor még triesztben éltek ám ott csak angolszövet öltönyöket hordott ki hitte volna éppen a szaru- a sörte- és az üvegszerű anyagok viselik legnehezebben a fájdalmat a medúzák már mind őrültek azt mondta ne fogjam a kezét hazarohant bezárta a kis kredencbe amely valójában egy értékes art deco szekrényfal felső része lehetett az egykori tulajdonosok mauthausenben az utódok egy része new yorkban egy textiles aki csöpp kényszerzubbonyokat készít akinek valamiféleképpen sikerült kiiktatnia a kényszert jóllehet már maga is szépen bekötözve s mégis mint angyal alig képesek a földről felszállni alig mernek ott leereszkedni hogyan is mernének s mégis mint angyal nagy lebbenő szárnyakkal nagy lebbenő szárnyakkal ki hinné tollam abból az angyalból szakítottam. A forrázóteknőn a láncok ismertem mondta a cigányt a nyárfára is emlékszem a töltés mellett amelyből faragta a láncok nyoma igen az már a pörkölés után volt az égő tengerek medúzáin ki segít majd az ólomteknőkön a lukakat ki önti be. Azzal az elkoszolódott angol teásdobozzal kezdődött pénzét tartotta benne a bukinista akinél még ifjú koromban az ecce homót meg a les nourritures terrestres-t vásároltam michaux mesélte akkor éppen gide-nél lakott vagy camus lakott nála már nem emlékezett azt mondta miért hiszem az új dobozok kevésbé szenvednek neked szerencséd van nem nyírbálnak nem kapsz szép bonyolult teásdoboz-formát egyszerűen kinyírnak vagy fogvájóval szúrják ki a szemed. Nem az őserdők kígyói magyarázta azt hittem végre egy biológus de akkor görcsösen megszorította a karomat s azt mondta az albínó marása higgyek neki úgy kezdődött hogy künnfelejtette albínó papagáját előbb fekete macska ugrott aztán egy fülesbagoly szállt a kalitkára ám a papagáj megmarta a vérengzőket közben barátja elindította az autót és már csak az ablakon kiáltotta éjszakára hagyjátok nyitva mind a fogpépes tubusokat hadd kígyózzanak szét az albínók marják meg a vérengzőket a fekete macskákat a szőke bestiák a szőke bestiákat. A kerek márványasztal közepén állt aranycsíkkal körülfuttatott porcelántartóban szép volt valaki azt súgta szép mint pogányné és akkor valaki (háttal ült ugyanis) sosem határozottabb mozdulatot a kiskanál élével bezúzta a tojást amit kafka baltája sem bírt bezúzni. A babák körmének nyoma a bölcsők majd a csodálatos babaházak falán tárgyain bataille mesélte ő lemászott lascaux-ban megrázott a meséje csak azt nem szeretem ha elhiszi magáról úgy táncol a kis bisztrókban akárha nietzsche muzsikálna neki oly koreográfus még nem született. Miért kísérleteztél amikor tudtad aki saruban jár annak nincsenek lyukas zoknijai látod ezt a kiégett körtét ő mezítláb járt s szamáron ha beleharapsz még fellobbanhat szamár éneked mondta és kivitte a teli vödröt meg voltam győződve a teli vödör súlya mint nádszálat kettétöri. Csak orrunk hegye látszott ki hátul a szánon a lópokróc alól brâncuşinak meséltem arról a nyomról mit magunk mögött hagytunk a szűz havon carrarai márványon olykor ha megszalad a véső hasonló nyomot hagy mint a gyerekkor szánja ajánlotta vegyek egy marék lisztet s abba bámuljak fellépés előtt mindig titokban valamelyik péknél eric is abba nyomja arcát csak még szegény nem tudja előbb mindig kátrányba. Egy ébenmaszkot akart rám tukmálni az a szép nyurga szomáliai fiú de amikor jobban az arcomba bámult azt mondta pardon pedig nem hallgattam meg brâncuşit nem nyomtam lisztbe az arcom azt hittem titkon majd én is vésővel dolgozhatok mint a gyerekkor szánja vésővel dolgozhatok arcomon nem nyomtam lisztbe a meszesgödörből próbáltam kimászni s észre sem vettem átmásztam egy liszteszsákba lisztnek amelyet lám az örült molyok éppen most őrölnek újra mert nekik még a nullás (a lángliszt) is túl durva. Kevergettük a kávét most is mint mindig ellenkező irányban arról mesélt látta klara rilke egyik szobrát meg hogy rilke írta a kis balthus albumához az előszót megfigyelted kérdeztem mindig ellenkező irányba kevergetjük a kávét balthus azóta is tíz körömmel kaparja a giotto-freskókat (jancsó jó barátságban volt vele mint a római francia intézet igazgatójával egyszer felhívott telefonon kérdezte mit csinálok mondtam épp balthusról írok holnapra az újvidéki rádiónak te ne hülyéskedj mondta párizsból hívlak és az ablakomból szépen látni a beaubourg nagy balthus-tárlatának a pannóját azonnal felhívom majd bemutatlak neki) a vödör ismét teleszaladt ha én próbálkozom vele mind szétlocsolom a mocskot. Ha a kirakatban tükröződni látom magam mindig a KÖLTŐ DISZNÓZSÍRBÓL jut eszembe. Az egyik szék a plafonon volt nem érted két egyforma szék volt az egyik lenn a másik pedig fenn ám ő már ült amikor én beléptem az orrszarvúaknak nem sok barátjuk akad az emberek között fő táplálékuk a tüskés mimóza a koszorúk drótvázait szállította s egyet a robogó motorról felém dobott a borpatikában nem értették miféle durva nyakék. Azt mesélte érezte valahol ott kell lennie egy lestimmelődött teniszütőnek is jóllehet azért mentünk hozzá hogy megmutassa azt a márványkagylót amelyet rembrandt rajzolt meg volt ugyanis győződve az óceán alatt dolgozott hiába magyarázott neki az északi óceán hamudűnéiről azt hiszem camus-t majd beckettet parafrazálva arról hogy lúgos hogy akár az ólom igen mondta pontosan ólomba metszette nem értettem miről vitatkoznak amikor egy valóságos márványkagylót forgattunk a kezünkben igaz a valóságos is akárha grafika azt meg végképp nem értettem miért kezdett egy lestimmelődött teniszütőről beszélni ahogy kiléptünk nem érezted kérdezte mit kérdeztem csak úgy finoman adogattunk egymásnak az ólomlemez felett amelyből majd a teknőt homorítja. Nem sosem hordott aktatáskát egy fenyődeszkát vitt mindig a hóna alatt s a füle mellett plajbász helyett 100-as szöget és akkor most kellene szépen homorítani de nem homorítok úgy homorítom nem érted én sem tudok sokat a lyukas ólomteknőről ők sem arról hogy valójában miért is akasztotta fel magát. Mit keresek a női vécében rivallt rám hogy mindenki hallja azt a vécésnénit aki zsírszódát ivott és pontosan úgy dalolt mint amikor a mama fűrészelte a hattyú szárnyát a férfi vécében keressem mondta ott szokta a kagylóba fojtani a libákat a szakács ott van fenn a sarokban egy szellőztetőnyílás amelyen razzia idején ha nem túl kövér az ember megmenekülhet. Szép felvételek a karsztról majd be is rámáztatom őket jóllehet a homokvár falába már nem merek szöget verni végül apró szöggel lesz tele a homokóra azt hittem újbelgrádban közben még csak újvidéken voltunk (már másodszor nem ismertem fel újvidéket) bartók kék szeme akár egy festett görög szobron (épp azt olvastam: terc-torony) jóllehet már önnön kezével kikaparva üres nyúlketrecek halmaza valamiféle bakterházban lakott feleségemnek barna babot ígért (az alliteráció végett jegyeztem meg) üres nyúlketrecek halmaza de a vasrúd amellyel nyúzás előtt a nyulakat nyakon vágta még ott lógott a gyárak akár a felszabadított táborok amelyeket nem hagynak el a rabok a gulágon is megtörtént hogy éjszakára még sokáig visszaszöktek a szabadon bocsátott rabok akik egész életükben a munkásokról tanultak beszélni most diskurzust váltottak az én lumpenjeim jobb helyzetben vannak velük sosem is törődött senki ha tovább áll az a vonat leszereltem volna arról a vasrúdról a drótot elvesztettem a fonalat én csak imádkozhatok értük. Tudjuk mondták ezzel a kiégett (kormos) körtével stoppolod az úr lyukas zoknijait mi nem arra kérünk zabáld meg csupán arra hogy egy madzaggal a mennyezetre köthessük két stoppolás között olykor lobbanjon fel nekünk lássuk hogyan homorítod csiszolod mint lencsét a semmit és immár sosem is jut időd arra hogy levágd lábadról a körmöt mert még ebben a versikében belekapsz egy másik versikébe jóllehet te végtelen bizonygatod még mindig ugyanaz a versike szól hiszen amikor még kialakult a poétikád fogalmad sem volt mit jelent a patává kövesedő köröm ő ugyanis az apjának hozta azt a nagy erős körömvágót te meg csak úgy elsajátítottad mohón akárha valami abszurd játékszert de majd még erre a versikére (melyikre) visszatérünk mondtad mire ő hogy ezt szívesen kivárná mármint azt a versikét bármely versikét igen tette hozzá ő már olyan távolra esett hogy bármely versikét kivárná nincs szomorúbb kép ahogy a puszta elhagyott vasútállomásán várakozik egy ember s már maga sem tudja melyik irányból is kell megérkeznie a tüzes paripának. Miért ragaszkodom ennyire ehhez a kis valójában indiai szemeteskosárhoz talán mert egyszer úgy tűnt összesúgtak a hátam mögött ez is egy nagy szemét csak most kezdem érteni olyan értelemben mint amikor azt mondják hogy egy nagy rög (igaz dögöt is szoktak mondani). A párolgó kávé s künn az a szőnyegbe bugyolált madagaszkári vagy szenegáli figura hiába venném meg a súlyos szőnyeget holnap másikkal jelenne meg ám ha azt is megvenném lassan felszorulnék a mennyezetre mint tél folyamán ahogy akoljában a bárányt önnön ürüléke lassan szépen felszorítja az istenhez otthon néha én is magamra borítom a szőnyeget kíváncsi vagyok belőlem milyen madagaszkári vagy szenegáli szőnyegárus figura lenne ki venné meg tőlem végül is meztelensége bíborpalástját. Kisfiú baktatott előtte váratlan megállt talán hogy lecsúszott harisnyáját megigazítsa fél gyerekkorom nekem is ebben múlott el a férfiaknak és a nőknek finom bőrökből rózsaszín fodros gumikból bonyolult harisnyakötőik voltak fél gyermekkorom nekem is ebben múlott el mondta: felhuzigálni a harisnya lecsúszott szárát a kisfiú tehát váratlanul megállt lehajolt féllábbal talán le is térdelt majd finom vékony ujjaival a felbontott útburkolatból körülményesen kiválasztott egy macskakövet maga elé emelte hosszasan nézegette megvizsgálta mind a négy oldalát megvizsgálta mind a négy élét megvizsgálta mind a nyolc sarkát én fennebb álltam a frege utca sarkán valójában egy montenegróba induló buszra vártam miközben éppen e görög szabadságharcos életrajzát böngésztem a falra erősített márványtáblán a kisfiú pedig lenn a kalimegdáni villamossínekhez közel térdepelt lélegzetvisszafojtva vártam mi fog most történni s akkor még úgy félig-meddig térdepelve vigyázva önnön fejéhez ütötte egyszer még egyszer önnön fejéhez ütögette majd szépen visszahelyezte oda ahonnan felemelte: walter benjamin szavai jutottak eszembe igen első pillanatban arra gondoltam minden bizonnyal: fakocka. ismét bevezetik a macskakövek helyett a fakockákat Hausmann egyszer s mindenkorra lehetetlenné akarta tenni Pá- rizsban a barikádok építését. Ez a szándék vezette már Lajos Fülö- pöt is, amikor fakockákkal burkoltatta az utcákat. az igazság az hogy valójában a marat/sade belgrádi előadása elevenedett meg előttem fűzte hozzá p p howard danilo kiš-sel néztük s noha danilo egyáltalán nem volt 68-as (orosz emigránsok gyerekeivel šejkával mihajlovval barátkozott sosem is voltak balos illúziói) mintha ő is elérzékenyült volna elhittük hogy máté gabi kezében azzal a bizonyos macskakővel: sír. azóta naponta hallgatom gabit a rádióban ő helyettesíti most a sinkovitsot (később majd még újra visszahozzák a sinkovitsot) nézem ahogyan kosztolányit kosztolányi-hősöket alakít istenem miért gondolják hogy nemecseknek kell alakítania ezt a raccsoló két méteres mediterrán figurát akinek a feje vagy a lába nézzük csak meg jobban például azt a lidón készült fotóját a szó szoros értelmében kilóg a képből hallgatom nézem gabit naponta de azóta még egyszer sem sírta el magát én hiába zokogok a lyukas zoknikba a lyukakkal teli ólomteknőbe ki kell várnom gabit ahogy egyszer csak némán felsír zokog egész nap a rádióban én meg csapkodni kezdem a hasam úgy röhögök igen én is benne a rádióban úgy röhögök a boldogságtól hogy a gabi végre ismét: sír. nem csak tisztábban okosabban tagol kevesebbet affektál s főleg nem patetizál hanem ismét: sír. milyen szép lesz mennyire igazi reggel felcsapom a kossuthot és hallom benne ahogyan gabi: sír. és aztán teszem szépen a dolgomat megyek ide-oda ólálkodok itt-ott néha talán fel is jegyzek valamit de közben tudom ha hazaérek s ismét felcsapom a kossuthot hallani fogom benne ahogyan gabi: sír. és hát ez persze többek között: olyan kosztolányis is. a nagysikerű előadás másnapján a következő sorokat olvashattuk a magyar szó-ban:

A kaposváriak Marat/Sade előadását talán legcélszerűbb az utolsó jelenettől visszafelé értelmezni.

Az elmegyógyintézet falai a magasba emelkednek, a fenékfalat beborító függönyön egy nagy városi tér esőbe vesző képe látható, a néhány perccel előbb még lelkes elszántsággal, dübörgő léptekkel és harsány énekszóval, szorosan egymás mellett menetelő szereplők most mint a kidőlt, egymásra dobált hasábok fekszenek, köztük áll a Kikiáltó, kezében a barikádok macskakövével – és sír, hosszan, rázkódva. Siratja a forradalmat, a nagy emberi tettek jelképét.

Nem érdektelen a zárójelenethez idézni Peter Weiss drámát záró utasítását:

A zene, kiáltozás és dobogás viharossá fajul. Erős huzat tör be felülről, az oldalablakon át. A nagy függönyök lobogva csapódnak be a színpadra. Coulmier – az intézet igazgatója – a tribünre menekül, és vészcsengőjét rázza. Az ápolók korbácsaikkal a betegekre vetik magukat. Roux előrerohan, és megbéklyózott kézzel, betömött szájjal, háttal nyomul a menetelőknek. Fel akarja tartóztatni őket, a menet azonban felszippantja, eltűnik a sorok között, és mindenki nyomul tovább előre. A betegek őrjöngő táncba kezdenek. Sokan mámorosan ugrálnak és forognak. Coulmier az ápolókat a legvégső erőszakra ösztönzi. A betegeket sorra leütik. A kikiáltó a zene ütemére nagyokat ugrál a zenekar előtt. Sade a széken áll, és diadalmasan kacag. Coulmier kétségbeesetten jelzi, hogy eresszék le a függönyt.

A különbség szembetűnő. Az előadásban a betegek nem járnak őrjöngő táncot, Sade nem ül a széken és nem kacag diadalmasan, Coulmier nem jelzi kétségbeesetten, hogy eresszék le a függönyt, a zárójelenetben már nincsenek ápoltak és nincsenek ápolók sem. Egyetlen halomban fekszenek mindannyian. A Kikiáltó (a remek Máté Gábor) sem ugrál nagyokat a zene ütemére. Csak áll és sír. Jajgat.