Érzékiség gyónásom

Mint KASZA József, Szabadka polgármesterének sajtótájékoztatóján értesülhettünk, megbeszélést folytatott a magyarországi Zsolnay Kerámiagyár illetékeseivel. Ugyanis értékes kályhacsempék kerültek elő a városháza padlásáról (az első hírek még a pincéről beszéltek). Vélhetően még az idén sor kerül egy új szökőkút felépítésére is, a városháza előtti parkban (a könyvtár előtt már van egy óriás pécsi szökőkút, tömérdek kerámiai alkatrészére-díszére nem kevésbé regényes körülmények között akadtak rá), amely csempéit szintén a Zsolnay Kerámiagyár biztosítja.

Ám a polgármesteri sajtótájékoztató igazi szenzációja melyre még a helyi poéták is felfigyeltek, az, hogy a régi, törött, repedezett, szájbalőtt (ez nem a polgármester, Palicsi P. Howard kifejezése) kék eozinvázák helyett újak díszítik majd a palicsi sétányt. Remélhetően, fűzte hozzá a polgármester, a nagy értékű vázák nem lesznek a fiatalság és a vandalizmus áldozatai, mint az eddigiek.

MAGYAR László írja Egy falrepedés históriája című 1977-es dolgozatában: Probojevics János prépost először 1876. március 5-én jelenti a Teréz templomon észlelt repedéseket, a városi tanács pedig Tóth Mihály építészmérnököt utasítja a jelenség szakszerű kivizsgálására, aki három nappal később már részletes jelentést tesz.

A kérdéses repedés létezik, a homlokzat közepén a főbejárat fölött, kezdődik a csúcsfal felső részén s tart a főbejárati ajtó boltozatáig. Ezen repedési vonal hosszában, 4 helyen látható különböző magasságokban, különböző hosszúságú kötvasak vannak alkalmazva, úgy a két torony, mint a choruson levő ablakboltozat összetartására, illetőleg szilárd állásuknak biztosítására.

A repedés egyik fő okának látszik lenni azon körülmény, hogy a homlokzat padlás feletti ablakboltozata a mint a padlásról észre vehető, csak egy láb vastag boltozattal boltkulcs nélkül van készítve s efelett a repedés már jelentékeny is és többfelé elágazó.

A homlokzati főfalon keresztül a két tornyot összekapcsoló kötvas áttolatai, melyek az északi s déli részen kívülről láthatók, felső végükkel egymásnak látszanak hajolva lenni, miből következtethető, hogy azok nevezett irányban szakító erő behatása folytán hozattak jelen állapotba.

Tóth Mihály építészmérnök, folytatja dolgozatát Magyar László, 1877. aug. 13-án újabb jelentést küld a gazdasági tanácshoz. Hat év múlt el azután úgy, hogy különösebb intézkedés történt volna. Ekkor ismét Probojevics prépost hívja fel a városi tanács figyelmét a falon tátongó repedésekre: mielőbbi megvizsgálása elkerülhetetlen, mivel a repedések napról-napra nagyobbodnak.

A tanács utasítására pár nappal később – 1883. június 12-én – kivonulnak a helyszínre a mérnöki hivatal rangos szakemberei: Karvázy Pál városi mérnök, Mácskovics Titusz építészmérnök, Grundbök István és Koczka Géza műépítészek.

Behatóan megvizsgálták a templom külső és belső részeiben mutatkozó repedéseket, ám arra a közös megállapításra jutottak, miszerint a repedések már korábbról származnak, amelyek az egyenetlen és többnyire ellenkező irányú ülepedés által keletkeztek. Köztudomású ugyanis, hogy a templom környéke ingoványos. Majd így folytatják jelentésüket:

Továbbá a vizsgálat alkalmával tapasztaltatott, hogy a nagy chorusnak mennyezete, mellyel délfelül esőtorony választ el, be van ázva, az okot fürkészve egy botrányos cselekvénynek jutottunk nyomába, – ugyanis azon egyének, kik a harang lábban harangozni szoktak, ugyan ott végzék természetes ürülékeiket is, és ez által ázott körösztül a nagy chorus mennyezete.

Közben Ybl Miklóstól, az építészek országos elnökétől, válaszlevél érkezik Mukits polgármester címére. Ő hajlandó Czigler Győző jeles műépítészt a helyszínre küldeni.

A szabadkai városi tanács pedig máris intézkedik: feltölti a székesegyház környékét, előkészíti az állványzatokat, felhívást intéz a város lakosságához a templom szentélye alatt elhelyezett sírboltok és az azokban levő hullák eltávolítása céljából. Tehát azok, kiknek egykori családtagjai az említett sírboltban nyugszanak intézkedjenek, hogy a hullák onnan 1884. márc. 14-ig elkerüljenek, mert ellenkező esetben azokat a bajai temetőben közös sírba hatóságilag helyezik el.

Így kezdődtek tehát, fejezi be dolgozatát Magyar László, neves levéltáros, művelődéstörténész (a kalandor és tudós Afrika-kutató állítólagos kései leszármazottja, Palicsi P. Howard szomszédja), a Teréz templom mentési munkálatai, amelyek egészen 1889. novemberéig tartottak. Természetesen ezentúl is végeztek javításokat rajta, ám: A FŐHOMLOKZAT REPEDÉSEIT – MISZTIKUSMÓD – MINDEZIDÁIG NEM SIKERÜLT ELTÜNTETNI.

Palicsi P. Howard már rég meg is feledkezett a Teréz székesegyház repedésének bonyodalmairól, amikor egy este, a galambászok kis bircuzában, valaki, teljesen véletlenül, megemlítette, hogy az ő dédapja egykor a Teréz székesegyház harangozója volt. Igen, kérdezte Palicsi P. Howard, a Teréz székesegyház harangozója? És akkor mesélt valamit arról az a galambász, hogy az ő nagyapja, aki már nem volt harangozó (ő kezdett galambászattal foglalkozni a családban), úgy tudta, Ybl Miklós, miután áttanulmányozta kiküldött megbízottja (a neves építész, Czigler) jelentését, inkognitóban maga is a helyszínre utazott. Csak a galambász dédapja, a harangozó tudott a dologról.

Ybl Miklós, az építészek országos elnöke, két napig rejtőzködött a székesegyház padlásán. Idejének nagy részét, állítólag, Held Frigyes budai szobrász a Szeplőtelen Szüzet ábrázoló – a két torony közötti tetőszerkezeten, még 1797-ben elhelyezett – művének méricskélésével töltötte, ugyanis arra gyanakodott, nem helyezték pontosan a közepére… Ám, mint a galambász déd-, illetve nagyapja megjegyezte, az építészek országos elnökének (aki akkor már ki sem látszott a pókhálóból) minden megfigyelése (maga Ybl harangozott), mérése, hipotézise hiábavalónak bizonyult. Az égvilágon semmi konkrétummal sem tudott szolgálni.

Amikor visszaindulva, a pesti gyors első osztályára kért jegyet, a hivatalnok sokáig csóválta a fejét, mondván, nem szokásunk kéményseprőket első osztályon utaztatni.

Igen, Ybl Miklósnak, az építészek országos elnökének, végülis igazat kellett adnia kiküldött megbízottjának (a neves építésznek, Cziglernek), hogy itt valami másról van szó.

Valami egészen másról.

Mindenesetre, nem építészeti problémáról. Az építészet hihetetlenül széles, szinte mindent magába foglaló, mindent érintő terrénum, mondotta. Ám itt, tette hozzá, sajnos, minden: a Mindenség maga reped-szakad ketté. Ahogy hazaérkezik Budapestre, azonnal konzultálni fogja filozófus barátait (Schmitt Jenő Henriket, Alexander Bernátot, Prohászka Ottokárt, Halasy Nagy Józsefet). Úgy is történt, ám filozófus barátai csak megmosolyogták a poros vidéki város jelentéktelen templomáért aggódó építészt. Igen, tették hozzá, mióta bizonygatjuk: A MINDENSÉG… De hát éppen ott? kérdezte csodálkozva az építész a zombori Schmitt Jenő Henriket. Valahol kezdetét kellett, hogy vegye, mondta majdhogynem közömbösen a filozófus. Ha jól értettelek, ezek szerint: ott vette kezdetét. Azon a bizonyos homlokzaton…