Pilinszky Újvidéken

Aztán már meg sem is lenne szabad írni- verselni (pedig hányszor megkíséreltem és ezután is hányszor meg fogom kísérelni még ahogyan béni skiccelte a wiener bahnhofon bartókot kikalapálni szép ezüstfejét) azt amikor pilinszky jános újvidéken (már előbb járt itt egyszer a tengerre menet a katolikus portán akkor írta dubrovnikról hogy egy város a kegyelem műve is ki hitte volna hogy annak a magát fallal mint köpennyel körülfogó városnak még szüksége lesz a kegyelemre hogy ama pompás köpeny a történelem mocskos kulisszájává változhat ismét) azt amikor pilinszky jános újvidéken a tyirpanov (fogalmam sincs ki volt) munkásegyetemen odajött hozzám és megköszönte hogy míg egészen közel a mennyezethez az apokrifet mondta (ahogyan csak babits mondta) kapaszkodhatott a szakállamba mert ha nem kapaszkodhatott volna mondta elvágódik a szálkás kutyaólszerű kis színpadon el keresztben mondta még mindig zihálva teljesen véletlenül ültem az első sorba tán hogy ne tűnjön olyan üresnek a terem cirill betűvel írták a plakáton szép betűk de engem is úgy figyelmeztettek hogy az a jános ott a plakáton és nem egy előadás a ludolf-féle viszonyszámról) azt viszont valóban éreztem vagy elvágódik az üvegpalota szálkás zugában keresztben vagy elrepül rézsút nádszerkezetre applikált madárfejével de azt nem hogy éppen az én szakállamba kapaszkodik mint mondotta erősen két marokkal néztem finom kézfejét melyet az ismeritek törődött kézfejem-et szavalva maga elé emelt válaszom ebből kifolyólag (meg azért mert már annyian csimpaszkodtak belé sinkó is szerette huzigálni) kissé sutábbra sikeredett mint szerettem volna (sírni szerettem volna) mármint hogy máskor is és egyáltalán áll csüng a rendelkezésére akár a villamos nyűtt zsíros fogantyúja a szakállam aztán nagy lászló következett suttogva sziszegvén (pisze volt egy kicsit ő is mint pilinszky) botjával verve ki a város címerét hogy eljön a fekete katona (és lám már el is jött itt van la a katona és milyen terepszínű a terep maga fekete lyuk azúrral futtatva peremén) egyszer már majdnem összefutottunk párizsban meséltem később a vacsoránál még éreztem nyirkát ott a porte-des-lilas-n (legkedvesebb filmem címe is ez egyben sok volt arrafelé az arabus most meg ahogy kiss dániel mondaná a jugoszlovák és más magyarok) ott éltem aztán hetekig akárha önnel ott kérdezte ámulatában jános lillán sikongva ott (celan lejjebb élt a rue ha nem az avenue poincarén pilinszky nem ismerte celant ciorannal barátkozott) ott abban a házban még a kő is rothadt és éjszaka folytatta már nem lillán hanem ultraviollán kigyúltak minden villanyok és én felijedvén negyven fokos lázban elindultam úgy pöndölben ama fényesség elé (a műhelyesek mesélték ők gyújtották fel a villanyt frissen nyomott könyvet műhelyt pakoltak) búcsúzáskor még mondott valamit (bori doktor a háttérben darvassal viaskodott az oroszok seggéből bújtatok ki kiabálta s valami viadalinak belgrádban és persze majd pesten is folytatódtak) mondott valamit a sárga kocsik elnyűtt zsíros fogantyúiról azt hogy elviselhetetlenül árvák meg azt hogy várják a kálvin téren az üllői úton várják felakassza rájuk magát néztem vékony fonnyadt nyakát és néhány év múlva egyszer éjszaka valóban megpillantottam az üres sárga villamosban zsíros szíjra akasztva csüngött pilinszky szép ezüstfeje taxit fogtam üldözze mondtam tán még levághatom gengszterekkel nem dolgozom mondta dühösen és gázt adott én a gázzal el gaz (gengszter) akárha elgázolva.