Immár azok is ráncosak

Belgrádban ha felkapaszkodik az ember a meredek balkán utcán a moszkva szállóhoz ér szép fűzöld zsolnay-cserép borítja csúcsos tetőzetét benn nagy értékes kínai váza dunai hajósok fizettek valamikor vele és egy richard wagner-festmény fogalmam sincs hogyan került oda igaz évekig abban a szalonban szaxofonozott pintyőke hegedűtanárom ragyogó felesége helyettesítéskor egyszer mellei közé szorult az arcom s hirtelen nem tudtam vonós vagy fúvós vagyok ha belgrádban akadt dolgom istenem én e háborúk előtt a jugoszláv írószövetség elnöke voltam (ifjúkoromban egzotikus kalandnak képzeltem az irodalmat hát az lett balkán minden meredek egzotikuma beleszövődött) ha belgrádban akadt dolgom mindig beültem pintyőkét hallgatni öreg moszkovita mondták barátaim már nyugdíjas volt amikor fiával meglátogattuk (fia azóta Indonéziába költözött akárha azt a bizonyos egzotikus komponenst akarta volna kihangsúlyozni ő is): a sarokban ott álltak árva gázolómadarak vékony nikkellábakon szaxofonjai immár azok is ráncosan.