Mint egy kapus

Mondtam már mennyire kedvelem a glenn gouldot ábrázoló fotókat nagy kesztyűit ahogy ír vagy ír szettereit sétáltatja a tengerparton vagy ahogy bach-lemezének (preludium fugák és fugetták) borítóján például áll egy üres szobában* sok fotón látni különben glenn gouldot micisapkában. Szerb íróismerősömnek (utoljára még dubrovnikban futottunk össze) van egy könyve: Kad su golmani još nosili kačket (Amikor a focikapusok még micit viseltek) éppen arról a könyvről van szó amelyben ismerősöm elmeséli hogy cioran kis padlásszobájának asztalán egy nyitott kosztolányi-könyvet látott (kíváncsi voltam mondta mit olvas az utolsó filozófus és ahogy kiment feltenni a kávét megnéztem) ismerősöm danilo kišnek köszönve jól tudhatta ki kosztolányi aki legfontosabb írói (borghes nabokov andrić) mellett emlegette annál is inkább mivel szabadkán születtek mind a ketten cioran könyvei tele zenei utalásokkal akárha egy aktív zenekritikus (nietzsche és schopenhauer inasa) írta volna őket azzal a különbséggel hogy ő nem tudott mit kezdeni a rossini- és bizet-féle zenészekkel félek glenn goulddal sem ugyanis nem hinném hogy glenn gould valaha is könnyezett volna játék közben (különben persze nem biztos hiszen thomas bernhardt nem állhatott távol tőle) de abban az üres lepusztult szobában ahol levett micivel a kezében álldogál egészen bizonyosan megérzett valamit mint amikor a kapus megérzi hová rúgják a tizenegyest: isten rothadt volt ott az egyik sarokban.