A Niagarát hová viszi

Lassanként oszlott rémülésünk, feltekintgettünk a fellegekből omlani látszó vízoszlopokra, s tekintettük az alattunk mormoló fejér örvényt. Vezetőnk minden lépten intette a vigyázatot, s igenis elevenen képzeltük az itt történni hallott szerencsétlenségeket, és hogy Chateaubriand is itt törte volt el karját.

(Bölöni Farkas Sándor)

Pélmonostori (horvátul és szerbül fehér

beli manastir) barátom vitt föl pestre

akkor még szerb fennhatóság alatt éltek

mint magyarnak

külön engedélyre volt szüksége hogy kijöhessen

de tudta mint krajinai polgárnak

magyarországra sem lesz könnyű átjutnia

úgy is lett a magyar vámos megpillantva kocsinkat

azonnal félreállított bennünket

s azt mondta addig nem mehetünk tovább

ő ráér amíg szépen elő nem adjuk a fegyvereket

nem értem a logikáját uram mondtam

amikor már megsokalltam a kötözködését

barátom ugyanis évekig szobafogságban élt

mire a vámos felhördült és rám

pontosabban régi disznóbőr aktatáskámra

vetette magát

amire mármint disznóbőr aktatáskámra

viszont én vagyok felettébb érzékeny

éppen munka alatt lévő

abszolút kusza még műfajukat kereső

műfajukat sosem is megtaláló kézirataimat

kedves könyveimet képeimet viszem benne

nyissa ki mondta

nem nyitom mondtam

gyakran ismétlődik meg velem ez a jelenet

vagy disznóbőr táskámat

vagy vulkánfiberemet (abban a palicsi p

howard-anyagot hordozom ide-oda) buzerálják

végül hogy ne nehezítsem barátom helyzetét

kinyitottam a régi ám még nagyot kattanó zárat

ne ijesztgessen mondta mélyen a táskámba hajolva

máris csodálkozva emelve ki onnan valamit a vámos

csak akkor láttam amikor már teljesen kiemelte

hogy velencét

ki se szereltem fekete rámájából

úgy áll évek óta íróasztalomon

a befagyott velencét

illetve hát a lidó téli képét emelte ki

az árnyak tiszta geometriája a jégen

beljebb fekete ruhás gyerekek

elöl az egyik kezében vakító

hógolyó

annyira szeretem ezt a képet

hogy még abban a furcsa helyzetben is

megörültem neki

mi ez kérdezte zavarát még mindig dühvel

leplezendő

mondtam hogy hát velence

hová viszi kérdezte

hát velencébe mondtam

miért kell velencébe vinni

a befagyott velencét

szép koraőszi nap volt (indián nyár)

mondtam pestről egy gipszművésszel

fogom folytatni az utam

és mi lesz ezzel a pélmonostori úrral kérdezte

ő marad pesten egy ideig mondtam

egy magyar gipszművésszel fog velencébe utazni

igen mondtam s most már én támadtam

hirtelen előhúzva a kép párját

a megfagyott niagarát

befagyott kérdezte ámulva

hát még a niagara is

de a niagarát hová viszi

azt is velencébe mondtam

ez már legalábbis úgy tett

egy kicsit gyanúsnak tűnt neki

gipszbe akarják önteni

velencét is meg a niagarát is

meg a határőröket is motyogtam

hiszen tudtam még a szlovén és az olasz határőrök is

várnak rám kisjugoszlávra

valamint magyarországot akkor a velencei biennálén

egyedül képviselő: jovánovics jovánra.