A háromnevű főnök

Mondtam már nektek több igaz történetet azokból, amik apáról fiúra maradtak Ki-ne-ma-kooga szigetén. Csak még Ne-nu-gi-ról, a nagyfőnökről nem meséltem.

Külön nem kell említenem, hogy nem a közetmúltban élt ő, amikor ezek az átkozott fehér ördögök dirigálnak Ki-ne-ma-koogán, és véges-végig az egész szigettengeren. Nem! Mikor Ne-nu-gi élt és uralkodott, akkor még a kínai kereskedők hajói sem jelentek meg a sziget előtt, amiket egyként hajtott evezőkkel a fenekükre láncolt rabszolgasereg és a szelet váró vitorla.

 

Sok-sok falu volt akkor is Ki-ne-ma-koogán. Részint a tengerparton, részint a sziget belsejében, a tűzhányó hegy alatt és az ősbozót tisztásain. Úgy, mint ma is.

Kivéve, hogy akkor még nem cirkáltak a fehér arcú kutyáknak csendőr- meg katona-őrjáratai az adószedőkkel a falvakban, és az ültetvények nem foglalták el a sziget legdúsabban termő helyeit. Nem! Akkor még nem volt, mint ma, egyetlen bennszülött főnöke a szigetnek. Aki ugyan árnyékfőnök, mert hiszen az idegen, fehér arcú ebek dirigálják őt. Irtsa ki őket a sárgaláz!

Akkoriban minden egyes ki-ne-ma-koogai falunak külön főnöke volt. De a hatalmuk ugyancsak nem volt látszathatalom, akármelyiknek sem. Hanem élet-halál fölött uralkodott akkor minden főnök. Talán csak egyes-egyedül a falu varázslójával osztozott hatalma kis részében.

 

Hát ezeknek a főnököknek egyike volt Ne-nu-gi. Akit háromféle melléknévvel tiszteltek meg életében, amelyek egészen különbözőek, és mégis mind ráillenek. Pedig ő eredetileg nem is volt főnök. Csak később lett azzá. Éspedig egészen szokatlan módon.

 

Úgy volt az, hogy mielőtt Ne-nu-gi főnökké nem lett Ki-ne-ma-kooga szigetén, hát annak minden lakója és főnöke teljességgel az ősi szokásoknak hódolt.

Az emberhús evés és a koponyavadászat nemcsak, hogy nem volt tilos, hanem teljesérvényűleg dívott. Dicsőség volt, igenis! A férfiú bátorságát azzal fitogtatta bizony, ha lakomára tudta elhurcolni megölt ellenfele tetemét és fejét, levágva, örök emléknek őrizte meg, miután jól megfüstölte a nedves fűvel rakott tűzön, hogy az enyészet ne kezdje ki.

Persze, a koponyavadászat és egyáltalán ellenségeskedés nem járta csak úgy összevissza minden falu között a szigeten. Hanem igenis pontos rendje volt annak, hogy melyik falu melyik falunak az ellensége, és melyik a barátja. Változás alig esett ebben a tekintetben. Abban az esetben például, ha valaki a saját falujában bűnt követett el, gyilkolt, vagy megbecstelenítette más asszonyát, vagy lopott, vagy rabolt, és vitát, verekedést provokált, egyszóval a megtorlást, a vérbosszút zúdította magára, és kénytelen volt menekülni falujából, hát akkor nyilvánvaló, hogy hiába keresett menedéket a falujával baráti viszonyban álló faluban. Csakis ellenséges községben kérhetett védelmet, és ha az befogadta, akkor annak polgára lett egyszer s mindenkorra.

Ugyanez volt a helyzet, ha például nem magányos egyén, hanem többen akadtak olyanok, akik valami oknál fogva fölrúgták a jó viszonyt a saját falujukkal, és átmentek az ellenséges faluba.

 

Pontosan ez történt annál az esetnél, amelynél Ne-nu-gi vált meg a falujától.

A nagy halászat alkalmával Ne-nu-gi és több társa igaztalannak találták a falujuk főnökének intézkedését, ahogyan a zsákmányból az ő részüket kiosztotta. A nézeteltérésből civakodás, a civakodásból véres, vad, fegyveres tusakodás támadt. A harcban aztán, persze, Ne-nu-gi és társai vesztettek a főnökkel és a falu többségével szemben.

A csapat egy része holtan maradt ott. A főnök és tábora hatalmas örömünnep üvöltöző táncai közepette falta föl az elesetteket. A csapat másik része sebtől borítva és asszonyait, gyerekeit a győzők prédájára hagyva, elmenekült a bozótba.

Következett volna természetesen az, hogy a kis csapat valamelyik ellenséges falu felé vonuljon, és felajánlja annak szolgálatait. Az ilyen száműzöttek szíves fogadtatásra találtak rendszeresen. Mert hiszen a saját vérei ellen bosszút lihegő és vért szomjazó harcos a legjobb és leghűségesebb harcos. Ezt mindenki tudja.

Ekkor történt azonban a szigetnek történetében eddig hallatlan eset.

A kis csapatnak legderekabb harcosa, Ne-nu-gi emelt szót a társai között, és így beszélt:

– Emberek, ide hallgassatok! Amíg itten beszéltetek, én azért hallgattam némán, mint a tenger hala, amivel becsapott bennünket minden aljassággal bélelt főnökünk, mert higgyétek el nekem, egy egészen különös Szellem szállta meg az eszemet. Ez a Szellem, azt érzem, hogy Jó Szellem, és az agyamba, azon a sajgó, még be nem hegedett sebhelyen keresztül férkőzött, amelyet harcunk közben magának a főnöknek dárdája ütött itt a vállperecem alatt. Ez a Szellem szól mostan belőlem hozzátok, emberek, és ha a szava szokatlan, nekem nem tetszik oktalannak. Éppen ezért ti is megfontolhatjátok azt!

Szellemtől megszállott embert tisztelni és meghallgatni Ki-ne-ma-kooga sziget megváltozhatatlan, ősi hagyománya, Ne-nu-git tehát kíváncsiságtól rebegve unszolták nyilatkozatra társai. Ő pedig így folytatta:

– Egyszerű nagyon, emberek, amit a Szellem javall belőlem. Ne menjünk el semmiféle ellenséges faluba. A felajánlkozás veszélyes és megalázó. Azután idegen faluban sokáig kell utolsó sorban tengődnünk, kegyelemkenyéren, addig, amíg megbíznak bennünk, hogy nem vagyunk cselszövők és kémek, akik így akarunk gonosz szándékkal valahová beférkőzni. Végül pedig megint csak az a dolog vége, hogy a legközelebbi támadásnál vérünk fog omlani, meg is halnak közülünk… Minek ez? – ezt mondja bennem az Okos, a Jó Szellem. Ki lehet ezt kerülni egyáltalán? Ki bizony!

– De hát hogyan?… És hová menjünk? – kérdezték összevissza a csapatból Ne-nu-gitól, egészen elhűlve, a társai. Mert hiszen beszéde minden szokás, hagyomány, értelem ellen volt.

– Szólj csak! – biztatták Ne-nu-git.

– Nem mond többet a Szellem – kérdezték, – mit lehessen tennünk, ha egyszer nem tartunk innét más faluba?

– De igen – bólintott Ne-nu-gi. – A Szellem a következőket ajánlja: Sok-sok-sok nagyszerű, termékeny, jól védhető, félreeső helye van még a szigetnek azon kívül, amit az emberek falvai lefoglalnak. Kerekedjünk föl, és keressünk egy ilyen helyet. Ott csináljunk otthont magunknak. Mégpedig akként, hogy néhányan lopóddzunk vissza a falunkba, és csaljuk el vagy raboljuk el ravaszul asszonyainkat és gyermekeinket, akiket már szétosztottak a falunk lakói közt, és birtokukba vettek mások, de akik most még, míg el nem felejtenek bennünket, hűek hozzánk, és szívesen szöknek velünk egy utánunk.

Hát erre a beszédre rettenetes zsivajgás, egyenetlenkedés támadt a kis csapatban:

– Nem szeghetjük meg így az ősi szokást, még a Szellem parancsára sem! – kiabáltak egyesek.

– Mit tegyünk a szívünket égető bosszúvággyal? – kiabálták mások. – Ha elvonulunk, akkor a falunk és gaz, igaztalan főnökünk végleg megszabadul büntető kezünktől.

Szóval hatalmasan kavargott a csapatban a vita jó darabig.

Viszont Ne-nu-gi csak ült, ült, ült összegubbaszkodva azalatt, mint akit a Szellem nem enged ki hatalmából. És aztán, mikor a sűrű lárma megritkult, megint csak szemében eszelősen, félelmesen lobogó tűzzel kezdett ugyanabba a beszédbe:

– Ne kezdjetek ki, emberek, a Szellemmel, amely belőlem hozzátok beszél. Tudjátok azt, hogy abból még sohasem válott jó!

Így és tovább… A kis csapatot lassanként leszerelte Ne-nu-gi. Szellem-sugallotta határozottságára megingottak lelkükben. Tanakodtak, haboztak. Végül is hajlottak Ne-nu-gira.

 

Most már csak a terv kiviteléről volt szó.

Hát a Ne-nu-gi ajkán keresztül nyilatkozó Szellem valóban a legjobb tanácsokkal segítette a csapatot:

– Nem szabad türelmetlenkedéssel elrontani ügyünket! – szólott. – Várjuk meg a bozótban bújdokolva a holdtölte első éjjelét, amikor minden harcos a főnök vezetésével a Varázsházba megy addig, míg el nem kezdődik a tánc a Nagy Bálvány körül. Akkor a falu asszonyai és gyermekei maguk maradnak a házakban. Ez az idő az alkalmas idő, hogy besurranjunk a faluba, és elorozzuk magunknak asszonyainkat és gyerekeinket. De történjék ez is lehetőleg vérontás nélkül. Meg kell bízni abban, hogy sok akad az asszonyaink között, akik nincsenek megelégedve új férjükkel, akihez a főnök kényszerítette őket, és a szívük még régi férjükért sajog. Oda kell lopódzni hozzájuk, és megkérni őket, hogy ők maguk menjenek beszélni többi asszonytársukkal, egymás fülébe sugdosva, hogy régi férjeik itt a bozótban várnak rájuk. Így szépszerével, titkon, fölkapják majd magukat, és a többi már csak a gyors menekülés kérdése!

 

Ez történt!

A csapat ravasz csellel kimentette asszonyait és gyermekeit a faluból, és eltűnt velük a sziget belsejének feneketlen bozótjában.

Az csak természetes, hogy Ne-nu-git attól fogva a csapat főnökének tekintették. De amikor cselekedetének híre bejárta a szigetet, minden rendes ember köpött egyet, és a legmegbecstelenítőbb szidalmat mondta ki Ne-nu-gira, hogy: – gyáva!

Ez lett a Ne-nu-gi első mellékneve.

 

Ne-nu-gi azonban nem törődött semmiféle csúfnevével. Hanem továbbra is a beléje költözött Szellem sugalmai szerint dirigálta csapatát.

Keserves, hosszú kóborlás után, meghághatatlannak hitt bozótok mögött, végre alkalmas, sőt remek területet talált Ne-nu-gi csapatának a sziget belsejében. Volt ott halban bő folyó, vadban gazdag erdő, gyümölcsben, termőföldben dús tisztás. Ott megtelepedett népével Ne-nu-gi. És elkezdette azt az eddig sosem hallott, példátlan életet, a benne lakozó Szellem nem szűnő tanácsai szerint, ami a sziget minden addigi hagyományával szakított.

Ki-ne-ma-kooga sziget legsarkalatosabb törvénye volt például, hogy férfi addig nem nyúlhatott nőhöz szerelmes gerjedelemmel, amíg legalább egy ellenfelét meg nem ölte, és annak koponyáját be nem mutatta a Varázsházban.

Helyesnek tartotta mindenki ezt a törvényt. Hiszen a női nép és a gyámoltalan gyermekhad kemény védelmezőre szorul, és hogy valaki képes oltalmat nyújtani családjának fenyegető ellenféllel szemben, ezt meg kell előbb mutatnia.

A Ne-nu-gi ajkán keresztül szóló Szellem azonban szükségtelennek bélyegezte ezt a törvényt. Azt tartotta, hogy egy falunak azért van a főnöke, hogy ha vetélykedés támad szerelmes ifjak között párjuk miatt, azt igazságosan és okosan, a nászajándékok és a szív vonzalmának nagysága szerint, békésen intézze el. Elég az, ha a derék férfi karjának izmait a munka fáradsága és a párjáért való sóvárgás reszketteti, és nem a vérengzésre való indulat, ami haszontalan, és kínok meg halál előidézője csupán.

Ugyancsak hatályon kívül helyezte Ne-nu-gi Szellemének szava a sziget másik törvényét, illetve hiedelmét. Az emberhús felől szólót.

Tartották ugyanis, hogy a harcos bátorsága mindig attól növekedik ellenállhatatlanná, ha mentül több levágott ellenség szívét eszi meg.

Ámde Ne-nu-gi Szelleme erről oda nyilatkozott, hogy meglehet, az ellenség fölfalt szíve és húsa vad indulatok serkentésére kitűnő bárkiben, de hát minek a vad indulat egyáltalán, ha az ember nem akar verekedni és gyilkolni, hanem csak dolgozni az életéért? Az esetben csupán erőre van szüksége testének. Erőt pedig ad eleget az állatok, halak, csigák húsa is, és a gyümölcsök, magvak szintúgyt!

Borzasztóan fölforgatta ezekkel az eddigi hallatlan, új életelvekkel a Ne-nu-giból rendelkező Szellem az összes régi törvényeket.

 

Csakhogy maradt a tény, hogy a Ne-nu-gi telepe és népe a régi szokások teljes felrúgása ellenére is nagyon szépen virulni és fejlődni kezdett a szigetnek háborítatlan zugában.

A férfinép azelőtti hadakozó dühét munkában vezette le, és ha még maradt belőle, akkor ártatlan viadalok, tánc és mulatságban élte ki. Az egész falu csupa jókedv, barátság, dal és bizalom közepette élt és növekedett egyre. Az asszonyok egészséges és szép magzatokat szültek párjuknak anélkül is, hogy azok keze a leölt ellenség vérétől csöpögött volna a nászt megelőzően. A Ne-nu-gi faluja egyre terjedt és gazdagodott.

Hát igen! Amikor már itt tartott a helyzet, a Ne-nu-gi előrelátó Szelleme megintette Ne-nu-git, hogy a sziget többi, régi erkölcsöknek hódoló falujától meg kell oltalmaznia faluját, miután még ilyen félreeső helyen is tarthat esetleg támadástól.

Akkor Ne-nu-gi faluját, el, messzi a bozótban ellátta csapdákkal. Átugorhatatlan, szöges aljú vermeket ásatott az ösvényeknél, mérgezett nyíl fúrta át egy ágacska megbillentésére a tolakodót, a falu körül, a bozót minden helyén, és lábát ugyancsak mérgezett tüske félemlítette.

Mindezen kívül pedig Ne-nu-gi a faluja legderekabb férfiaiból fegyveres őrséget szervezett. Ez az őrség erős volt és ügyes volt, mert semmi más dolgot nem bízott rá Ne-nu-gi a harci gyakorlatoknál és az őrségállásnál, a lármafák mellett.

Lármafa pedig állt jeladásra készen, ha ellenség közelednék, a falu körül, elég.

Így biztosította Ne-nu-gi falujának békéjét és biztonságát.

 

A Szellem jóslata aztán, persze hogy bekövetkezett.

A szigeten hovatovább mindjobban híre futott Ne-nu-gi csodálatos erkölcsökre tért telepének. Annak nagysága és jóléte irigység, kapzsiság, sőt talán félelem érzéseit is fölkavarta a hozzá legközelebb fekvő falvakban. Végre pedig, bárha a hódítás, támadás semmiféle szándékát nem lehetett ráfogni Ne-nu-gi uralmára, mégis akadt ürügy, hogy egyik szomszédja ellenségeskedésbe bocsátkozzék vele.

Ebből a faluból ugyanis több szökevény került ki, akik az ellenséges falvak helyett a Ne-nu-gi országában jelentkeztek. És Ne-nu-gi, Szelleme tanácsára, befogadta őket:

– Emlékezz csak! – úgymond a Szellem. – Mikor magad is menedékre szoruló számkivetett voltál. Ne utasítsd hát el a hozzád menedékért fordulókat. Csak egyet köss ki velük. Hogy mint te magad és néped, örökre le kell mondaniok a falujok elleni vérbosszúról.

Nos, ezt meg is tették a szökevények, és megelégedésük teljes lett Ne-nu-gi falujában. De nem így ám a régi falujok! Egyszer csak megjelent annak főnöke követsége, és a szökevények kiszolgáltatását követelte Ne-nu-gitól.

Amikor pedig Ne-nu-gi ezt a benne lakozó Szellem okos, békés, de határozott szavával megtagadta, már kész is volt a szomszéd főnök számára a hadrakelés ürügye és a hadüzenete Ne-nu-ginak.

 

De mi történt ekkor?

A szomszéd hatalmas főnök hiába vonult ki Ne-nu-gi újdonsült országa ellen legjobb harcosaival. Rettenetes vereséget szenvedett Ne-nu-gi kitűnő őrségétől. Ő maga személyesen dirigálta a Szellem utasításai szerint a harcot. A szomszéd főnök fele serege holtan maradt Ne-nu-gi faluja határán, a másik fele pedig fejvesztetten, rettenetben hagyta cserben vezérét.

Ilyen győzelmet keveset látott Ki-ne-ma-kooga szigete, mint ez.

Mindössze a befejező diadalünnep lett egészen más a Ne-nu-gi falujában, mint a szokottak.

Ne-nu-gi a Szellem parancsára egyetlen elesett ellenség fejét nem vágatta le diadaljelül. Csak fegyvereiket vette el zsákmánynak. Sem máglyákat nem rakatott, hogy megsüsse és fölfalja embereivel az ellenséges hullákat.

Ne-nu-gi összeszedte az elesett harcosokat. A sajátjait tisztességgel eltemette. Az ellenséges harcosokat pedig a faluja határán sorba rakatta. Aztán üzenetet küldött az ellenséges főnök falujába, hogy becsülettel és békével vitesse el az elesett harcosait, és illő gyásszal hantolja el őket.

De ilyen cselekedetet már igazán nem pipált Ki-ne-ma-kooga szigete! A hír száz és száz szájjal vitte szerte a dolgot. Mindenki álmélkodott, hüledezett. Végül pedig egyetlen harsogó röhögéssé vált az egész sziget azon a hallatlan esztelenségen, hogy egy főnök és hadserege a győzelem minden ékét és jutalmát ingyen visszaadja az ellenségnek.

Akkor feledték el a Ne-nu-gi első melléknevét a szigeten, egy második név miatt, amely így hangzott: – a bolond!

Ámde, ha valaki azt hiszi, hogy ezzel el is intéződött Ki-ne-ma-koogán Ne-nu-gi titokzatos országa sorsa, az ugyan merőben téved.

A megrakott főnök sem nyugodott bele vereségébe, hanem újabb hadat gyűjtött. Sőt szövetségre lépett a szomszéd falu főnökével is.

Éppenséggel tüzelte a harci bátorságot és kedvet, hogy Ne-nu-git pipogya, bosszút mellőző bolondnak tartották, akinek tisztára kár a halmozódó gazdagsága.

Azonkívül, akiket legjobban bosszantott a Ne-nu-gi uralkodási módja és képtelen újításai, azok a falvak varázslói voltak.

Ne-nu-git magát lakta a Szellem. Tehát nem szorult varázslók jóslataira, kuruzslásaira. Nem épített Varázsházat, ahol a varázslók vezették a szertartást. Nem füstöltette a koponyákat, és nem rendezett emberhúslakomákat, amik hókusz-pókuszait szintén a varázslók eszközölték.

A varázslók tehát összesúgtak és összefogtak a szigeten Ne-nu-gi ellen. És faluról falura járva lázították a népet, és késztették hadra Ne-nu-gi ellen. Főérvük pedig az volt, hogy:

A régi szokások nem puszta oktalanságok. Megvan értelme a háborúnak, amely megritkítja kellőleg a népet. Hiszen anélkül olyan förtelmes szaporodás indulna meg a falvakban, melynél végül minden fűszálra éhes emberszáj nyílna. Különösen akkor, ha minden nyámnyila vetélytársa megölése nélkül is házasodhat és utódokat nemzhet, mint a Ne-nu-gi uralma alatt, akinek falva nemsokára túlhalad minden más falut a szigeten népességben, és végül uralma alá hajtja az egész szigetet!

Így ösztökélték a varázslók az egész szigetet Ne-nu-gi ellen. És bizony nem sikertelenül. Végtől végig a sziget minden főnöke Ne-nu-gi ellen élesítette harcosai dárdáit.

Igaz, Ne-nu-gi sem maradt tétlen. Hanem a Szellem utasításai szerint megkétszerezte, megháromszorozta őrségét, és jókarban tartotta lesállásait.

 

Túl hosszadalmas volna azonban minden részletükkel elsorolni azokat a szörnyűséges harcokat, amiket Ne-nu-gi faluja vívott meg attól fogva hónapról hónapra, évről évre a sziget többi falujával.

Mert aztán úgy lett, hogy a falvak egyáltalán fölhagytak az egymás közt való öldökléssel. És együtt és sorban Ne-nu-gi ellen vonultak.

Mindegy, hogy hasztalan vívták meg csatáikat Ne-nu-gi remek őrségével. Ez csak annál jobban izgatta dühüket és vérszomjukat. A prédavágyukról nem is beszélve, amelyet Ne-nu-gi országának immáron minden képzeletet meghaladó kincsei izgattak.

Igen! Így folyt ez sok évig hadról hadra. És Ne-nu-gi még mindig nem tágított a Szellem-sugallotta elveitől. Nem pályázott ellenségei koponyájára, visszaszolgáltatta a holttestüket, és nem üldözte a megvert ellenséget.

Mindaddig, amíg egyszer a Ne-nu-gi lelkébe költözött Szellem meg nem sokallotta azt, hogy a vérontás elől való elvonultság védelmére sem szűnik meg soha a vérontás.

Akkor a Szellem türelmét vesztette, és így emelte föl szavát Ne-nu-giban:

– Nincs más hátra, mint az oktalan és belátást nem ismerő ellenség folytonos harcai ellen egy utolsó, mindent elintéző hadjáratra készülni. Ám ennek alaposnak kell lennie, és végleges béke érdekében valónak. Tehát az ellenségnek nemcsak a fegyverforgató harcosait kell levágni mind egy szálig, hanem kiirtani minden pereputtyát és maradékát. Mert máskülönben a vérbosszú gondolatában cseperedik föl a legyőzöttek sarjadéka, és tovább plántálja a szigeten az egyenetlenkedést. Azért a jövendő nyugalom és jólét gondolatával táplált irgalmasság vezesse ezt az utolsó harcot…

 

Ne-nu-gi ekkor olyan hatalmas sereget szervezett, amilyet még nem látott a sziget. Ezzel kerekedett föl az országából, és indult maga támadásra sorban Ki-ne-ma-kooga sziget falvai ellen. Széttört minden ellenállást, és mint állhatatos volt a vérontástól való iszonyatában valaha, éppoly állhatatos maradt most föltett szándékához, hogy csak teljes pusztulás nyomán fakadhat új, más, jobb élet. Asszonyt, csecsemőt, aggot, senkit sem kímélt meg. Tudós varázslót, magas származású főnököt sem.

Hada útjában csak a borzalom üvöltött, csak a halál csöndjét hagyta maga mögött, amerre megfordult. Kegyelemnek egy igéje sem hagyta el a torkát.

Ekként végzett Ne-nu-gi a sziget minden falvával. És a saját népén kívül kiirtott minden mást.

Ő lett Ki-ne-ma-kooga sziget egyetlen ura és parancsolója. Az újra népesedett falvak főnökei neki, a főnöknek engedelmeskedtek. Hatalmánál nagyobbat azóta sem ismert a sziget, és uralma alatt béke, boldogság és dúskálódás soha nem ismert mértékben honosodott meg a szigeten.

Ám Ne-nu-ginak uralma áldásai nem tudták soha eltakarni azoknak a rémségeknek az emlékét, amikkel megalapította véglegesen hatalmát. És ma is, harmadik, utolsó melléknevéről ismerik őt, amely így szól: – a lelketlen!