Minek a szemrehányás?

Bibike egy öreg, nyugdíjas tanító hat élő gyereke közül volt a negyedik. Könnyű elképzelni, hogy nem csupa pompa, kényelem, lustálkodás tette életét.

Tiszaberényben, ebben a kis vidéki városban nőtt föl Bibike, a tanítói lakban, ahol a szűkösség, szorgosság szigora alig volt kisebb, mint egy fegyintézetben. Azután pedig néhány évre a preparandiára került el Bibike. Persze hogy ingyenes bennlakók közé vették föl az intézetbe, mert hisz édesapja nem tudta volna fizetésesnek küldeni őt oda. Az ingyenes növendékek élete pedig bizony nem gyöngyélet. A tanuláson kívül még ezer egyéb munka a részük.

A képző után sem várták az aranykapuk tárva Bibikét. Azok a bizonyos rózsás leányálmok Bibikénél igazán a realitás szigorú méricskélésével repestek, nem is ragyogóbb horizontok felé, mint egy igénytelen tanítónői állás. De még ez az álom is elég elérhetetlennek tűnt, és egyelőre a kérvények horribilis miniszterpapír- és bélyegköltségeibe került.

Egyszóval, Bibikéhez igazán szűkmarkú volt az élet. Csak abban volt pazarló, amikor a szépséget, bájosságot mérte ki számára.

Bibike valóban minden költői túlzás nélkül holmi tündérkisasszonyra hasonlított legjobban, karcsú, finom alakjával, őzike tekintetével.

Egy nyáron, egészen váratlan, afféle udvariassági meghívásra, Budapestről két rokon érkezett le Tiszaberénybe, Bibikéékhez. Kata néni meg a lánya, Nusi.

Kata néni nagynénje volt Bibikének, anyai részről. Egy kultúrmérnöknek volt özvegye. Ez magában is előkelőbb társadalmi állapot, mint valami vidéki tanítópereputtyé.

Kata néni lánya, Nusi pedig éppenséggel elegáns, finnyás pesti hölgy volt. Na, túl szépnek nem lehetett tartani őt. Nagy darab, már-már vénkisasszonynak induló perszóna volt. Nagyon rendes, magánhivatalnoknői állásban önállóskodott egy pesti, tőkeerős cégnél.

Elég csak az, hogy jobb egyáltalán nem is beszélni arról a sok kínosan komikus hercehurcáról, amivel a tanítóék összehozták ezeknek a vendégeiknek valahogyan is méltó ellátását.

Ám a rokonnyaraltatás megint csak egészen váratlan eredményt hozott. Bibike Tiszaberényből fölkerült Budapestre Kata néniékhez.

Nusi hozta be Bibikét ahhoz az Ingatlanforgalmi R. T.-hoz, ahol ő volt alkalmazva.

Hogy milyen hálás volt ezért Bibike Nusikának?… És a boldogságnak micsoda bódulatát jelentette Bibike számára ez a fővárosba való utazás?… Nehéz megérzékeltetni!

Mérhetetlenül új, érdekes, kellemes, gyönyörvetes volt a Bibike fővárosba való érkezésének minden mozzanata az első napokban.

Elég volt csak az, ha új, pesti otthonában, a lágymányosi bérhodály ötödikemeleti balkonjáról alápillantott messze, a budai táj violás panorámájára, vagy közelebb a bérkaszárnyák közötti utcák szakadékát teleüvöltöző autókat, tolongást szemlélte, hát szinte földöntúlias és remegéses ujjongás töltötte be egész lényét!

Valóságos-e ez? Nem fog fölébredni ebből újra a tiszaberényi ház hétköznapjainak reménytelenségébe?

És hát mindezt unokahúgának, Nusinak köszönhette! Ne lett volna iránta csupa hála, csupa készséges alázat és imádat?

 

Nusiék háromszobás lakásának egyik (folyosóról különbejáratú) szobája ki volt adva egy házaspárnak.

Rakattyaynak hívták a férjet. Valamiféle szerényebb hivatala volt szintén.

Első pillanatra a potroha és a kopaszsága bizonyos tekintélyt kölcsönzött Rakattyaynak. A hájtömeg alatt azonban vézna, egészen fiatal, sőt egyenesen kamaszkedélyű egyén rejtőzött.

Rakattyayné volt a különb emberpéldány kettejük között. Szép, sudár nő. Úgy is forgatta Rakattyayt kedves neje az ujja körül, mint egy ostoba, hiú, nyafka, határozatlan bábut.

Rakattyayné elszedte férjétől fizetését utolsó vasig, és ha maradt abból, akkor külön szórakozott belőle. Csalni pedig, persze hogy csalta Rakattyayt úton-útfélen.

De az a fontos, hogy Rakattyay mégis meg volt elégedve a világgal. Elég tűrhetően hegedült, tagja volt valamiféle műkedvelő filharmonikus társaságnak. Ez foglalta le hivatalán kívül Rakattyay minden percét, és adott alkalmat nejének a külön, szabad mulatozásra, mégpedig olyanképpen, hogy még Rakattyayné élt zokszavakkal férje ellen, amiért a művészambiciói miatt elhanyagolja őt.

 

Bibike a pesti rokonai és albérlőik között szoros baráti viszonyt talált.

Már az érkezésére következett első vasárnap programjaképpen Nusi túraútra készült a Rakattyay-párral a budai hegyekbe.

Bibikét is magukkal vitte Nusi. Bár Bibike első ízben tapasztalta, mintha unokanővére terhére lenne társasága ezen a kiránduláson.

Nos mindegy! Bibikét így is elragadtatásba ejtette a kirándulás.

Rakattyayt, amikor hajnali indulásnál megjelent tiroli dresszében, térképpel a nyakában, hegymászó bottal a kezében, egyenesen be lehetett volna fotografálni egy német családi élclapba.

Azonkívül a Rakattyayné öccse vagy bátyja is a társasággal jött: Sanyi.

Ez nagyon bizonytalan egzisztenciájú fiatalember volt. Állástalan színésznek tudták, és valamivel ügynökölt. De délceg, mozgékony és nagyon mulatságos egyénnek bizonyult. Bibike a maga részéről igazán kitűnően mulatott a kiránduláson.

Rakattyay hegedült, és Sanyi mulatságos kuplékat énekelt. A fenyvesalji rét, ahol letelepedtek, csak úgy visszhangzott hancúrozásuktól. Vicceket csináltak, labdáztak gyerekmódra, ahogyan a szabad természet tesz kótyagossá falak közt tengő ifjú embereket.

A Bibike számára a kirándulás egyetlen fázisa maradt csupán kellemetlen.

Rakattyayné fivére, Sanyi, nem nagyon tudta titkolni, hogy Bibike édes szépsége bevette a szívét. Minden alkalmat megragadott tehát, hogy Bibike körül sündörködjék, Férfias baritonját is láthatólag Bibike kedvéért harsogtatta egyre, miután észrevette, hogy Bibikének tetszik ez.

Bibike maga igazán nem tudta: hányadán álljon a Sanyi udvarlásával? Ellenben tapasztalnia kellett, hogy Nusi magánkívül lesz a féltékenykedéstől emiatt.

Nusi végül már minden tapintatot félretett abban a módban, ahogy rögtön közbelépett, mihelyt Sanyi csak egy pillanatra kerülgette meg Bibikét. Egy ízben már a Rakattyay-pár kacajától kísérve szaladt Nusi, uzsonnáját félrelökve, a Bibike és Sanyi nyomába, akik kettesben indultak el vízért.

Bibike, a maga félénk szemérmességével, persze hogy restellte tudomásul is venni Nusi viselkedését. A Sanyi környékezésétől pedig kitért, amennyire lehetett… Egyebet nem tehetett!

Ámde Nusi maga volt az, aki szóba hozta ezt az ügyet. Mégpedig édesanyja jelenlétében, utólag, mikor a kirándulásról hazatértek.

 

– Ha az apád és az anyád előtt nem éreznék felelősséget amiatt, hogy téged itt nálunk, a laza erkölcsű pestieknél valami ér, mikor egy olyan rafinált csirkefogó, egy ilyen aktiv selyemfiú hatalmába kerülsz, mint ez a Sanyi, akkor bánná az ördög, hogy lovagodnak csíped fel! De így, fiacskám, kénytelen vagyok téged óvni a bajtól, és anyáskodni fölötted, ne haragudj! Én, aki már ismerem a kísértéseket, amiknek itt Pesten csakugyan ki van téve minden lány.

Nusi ilyen hangon tartott prédikációt otthon, Bibike pedig egyebet nem tehetett, mint szelíd méltatlankodással utasította vissza a gyanúsítást. Hisz őneki esze ágában sem volt Sanyival vagy bárkivel kikezdeni! És hogy ő adott volna Sanyinak az udvarlásra agit!… Ugyan!

Persze, ez az egészen jogos mentegetődzés kárba veszett. Kata néni is csak Nusi mellett kontrázott bele az erkölcsi intelmekbe. Hogy: ők nem vádolják semmivel Bibikét, de kötelességük a szigorú őrzése!

Hát ez volt az első eset Bibike pesti tartózkodása alatt, hogy némi zúgolódás, lázadás és főleg elkeseredés töltötte el a rokoni gyámkodás túlzásai ellen.

Na igen! Nemcsak azért, mert ártatlan szekálták meg a jelen esetben. De egyáltalán, elvben mégiscsak megalázónak érezte női méltósága ellen, hogy ellenőrzést tudjon maga mögött még vonzalmai ügyében is.

 

A következő vasárnap megint kirándulás volt a program. És ezúttal megjelent a társaságban egy Zifcsek nevű úr is.

Ámde megint az következett be, ami előző vasárnap. Ha akkor Sanyi ragadott meg minden alkalmat, hogy Bibike körül tapossa a földet, most vele vetélykedve tette ugyanezt Zifcsek Dénes is.

Ez a Zifcsek Dénes pedig, meg kell hagyni, valóban az a férfitípus volt, amit a női szívek veszedelmének tartanak.

Karcsú, vállas, nyugodt, kedélyes, elegáns, harminc év körüli, elvált ember volt Zifcsek Dénes. Társ volt valami kisebb vállalatban. Szóval rendes, biztos egzisztencia és pénzügyileg krőzus a társaság többi tagjaihoz viszonyítva.

Mindent ő fizetett, a villamoson kezdve a kirándulást berekesztő kocsmázásig.

És hát egyáltalán, Zifcsekkel nem lehetett azt tenni senkinek, nőnek sem, Nusinak sem, amit Sanyival, ha Zifcsek valamit akart.

Ha Zifcsek Dénes több ízben, huzamosabb időre Bibikét tüntette ki társalgásával, abba nem kotnyeleskedhetett bele semmiféle erénycsőszködés vagy féltékenykedés. Már azért sem, mert ez a Zifcsek mindent olyan biztonsággal, olyan leszerelőleg, olyan kedvesen csinált.

Valami kényes nézeteltérésféle mégis történt a kirándulás végén a csoportban.

Bibike ugyan csak azt látta, hogy mikor a budai hegyek közt, az erdőben jöttek a kocsmából, hát többrendbeli összesúgásos, félrevonulásos megbeszélés folyt.

Zifcsek és Rakattyayék, Zifcsek és Nusi, Sanyi és Zifcsek, Sanyi és Rakattyayék, Nusi és Sanyi és Zifcsek maradtak el heves tárgyalásra valami fölött.

De Bibike bárkitől is érdeklődött, mi esett hát voltaképp, nem kapott kellő felvilágosítást. Csak annyit, hogy – Butaságról van szó!… Semmiség!… Szóra sem érdemes!

 

Nos, fönn a lakásban, Bibike faggatására, Nusi már nem zárkózott el a fölvilágosításoktól:

– Nem akartam beszélni neked, miről van szó! – kezdte Nusi megint édesanyja előtt. – De most már anyus is nagyon jó, ha értesül róla. Tudjátok, Rakattyayék a lehető legdurvábban megsértették Zifcseket. Hát erre Dini, persze, hogy aligha fogja többet rájuk nyitni az ajtót… Ez rendben volna! Mi közünk hozzá! Csak az a vicc, hogy a lakbért eddig is csak a Zifcsek zsebéből tudta Rakattyayné megszerezni, mert a férje fizetése és mellékese még a ruha, manikűr és extra egyiptomi cigaretta számláit sem fedezi. Tehát ezentúl el lehetünk készülve, hogy nem kapjuk meg a hónapra a szobapénzt. Hát én részemről, anyus, vedd tudomásul, tizenötödikétől fölmondom a szobánkat Rakattyayéknak. Téged, Bibike, pedig nagyon kérlek, hogy teljesen szüntesd be az érintkezést ezzel a népséggel. Köszönnöd sem szükséges nekik mostantól!

Így Nusi!… És Bibike, ha kissé csodálkozott is magában a Nusi érzékenykedés nélkül való radikalizmusán, ezúttal semmi kifogása sem volt, hogy ahogy barátkozásba keverte őt Nusi Rakattyayékkal, most megszünteti ezt velük.

 

Rakattyayék aztán másfélheti ádáz, nembeszéléses harag után valóban elhurcolkodtak az albérletből.

De ki lett utánuk a szoba új lakója?

A Bibike legnagyobb meglepetésére a rokonai albérleti szobáját Zifcsek Dénes vette ki.

Hát igen, az már megint kínos és gyötrő mozzanatot jelentett Bibikének, mikor az új lakó első vizitje után Nusi, sőt anyja is előálltak erényszavalataikkal és óvórendszabályaikkal, hogyan kell viselkednie a szobaúr esetleges merényletei ellen!

Olyan igazán szükségtelen és vérig bántó okvetetlenkedés volt ez Bibike rokonaitól!

Hiszen egyáltalán alkalma sem lehetett Bibikének, hogy a nap bármely szakában öt percig egyedül maradhasson Zifcsekkel. Reggel nyolctól este hétig irodában robotolt. Oda Nusival ment, onnan Nusival jött haza. Este pedig, ha nem mentek el együtt valahová, ami ritkán történt, akkor Bibikét nagynénijének Árgusszeme is őrizhette otthon a lakásban, hogy a szobaúrral titkos trafikálásba ne kezdjen.

És Zifcsek maga is többet tartózkodott esténként házon kívül, mint otthon. Akkor is kizárólag Nusi vagy édesanyja érintkeztek a szobaúrral, akár a lakásban, akár a szobájában, akár együtt mentek el valahová.

Így volt.

 

Mégis, egy szép nyáreleji délután, mikor még fényes nappal van az irodazárás, következő eset történt.

Nusi, Bibikével hazajövet, fogát ment reparáltatni egy orvosi rendelőbe. Bibike meg szokta Nusit várni az orvos fogadótermében. Most azonban, a szép alkonyatban, Bibike arra kérte Nusit, hogy a ház előtt, a vadgesztenyefás, virágágyasos térnek egy padján várhasson rá kezelése alatt.

Amint ott ül Bibike a padon, és nézi a gyerekkocsis dajkákat, kutyuskát sétáltató hölgyeket, urakat, kopott ruhás lézengőket a kis parknak a padjain, hát egyszerre Zifcsek Dénest látja maga előtt.

Kitérni a Zifcsek barátkozása előtt ezúttal komikus lett volna, eltekintve, hogy sértés.

Zifcsek pedig titkoltan, mohó örömmel foglalt helyet Bibike mellett a padon.

Egy-két-három mondat a szituációról, és Zifcsek már a maga ellenállhatatlan és kifogásolhatatlan donzsuános modorában egyszerre a maga erős férfimarka alá szorította a Bibike liliomkehelyszerű kacsóját, ahogy az a padon hevert közöttük, és a következőket mondotta:

– Boriska! Engedje meg, hogy nyílt legyek magához itt, most rögtön. Mert hiszen, ahogy magát a rokonai őrzik, az már rabszolgaságnak is sok! Azt sem tudom, mi okból tűri?… Én például, esküszöm magának, hogy csak a legtisztességesebb szándékokkal mernék közeledni magához, és ahhoz, hogy ezzel is elutasítson, utóvégre egyedül a maga dolga… Hallgasson meg! Legyen drága! Ne szakítson meg, mert nem akarom, hogy Nusi itt találjon maga mellett… Kell, Boriska, kell hogy módot találjunk, hogy találkozzunk a rokonai tudtán kívül… Én írni fogok magának, és a konyhaszekrény fiókjába teszem a levelet. A fiókot nekem adták, és fogja, itt a kulcs hozzá… A levelet aztán tépje el!… Tudom, hogy jelen pillanatban csak kellemetlenséget csinálhatna magának a nyílt fellépésem rokonaival szemben. Máskülönben megtenném… Mert, hogy soha komolyabban nem szerettek nőt, mint én magát, mindenre esküszöm!… És ha maga is viszonozná, csak egy cseppet, hát akkor… Szóval én nem akarom kiforszírozni most a válaszát… És kérem, ne is szóljon Nusinak, hogy ideültem magához. Ebből fogom tudni, hogy megértett engemet, és nem tart csirkefogónak… Hát a konyhafiókban! Ne felejtse! Most megyek!… Csókolom a kezét, Boriska! Higgyen nekem!…

Ezzel Zifcsek már ott sem volt.

 

Amilyen váratlan, amilyen gyors volt ez a vallomás, olyan szívszorongatóan édes gerjedelmekkel, ismeretlen bizsergésekkel hatott Bibikére.

Őszintén, nagyon tetszett neki is ez a Zifcsek, és hitt neki. Egyáltalán, aggálya sem jött felőle, hogy Zifcsek nemcsak afféle felelőtlen csábítási szándékot rejtegetne ellene. A konyhai levelezés mégis megijesztette.

Hirtelen azt határozta el, hogy egyetlenegy levelet vált csak Zifcsekkel. Ebben megírja, hogy Nusiékkal ugyan nem tartja szükségesnek a teljes bizalmasságot, de viszont titkos közösködést sem akar a legbecsületesebb szándékú férfival sem, tehát Zifcsek tessék, és írjon az édesanyjának Tiszaberénybe!

Hát kellett annyira vigyázni egy ilyen okos lányra, mint Bibike?!

 

– Na, egyedül vagy? – volt a Nusi első szava Bibikéhez.

Ebből Bibike rögtön megértette, hogy Nusi talán a rendelő emeleti ablakából látta meg őt a padon Zifcsekkel.

– Zifcsek ült le hozzám egy percre. De sietős dolga volt, elment – felelte Bibike tehát Nusinak. Mert lányos ravaszsággal átlátta rögtön, hogy Zifcsek utasításához tartani magát, és a véletlen találkozást is letagadni, kész ostobaság, gyanú és háborgás a Nusi részéről.

Nusi így is egész úton, hazáig, sőt fönn a lakásban, a vacsora alatt is, anyjával együtt, belterjes erényoktatásban részesítette Bibikét, természetesen arról, hogy mégiscsak lehet egy férfival úgy viselkedni egy lánynak, hogy a férfi még akkor se merjen egy kalapemelintésnél többre közelgetni, ha különben ismeretségben vannak!… Igen bizony!

 

Másnap este Bibike az ágyban olvasott.

Kata nénivel aludt ő egy szobában, és amíg Kata néni szokása szerint olvasott az ágyban, Bibikének is szabad volt.

Nusi a másik szobában aludt egyedül. A Nusi szobájából ajtó nyílt az albérleti szobába. De az, persze, állandóan zárva volt. Sőt előtte lógott egy japán mintás, rézkarikás függöny.

Késő éjjel lett lassan. Kata néninek nagyon érdekes volt a regénye. Kata néni utoljára is, szörnyen furcsa pozitúrában, elaludt a könyvével.

Ezt a mulatságos pozitúrát akarta megmutatni Bibike Nusinak. Édesanyja félrefitult fejét a párnán. Ha még Nusi fönn volna.

Nahát, amint Bibike zajtalan benyit a Nusi szobájába, Nusi nincs az ágyán. Ellenben a szobaúrhoz vezető ajtó elől a függöny kissé félrehúzva.

Ezt az elővigyázatlanságot!

Bibike odasurrant a függönyhöz, ahol az félrerántódott az ajtóról…

Döbbenet!… Az ajtó is nyitva, és a szobaúr szobája is teljes villanyfényben.

Zifcsek az asztalon ül, szemközt. Nusi pongyolában mellette, féloldalt. Most mozdul éppen Nusi, éspedig következőképp.

Felnyújtja, vagy inkább fellöki két meztelen karját a Zifcsek nyakába, és hanyatt a Zifcsek mellére dől. Úgy nyújtja alulról ajkát csókra Zifcseknek. Mire Zifcsek, Bibike jól látja, nagyon fanyalgón, ímmel-ámmal, szinte megadólag, viszonozza a Nusi vastag, érzéki ajkainak tapadó, mohó csókjait…

Egy pillanat!… Bibike már elugrott a függönytől, és visszasurrant a maga hálójába… Felindultan, remegve, bódultan ágyára vetette magát Bibike, és hirtelen lekattantotta a szoba villanyát, mint aki a sötétben jobban számba vehet mindent… Ahh!

 

Nos igen! Bibike megértett, átértékelt mindent a Nusi viselkedésén, visszamenőleg már Rakattyayékkal, már Sanyival, és aztán a furcsa viszálykodásokat… Mindent!

Nem tehetett róla, forrott a Bibike galambepéje a jogos felháborodástól, hogy visszaadja Nusinak sok megaláztatásáért, meggyötörtetéséért a kölcsönt. Formán, szavakon, pózokon, alkalmakon tépelődött Bibike, ahol teljes érvényűleg veti Nusi szemére hipokrita anyáskodását, boszorka szigorát… Mindent!… Most aztán!…

 

Igen! Most aztán… Mikor ideért töprenkedésében Bibike, egyszerre szörnyűséges egyszerűen cikázott át agyán a gondolat: – De hát minek a szemrehányás?…

Minek élesre hegyezni a dolgokat? Minek a hangos és nyers ellenségeskedés?

Eszébe ötlött inkább Bibikének a Zifcsek konyhafiókja, ahová eddig nem merte belerejteni kulcsa segélyével kimagyarázkodó sorait. Eszébe ötlött Bibikének a Zifcsek savanyú képe, a Nusi ajánlkozó csókjánál, a villanyfényen… Eszébe jutott a Zifcsek bensőséges férfias hangja, mikor neki tette vallomását… Eléje idéződött a Zifcsek tétovasága, mikor a rokonaival szemben való föllépését kellemetlennek vélte…

Bibike újra meggyújtotta az ágya ernyős villanyát, és levélpapírt simított szét az éjjeliszekrényen…

 

Remélhetőleg ennek a levélnek révén aszerint sikerült minden, ahogy Bibike tervbe vette.