(40)

Most, mint egy négyzetrácsot, ráforgatlak egy könyv jó ideje kész anyagára. Az „ablak”: az a „Drága, drága, drága…” S hogy rákérdeztél: „Ez most komoly… vagy csak…?” Mert ilyet mondani „csak úgy” is szoktak; felelted kérdésemre; de már másra gondoltál közben, így volt… bizonyára… Dehát harmincöt éve rosszul tudtad? jól tudtad? Mert elhitted, hogy: „Ugyan…” És kész – vagy túl kész? – volt a „Tudom én azt…” De én már egyszerre, visszamenőleg nem tudtam: harmincöt évig „mi van”? – „mi volt”? –… én kaptam itt megint a vígaszt, mely a „tőled-már-nem”-re lett előleg.