(36)

Amit esténként letakargatunk, nemsokára úgy hagyjuk reggel is. Ily-gyakorlatiasságunk segít elhagyni jó néhány mozdulatunk. Pedig tudjuk: azt, amit így kapunk, egyebeink elvesztegettetik; de amit, mondjuk, mégsem: az is „itt” – marad, felfogja bizonyos kapunk: melyen át már igazán mozdulatlan (s itt megtakarítható: „mit csinálunk”!) (s nincs, mi nálunk legyen, mert nincs a „nálunk”!) – „Elhagyni jó”? azt mondtuk? Igen, azt! S mondjuk most is! Valamit ez maraszt, valamit, ami „csak” felfoghatatlan.