(31)

Élő ki nem félt már, hogy visszaél életével (– épp mert vissza: sosem!); s hogy, akármilyen igézetesen peng, lába alatt csak: „borotvaél” az; s hátha tékozlón csereberél, mondván: „Amíg tele van a zsebem…”, (vagy, ez is szép!: „Még így se tehetem…”); s hogy harminchat év vajon több-e fél életénél. Elérkeztünk tehát személyemhez, s így: ehhez a szonetthez. Lám, ennek jól túl vagyunk a felén. S ez azért látható, mert ez nem én? Nem, nem. Elérjük utolsó sorát. Még éppen idefér: MÁSSAL IS EZ LESZ.