(29)

A pályához

 
Ne is mondd, külön, „minden ide köt”;
hiszen neked ez úgy van mindig-egyben,
ha érezheted: egyben lehetetlen,
és bújkálhatsz az értelmek között.
Mintha a „spílerek” szintje fölött
vagy alatt (gyönyörködsz a rossz rímekben!
[ez „í”-ről majd a Záró  -ben!])
futkározna egy annyi-se-kölyök,
s ahogy verik egymást alattomos mód,
lesvén, „háttal kapják-e épp a bírót”,
a meccs-lázban égő játékosok,
te – vagy helyettesed: „valami medve” –,
tehát: te, szemernyit se tülekedve,
kis furcsa érzéseik okozod.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]