A sorok elindulnak és elállnak

Név, kettőspont, a kettőspont helyett egy nagy Ő, félreütésből; és máris röhej az egész. Azt akartam elmondani, hogy a megszületésem utáni időkből, vagyis hogy emlékszem egy; de most már értem. Aztán. De mégis, sokkal komolyabb ez. Még élnek a főszereplői; újabbak is adódtak. Most mintha két korszak épp egybefonódna, mielőtt kettéválna. Valaki bent a hosszútávú kórházban. Valaki egyedül a lakásban. Nálunk, itthon, folytatódik „más valakik” bajnoksága. Szerdán kettős mérkőzésre kerül sor; szeretnének belépődíjat szedni, kellene rájuk fogadni; dehát: kivel ki? Mintha egy sose-volt-nagy levélnyi piros hatvanfilléres bélyeg lobogna meg hirtelen, melyre első irodalmi példaképem, talán két macska- boncolás szünetében, elcserélte néhány értékesebb darabomat. És hiányolhatnám egy-két gombomat, ha egyáltalán a többivel is foglalkoznék jelenleg. Egy szépségdíjas Steiner–Stolz-játszmáért fel kellene másznom az előszobapolcra, ott van egy halvány- kék Sakkéletben; ötvenhárom-ötvennégyes karácsony, az Orczy út felől tértem haza, ritkán jártam ott, és egészen meglepő módon vetődtem el újra… barátsággal gondolok vissza arra a társaságra. Egyelőre: marad fent a polcon a játszma. S egyáltalán: az ilyesmihez mindig elsősorban az ellenfél kell! (Hogy a szép kombináció bejöhessen.) Ezen a télen sem ismételtem meg azt a karácsonyi utat. Se annyi mást. A Nagymező utcát pedig hol megszeretem, hol újra ráunok. Nem is szólva a Lánchíd felőli hazatérésekről. Megáll előttünk a villamos. Miért fényképezném le? Ilyesmi nem szerepel a terveimben. Sajtot, kompótot fogyasztok délelőtt – fogyasztok! –, bármikor kinézhetek az ablakon, végigdőlhetek az ágyon. S hogy nem csinálom…? Az új viaszosvászon sakktáblámon kezdem megkedvelni a megnyitásokat; már nem csak az izgalmas állásokat szeretem. Ha minden értelem: kétértelem… ezt nem tudom befejezni. Nagy művészet, hogy ne történjék semmi; mert már a fentebbiek nagy része is visszavonható. Az iskolában nem tudtam soha rendesen elfogyasztani a tízóraimat: zavart a konfrontáció (gyomromé s osztálytársaimé). Hogy egyszerre két dolog van. És nem-tudom-mikortól kezdve egyre többet ellógtam. Nem szeretek tanulni. A megnyitások sem maradnak meg a fejemben. A múltkor egy papírkereskedés fényhomlokzatát néztem a buszból, felpillantottam a piszkos ablakon át az egyik szemközti lakásra. (Aki itt hal meg, ezt a neontöltőtollat látja utoljára.) Régóta készülök rendet rakni otthon; és ez majd addig nem illik bizonyos életkorhoz s időbeosztáshoz, míg jön szépen egy pillanat és valami megmásíthatatlanul mást hoz.