Így is, úgy is történik

A borbélyüzletből – kezdjük így – kilépve át kellett haladnom vagy vágnom az úttesten, a főnek nevezett utca testén. Majd be egy kapualjba, hogy egy másik kapualjból a Jégveremnek nevezett utcába érkezzem. Persze, meg lehetett volna kerülni a háztömböt, helyesebben: nem kellett volna bemenni ugyanannak a háznak az egyik, s kijönni a másik kapuján. Így azonban odabent lehettem – meddig? –, és frissen nyírt hajjal ennek voltak bizonyos előnyei. A kijárati kapunál rendezhettem – mennyi időre? – soraimat; bár az erősen lenyalt haj lassan szárad, tehát az otthoni összeborzolás művelete nem volt előbbrehozható; nem hogy elmaradhatott volna! Mostanában a rohamnak nevezett utcában történik meg velem ez a körülbelül négy hetenként szükséges művelet körülbelül hat hetenként. Kapcsolódik az eseményhez egy pad, odakint, újabban csak megszemlélése inkább, de bármikor „eshet” rajta ülés is; kapcsolódik egy fagylalt, esetleg postai szükségletek kielégítése. A rövidre nyírt, fogyatkozott, száraz haj megdörzsölése – kijövet –, bevásárlás, kövérebbnek ható arc, szegletesebb belső-érzés; a kettő reménytelen ellentéte. Ez volt mindig. Az Alagút nevű utcából egyenesen jutunk az utca névadójába, mely – mindazonáltal – sosem volt ilyen fényes, mint mostanában! Apró nem tudom mikkel van kirakva. Nem tudom (hogy: ismételjem magam), ma azt a homályos kétkapuzást szeretem-e jobban, vagy ezt a fényes diadalmenetet; állapodjunk meg abban, hogy lehet; hogy az egyik akkor volt, s ha szerencsénk lesz, a másik: amakkor.