In memori Szomory – van szomori memory

Egyszer majd idézni fogom mind ezeket a századik oldalakat, századikakat és százegyedikeket, amelyek közt aglaonema-levél, tulipánszirom s más növényféleség lapul: mind, amiből nem lett ázadék, hanem ott takar szavakat, írásjeleket, egyre többet idézhetek. Már-már ugyanazok a könyvek kezdenek megtelni másodszor, mert nem szívesen hozom be a létrát, egymás mellé kerülnek ezerkilencszázhetvennégyes nefelejcsek és még honnét szedett milyen levelek is. Egy futó sarkantyúslevél Az utas-t takarja egy kötetben, oda jár vissza, ha visszaemelem egy kompozícióból, melybe azóta belekerült; ott kisimulhat ismét, ha a papíron – a szabadban – netalán hullámot vetett. Egy ragcímű kötetben gyűrűzik, most már örökké csak ugyanolyan körökkel-oválisokkal, egy száradtában nem szép, nagy levél. És egy óriási repülőmenetrendben is vannak komoly növényiségfelületek, melyekre akár írni is lehetne, de megtörténhet: lyukasztógéppel vágok ki belőlük apró, egyforma köröket, azt keverem egy szöveg szétlyuggatott maradványaival, mellé helyezem a maradványpapírt és a maradványszárítékot; és akkor ez kompozíció? vagy föld-elő-gyakor- lat; de ne fejezzük be mégsem itt. Nem szívesen hozom be a lét- rát; így már-már ugyanazok a könyvek telnek; aki meg akar szabadulni a rakománytól, egyszerűen a gerincénél fogva felcsippenti a tárlót, hull esetlegességem, marad az örök-érvény.