A biztos kiindulópont

A H. utcai, ill. a Rakpart és a H. utca sarkán működő vendéglátólétesítmény utcai asztalait megterítve találtuk, s elhatározást éreztünk magunkban, hogy – ez a biztos kiindulópont; ennyi. Mármost – és így tovább – ilyen udvariasan sem intéztem még efféléket, megkérdezvén, így, szó szerint, leülhet-e odakint a vendég; ez én voltam, ezek mi voltunk, és – nagyon jól megmért sört kaptunk, két pohárral. Kitűnőnek bizonyult a pogácsa. A fák alatti benzinkúthoz beálltak az autók, a vendéglőhelyiség ablakán ill. ablakán – a H. utca felőli ablakon keresztül látszott a rakparti ablak, azon – át megjelent a kilences villamos. Beállt a vendéglőbe, mondtam, nézz hátra. Nézz hátra, mondtam, a vendéglőépület falának műkőkidomborodásai ugyanazt a mintát – nem tudom, milyen szót használtam, „ugyanazt a mintát…”, szóval, hogy mit csinálnak ugyanazzal a mintával, amelyet egy jóval később épült ház erkély- -elosztásán megcsodáltam; ez az utóbbi szó sem helyes; megmicsodáltam? erre az egészre nem emlékszem már. Közben évtizedek teltek el; úgy értem: a két ház – és a többi. Közben körülbelül egy negyedóra telt el; az évszakokról – szeptember elseje volt – kezdett beszélgetésünket megszakítottuk; fizettünk tizenkilenc forintot. Nem tudtam kifejezni: tetszett a jól megmért – és a többi, ezt senki nem is várta. Azt mondtuk: nem szeretjük – nem szereted – az őszt, azt mondtuk – én azt mondtam –, azt nem szeretem benne, hogy végetér; megállapítottuk – most már ketten, ezt ketten –, hogy az évszakok közül a tavaszra nagyon hamar következik rövid nyár, és az említetteken kívül akkor már csak a tél van hátra, amikor az elkövetkezendőket – vagy elmúltakat – várjuk, mondtuk, és ezt se nagyon tudom, hogyan lehet – egyelőre hazaindultunk – szerencsésen befejezni. Illetve, egyelőre: kifejezni.