Áldott magánosság? jövel?

Vitéz Mihály, ki tudja, hogy s mint van Remetesincsed? Eléri az ember ott, ugye, amúgy a földszintet? Erdődben, Ermenonvillédben aligha vendégelsz bennünket. Nekem még a tegnapi nap is emlék, vagy emlék már az is; Pedig ha tudnám, huzata, állott levegője hol hagy, hova visz! Külvárosiasodnak-e ott a túlfűtött gyógyszertárak? Temető-hideg nem követel sálat, s mi még, hogy megfázzak… Nadrágszárra, kedvenc világos kabátra nem csap fejlődve a sár, Bortól, retektől, hanglemezektől, albumoktól nem lesz Elviselhetetlen súlyú hamar az anakreoni kosár; Tudom; tudom-e; kérdek-e, vagy kijelentek? Mit felelhetsz te, et in sárkádiam állandóra bejelentett? Mi itt közben jól elszaporodtunk, élők, sikeresen fogyasztunk; Állkapcsot, vért, árfolyamot ügyesen fagyasztunk és dagasztunk; Bizonyos embertársaink kezén egy ötödik földrész is felnőtt, S igazán nemcsak ők irtottak haszonra s egyébre erdőt, És országutaikon a szelíd koala-medvecsapat is már bátran átvághat, Ott a közlekedésjelző tábla: „Itt éjszaka koalák járnak” (Amennyi megmaradt belőlük; meg akarják őrizni, úgy látszik, Ha már nem bundaprém-ritkaságnak: táplálékául az állatbarátságnak). Ezzel az ügyes átvezetéssel azt is megtudhatod, én magam hogyan élek; Ez ügyben mégis azt ajánlom, ne embereket kérdezz, csak medvéket. Mivel már nem olyan bolond, aki poéta lesz Magyarországon, Előnyösen változtak ily dolgok egynémely égi ábrákon, Magam is remélem, ha nem is köz-, magán-élőkön segíthetek, Irodalmi-múzeumbeli örök-életre hagyhatom kedvenceimet; De ők oly válogatósak és – nélkülem – védtelenek (Ellentétben a poéta-művekkel: csak velem koalícióban koalák!) – Hát ezért kérdezlek, miattuk, Erdei, Magános, Víg Barát, Te Sosem-Központi, milyen az együttes magánzás még arrább, még odább?