Más a zene, más a szöveg, más még valami harmadik

Még csak különösnek sem mondható, hogy a konkrét megfelelések mennyire nem fedik – olykor-e? – azt, aminek forma s egyéb szerint megfelelnének; amit fednének. Az Éjszakai vonat például, egy dzsesszlemez egyik számáról van szó, semmiképp sem kelti fel a koszos – ezúttal nem mondom meg, hol van –, másholiakhoz-hasonlóan-koszos pályaudvar képét, az este-kilences-peront, a még nem is olyan csapnivaló vonatot, mellyel mediterrán tájra érkezik – némi késéssel – reggelre az utas. De a gázfűtéses cserépkályha lángja úgy lüktet, mintha most is ez a vonat vinne, felesleges hozzátennem: nappalban vagy éjszakában, hiszen – legfeljebb egy vagy kettő híján – ugyanannyi nappal és éjszaka volt és lesz az út. És volt! erre gondolok, és (éjjel kinéztünk valami zúgó patakra, vörösesbarna sziklákra, kőtörmelékes rámpákra már hajnalodóban, karsztos hegyekre, és lestük a magasban a távoli tenger feletti szépidőt, egy alagútban, már a város előtt kidobtuk az éjszakai frissítő-flakont, az elfogyasztott üdítő léét) – és hirtelen a kályhához lépek, és elzárom ezt a lüktetést.