Egy nap haladék; és – egyelőre – könnyű lebonyolítás

Egy nap haladékot – melyre, kiderült, nem is volt olyan élet-halálra (nem arra volt!) szükség – kaptam azon a már nem tudom pontosan, miféle délutánon, amikor a F…bíró (Farkasbíró; vízivárosi) utcai doktoromhoz (hehehe! utcai doktoromhoz, ez nem rossz) bizonyos panaszokkal („Rackajuh ez, mondta Jacques”) mentem el, de csak tavaszi, vagy nem is tudom, milyen évszak volt, olyan, meghüléssel vizsgáltattam magam; nem racques-kal; és utána, receptekkel zsebemben, fellátogattam a Paphegyen (budai domb) lakó barátomhoz. Teraszukra mindmáig emlékszem; írtam is róla, a „halál utáni napsütés”-ről; szóval akkor nem voltam ilyen felszabadult és éretlen kedvben. (Másfél évig halálfélelemben, tizenöt évesen.) Emlékszem: – ezt állítom legalábbis –: nézzük meg, mire. (Előbb azonban még valamit a körülményekről is. Tehát.) Hetente háromszor vizsgáltam a tünetes-csontomat, ill. fel- majd letűnő dudorát. Erről hittem, hogy… Iskolából hazajövet mindjárt a pulóveremet húztam fel, ingestől, odáig, a fél-oldalamon. (Lehet, hogy az-ember-koalái azért viselik a másikon a szívüket? amilyen ügyesek!) Persze, miért épp heti háromszor? Ez most takaros mérték, kétségtelen. Feküdtem Lukács-(budai)-uszodai priccsemen, fel-felugráltam, a korláttal is kipróbáltam (ott volt a legalsó bordámon). Körülöttem fekvőtámaszoztak, mutogatóztak a párkányon – (és otthon, a párkányon! emlékszem forró porára; gondoltam az és így továbbra). Mindez eléggé szaggatott; miért emlékeznék éppen arra az egy nap haladékra? melyhez hozzásegített (de erről már beszámoltam). A teraszon alighanem tejet ittam, vagy fagylaltoztam, és sakkoztam, vagy pingpongoztam. És valahol erről azt írtam (ez itt javítva!): Még ma is ez a haladék tart, a haladék stb., stb. haladéka. Hát inkább nagyon is könnyen dobálózom; most így „irtózom”?