Ahogy mondják: na és ha…

Én majdnem mindig irtóztam, hogy valamiről beszámoljak, de ha valami másról számolnék be, attól még jobban – nem is helyes a szó, mit csinálnék. Viszont ha meggondolom: nem mindegy-e, úgy értem, végülis nem ellenőrizhetetlen-e a különbség, ha például azt állítom – ezt is másképp kellene kifejezni –: a végre megnyílt kertmi – kertmozi neve, ott: – befejezhetetlen, ld. irtóztam. Ha tehát azt mondom, a Budai Kert-Mozgóban, amely nem is „végre” nyílt meg, máris el(lent)mondásokba keveredem, az idén megnéztünk két; vagy az idén sem mentünk el. Ha azt mondom: az idén sem ültünk be egész nyáron egy kertvendéglőbe, az idén – bezárt – sem söröztünk a Várkert Kioszkban, az idén nyáron egyetlen egyszer sem vettem újságot az Erzsébet-híd tövében – „újságos elköltözött”, de ez nem „röktönjövök”, ez végleg –; ha azt mondom, felesleges kilókat szedtem fel a Mirelite-barátfülétől, vétek a vágyva-vágyott reklámhivatások ellen; holott meggyőződésem: az isten-profija-értéket helyes ellensúllyal csak ilyesmi mérné föl! (Tehát: De: Áttérve A Hideg Mirelite-Ebédekre Mindent Remekül Leadtam!) Ha tehát mindezt elmondtam, ez még korántsem „mindez”. Mert a mon- danivalók ürügyül használják fel egymást; ürügyül önmagukat; mert a mondanivalókat ürügyül használom fel; mert a mondanivalók – lásd: szerző reklám-hitvallása! – nem is valók mindig elmondásra. Mulatságos: nem kellene-e, minden külön igyekezet nélkül, ami máris el(lent)mondás, arra törekedni, hogy – íme, nem is érdemes befejezni, íme nem is érdemes elkezdeni, csak épp a közepén nem lehet abbahagyni a mondatot – és, tulajdonképpen, egyebeket se; de itt már valakit idéztem: „Mit csinálnál helyette?” még hogy!