Idők egymás elé
| Ilyesféleképp nem akartál el- |
| menni, mikor szinte őrültség volt, mikor |
| nevetséges lett volna nem (és őrültség! |
| a kert; augusztus, csípősödnek a reggelek; vásznak, |
| vitorlazsákban; hónod alatt a bummfa; |
| vörös terméskövek; a hajótest |
| oldalának nekilottyanó víz) – igen, nevetséges, |
| ottmaradni a kertben, ottmaradni a parton. |
| De mikor neked… még ennyit se mondhatsz, |
| idézőjelbe se teheted. Aztán |
| a hajót eladták, a kertet a házzal |
| (a ház nélkül) eladták. Lám, |
| elmentél-e aznap; melyik nap; ehhez |
| napról kellene tudnod valamelyest; |
| de csak egybefolynak, csak egybefolynak! (A |
| hajótest oldalának nekilottyanó víz; |
| vörös terméskövek; hónod alatt a |
| bummfa; vásznak, vitorlazsákban; és egy |
| hely, egy időpont, egy napszak; egy lámpa |
| fénye a poros orgonabokrokon át a kerti házból.) |
| Az az-előző és a meg-utáni. És ha most |
| ebbe mint egy megoldandó feladatba – |
| – nem mondhatod: „veted magad”. |
| Marad hát, hogy: egy megoldandó feladatba. |
| Marad hát, hogy elmentél vagy maradtál. |
|
|