Kockapohár, koponya helyett

„Amikor az első ütést mértem partvisnyéllel a karácsonyfára, úgy láttam, a kis ezüst medve eltűnik az arany medve mellől, zuhan a zúzódó ágak között, és akkor, ezt most nem mentségemre mondom, Mr. Bierce, oly érzés fogott el, hogy további ütéseim meglehetős rendszerességgel záporoztak, és szüneteik sem hoztak megnyugvást; nem is tudom, mire föl hagytam abba; abbahagytam. Csak akkor derült ki, milyen helytelenül következtettem az ezüst medve sorsát illetően; mert a miniatűr villanyvezeték gubancából kiszabadított ág-roncsok alatt, dísz-törmelékek, angyalhaj, habkarikák, ezüstjégcsapok és boák között, valamivel a későbbi ütéseim egyike nyomán szétzúzódott arany medve fellelhető maradványaitól odább, megtaláltuk épségben. Rátérek nyomban, mit csináltam ezek után az ezüst medvével. Hogy mindig közel legyen hozzám, és ne legyen egészen egyedül, amíg nem lesz megoldás, nagyalakú cigarettásdobozba tettem és íróasztalom legtöbbet használt bal felső fiókjában helyeztem el. Elaltattam téli medve-álomra, és tavasszal sem ébresztettük fel, azt gondoltuk, majd csak akkor, ha – mint fentebb említettem; bár nehéz lett volna megmondani, mi lehet itt a megoldás. Persze, a következő télen, díszvásár idején, kerestünk, de nem találtunk efféle medvéket; de ha találunk is…? Tizenegy hónap múlva nyitottuk ki végül a dobozt, amikor, más megoldás híján, úgy gondoltuk már, legalább megnézhetjük lakóját; és kettétörve, illetve a kis ezüstkoponya alapjánál több apró szilánkra törve találtuk. Megállapíthatatlan immár, melyik fiókhúzáskor történt; szerencsénk volt még így is, mert az arc – a pofácska – két fele teljesen ép maradt, és a törzs is ép; vattával kitömve összeragaszthattuk. Most csak a koponya említett alapi része hiányzik. Ez azonban nem tűnik fel, mert az összeragasztott ezüst medvét vattába ágyaztuk, így került vissza a cigarettásdobozba, melyet ekképpen teljesen betölt; a szeme alig látszik a fehérségből. Most, amikor ezeket a sorokat írom, egyvalami legalább bizonyos, Mr. Bierce: ezentúl nem vádolhat senki már a papír meg az indigó (ezek az én foglalkozási eszközeim) elővételéért is – nincsenek jogi ismereteim – pótlólagos gyilkossággal v. öléssel (a papírt meg az indigót, ha még nem említettem volna, ott tartom a bal felső fiókban, és múlt karácsony óta meglehetősen termékenynek bizonyultam). A többi az én dolgom; és két idézőjelé, amíg nem lesz, azúttal majd az én számomra, »más megoldás«.”