A játszmakereső (I.)
| „…érezte ezen az… estéjén, hogy |
| a sors különös kegyeltje. A fövenyt |
| csontok és hajóroncsok borították… |
| A maga részével most ő is hozzájárul |
| ehhez; ő is itthagy valamit, ami… |
| …Addig bement az irodába és |
| bejegyzett valamit az erre a célra |
| Ahogy az állítólagos kőtömb |
| tartalmazza az állítólagos szobrot, |
| segítségével le kell hántani róla |
| az állítólagos felesleget: |
|
| úgy – vagy nem úgy – e játszmagyűjtemény, |
| amelyből én még külön is, |
| tartalmazza a csuklós szerkezetű, |
| gyönyörű romboidalakzatot |
| (sötét huszár a4, f6, világos |
| vezér c5, huszár c3, gyalog e4, futó g5), |
| (körűle úgy letisztítottam nyomban az állást, |
| mintha elefántcsontot preparálnék!) |
| tartalmazza a Purevzsav királyát |
| romfalba szorító kettős f-gyalog |
| otromba csontmozsártörőjét, |
| Robatsch összeomlásba áthanyatló, |
| lávahűdött támadásának esetét. |
|
(Egy régi játszmakeresőből) |
Kockapohár, koponya helyett
| „Amikor az első ütést mértem partvisnyéllel a karácsonyfára, |
| úgy láttam, a kis ezüst medve eltűnik az arany medve mellől, |
| zuhan a zúzódó ágak között, és akkor, ezt most nem mentségemre |
| mondom, Mr. Bierce, oly érzés fogott el, hogy további ütéseim |
| meglehetős rendszerességgel záporoztak, és szüneteik sem hoztak |
| megnyugvást; nem is tudom, mire föl hagytam abba; abbahagytam. |
| Csak akkor derült ki, milyen helytelenül következtettem az ezüst medve |
| sorsát illetően; mert a miniatűr villanyvezeték gubancából |
| kiszabadított ág-roncsok alatt, dísz-törmelékek, angyalhaj, habkarikák, |
| ezüstjégcsapok és boák között, valamivel a későbbi ütéseim egyike |
| nyomán szétzúzódott arany medve fellelhető maradványaitól |
| odább, megtaláltuk épségben. Rátérek nyomban, |
| mit csináltam ezek után az ezüst medvével. Hogy mindig közel |
| legyen hozzám, és ne legyen egészen egyedül, amíg nem lesz megoldás, |
| nagyalakú cigarettásdobozba tettem és íróasztalom |
| legtöbbet használt bal felső fiókjában helyeztem el. |
| Elaltattam téli medve-álomra, és tavasszal sem |
| ébresztettük fel, azt gondoltuk, majd csak akkor, ha – mint |
| fentebb említettem; bár nehéz lett volna megmondani, mi lehet |
| itt a megoldás. Persze, a következő télen, díszvásár idején, |
| kerestünk, de nem találtunk efféle medvéket; de ha találunk is…? |
| Tizenegy hónap múlva nyitottuk ki végül a dobozt, |
| amikor, más megoldás híján, úgy gondoltuk már, legalább megnézhetjük |
| lakóját; és kettétörve, illetve a kis ezüstkoponya alapjánál |
| több apró szilánkra törve találtuk. Megállapíthatatlan immár, |
| melyik fiókhúzáskor történt; szerencsénk volt még így is, |
| mert az arc – a pofácska – két fele teljesen ép maradt, és a törzs |
| is ép; vattával kitömve összeragaszthattuk. Most csak a koponya |
| említett alapi része hiányzik. Ez azonban nem tűnik fel, |
| mert az összeragasztott ezüst medvét vattába ágyaztuk, |
| így került vissza a cigarettásdobozba, melyet |
| ekképpen teljesen betölt; a szeme alig látszik |
| a fehérségből. Most, amikor ezeket a sorokat írom, |
| egyvalami legalább bizonyos, Mr. Bierce: ezentúl |
| nem vádolhat senki már a papír meg az indigó |
| (ezek az én foglalkozási eszközeim) elővételéért is |
| – nincsenek jogi ismereteim – pótlólagos gyilkossággal v. öléssel |
| (a papírt meg az indigót, ha még nem említettem volna, |
| ott tartom a bal felső fiókban, és múlt karácsony óta |
| meglehetősen termékenynek bizonyultam). |
| A többi az én dolgom; és két idézőjelé, |
| amíg nem lesz, azúttal majd az én számomra, »más megoldás«.” |
|
Még valamit Virág Benedeknek
| Megszerezhetem magamnak azt az örömet, hogy |
| leülök és írok. Mindenesetre: nem gondoltam volna. |
| Nem volt mindig öröm, ha – és itt igazán akármiféle |
| időkre gondolhatok, évszakoktól és életkoroktól |
| függetlenül – sétálni mentem, például, nem volt |
| az sem mindig öröm; bonyolultabb, persze, ha olyan |
| helyszínekre térek vissza, mint mondjuk az új |
| Erzsébet-híd környéke, ahol nem így húzódtak, vagy |
| egyáltalán nem is húzódtak a ház nélküli utcák, |
| a Tabán parkjainak útjai másképp vezettek, de |
| arra a retekre sokáig emlékezni fogok (és csupán az a |
| hamisítás ebben most, ebben az örömben, amit |
| magamnak okozok, hogy például leülök és írok, egyebek |
| között, az említett retekről, hogy nincs mód |
| elfelejtenem, hogy nem lenne módja, ezt a |
| nem is tudom már, miféle retket, amit ott vettem |
| a Döbrenteinek nevezett utcában, ahol akkor is házak |
| álltak, most is, és keresztülvágtam a ma már |
| másképp alakított parkon, besétáltam a Tabán az idő tájt még |
| másképp vezetett – vagy vezető; vezetett vagy vezető: mindegy – |
| útjaira; leültem, kezemben, a zöldségeszacskóban, a retekkel), |
| [MOST, HOGY EZT ÚJRA LEMÁSOLOM, AZ EGÉSZRE NEM EMLÉKSZEM MÁR, |
| VAGY AMI ROSSZABB: MÉG EGY KICSIT, VALAHOGY] – |
| amelyet, azt hiszem, képtelenség, hogy ott ettem volna meg |
| vajaskenyérrel; nem, a séták sem okoztak mindig örömet, nem okoztak |
| a séta közben támadt gondolatok, és most is támadhatnak ilyen, |
| bonyolultabb vagy egyszerűsített emlékeim. |
| De legalább a jelen, a jelen, a jelen [???] – |
| hogy nem kell, amit akkor lehetett: vigasz ez, hogy nem |
| lehetséges, amit valamikor muszáj volt. |
| [EZZEL KB. MOST IS EGYETÉRTEK] |
|
Bukolika; kedd
| Most ellenőrzöm azt a hat citromot, |
| mely a pénteken vett hét citromból megmaradt; |
| nem penészednek. Holnap folytatom |
|
| Az egyetlen elfogyasztott citrom az ünneptömb második |
| napjának hajnalán került teába, amikor |
| – öt óra tájt? – gyomorpanaszra ébredtem, |
| és csak sokára jöttem rá: ez az a bizonyos „tavaszi”. |
|
| Ez az a bizonyos; évről-évre megjelentem vele |
| a kedves Sz. doktornál az Attila úti rendelőben; |
| ősszel, tavasszal; évszakváltozáskor. Most azért egyszer talán |
| rászánom magam általános kivizsgálásra is, amit újabban mindig javasol. |
|
| A kedves Sz. doktor! a kedves Cs. doktor! a gyomorpanaszok, az influenzák, |
| az egyéb panaszok! Kedd van, az ünneptömb negyedik, utolsó napja. |
| Rövid hét következik. És most összegezzük, mi maradt |
| (jégszekrényben vagy kívüle), elfogyasztandó, szerdai eleségül ilyen mód. |
|
| Almakompót; kakaós-lekváros lepény; sajtos ropogós; narancsok |
| (hatból öt); és ehetnék a (főételből) is. |
| (Hétköznap ritkán rontom el a gyomromat –) |
|
| Egyáltalán: ritkán rontom el (mit). Megyek retekért, újhagymáért, |
| borért, kenyérért, tejért, sörért, hegyes erőspaprikáért az ünnepekre. |
| S ha mindez így van, miért tegyek elhamarkodott kijelentéseket? |
| Mintha nem a „bizonyosaké” lenne úgyis az utolsó szó! |
|
|
„S gyorsan, anyám? mert nagyon sietek? hova??”
(kb.: III. […] Nem, nem!) |
|
| Ezerkilencszázhetvenkettő február kilencedike, szerda délelőtt |
| kilenc óra harmincöt perc. (Dolgozzunk, ahol lehet, kerek számokkal.) |
| Miért izgatom fel magam, tíz perccel indulás előtt? Még tíz |
| percem van, itthon, és ha nem érzem is nyomban utána: tudom, |
| felizgat majd. Miért ülök le megírni ezt? (mit?) Természetesen |
| felteszem magamnak a kérdést. Mégis, leülök, megírom, remélem, |
| kész leszek kilenc óra negyvenötre. Szerencsére tízre hívtam a taxit. |
|
| Vagy mindezt talán nektek mondjam el gyorsan – a telefonba, nektek? |
| (Még van hét-nyolc percem itthon, és a beszélgetés mindig felizgat. |
| Feleslegesen felizgat. „Csak azért hívtalak benneteket most, mert |
| mire hazajövök… neki akarok állni… Hát akkor búcsúzom, |
| átveszem…” És átveszem egyikőtöket a másiktól, a telefon tulsó végén.) |
|
| Viszont gyakran felhívlak titeket, senki sem mondhatja… |
| És nem is mindig ilyen röviden, ahogy most módom lenne rá |
| (öt-hat perc). Jobb is, hogy leültem inkább… bár tudom, felizgat, |
| és talán a taxit is jobb lenne lemondani; az izgalom |
| jelei később ütköznek ki, hirtelen bizonytalanság fog el; és egyéb. |
|
| „Átveszlek” titeket; „átvesztek”; olykor a férfihang jelentkezik; |
| néha már-már az arcot látom, a hetvenhatéves |
| arcot, ahogy a lift tükrében, igen, amikor a lift visz fel hozzátok |
| az ötödikre, ahogy ott látom az arcom, nemsokára harminchatévesen: |
| „Valaki elindult előttem ezen az úton, valaki, aki majdnem én vagyok, |
| és olyan nagyon nem én, ahogy csak lehet…” (És az leszek.) |
|
| S olykor a női hang… (És itt valóban az életkorokra |
| kell csupaszítani a dolgot; kilenc óra negyvennégy.) Már negyvenötben, |
| mindjárt a háború után, levittetek nyaralni… A női hang |
| búcsúzott el tőlem; néztem „utána” a szerszámkamrából, a háziak |
| oda zártak, mert nem akartam egyedül lenni és sírtam. |
| Furcsa, hogy lassan én is annyi leszek, mint ő (Te) akkor, |
| kis túlzással harminchat éves. Furcsa, hogy azt az eső utáni nagyon zöld |
| (gondolom: kertet) mindenféle tíz percek kamraablakain át ma is látom. |
|
|
És most nézzünk valami mást
| És most nézzünk valami mást; mindig ugyanazt. |
| Évszám. Iskolaév befejezése. Egy íj, egy nyíl |
| (vettük-e? ott volt lent); egy barna gumilabda; |
| hajigálós karikajáték (kard alakú elfogópálcák, |
| színes hajlított-nádak). Mi még? a leutazás, |
| hét végén. Valaki visszamegy a vasárnap esti |
| vonattal; levelet írok Valakinek (a másiknak). |
| A diófa (diófa?) alatt; virágokat küldök a kertből. |
| (Barna virágokat?) A labdával – a barna |
| labdával! – (már hétköznap) egyedül játszom |
| a kertben, a fák közt, mindig tetszés szerint |
| kijelölt kapukra. (Hét éves vagyok; helyesebben: |
| erre és a játékszabályaimra nem emlékszem.) |
| Elszaporodnak a zárójelek; ilyen mennyiséggé |
| lesz minden. És mégis: biztosítatlanul. Úszni |
| tanulok (biztosítatlanul!) a háborgó vízen. |
| (S ez ellen háborgok! akkor!) A nádas mellett, |
| mely akkor még megvolt. És szabadúszó-igazolvánnyal |
| távozom (aláírta az Öreg Főnök), a villasori |
| kerítés kapuján át, ahová akkor még nem |
| egy autós-társasüdülő száradó ez-azai alatt |
| kellett végighaladni a kerten. Megyünk a salakos |
| teniszpályák mellett; a védődrót szakadozott. |
| Gyerekújság (az egyetlen ellenérték, távozáskor!) |
| a vasútállomáson. (Később, ugyanitt: – később |
| ugyanitt! –: egy sportújság, egy elmulasztott |
| elköszönés.) Az állomás kavicsa, az ottmaradók. |
| Régebbi strand- vagy üdülőhelyi divat; 1946–49 táján; |
|
ilyen öltözetek maradnak ott. Csak úgy: |
|
ilyenek. Most már csak: történetesen akkor, ott. |
|
Idők egymás elé
| Ilyesféleképp nem akartál el- |
| menni, mikor szinte őrültség volt, mikor |
| nevetséges lett volna nem (és őrültség! |
| a kert; augusztus, csípősödnek a reggelek; vásznak, |
| vitorlazsákban; hónod alatt a bummfa; |
| vörös terméskövek; a hajótest |
| oldalának nekilottyanó víz) – igen, nevetséges, |
| ottmaradni a kertben, ottmaradni a parton. |
| De mikor neked… még ennyit se mondhatsz, |
| idézőjelbe se teheted. Aztán |
| a hajót eladták, a kertet a házzal |
| (a ház nélkül) eladták. Lám, |
| elmentél-e aznap; melyik nap; ehhez |
| napról kellene tudnod valamelyest; |
| de csak egybefolynak, csak egybefolynak! (A |
| hajótest oldalának nekilottyanó víz; |
| vörös terméskövek; hónod alatt a |
| bummfa; vásznak, vitorlazsákban; és egy |
| hely, egy időpont, egy napszak; egy lámpa |
| fénye a poros orgonabokrokon át a kerti házból.) |
| Az az-előző és a meg-utáni. És ha most |
| ebbe mint egy megoldandó feladatba – |
| – nem mondhatod: „veted magad”. |
| Marad hát, hogy: egy megoldandó feladatba. |
| Marad hát, hogy elmentél vagy maradtál. |
|
Zárójeles mennyiségek
| Valami sokkal egyszerűbbet akartam elmondani. |
| Amit lehetetlen olyan egyszerűen; ami |
| – így derül ki – olyan egyszerűen: nincs. |
| (Lám, így is csupa gondolatjel, pontosvessző, |
| kettőspont az egész.) De hogy mindezeknek huszonöt, vagy |
| legalább huszonhárom éve… És az |
| akkori szorongások ma már szinte megnyugtatások, bár |
| ez szintén nem biztosít semmit a jövőre. |
| Hogy ott mentek az öntvénybeton járdán |
| az „alsói” állomás felé. Félköralakban |
| kiszélesedett az út, valamivel |
| az „Élelmiszerkiszerelő” üdülője előtt. |
| (De a kőpadok a régiek voltak, feleslegesen |
| masszívak és feleslegesen cirádásak.) Kiszélesedett |
| az út a beperdülő levelű gömbakácok alatt; a poros |
| orgonabokrok tövébe szemeteltek. Igen, |
| a tömör kőpadokat nem említette (a tamariszkuszok alatt!), |
| de másutt már beszélt a bástyaszerűen kiképzett |
| öbölről, ahol úszott egyszer vagy nyolcszáz tempót. |
| Később oda hullt az őszibarackhéj. |
| (Oda, vagy csak a fák alá.) Az akkori |
| szorongások huszonöt vagy huszonhárom |
| biztonságos évet határolnak. Még arra is |
| emlékszik körülbelül, mifélék. (Miféle szorongások.) |
| S bár semmi biztosíték a… de ha bekövetkeznek, sem tagadhatja: |
| valamit enyhít a dolog fájdalmasságán, |
| (semmit sem enyhít rajta), az a huszonöt |
| vagy huszonhárom – ne is mondjuk: viszonylag és szorongva – |
|
Ahogy mondják: na és ha…
| Én majdnem mindig irtóztam, hogy valamiről beszámoljak, de |
| ha valami másról számolnék be, attól még jobban – |
| nem is helyes a szó, mit csinálnék. Viszont ha meggondolom: nem |
| mindegy-e, úgy értem, végülis nem ellenőrizhetetlen-e a különbség, |
| ha például azt állítom – ezt is másképp kellene kifejezni –: |
| a végre megnyílt kertmi – kertmozi neve, ott: – befejezhetetlen, |
| ld. irtóztam. Ha tehát azt mondom, a Budai Kert-Mozgóban, |
| amely nem is „végre” nyílt meg, máris el(lent)mondásokba |
| keveredem, az idén megnéztünk két; vagy az idén sem mentünk el. |
| Ha azt mondom: az idén sem ültünk be egész nyáron egy kertvendéglőbe, |
| az idén – bezárt – sem söröztünk a Várkert Kioszkban, az idén |
| nyáron egyetlen egyszer sem vettem újságot az Erzsébet-híd tövében |
| – „újságos elköltözött”, de ez nem „röktönjövök”, ez végleg –; |
| ha azt mondom, felesleges kilókat szedtem fel a Mirelite-barátfülétől, |
| vétek a vágyva-vágyott reklámhivatások ellen; holott meggyőződésem: |
| az isten-profija-értéket helyes ellensúllyal csak ilyesmi mérné föl! |
| (Tehát: De: Áttérve A Hideg Mirelite-Ebédekre Mindent Remekül Leadtam!) |
| Ha tehát mindezt elmondtam, ez még korántsem „mindez”. Mert a mon- |
| danivalók ürügyül használják fel egymást; ürügyül önmagukat; mert |
| a mondanivalókat ürügyül használom fel; mert a mondanivalók |
| – lásd: szerző reklám-hitvallása! – nem is valók mindig elmondásra. |
| Mulatságos: nem kellene-e, minden külön igyekezet nélkül, ami |
| máris el(lent)mondás, arra törekedni, hogy – íme, nem is érdemes |
| befejezni, íme nem is érdemes elkezdeni, csak épp a közepén nem lehet |
| abbahagyni a mondatot – és, tulajdonképpen, egyebeket se; |
| de itt már valakit idéztem: „Mit csinálnál helyette?” még hogy! |
|
Egy nap haladék; és – egyelőre – könnyű lebonyolítás
| Egy nap haladékot – melyre, kiderült, nem is volt olyan |
| élet-halálra (nem arra volt!) szükség – kaptam azon a már nem |
| tudom pontosan, miféle délutánon, amikor a F…bíró (Farkasbíró; |
| vízivárosi) utcai doktoromhoz (hehehe! utcai doktoromhoz, ez nem rossz) |
| bizonyos panaszokkal („Rackajuh ez, mondta Jacques”) mentem el, |
| de csak tavaszi, vagy nem is tudom, milyen évszak volt, olyan, |
| meghüléssel vizsgáltattam magam; nem racques-kal; és utána, |
| receptekkel zsebemben, fellátogattam a Paphegyen (budai domb) |
| lakó barátomhoz. Teraszukra mindmáig emlékszem; írtam is róla, |
| a „halál utáni napsütés”-ről; szóval akkor nem voltam ilyen |
| felszabadult és éretlen kedvben. (Másfél évig halálfélelemben, |
| tizenöt évesen.) Emlékszem: – ezt állítom legalábbis –: |
| nézzük meg, mire. (Előbb azonban még valamit a körülményekről |
| is. Tehát.) Hetente háromszor vizsgáltam a tünetes-csontomat, |
| ill. fel- majd letűnő dudorát. Erről hittem, hogy… Iskolából |
| hazajövet mindjárt a pulóveremet húztam fel, ingestől, odáig, |
| a fél-oldalamon. (Lehet, hogy az-ember-koalái azért |
| viselik a másikon a szívüket? amilyen ügyesek!) Persze, miért épp |
| heti háromszor? Ez most takaros mérték, kétségtelen. Feküdtem |
| Lukács-(budai)-uszodai priccsemen, fel-felugráltam, a korláttal
|
|
is kipróbáltam (ott volt a legalsó bordámon). Körülöttem |
| fekvőtámaszoztak, mutogatóztak a párkányon – (és otthon, a párkányon! |
| emlékszem forró porára; gondoltam az és így továbbra). Mindez |
| eléggé szaggatott; miért emlékeznék éppen arra az egy nap |
| haladékra? melyhez hozzásegített (de erről már beszámoltam). |
| A teraszon alighanem tejet ittam, vagy fagylaltoztam, és sakkoztam, |
| vagy pingpongoztam. És valahol erről azt írtam (ez itt javítva!): |
| Még ma is ez a haladék tart, a haladék stb., stb. haladéka. |
| Hát inkább nagyon is könnyen dobálózom; most így „irtózom”? |
|
Az ellenfél nem örül a döntetlennek; én nem örülök ennek az egésznek
| Hát most aztán miről? Talán így: most fel kellene |
| kelni, megnézni, hány óra. Minek. A helyzet máris |
| a következő: ajánlom a dolgot Murphynek. Képtelen |
| vagyok találomra rábökni egy időpontra, de annyira |
| sem érdekel, hogy odamenjek, és megnézzem, „hány az |
| óra”. Az időzés – bizonyos periférikus felfogása –, |
| tehát itt már azt sem mondhatom: az időzés felfogása; |
| akkor meg minek. Tevékenységem nem kényszerít |
| pontosságra, csak a pontatlanságot zárja ki. |
| Erre azt mondanám: egyszerűbben is el tudnám |
| képzelni. De több tényező közt könnyebb eltévedni; |
| és kész a mentség máris. Mintha a fáktól nem látott |
| erdőhöz vagy az erdőtől nem látott fákhoz |
| hasonlítana itt valaki. (Nem tudom, én-e, csak |
| zavar.) Bocsánat, nem így: mintha ez előbbi |
| két micsodához nem kellene egy külön-személy se; |
| személyem elegendő, azt mondják. Csakhogy ez így |
| döntetlen játszma; és a döntetlen nekem még |
| pontosztozkodásra sem elég. Ezt meg én tudom. |
| Ha az ember megmarad saját – természetes! – |
| állapotában; mondom, ez a helyzet. Akárhogyan |
| időzíthetnek, én volnék, akitől nem tudható |
| meg a pontos idő. Én volnék az erdőt eltakaró |
| fák, és a fákat eltakaró erdő. Eredő. Ellenfelem |
| nem örül a döntetlennek; én meg neki nem; |
| mindjárt ráborítom a táblát. Majd vitathatnánk, |
| ki van észnél; aki későn ébred, azt hiszem |
| jobb, ha mindjárt tovább alszik; szép kis végcél. |
|
Az átírás (az átírás)
| Én már körülbelül tudom a végeredményt, csak az első |
| példányt (az első változatot), amikor még nem lehettem |
| bizonyos benne, hol fogok kikötni, géphiba miatt el kellett |
| dobnom; mondom, én már tudom, mi lesz a vége, elmondom néhány, |
| még csak nem is egészen homályba veszett környékű mondattöredék- |
| -emlékemet (mondattöredék-felejtésemet), oly életkorból, |
| ahonnét kevés meríthető, hitelesen, nem hinném, hogy több, |
| mint amennyi, ki tudja, miért, megmaradt. (Annyi se.) Úgyhogy |
| én már tudom, az alábbi szöveg hiábavaló, tulajdonképpen |
| kezdhetném elölről. Ígérem, nem lesz hozzá kedvem. De ne csak így |
| növeljük a vállalkozás értékét. Villantsunk vonzó képet, |
| kezdjük talán a húszvalahány év előtti járdával, a villasori |
| akácok alatt, eső előtt vagy után, inkább után, ahogy elhaladunk, |
| gondolom, hármasban, az ülőke nélküli kőpad-pillérek mellett, |
| a tamariszkuszok mellett; mi kellene, leltárba, mi minden! |
| ha már ezek a körülmények is így számítanak. Dehát ez afféle |
| pontatlan öröknaptár, ezen munkálkodom néha, (milyen) dolgomban, |
|
(mindig védett) órákon, megvilágosodásnak nem nevezném |
| jöttüket, legfeljebb ki-tudja-mi-távolnak (levél-, telefon- és |
| látogatástávol: felszínes meghatározás lenne), mondom, olyankor, |
| ha a világosság vagy nyugalom elbírja a múltbéli homályt, |
| a múltak megvilágosodását. És az alapvető beszéd-töredékeknek, |
| emlékbe-keríttetvén, nincs szükségük pontos időre. Teljes |
| beszédként, melyből aztán a húszvalahány év előtti lény |
| hall-e annyit, vagy a mostani emlékezhet ennyire? minden máris |
| nekivág a beszédtöredék-sorsnak; ők ketten (alkalmasint ők) |
| számoltak be a dologról, csak meg nem mondhatom, miért; |
| miért, ahogy ott mentünk az eső előtti – inkább utáni –, |
| említett helyszínen. És még azt kellene elmondani, miről |
| beszéltek, miről folyt szó látogatásukkor ott, ahonnét |
| hazatérőben voltunk; rólam volt szó. (Most, hogy ideérek, |
| zavarom elhatalmasodik rajtam; nem értem, miért szükséges |
| elmondani, és hogyan kezdhettem bele. A mások dolgába… hiszen
|
|
mit mondanék; ez a mások dolga volt velem. Vagyis hogy valami |
| így legyen, vagy úgy legyen. Mentségem a bizonytalankodásra, |
| s egyáltalán, mindezekre annyi csupán, hogy védett, megvilágosodással |
| nem óvott ritka alkalmaim egyikét használtam fel megint |
| erre a könnyűség-nyűvő öröknaptárírásra; melynek kizárólagos
|
|
Két lélegzetre
| Ígérem, megcsinálom egy-ülésre. |
| Bár egyikünknek sem lesz idővesztesége: |
| úgyis itt vagy. Letelepszel a székre |
| velem szemközt, s kezdjük. Mit is. |
| Ne nézz hátra, a képre, mely ott lóg |
| a fejed fölött a falon. Képzelj |
| magad elé inkább „egy Balatont”; |
| ezt-azt – s most ne engem – |
| az esti tavon. (Bárha tudom, |
| nektek kicsit balfék-gyerek lehettem, |
| amikor vitorlázgattunk, többesben; |
| csak nekem van arról a hajóról |
| „egy tág-körívű alkonyatom”, az orrból |
| – illetve a tiédet nem is sejtem.) |
| Szóval, mondjuk, lekuporodhattál, |
| a kötelekkel vagy a kormánnyal matattál |
| (– micsoda szó, mondod majd; s az egész…!) |
| Dehát az írógépem, az asztalom |
| – és én többnyire dolgozom – |
| mégiscsak erre a képre néz. |
| Persze, ahogy most a szemközti fotelban |
| sem ülsz ott (s ez a második ülés), |
| abból az időből, amikor még nem voltam. |
|
| Beirányozni két képzelt szemlencsédet. |
| Hova nézz? Mi érdekelne, valóban? |
| Most úgy szeretnék a kedvedre tenni; |
| kérlek, ne mondd, hogy semmi.
|
| Talán bizonyos időket is el tudnék képzelni. |
| Vagy maradjunk a közös emlékeknél? |
| Ahogy – de ezt már mondtam – |
| gyakran kettesben is kivittél, levittél és bevittél? |
| a vízhez, a vízre, a vízbe? |
| S annakidején nélküled maradtam? |
|
| Vagy próbálgassuk vidámabban. Nézzük. |
| Ez egy negyvennégy éves apa-fej; |
| és egy éves, akit a magasba emel. |
| Furcsa, hogy hét-nyolc évem |
| van még, hogy e korod elérjem. |
| Jó trükk beléd-helyezni a létezésem. |
| Csupa még nem. És csupa-csupa már. |
| És nem tudom, milyen csavarra jár. |
|
| Ilyen rossz rímekkel hadd-hadd vezeklek, |
| s ilyen mesterséges fordulatokkal… |
| A Voigtländered; pótlólag vett tokkal; |
| sosem sikerült úgy lefényképezned, |
| ahogy apák szokták a fiukat. |
| Mert én, tudod, mindig fintorokat… |
| S úgy fújta a szél a nadrágszáramat… |
| Tűrhető kép alig egypár akadt |
| rólam; s a legtöbbször nevetségesnek |
| éreztem magam azon, ami neked tetszett. |
|
| Most hétfelé fújja a szél a négy |
| géppapírt és a három indigót. |
| Egyébként is: mi mindent eltolok! |
|
rendesen, ha igaz a hajdani |
| bírálat… és igaz. Mellécsorog |
| mindig a kávé, ha töltögetek; |
| és nem tudok mértéket tartani –
|
|
| Csak hadd legyen teljes a megtévesztés! |
| Hogy aki elolvassa ezt, és |
| nem ismer téged és nem ismer engem… |
| de ha ismer? az se „biztos siker”. |
| Egyáltalán, mondd, az ilyesmi – kell? |
| Amikor azt hiszem: megközelítek, |
| nem a közelit távolítom el? |
|
| Vagy hagyjam csak annyiban az egészet |
| – hódolván bizonyos emlékezésnek –, |
| hogy „volt egy szúnyog-járta kabinod, |
| deszkázata talán rég nem inog”, |
| s hogy sétáltunk párszor Szántód felé, |
| és volt ott egy vasúti üdülő, |
| ott fordultunk meg. Ritkás fák karéja – – |
| És most ne haragudj. Túl nagy a téma. |
|
| Ehhez a „mindig” is kevés, nem hogy a „néha”, |
| nem hogy az „egyszer-kétszer”. |
| Sosem fogok elkészülni a képpel. |
| Régen, rejtjelesebb úrfikoromban, |
| kivetnivalót leltél sok dolgomban. |
|
| Nem igen sokan lesznek a világon, |
| kik eltűnődnek e vonatkozáson. |
| De én nemcsak az igazságosságnak, |
| inkább valami másnak tartozom, |
| hogy megkérdjem: kedvedre változom? |
| (Ám ha ilyen biztonságra törekszem, |
| gondoljam így vagy úgy. Csak ne kérdezzem.) |
|
|
Vállalkoznak a régi színhelyek
| Vállalkoznak a régi színhelyek, hogy; akárha gombhoz |
| varrnánk a kabátot; vállalkoznak mire. Ha az elhagynivalókat |
| felsorolom, el is intéztem mindent. „Minden elhagynivaló!” Mi |
| lesz velük, csak én tudom, kikre gondolok. A jelenetek |
| időhöz kötöttek; időhöz vannak kötve, időhöz kötnek engem. |
| Az idő eltelik, a jelenet lekerül, honnét. Megmarad – szintén |
| elhagynivaló. Megmarad egy nyaktartás, egy nyakravaló |
| divatos hátravetése. Egy „eggyel-több-megálló”, a foghúzás utáni? |
| (Egy megállóval túlment; olyan volt ez – az üres buszban? –, |
| mintha valamit mutogatna. A sálat divatosan a nyakba!) |
| Alig javul. Legfeljebb: most lámpa is van a kereszteződésnél, |
| azért is meg kellene állnia a járda szélén. Egy nyaktartás |
| legalább nem drasztikusan múlik el. (A hely: kisebb városrész |
| központja, több eszpresszóval, templommal, bolttal, |
| férfi-női vécével a hajdani vándorszínpad helyén.) |
| És: a hely-én, az iskoláskori. (Ki vállalkozna itt még |
| erkély-jelenetre? a két-zérós ház csőkorlátjánál, a könyváruda |
| mögött?) Mindig valami zártságra törekedtem. Államat |
| leszorítottam a sálra. Igen, ezek is megmaradnak, |
| ez a jutalma az elhulló fogaknak, hajszálaknak. |
| Csak hol? De nem is lesznek „hova”! Váltakozik a jelenetek sora, |
| életnagyságban folyik elhagyásuk. A helyszínek, az eggyel-több- |
| -megállók, a pofámra szorított sálak: vállalkoznak. |
| Mintha egymást érnék a megbízók, válogatatlanul! Csak:…? |
|
„Mintha zsákszám fűrészport tárolnék emlékezetem raktáraiban”
| Az emlékezés természetéről beszélgettünk, egy |
| (nem emlékszem már a napszakra) – és azt mondtad, |
| gyakran úgy érzed, mintha – (és helyszínek |
| következtek, már általam is ismert helyszínek, |
| időpontok, események) – én pedig azt feleltem, |
| igen, én is gyakran úgy érzem, sőt, úgy is |
| éreztem már (mert ez az érzés, amelyről itt szó |
| lesz – mondtam? –, nem egészen újkeletű), mintha, |
| de aztán (– már ezt sem tudom). Máshonnét kell |
| kezdenem. Amikor – és ennek most nyáron lesz hat |
| éve, vagyis, ha nem kötődne annyira évszakhoz, |
| azt mondhatnám – (csakhogy ennek, most, hogy |
| lemásolom, máris nyolc éve!) Amikor tehát azon a nyáron |
| (és valami nagy-nagy forróság még ezt a fogalmat is |
| megváltoztatásra kényszerítheti?) – tehát: lementem |
| arra a telekre, (a közismert tó partján; ott volt; |
| és majd kiderül, miért így mondom; ez az első dolog, |
| amit tudok ebből a históriából), mondom, ahogy |
| lementem a telek alsó végébe, és a társasüdülő |
| vendégei egy cseppet sem zavartak, begázoltam |
| a négyéves korom óta ismerős nádas mellett, de… |
| akkor már ne is itt kezdjük, hanem a végén, mindjárt ott. |
| Jól begázoltam, lehettem: derékig; megálltam, velem |
| szemközt ott volt a túlsó part, a présházak, a szőlő-
|
| dombok; ott volt valamennyi présház, domb, fa, minden. |
| És azt mondtam: „Íme, a közismert tó…” És hazautaztam |
| még az esti vonattal. (Első nap, jóformán ismeretlenül, |
| írtam neked: egy lapot, az önkiszolgáló-hodály |
| mellől, egy esőtócsás bádogasztalon. Az ebéd |
| se sikerült valami fényesen; s főként a borús |
| időkre emlékszem, azokra a…) Holott ragyogó |
| napsütés volt, ahogy ott álltam derékig. – De minek |
| részletezzem, majd lemegyünk, együtt, és nekem |
| ugyanúgy mond majd valamit az a tulajdonképpen |
| egyszersmindenkorra sem elintézett |
| helyszín, ahogy neked, és így tovább, ellenkezőleg. |
|
A nézők „Idő!”-t kiabálnak (és egyebeket)
| Öt év, bizonyos vonatkozásokban feltétlenül
|
| olyan időszak, amelyre már visszanézhetünk |
| (kevesebbre is; vagy akár mindvégig háttal |
| állhatunk valaminek). Például emlékszel-e, |
| hogyan érkeztünk meg abba a szállodába |
| (és itt válogathatunk! öt év alatt |
| összegyűlnek bizonyos szállodák); |
| és emlékszel arra a labdarúgómérkőzésre |
| (itt helyi bányászrangadót, egy idegen |
| ország fővárosi élcsapatainak helyosztóját, |
| vagy egy Pénzügyőr – Ceglédi VSE találkozót |
| is említhetnék); vagy arra a behavazott utcára |
| (csak egy jut az eszembe; az is egy Utrillo- |
| -képről; ez persze nem igaz!); továbbá, továbbá, |
| továbbá… Továbbá ez a bizonyos kép (már ha |
| ugyanarra gondolunk,) nem is biztos, hogy |
| havas utcát ábrázolt. Azokon a havas lépcsőkön |
| te ugyanis sosem járhattál, mert – az évszak |
| miatt. Azt viszont megbeszéltük, hogy – |
| (S én azelőtt sem és azóta se!) De: |
| azért ilyesmi is az eszünkbe jut. Például nekem |
| az a – bizonyos – havas tér (?), behavazatlanul, sőt, |
| úgy, hogy nem is nagyon járhattam arra; |
| és azt is megkérdezheti bárki: egyáltalán, |
| miféle öt évről van szó? Kérem, részletezze megfelelően, |
|
Kétszer két deci vörös, egy sárga trikó, a Vozsdovác. És több mint öt év
| Amikor a Vozsdovác-bioszkóp lejtős utcáján |
| (vagy: a Böszörményi úton; csak ott nem) |
| befordultunk abba a kerthelyiségbe, |
| és – én sárga trikóban, ennyi önzést hadd |
| engedjek meg magamnak, hogy magamra: emlékszem – |
| rendeltünk (ld. a címben jelölt ital- |
| féleséget és mennyiséget), és a csapost vagy a tulajdonost |
| „ügyesen” megtévesztettük hovatartozásunk kérdésében |
| (bár nem csináltunk semmit ennek érdekében, |
| és nem volt semmi tervünk); amikor ismét a |
| bulváron mentünk, délben, és egy üres kerthelyiségben |
| letelepedtünk (sokaknak – a helybelieknek! – akkor |
| kezdődött az ebédszünetük! és felemlegettük: |
| ültünk mi már, ha nem is itt, egy kicsit odébb, |
| este, a szállodánkból kicsapva, felhőszakadásban!): |
| sütött a nap, az asztalok bizonyos ház-sorhoz közeli |
| lombok alatt álltak, és közvetlen mellettünk |
| – de ezt most csak neked mondom: emlékszel? –, |
| és volt egyéb is: annak az autónak a tetején, |
| a sofőrházon, igen, odakötözve, hogy ült ott az a… |
| és az élelmiszer-nagyáruházban, elutazásunk |
| előtti este – igazad van, már egy másik évben –, |
| neonfényben, megszámoltuk: hét medve…! |
| – dehát ez, csakugyan, kit érdekelne; |
| este nyolckor, gondoltuk, már beszállhatunk a hálókocsinkba, |
| így aztán letébláboltunk az óvárosba; |
| és, ha nyitva van, képesek lettünk volna bemenni egy töltőtollasboltba! |
|
Most és halálunk óráján
| Reklámcélokra:… (helyszín jelölése; ki tudja, melyiké; |
| miért tudná; egyáltalán: ki; időpont, ez még |
| ilyen értelemben is egységes: bármelyik |
| időpontra gondol bárki, eltalálja; legfeljebb |
| az utca, tér vagy park válik feleslegessé |
| az időpont körül, a sarkon beforduló idegenszerű-zöld |
| jármű; az egész évszak az időpont körül, a nem |
| rendhagyó évszak, a várossal együtt nem |
| rendkívüli, esős hónap, esős nap, napszak, óra, perc |
| – és a többi.) Bizonyos italféleséget ittunk a |
| bizonyos italféleséget reklámozó lengőtábla |
| alatt bizonyos „Madeira” nevű hely kert-részében; |
| nem is a kert-részben, az hátrafelé nyílt, a parkra; |
| ahol ültünk, fonott drótkerítéssel a parkba vezető |
| útból leválasztott, kőlapokkal kirakott kis térség |
| volt az, pléh- vagy bádogasztalokkal, az asztalok |
| nagyrészt vizesek, a fonott székek vizesek, eső után. |
| Vagy most egy olyan alkalom jut az eszembe, |
| amikor nem ültünk le a Madeirában? |
| Mindegy, a kétféle emlékezés haszna, hogy máris: kétszeri |
| emlékezés; a kétszeri említés haszna, hogy a második már |
| idézőjel nélkül történhet – itt és máskor a tiszta időpontnak |
| az esetlegességek mellőli elhagyásával. |
|
A végszó: „elé.”
| A hetedik és a tizennegyedik |
| sor után: szellősség, mint két |
| lélegzetvétel, nem tudtam, hogy |
| így is kezdhető, és már alaposan |
| benne – ide a járunk szó nem |
| illik. A hét napjai után ez |
| a – két, itt két – nap, vagy egyéb |
|
| hiányzik; innen. Érdemes lesz |
| jól figyelni, még egyszer jön; |
| nem úgy, ahogy a sín-szálak |
| között rést – ide a következő |
| szó nem illik – hagynak, nyár- |
| ra és télre, nem zökkenővel; ki- |
| kanyarodva mindenesetre az a- |
|
| lagútból; és már túl is vagyunk |
| rajta; a karsztos ugyanaz, |
| negyvenhat óra múltán, az majdnem |
| két nap, megérkezünk majd a nem a |
| tegnapit ismétlő estén a már |
| lámpafényes kikötőbe, átszállással, |
| eggyel – feltétlenül – a végállomás |
|
|
Más a zene, más a szöveg, más még valami harmadik
| Még csak különösnek sem mondható, |
| hogy a konkrét megfelelések |
| mennyire nem fedik – olykor-e? – |
| azt, aminek forma s egyéb szerint |
| megfelelnének; amit fednének. |
|
| Az Éjszakai vonat például, |
| egy dzsesszlemez egyik számáról |
| van szó, semmiképp sem kelti fel |
| a koszos – ezúttal nem mondom meg, hol van –, |
| másholiakhoz-hasonlóan-koszos |
| pályaudvar képét, az este-kilences-peront, |
| a még nem is olyan csapnivaló |
| vonatot, mellyel mediterrán tájra |
| érkezik – némi késéssel – reggelre az utas. |
| De a gázfűtéses cserépkályha lángja |
| úgy lüktet, mintha most is ez |
| a vonat vinne, felesleges hozzátennem: |
| nappalban vagy éjszakában, hiszen |
| – legfeljebb egy vagy kettő híján – |
| ugyanannyi nappal és éjszaka |
| volt és lesz az út. És volt! erre |
| gondolok, és (éjjel kinéztünk |
| valami zúgó patakra, vörösesbarna |
| sziklákra, kőtörmelékes rámpákra |
| már hajnalodóban, karsztos hegyekre, |
| és lestük a magasban a távoli |
| tenger feletti szépidőt, egy |
| alagútban, már a város előtt kidobtuk |
| az éjszakai frissítő-flakont, |
| az elfogyasztott üdítő léét) |
| – és hirtelen a kályhához lépek, |
| és elzárom ezt a lüktetést. |
|
|
Délelőtt kórházlátogatás, délután fogcsináltatás
| Délről hazatérve, a lombok ablakoddal szemközt a ködben |
| bizonyos színűek és java részt megvannak még, és az első |
| hétköznap délelőtt, ahogy a kórház felé tartasz a ködben, |
| megvannak még, és ahogy a kertes P. útra tompa szögben |
| rákanyarodsz a kék járművel, délutáni-napsütötten megvannak még, |
| csak ahogy ezt elgondolod még reggel a megfelelően fűtött |
| lakásban, nem tudod, nem vacogsz s verítékezel-e majd hidegen. |
| Van „majd” és nincs is; a kései nyár után se tudsz lekésni |
| ezekről a… Miről, mikről nem tudsz lekésni. De talán |
| nem fogják mégse vésni, csak kinézegetsz a rendelő ablakán, |
| a székből, tátott szájjal, a meglevőkre; és talán ott se |
| marad majd valaki „örökre”… Hazatérsz, minden a régi. |
|
Vagy így, vagy úgy
| Most megpróbállak meggyógyítani? |
| – Bár a legjobb helyen vagy, azt hiszem, |
| megtesznek érted mindent. Rám alig vár |
| feladat. (Rám csupa olyasmi vár itt, |
| amit később aligha nevezek majd |
| bárminek.) Emlékszel a levelekre? |
| Varsóból írtam, napszám senkivel |
| nem is beszéltem; „jártam”, jólesett. |
| S egy kávézó-terasz (Kopernikusz |
| terén?); az Ujazdowskie, a Lazienki |
| park; a szobor; a hangversenyterem: |
| kívülről (ma is, mind!); s egy „Zeneszerződ”; |
| és omlettek… Nem is tudom, mit írtam, |
| mit írhattam. Egy elbúcsúzkodás… |
| néztem már a toronyházak közül, |
| le se tettem a szilvás-kosarat, |
| úgy integettem neked, az utolsó |
| látogatásom volt az irodádban, |
| pólólabdák és medencék között. |
| Csak később hoztad haza a trikómat, |
| tornacipőmet (mert „atlétizálni” |
| kezdtem, ezerkilencszázhatvanhatban!). |
| Majd egészítsd ki a részleteket; |
| tornázz sokat; de ezt – úgyis tudod, |
| úgyis csinálod. Mondjam-e, akarj |
| meggyógyulni (és hiábavaló |
| szavaimat töltsd meg – mivel?); hisz úgyis |
|
úgy lesz majd; s itt e szavak véget érnek. |
|
Örökzöld tenyeresek és fonákok
| Az „egyik kedves papírlapomat” írom el |
| erre a célra; ebből már nyomtatásban, persze, |
| semmi se látszik. Így tűnik el sok minden. |
| A gondolatok jelei – önkényesen – |
| helyezgethetők. Szaporodnak a poének. Este |
| tíz óra múlt, a másik szobából – de erről |
| majd később. Gondolom, hallgattad ma délután |
| a „Negyedszázad Emlékezetes Budapesti |
| Hangversenyei”-t, vagy a Richter estet, |
| a tizenhat prelúdiumot és fúgát a Jól Hangolt |
| Zongora II. kötetéből; és ha az Operaház |
| történetét idéző műsor túlságosan későn |
| kezdődött (– kezdődik! mert csak most, fél |
| tizenegykor! –) is, (a kórteremben a többiek |
| már alusznak), fülhallgatóval betervezheted. |
| Vagy a másik adót hallgatod? a pingpong- |
| -döntőt? Itt, a képláttatónkon ez megy, |
| ezt hagytam a másik szobában, de a hangot |
| hallom. „Nemcsak két kéz kell ehhez |
| a játékhoz, kérem, nemcsak csukló!” A csuklód |
| jól mozog. A karoddal a múltkor számos |
| „tudományt” mutattál be (barackhámozás, |
| gombfelvarrás). Ma – talán a délelőtt |
| kilenc harmincötkor volt operahármasok idején? – |
| járattak is alkalmasint, a székkel, a folyosón; |
| vagy Rachmaninov III. zongoraversenye alatt |
| fürösztöttek? fodrász volt? Húsvét közeleg. És –? |
| És ki nyert ma a Déli Krónika után? („Jól van, 9:12 |
| a magyar fiú javára!”) És: „Nem a legsikeresebbek |
| ezek a lassítások.” – Te is ezt mondod? – „Főleg |
| amikor már az új poén megy” – megy-e új poén? |
| A Rádióiskolában a Biológia Nagy Pillanatai |
| sorozat „Az élet titkosírását” ismerteti. Erről |
| te is beszélhetnél. A lábad, 1972. augusztus 6-án, |
| vasárnap, sajátos jelet írt régi ebédlő- s egyéb |
| (például: gombozó-) asztalunk alsó légterébe. |
| („Egy pont már csak a különbség…! Ide-oda, |
| ez nekünk nem jó!”) Mit mondhatnék; végigpásztázom |
| a műsort. A másik szobából: tenyeresek, fonákok. |
| Mi lehet ez a Herpecsóré Fáni? („Mérkőzéslabda”!) |
| Négy emlékezés; Okosabbak Lesznek-E Az Utódaink? |
| ilyesmi ötlik a szemembe. („Megvan! Megvan!”) |
| Mitől, anyám. Örökzöld dallamok szólnak. |
|
Áldott magánosság? jövel?
| Vitéz Mihály, ki tudja, hogy s mint van Remetesincsed? |
| Eléri az ember ott, ugye, amúgy a földszintet? |
| Erdődben, Ermenonvillédben aligha vendégelsz bennünket. |
| Nekem még a tegnapi nap is emlék, vagy emlék már az is; |
| Pedig ha tudnám, huzata, állott levegője hol hagy, hova visz! |
| Külvárosiasodnak-e ott a túlfűtött gyógyszertárak? |
| Temető-hideg nem követel sálat, s mi még, hogy megfázzak… |
| Nadrágszárra, kedvenc világos kabátra nem csap fejlődve a sár, |
| Bortól, retektől, hanglemezektől, albumoktól nem lesz |
| Elviselhetetlen súlyú hamar az anakreoni kosár; |
| Tudom; tudom-e; kérdek-e, vagy kijelentek? |
| Mit felelhetsz te, et in sárkádiam állandóra bejelentett? |
| Mi itt közben jól elszaporodtunk, élők, sikeresen fogyasztunk; |
| Állkapcsot, vért, árfolyamot ügyesen fagyasztunk és dagasztunk; |
| Bizonyos embertársaink kezén egy ötödik földrész is felnőtt, |
| S igazán nemcsak ők irtottak haszonra s egyébre erdőt, |
| És országutaikon a szelíd koala-medvecsapat is már bátran átvághat, |
| Ott a közlekedésjelző tábla: „Itt éjszaka koalák járnak” |
| (Amennyi megmaradt belőlük; meg akarják őrizni, úgy látszik, |
| Ha már nem bundaprém-ritkaságnak: táplálékául az állatbarátságnak). |
| Ezzel az ügyes átvezetéssel azt is megtudhatod, én magam hogyan élek; |
| Ez ügyben mégis azt ajánlom, ne embereket kérdezz, csak medvéket. |
| Mivel már nem olyan bolond, aki poéta lesz Magyarországon, |
| Előnyösen változtak ily dolgok egynémely égi ábrákon, |
| Magam is remélem, ha nem is köz-, magán-élőkön segíthetek, |
| Irodalmi-múzeumbeli örök-életre hagyhatom kedvenceimet; |
| De ők oly válogatósak és – nélkülem – védtelenek |
| (Ellentétben a poéta-művekkel: csak velem koalícióban koalák!) – |
| Hát ezért kérdezlek, miattuk, Erdei, Magános, Víg Barát, |
| Te Sosem-Központi, milyen az együttes magánzás még arrább, még odább? |
|
A biztos kiindulópont
| A H. utcai, ill. a Rakpart és a H. utca |
| sarkán működő vendéglátólétesítmény utcai |
| asztalait megterítve találtuk, s elhatározást |
| éreztünk magunkban, hogy – ez a biztos |
| kiindulópont; ennyi. Mármost – és így tovább – ilyen |
| udvariasan sem intéztem még efféléket, megkérdezvén, |
| így, szó szerint, leülhet-e odakint a vendég; ez én |
| voltam, ezek mi voltunk, és – nagyon jól megmért sört |
| kaptunk, két pohárral. Kitűnőnek bizonyult a pogácsa. A fák |
| alatti benzinkúthoz beálltak az autók, a vendéglőhelyiség |
| ablakán ill. ablakán – a H. utca felőli ablakon keresztül |
| látszott a rakparti ablak, azon – át megjelent a kilences |
| villamos. Beállt a vendéglőbe, mondtam, nézz hátra. |
| Nézz hátra, mondtam, a vendéglőépület falának műkőkidomborodásai |
| ugyanazt a mintát – nem tudom, milyen szót használtam, |
| „ugyanazt a mintát…”, szóval, hogy mit csinálnak ugyanazzal |
| a mintával, amelyet egy jóval később épült ház erkély- |
| -elosztásán megcsodáltam; ez az utóbbi szó sem helyes; megmicsodáltam? |
|
erre az egészre nem emlékszem már. Közben évtizedek teltek el; |
| úgy értem: a két ház – és a többi. Közben körülbelül |
| egy negyedóra telt el; az évszakokról |
| – szeptember elseje volt – kezdett beszélgetésünket |
| megszakítottuk; fizettünk tizenkilenc forintot. |
| Nem tudtam kifejezni: tetszett a jól megmért – és a többi, ezt |
| senki nem is várta. Azt mondtuk: nem szeretjük – nem szereted – |
| az őszt, azt mondtuk – én azt mondtam –, azt nem szeretem benne, |
| hogy végetér; megállapítottuk – most már ketten, ezt ketten –, hogy |
| az évszakok közül a tavaszra nagyon hamar következik rövid nyár, |
| és az említetteken kívül akkor már csak a tél van hátra, |
| amikor az elkövetkezendőket – vagy elmúltakat – várjuk, |
| mondtuk, és ezt se nagyon tudom, hogyan lehet – egyelőre |
| hazaindultunk – szerencsésen befejezni. Illetve, egyelőre: kifejezni. |
|
|