(10)

Jó volt, hogy az egész oly egyszerű. És előidény is volt! nem nyüzsögtek a szomszédok. Alkonyodott, hűvös lett; és kiültünk. Pár fehér fal, a fű, két szék közt a műanyagtetejű asztal; és körülöttem s körülötted bizonyos virágok bepöndörödtek, és nem látszott, melyik milyen színű. Így nem látszott volna a kártya-szín se „játékosaik” elé kiterítve; és nekem jó volt, hogy csak ülhetek. Mert: csak! Ennyit akartam volna mindig! se „vallás”-ig nem jutni el, se „szín”-ig, se „szint”-ig; de ki se terítsenek!