Az idézőjelek felcserélése
| „Ébredek: csöndben. (Túli?) álmon? Az |
| talán; terhével mulasztás minden; |
| szembesít ébren majd haldoklása. |
| Talán hortyogok halálig. Már most |
| tudom. Ébredtem? Nem mindeddig, ha |
| álmodom, csakis ezt. Mindent mint. De |
| –: veszettkutya-a-trágyadombon-mint. |
| Elhagyottan, szégyenben, koszban, bűzben |
| halni, megrokkanva gyönyörtől: késő! |
| Fájni, megbánva örömöt, s örülni: |
| kéjeket (elmulasztott!) szürcsölni… |
| Szaladnék és fölriadnék: végtére |
| csontjaimmal a’ koccint bőrömben! és |
| tagjaim megrázza: vénülés! Hogy |
| most…? de egykedvűn… Folyton aludtam. |
| Lövések a! (Fütyültek körül.) Fejem: |
|
vagy? Ásni sírt, vagy őrizni disznót, |
| hajkurásztak engem, ha is akkor… még |
| átéltem, vetítővásznon, mindent. |
| Igaz, így szégyenlem, akárhogyan. |
| Volt? Kevés mind, serkentőnek, álomból… |
| Apám-anyám meghalt, pusztult ember |
| százmillió, világvihar – két! – dúlt, |
| feszített, forrt, kavargott belül minden, |
| robbant (sose volt túl-erős kazánom!). |
| Akármi: szenvedés volna. Fölrázott |
| balgaság vagy, bölcsesség! Közben – ha! – |
| (helyett?) külső, a nyílt szemem: benső |
| denevér-minta – szálltam sötétben, |
| éjszaka írtam, délben szunnyadtam; |
| élni, tenni bírtam? Nem, elzsongított |
| és vattába pólyált asszony-kormány, |
| mostanig fogva süvölvény-kortól. |
| Hogyan? tudom is… nem dohányfüstben |
| írtam fél-ébren versemet, ezernyi |
|
velem történt. Csak tettem se-semmit, |
| forogtak álmomban (mint!) látványok, a… |
| Életem teljes: átbóbiskoltam; |
|
|