A mennyezet és a padló
| „Már nem lehetett bemenni az ebédlőbe. |
| A mennyezet majdnem a padlóig ért…” |
(Bajomi Lázár Endre fordítása) |
| „– Lehet – mondta a róka. – Annyi minden |
| – Ó, ez nem a Földön volt.” |
Nyitó 
| Még jó, ha tudjuk: csak csomagolásra |
| van módunk… De ritkán van mód egyébre! |
| Egymást éri minden, hogy le ne késse; |
| egymás által lesz egymás „sorolása”; |
|
| dobozként dobozok dobozolása! |
| vagy tükörként tükrök tükröztetése! |
| – És így: tobzódások türtőztetése… – |
| Micimackó, hogy fér ez koponyádba? |
|
| Ugye, sehogy? Ugye, mi most sehogy
|
| ülünk a tisztáson; Te hallgatod |
| s én oktatom, hogy-mit-hogy-nem-csinált-más… |
|
| S még ez az igen-szerényre-fogott |
| tevékenység is hogy-s-hogy kavarog; |
| még egy elhallgatás is: felkiáltás! |
|
|
Ívsor, közökkel
| „…alakom rajzolják ki szépen, |
| de tintával, mert úgy legolcsóbb.” |
3.) Iniciálé1.)
|
| 1.) Az események bőséges sodra (Ardos) |
| csaknem mindnyájunkat eltölt; |
| így lesz csaknem mindenki tlötle. |
| Mondják: az események: egy mese kénye; |
|
| 2.) Írhatok, amit akarok: valami |
| végül úgysem lesz másképp. Talán |
| ezért írok, amit akarok, valóban. Nem |
| tudom, miféle jótündér volt, akit |
| lefizettem – „mint a mesében”; |
| s miképpen? –, de már ez is olyan |
| vagy ú. n. költőietlenül, |
| kimondok, helyesen vagy helytelenül |
| belső a rím! amikor az ember |
| – ez is micsoda! – valamit un, |
| egy kicsit amúgy hányaveti; |
| dehát, ha teheti. Az ellen |
| senki se tehet; az nem van, |
| és nem lehet, és nem is lesz.
|
| hangsúlyos; (mindenre megvan |
| másodlagos, mit és hogyan szidsz). |
| „melyek” majd nem leszel te, |
| Aztán az ember kivicceli, |
| hogy egykor egy vityilónál |
| „a seholban tehát és a sohában”, |
| ha az asztal tetején! ha az ágyon! |
| ha magában! ha nem magában! |
| eshetőségeket kizárva és remélve) |
| – vagy csak felmondta! – a monológot. |
| Nem mondhatni, hogy az orra lógott, |
| ahogy haladt sorról-sorra; |
| játszott a léppel, a mézzel. |
| Csak a kép nem állt össze; |
| meredt a sodrony-közökbe. |
| És játszhatott – ahogy most játszhatok – |
| ilyesképp: „Lenni ív-agy” (hányszor hívtak!) |
| „nem, len” (ezt feleljem?): |
| „Ni! Az itta?” (vagy: vissza! vissza!) |
| „kérd, és: Akkor, nemes, be!” (vagy messze? messze?) |
| „Al-élek” (így vág az agy, így a lélek!) |
| „Hat űri bal-sor” (nem, mi a moziban a faltól…), |
| „s a Mind: en-nyű!” (elég is ennyi.) |
| És mire elnyű, lehet pihenni, |
| de úgy, hogy nem érted, micsoda, |
| s megkérded, mert ez a sora: nem |
| olyasmi-e, mint a rosszul értett |
| szövegben gyanított sajtóhiba? |
| például egy fektetett nyolcas? |
| De, akárhol hagy, akárhol vagy, |
| ne menj bele bizonytalanjaiba, |
| néhány olyan falat is széttoltál, |
| melyek résén most kilátni, |
| s hogy legyen legalább egy ilyen utalásnyi: |
| a kép olyan, mint a Dáli. |
| (Egy égő zsiráf nyí… de hagyjuk |
| ahelyett pedig, hogy itt mormolódok, |
| rendberakhatnám valamelyik asztalfiókot…) |
| Ugye, valami mily kegyes irántunk? |
| Működik a májunk. A szájunk. A szánk. |
| A mánk, toronyiránt. Akárha |
| pontot döfnék a papírba: kibírja, |
| csak a körbe-nyíló körsugarak |
| meg ne ártsanak! Mert, minden látszat |
| én pedig nem vagyok nagyon kollokviális; |
| agyára, kezére, aranyerére, |
| anyagi erejére, hanyag delejére, |
| higany-belejére (ha van!)… |
| Mintha merő gépszalagfesték s tinta |
| lenne, amire támaszkodhatom. |
| Kinyitom a rendezett vagy rendezetlen |
| elaludni! Valamit eldadogni; akármit; |
| „Királyfi, te igazából az olcsóbb |
| csak léted drágaságigézetében |
| a választékosabbakat követted. |
| (És már az ilyen szó is mily emésztő.) |
| De, ahogy őszintébb lehettél, |
| kiderült, eleged van ebből. |
| Vagyis: már ennyi se derült ki. |
| Ami csak volt, nem tudod kitörölni. |
| mondta a disznósajtnak a vegyesfelvágott.« |
| Így hordtad vegyes kifinomultságod, |
| mit a darab végén összekotorni |
| – bíztál-e benne? – megérkezett Tinbri: |
| mint ha meccslabdák után jön a Forti!” |
| De hogy a végsőkig ne bölcselkedjünk, |
| mint a haldokló operai hősök, |
| a szavak inkább szóljanak felettünk,
|
| majd csak elnyomják egymást, ha erősek: |
| párja a sokkal rútabb finiciálé; |
| nem is kérdés, a kettő összeáll-é. |
| Inici, finici; s az ember mennyire nem is hiszi. |
| Mert vagy az ini-fini-cini, |
| sőt, vagy a cini-ini-fini sok.3.)
|
|
| (S hogy én…? Engem e szint csak elhagyott. |
| Én „szomorú” vagyok és jól vagyok.) |
|
|
|
(3)
| Mint aki elindul egy uszoda |
| ötvenméteres nagymedencéjében, |
| hogy a szemközti falhoz odaérjen, |
| s dehogy hiszi, hogy nem jut el oda; |
|
| eszébe jut prágai rokona, |
| s prüszköl egyet, bizonyításaképpen, |
| hogy –: szóval épp e „hogy” az, amiért nem |
| töpreng tovább. Egyensúlyviszonya |
|
| kívánja így. Lehunyja a szemét, |
| vakon halad a kizárólagos |
| csendben – lélek sehol! – (vagy vízi zajban). |
|
| De ha látná valaki is: miképp |
| ferdül az a pálya! hogy oldaloz! –: |
| látná és tudná, „itt valami baj van”. |
|
|
Az idézőjelek felcserélése
| „Ébredek: csöndben. (Túli?) álmon? Az |
| talán; terhével mulasztás minden; |
| szembesít ébren majd haldoklása. |
| Talán hortyogok halálig. Már most |
| tudom. Ébredtem? Nem mindeddig, ha |
| álmodom, csakis ezt. Mindent mint. De |
| –: veszettkutya-a-trágyadombon-mint. |
| Elhagyottan, szégyenben, koszban, bűzben |
| halni, megrokkanva gyönyörtől: késő! |
| Fájni, megbánva örömöt, s örülni: |
| kéjeket (elmulasztott!) szürcsölni… |
| Szaladnék és fölriadnék: végtére |
| csontjaimmal a’ koccint bőrömben! és |
| tagjaim megrázza: vénülés! Hogy |
| most…? de egykedvűn… Folyton aludtam. |
| Lövések a! (Fütyültek körül.) Fejem: |
|
vagy? Ásni sírt, vagy őrizni disznót, |
| hajkurásztak engem, ha is akkor… még |
| átéltem, vetítővásznon, mindent. |
| Igaz, így szégyenlem, akárhogyan. |
| Volt? Kevés mind, serkentőnek, álomból… |
| Apám-anyám meghalt, pusztult ember |
| százmillió, világvihar – két! – dúlt, |
| feszített, forrt, kavargott belül minden, |
| robbant (sose volt túl-erős kazánom!). |
| Akármi: szenvedés volna. Fölrázott |
| balgaság vagy, bölcsesség! Közben – ha! – |
| (helyett?) külső, a nyílt szemem: benső |
| denevér-minta – szálltam sötétben, |
| éjszaka írtam, délben szunnyadtam; |
| élni, tenni bírtam? Nem, elzsongított |
| és vattába pólyált asszony-kormány, |
| mostanig fogva süvölvény-kortól. |
| Hogyan? tudom is… nem dohányfüstben |
| írtam fél-ébren versemet, ezernyi |
|
velem történt. Csak tettem se-semmit, |
| forogtak álmomban (mint!) látványok, a… |
| Életem teljes: átbóbiskoltam; |
|
(5)
| Ha nincs, azért nincs kedvem semmihez |
| – semmi egyébhez! ezt: megszorításul –, |
| mert mindenhez mindjárt valami társul, |
| hogy azt ne mondjam: az előzi meg. |
|
| A céltáblán a fekete tizes |
| így fehérül, ki-ki találatától, |
| így lesz – milyen? – így lesz „eleje-hátul”; |
| s ez még mindig: csak a „tökéletes”! |
|
| Akkor a többi? Minden csak a többi! |
| Dehát akkor mi értelme kikötni |
| a szigorító „semmi egyeb”-et? |
|
| (Hol az ékezet!?!) Mintha nincs szíved |
| – olyan ez! – utcai koszba kilökni |
| utcai koszon élő verebet. |
|
|
Egy konstelláció megpályázása
| Köszönöm, hogy számos zöldnövény testvérem közül |
| A rendelkezésünkre álló hazai termesztésű zöld- |
| növények közül egyike vagyok a legigénytelenebbek- |
| nek. Kelet-Indiából származom, kiterjedt családom |
| sok szép változattal büszkélkedhet. |
| Minden változatom télen 18-20 C° egyenletes hőmér- |
| sékletű helyet kíván. A fényigényes növények közé |
| tartozom, kérem a világosságot. |
| Huzatos helyen leveleim lehullanak, ezért hálásan |
| veszem, ha szellőztetés előtt a légáramlás irányá- |
| ból gondos kezek elvesznek, és arra a rövid időre, |
| amíg a légcsere tart, valahol huzatmentes helyen |
| meghúzhatom magam. Nyári időszakban azonban az ár- |
| nyékot kedvelem. Szeretném, ha a kedves Növénybarát |
| a tűző naptól is megvédene. Nagy örömem telik ab- |
| ban, ha a leveleimet vízzel megpermetezik. Hálás |
| növény leszek, ha olyan földkeverékben élhetek, mely- |
| nek összetétele lombföld, trágyaföld, tőzeg és homok. |
|
(7)
| Úgy elfelejtem a részleteket; |
| egy viccet nem tudnék jól elmesélni. |
| Például van egy ilyen „éhezési” |
| – prágai – alaptréfa. Nem szeret |
|
| (ez a lényeg; s – mért!? – csak a lényeget!) |
| az adott illető semmin sem élni, |
| vagyis: nem szeret meg; s nem is reméli, |
| hogy rész-táplálékot még megszeret. |
|
| De hogy közben mi történik? amíg?
|
| (mert addig – s ő maga! – ezt-azt körít |
| a kicsontozott szuper-micsodához!) |
|
| Erre nem emlékszem, nem is tudom |
| jól elmondani, bár van alkalom |
| – ez s most! – Csak máris várom, hátha mást hoz. |
|
|
A levezethetetlen
|
MINDEN TÁVOLSÁG VÉGTELEN, HA VAN MI KÖZT. |
|
|
MINDEN TÁVOLSÁG, HA VAN MI KÖZT. |
|
|
(6)
| Ha a nagy táskával elindulok, |
| akárha megrakodva, mint a málhás, |
| irigylem, kinek közelibb a málnás |
| (már ha a végén épp – málnát hozok |
|
| haza; és félúton látom: tocsog, |
| szotyog, zacskója táskaalj-elázás |
| ellen rég nem véd), s azt hiszem, talán más |
| – másképp csinálná, és én sem fogok |
|
| –: mit nem? Hiszen így is oly egyszerű! |
| A várva-várt (mert várva-várt!) lakásban |
| az ember lekuporodik, magában |
|
| (így máris mi sem idegesítő!), |
| és tisztogat, gonddal-kutyafuttában; |
| új hazaszállítást készít elő. |
|
|
Posztumusz játékszelvény
|
|
1 x x  x |
|
x 1 x 1 |
|
2 2 2 2 2  |
|
|
|
|
(4)
| Ha majd csakugyan megkopaszodom, |
| nem akarok parókát hordani; |
| a kezem se lenne az igazi, |
| ha-mikor ál-hajam igazgatom. |
|
| Így lenne „mű” lassan minden tagom… |
| S ha szerencsés volna a „hajdani”, |
| kezdene remekműbe hajlani: |
| alig maradna hibaalkalom. |
|
| Az alkarom nem fájna gépeléstől; |
| és „hajtani” se kellene: szeszélyből, |
| rendelésre, „mihez-kezdj-magaddal”-ra. |
|
| Altatóm…? Kávém…? Csuki-nyiti Szézám, |
| forgóajtód megdermedne, ha műszám |
| – álkulcsban s egyfolytán! – fakadna dalra. |
|
|
Mottók egymás elé
| „Te a halálé vagy, zarándoka az árnynak, |
| ki bátran indultál, kapudat megtaláltad |
|
| De én, jaj, itt vagyok a fényben és hitetlen |
| feledve önmagam, jajokba fúlva lettem |
|
(Kosztolányi Dezső: Csáth Gézának) |
|
|
|
|
| „…akkor a verőérre a seb helye |
| előtt nyomást kell gyakorolni; |
| …a szív és a seb közötti részen |
| kötéssel (nadrágtartó, harisnya- |
| kötő stb.) össze kell szorítani.” |
|
|
|
|
| (Te sohase-jövő és sohase-beszélő, |
| várlak ma is, halott, e hosszú és e késő |
|
| Mert mészfehéren ég távolban a hegyoldal, |
| s befestve a falam a bandzsal, csorba holddal |
|
Alvás; ha a légzés szaporasága |
|
csökken és a szívműködés akadozik, |
|
erős kávéval kell a szívet izgatni. |
|
| (Nem kell-e szólnod, mondd? Nincs semmi hír amonnan, |
| hol fejfa és kereszt elvész a sűrű lombban |
|
| Én tudtam, hogy közöny s merev csönd van az éjben, |
| de hogy ilyen soká tart, azt most meg nem értem |
|
Könnyű: hűs borogatás. Sínek helyett: |
|
lécek, esernyő, botok, keménypapír. |
|
Halvány arc esetén a testet |
|
dörzsölni és kefével ütögetni. |
|
| (Alvó, emeld lassan nehéz és hosszú pillád, |
| s a végtelen felé táguló nagy pupillád |
|
| Most a palicsi tó úgy fénylik, mint az ólom, |
| és a beléndeken s a vad farkasbogyókon |
|
A szájat és a torkot tisztítsuk meg az iszaptól, |
|
homoktól stb. Izgatószerek – pálinka, kávé. |
|
Visszatértekor adjunk erős, forró kávét, bort. |
|
| (Így látlak mindig én, édes, fiatal orvos, |
| fehér köpenyben, a kavicsos és porondos |
|
| De jöjj akárhogy is. Vérrel, sárral, te lélek, |
| férgek gyűrűivel. Ha a láttodra félek, |
|
Csillapítsuk a vérzést, kerüljük |
|
a szennyezést, távolítsuk el |
|
a seb környékéről a piszkot, |
|
a sebet azonban ne mossuk ki, |
|
| (Szemedbe bámulok és csellel kényszerítem |
| kezedbe a kezem és a szívedre szívem, |
|
| Igen, eléd megyek és régi orvosomnak |
| csuklóm odanyújtom, hogy vizsgáld meg, mint szoktad, |
|
Kenyérdarabok, puhára főtt burgonya, |
|
zsíros ételek, olajos vagy nyákos |
|
Viszerekből sötét vér folyik, |
|
| (Lásd, itt leülhetnél. Nincs bontva még az asztal, |
| kávé, dohány és rum vár mérgező malaszttal |
|
| Halkan beszélgetnénk. Elmondanám, mi történt, |
| s fölfedném szótalan a fájó, néma örvényt, |
|
Levágáskor ne engedjük a testet |
|
Helyezzük a testet hassal lefelé |
|
| (kérlek kiáltozván, és íróasztalomra |
| fantasztikus lázban görbedek lehajolva, |
|
| Hisz a semmit tudod, gazdag, végzett, hatalmas, |
| ki célhoz értél már, kell, hogy valamit adhass |
|
A szerencsétlenül járt embert száraz bottal |
|
vagy száraz kötéllel kell húzni. |
|
A segítségnyújtó ember legyen tökéletesen |
|
elszigetelt – pl. azáltal, hogy valamilyen |
|
fa, porcelán, műanyag tárgyon áll. |
|
| És most lásd a cím alatti két mottót. |
|
|
|
(8)
| Csaknem kétezerötszáz oldalon |
| követtem bizonyos U. (nem Ulysses!) |
| kalandjait; mondhatni: visszavittek |
| az egyik végpontról a másikon |
|
| már képzetes végpontra. (Nem tudom, |
| így az „U” – s főleg egyik vége! – mit fed.) |
| De egy kis ügyességgel kivetíthetsz |
| magadból ezt-azt; árnynak a falon: |
|
| ily alkalmasak a sokféleségre |
| (s hogy igen: általam is), én cserébe |
|
| – mert csak az adok-kapok-viszonyok |
| „U”-ja nem bumeráng-út! – annyit kérek: |
| kaland-úton untig hadd zsákolok! |
|
|
Evian! Emlék egy sí- s más-korszakból; lifttrónbeszéd
| Weöres Sándor, ha te vagy Toni Sailer, |
|
hadd legyek én Jean-Claude Killy! |
|
Bár tudom, nem nagyon illik |
| ilyen hasonlat, mégis kérlek, szállj le |
|
| sportra-mosolygásod magaslatáról, |
|
és annyit mondj: „Kedves Dezső” |
|
(már e név is mily büntető!), |
| „nem kívánom tőled, hogy visszatáncolj, |
|
| de néhány más jeles név jobban ill rád, |
|
ezt én mondom, a Bon Dieu. |
|
Legyél te, mondjuk, Bonlieu, |
| vagy ne feledd kedvencedet, Perillat-t, |
|
| kit gyászolván magányosan bolyongtál, |
|
mert egy slalomot elbukott, |
|
s nem nyert aranyat Innsbruckott; |
| köss ki talán Mauduit- s Melquinod-nál, |
|
| vagy kísértsen lécén, ha-mit te tólsz el |
|
említsem-é? vagy Viollat-t?), |
| a nagy tálentomnak indult kis Orcel!” |
|
|
(9)
| Ha valaki tévedésből leköp |
| – s nem is olyan biztos, hogy tévedésből, |
| csak te, mint az a királyfi, egyébről
|
| s inkább másról tudsz bűneid között –, |
|
| ha az ilyesmit el nem kerülöd, |
| kérd utcáid platán- s más-fás egétől: |
| fröccsentse jussod akármely verébből; |
| ne gyűrűzzenek szellemi körök. |
|
| Akkor legalább beszélgetni nincs mód, |
| amíg kicirkalmazzák rád a mottót; |
| s a Nagy Purgó is vigasztalva int |
|
| – ha ott is csak a gönc forog a dobban…! |
| s te, mint egy jobb vegytisztítószalonban, |
| megvárod, hamiskásan, odakint… |
|
|
Az interjú
| – EGY ALSZÍNHÁZ? EGY ÁLSZÍNHÁZ? EGY BALSZÍNHÁZ? |
| EGY BÁLSZÍNHÁZ? EGY BELSZÍNHÁZ? EGY BÉLSZÍNHÁZ? |
| EGY CÉLSZÍNHÁZ? EGY CSALSZÍNHÁZ? EGY CSELSZÍNHÁZ? |
| EGY DELSZÍNHÁZ? EGY DÉLSZÍNHÁZ? EGY DALSZÍNHÁZ? |
| EGY ÉLSZÍNHÁZ? EGY ELSZÍNHÁZ? EGY FALSZÍNHÁZ? |
| EGY FELSZÍNHÁZ? EGY FÉLSZÍNHÁZ? EGY GAELSZÍNHÁZ? |
| – Pssszt! Alszik az egész ház! |
|
(10)
| Jó volt, hogy az egész oly egyszerű. |
| És előidény is volt! nem nyüzsögtek |
| a szomszédok. Alkonyodott, hűvös lett; |
| és kiültünk. Pár fehér fal, a fű, |
|
| két szék közt a műanyagtetejű |
| asztal; és körülöttem s körülötted |
| bizonyos virágok bepöndörödtek, |
| és nem látszott, melyik milyen színű. |
|
| Így nem látszott volna a kártya-szín se |
| „játékosaik” elé kiterítve; |
| és nekem jó volt, hogy csak ülhetek. |
|
| Mert: csak! Ennyit akartam volna mindig! |
| se „vallás”-ig nem jutni el, se „szín”-ig, |
| se „szint”-ig; de ki se terítsenek! |
|
|
Kis „Tartalom” az „Ívsor…”-hoz
|
(3) … ahol Szerzőnek végülis csak az a medence a fontos, melyben egykor úszhatott –
(5) … ahol Szerző úgy érzi: ő bonyolít túl egyet-mást –
(7) … ahol szintén nem az éhezőművészség a lényeg, hiszen ez –
(6) … hiszen ez, íme – az egyébként nem falánk! – Szerzőtől távol áll; de az a táska –
(4) … ahol Szerző ügyeskedik, de – a neki lényeges kérdésben – hiába –
(8) … ahol kiderül: Szerző egy hosszú könyvet fordított; ravasz befejezés –
(9) … itt az egész dolog ravasz; de –
(10) … és végül: ahol Szerző nagyon szeret „kártyázni”, elsősorban azonban szeret, s csak másodsorban kártyázni; máris ld. (5)!
|
A játszmakereső (I.)
| „…érezte ezen az… estéjén, hogy |
| a sors különös kegyeltje. A fövenyt |
| csontok és hajóroncsok borították… |
| A maga részével most ő is hozzájárul |
| ehhez; ő is itthagy valamit, ami… |
| …Addig bement az irodába és |
| bejegyzett valamit az erre a célra |
| Ahogy az állítólagos kőtömb |
| tartalmazza az állítólagos szobrot, |
| segítségével le kell hántani róla |
| az állítólagos felesleget: |
|
| úgy – vagy nem úgy – e játszmagyűjtemény, |
| amelyből én még külön is, |
| tartalmazza a csuklós szerkezetű, |
| gyönyörű romboidalakzatot |
| (sötét huszár a4, f6, világos |
| vezér c5, huszár c3, gyalog e4, futó g5), |
| (körűle úgy letisztítottam nyomban az állást, |
| mintha elefántcsontot preparálnék!) |
| tartalmazza a Purevzsav királyát |
| romfalba szorító kettős f-gyalog |
| otromba csontmozsártörőjét, |
| Robatsch összeomlásba áthanyatló, |
| lávahűdött támadásának esetét. |
|
(Egy régi játszmakeresőből) |
Kockapohár, koponya helyett
| „Amikor az első ütést mértem partvisnyéllel a karácsonyfára, |
| úgy láttam, a kis ezüst medve eltűnik az arany medve mellől, |
| zuhan a zúzódó ágak között, és akkor, ezt most nem mentségemre |
| mondom, Mr. Bierce, oly érzés fogott el, hogy további ütéseim |
| meglehetős rendszerességgel záporoztak, és szüneteik sem hoztak |
| megnyugvást; nem is tudom, mire föl hagytam abba; abbahagytam. |
| Csak akkor derült ki, milyen helytelenül következtettem az ezüst medve |
| sorsát illetően; mert a miniatűr villanyvezeték gubancából |
| kiszabadított ág-roncsok alatt, dísz-törmelékek, angyalhaj, habkarikák, |
| ezüstjégcsapok és boák között, valamivel a későbbi ütéseim egyike |
| nyomán szétzúzódott arany medve fellelhető maradványaitól |
| odább, megtaláltuk épségben. Rátérek nyomban, |
| mit csináltam ezek után az ezüst medvével. Hogy mindig közel |
| legyen hozzám, és ne legyen egészen egyedül, amíg nem lesz megoldás, |
| nagyalakú cigarettásdobozba tettem és íróasztalom |
| legtöbbet használt bal felső fiókjában helyeztem el. |
| Elaltattam téli medve-álomra, és tavasszal sem |
| ébresztettük fel, azt gondoltuk, majd csak akkor, ha – mint |
| fentebb említettem; bár nehéz lett volna megmondani, mi lehet |
| itt a megoldás. Persze, a következő télen, díszvásár idején, |
| kerestünk, de nem találtunk efféle medvéket; de ha találunk is…? |
| Tizenegy hónap múlva nyitottuk ki végül a dobozt, |
| amikor, más megoldás híján, úgy gondoltuk már, legalább megnézhetjük |
| lakóját; és kettétörve, illetve a kis ezüstkoponya alapjánál |
| több apró szilánkra törve találtuk. Megállapíthatatlan immár, |
| melyik fiókhúzáskor történt; szerencsénk volt még így is, |
| mert az arc – a pofácska – két fele teljesen ép maradt, és a törzs |
| is ép; vattával kitömve összeragaszthattuk. Most csak a koponya |
| említett alapi része hiányzik. Ez azonban nem tűnik fel, |
| mert az összeragasztott ezüst medvét vattába ágyaztuk, |
| így került vissza a cigarettásdobozba, melyet |
| ekképpen teljesen betölt; a szeme alig látszik |
| a fehérségből. Most, amikor ezeket a sorokat írom, |
| egyvalami legalább bizonyos, Mr. Bierce: ezentúl |
| nem vádolhat senki már a papír meg az indigó |
| (ezek az én foglalkozási eszközeim) elővételéért is |
| – nincsenek jogi ismereteim – pótlólagos gyilkossággal v. öléssel |
| (a papírt meg az indigót, ha még nem említettem volna, |
| ott tartom a bal felső fiókban, és múlt karácsony óta |
| meglehetősen termékenynek bizonyultam). |
| A többi az én dolgom; és két idézőjelé, |
| amíg nem lesz, azúttal majd az én számomra, »más megoldás«.” |
|
Még valamit Virág Benedeknek
| Megszerezhetem magamnak azt az örömet, hogy |
| leülök és írok. Mindenesetre: nem gondoltam volna. |
| Nem volt mindig öröm, ha – és itt igazán akármiféle |
| időkre gondolhatok, évszakoktól és életkoroktól |
| függetlenül – sétálni mentem, például, nem volt |
| az sem mindig öröm; bonyolultabb, persze, ha olyan |
| helyszínekre térek vissza, mint mondjuk az új |
| Erzsébet-híd környéke, ahol nem így húzódtak, vagy |
| egyáltalán nem is húzódtak a ház nélküli utcák, |
| a Tabán parkjainak útjai másképp vezettek, de |
| arra a retekre sokáig emlékezni fogok (és csupán az a |
| hamisítás ebben most, ebben az örömben, amit |
| magamnak okozok, hogy például leülök és írok, egyebek |
| között, az említett retekről, hogy nincs mód |
| elfelejtenem, hogy nem lenne módja, ezt a |
| nem is tudom már, miféle retket, amit ott vettem |
| a Döbrenteinek nevezett utcában, ahol akkor is házak |
| álltak, most is, és keresztülvágtam a ma már |
| másképp alakított parkon, besétáltam a Tabán az idő tájt még |
| másképp vezetett – vagy vezető; vezetett vagy vezető: mindegy – |
| útjaira; leültem, kezemben, a zöldségeszacskóban, a retekkel), |
| [MOST, HOGY EZT ÚJRA LEMÁSOLOM, AZ EGÉSZRE NEM EMLÉKSZEM MÁR, |
| VAGY AMI ROSSZABB: MÉG EGY KICSIT, VALAHOGY] – |
| amelyet, azt hiszem, képtelenség, hogy ott ettem volna meg |
| vajaskenyérrel; nem, a séták sem okoztak mindig örömet, nem okoztak |
| a séta közben támadt gondolatok, és most is támadhatnak ilyen, |
| bonyolultabb vagy egyszerűsített emlékeim. |
| De legalább a jelen, a jelen, a jelen [???] – |
| hogy nem kell, amit akkor lehetett: vigasz ez, hogy nem |
| lehetséges, amit valamikor muszáj volt. |
| [EZZEL KB. MOST IS EGYETÉRTEK] |
|
Bukolika; kedd
| Most ellenőrzöm azt a hat citromot, |
| mely a pénteken vett hét citromból megmaradt; |
| nem penészednek. Holnap folytatom |
|
| Az egyetlen elfogyasztott citrom az ünneptömb második |
| napjának hajnalán került teába, amikor |
| – öt óra tájt? – gyomorpanaszra ébredtem, |
| és csak sokára jöttem rá: ez az a bizonyos „tavaszi”. |
|
| Ez az a bizonyos; évről-évre megjelentem vele |
| a kedves Sz. doktornál az Attila úti rendelőben; |
| ősszel, tavasszal; évszakváltozáskor. Most azért egyszer talán |
| rászánom magam általános kivizsgálásra is, amit újabban mindig javasol. |
|
| A kedves Sz. doktor! a kedves Cs. doktor! a gyomorpanaszok, az influenzák, |
| az egyéb panaszok! Kedd van, az ünneptömb negyedik, utolsó napja. |
| Rövid hét következik. És most összegezzük, mi maradt |
| (jégszekrényben vagy kívüle), elfogyasztandó, szerdai eleségül ilyen mód. |
|
| Almakompót; kakaós-lekváros lepény; sajtos ropogós; narancsok |
| (hatból öt); és ehetnék a (főételből) is. |
| (Hétköznap ritkán rontom el a gyomromat –) |
|
| Egyáltalán: ritkán rontom el (mit). Megyek retekért, újhagymáért, |
| borért, kenyérért, tejért, sörért, hegyes erőspaprikáért az ünnepekre. |
| S ha mindez így van, miért tegyek elhamarkodott kijelentéseket? |
| Mintha nem a „bizonyosaké” lenne úgyis az utolsó szó! |
|
|
„S gyorsan, anyám? mert nagyon sietek? hova??”
(kb.: III. […] Nem, nem!) |
|
| Ezerkilencszázhetvenkettő február kilencedike, szerda délelőtt |
| kilenc óra harmincöt perc. (Dolgozzunk, ahol lehet, kerek számokkal.) |
| Miért izgatom fel magam, tíz perccel indulás előtt? Még tíz |
| percem van, itthon, és ha nem érzem is nyomban utána: tudom, |
| felizgat majd. Miért ülök le megírni ezt? (mit?) Természetesen |
| felteszem magamnak a kérdést. Mégis, leülök, megírom, remélem, |
| kész leszek kilenc óra negyvenötre. Szerencsére tízre hívtam a taxit. |
|
| Vagy mindezt talán nektek mondjam el gyorsan – a telefonba, nektek? |
| (Még van hét-nyolc percem itthon, és a beszélgetés mindig felizgat. |
| Feleslegesen felizgat. „Csak azért hívtalak benneteket most, mert |
| mire hazajövök… neki akarok állni… Hát akkor búcsúzom, |
| átveszem…” És átveszem egyikőtöket a másiktól, a telefon tulsó végén.) |
|
| Viszont gyakran felhívlak titeket, senki sem mondhatja… |
| És nem is mindig ilyen röviden, ahogy most módom lenne rá |
| (öt-hat perc). Jobb is, hogy leültem inkább… bár tudom, felizgat, |
| és talán a taxit is jobb lenne lemondani; az izgalom |
| jelei később ütköznek ki, hirtelen bizonytalanság fog el; és egyéb. |
|
| „Átveszlek” titeket; „átvesztek”; olykor a férfihang jelentkezik; |
| néha már-már az arcot látom, a hetvenhatéves |
| arcot, ahogy a lift tükrében, igen, amikor a lift visz fel hozzátok |
| az ötödikre, ahogy ott látom az arcom, nemsokára harminchatévesen: |
| „Valaki elindult előttem ezen az úton, valaki, aki majdnem én vagyok, |
| és olyan nagyon nem én, ahogy csak lehet…” (És az leszek.) |
|
| S olykor a női hang… (És itt valóban az életkorokra |
| kell csupaszítani a dolgot; kilenc óra negyvennégy.) Már negyvenötben, |
| mindjárt a háború után, levittetek nyaralni… A női hang |
| búcsúzott el tőlem; néztem „utána” a szerszámkamrából, a háziak |
| oda zártak, mert nem akartam egyedül lenni és sírtam. |
| Furcsa, hogy lassan én is annyi leszek, mint ő (Te) akkor, |
| kis túlzással harminchat éves. Furcsa, hogy azt az eső utáni nagyon zöld |
| (gondolom: kertet) mindenféle tíz percek kamraablakain át ma is látom. |
|
|
És most nézzünk valami mást
| És most nézzünk valami mást; mindig ugyanazt. |
| Évszám. Iskolaév befejezése. Egy íj, egy nyíl |
| (vettük-e? ott volt lent); egy barna gumilabda; |
| hajigálós karikajáték (kard alakú elfogópálcák, |
| színes hajlított-nádak). Mi még? a leutazás, |
| hét végén. Valaki visszamegy a vasárnap esti |
| vonattal; levelet írok Valakinek (a másiknak). |
| A diófa (diófa?) alatt; virágokat küldök a kertből. |
| (Barna virágokat?) A labdával – a barna |
| labdával! – (már hétköznap) egyedül játszom |
| a kertben, a fák közt, mindig tetszés szerint |
| kijelölt kapukra. (Hét éves vagyok; helyesebben: |
| erre és a játékszabályaimra nem emlékszem.) |
| Elszaporodnak a zárójelek; ilyen mennyiséggé |
| lesz minden. És mégis: biztosítatlanul. Úszni |
| tanulok (biztosítatlanul!) a háborgó vízen. |
| (S ez ellen háborgok! akkor!) A nádas mellett, |
| mely akkor még megvolt. És szabadúszó-igazolvánnyal |
| távozom (aláírta az Öreg Főnök), a villasori |
| kerítés kapuján át, ahová akkor még nem |
| egy autós-társasüdülő száradó ez-azai alatt |
| kellett végighaladni a kerten. Megyünk a salakos |
| teniszpályák mellett; a védődrót szakadozott. |
| Gyerekújság (az egyetlen ellenérték, távozáskor!) |
| a vasútállomáson. (Később, ugyanitt: – később |
| ugyanitt! –: egy sportújság, egy elmulasztott |
| elköszönés.) Az állomás kavicsa, az ottmaradók. |
| Régebbi strand- vagy üdülőhelyi divat; 1946–49 táján; |
|
ilyen öltözetek maradnak ott. Csak úgy: |
|
ilyenek. Most már csak: történetesen akkor, ott. |
|
Idők egymás elé
| Ilyesféleképp nem akartál el- |
| menni, mikor szinte őrültség volt, mikor |
| nevetséges lett volna nem (és őrültség! |
| a kert; augusztus, csípősödnek a reggelek; vásznak, |
| vitorlazsákban; hónod alatt a bummfa; |
| vörös terméskövek; a hajótest |
| oldalának nekilottyanó víz) – igen, nevetséges, |
| ottmaradni a kertben, ottmaradni a parton. |
| De mikor neked… még ennyit se mondhatsz, |
| idézőjelbe se teheted. Aztán |
| a hajót eladták, a kertet a házzal |
| (a ház nélkül) eladták. Lám, |
| elmentél-e aznap; melyik nap; ehhez |
| napról kellene tudnod valamelyest; |
| de csak egybefolynak, csak egybefolynak! (A |
| hajótest oldalának nekilottyanó víz; |
| vörös terméskövek; hónod alatt a |
| bummfa; vásznak, vitorlazsákban; és egy |
| hely, egy időpont, egy napszak; egy lámpa |
| fénye a poros orgonabokrokon át a kerti házból.) |
| Az az-előző és a meg-utáni. És ha most |
| ebbe mint egy megoldandó feladatba – |
| – nem mondhatod: „veted magad”. |
| Marad hát, hogy: egy megoldandó feladatba. |
| Marad hát, hogy elmentél vagy maradtál. |
|
Zárójeles mennyiségek
| Valami sokkal egyszerűbbet akartam elmondani. |
| Amit lehetetlen olyan egyszerűen; ami |
| – így derül ki – olyan egyszerűen: nincs. |
| (Lám, így is csupa gondolatjel, pontosvessző, |
| kettőspont az egész.) De hogy mindezeknek huszonöt, vagy |
| legalább huszonhárom éve… És az |
| akkori szorongások ma már szinte megnyugtatások, bár |
| ez szintén nem biztosít semmit a jövőre. |
| Hogy ott mentek az öntvénybeton járdán |
| az „alsói” állomás felé. Félköralakban |
| kiszélesedett az út, valamivel |
| az „Élelmiszerkiszerelő” üdülője előtt. |
| (De a kőpadok a régiek voltak, feleslegesen |
| masszívak és feleslegesen cirádásak.) Kiszélesedett |
| az út a beperdülő levelű gömbakácok alatt; a poros |
| orgonabokrok tövébe szemeteltek. Igen, |
| a tömör kőpadokat nem említette (a tamariszkuszok alatt!), |
| de másutt már beszélt a bástyaszerűen kiképzett |
| öbölről, ahol úszott egyszer vagy nyolcszáz tempót. |
| Később oda hullt az őszibarackhéj. |
| (Oda, vagy csak a fák alá.) Az akkori |
| szorongások huszonöt vagy huszonhárom |
| biztonságos évet határolnak. Még arra is |
| emlékszik körülbelül, mifélék. (Miféle szorongások.) |
| S bár semmi biztosíték a… de ha bekövetkeznek, sem tagadhatja: |
| valamit enyhít a dolog fájdalmasságán, |
| (semmit sem enyhít rajta), az a huszonöt |
| vagy huszonhárom – ne is mondjuk: viszonylag és szorongva – |
|
Ahogy mondják: na és ha…
| Én majdnem mindig irtóztam, hogy valamiről beszámoljak, de |
| ha valami másról számolnék be, attól még jobban – |
| nem is helyes a szó, mit csinálnék. Viszont ha meggondolom: nem |
| mindegy-e, úgy értem, végülis nem ellenőrizhetetlen-e a különbség, |
| ha például azt állítom – ezt is másképp kellene kifejezni –: |
| a végre megnyílt kertmi – kertmozi neve, ott: – befejezhetetlen, |
| ld. irtóztam. Ha tehát azt mondom, a Budai Kert-Mozgóban, |
| amely nem is „végre” nyílt meg, máris el(lent)mondásokba |
| keveredem, az idén megnéztünk két; vagy az idén sem mentünk el. |
| Ha azt mondom: az idén sem ültünk be egész nyáron egy kertvendéglőbe, |
| az idén – bezárt – sem söröztünk a Várkert Kioszkban, az idén |
| nyáron egyetlen egyszer sem vettem újságot az Erzsébet-híd tövében |
| – „újságos elköltözött”, de ez nem „röktönjövök”, ez végleg –; |
| ha azt mondom, felesleges kilókat szedtem fel a Mirelite-barátfülétől, |
| vétek a vágyva-vágyott reklámhivatások ellen; holott meggyőződésem: |
| az isten-profija-értéket helyes ellensúllyal csak ilyesmi mérné föl! |
| (Tehát: De: Áttérve A Hideg Mirelite-Ebédekre Mindent Remekül Leadtam!) |
| Ha tehát mindezt elmondtam, ez még korántsem „mindez”. Mert a mon- |
| danivalók ürügyül használják fel egymást; ürügyül önmagukat; mert |
| a mondanivalókat ürügyül használom fel; mert a mondanivalók |
| – lásd: szerző reklám-hitvallása! – nem is valók mindig elmondásra. |
| Mulatságos: nem kellene-e, minden külön igyekezet nélkül, ami |
| máris el(lent)mondás, arra törekedni, hogy – íme, nem is érdemes |
| befejezni, íme nem is érdemes elkezdeni, csak épp a közepén nem lehet |
| abbahagyni a mondatot – és, tulajdonképpen, egyebeket se; |
| de itt már valakit idéztem: „Mit csinálnál helyette?” még hogy! |
|
Egy nap haladék; és – egyelőre – könnyű lebonyolítás
| Egy nap haladékot – melyre, kiderült, nem is volt olyan |
| élet-halálra (nem arra volt!) szükség – kaptam azon a már nem |
| tudom pontosan, miféle délutánon, amikor a F…bíró (Farkasbíró; |
| vízivárosi) utcai doktoromhoz (hehehe! utcai doktoromhoz, ez nem rossz) |
| bizonyos panaszokkal („Rackajuh ez, mondta Jacques”) mentem el, |
| de csak tavaszi, vagy nem is tudom, milyen évszak volt, olyan, |
| meghüléssel vizsgáltattam magam; nem racques-kal; és utána, |
| receptekkel zsebemben, fellátogattam a Paphegyen (budai domb) |
| lakó barátomhoz. Teraszukra mindmáig emlékszem; írtam is róla, |
| a „halál utáni napsütés”-ről; szóval akkor nem voltam ilyen |
| felszabadult és éretlen kedvben. (Másfél évig halálfélelemben, |
| tizenöt évesen.) Emlékszem: – ezt állítom legalábbis –: |
| nézzük meg, mire. (Előbb azonban még valamit a körülményekről |
| is. Tehát.) Hetente háromszor vizsgáltam a tünetes-csontomat, |
| ill. fel- majd letűnő dudorát. Erről hittem, hogy… Iskolából |
| hazajövet mindjárt a pulóveremet húztam fel, ingestől, odáig, |
| a fél-oldalamon. (Lehet, hogy az-ember-koalái azért |
| viselik a másikon a szívüket? amilyen ügyesek!) Persze, miért épp |
| heti háromszor? Ez most takaros mérték, kétségtelen. Feküdtem |
| Lukács-(budai)-uszodai priccsemen, fel-felugráltam, a korláttal
|
|
is kipróbáltam (ott volt a legalsó bordámon). Körülöttem |
| fekvőtámaszoztak, mutogatóztak a párkányon – (és otthon, a párkányon! |
| emlékszem forró porára; gondoltam az és így továbbra). Mindez |
| eléggé szaggatott; miért emlékeznék éppen arra az egy nap |
| haladékra? melyhez hozzásegített (de erről már beszámoltam). |
| A teraszon alighanem tejet ittam, vagy fagylaltoztam, és sakkoztam, |
| vagy pingpongoztam. És valahol erről azt írtam (ez itt javítva!): |
| Még ma is ez a haladék tart, a haladék stb., stb. haladéka. |
| Hát inkább nagyon is könnyen dobálózom; most így „irtózom”? |
|
Az ellenfél nem örül a döntetlennek; én nem örülök ennek az egésznek
| Hát most aztán miről? Talán így: most fel kellene |
| kelni, megnézni, hány óra. Minek. A helyzet máris |
| a következő: ajánlom a dolgot Murphynek. Képtelen |
| vagyok találomra rábökni egy időpontra, de annyira |
| sem érdekel, hogy odamenjek, és megnézzem, „hány az |
| óra”. Az időzés – bizonyos periférikus felfogása –, |
| tehát itt már azt sem mondhatom: az időzés felfogása; |
| akkor meg minek. Tevékenységem nem kényszerít |
| pontosságra, csak a pontatlanságot zárja ki. |
| Erre azt mondanám: egyszerűbben is el tudnám |
| képzelni. De több tényező közt könnyebb eltévedni; |
| és kész a mentség máris. Mintha a fáktól nem látott |
| erdőhöz vagy az erdőtől nem látott fákhoz |
| hasonlítana itt valaki. (Nem tudom, én-e, csak |
| zavar.) Bocsánat, nem így: mintha ez előbbi |
| két micsodához nem kellene egy külön-személy se; |
| személyem elegendő, azt mondják. Csakhogy ez így |
| döntetlen játszma; és a döntetlen nekem még |
| pontosztozkodásra sem elég. Ezt meg én tudom. |
| Ha az ember megmarad saját – természetes! – |
| állapotában; mondom, ez a helyzet. Akárhogyan |
| időzíthetnek, én volnék, akitől nem tudható |
| meg a pontos idő. Én volnék az erdőt eltakaró |
| fák, és a fákat eltakaró erdő. Eredő. Ellenfelem |
| nem örül a döntetlennek; én meg neki nem; |
| mindjárt ráborítom a táblát. Majd vitathatnánk, |
| ki van észnél; aki későn ébred, azt hiszem |
| jobb, ha mindjárt tovább alszik; szép kis végcél. |
|
Az átírás (az átírás)
| Én már körülbelül tudom a végeredményt, csak az első |
| példányt (az első változatot), amikor még nem lehettem |
| bizonyos benne, hol fogok kikötni, géphiba miatt el kellett |
| dobnom; mondom, én már tudom, mi lesz a vége, elmondom néhány, |
| még csak nem is egészen homályba veszett környékű mondattöredék- |
| -emlékemet (mondattöredék-felejtésemet), oly életkorból, |
| ahonnét kevés meríthető, hitelesen, nem hinném, hogy több, |
| mint amennyi, ki tudja, miért, megmaradt. (Annyi se.) Úgyhogy |
| én már tudom, az alábbi szöveg hiábavaló, tulajdonképpen |
| kezdhetném elölről. Ígérem, nem lesz hozzá kedvem. De ne csak így |
| növeljük a vállalkozás értékét. Villantsunk vonzó képet, |
| kezdjük talán a húszvalahány év előtti járdával, a villasori |
| akácok alatt, eső előtt vagy után, inkább után, ahogy elhaladunk, |
| gondolom, hármasban, az ülőke nélküli kőpad-pillérek mellett, |
| a tamariszkuszok mellett; mi kellene, leltárba, mi minden! |
| ha már ezek a körülmények is így számítanak. Dehát ez afféle |
| pontatlan öröknaptár, ezen munkálkodom néha, (milyen) dolgomban, |
|
(mindig védett) órákon, megvilágosodásnak nem nevezném |
| jöttüket, legfeljebb ki-tudja-mi-távolnak (levél-, telefon- és |
| látogatástávol: felszínes meghatározás lenne), mondom, olyankor, |
| ha a világosság vagy nyugalom elbírja a múltbéli homályt, |
| a múltak megvilágosodását. És az alapvető beszéd-töredékeknek, |
| emlékbe-keríttetvén, nincs szükségük pontos időre. Teljes |
| beszédként, melyből aztán a húszvalahány év előtti lény |
| hall-e annyit, vagy a mostani emlékezhet ennyire? minden máris |
| nekivág a beszédtöredék-sorsnak; ők ketten (alkalmasint ők) |
| számoltak be a dologról, csak meg nem mondhatom, miért; |
| miért, ahogy ott mentünk az eső előtti – inkább utáni –, |
| említett helyszínen. És még azt kellene elmondani, miről |
| beszéltek, miről folyt szó látogatásukkor ott, ahonnét |
| hazatérőben voltunk; rólam volt szó. (Most, hogy ideérek, |
| zavarom elhatalmasodik rajtam; nem értem, miért szükséges |
| elmondani, és hogyan kezdhettem bele. A mások dolgába… hiszen
|
|
mit mondanék; ez a mások dolga volt velem. Vagyis hogy valami |
| így legyen, vagy úgy legyen. Mentségem a bizonytalankodásra, |
| s egyáltalán, mindezekre annyi csupán, hogy védett, megvilágosodással |
| nem óvott ritka alkalmaim egyikét használtam fel megint |
| erre a könnyűség-nyűvő öröknaptárírásra; melynek kizárólagos
|
|
Két lélegzetre
| Ígérem, megcsinálom egy-ülésre. |
| Bár egyikünknek sem lesz idővesztesége: |
| úgyis itt vagy. Letelepszel a székre |
| velem szemközt, s kezdjük. Mit is. |
| Ne nézz hátra, a képre, mely ott lóg |
| a fejed fölött a falon. Képzelj |
| magad elé inkább „egy Balatont”; |
| ezt-azt – s most ne engem – |
| az esti tavon. (Bárha tudom, |
| nektek kicsit balfék-gyerek lehettem, |
| amikor vitorlázgattunk, többesben; |
| csak nekem van arról a hajóról |
| „egy tág-körívű alkonyatom”, az orrból |
| – illetve a tiédet nem is sejtem.) |
| Szóval, mondjuk, lekuporodhattál, |
| a kötelekkel vagy a kormánnyal matattál |
| (– micsoda szó, mondod majd; s az egész…!) |
| Dehát az írógépem, az asztalom |
| – és én többnyire dolgozom – |
| mégiscsak erre a képre néz. |
| Persze, ahogy most a szemközti fotelban |
| sem ülsz ott (s ez a második ülés), |
| abból az időből, amikor még nem voltam. |
|
| Beirányozni két képzelt szemlencsédet. |
| Hova nézz? Mi érdekelne, valóban? |
| Most úgy szeretnék a kedvedre tenni; |
| kérlek, ne mondd, hogy semmi.
|
| Talán bizonyos időket is el tudnék képzelni. |
| Vagy maradjunk a közös emlékeknél? |
| Ahogy – de ezt már mondtam – |
| gyakran kettesben is kivittél, levittél és bevittél? |
| a vízhez, a vízre, a vízbe? |
| S annakidején nélküled maradtam? |
|
| Vagy próbálgassuk vidámabban. Nézzük. |
| Ez egy negyvennégy éves apa-fej; |
| és egy éves, akit a magasba emel. |
| Furcsa, hogy hét-nyolc évem |
| van még, hogy e korod elérjem. |
| Jó trükk beléd-helyezni a létezésem. |
| Csupa még nem. És csupa-csupa már. |
| És nem tudom, milyen csavarra jár. |
|
| Ilyen rossz rímekkel hadd-hadd vezeklek, |
| s ilyen mesterséges fordulatokkal… |
| A Voigtländered; pótlólag vett tokkal; |
| sosem sikerült úgy lefényképezned, |
| ahogy apák szokták a fiukat. |
| Mert én, tudod, mindig fintorokat… |
| S úgy fújta a szél a nadrágszáramat… |
| Tűrhető kép alig egypár akadt |
| rólam; s a legtöbbször nevetségesnek |
| éreztem magam azon, ami neked tetszett. |
|
| Most hétfelé fújja a szél a négy |
| géppapírt és a három indigót. |
| Egyébként is: mi mindent eltolok! |
|
rendesen, ha igaz a hajdani |
| bírálat… és igaz. Mellécsorog |
| mindig a kávé, ha töltögetek; |
| és nem tudok mértéket tartani –
|
|
| Csak hadd legyen teljes a megtévesztés! |
| Hogy aki elolvassa ezt, és |
| nem ismer téged és nem ismer engem… |
| de ha ismer? az se „biztos siker”. |
| Egyáltalán, mondd, az ilyesmi – kell? |
| Amikor azt hiszem: megközelítek, |
| nem a közelit távolítom el? |
|
| Vagy hagyjam csak annyiban az egészet |
| – hódolván bizonyos emlékezésnek –, |
| hogy „volt egy szúnyog-járta kabinod, |
| deszkázata talán rég nem inog”, |
| s hogy sétáltunk párszor Szántód felé, |
| és volt ott egy vasúti üdülő, |
| ott fordultunk meg. Ritkás fák karéja – – |
| És most ne haragudj. Túl nagy a téma. |
|
| Ehhez a „mindig” is kevés, nem hogy a „néha”, |
| nem hogy az „egyszer-kétszer”. |
| Sosem fogok elkészülni a képpel. |
| Régen, rejtjelesebb úrfikoromban, |
| kivetnivalót leltél sok dolgomban. |
|
| Nem igen sokan lesznek a világon, |
| kik eltűnődnek e vonatkozáson. |
| De én nemcsak az igazságosságnak, |
| inkább valami másnak tartozom, |
| hogy megkérdjem: kedvedre változom? |
| (Ám ha ilyen biztonságra törekszem, |
| gondoljam így vagy úgy. Csak ne kérdezzem.) |
|
|
Vállalkoznak a régi színhelyek
| Vállalkoznak a régi színhelyek, hogy; akárha gombhoz |
| varrnánk a kabátot; vállalkoznak mire. Ha az elhagynivalókat |
| felsorolom, el is intéztem mindent. „Minden elhagynivaló!” Mi |
| lesz velük, csak én tudom, kikre gondolok. A jelenetek |
| időhöz kötöttek; időhöz vannak kötve, időhöz kötnek engem. |
| Az idő eltelik, a jelenet lekerül, honnét. Megmarad – szintén |
| elhagynivaló. Megmarad egy nyaktartás, egy nyakravaló |
| divatos hátravetése. Egy „eggyel-több-megálló”, a foghúzás utáni? |
| (Egy megállóval túlment; olyan volt ez – az üres buszban? –, |
| mintha valamit mutogatna. A sálat divatosan a nyakba!) |
| Alig javul. Legfeljebb: most lámpa is van a kereszteződésnél, |
| azért is meg kellene állnia a járda szélén. Egy nyaktartás |
| legalább nem drasztikusan múlik el. (A hely: kisebb városrész |
| központja, több eszpresszóval, templommal, bolttal, |
| férfi-női vécével a hajdani vándorszínpad helyén.) |
| És: a hely-én, az iskoláskori. (Ki vállalkozna itt még |
| erkély-jelenetre? a két-zérós ház csőkorlátjánál, a könyváruda |
| mögött?) Mindig valami zártságra törekedtem. Államat |
| leszorítottam a sálra. Igen, ezek is megmaradnak, |
| ez a jutalma az elhulló fogaknak, hajszálaknak. |
| Csak hol? De nem is lesznek „hova”! Váltakozik a jelenetek sora, |
| életnagyságban folyik elhagyásuk. A helyszínek, az eggyel-több- |
| -megállók, a pofámra szorított sálak: vállalkoznak. |
| Mintha egymást érnék a megbízók, válogatatlanul! Csak:…? |
|
„Mintha zsákszám fűrészport tárolnék emlékezetem raktáraiban”
| Az emlékezés természetéről beszélgettünk, egy |
| (nem emlékszem már a napszakra) – és azt mondtad, |
| gyakran úgy érzed, mintha – (és helyszínek |
| következtek, már általam is ismert helyszínek, |
| időpontok, események) – én pedig azt feleltem, |
| igen, én is gyakran úgy érzem, sőt, úgy is |
| éreztem már (mert ez az érzés, amelyről itt szó |
| lesz – mondtam? –, nem egészen újkeletű), mintha, |
| de aztán (– már ezt sem tudom). Máshonnét kell |
| kezdenem. Amikor – és ennek most nyáron lesz hat |
| éve, vagyis, ha nem kötődne annyira évszakhoz, |
| azt mondhatnám – (csakhogy ennek, most, hogy |
| lemásolom, máris nyolc éve!) Amikor tehát azon a nyáron |
| (és valami nagy-nagy forróság még ezt a fogalmat is |
| megváltoztatásra kényszerítheti?) – tehát: lementem |
| arra a telekre, (a közismert tó partján; ott volt; |
| és majd kiderül, miért így mondom; ez az első dolog, |
| amit tudok ebből a históriából), mondom, ahogy |
| lementem a telek alsó végébe, és a társasüdülő |
| vendégei egy cseppet sem zavartak, begázoltam |
| a négyéves korom óta ismerős nádas mellett, de… |
| akkor már ne is itt kezdjük, hanem a végén, mindjárt ott. |
| Jól begázoltam, lehettem: derékig; megálltam, velem |
| szemközt ott volt a túlsó part, a présházak, a szőlő-
|
| dombok; ott volt valamennyi présház, domb, fa, minden. |
| És azt mondtam: „Íme, a közismert tó…” És hazautaztam |
| még az esti vonattal. (Első nap, jóformán ismeretlenül, |
| írtam neked: egy lapot, az önkiszolgáló-hodály |
| mellől, egy esőtócsás bádogasztalon. Az ebéd |
| se sikerült valami fényesen; s főként a borús |
| időkre emlékszem, azokra a…) Holott ragyogó |
| napsütés volt, ahogy ott álltam derékig. – De minek |
| részletezzem, majd lemegyünk, együtt, és nekem |
| ugyanúgy mond majd valamit az a tulajdonképpen |
| egyszersmindenkorra sem elintézett |
| helyszín, ahogy neked, és így tovább, ellenkezőleg. |
|
A nézők „Idő!”-t kiabálnak (és egyebeket)
| Öt év, bizonyos vonatkozásokban feltétlenül
|
| olyan időszak, amelyre már visszanézhetünk |
| (kevesebbre is; vagy akár mindvégig háttal |
| állhatunk valaminek). Például emlékszel-e, |
| hogyan érkeztünk meg abba a szállodába |
| (és itt válogathatunk! öt év alatt |
| összegyűlnek bizonyos szállodák); |
| és emlékszel arra a labdarúgómérkőzésre |
| (itt helyi bányászrangadót, egy idegen |
| ország fővárosi élcsapatainak helyosztóját, |
| vagy egy Pénzügyőr – Ceglédi VSE találkozót |
| is említhetnék); vagy arra a behavazott utcára |
| (csak egy jut az eszembe; az is egy Utrillo- |
| -képről; ez persze nem igaz!); továbbá, továbbá, |
| továbbá… Továbbá ez a bizonyos kép (már ha |
| ugyanarra gondolunk,) nem is biztos, hogy |
| havas utcát ábrázolt. Azokon a havas lépcsőkön |
| te ugyanis sosem járhattál, mert – az évszak |
| miatt. Azt viszont megbeszéltük, hogy – |
| (S én azelőtt sem és azóta se!) De: |
| azért ilyesmi is az eszünkbe jut. Például nekem |
| az a – bizonyos – havas tér (?), behavazatlanul, sőt, |
| úgy, hogy nem is nagyon járhattam arra; |
| és azt is megkérdezheti bárki: egyáltalán, |
| miféle öt évről van szó? Kérem, részletezze megfelelően, |
|
Kétszer két deci vörös, egy sárga trikó, a Vozsdovác. És több mint öt év
| Amikor a Vozsdovác-bioszkóp lejtős utcáján |
| (vagy: a Böszörményi úton; csak ott nem) |
| befordultunk abba a kerthelyiségbe, |
| és – én sárga trikóban, ennyi önzést hadd |
| engedjek meg magamnak, hogy magamra: emlékszem – |
| rendeltünk (ld. a címben jelölt ital- |
| féleséget és mennyiséget), és a csapost vagy a tulajdonost |
| „ügyesen” megtévesztettük hovatartozásunk kérdésében |
| (bár nem csináltunk semmit ennek érdekében, |
| és nem volt semmi tervünk); amikor ismét a |
| bulváron mentünk, délben, és egy üres kerthelyiségben |
| letelepedtünk (sokaknak – a helybelieknek! – akkor |
| kezdődött az ebédszünetük! és felemlegettük: |
| ültünk mi már, ha nem is itt, egy kicsit odébb, |
| este, a szállodánkból kicsapva, felhőszakadásban!): |
| sütött a nap, az asztalok bizonyos ház-sorhoz közeli |
| lombok alatt álltak, és közvetlen mellettünk |
| – de ezt most csak neked mondom: emlékszel? –, |
| és volt egyéb is: annak az autónak a tetején, |
| a sofőrházon, igen, odakötözve, hogy ült ott az a… |
| és az élelmiszer-nagyáruházban, elutazásunk |
| előtti este – igazad van, már egy másik évben –, |
| neonfényben, megszámoltuk: hét medve…! |
| – dehát ez, csakugyan, kit érdekelne; |
| este nyolckor, gondoltuk, már beszállhatunk a hálókocsinkba, |
| így aztán letébláboltunk az óvárosba; |
| és, ha nyitva van, képesek lettünk volna bemenni egy töltőtollasboltba! |
|
Most és halálunk óráján
| Reklámcélokra:… (helyszín jelölése; ki tudja, melyiké; |
| miért tudná; egyáltalán: ki; időpont, ez még |
| ilyen értelemben is egységes: bármelyik |
| időpontra gondol bárki, eltalálja; legfeljebb |
| az utca, tér vagy park válik feleslegessé |
| az időpont körül, a sarkon beforduló idegenszerű-zöld |
| jármű; az egész évszak az időpont körül, a nem |
| rendhagyó évszak, a várossal együtt nem |
| rendkívüli, esős hónap, esős nap, napszak, óra, perc |
| – és a többi.) Bizonyos italféleséget ittunk a |
| bizonyos italféleséget reklámozó lengőtábla |
| alatt bizonyos „Madeira” nevű hely kert-részében; |
| nem is a kert-részben, az hátrafelé nyílt, a parkra; |
| ahol ültünk, fonott drótkerítéssel a parkba vezető |
| útból leválasztott, kőlapokkal kirakott kis térség |
| volt az, pléh- vagy bádogasztalokkal, az asztalok |
| nagyrészt vizesek, a fonott székek vizesek, eső után. |
| Vagy most egy olyan alkalom jut az eszembe, |
| amikor nem ültünk le a Madeirában? |
| Mindegy, a kétféle emlékezés haszna, hogy máris: kétszeri |
| emlékezés; a kétszeri említés haszna, hogy a második már |
| idézőjel nélkül történhet – itt és máskor a tiszta időpontnak |
| az esetlegességek mellőli elhagyásával. |
|
A végszó: „elé.”
| A hetedik és a tizennegyedik |
| sor után: szellősség, mint két |
| lélegzetvétel, nem tudtam, hogy |
| így is kezdhető, és már alaposan |
| benne – ide a járunk szó nem |
| illik. A hét napjai után ez |
| a – két, itt két – nap, vagy egyéb |
|
| hiányzik; innen. Érdemes lesz |
| jól figyelni, még egyszer jön; |
| nem úgy, ahogy a sín-szálak |
| között rést – ide a következő |
| szó nem illik – hagynak, nyár- |
| ra és télre, nem zökkenővel; ki- |
| kanyarodva mindenesetre az a- |
|
| lagútból; és már túl is vagyunk |
| rajta; a karsztos ugyanaz, |
| negyvenhat óra múltán, az majdnem |
| két nap, megérkezünk majd a nem a |
| tegnapit ismétlő estén a már |
| lámpafényes kikötőbe, átszállással, |
| eggyel – feltétlenül – a végállomás |
|
|
Más a zene, más a szöveg, más még valami harmadik
| Még csak különösnek sem mondható, |
| hogy a konkrét megfelelések |
| mennyire nem fedik – olykor-e? – |
| azt, aminek forma s egyéb szerint |
| megfelelnének; amit fednének. |
|
| Az Éjszakai vonat például, |
| egy dzsesszlemez egyik számáról |
| van szó, semmiképp sem kelti fel |
| a koszos – ezúttal nem mondom meg, hol van –, |
| másholiakhoz-hasonlóan-koszos |
| pályaudvar képét, az este-kilences-peront, |
| a még nem is olyan csapnivaló |
| vonatot, mellyel mediterrán tájra |
| érkezik – némi késéssel – reggelre az utas. |
| De a gázfűtéses cserépkályha lángja |
| úgy lüktet, mintha most is ez |
| a vonat vinne, felesleges hozzátennem: |
| nappalban vagy éjszakában, hiszen |
| – legfeljebb egy vagy kettő híján – |
| ugyanannyi nappal és éjszaka |
| volt és lesz az út. És volt! erre |
| gondolok, és (éjjel kinéztünk |
| valami zúgó patakra, vörösesbarna |
| sziklákra, kőtörmelékes rámpákra |
| már hajnalodóban, karsztos hegyekre, |
| és lestük a magasban a távoli |
| tenger feletti szépidőt, egy |
| alagútban, már a város előtt kidobtuk |
| az éjszakai frissítő-flakont, |
| az elfogyasztott üdítő léét) |
| – és hirtelen a kályhához lépek, |
| és elzárom ezt a lüktetést. |
|
|
Délelőtt kórházlátogatás, délután fogcsináltatás
| Délről hazatérve, a lombok ablakoddal szemközt a ködben |
| bizonyos színűek és java részt megvannak még, és az első |
| hétköznap délelőtt, ahogy a kórház felé tartasz a ködben, |
| megvannak még, és ahogy a kertes P. útra tompa szögben |
| rákanyarodsz a kék járművel, délutáni-napsütötten megvannak még, |
| csak ahogy ezt elgondolod még reggel a megfelelően fűtött |
| lakásban, nem tudod, nem vacogsz s verítékezel-e majd hidegen. |
| Van „majd” és nincs is; a kései nyár után se tudsz lekésni |
| ezekről a… Miről, mikről nem tudsz lekésni. De talán |
| nem fogják mégse vésni, csak kinézegetsz a rendelő ablakán, |
| a székből, tátott szájjal, a meglevőkre; és talán ott se |
| marad majd valaki „örökre”… Hazatérsz, minden a régi. |
|
Vagy így, vagy úgy
| Most megpróbállak meggyógyítani? |
| – Bár a legjobb helyen vagy, azt hiszem, |
| megtesznek érted mindent. Rám alig vár |
| feladat. (Rám csupa olyasmi vár itt, |
| amit később aligha nevezek majd |
| bárminek.) Emlékszel a levelekre? |
| Varsóból írtam, napszám senkivel |
| nem is beszéltem; „jártam”, jólesett. |
| S egy kávézó-terasz (Kopernikusz |
| terén?); az Ujazdowskie, a Lazienki |
| park; a szobor; a hangversenyterem: |
| kívülről (ma is, mind!); s egy „Zeneszerződ”; |
| és omlettek… Nem is tudom, mit írtam, |
| mit írhattam. Egy elbúcsúzkodás… |
| néztem már a toronyházak közül, |
| le se tettem a szilvás-kosarat, |
| úgy integettem neked, az utolsó |
| látogatásom volt az irodádban, |
| pólólabdák és medencék között. |
| Csak később hoztad haza a trikómat, |
| tornacipőmet (mert „atlétizálni” |
| kezdtem, ezerkilencszázhatvanhatban!). |
| Majd egészítsd ki a részleteket; |
| tornázz sokat; de ezt – úgyis tudod, |
| úgyis csinálod. Mondjam-e, akarj |
| meggyógyulni (és hiábavaló |
| szavaimat töltsd meg – mivel?); hisz úgyis |
|
úgy lesz majd; s itt e szavak véget érnek. |
|
Örökzöld tenyeresek és fonákok
| Az „egyik kedves papírlapomat” írom el |
| erre a célra; ebből már nyomtatásban, persze, |
| semmi se látszik. Így tűnik el sok minden. |
| A gondolatok jelei – önkényesen – |
| helyezgethetők. Szaporodnak a poének. Este |
| tíz óra múlt, a másik szobából – de erről |
| majd később. Gondolom, hallgattad ma délután |
| a „Negyedszázad Emlékezetes Budapesti |
| Hangversenyei”-t, vagy a Richter estet, |
| a tizenhat prelúdiumot és fúgát a Jól Hangolt |
| Zongora II. kötetéből; és ha az Operaház |
| történetét idéző műsor túlságosan későn |
| kezdődött (– kezdődik! mert csak most, fél |
| tizenegykor! –) is, (a kórteremben a többiek |
| már alusznak), fülhallgatóval betervezheted. |
| Vagy a másik adót hallgatod? a pingpong- |
| -döntőt? Itt, a képláttatónkon ez megy, |
| ezt hagytam a másik szobában, de a hangot |
| hallom. „Nemcsak két kéz kell ehhez |
| a játékhoz, kérem, nemcsak csukló!” A csuklód |
| jól mozog. A karoddal a múltkor számos |
| „tudományt” mutattál be (barackhámozás, |
| gombfelvarrás). Ma – talán a délelőtt |
| kilenc harmincötkor volt operahármasok idején? – |
| járattak is alkalmasint, a székkel, a folyosón; |
| vagy Rachmaninov III. zongoraversenye alatt |
| fürösztöttek? fodrász volt? Húsvét közeleg. És –? |
| És ki nyert ma a Déli Krónika után? („Jól van, 9:12 |
| a magyar fiú javára!”) És: „Nem a legsikeresebbek |
| ezek a lassítások.” – Te is ezt mondod? – „Főleg |
| amikor már az új poén megy” – megy-e új poén? |
| A Rádióiskolában a Biológia Nagy Pillanatai |
| sorozat „Az élet titkosírását” ismerteti. Erről |
| te is beszélhetnél. A lábad, 1972. augusztus 6-án, |
| vasárnap, sajátos jelet írt régi ebédlő- s egyéb |
| (például: gombozó-) asztalunk alsó légterébe. |
| („Egy pont már csak a különbség…! Ide-oda, |
| ez nekünk nem jó!”) Mit mondhatnék; végigpásztázom |
| a műsort. A másik szobából: tenyeresek, fonákok. |
| Mi lehet ez a Herpecsóré Fáni? („Mérkőzéslabda”!) |
| Négy emlékezés; Okosabbak Lesznek-E Az Utódaink? |
| ilyesmi ötlik a szemembe. („Megvan! Megvan!”) |
| Mitől, anyám. Örökzöld dallamok szólnak. |
|
Áldott magánosság? jövel?
| Vitéz Mihály, ki tudja, hogy s mint van Remetesincsed? |
| Eléri az ember ott, ugye, amúgy a földszintet? |
| Erdődben, Ermenonvillédben aligha vendégelsz bennünket. |
| Nekem még a tegnapi nap is emlék, vagy emlék már az is; |
| Pedig ha tudnám, huzata, állott levegője hol hagy, hova visz! |
| Külvárosiasodnak-e ott a túlfűtött gyógyszertárak? |
| Temető-hideg nem követel sálat, s mi még, hogy megfázzak… |
| Nadrágszárra, kedvenc világos kabátra nem csap fejlődve a sár, |
| Bortól, retektől, hanglemezektől, albumoktól nem lesz |
| Elviselhetetlen súlyú hamar az anakreoni kosár; |
| Tudom; tudom-e; kérdek-e, vagy kijelentek? |
| Mit felelhetsz te, et in sárkádiam állandóra bejelentett? |
| Mi itt közben jól elszaporodtunk, élők, sikeresen fogyasztunk; |
| Állkapcsot, vért, árfolyamot ügyesen fagyasztunk és dagasztunk; |
| Bizonyos embertársaink kezén egy ötödik földrész is felnőtt, |
| S igazán nemcsak ők irtottak haszonra s egyébre erdőt, |
| És országutaikon a szelíd koala-medvecsapat is már bátran átvághat, |
| Ott a közlekedésjelző tábla: „Itt éjszaka koalák járnak” |
| (Amennyi megmaradt belőlük; meg akarják őrizni, úgy látszik, |
| Ha már nem bundaprém-ritkaságnak: táplálékául az állatbarátságnak). |
| Ezzel az ügyes átvezetéssel azt is megtudhatod, én magam hogyan élek; |
| Ez ügyben mégis azt ajánlom, ne embereket kérdezz, csak medvéket. |
| Mivel már nem olyan bolond, aki poéta lesz Magyarországon, |
| Előnyösen változtak ily dolgok egynémely égi ábrákon, |
| Magam is remélem, ha nem is köz-, magán-élőkön segíthetek, |
| Irodalmi-múzeumbeli örök-életre hagyhatom kedvenceimet; |
| De ők oly válogatósak és – nélkülem – védtelenek |
| (Ellentétben a poéta-művekkel: csak velem koalícióban koalák!) – |
| Hát ezért kérdezlek, miattuk, Erdei, Magános, Víg Barát, |
| Te Sosem-Központi, milyen az együttes magánzás még arrább, még odább? |
|
A biztos kiindulópont
| A H. utcai, ill. a Rakpart és a H. utca |
| sarkán működő vendéglátólétesítmény utcai |
| asztalait megterítve találtuk, s elhatározást |
| éreztünk magunkban, hogy – ez a biztos |
| kiindulópont; ennyi. Mármost – és így tovább – ilyen |
| udvariasan sem intéztem még efféléket, megkérdezvén, |
| így, szó szerint, leülhet-e odakint a vendég; ez én |
| voltam, ezek mi voltunk, és – nagyon jól megmért sört |
| kaptunk, két pohárral. Kitűnőnek bizonyult a pogácsa. A fák |
| alatti benzinkúthoz beálltak az autók, a vendéglőhelyiség |
| ablakán ill. ablakán – a H. utca felőli ablakon keresztül |
| látszott a rakparti ablak, azon – át megjelent a kilences |
| villamos. Beállt a vendéglőbe, mondtam, nézz hátra. |
| Nézz hátra, mondtam, a vendéglőépület falának műkőkidomborodásai |
| ugyanazt a mintát – nem tudom, milyen szót használtam, |
| „ugyanazt a mintát…”, szóval, hogy mit csinálnak ugyanazzal |
| a mintával, amelyet egy jóval később épült ház erkély- |
| -elosztásán megcsodáltam; ez az utóbbi szó sem helyes; megmicsodáltam? |
|
erre az egészre nem emlékszem már. Közben évtizedek teltek el; |
| úgy értem: a két ház – és a többi. Közben körülbelül |
| egy negyedóra telt el; az évszakokról |
| – szeptember elseje volt – kezdett beszélgetésünket |
| megszakítottuk; fizettünk tizenkilenc forintot. |
| Nem tudtam kifejezni: tetszett a jól megmért – és a többi, ezt |
| senki nem is várta. Azt mondtuk: nem szeretjük – nem szereted – |
| az őszt, azt mondtuk – én azt mondtam –, azt nem szeretem benne, |
| hogy végetér; megállapítottuk – most már ketten, ezt ketten –, hogy |
| az évszakok közül a tavaszra nagyon hamar következik rövid nyár, |
| és az említetteken kívül akkor már csak a tél van hátra, |
| amikor az elkövetkezendőket – vagy elmúltakat – várjuk, |
| mondtuk, és ezt se nagyon tudom, hogyan lehet – egyelőre |
| hazaindultunk – szerencsésen befejezni. Illetve, egyelőre: kifejezni. |
|
A félbemaradásra váró katedrális
„…de a jósnő lefogja a kezét, és kérleli: marad- |
jon, engem pedig ott a mozi nézőterén kimond- |
hatatlan rémület fog el… és felugrom a helyem- |
ről, és megint kiabálni kezdek, mindegy mit… |
és akkor a jegyszedő ismét végigsiet zseblámpá- |
jával reflektorozva a széksorok mellett… és a |
nézők mind rémülten fordulnak felém, de én |
csak üvöltözöm: »Mit művelnek? Hát nem lát- |
ják, mit művelnek?« De a jegyszedő már karon |
ragadott, és tuszkol kifelé, és azt mondja köz- |
ben: »Hallja, maga mit művel?«” |
Egyebek
| Mert én már tudom a poént, |
| most azt mondom el, hogy miként. |
| (Hogy miként jutok el odáig. |
| Mert ez a szöveg eredetileg egy másik |
| szöveg volt.) De addig ne nézzünk a nem tudom, hányadik oldalra; |
| én sem tudom, mi lesz ennek a terjedelme és a tartalma. |
| kiállítási katalógusszöveg- |
| csak két példányban írta le, és a másolatot valahol elhányta. |
| Az eredetit odaadtam a megrendelőnek |
| (igazán nem gondoltam, hogy megsértődhet). |
| Most már óvatosabb lettem; kérem, fogja fel éneknek, |
| ne tulajdonítsa civil énemnek. |
| Bár a szöveg amúgy is más, |
| ahogyan mindig az két külön-nekifutás. |
| Ne hatódjon meg, hogy ezt magának írom; |
| az első változat nem tetszett |
| – már amennyire a szerző emlékezhet –, |
| és, csak úgy, egy kicsit megfinomítom. |
| Ehhez szükséges a maga választékos lénye, |
| és, ha megvan még, hajdani fanyarsága; |
| mert nekem mostanában nem ihletésre |
| van szükségem, inkább visszafogásra. |
| (Ezzel is kiadom magam szépen!) |
| Emlékszik arra a krumplihámozásra |
| a Balaton boldogabbik végében? |
| Én még arra is emlékszem, ahogy a táborba |
| jó középdélelőtt megérkezve, sorra |
| bemutatták nekem a konyha körül tartózkodókat, |
| de hogy valaki még a sátor alól is kikászálódhat, |
| erre igazán nem számítottam. |
| Maga volt az, Samu, ha nem emlékezne, kék-fehér csíkos trikóban. |
| Aztán jártunk egy jót az országúton, |
| mielőtt – egy este – visszatértünk a Szép Kilátásba. |
| Nem is tudom, magának volt-e már akkor állása, |
| vagy csak az a néhány szép kilátása. |
| Azokra a sárga utcaseprőmasinákra – emlékszik? |
| Ha látom őket, néhány pályaválasztási beszélgetésünk felrémlik. |
| Tudja, Samu, most, hogy újra magázom |
| olyan jól érzem magam így a távolból. |
| Persze, az ember amúgyis gondol |
| de jobb, ha a barátait szóba se hozza, |
| mint ha közös barátokkal emlegeti. |
| Mit mondjak magának? Igazán nem akarok nagyképűsködni. |
| Mire kíváncsi? Hogy körülöttem |
| ez a magára-is-terülő köd mi? |
| Ha erről elkezdenék okoskodni, |
| még azt hinnék, egyikünk a Sokkos Tóni. |
| Nézze, nekem is, csakúgy, mint másnak, van egy bizonyos „egyáltalánom”, |
| mint ahogy szeretek másokat. |
| Ezzel mindent megmondtam. |
| Ne kutassuk, mért reked az öröklét, |
| amíg akad megfelelő töröklé, |
| mely az embert kicsit feldobja. |
| hogy sikerült valamelyest megnevettetnem, |
| Vigyázzon vagy ne vigyázzon magára, |
| Abból nem lesz baj, ha a dolgokat ma is úgy csinálja. |
| És ha már ilyen jól együtt- |
| vagyunk, a kiindulópontot is elejthetjük. |
| Isten áldja! Ördög csepülje! |
|
Fordított Sorrendben A Maga |
|
Mr. Hyde-ja s Dr. Jekyll-je |
|
b.) Samu, ebből már ciklus lesz
| Samu, mi ugye nem jutunk el a lét ősképeinek birtokába? |
| Jó, ha még egyszer lejutunk Akarattyára, |
| a Kefír-táborba; vagy épp oda ugyan soha, |
| beépülnek a partok, fogad a parkok, |
| üdülők, vityilók, luxusnyaralók és keszegsütők sora. |
| Mármost azt bizonyára nem tudja, hogy én magának |
| meg egy bizonyos M. A.-nak („Monsieur” A.-nak!) közös barátja |
| vagyok; ez a M. körülbelül velünk |
| egy időben nyaralt ott (tudtuk? mindent nem sejthetünk…) |
| majd időközben összeismerkedve s -barátkozva, |
| együtt mentünk le, hogy egy film tavi részleteit ott forgassa. |
| (Nem is emlékeztetem most magát arra a két partfokra; tudja.) |
| Szóval ez a bizonyos M. A. |
| volt az, aki az egykori ökörcsülökáztató |
| területén látható vakító-fehér épületet megpillantotta, |
| melynek merész vonala a ronchamp-i kápolna |
| alkotójának keze munkájára emlékeztette. |
| Ezzel a dolog be van vezetve. |
| De búcsúzzunk máris a szereplőktől, |
| akik ott fürödtek az ökör- |
| gázló ingyenstrand részén, |
| vagy a forintos intézmény |
| betonszegélyén heverészvén. |
| Lassan kimegy a divatból (?) a tollszár- |
| fogás, de valakiből csak nem lett pingpong-sztár. |
| És hol van az a két lila torreádor- |
| mintás ing, ha jól emlékszem, Uruguayból? |
| Magának, Samu, a napszemüvegére |
| kell visszagondolnom, abba belenézve |
| láthattam, mily nekem-nem-tetsző a pofám; |
| elismerem, hogy maga talán |
| ugyanúgy bajlódott a saját képével, |
| csak nekem nem volt napszemüvegem, amibe belenézzen. |
| Többnyire mégis inkább a terepet néztük. |
| alatti ütés e sorok szerzőjének. |
| Ahogy egy-két dolgot elnézek, |
| van egy bizonyos T. S. Eliot, |
| akihez remélhetőleg úgy „viszonyulok”, |
| ha jól kiépítem a centrumot, |
| Azaz: épp fordítva. Látja, milyen keserves |
| mesterség ez az enyém is; |
| mire a gondolat eljut ríméig, |
| az olvasók réges-rég elfelejtik, |
| hogy várjanak rá, vagy nem tudják, hogyan ejtik |
| a hajdani világbajnok nevét. |
| És mondanak egyszerű euvét. |
| Tudja, ahogy elnézem ezt az egy-két dolgot, |
| képzeletem pár évet szívesen visszaforgat. |
| Amikor még az ilyen fentebbieket halálos komolyan gondoltam; |
| és, isten tudja, mégis sokkal vidámabb voltam. |
| Időztünk tehát szerénységemen. |
| És mert a magamnak-szabott terjedelem két-három oldal, |
| ideje lenne, hogy a maga dolgait is nagyjából elmondjam. |
| Nem hallja? Az isten szerelmére, |
| e szándékom alól mentsen fel végre. |
| Elég rég nem találkoztunk, |
| és mert egymás előnyére nincs miben változnunk, |
| legfeljebb maga megállapítja, hogy meghíztunk |
| (ez kettőnk közül én volnék), |
| és egy kicsit tovább kopaszodtunk |
| (értve itt ugyancsak e sorok szerzőjét), |
| sőt, ha valamelyikünk felolvasná ezt |
| (és, fogadjunk, maga megint rám tesz), |
| kiderülhetne, mint Akarattyán, |
| hogy a költő-önhangsúlyozás igen ramaty ám, |
| ezért aligha színpadképes. |
| Ez kényes téma volt; megúsztuk, ahhoz képest. |
| És ha már ilyen szépen fellélegeztünk, |
| ahol a többesszám csak fejedelmi, |
| jó lenne egy nagyot vidulni vagy vedelni, |
| vagy egyszerűen: elbeszélgetni. |
| Addig is hadd kérjek egy szívességet, |
| melyet, tudom, meg nem tagad. |
| Hadd mondjam, számos egyszerűbbség végett, |
| Az ember kerülni kezdi a társasörömöket, |
| ha olyan érzékenyre hangolják, |
| hogy utánuk a világ kétségbeejtően süket. |
| Hát akkor ezzel is megvolnánk. |
|
| Samu, hogy az istent tovább ne kísértsem – – – |
| – mert az még csak hagyján, hogy valaki félreért; nem? –, |
| azt nem akarom hogy magát is megsértsem. |
| Hadd mondjam el itt tehát a lényeget, |
| Jó, amivel ilyen hamar kész lehetek. |
| De ha azt mondom, ők sem ismerik, |
| majd mindjárt nem tetszem nekik. |
| Csak hogy ez az „ők” itt kiket jelent, |
| ez az én legáltalánosabb rejtjelem. |
| Beleesett, Samu, maga is ebbe a szórásba, |
| ahogy beleesik egyikünk ebbe, a másikunk másba; |
| vagy így, vagy úgy fogják pórázra |
| az életkörülményei, és egyszerre „mintha úgy le lennénk forrázva”. |
| Egy pont is gond (az ember oly kis pont), |
| de a kettőspont ennek megfelelően kettős gond. |
| Ezt maga nagyon jól tudja. |
| Azt már persze én nem tudom, mennyire unja vagy nem unja. |
| Mondom, eleinte csak azt akarjuk, hogy beleshessünk |
| valahova, de azt még később se, hogy beleeshessünk; |
| és hogy így múljék az idő felettünk. |
| S mert a szórás többnyire igen váratlan, |
| nem tudhatjuk, ártó-e vagy ártatlan. |
| Én ha elkezdtem szórni magam körül a népet, |
| büszkén mondhatom, legfeljebb magamnak ártottam. |
| De így legalább tudhattam, kinek a tyúkszemére lépek. |
| (Bár a távtyúkszemhágás is komoly divat e fejlett korban.) |
| mert tovább nem „barátkoztam”, |
| dehát én nem „így határoztam”, |
| így hozták az említett körülmények, |
| s ha jól megnézem őket: örülmények |
| is. Viszont hát Balzac sem azért írt, hogy eladósodjon, |
| nem árt, ha én is mihamarabb megmondom, |
| mit értsen alapfogalmaimon, |
| vagyis: mit őrlök itteni-s-mostani malmaimon. |
| Ebből azután majd kiderül, |
| „Ők” = bárki, magamon kívül. |
| Sőt, én magam is, ha valaki épp úgy-bűvöl. |
| Személyiségünk egyre bővül; |
| az ember néha egészen váratlanokat bődül; |
| de hogy a „kettőt” önmagában elérje |
| – hadd reméljem, hadd remélje –: |
| Ami meg két darabból kettő, bármily elrettentő, |
| Múlik valamelyest a tetterőn. |
| S ha már ilyen ügyesen kapcsoltam: hadd folytassam. |
| Még hogy én magára megharagudtam? |
| Ezt maga tudhatja a legjobban. |
| Sőt, maga az első, legalábbis a második, |
| akire a lelkes szerző szavakat pazarol, |
| úgy értem: akit egykori barátai közül kizsarol, |
| hogy szolgálják költői céljait. |
| Mert azzal is a láb macskásodását |
| kerüljük el, ha (nem) kerülgetjük a forró kását. |
| Mondja, maga úgy vissza tud emlékezni, |
| gyerekkorában ebédre szilvásgombóc? |
| Mondok egy nagy viccet: most már annyi marad. |
| Kedveljük a tömör fogalmazási módokat |
| – mint ha nem a szemközti, de az oldalfalat |
| koppantja a medencében a fej, pedig annyi a hely; |
| s mert szintugyanígy ezt kedveltetik velünk: |
| továbbot intenek, ha így körülményeskedünk. |
| Nem tréfa ez, Samu, minden kis részletünk- |
| haszte! legföljebb majd többet hagyok itt. |
| (Tudja, csak úgy a pontosság végett: |
| elintézhetetlen kérdésnek |
| tartok bizonyos kismedvéket. |
| Úgysem tudna kellőképp törődni vele; |
| jobb, ha az ember magát inti le. |
| Ha eggyel többször találkozhatnánk még, |
| Nagyobb csoda lenne ez, mint aggkoriban |
| – életbiztosításra! – végelgyengülni. |
| Ettől az én hitetlen lényem is meg tudna rendülni. |
| Megérkeznék, középdélelőtt tájban, |
| hogy azt a kékcsíkos hétalvó képét először lássam. |
| Vagyis (az ember még a szilvásgombóccal is |
| afféle „kényszerítő passzt” rúg) |
| fordítva. Kevesebb = több. |
| Emlékszik a viccre? „Allah, ezt jól ellőttük!” |
|
|
A félbemaradásra váró katedrális
„Kertünkre illat-mézet trombitálnak” |
|
| Egyszerre annyi mindent kellene mondani is, meg |
| elhallgatni is; hogy: Melyiket ne? Melyiket elébb? |
| már ez elég: már ez zene; de ha valaki sajnálja |
| az időt, ne is kezdjen bele. – Ez most, tudom, |
| megint egy alkalom; a magamét mondhatom, |
| vonakodva, de legalább nem fuvakodva; miféle |
| húrokat pengetve – és közben mintha valaki |
| csengetne! –; és míg szól egy szépséges komonát,
|
| medvéim hangszere, az ablakomon át – hol is |
| volt az, hogy „hárfa”? – be-be-nem-csinál-semmit |
| az a pár fa, melyre az írógép mögül kiláthatok. |
| Ha itt valaki integet, csak magam lehetek: |
| (egy villamos után, például); és néha arra |
| gondolok: sétálhatnék; (persze, nem így-szólok-magamhoz: |
| „Hiszen itt vagy még”); de azért ezt-azt mind többször |
| otthagynék; hát akkor minek szaporítom a dolgom |
| azzal is, hogy ezt írom? – Amikor elhatároztam, |
| hogy leülök, szólt az agyam, még majdnem úgy, ahogy |
| én szeretem: úgy elcsitíthatóan. Más ez, mint mikor |
| valamiről szó van; mert mindig kissé reménytelen |
| a szólam, ha szó van rólam; utána mindig azt érzem: |
| valómat szórtam. – De néha jó, hogy oly sűrű a kotta, |
| és szinte tíz ujjaddal beletúrhatsz, jobbról-balról, |
| mint egykor a hajadba, visszafésülködhetsz |
| gyerekkorodba, és ha lehunyod a szemed, még azt is |
| hiheted: nem fogyatkozik e sose túl vad rengeteg; hogy e |
| – mikor? – ritkulás, mely még ad bizonyos keretet, |
| talán túlélheti azt a ki tudja hány napot, évet vagy |
| évtizedet, amikor aztán – előre is mindegy, |
| hogy leviheted s hova viheted. Azt hiszem, ez |
| olyasféle leosztás, mint az a bizonyos kockás zongora |
| (általános műveltségem, íme, még a modernek dolgaiban |
| is milyen hiányos; dehát én sem szeretem, ha belekevernek, |
| hagyok békén magam is mást, el se juttatom a tudásig, |
| ezért, ha bizonyos űr ásít, abba legfeljebb a más |
| foga vásik, én összeszorítom, vagy céltalan tátogatom |
| a szám, itt s másutt: „Na lássuk hangszerem!”; |
| nem mondhatom; nincsen velem). Hallom én azt? ha majd |
| az engemet legközelebb érő rögök dübögnek? Hát akkor: |
| hogy kitűnő szellemek leküzdhetetlen alkotásdühüknek |
| miként nyitnak lezúdulást s -folyást… – Nézzünk |
| valami mást. Az Ipoména utcai vécét, az épkészség- |
| -ipari dolgozókét, gondolom, ott a tál, és a fejembe |
| sehogy se akar bemenni harmóniák szerint a Café
|
|
Oriental, azt magyarázzák alkalmi zenekari társaim. |
| Ma szörnyű lenne e kín, hogy le kelljen ülnöm |
| egy zongorához; vagy egy szűk fülkében álljak, és csak |
| húzzam a láncot, öblítsem a tálat; de ezzel is |
| csak a percek telnek! a táncolnivágyók türelmetlenkednek! |
| s aztán… megtelepedjem a szégyen padján. Vagy nem is |
| szégyen egészen! a szaxissal, a trombonossal, a nem tudom |
| kivel együtt én is kiveszem a részem a sok közepesre- |
| -sikeredés egyikéből; iszunk, a zenekar közös üvegből, |
| melyet egyik társam már régóta sürget; megyek, én vagyok |
| a legintelligensebb, vagy: én vagyok az ürge; hiszen |
| a zongorista-cseretárs jó eszű mérnökhallgató igencsak; |
| mindegy, addig is félretolnak, beszáll a helyemre, |
| de nem hinném, hogy ebből is túl sok babér teremne. (Nem volt |
| előtte, a vécébeli tanácskozást kivéve, egy árva próba! |
| Most aztán benne vagyunk a kakaóban.) Nos, bor van. |
| Legalább szünetelünk. Ma már nem is értem meg e letűnt |
| időket; egyebeket se; sőt, ami tanulság megmaradt, az is |
| olyan „absztrakt”, mire használható agy-pakk: hogy, |
| például, egy idő múlva – más választásom nem lévén, |
| zongorista társam végképp kidőlvén, bár ő volt a jobb; így |
| visszanyomott a forgószékre a zenekar kis dugasz vezére –, |
| mondom, a legjobb választásnak azt találtam, ha csak |
| imitálom, hogy játszom, mozgattam a kezem a repertoáron, |
| mert ez még mindig jobb volt, fülbemászóbb; másképp: |
| akárha egy repedt poháron… Így aztán, ha nem „stimmelt” |
| valami, legalább én tudtam: engem nem lehet belehallani; |
| persze, nem várhattam, hogy e megoldást tartósan elfogadják, |
| (a zenéltetők vagy a zenekar), mégis, legalább |
| a „megtorlást” elkerültük csere-társammal, és éjfél felé, |
| pár megmaradt hívünk kíséretében – otthagytuk a helyszínt, |
| a „hajnalig”-ot, s hazaindultunk az éjben. (Akkor még, |
| azt hiszem, volt Kossuth-híd.) Szóval, jó régen |
| történt; és nem mondhatom, hogy ne lett volna más |
| alkalom, amikor több jóval ajándékozott meg a zene |
| (– az ilyen is! –). (Földvárt, a drezdai főpályaudvart |
| említsem-e? emeleti különhodályban fél-alvó vonatravárók |
| gyönyörködtek játékom báljában s bájában, dzsesszem |
| erős baljában; egyéb híjában.) Igyekszem rövidre fogni; |
| nem fogunk a végén mulatni. Persze, min is igyekszem |
| én itt túladni? Lassan fogy a lehetőség. Este majd nagy |
| lesz agyamban a hőség; mindig megfogadom: csak napi adagom |
| teljesítem, azzal boldog vagyok; nem leszek igevonó-hite- |
| -hagyott. Dehát, ha szól ama szépséges komonát, |
| utat tör szándékomon át, szándékom ellenére. Figyelek – |
| – miféle? – zenére? – figyelek?? Hagyom, hogy |
| vigyenek a mindenkor-(úgy-látszik-)szükségesek. Ez is |
| afféle időtartam; melyből majd megmarad vagy nem marad, |
| rajtam ragad, hogy ebbe-abba belekaptam, de nehézségekbe |
| botoltam, s belesültem a darabba; vagy: imitáltam |
| a repertoárt. De a túl zsíros tepertő is árt, és egyszer |
| még kiderülhet: az a végzet, hogy túl sokat verem az írógépet! |
| Én nem az isten lábát fogom, csak a szék lábát, ki ne |
| menjen alólam (– javításra szorulna két csap! de ha, |
| amíg van, így is olyan jól van –). Ez van; ez van |
| valóban. És ők. (–) (Ez részletezhetetlen. |
| Nem férnek meg sorokban és rímekben.) Mi ketten, vagyis |
| Te meg én, állunk világuk közepén, elején, tetején… |
| és a végén. Ők addig élnek, míg te, míg én. Csak: |
| utánunk is megmaradnak. Lesz mindegyikük: egy darab
|
| csak. Az élők útja „egyszerű”; szintúgy a zeneműveké. |
| A hús- s kottafej darabok, játék- s elmeindulatok, |
| ha már mely-melyikük elindulhatott, vagy véget ér, vagy |
| vége sose lesz. Nekem, íme, ez valami megoldhatatlan, |
| elintézhetetlen nem-is-tudom-mit jelent, ha jelent.
|
| Komonátjuk nem szólhat odalent, telemenne földdel a… |
| a mi is? Ők tudják csak pontosan, bár mi is |
| úgy teszünk, mintha tudnánk. És akárha rátenném kezemet |
| a zongorára, és játszanék nekik egy altatót (– amit |
| elég jól tudok –), vagy egy ráadást (lefeküdni korán van |
| ily kis lények honában), s úgy érezném: csalok. |
| Valamit előcsalogatok, ami: nem is ami, de nem is |
|
valaki. Hangját, csak ha enyémet és Tiédet, úgy hallani |
| (ennyi talán elég lesz!); nem eleven, nem üt csorbát |
| „kényelmemen”, mégis úgy érezhetem: szeretem, |
| nem nélkülözhet, nem nélkülözhetem, „felvehetem”, mégis: |
| megfoghatatlan… Akár a hangok egy zenedarabban, |
| de csak míg itt vagyok, fölül és egy-alakban. Ha ez majd |
| nem így lesz, rajtuk már a legszebb vers sem segíthet. |
| Hová kerülnek? Persze, ahogy a hangjegyeket |
| a kotta vonala, elhelyezhetem őket, biztosíthatom, |
| hogy ne porosodjanak nagyon, esetleg beszélgessenek |
| velük. De… hátha talán csak én nem-leszek nélkülük? |
| És nekik, nélkülem, valami más kezdődhetik. |
| Mert jelezhetem-e, milyen volt együtt-létünk pontos üteme? |
| hol volt szünete, egyebe? semmije és mindene? Hol voltak |
| erőszakos kihagyások? Hol voltam skót irántuk? |
| hű dudásuk? Oly reménytelen eljutni a viccig, ott már |
| érezni: valami kisiklik; és nem látszik a híres írógép
|
|
billentyűzete… és hogy a fák… és hogy csengetnek-e… – – |
| És erőszakolt kapcsolattevés, hogy e Megoldhatatlan: |
| büntetés, mert oly számos megengedhetetlen alakban |
| imitáltam csak, akármit csináltam; (nem, ez egy ósdi fordulat)… |
| Marad: hogy ami végül kellene, nem maradhat velem, |
| nem maradhat nálam. Nem lesz, és mégis úgy kell tennie; |
| semmit sem tesz, csak meg kell lennie, maradnia. Hol |
| történt a hiba? Ha egykor, mikor volt még (?) kezdete, |
| felteszem a kérdést: Belekezdjek-e? Mi legyen és mi ne? |
| De ha előbb így fontolgatsz, joggal azt hiheted: |
| csak sajnálod az időt, és tudsz valami jobbat; amit |
| bármikor bármi meghozhat. Talán, afféle elfogadhatatlan |
| befejezésül – – (– mert mit csináljak –), talán higgyem ezt, |
| hogy nélkülünk semmibe-libbenő |
| kis lényük valaki-valami mással kiegészül… |
| számomra éppoly elképzelhetetlen ez, |
| mint, mondjuk, Corellinek egy hanglemez. |
| Hogy én is az vagyok és más is az.
|
| Hogy ezt elismerni érdemesebb, |
| mint ha arra kérdezgetnénk: mi az. |
| Van e sűrűsödő vagy ritkuló |
| mindig-mi-az és mindig-ugyanaz. |
| És oly itt-lévő s oly kivehetetlen, |
| hogy még csak nem is lekéshető
|
| és még csak nem is remélhető a vigasz. |
|
„Akár a nagy lepkék egymás után…” |
|
| Ennek a békeállapotnak itt, ahogy most éltek, vannak ám |
| áldozatai és halottai; s ha egy vasárnap reggel együtt |
| ébredtek a gyerekekkel, de műsoruk helyett valami másképp- |
| -szép-vidéket domborít a képernyő, oly helyet, |
| ahol még Játékaitok se jártak, („Ahol még ők se |
| járhattak sokat”), s a heverőre, a beágyazatlan |
| párnák-takarók hajlatán, odasikerítitek az Alpokat, |
| három kispárna a Hahnenkamm, és a hetvenkettes „új” Medin, |
| Babar – stb., stb., stb. – odabűvöli a kitzbüheli |
| műlesiklópályát, (majd a keddi Volksstimméből elolvasom |
| nektek, ki melyik futamot jelölte ki, melyik edző; |
| „Nem, nem maci!” és barátotok Perillat-ját |
| sem látjátok viszont ezúttal; de hogy erre még emlékeztek…? |
| …S felidézitek azt a hűvös olvasótermet |
| 1966 augusztusából; hétköznap délután volt, |
| s egy nyári alpesi világbajnokság eredményeiért |
| kikértem egy kazalnyi Volksstimmét, és amíg „az anyag”-ra vártam, |
| a falipolcok mellett sétáltam, szokás szerint, szokásom |
| szerint; s akkor megláttam – a déliek folyóiratában –, |
| először láttam meg komolyabban, nyomtatásban: saját magamat… |
| De aztán mintha mi sem történt volna – legalábbis |
| körülbelül úgy! –, másoló-munkához láttam, kiírtam a futamokat; |
| ott volt az, hogy Perillat lemaradt? épp-hogy-különbséggel |
| a második helyen végzett… Melquinod mögött talán? |
| Mert megint más eset volt, amikor az első futamban |
|
esett, s hiába, hogy utána a másodikban „messze maga mögé utasította” |
| a mezőnyt – s nem is hazardírozva! –… És Killy varázshármasán |
| is majdnem miatta esett csorba! Mindketten hogy vigyorogtak! |
| Én meg egyszer magányosan bolyongtam – a József-körúton! – |
| s gyászoltam nagy barátom, osztoztam kudarcában; ilyen |
| vagyok – de az is lehet, sajnos, hogy csak voltam, |
| általában, és azóta valamicskét romoltam… De nagy baj nem lehet, |
| ha:) mondom, odabűvölitek, s körülülitek, mint a tribünöket |
| elborító nézőkoszorú; egyiktek se szomorú, egyikünk se szomorú. |
| Medin-Kolač (elmaradó személyleírás! csak egy dátum: |
| 1972. szeptember 22., lilával; ez a lila viszont nem tévesztendő |
| össze egy mellényszínnel, tehát – valami mással!) |
| nem óvatoskodik, ez rá vall, egyik fele arccal, a másik háttal |
| odatálal egy mesés rajthelyet (– mert: EZ AZ EGÉSZ CSAK MESE! |
| A SZEREPLŐK S ESETEK: KITALÁLTAK!), épp csak a „LONGINES” felirat |
| hiányzik, de van itt mérőberendezés másik, egy harminchárom éves |
| öregúr „STOFFELS”-a, mutatja, hogyan veszi a kapukat |
| – az ötvenvalahány (ötvenöt?) nemlétező kaput – |
| a Medintől enyhe szögben lefelé vezető (elmarad: micsodákon!), |
| – …n tehát, a három (elmarad: ki; tulajdonképpen: Cs., A. és L.) |
| (és a szerző itt nem CSAL, ez másutt kiderül!), |
| hogyan ér célba – bámulatosan! akárha Perillat után! – |
| a vízszintes (nos: itt elmarad a…) síkon. |
| És ti (ők), a non-stop tréningezők, és mi, „Játékai(to)k”, |
| várjuk, hogy a napfényes vasárnap délelőtt feltűnjenek a képen |
| a „valódi menők”. Gépünk még ugyanaz az ANTILUXUS |
| – és most már az is lesz –, amelyről (amiről?) egykor olyan |
| biztosan tudtuk: „Az ember mégsem vesz…” („a lakásba…” mit is?) |
| Aztán egy szép napon mi is… Azóta itt a láda, |
| és ha garanciával ki nem cserélik, most már ezt nézzük |
| és ti is „ezt nézitek”; és itt talán azt kellene hozzátennem, |
| hogy ez korántsem alakult olyan „természetesen”… Papírvágó |
| kés? levélnehezék? mi fenyegette a domborodó vastagüveg-szemet? |
| virágcserép? Lehet, egyik se épp; mindenesetre: ép |
| maradt, s most már nem is lesz töredék. De semmiképp sem |
| felejthetem – az emlék erősebb a bizalomnál! –, |
| hogy mind e békeállapotnak itt… nos, nem feledhetem |
| áldozatait, halottait; s az egyik előfutót, tudom, |
|
megállítjátok előbb-utóbb, akárha lassított felvételre |
| váltva – nagyon! –, vagy megállásig-visszapergetve |
| (van köztetek „technikai-zseni-medve”!), egy emlékpercre, |
| ahogy egy-s-mások tiszteletére szokták… és képzeletben |
| láttok egy vattás-dobozkát. Mert – s most folytathatom! |
| ahol abbahagytam; tudniillik: szinkronba-hoztatok, |
| s ezért gépem se kattanhatott –, mondom, mert hogy e |
| játék-Hahnenkamm után a másik, a valódi kitzbüheli |
| (az idei! melyet Bob Cochran személyében, franciák |
| s osztrákok után először nyer tengerentúli) ily békés körben |
| élvezhető, bizonyos előjáték nélkül, sajnos, már nem képzelhető. |
| (Bár azt hittük, lehet; és talán lehet is; csak épp nem lehetett; |
| és vannak bizonyos módok, ahogy az „így adódott” |
| és az „úgy adódhat” különbségei elmosódnak. Nem is |
| az egyszerű status macquónak esetére gondolok itt; hanem az ember |
| – lásd egyebütt: csak úgy! – elgondolkodik, s bár |
| nem göngyölít fel semmit – legfeljebb takarókat! –, |
| és félbehagyja a végigjárandókat – már buknak!! –, |
| a megvalósítandók elmaradását – vagy talán: |
| egy mindig-elmaradás megvalósulását! – olyasminek érzi, |
| akárha „világát” maradéktalanul elérni tudva |
| máris haladéktalanul megalkudna. Mert…! s ha erre a „mert”-re |
| lehetne mit mondani! Ha volna mije e „mert”-nek! Dehát |
| a dolgok csak így vagy úgy megesnek (– az első tizenöt |
| között, épp a legjobbak csoportjában, hányan esnek! Pedig |
| még csak ezután lesz igazán jeges a pálya; és, íme, a másod- |
| rangúak jobban vigyáznak… vagy nem is olyan másodrangúak? |
| Nyújthatjuk s rövidíthetjük az u-kat –), és vannak, amik |
| lesznek; s vannak-e, amik nem? Mert ha nem, az ugye: nem?! |
| Ám ahogy ezen a műlesiklóversenyen is van két futam, |
| és van nem tudom hány tizenötös csoport, rangsor szerint, |
| de ahányan egy-egy előbbrevalóból kibuknak, annyival hamarább |
| jut a frissebb hóból minden hátrábbra-rangsoroltnak, |
| ha másodszor indulnak a másik pályán… Jobb, ha hasonlatát |
| nem fejezi be mindig mindenki… S ahogy a „mert”-ekre és okokra, |
| éppúgy nincs az ilyen példázatokra…: éppúgy nincsen mi ezekre sem. |
| Az van, ami; egyszerien. S ha már ez a vasárnap délelőtt |
| egyszer ilyen, és a heverőt – beágyazunk! – elhagyják |
| a „nézők és helyi síelők”, és mert a képernyői rajtig pár |
| percet várhatunk, talán csinálunk valamit, talán gondolkozunk, |
| talán beszélgetünk, iszunk a hűvösebbik – langyosabbik? bizonyos
|
| – italféleségből, és mindenképp tétlen |
| élvezzük az elevenek, a templomon, hétvégi vonaton, |
| családozásokon, kórházon s még min kívüliek… mijét? amit a hét |
| vége ad-hoz (ad hoc! s mindig a vég…!), élvezzük tehát, amit |
| a sokat-tevékenykedők és a – tulajdonképpeni! – versenytelen
|
| non-stop tréningezők élvezhetnek, ha nem tudják, utolsót
|
| mikor taszít rajtuk – s lesz: stop! – a non-stop. |
| S ha most felszámlálnánk halottait – de ez: megtiltatik! |
| saját jól-rosszul őrzött derűnk érdekében! – csupán e vasárnap |
| délelőtti nyugodhatásnak, a boldog-boldogtalan zavaroknak, |
| (tányér-hajigáltató romoknak képe is „feldereng”; lásd: |
| vasgerendák! lógtak ki „a házból”, egy szoba zongorástól |
| zuhant két emeletet, ki hallott ilyen zengzetet, összhangzatot! |
| ehhez képest a csendet-zavarók…! és néhány pincegyerek-társsal |
| feljártam „diszkoszt vetni”, tovább csorbítani a csorbát, |
| míg a nagyok a megmaradtakat kikaparták…), tennénk |
| mindezt előbb-utóbb kisikló emlékezettel, mint a műlesikló, |
| aki légben-kalimpáló lécekkel, háton-fejen érkezett el… |
| nem a célba; a pályát körülálló embersorba s -karéjba. |
| Mert csak az történt itt is, ami történt; s egyebekben |
| sem hiszem, hogy „mi okból” s „miért”… csak „a világon” |
| valami tombol, és ehhez kell: aki–ami. (Legfeljebb |
| szégyelljük utólag a szerepet, s nem akarjuk többé magunkra |
| osztani; fél az ember, hogy a padló megunja?) |
| (És most, hogy egy zárójelből kikeveredjünk |
| – mely: akárha két léc kalimpálna felettünk! –, |
| nézzük a képet: ott áll a második futam első rajtszámosa, |
| J.-C. Augert, Medinéknek: Tregua… nem épp a kapu-pályák |
| napszámosa, és nem is akarja, hogy lepipálják, |
| persze, ehhez kockáztatnia és óvatosnak maradnia |
| egyképp kell; de ebben már megegyeztünk valahol a „közönséggel”; |
| hogy teljesíthesse a pályát, csínján kell |
| bánnia a tized- és századmásodpercekkel, de amíg lefut, |
| legalább nem torlaszolják el előtte a kaput… „mint Schranznak!”… |
| ezt Alacsony mondja, hogy kisegítsen; fél, hátha nagyon merészen |
| kanyarítom kifejezés-ívem; s ha jól veszi őket, |
| el is sodorhatja a pályajelzőket, ő tudja, mire jut!) |
| (Ilyesmiről beszélgettünk, te és én, amíg a versenyt vártuk; |
| hogy mik a lehetőségek, az esélyek; már ahogy mi látjuk.) |
| És most:… nézzük a hátralevőket. A „sérülőket” |
| ápoljuk már. („Játékaink fejlődnek!”) (Én „goromba” |
| sosem voltam – úgy igazán! –, bár gyerekkoromban egy-egy |
| pusztító-társamnak illemből segédkeztem, s olykor magam is |
| kezdeményeztem, így röpítettem ki az ablakon néhány játékosom |
| – ez még gombozó-korszakomban volt!! –, például: Evaristót, |
| mert egy ordító helyzetet elrontott; s talán Probstot? nem, ő egy |
| vas kapufán csorbult ki; akad tehát régi példa |
| is ellenem; s hogy „egy egész ház hallatára kellett zengenem…” |
| – valahára ennek is vége, nem? nemcsak a vasgerendán lógó zongoráknak) |
| (most, mindenesetre, igen emberséges vagyok, így néz fel |
| rám néhány medve; könnyű nekik! idejük: örök, s jól akármi |
| csak ennyibe fér… Persze, ahogy a csatáromért lerohantam! |
| építkeztek, a járdán a homokdombban találtam meg, de: kikotortam! |
| És, emlékszem, annakidején, mielőtt elaludtam, Noé-komplexum-ban? |
| „barátaimat behajóztam”, s még a korláttól is arrébbtoltam őket, |
| ha nagyon nekidőltek… és együtt voltunk, ahogy kell!
|
| Hol volt ott Hypnoval s Elenium! Front! Sok más, ami |
| oly remekül tud lelket menteni és testet rontani. Könnyebb |
| a medve-út itt!) (Bár ez sem egészen igaz! kinek a szőre hullik, |
| kinek a szeméről pattan le egy szemernyi festék, |
| „STOFFELS”-úrnak többször összevarrták – mint most! egy rossz |
| rímmel! – a testét, és sosem felejt – ha én sosem! – bizonyos |
| estét, amikor egy emeletnyi rom alól mentették ki |
| [egy Kosztolányi-kötettel?]; és egyik-másikuknak a fülére is oda kell |
| nézni, nem lazul-e; kell-e ragasztani; vagy a nyelvüket, |
| ezt mindig egy csepp méznyi Általános-Rekord-Palma |
|
szer illetheti; és így tovább.) Befejezik a nagyok futamát; |
| „de jó, hogy megúsztuk ép bőrrel!” – mondjuk: helyettük
|
| (vagyis: helyettetek!), hogy „beszámítson az összetettbe”, |
| (ahol mindegy „ilyen-ember” és „olyan-medve”; ahol kimossák |
| megszárogatják a szereléseket, és lepereg mindenről minden hajdani |
| kínosság). És ha egy s más nem így lehetett… csak én |
| tettem – mondtam-e az elején? –, én tettem úgy, |
| „mint ha próbát teszek…”? Mivel? „ami” velem mindent tehet? |
| S tetet? (Csináltat.) Ily „csinn”-be megyek? |
| (Csinn = összecsapás.) Vagy: épp e csinn áltat?
|
| De létezünk-e oly külön alakkal, |
| ahogy látszat szerint s rombolhatólag? |
| (És ez nem „sport-”, „világ-” vagy más hasonlat!) |
| Kisszerű áhítás, hogy „hátha óvnak…” |
| Mégis ez a leginkább érdekes! |
| …S itt feladom. Kihagytam részeket; |
| mint ha a műlesikló bizonyos kapukon kívül viszi a léceket. |
| De majd lesz egyéb alkalom; és más – másutt olvasható… |
| (Már csak Kitzbühel látszik, csak a hó; |
| mi az, ami itt tűnt el?) Most, míg ezt írom, |
| készülsz az ebéddel; és valami nagyon más van, |
| úgy érzem, a papíron; morzsolódás? sohase-volt-egésze? |
| (Mert hogy a szándék mi volt, az nem mentség!) |
| S látszik-e majd, ott, egy tribünre vésve: |
| EZEK EGYMÁST ISZONYÚAN SZERETTÉK |
|
|
„…bútoraink csontjában megremeg |
örök lelke medvés rengetegeknek.” |
|
| (Egyelőre: folytatás várható.) |
|
|
|
A játszmakereső (II.)
| „Meghatározott módszerrel kutat- |
| tam… Habozás nélkül… ahogy a |
| katedrális kövei is rezonálnak az |
| orgona mélyebb regisztereire.” |
(Múlt század végi montázs) |
In memori Szomory – van szomori memory
| Egyszer majd idézni fogom mind ezeket a századik |
| oldalakat, századikakat és százegyedikeket, amelyek |
| közt aglaonema-levél, tulipánszirom s más növényféleség |
| lapul: mind, amiből nem lett ázadék, hanem ott takar |
|
| szavakat, írásjeleket, egyre többet idézhetek. |
| Már-már ugyanazok a könyvek kezdenek megtelni másodszor, |
| mert nem szívesen hozom be a létrát, egymás mellé |
| kerülnek ezerkilencszázhetvennégyes nefelejcsek és |
|
| még honnét szedett milyen levelek is. Egy futó sarkantyúslevél |
|
Az utas-t takarja egy kötetben, oda jár vissza, |
| ha visszaemelem egy kompozícióból, melybe azóta belekerült; |
| ott kisimulhat ismét, ha a papíron – a szabadban – netalán |
|
| hullámot vetett. Egy ragcímű kötetben gyűrűzik, most már |
| örökké csak ugyanolyan körökkel-oválisokkal, egy száradtában |
| nem szép, nagy levél. És egy óriási repülőmenetrendben |
| is vannak komoly növényiségfelületek, melyekre akár |
|
| írni is lehetne, de megtörténhet: lyukasztógéppel vágok ki |
| belőlük apró, egyforma köröket, azt keverem egy szöveg |
| szétlyuggatott maradványaival, mellé helyezem a maradványpapírt |
| és a maradványszárítékot; és akkor ez kompozíció? vagy föld-elő-gyakor- |
|
| lat; de ne fejezzük be mégsem itt. Nem szívesen hozom be a lét- |
| rát; így már-már ugyanazok a könyvek telnek; aki meg akar |
| szabadulni a rakománytól, egyszerűen a gerincénél fogva |
| felcsippenti a tárlót, hull esetlegességem, marad az örök-érvény. |
|
|
Mese
|
Robert Musilnak
| Ezerkilencszázhetvennégy úgynevezett tavaszán |
| sok növényféleséget szedtem össze, meg is hálálták, |
| áttekinthetetlen gyűjtemény lett belőlük a lakásban, |
| és sok tapasztalattal is szolgáltak, híven. |
|
| A fehér virágos ág, mikor hullni kezdett, |
| azt üzente: olyan vagyok, mint abban a könyvbeli kertben! |
| mint az a sziromeső, mely folyamatosan lebegett, |
| és ketten feküdtek alatta, nyugszékben, és nem is szóltak egymáshoz. |
|
| És azt üzente: ha egy kis szerencséd lesz… ha már a nagyobbról |
| lemondtál. És azt üzente: lyukasztógéppel hozzám hasonló |
| fehér köröcskéket üthetsz akármelyik papírlapból, tele is írhatod |
| elébb, csak rám vigyázz: mielőtt összevegyítenél velük, |
|
| préselj be, máskülönben összeugrom, pöndörödésnyi leszek csak köztük |
| (fehér szirmaimmal). Egy kis fácska-formájú ág, melyet |
| kompozícióhoz hoztam-törtem már, talán túl sokáig |
| kezdett álldogálni vizében; úgy fonnyadt és barnult ugyanis, |
|
| ahogy az célomnak semmiképp sem felelhetett meg. De majd hozzá- |
| igazítom, amit kell, így-úgy. Gyorsan ki a vízből, rá egy |
| hegyes drót végére; szárazon járt jobban az az ág, vázájában |
| ottmaradtak az akácféleségek, virágnak. |
|
| És a városban vett tulipánok! csak lenne szíved, mondják, nyomban |
| letépdesni a szirmainkat, még újdonat! akkor milyen |
| szépek lennénk könyveidben, megládd. Csupán egy fényes-zöld levél |
| nem vigasztal; én csak így vagyok ilyen fényes-zöld levél, mondja. |
| Aztán se találkozunk mi, hallod-e, te levél! |
|
|
Jónál jobb, kevesebbnél kevesebb
| A fel-nem-vevő gép végigfut az üres Fő-utcán; |
| ha ez az „üres” igaz, épp nem sok minden történik; |
| hét előtt öt perccel, korábbi elhatározás szerint, lemegyünk; |
| siet az órám, nem is öt, nyolc perc a ráadás, |
| hét és nyolc közt egy óra a kiszabott idő. |
| A Fő-utca nem fő utca már, a Jégvermek |
| utcájától egyirányú, a körforgalmú tér és a Duna-partra |
| kihajló Jégvermek közti szakaszon megfeledkezem róla, |
| visszarántanak a másik irányú forgalom elől. |
| De tulajdonképpen: üres az utca, a fel-nem- |
| vevő gép sem én vagyok, még én sem vagyok az. |
| Valami ennél is kevesebb történik itt, a Ponty |
| vagy a Pala utca sarkán az állami kék mosoda |
| zárva; nem tartozom igazán a Fő-utcába, másképp |
| pontosabban tudnám a keresztutcák nevét. Este hét, |
| a mosodaredőnyök lehúzva, bent a hideg olajkályha, az óra, |
| a stockholmi levelezőlapok, a gondos fürdetés ellenére |
| állandóan porosodó virágok. Az állandó és a rendkívüli |
| szolgáltatások. Ha az akkor, tizenötévesen, csakugyan |
| vészes sejtelharapózás, most nincs ez az egyórás séta. |
| És sok effélét aligha látok… Nincs velünk a „pressz kilós”, |
| zsebrevágott kézzel sétálunk, illetve: próbáljuk |
| lassítani a megszokott gyors lépteket. Jó így szatyor |
| nélkül, nagytáska nélkül, ugye. Ennél is kevesebb a jó; |
| hogyan mondjam egyértelműbben: jó valami, és az még ennél |
| a jónál is kevesebb. Vasárnap este hét |
| óra néhány perc; még innen vagyunk a fél nyolcas félidőn, |
| nem kell visszafordulnunk. Furcsa lenne itt |
| megvárni, törölközőkkel, ágyneműcsomaggal a nyitási |
| időt. Azelőtt, mondom, akarom mondani: akarom |
| mondani, de mégsem, itt a „Jég”-ben, vagyis itt a sarkon… |
| miután a KÖZÉRT-ben… és másnap – |
| nem mondom, nem is tudnám elsorolni azokat |
| az iskolai órákat – így hátrafelé, mint a rákok… |
| „Földrajz” – és tíz deka amerikai |
| mogyoró került a szatyromba? a zsebembe? mértem-e |
| ellógott időm olyasképp, hogy „mire ez elfogy”? Tudom: |
| otthon várt a pótolni való; valahol a Bakony |
| vidékén tartózkodom. Akkor még nincs ott az a tábla |
| a „Jég” meg a „Halász” végén: még sokkal több nincs. |
| De ami gyarapodik, semmi köze ahhoz, |
| ami ettől függetlenül elfogy itt. Fél |
| nyolc múlt. Ideje visszafordulnunk. Kilépünk. |
| Véget ér ismét egy hétvégünk, a következő pénteket |
| emlegetjük, megint sétálunk majd egyet, lejövünk |
| együtt. A „padunkhoz” is kikanyarodhattunk |
| volna, közvetlen azután, hogy felnéztünk |
| a renovált Kapucinus templomra, a vakolattalan |
| boltívre. A régi dolgoknak ilyen nyoma van, |
| csak meg kell várni… lehetne-e akkor a pad helyett |
| bármi? Nekem mindig ilyenkor kell visszarettenni |
| és megállni. Ahogy a képzelt sejtszaporulat |
| idején (vonzanak valamik?) (vonzottak-e?) a Duna jégtáblái. |
| Hűvösödik, csíp a levegő, elég a séta, jó lesz hazaérni; |
| otthon: televízió, a műsoron: egy író, valódi, „de látod, |
| végülis ilyen”, mondom, kifejezéstelen beszédemen elkedvetlenedem. |
| Így lesz negyed tíz. Rántottához túl késő; egyszerűbb |
| vacsorát állítunk össze. Nem gondolunk már a Fő-utcát |
| a Duna-parttal összekötő közökre, |
| bőséges adagomon zúgolódom, néhány felesleges kilómon, |
| másnap, ezt még nem tudom, újra kileng a mérleg, |
| nem tűnnek el nyomtalanul a kilengések; |
| ez a rossz vicc is megvan; de mindez egyelőre nem fontos, |
| most még csupa hétfő reggel van, kedd van; jön a péntek: |
| a jónál jobb, kevesebbnél kevesebb |
| gyarapszik egyre, s amíg van, mindig valami egy van – |
| (villanyt oltunk) – a többi: makettban. |
|
Amíg folytatható, mindig folytatható
|
Egon Erwin Kisch-nek
| Néha álmodom: még mindig nincs jegyem |
| biológiából, vegytanból, történelemből; |
| és lassan eltelik a félév! Mi lesz. Egy kép: |
| az iskola mögötti hátsó utca: harmadikos korunk |
| utolsó pillanatában széttépjük a kémiakönyvet; |
| barbár művelet. De az érettségi utáni szivarozás, |
| minden következményével együtt, már túl kerek történet. |
|
| És ha (ez is olyan, mintha álmodnám) valóban |
| kihívtak volna, ha valóban kihívtak: az milyen volt. |
| Milyen lehetett? Milyen lehet majdnem bármi. |
| Mert azért persze… Rám se figyeltek a padokból; |
| vagy – hát szóval nem fényképeztek Agfa anyaggal, |
| hogy aztán majd aláírjam a képet. Ott álldogálok |
| valahol a padsorok éle és a fal között; no és ha valóságosan, |
|
| akkor? No és ha erre visszaemlékszem, most? Egy-egy |
| felelés; egy-egy meglógás felelés elől; az év végi |
| osztályzatok; egy, kettő, három évtized vége, lassanként |
| osztályzatok nélkül. Néha álmodom: magyar nyelvből |
| szigorlatoznom kell; az tulajdonképpen mi? Sosem |
| lesz diplomám; ha most kellene, többé sosem |
| lenne; akkor is kibújtam egyik-másik részlet alól. |
|
| Vagy a tömegélmények. Kettőnket bevisznek egy osztályterembe, |
| ám végül csak egyikünk marad ott. A tekintélyesebb |
| kiszabadul. A második emeleti ablakból az akkori IV/C |
| tornaóráját figyelve megállapítottuk, csalás történt |
| távolugrás-eredménymérésnél. És ez befolyásolta volna |
| az iskolaversenyt. Jó lenne most mindent az alábbi |
| – vagyis ebbe az – egyetlen sorba sűríteni, ami még maradt. |
|
| Dehát épp ez a költő roppant szabadsága olykor; hogy |
| megtoldhatja egyetlen szakasszal, akár kettővel is |
| a verset; ahogy azok a IV/C-sek a bizonyára szerénynek |
| ítélt centiméter-mennyiséget. Csak engem meg ki néz |
| egy iskolaudvar vécéablakából is akár? Ki látja, csalok-e; |
| látom-e magam is a – és néha álmodom – mit; |
| annyira nem érdemes pedig semmihez semmit hozzáadni. |
|
|
Így is, úgy is történik
| A borbélyüzletből – kezdjük így – kilépve át kellett |
| haladnom vagy vágnom az úttesten, a főnek nevezett utca |
| testén. Majd be egy kapualjba, hogy egy másik kapualjból |
| a Jégveremnek nevezett utcába érkezzem. Persze, meg |
| lehetett volna kerülni a háztömböt, helyesebben: nem |
| kellett volna bemenni ugyanannak a háznak az egyik, s |
| kijönni a másik kapuján. Így azonban odabent lehettem |
| – meddig? –, és frissen nyírt hajjal ennek voltak bizonyos |
| előnyei. A kijárati kapunál rendezhettem – mennyi időre? |
| – soraimat; bár az erősen lenyalt haj lassan szárad, tehát |
| az otthoni összeborzolás művelete nem volt előbbrehozható; |
| nem hogy elmaradhatott volna! Mostanában a rohamnak |
| nevezett utcában történik meg velem ez a körülbelül |
| négy hetenként szükséges művelet körülbelül hat hetenként. |
| Kapcsolódik az eseményhez egy pad, odakint, újabban csak |
| megszemlélése inkább, de bármikor „eshet” rajta ülés is; |
| kapcsolódik egy fagylalt, esetleg postai szükségletek |
| kielégítése. A rövidre nyírt, fogyatkozott, száraz haj |
| megdörzsölése – kijövet –, bevásárlás, kövérebbnek ható |
| arc, szegletesebb belső-érzés; a kettő reménytelen |
| ellentéte. Ez volt mindig. Az Alagút nevű utcából |
| egyenesen jutunk az utca névadójába, mely – mindazonáltal |
| – sosem volt ilyen fényes, mint mostanában! Apró |
| nem tudom mikkel van kirakva. Nem tudom |
| (hogy: ismételjem magam), ma azt a homályos kétkapuzást |
| szeretem-e jobban, vagy ezt a fényes diadalmenetet; |
| állapodjunk meg abban, hogy lehet; hogy az egyik akkor
|
| volt, s ha szerencsénk lesz, a másik: amakkor. |
|
Beágyazás előtt
| Ez a nyitott ágy (ritkán van így ilyen rendben): |
| mintha nem is felkeltek volna belőle, hanem |
| az elalvókat várná. |
Egymáson a párnák, |
| a fehérbe vont takarók visszahajtva; |
| még egy kockás takaró, rajta világos |
| pizsama. A délelőtt világossága ma feltűnőbb, |
| mint többnyire. És felidézi bizonyos |
| régi délelőttök világosságát. |
| Egy gyerek betegágyát. A lakás fürdőszobáját, |
| ahol a falimelegítő égett (illetve: zománca |
| fehérlett), míg odabent szellőztettek. |
| Várta, hogy visszafekhet; ez a félóra |
| volt a nap egyik alap-osztása. Rendberakva az ágya; |
| nyakán fehér (piszkosfehér), szúrós sálja. |
| (Többnyire torokgyulladással maradt otthon; |
| de már akkor is mindig inkább – és inkább mindig – |
| otthonmaradt volna.) Olyankor gyakran szólt a |
| rádió, és a délelőtti műsorok: mint a láthatatlan |
| – máskor láthatatlan! – jéghegyek. De hagyjuk |
| az ügyetlen hasonlatot. Délutánra elszomorodott. |
| Néha egyedül maradt; bizonyos dalok |
| szóltak a Standard-ből; mit szomorkodott! |
| – operákon, regényeken. A lepedője összecsúszott. |
| De mindegy volt, hogy nem kelhet föl; vagy: mindegy |
| ma és nekem. Más számított. (Amit, sajnos, egyre |
| pontosabban tudok, vagy megtudok. Ha elégedetlen vagyok: |
| azzal is, amit itt elmondhatok, csak ez az oka: |
| hogy elmondtam, és semeddig se jutottam. |
| A párnakockák, takarók fehére |
| olyan rendben van; ez szokatlan. Úgy éreztem: |
| valami megörökítést megérne. Most úgy érzem: |
| ez lehetetlen; ennyi lett belőle.) |
| ez lehetetlen; ennyi lett belőle.) |
Régen |
| itthonmaradhattam az iskolából; |
| most bármeddig fekhetem az ágyban, |
| bármikor felkelhetek az ágyból, |
| de a vers (hagyjuk az ügyetlen hasonlatokat) |
| nem ad alkalmat lógásra, tankerülésre. |
| (Régen így mondták volna: „Ah, én utálom magamat!” |
| Vagy – ezt még én is mondtam: – Ami van, |
| már csak egy lehet a vége.) |
|
Önszorgalmú gyűjtés
| „…a barátom volt. Akkor kellett volna |
| kiderülnie, hogy a hármas-barátkozás |
| (nekem) nem megy. Ez csak később derült ki; |
| ha nem tévedek, persze. Vagyis: persze, az |
| idő tájt sem volt semmi baj. Jókat |
| veszekedtünk; például: melyikünk kíséri |
| haza a másikat. Hogy azután mindebből |
| miként lett szivarozó társascsoport |
| a Váralja utcán – s egészen más |
| szereplőkkel! –; miként lett a Váralja |
| utca egyénített gimnáziumlátogatásaim |
| útvonala reggel, amikor néptelen volt; |
| hogyan, miként, ennyi talán elegendő. |
| De térjünk vissza a kavics-versenyek |
| lehetetlenségére; (miben versenyeztek |
| volna kavicsaink;) s mi, három barát is, |
| velük; egyikünk – ez nem én vagyok – |
| gombkészletének többszöri felosztására; |
| (térjünk; a viszonylag nem nagy méretű |
| bádogdoboz egyszerű ottfelejtéssel |
| került a birtokunkba, különösebb |
| lebeszélés sem kellett hozzá, hogy barátunk |
| abbahagyja tartalmával az aktív |
| játékot;) jelenleg mindkettejük készlete |
| nálam található; ezt viszont most már |
| nem igen van kivel felosztanom.” |
|
A „Mindez-Csak-Tréfa”-körkérdésre
| „Szívesen válaszolok. Emlékezetes egy |
| gyomorfertőzésem, mellyel egészen |
| komoly társasösszejövetelt sikerült rútul |
| megúsznom. A vasárnapi templombajárástól |
| – java részt – a vasárnapos öltözet |
| szoktatott el. Sokat tett egy pénteki |
| kolbászevés; tenyészkakasért mentünk át |
| a tó túlpartjára, vitorlással. Ha már |
| itt tartunk: ez volt az, amikor a szomszéd |
| telek bokrai alól szedtek elő. Ott akartam |
| maradni, hogy lebonyolíthassam az olimpiai |
| magasugródöntőt, magam-készítette állvánnyal, |
| gödörrel, a zugdohány-ágyások közt. Egyébként: |
| erőnek-erejével zavartak el a falusi vegyesboltba |
| atlétakellékekért. Teniszezni a Pozsonyi útra, |
| egy mai iskolaépület egykori helyére kellett |
| volna járnom. Ma már a Várhegy oldalában |
| elterülő, akkoriban gazos telket is szépen |
| parkosították; a Tour de France hegyimenőiről |
| olvastam ott, (szerencsére) ócska ütővel, dűltcipővel, |
| totyakszár-harisnyával a teniszcsomagomban; |
| eredményes lebeszélő-munkával sikerült |
| megakadályoznom, hogy többet költsenek rám. |
| Mindezzel, remélem, sikerült hozzájárulnom, |
| hogy… és a későbbiekben ellenirányú
|
| kérdéseikre is szívesen felelek. (Egy kis előzetes: |
| »Felejthetetlen hazalapátolás teljes szélcsendben«; |
| »Vasas–Rapid 9:2, a vári gazból«; »Thorpe: 132 cm«; |
| »Megtérésem: majd miféle ágyon?«) De így az egész |
| olyan töredékessé válik, hogy se ide, se oda nincs haszna, nem igaz?” |
|
Egy vers születése
| Ha szemöblítő kamillám vattaszálai, |
| vagy a gyógynövény leforrázott virágai |
| eltömítik a mosdó lefolyóját – de nem |
| így történt, a lefolyó működik rendesen, |
| én pedig hozzáláthatok: s ha ehhez, akkor |
| már hozzá is láttam. Nem volt meg előre |
| az alapeszméje, míg el nem döntöttem, hogy a szükséges |
| időmennyiséget ráfordítom. Akkor kezdtek szaporodni |
| a jelek a papíron. Becsuktam a két szobánkat |
| összekötő ajtót, és szabad folyást |
| engedtem a képláttató készülék műsorának: |
| odaát; és az önmegismerésnek itt. |
| A kamillás-vatta-szálak, melyek a lefolyót eltömhetik, |
| fontos tényezői lettek e szabadságnak. |
| Képtelen vagyok bármiféle |
| tevékenységre, ha akármi külső körülményre |
| ügyelnem kell. Így azonban minden engem segít: |
| büszkeség feszít, ahogy áthallatszik a szinkron, |
| és egyik-másik hang tíz-tizenkét évvel ezelőtti |
| időkre emlékeztet, amikor statisztálással bíbelődni |
| harminc forintért esténként nem átallottam. |
| Akkor a dolgokat nem csak áthallottam, |
| de magam is a világot jelentő deszkákon voltam. |
| Most az akkori nagyok statisztálnak, |
| meghatározásuk: hang-zavarok. |
| Délután sportmérkőzés volt a program, |
| melynek, feleslegesen és ismét, beugrottam; pedig |
| egyre többször érzem: ez csak nekik |
| fontos, csinálják csak a boltot; |
| ez hát az eseménysor: a kívánság teljesedik |
| – vagy nem teljesedik –, a kívánó kelletlenkedik. |
| És az idő telik; és nincs meg „valami fő”. |
| A konyhában, fájós szemre, kamilla fő, |
| hogy lehetséges legyen az esti munka. |
| A fonnyadt virágok lecsorognak, |
| s e fogyatkozásból kibontakoznak |
| a vers-körvonalak, az úgynevezett „születő”. |
|
„Hogy ő tüstént arról a mulatságos mackójáról kezd majd beszélni”
| Felhúzom a csuklószorítómat, nem tudom, |
| könnyít-e; nehezít. Így, ahogy ezt a két |
| sort leírtam: ez most, mindenesetre, így van. |
| Szeretnék majd egy könnyű gépet. A másik |
| szobában, a második adón, szól egy |
| zongorakettős. (Ahogy most a szöveget átírom, |
| olyan ez, mintha szólna, csak nem hallanám.) |
| Valaki belehallgat, s azt mondja: hirtelen |
| nem is tudom, hol vagyok, milyen zenében. |
| Megiszom egy – szokásos – kávét; mintha |
| dolgoznék, egészen úgy. Szeretnék, majd, |
| újra megérkezni oda; ahonnét épp hazajöttünk. |
| (Ahol nem használtuk el a rádió félnapos |
| feltöltését sem; a nap már másodnap |
| eltűnt; pedig összesen öt napról lett volna szó.) |
| Azt mondtam: ez most egy egész kis |
| örökkévalóság lesz; ennyivel még így |
| dobálózunk. Ott, még a második napon, |
| az egyik szereplő felment a csak féloldalt korlátos, jól |
| látható szerkezetű lépcsőn – a konyhába eperért, borért. |
| (Erről olvasott a könyvben, amelyhez visszatért.) Mi |
| történt vele ott fent, egyedül, míg epret kacsolt, |
| és a fény behatolt egy keskeny ablakon (és már ivott?) – |
| s Aloysius (nem, nem: csak A…) játszott a fenyővel odalent; |
| vagyis inkább az alacsony ágak alatt; és még ez állt |
| – „szeretnék mindenütt elásni valami |
| értékes dolgot, ahol csak boldog voltam, |
| s aztán, ha öreg leszek, és csúnya és nyomorult, |
| visszajöhetek és kiáshatom, és megint |
| emlékezhetem mindenre”, (de ez |
| nagyon valószínűtlen) – a könyvben. |
|
A sorok elindulnak és elállnak
| Név, kettőspont, a kettőspont helyett egy nagy Ő, |
| félreütésből; és máris röhej az egész. Azt akartam |
| elmondani, hogy a megszületésem utáni időkből, |
| vagyis hogy emlékszem egy; de most már értem. |
| Aztán. De mégis, sokkal komolyabb ez. |
| Még élnek a főszereplői; újabbak is adódtak. |
|
| Most mintha két korszak épp egybefonódna, mielőtt kettéválna. |
| Valaki bent a hosszútávú kórházban. Valaki |
| egyedül a lakásban. Nálunk, itthon, folytatódik |
| „más valakik” bajnoksága. Szerdán kettős mérkőzésre |
| kerül sor; szeretnének belépődíjat szedni, |
| kellene rájuk fogadni; dehát: kivel ki? |
|
| Mintha egy sose-volt-nagy levélnyi piros |
| hatvanfilléres bélyeg lobogna meg hirtelen, |
| melyre első irodalmi példaképem, talán két macska- |
| boncolás szünetében, elcserélte néhány értékesebb |
| darabomat. És hiányolhatnám egy-két gombomat, |
| ha egyáltalán a többivel is foglalkoznék jelenleg. |
|
| Egy szépségdíjas Steiner–Stolz-játszmáért |
| fel kellene másznom az előszobapolcra, ott van egy halvány- |
| kék Sakkéletben; ötvenhárom-ötvennégyes karácsony, |
| az Orczy út felől tértem haza, ritkán jártam ott, és |
| egészen meglepő módon vetődtem el újra… barátsággal |
| gondolok vissza arra a társaságra. |
|
| Egyelőre: marad fent a polcon a játszma. S egyáltalán: |
| az ilyesmihez mindig elsősorban az ellenfél kell! |
| (Hogy a szép kombináció bejöhessen.) Ezen a télen sem |
| ismételtem meg azt a karácsonyi utat. |
| Se annyi mást. A Nagymező utcát pedig hol megszeretem, |
| hol újra ráunok. Nem is szólva a Lánchíd felőli hazatérésekről. |
|
| Megáll előttünk a villamos. Miért fényképezném le? |
| Ilyesmi nem szerepel a terveimben. Sajtot, kompótot |
| fogyasztok délelőtt – fogyasztok! –, bármikor kinézhetek |
| az ablakon, végigdőlhetek az ágyon. S hogy nem csinálom…? |
| Az új viaszosvászon sakktáblámon kezdem megkedvelni |
| a megnyitásokat; már nem csak az izgalmas állásokat szeretem. |
|
| Ha minden értelem: kétértelem… ezt nem tudom befejezni. |
| Nagy művészet, hogy ne történjék semmi; mert már a fentebbiek |
| nagy része is visszavonható. Az iskolában nem tudtam soha |
| rendesen elfogyasztani a tízóraimat: zavart a konfrontáció |
| (gyomromé s osztálytársaimé). Hogy egyszerre két dolog van. |
| És nem-tudom-mikortól kezdve egyre többet ellógtam. Nem szeretek |
| tanulni. A megnyitások sem maradnak meg a fejemben. |
|
| A múltkor egy papírkereskedés fényhomlokzatát néztem a buszból, |
| felpillantottam a piszkos ablakon át az egyik szemközti lakásra. |
| (Aki itt hal meg, ezt a neontöltőtollat látja utoljára.) |
| Régóta készülök rendet rakni otthon; és ez majd addig nem illik |
| bizonyos életkorhoz s időbeosztáshoz, míg jön szépen egy pillanat |
| és valami megmásíthatatlanul mást hoz. |
|
|
Indianapolisi versenypálya
| Ülsz az ágy szélén; fejénél, a másik ágyon két halott |
| után már a harmadik beteg kórtáblája, lába. A tied |
| gyújtósnak-hasított-fa vastagságú, így lógatod. Épp |
| fel tudtál ülni magadtól, épp nem, felhúzódzkodtál |
| a fehér puhakötél-sodralékon. Ez a tizenvalahányadik |
| hónap, a még hányból. Nekem elmondták – neked is |
| elmondták –, az egy pontosan nem tudom melyik idege, idegei |
| szenvedtek pontosan nem tudom mit, miket. Szeretnék én is |
| beszámolni neked, s egyszer végre úgy, hogy; |
| az utcád akácfasoráról; milyen, ahogy bekanyarodva |
| megpillantom. Mi ez az utca; hogy ez az utca nekem mi (?). |
| De te előbb mondod el, hogy ezeknek a japán- |
| akácoknak az a sajátossága, hogy lehullanak vagy |
| nem hullanak le, ehhez párosítható, hogy nem sárgulnak |
| vagy sárgulnak. A sarkon, ahol befordulok, van egy |
| trafik, ott ül egy nagy, sárga medve, néz engem, |
| mostanában előrebillenve majdnem az üvegnek dől két |
| másik medvével, az egyiknek a fején, a másik az |
| ölében. Közlöm veled, hogy taxin jöttem; s hogy |
| az egyik újságban olvastam, a nem tudom pontosan |
| melyik újságban, hogy melyik versenypályán is, |
| általában, az autóversenypályákon, mert erről |
| volt szó az ismertetésben, nem a versenyzők egymás |
| iránti gondatlanságából történnek a tragédiák. Hanem: |
| és itt ismertetem a lehetőségeket, ahogy én képzelem; |
| elmondom, miért nem veszek autót. Említem: az orvosok |
| szerint nem az életmód, persze, az is, de bizonyos |
| hajlam, veled született adottságok következménye, hogy – |
| és neked is van egy változatod ugyanerre, a „van aki egy |
| sarokházat örököl, van aki egy rossz érrendszert”. Megvan! |
| mondom, a pálya neve; és mondom; nekem továbbá mi is az összes |
| vágyam: jól szíjjazzanak be az ülésre, már ha úgy szokás, |
| azután a pálya legyen tisztára takarítva, és a rajt előtt |
| a technikus – a szerelők? –, egyszóval a társ-személyzet |
| mosolyogjon szívélyesen, vagy ahogy szokás. És rajt. Ellenérvek, |
| ellenérveid nélkül – például a verseny közben a kocsik |
| által okozott olajfoltokról, tehát a pálya romlásáról – |
| folytatjuk beszélgetésünket valami mással. Gyorsan jelzem |
| a befutókat, csapódik a kockás zászló. A kockás |
| ingemről van szó; már a trafiknál kifordulva, távozóban, |
| folytatódik bennem nyugodtabban a téma; csakugyan szeretem |
| ezt a jó inget. Nálad mintha csupa rövid egyenes és kanyar |
| lenne a pálya; csapkodok a célzászlóval. Körülbelül |
| a trafiknál folytatódom újra én, mintha ott, távozóban |
| érkeznék hozzád. A nagy sárga medve alulról néz, nem is |
| rám, annyira alulról, le kellene kuporodnom, hogy a szemébe |
| nézhessek. A nadrágszáramat látja csak, abból tudja, hogy |
| ismét elhaladtam előtte; én a feje tetejét, a szemét, a nézését látom |
| felülről. A nadrágszár lengése talán felidéz benne bizonyos |
| változhatatlanságot: tudja, odahaza már megígértem |
| egy másik koalának, hogy „ő”, az otthoni lesz mindig a legnagyobb |
| a házban; a trafikbeli medve nem is akar rávenni változtatásra. |
| Most már mióta is, hogy ismerjük egymást? A trafikossal |
| meg kellene egyeznem: vevő vagyok rá; és ha tényleges |
| vevő jelentkezne, azonnal értesítsen. Persze, ha a leendő |
| tulajdonos vigyáz, ha olyan lesz – kétségkívül |
| javulnak az esélyek mindkét részről. Újságot veszek, néhány |
| szerencsétlenségről olvasok; s hogy „valaki megint |
| abbahagyta”. Nem ülök le a platánok alatt a padra; |
| majd jövök megint. Addigra az akácok – ? Mondjuk, százötvennel |
| (ötveneggyel kivágódnék, negyvenkilenccel elveszteném a versenyt) |
| bekanyarodom a trafiknál; és ezt majd mind megbeszéljük, |
| sokkal, de sokkal többet, mint ami az esti lapban – |
| És elmondom megint, hogyan kellene nekem a világ: teljesen |
| – mert akkor, aki nincs még, azt mondhatná: reményteljesen – |
| futok egy tűrhetően üres busz után, jó lesz a peronja – lakatlan. |
|
Kondor Bélának
| Kezdjük jó magasan, hogy sok beleférjen, |
| mint a török gépbe, mely a természet ölébe hullt Ermenonvillében; |
| miért ilyen izgatottan járni a várost? csak szép lassan mindent, |
| mondja doktorom; dehát ha amúgy is egybeesik doktor jekylli |
| és miszter hyde-i életkorom? itt most megint tavasz van, |
| de még egyelőre kalapban járok, két blokkal a verítékszalagban: |
| két ottfelejtett boltiflepnivel; és kikanyarodom és bekanyarodom |
| újra meg újra – például – a Bézs útra; az egyik hegyesszögű |
| sarkon megvan a kocsma, fogy a barack, a cseresznye; a buszmegálló |
| – de onnét, ugye, már gyalog mentünk tovább? – szóval, örökké |
| áthelyezve; s a kis kép-csarnok? egymást érik benne a kiállítások. |
| Ásítva állok. Néha a vásárcsarnokból – a Bézs út mögött rézsút – |
| kikanyarodom és bekanyarodom, kenyér nélkül sajtozom |
| és kabáthajtókára-csepegtetve narancsozom a mellékutcában, |
| koszos cipőm a még koszosabb kőpárkányon, és a zokniban, |
| akárhogy megmostam reggel otthon, ideérve már koszos a lábam, |
| de ahogy ott állok, magabiztosabb vagyok mégis, mint általában. |
| (Most jöjjenek az ismerősök! tegyenek megjegyzést két harmonikázó |
| nadrágszárra!) Mellettem a földön a piros-kék-lila kockás táska, |
| te ezt még nem ismerted; benne a gyümölcslé, retek, keksz, kompót, |
| citrom mellett néha detektívtörténetek is halmozódtak! |
| s ha február nem lenne szeszmentes hónap, más üvegekről is szólhatnék. |
| Node: február a legrövidebb; látod, ilyesmivel szórakoznak a földiek. |
| Én, hadd mondjam meg neked, állítólag kilógok egy kicsit |
| a sorból; így jár, ugye, aki Ermenonvilléről ausztrál |
| eukaliptuszerdőkben sikoltozva megégett koalákra gondol, |
| akiket a szerencsétlenül járt utasok ősei kipusztítottak. |
| (A török gép társasága besegített az angoloknak.) |
| Vagy arra gondoljak, hogy a lábam – kapkodtak ám utánam! – |
| szépen kilógott már egy hatodik emeleti ablakból? |
| S egyáltalán! A sebesült ajtófélfák, cserépbe-visszaápolt |
| növénycsonkok – most jövök én! – (szépen magukhoz tértek!) – |
| meg mindenféle; mondtam-e ezekkel, hogy: „itt”? hogy: „innen”?… |
| Dehát a neandervölgyi dolgozó kijózanodik; azt mondja: így a jó; |
| és vélekedik tovább, többféleképpen. Lesz például nemsokára |
| egy fényképezőgépem, melyet a koalák – mert ennyit legalább |
| hadd mondjak: én a koalák barátja vagyok! – doktor Suzukinak |
| neveznek máris. (Ő mondott olyanokat, hogy… a félkéz tapsáról, szóval.) |
| És majd kattogtatunk: Electróval, Certóval. Legyen, |
| amit magára hagyunk; legyen megvalahányszorozva. De most még |
| csak egy trükkrajz-sorozat (felébresztem kis barátaimat, |
| éjszaka egy oroszlános fotelben alszanak) járja. |
| (Ha egy pillanatig nem gondolunk a nagy Koala-Kártyabajnokságra!) |
| Az első kép: szétverek egy fél lakást; a második: transzformátor- |
| -bódé-felírást szerelnek le valahol (ezek ők; csak |
| tudnám, hogyan jutottak ki a házból!), |
| a harmadik: ma délelőtt: elhelyezik rajtam az emléktáblát |
| (azt hiszik, így majd örökké élek, s ezt nem ám önzetlenül várják!): |
| Vigyázat! Magasfeszültség! Életveszélyes! |
|
Levél egy lebontott házba, K. doktor címére, Prága
| Mivel ezzel a kártyacsomaggal örökké játszunk, és |
| minden játszmának tétje van (ez Nagy Koala Kártyabajnokságunk?), |
| minden, ami a kártyával történik (és itt nem a zsírpecsétekre, |
| tintás-ujj-lenyomatokra – leendőek! – gondolok, hanem |
| a lapok egymásutánjának befolyásolására), |
| fontos; minden, ami a kártyalapokkal ekképp történik, |
| fontos egy-egy kimenetel, egy-egy eredmény szempontjából. |
|
| Ezért aligha lesz módomban, hogy megvalósítsam, |
| amit régóta tervezek. Nincs mód ugyanis, doktor úr, a fentiek |
| figyelembevételével, hogy a kártyacsomagot, leosztás |
| helyett, egyszerűen feltárjam: megnézzem, |
| hogyan jönnének a lapok sorjában; helyesebben: hogyan |
| jöttek volna. Az egymásutániság ismeretében, |
| változatlanul visszarakva mindent, ez a játszma |
|
| megvalósíthatatlan lenne; és új keverést |
| igényelne a folytatás. Legalább eggyel
|
| – és ez máris végtelenszer növelné a nehézségeket –, |
| legalább egy „mivel is” (egyre bonyolultabb |
| jelzésekre van szükség, ha a dolgok egyszer eltolódnak!) |
| elcsúszna a Bajnokság minden-továbbja. Amiért is |
| a Nagyobb Sorozat, melynek egy-egy bajnokság (kis betűvel) |
|
| csupán a megfelelő része, akárha kettőzőpát |
| mögé kerülne, vagy mint a pohár vízbe tett kanál nyele-képe; |
| a csapatverseny sorsáról nem is szólva. Akad, persze, |
| megoldás. A legközelebbi alkalommal jegyeznem |
| kell egy valós mérkőzés lapkövetkezését, |
| igaz, így a játék végzetesen lelassulhat: attól félek, |
| szenvedélyemmé ez a járulékos tevékenység válna. |
|
| A továbbiak Önt, K. úr – ha az eddigiek is! egyáltalán! –, |
| nem érdekelhetik. (Az érdeklődés mindig csak visszamenőleges, |
| már megtörtént dolgokra vonatkozik, melyekről tudomásunk |
| van. Rólunk azonban, hogy önmagunkat többesszámban említsem, |
| épp az említett Bajnokság tekintetében, nincs tudomás; olyanok |
| vagyunk, mint a megvalósulatlan kártyacsomagszemle, mert ugyan |
| hol nyílna módja, hogy így, parti nélkül is felmérjék |
|
| állagunkat, barátocskám; nem vagyunk, kedves galambom, hehehe; |
| mondhatni, nem vagyunk, már legalábbis így, ahogy saját |
| magunknak volnánk fontosak, a saját kebelünkben szintén elvégzetlen |
| felmérés szellemében.) És máris bocsássa meg e tolakodást, |
| maradok kiváló tisztelettel. (És igazán nem a rend kedvéért |
| kérdem utóiratként, vagyis nem csupán annak érdekében, hogy itt |
| is meglegyen a hét sor, de Ön végül hogyan oldotta meg a posztumuszait?) |
|
|
Váratlan alacsonyság
| Emlékeznek-e („ahogy lementünk elébb az enyhe ereszkedőn, így; és |
| aztán befordultunk jobbra a másik, fás utcába, úgy; de még előtte |
| átvágtunk a bulváron, mert ott ültünk a túloldalán a parkban, egy |
| padon, egy fa alatt, s ott volt a közelben egy szemétkosár, és a |
| papírt nem egyben: a papírt apró darabokra tépve dobtuk bele, dobtuk |
| a fák tövébe, a gyepre, néhány blokkdarab így is az egyik szélfogó-kabát |
| zsebében maradt; és azon az enyhe ereszkedőn haladva, már másodszor |
| két napon belül, pedig nem volt főút, rájöttünk legalább egy össze- |
| függésre”) arra a leereszkedésre? („Valóban mi egyéb indokolhatta |
| a fényképek eredetét a ház falán, az üvegtárlóban? ilyen gyorsan? |
| az volt a követség, a távoli ország követsége, onnét jött friss híradás; |
| és szemközt volt egy ház, meg akartuk mutatni egymásnak, illetve |
| egyikünk, és illetve: egyikünk észrevette a nagyon alacsony rendszámú |
| autót, a szemközti fák alatt parkolt; bekanyarodtunk a fás kereszt- |
| utcába, jobb kéz felé, tudtuk, mindjárt jön az épülő hat-hétemeletes, |
| ahol még csak egyetlen hármasablak volt beüvegezve, az első emeleten, |
| mintha ott lenne az építési iroda, és ez az ablak épp ferde volt; |
| zöld bódé állt azon az oldalon, ahol elhaladtunk, mellette egy oda- |
| láncolt vagy másféle kézikocsi vagy taliga, és akkor már egy ember |
| feküdt rajta és újságot olvasott. Meglepetésre ott volt az első sarkon, |
| bal kéz felé, az ereszkedő utcával párhuzamos út első sarkán |
| az élelmiszer-nagyáruház lapos épülete; előtte a keramitkockás virágpiac. |
| Az áruház s a virágpiac háromszög alakú területet foglalt el, három |
| utca fogta közre. A neonfényben úszó hét medve, az élelmiszerek |
| hosszú fagytárlói, a palackozott, bádog- és műanyagdobozos vagdalékok |
| és folyadékok közül kilépve azután, ki az eleredő esti esőbe, le a |
| háromszög csúcsa felé vezető lépcsőn”.) Ott volt a csúszós, keramitköves |
| virágpiac; meztelen, nagyerejű lámpakörték fényében rózsaszín |
| broméliák között találták magukat, a cserepes növények meglepő |
| sokaságban, nagy alacsonyságban helyezkedtek el. |
|
És amit tudni lehetne ugyanarról
| Ahogy a vonatból kiszálltunk, pillantásunk a felrobbantott |
| csomagmegőrzőt kereste; csakugyan nem volt ott. Át kellett |
| vinnünk mindent egy eléggé koszos utca túloldalára. A szoba- |
| foglalással minden rendben ment; igaz, hogy ez már csak |
| visszaúton derült ki. Átmenő-depónknak is nevezhetném |
| a várost. Most látom: a lényegre szorítkozva |
|
| ígérkezik a leghosszabbnak minden. A mellékkörülmények |
| kiragadása abbahagyható; ez nem. Átmentünk egy |
| parkon vagy templomkerten, mielőtt a főútra kiértünk |
| volna, letértünk, és maradt utolsó este tizenhárom és fél |
| helybeli pénzegységünk, de már csak egy töltőtollasboltot |
| találtunk nyitva; vehettünk volna szörpöt, almát is: – – – |
|
| Nem mulatságos neked ez az egész? Te igazán tudod, mikről |
| beszélek; most kinek kezdjem el? minek? úgy igazából? megörökítésnek? |
| A májas helyen szétszedtük a fényképezőgépet; ott szaladt |
| bele a villamosba az a kis autó, nem mertük lekapni; |
| hogy fért bele az a négy kövér pacni, akiket aztán még a parkból is |
| ott láttunk a szomszéd asztalnál?! Mit szólnál, |
|
| ha a gyerekjátszótér csorgókútjával folytatnám, ott |
| főleg nek… vagyis azt hiszem mindkettőnknek nagyon jól esett |
| (mit lehet huszonvalahány órányi útonlét után egy ilyen |
| csorgókútnál csinálni?); és ott igazítottuk meg a félretekeredett |
| filmet. Mindebből megismerni minket? Vagy emlékszel, amikor |
| – már hazafelé – megszabadultunk a csomagjainktól, |
|
| ezúttal egy harmadik, új helyen! és nyertünk legalább kétszáz |
| métert, és előbb vághattunk neki az utolsó napnak, és fáztunk, |
| nem volt igazi meleg holmi nálunk, és felmentünk a töltő- |
| tollas utcán, ezúttal ellenkező irányban? a városközpont felé? |
| de mielőtt a főútra kiértünk, letértünk, szintén kaptató |
| volt az a keskeny utca, és már nem néztük: mi kapható, |
|
| elfogyott a pénzünk; de ami maradt! az a nem egészen harminc |
| egységnyi, azt aztán beosztottuk! Nem kapkodtuk el, három |
| pogácsát vettünk először, utána kettőt, egyet elfeleztünk, |
| és egy lejtős sugárúton lekanyarodva a valódi, bontogatott |
| óvárosba, az egyik bolt kirakatában akadt valami jó olcsó |
| kisüveg pálinka! Észre se vettük, hogy az ajtón lakat és |
|
| rács van. Aztán megittuk ugyanazt a szomszéd házban. És |
| délután, külön ezért! visszamentünk. A parkban egy padon |
| ültünk, és – emlékszel? – mit mondtál? – és az a szatyros |
| háziasszony, hazafelé igyekezve, mit kérdezett tőlünk? |
| A nevetéstől jobbra-balra dőltünk. És akkor: |
| akkor. Nem, nem búcsúztunk el se a járkálástól, se a padtól, |
|
| a hálókocsifülkében jóval kedvetlenebbül ébredtünk, |
| de az itthoni pályaudvaron sokkal jobb kedvünk volt, mint |
| elutazáskor. Taxi gyorsabban akadt, mint máskor, |
| és ahogy ültünk hátul, a melegben, a sofőrtől értesültünk |
| róla, hogy – és itt is! – ott lent mínusz-egy-plusz-kettő |
| köré szállt tegnap a hőmérséklet; és egy szál ingben, |
|
| micsodában, vászonkabátban csináltuk végig az egészet! |
|
|
Egy idegen városban
| Egy idegen városban hirtelen ráncigálni |
| kezdenek, vagy épp ellenkezőleg, ügyet sem |
| vetnek rád; ülsz egy padon, körülötted |
| fejbekólintós termések egy fáról, nézed, |
| felszedik-e, eszik-e, csak azután indulsz |
| ebédelni. (De egy parkba, ezúttal hátulról, |
| visszaérkezve, eszedbe jut a rapszódia-töredék, |
| melyet útitársad fütyörészett az előpályaudvaron |
| veszteglő vonatban; akkor érkeztél, átmenőben. |
| És megszólaltatod, mintha otthonról hívna |
| valaki, komonáton. Azt mondod: „Ezt csinálja |
| tehát épp az én kis barátom.”) Az olcsó ebéd |
| már odaátra billenti a nap mérlegét; érdemben |
| már csak az a park következik, alkonyat |
| a bulváron, a virágpiac; de ha néhány |
| napodat összekevered, néhány évedet |
| netán beismételed, tarkább-e a kép akkor is; |
| és ha igen, mihez kezdesz vele. (Egy esős napon |
| – ezt így, utólag, könnyű megjósolni – |
| a nap váratlanul ki fog sütni; be fogsz ülni |
| az alsó városrész egyik vendéglátóhelyiségébe, |
| közvetlenül a járda szélére, a rácshoz. |
| A virágtartók üresek lesznek; az autóhátsók |
| betartanak a potyogó leveleknek; asztalodra |
| címeres – kétféle címeres – poharak kerülnek.) |
| Itt végetér, érdemben, az egész. Most már haza mész, |
| ebben a városban akárhova mész; ami jó, befejeződik, |
| és a rossz nem is bizonyos, hogy rossz, csak azért, |
| mert elkezdődik. De egy nagyon magas ház |
| tövében egy vadidegen – zenész? – leállított |
| harmonikáját a legszívesebben felrúgnád. |
| Jön a park, szokásos monológod, |
| a búcsú, az utálkozás a – minden? – |
| várhatótól. A labdázókra mutatsz, egy gyerek épp |
| felmegy fejelni; azt mondod, te mindig |
| így csalódol; és nem vársz semmit a |
| – még nem tudni – góltól. Azután mellémegy a labda. |
| (De még mindig a nyakadba veszed a várost, |
| legalábbis – úgy teszel; ne kelljen járműre szállnod, |
| ezúttal alkalmi várostársaidat utálod, |
| keresed azt a sötét kört, a belváros |
| központi épületének szabadtéri gyomrát. |
| Ott az utolsó pénzeden vett sonkát |
| magadba téped; a legszívesebben a tükörablakhoz |
| mázolnád az egészet. Pincér jön, rendelsz, |
| fehér bort hoz.) A helybeliek kitódulnak |
| a moziból; ki látja: végighúzod a szádon |
| a vászonkabátujjad. A közeli trafik kirakatában |
| valaki, nem úgynevezett „emberi lény”, |
| nem hallja a legördülő redőnyöket; |
| alszik, arccal előrebukva. Még délben, |
| egyszerre-poros-napfényben hagytad ott; nem tud róla. |
|
Most mintha ráérne, de ebből semmi se marad a végére
| Rossz lesz majd, ha ezt az utolsó németvölgyi |
| parcellát is felszámolják; mert itt a neandervölgyi |
| (legyen ez az „ember” szó megfelelője) |
| olyan jókat tud gondolni, mindig valamelyest előre. |
| A neandervölgyi (a „dolgozó”!) szakít egy kis időt; |
| a kertész, valahol másutt, nagyollóval végignyesi |
| a krizantémtöveket, szép száron letöri a fejeket, |
| eladja jó áron; a nean beül a taxiba (siet!), |
| dehát amúgy is oda siet, úgyhogy nincs semmi hiba. |
|
| Ne is kövessük. Olyan lenne az, mintha |
| azt mondanánk: „Most a rímeket elkössük.” |
| (És nyomban kívánkozna egy „gyanánt”.) |
| A kertész harántfogással (az meg mi?) nyújtja |
| az újabb csokrot („Ez nem fagy le, kérem, ez”), |
| kitekint bódéjából egy új úrra. Megy a taxi, megy a lemez. |
|
| A neandervölgyi a Mészárosok utcáján felmeanderez. |
| Virágokról beszélget a sofőrrel. A rózsák, azt mondják |
| (ők, ők, a kocsiban elöl), a rózsák: lutri. |
| Nem lehet tudni, melyik fog lekonyulni, mielőtt – |
| Így érik el, még egy piros lámpa után, a temetőt. |
| S ott még a hajdani főútra bekanyarodnak jobbra, és megállnak. |
|
| A nean kiszállhat. Csokrát beleveri a kocsi bádogvázába. |
| Aztán már jócskán széthullt fejek kerülnek a bádogvázákba. |
| Végigzörömböl az avaron, ilyen közhelyszerűen leng puha |
| nadrágszára; a kapu kitárva, a megemlékezőket (most még utoljára) várja. |
| Pocsolyákat, személyeket kerülget. Az „Apjakóm” feliratot |
| (ez csakugyan ott van! hol lenne, persze) csak kifelé jövet veszi észre. |
| Néz, erre(-arra nem, a sírok „erre” vannak), figyel a részre |
| s úgy közben az egészre. A változásokat (fogynak!) nagyjából |
| észrevételezi. Stb. Rossz lesz majd, gondolja, távozóban. |
| De ki mondta valaha is, hogy jól van? |
|
| Ő most nincs jól. Rajta a náthája. De rajta a bundája is. |
| (Már nem az a hajdani; valami hamis.) Ám itt mindig eszébe |
| jut valami igaz. Miközben az egy szinttel magasabban kiképzett |
| sportpálya villanyórája, akárha valami igézetnek engedelmeskedne, |
| kettyen egyet-egyet a percekre… a bentlakók közül senkit |
| el nem ámít. Távolabb az ál-mór stílű óragyár ívsora, |
| jobbra egy lakógép, akár egy szálloda. Most ér oda |
|
| az „Apjakóm” felirathoz, visszaútján. Hátrafordul; ha a borostyán |
| között még megpillantja a gyertya lángját, szerencséje lesz. |
| Amíg kell, visszamegy; amíg nem látja végre. Akkor már el is |
| felejti, ami az előbb jutott az eszébe. A temetőlátogatás, |
| legalábbis itt, a németvölgyiben, mindig valami újat hoz. |
| De nem kapcsolja össze a kettőt; a szerencsét nem kapcsolja |
| reményként egy iménti gondolathoz. Valóságérzéke győzedelmeskedik. |
|
| Pedig talán még ki is mondta: „Majd fekszünk egymás mellett…” |
| (Senki se láthatta a szájmozgását.) És – miféle sejtjei? agy-? – |
| végigpróbálják, ahogy egymás mellé kerül |
| „Az-Én-…” („…Kicsi Barátom”) és ő, a nagy. Mindenre szava van, |
| ő a nean. Persze, épp az, hogy most mégse. (Egy-két dolgot |
| eközben nem vesz észre; így sosem tudjuk meg, mit.) |
| Lassan úsztassuk ki a képből gondolatait. Már a buszlépcsőn. |
|
| A jelenség tipikus is, gondolja azért, meg nem is. Atavisztikus? |
| Aligha. Tapasztalata szerint kevesen tudják, hogy bizonyos |
| medveféleségek „őse” az eukaliptikus koala. |
| („Neki nem is mondtam még soha”, gondolja, „hogy engem is |
| szólíthat… valamiféleképpen így.” De azért ez a nean-dolog: |
| szegényes. Megnézné, aki ebből ügyes játékszót képez.) |
| Ezek csak pótlólagos megfontolások, nem tartoznak a képhez. |
|
| Nem, „az sem lehetséges”. (Mi történik a földben, gondoljuk meg.) |
| Viszont valaki megpendítette egyszer – jó ötlet –, |
| hogy „az elégetés”… Csak az a por, olyan kevés, az a |
| bizonyos (színű) mellény, (szín jelölőszava) – mi lesz vele? |
| De ha a részletektől eltekintene, |
| akkor se megy. Kivel lenne ő, ki lenne vele? |
|
| Most már e sorokat sikerült olyan érdektelenné tenni |
| (és a későbbiekben hasznossá! néhány utalás |
| – mellény színe: lila! – roppant értékes, |
| már csak azért is, esetleges gyakorlati kivitelezés végett), |
| hogy a neant alkalmasint gondolatban sem kíséri senki. |
| Ezzel közelebb jut az „egykoriak” magányához, |
| akiknek, melyik évszakban mit, krizantémot, rózsát, margarétát hoz. |
|
| Rossz lesz majd, gondolja (és a versben itt lesz otthagyott; |
| ehhez kéretik elolvasni mindazonáltal |
| – erre természetesen senki sem kötelezhető – |
| az első versszakot). Vagy, hogy semmi – álígéretként! – |
| körbe ne forogjon, mégegyszer mosolyogjon azon, hogy az „Apjakóm” |
| mellett („Az a rohadt fakóm”, rángatta ruháit) egy beszédfoszlánnyit |
| elkapott; valaki azt mondta: „Látom, megvan a fogacska! |
| Az új! Az exhumáltat nekem adja?” |
|
| Igen, csakugyan üdítő az élők társalgása. |
| Amíg ilyesmit hall, legalább nem kell gondolnia másra.
|
|
|
Tulajdonság változása
„Fremin, egy széket idehozz |
ágyamhoz, hogy ne halljanak.” |
Magán-érdekű
s más monotóniák
| Tulajdonképpen nem vagyok |
| Méltó e jó bal szerencsére |
| Mitől hogyan meddig mi végre |
| Kik itthon vagytok szerencsére |
| Itt folytatódik pár dolog |
|
| S melyikőnket hogy baj ne érje |
| Minek megyek megint elébe |
| Nem beszéd az hogy nem megy vérre |
| Ahhoz mind közelébb jutok |
| Ki kérdi kit kérdjek elég-e |
|
| Jut horzsolódva partra-révbe |
| Kérdezhetik van-e élménye |
| Így ami van abból megél-e |
| – – – Erre csak annyit mondhatok |
| Ki fut ott máris holtra-éltre |
| Így folytatódik pár dolog |
|
| Nyugtathatnak a nyugtatók |
| Háborít fél-másom mi-éppje |
| Békénk vajon még élve ér-e |
| S addig is mindenféleségre |
| Jutok vagy épp hogy nem jutok |
| Ha köz-zengek szőlő levére |
| Mert folytatódik pár dolog |
|
| Nem várva hogy szonettje kérje |
| Személyem hol támadtatott |
| Szükségem volt volt-e egy névre |
| E-nyomban mégsem támadott – – – |
| Ím így kinek-mi-jót ígér-e |
| Bár folytatódik pár dolog |
|
| Ezen már itthon piszmogok |
| Vonulván kettős fedezékbe |
| Padlóval-mennyezettel védve |
| – – – Ó elnyughatásom kevése |
| Kerít mily komisz terítékre |
| Hogy folytatódik pár dolog |
|
|
(52)
| Máris nosztalgiával gondolok |
| vissza e szonettíró-korszakomra. |
| Vége lett; pedig még két hete sincs ma, |
| hogy „jött” e – vajon váratlan? – dolog. |
|
| Vajon: tulajdonságom változott? |
| S: „…megsejtő” e változás? (mint gyakorta |
| megállapítják; s én gyerekkoromban |
| olvastam igen nagy J. F.-sorok |
|
| közt?) Épp elég „halál” a változás |
| változása, melyre esély csakúgy |
| van, mint… mint volt a még-előbbi-más |
|
| ily-másulására… A téma az! |
| az ilyen fás-unalmas. S: Hova jut? |
| Nem kaland az, hogy végre vég szakad! |
|
|
(1/a)
|
| Ez csak egy másik vers helye: |
| egy itt a „csinálom” s „hagyom”,
|
| „gondozom” s „felveri-a-gyom”. |
|
| Az első, a „kísérleti” darab |
| még csak ilyen-olyanra sikerült |
| (– ahogy a többi is, alkalmasint –), |
| ezért a sor „éléről” elmarad. |
|
| De talán egy szíves folyóirat |
| közli (– közölte már –), s így nem kerül |
| feledésbe (– mert: érdemtelenül |
| kerülne! –), lesz becses adat-kapat. |
|
| Tizennyolc éve írtam utoljára |
| ilyesmit! S ha valamit „felidéz” ez: |
| mit látok? Egy csupa-kráter-vidéket! |
|
| (Tizennyolc eltelt év; összebombázta.) |
| De én jól szöktem ide-oda… Élek! |
| Az ember soha rosszabbul ne járna… |
|
|
|
Iniciálé-függelék
| Ne mondd azt, hogy: „Lehetetlenül élek!” |
| Mert: „Csak szeretnék lehetetlenül…” |
| (S nem is úgy, amit e szó legbelül |
| jelent [»léten túli s inneni létet«].) |
|
| Nem azt (szeretnéd), hogy így megtetézned |
| sikerüljön mindent hátul s elöl (?!); |
| s az se vagy, ki egyszerűen »kerül« |
| (se el-, se meg-; de hagyjuk az egészet…) – |
|
| Csak épp ez: mily egészet és kire- |
| -mire? Ha valahol, hát itt: „Szeretnék” |
| (lásd: a közhelyszerű kezdősorok!): |
|
|
„– – – mit szeretnék? Ha-mikor semmire |
| se juttat e csupa-késleltetett-vég, |
| mellyel csak nem meghalni akarok…!” |
|
|
(16)
| Vannak rossz s vannak jó szűkületek; |
| amint vannak rossz és jó tágulások, |
| előnyös és káros fogyatkozások; |
| mindenki gondoljon, amit lehet. |
|
| És ahol s ahogy lekerekíted, |
| s ahol s ahogy lekerekít „világod” |
| (jobb, ha az idézőjelet kivágod! |
| s ezt az igét itt szó szerint veszed): |
|
| ott és úgy – mi lesz? Nem épp ugyanaz, |
| ami lenne ott s úgy – ellenkezőleg? |
| „Mert mindenképp önmagadban maradsz”, |
|
| elkerítettnek és elkerítőnek. |
| – – – Mind e „kizárólagos” közhelyek! |
| s hogy ez s ez vagy, s ez s ez „lehet” veled! |
|
|
(22)
| Hány irányban nőhet egy léggyökér! |
| (S micsoda erdők vannak! gondolom, |
| míg a növényeimet locsolom, |
| s leválasztom róluk a már fehér |
|
| vagy terepszín leveleket. Mit ér, |
| gondolom, hogy a könyvlapjaimon, |
| száz- meg százegyedik oldalakon |
| – e „száz- meg…”-megoldás itt egy kissé |
|
| rozoga! – ott préselődnek. Felőlem!
|
| mondhatnám; de amikor elteszek |
| egy ilyen – mondtam, milyen – levelet, |
|
| nem mégis a – miben is csak?… – hiszek? |
| Meg aztán: ha már egyszer belejöttem…!) |
| Ez mind-mind benne van a levegőben!
|
|
|
(21)
|
Két örök barátnak
| Felbomolhat-e sejtjeinkbeli |
| egyensúlyunk oly egyensúlyozástól, |
| kérded, amelyet (s itt egy névhiányból |
| áll a sor zárójelen belüli |
|
| része; de íme, tartozékai |
| elszaporodnak; újra; mint a [áttól |
| még egy nyitás-zárásba az, mi gátol |
| nyíltan és lezártan kimondani]). |
|
| Minden félbemaradt; (itt; s így, ha példa!) – |
| (Így? a jelek szöglete és karéja |
| – mely fogyaszt s valami többet hasít!!!! – |
|
| nem mégis egy egyensúly tartozéka…?) |
| Egyen-súly… ez is mihez méretik? |
| – – – míg egyenes s csak-súlyos leszel, itt… |
|
|
(14)
| Beszélgetésekkor, magam is érzem, |
| látszólag felesleges dolgokat |
| szövök be: magyarázatlanokat! |
| s magamnak tartom kötésük – kötésem! –: |
|
| mert így-megoldva is enyém, egészen; |
| (s ez: okozhatná hallgatásomat |
| is; de ha teljesen-nekem-marad: |
| olyan, mintha nem lenne benne részem). |
|
| A valóságban, persze, egyszerűbbek |
| az ilyen dolgok: nem sokat törődnek |
| „érthetetlenjeimmel” a felek; |
|
| mert: dehogy vagyok összeférhetetlen! |
| csak „ellensúlyul” ne kellemeskedjem; |
| nevetséges – ha! – csak onnét leszek. |
|
|
(19)
| Talán ez sem olyan nap, amilyenre |
| valóban vártam; épp csak összejön |
| minden; a háztömböket kerülöm, |
| esernyőket, tócsákat kerülgetve; |
|
| s egy patika! ártatlan gyógyszeremre |
| itt tettem szert! Nem megyek be külön; |
| egyszerre úgy döntök: nincs s nincs időm! |
| Ismét egy hely, ahova nem megyek be. |
|
| Már rég bealkonyodott. A buszok. |
| A fasor. A megállóhoz kiérők. |
| Még pár perc. Ez az utolsó sarok. |
|
| Befordulok. Megyek már, egyenesben. |
| Volt? így volt olyan idő, hogy mi ketten |
| még épp együtt voltunk e-földön-élők?? |
|
|
(11)
| Nem tetszik ez az új világbajnokság! |
| De vele – magam sem tetszem magamnak: |
| mert „nem tetszik”, s mégis lesem, mit adnak |
| belőle a képláttatók. Hamisság |
|
| ütközik így rajtam? Vagy csak lomos-zsák- |
| -változatom edz? lévén ez is abrak, |
| az is abrak, ha védjegye:… egy asztag!?
|
| várom, hogy fáradtságom telefújják |
|
| könnyed dibdábokkal? sőt, profitálok |
| én is! új hasonlatokra találok: |
| például: ahogy nem tetszem magamnak…
|
|
| Játék! az örök „Szeretsz, nem szeretsz” ez! |
|
Rászúrod magad…!! s „tükreid” kifognak, |
| mint egy csak elrontható tizenegyest. |
|
|
(27)
| A gombozást egyszer még újrakezdem! |
| Úgy hangzik ez, mint egy „Hajóra szállok |
| megint!” s nem a klubtagok és barátok, |
| az időtölthetések hívnak engem |
|
| vissza (– ha vissza! –, mert az is lehet: nem |
| kezdem újra), nem sokféle szabályok, |
| merész szögek, sikerült beadások, |
| asztalok egy hodályszerű teremben, |
|
| vagy egy fáspincében, tánchelyiségben; |
| nem a virsli vonz, mit „Tükrösbüfémben” |
| klub-közpénzen ettem egy fontos döntő |
|
| két mérkőzése közt; csupa nem és nem… |
| Nem tudom mi vonz! Korgok, mint a bendő, |
| mit egyképp megtölt búcsú s beköszöntő. |
|
|
(43)
|
Az alábbiakban kis barátaim kérését próbálom – ügyetlenül – tolmácsolni |
| Hadd üdvözöljem a tardi hajóst, |
| aki körülhajózza a világot |
| keletről-nyugatnak. Tán nekivágott |
| már, mire ez a vers nyomdába jut, |
|
| lehet: akkor éri el Barbadost…! |
| Gondolok rá! Mint írja, ha magányos, |
| erősen fogy az ember; nos, „súlyához” |
| e papírral grammot – ha! – adhatok: |
|
| de máris köszönöm a „játékosztályt”, |
| amit nagy örömemre – s úgy! – említett! |
| S ha irigylem, egy dolgot fő-irigylek: |
|
| hogy bevitorlázik Ausztráliába! |
| „…Kérjük: a koalákat, majd ha ott jár, |
| emlékeztesse pár magyar barátra!” |
|
|
|
(29)
|
A pályához
| Ne is mondd, külön, „minden ide köt”; |
| hiszen neked ez úgy van mindig-egyben, |
| ha érezheted: egyben lehetetlen, |
| és bújkálhatsz az értelmek között. |
|
| Mintha a „spílerek” szintje fölött |
| vagy alatt (gyönyörködsz a rossz rímekben! |
[ez „í”-ről majd a Záró  -ben!]) |
| futkározna egy annyi-se-kölyök, |
|
| s ahogy verik egymást alattomos mód, |
| lesvén, „háttal kapják-e épp a bírót”, |
| a meccs-lázban égő játékosok, |
|
| te – vagy helyettesed: „valami medve” –, |
| tehát: te, szemernyit se tülekedve, |
|
kis furcsa érzéseik okozod. |
|
|
(15)
| Ahogy újra meg újra elmeséljük |
| a mindig „új” „ugyanazt”, s újra: viccnek, |
| nem tudni, a távolság szelidít meg |
| egyet-mást, vagy az, hogy újra megéljük |
|
| (s ezért: elmondhatóságra cseréljük, |
| sőt, elcsereberéljük) valaminket, |
| ami ily formában senkit sem illet; |
| mégis az lenne botrány, a: „Kikérjük…” |
|
| S ki mondaná ezt? aki kényszerül?
|
| vagy akit ilyképp kényszerítenek?
|
| Rendje van! váltakozik a szerep, |
|
| és áll az egyensúly, körülbelül; |
| az élet sója! vizezetlenül |
| csak sóbánya, mint a holt tengerek. |
|
|
(30)
|
Egy pályatársnak
| Megvizsgálnak, ne félj, stilárisan |
| az esztétikailag-élvezők, |
| ön-LB(font!)-juk-jükkel mérhetők- |
| -e „súlyaid”, s egyáltalán, „mivan” |
|
| (így, egybe). Mármost, én barátian |
| azt mondom erre: „Bizony, azelőtt |
| tapasztalhattam: bedühödhetők |
| némely szép lelkek”. Node átsuhan |
|
| ezen a suhanásra-született! |
| Jó- s rész-rossz-akaratokat maga |
| mögött hagy az ilyesmink egy-kettőre! |
|
| Hát hogy is ne…! Még egy szép hegytetőre |
| se telepedhet le! Jócsillaga |
| halt meg; messzi temetésre siet. |
|
|
(31)
| Élő ki nem félt már, hogy visszaél |
| életével (– épp mert vissza: sosem!); |
| s hogy, akármilyen igézetesen |
| peng, lába alatt csak: „borotvaél” |
|
| az; s hátha tékozlón csereberél, |
| mondván: „Amíg tele van a zsebem…”, |
| (vagy, ez is szép!: „Még így se tehetem…”); |
| s hogy harminchat év vajon több-e fél |
|
| életénél. Elérkeztünk tehát |
| személyemhez, s így: ehhez a szonetthez. |
| Lám, ennek jól túl vagyunk a felén. |
|
| S ez azért látható, mert ez nem én?
|
| Nem, nem. Elérjük utolsó sorát. |
| Még éppen idefér: MÁSSAL IS EZ LESZ. |
|
|
(28)
| Már egy élet is hány-s-hány tényezős: |
| (ezért ne keressük a többi nyitját!): |
| itt-ott szétszórt ismerősök, harisnyák |
| (hiányzik itt a kedélyesítő „s”: |
|
| ismerősök s harisnyák), furcsa bősz |
| kedveink, „érzékeny percek” (: parittyák, |
| melyek a lődözőt pofán-csapintják); |
| ha túl-túl-igen a renddel törődsz |
|
| – minden rendben legyen! –: reménytelen! |
|
egy nagy bőröndöt gyömöszölsz! megannyi |
| végén-felén kilóg a „kell-e holmi”; |
|
| belerúgsz! mit s min akarsz megtorolni? |
| a kis »…fűszálat…«? Ezt egyszerüen |
| itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt kell hagyni. |
|
|
„Soha ilyen…”
|
mindent alkalmasan határolt. |
| És sztereóban, többfelől, |
|
egy bizonyos Felicián szólt, |
| „hallgatta” az ömlő esőt. |
|
| Alkonyodott; sütött a nap… |
| most nem a környékre szakadt, |
|
most az övé volt… egyelőre |
| csak hallgattuk a hangokat. |
|
| Csak hallgattad a válaszom, |
|
mert kérdeztél és én feleltem; |
| de hogy mit, már nem is tudom; |
|
csak azt, hogy „oly szavakra leltem…” |
| Más és más minden alkalom. |
|
| Tudtad, hogy „egy kérdés jogos…” |
|
Honnét láttad? Hisz háttal álltam! |
|
pontos körvonalat a hátam…? |
| Épp-most-nincs-eső záporoz; |
|
| épp-most-nincs szó a máskori; |
|
szó, emléked: fontoskodás csak! |
| Mert hogy tudnám elmondani, |
|
(hogy tudná részegét a másnap!) |
| hogy: „…” Megy már, nincs mit kezdeni.
|
|
|
(23)
| Talán ha ez a zene mindig szólna |
| – mert szinte egyenértékű a csenddel; |
| s ezt a csendet egy bizonyos fotellel |
| azonosítom, melyben már… mióta! |
|
| mióta nem ültem! épp takarókkal |
| van tele, leborítva egy köpennyel, |
| egy párna van még benne, s semmi ember, |
| senki ember; pedig itt nem zajong a |
|
| …annyira semmi nem zajong és senki, |
| hogy hirtelenjén meg se mondhatom: mi; |
| mi nem; ha én csendben viselkedem; |
|
| s vajon igen? most már igen? igen? |
| – ha ez a zene…: mi lenne?! mi nem?!
|
| (De a lemezt legalább felteszem.) |
|
|
(32)
| De szép ez a lilás (zöld) dosszié; |
| benne a famentes írólapok; |
| s ezek a dobozolt gépszalagok; |
| minden új íróeszköz, bárkié. |
|
| És szagok izgattak: radíroké! |
| – – – S – igen, igen! – radírokat lopok |
| hétévesen; és mellékacsmarok |
| gyerekorvosomtól egy-két szikét (?). |
|
| (Ez a kérdőjel az Értelmező |
| Szótárban csaknem így „fordul elő”: [?]. |
| Jelölvén: kérdéses az eredet. |
|
| „Bonckésével” – ez magyar dolgozat!… |
| S irigyeltem „holdas” barátomat, |
| stílusát…! Kb. így lett, ami lett. (?) |
|
|
(25)
| Miért vonzanak ezek a radírok?!
|
| S ha vonzanak, mihez kezdek velük? |
| (– – – Hadd említsem T. C. Hükümetit; |
| itt a T. C. nem „tisztelt cím”.) Ha írok, |
|
| és hibázom, veszek egy új papírt. Fogy |
| papírom, de radírjaim alig; |
| következésképp, készletem: telik, |
| gazdagodik. Egy zöld radírt szaglintok
|
|
| olykor-olykor. A már említett T. C.
|
| – két példányban van meg; hogy mindig kéznél |
| (vagy – mert egy az övék! – „mancsnál” legyen); |
|
| e „mancsos” ott volt és van egy dobozban, |
| de ahhoz, amelyet zsebemben hordtam, |
| már egy zseb sem „elég biztos” nekem!… |
|
|
(46)
| „A családom tul. képp. észak-olasz” |
| volt (ötszáz, ötszázötven éve; volt-e? |
| volt-e ily régen bármid? csak töröld le |
| tábládról ilyes-adataidat!) |
|
| Vagy török volt. (Amit te abbahagysz… |
| az van csak! folyamatosan! örökre! |
| [És nehogy rárímeltesd, hogy: „tör…”] Ökre |
| válogat következetes utat!) |
|
| Csak: ha kapud elé jönnek a labdák, |
| (e labdák!), mintha egyszerre több fejjel
|
| bólintanál rájuk, mint… mint egy ember |
|
| általában! (Sporthasonlat! ilyent un |
| a közönség…) Dehát mintha te szabnád |
| magad…! Tomboltat egy temperamentum. |
|
|
(26)
| Egy nagyon finom kis gépet szeretnék, |
| villany IBM-et vagy Olivettit. |
| (Ilyesmit az ember addig szeret, míg – |
| szeretné. Aztán elveszi a kedvét, |
|
| hogy: megvan [?]; vagy: „szerezni képtelenség” [!]. |
| Pedig nem – itt nem! – a képzeleted híg, |
| s nem is „az a kevés neked, mit eddig…” |
| S: „Ez a múltkor szétvert egy díszszelencét!”, |
|
| hírlik rólad már-már [– no csak vigyázz!]; |
| „Az ilyennek – minek?” S: „Egy sírkövet |
| is ledöntött egyszer… Hanyattesett, s…” |
|
| A helyzeted, lám, nem túl optimális. |
| Addig, ugye, jó lesz az Optimád is, |
| s a nagy plusz, hogy finomra, szépre vágysz.) |
|
|
(38)
| Említettem már? Van egy ál-barokk, |
| vagy milyen, vasam, íróasztalom |
| jobb (bal) sarkán tartom, ha tarthatom, |
| ha nem félek, hogy „megint csapkodok”. |
|
| No de azt ki tudhatja: „Mit fogok…?” |
| Ezért inkább a könyvespolcomon |
| őrzöm újabban; így az alkalom |
| korlátozódik. Mert: létrát hozok? |
|
| mászom? billegek dühödt magasomban? |
| Ilyes haragból már nem sok haszon van, |
| vagy – ellenkezőleg! – a kár rettentő, |
|
| ha visszaérek… De hagyjuk a viccet, |
| mert komolyan veszik; s az nem segíthet. |
| …Ó, Kert vas (?) kapuja, te Eredendő! |
|
|
(37)
|
T. D. – D. T.-nak
| Aki csak „nagyon nagy” gyűjtő lehet, |
| jobb, ha csak egyet gyűjt, s legjobb, ha semmit, |
| nem latol örökös amit, amennyit, |
| nem izgatják fel az amilyenek. |
|
| Csak nyugalmára tesz, ha így tehet! |
| Mondom, ha tehet. (Mert én magam eddig: |
| – nos, ahogy már e sóhajból kitetszik, |
| ilyesmiért csak epekedhetek. |
|
| „Csak epekedhetem a semmiért!” |
| [mintha idéznék egy régi „poétát”!]) |
| S most jön a meglepetés. Ezt a példát |
|
| korántsem ön-okulásom kívánta. |
| Hát kié? Senkié! „Az istenért!” |
| Kinek van emberből négymilliárdja???? |
|
|
(41)
| Én is mennyi baromságot csináltam. |
| Mennyi disznóságot is. S hogy: „Ki nem?” |
| Ilyesmivel nem védekezhetem |
| épp most, mikor „eláztatásra szánom” |
|
| magam. S nem mondom: „bánom”, vagy: „nem bánom”. |
| Józanul csináltam! vagy részegen! |
| magam voltam! mások voltak velem! |
| – Mégis, kérem, ki-ki most megbocsásson. |
|
| Elsősorban az ismeretlenek: |
| hogy: „hála, akit nem ismerhetek” |
| (eggyel kevesebbek a hűtlenek!); |
|
| s aztán: a régiek. S hogy magam „helyre |
| tegyem” magam itt: „Ok e vers röhejre…!” |
| – Bár végkielégítésünk lehetne. |
|
|
(36)
| Amit esténként letakargatunk, |
| nemsokára úgy hagyjuk reggel is. |
| Ily-gyakorlatiasságunk segít |
| elhagyni jó néhány mozdulatunk. |
|
| Pedig tudjuk: azt, amit így kapunk, |
| egyebeink elvesztegettetik; |
| de amit, mondjuk, mégsem: az is „itt” – |
| marad, felfogja bizonyos kapunk: |
|
| melyen át már igazán mozdulatlan |
| (s itt megtakarítható: „mit csinálunk”!) |
| (s nincs, mi nálunk legyen, mert nincs a „nálunk”!) – |
|
| „Elhagyni jó”? azt mondtuk? Igen, azt! |
| S mondjuk most is! Valamit ez maraszt, |
| valamit, ami „csak” felfoghatatlan. |
|
|
(39)
| Érzem, újabban detektívregény- |
| -szerűen írok némely verseket; |
| „nem tudni”, hogy a megismertetett |
| elemekből melyik lesz a „poén”. |
|
| Elárulhatom: a vers elején |
| én magam sem sejtem még ezeket |
| a „jellemző” raffinementeket. |
| (De jó, hogy túlvagyunk a velején!) |
|
| Most jön a hígja. Most jön a poén. |
| Már a rímismétlés is… Fenyeget!! |
| Osztom a felkiáltójeleket; |
|
| mint „az ütéseket”, „a cseleket”; |
| az a fő, hogy a szerkezet kemény: |
(DE JÓ, HOGY TÚLVAGYUNK A VELEJÉN!) |
|
|
(40)
| Most, mint egy négyzetrácsot, ráforgatlak |
| egy könyv jó ideje kész anyagára. |
| Az „ablak”: az a „Drága, drága, drága…” |
| S hogy rákérdeztél: „Ez most komoly… vagy csak…?” |
|
| Mert ilyet mondani „csak úgy” is szoktak; |
| felelted kérdésemre; de már másra |
| gondoltál közben, így volt… bizonyára… |
| Dehát harmincöt éve rosszul tudtad? |
|
|
jól tudtad? Mert elhitted, hogy: „Ugyan…” |
| És kész – vagy túl kész? – volt a „Tudom én azt…” |
| De én már egyszerre, visszamenőleg |
|
| nem tudtam: harmincöt évig „mi van”? |
| – „mi volt”? –… én kaptam itt megint a vígaszt, |
| mely a „tőled-már-nem”-re lett előleg. |
|
|
(33)
| Mit reklámozott az a két egyforma |
| ovális a szemeden? Rossz szemem |
| – nem mertem odanézni rendesen! – |
| napfürdő-hirdetésnek hitte volna! |
|
| kvarcfürdőnek! Egykor, gyerekkoromban |
| …s ezt úgy mondom, hogy már hozzáteszem: |
| „Emlékszel?” …a kvarc megártott nekem! |
| Emlékszel… ez már csak egyikünk dolga. |
|
| Még hat sor. Ezt kell jól kitölteni. |
| Még öt. Még sok minden pótolható. |
| Négy. Három. Kettő. Egy. A „valami” |
|
| így lesz a… hol lesz?… semmire-se-jó. |
| Egyszer már volt, s még egyszer lesz „a végén”. |
| Talán csak ennyit jelent a „te és én”. |
|
|
(24)
„Sajnos, most már igazán mennem kell.” |
|
| S egy másik „helyzet”; s egy másik „szereplő”; |
| bizonyos T. („d” is van a nevében). |
| Hajókorláthoz támaszkodik éppen, |
| s azt gondolja: felesleges a „kettő”! |
|
| elég a „két”! S akkor, akárha ettől |
| indíttatva – milyen pályán? –, felé megy |
| (nem mindegy? VALAKI. [T. ennyit érez.])… |
| Nem irtózik a beszélgetésektől |
|
| (s nem a beszélgetésektől) (s nem is „nem”!); |
| és „semmije” se mondja azt: MENJ INNEN. |
| (Mert tud ily egyszerűen „mondani”! |
|
| Ő ne tudna? Aki csupa „finomság” |
| – ezt, ezt sem ő! ezt is mások akarják!) |
| Mert úgy vannak, hogy ő nem az, aki! |
|
|
(49)
|
M. I-nak (ill. MInek?)
| Mintha állandóan „félre”-beszélnék |
| (és akkor már jobb a némaszerep!); |
| (ez megint „oly” ötlet: képzeljenek |
| egy szerepet, mely szín-efféle „félré”-k |
|
| sorozata! Hát ez akkora rémség, |
| hogy ügyesen leírni sem lehet.) |
| (Most nézzünk csak körül, milyen jelet |
| hagytam el utoljára? „;” nos ezért még |
|
| folytatandó – mert nincs pont! – a szöveg.) |
| Hát: hogy folytassuk? Nos: „Mi van, öreg?” |
| Tevékenykedik-e még a füstoszlop? |
|
| Mondják-e még az Oprák, hogy: hipp-hopp-hopp? |
| (A nevükben már a hozott anyag!) |
| Film szalad – Krapp (– ez, sajnos: Krepp) – de: KRAPP!? |
|
|
Megj. (Arany Jánosnak): A rím nem akarózik helyzetbe-menni, s a verset en-befejezni! |
(50)
| Az előző versvég, tudom, nem is |
| „a te ügyed”, nagy-jó… (…már volt a név!) |
| Dehát rokonok vagytok voltaképp – |
| (szép szópár, ha kellőn ízlelgetik). |
|
| S ha a szerző saját emlékeit |
| veszi sorra: mit idéz neki Krépp, |
| s az oly „émberi” hangböffencs, a két |
| orsós gép, ahol áttekeredik |
|
| a… gazdája szerint: miféle?… jelsor; |
| arról a nádas-borította partról, |
| csupa-vízparti-helyről; és amit |
|
| jelentett neki! (amit hitt; csak itt |
| vágná a géphez a banánjait…!) |
| – A szerző hallgat; tudja, jobb, ha nem szól. |
|
|
(48)
| Én elsősorban: örülök! Hogy: élek! |
| Szomorúságom: ennek profi-módja. |
| (Az öröm át-s-átcsap, felfokozódva!) |
| Ha zavarok érnek, csak ebben érnek. |
|
| S hogy ami véd, így nehezebben véd meg? |
| Így még jobban örülök! így naponta |
| boldogan érezhetem: megvagyok! s ha |
| ráérek: gyakrabban is. Félreértett, |
|
| aki, bárhol, e nyolc sor nélkül azt |
| hiszi: megértett! Túlcsapó öröm, |
| öröm-profi-sebesség pora csak, |
|
| ami érzékeit viszketteti! |
| Mert tulajdonképpen „mi az neki”, |
| hogy nekem az út jön…! …jön!? …egyre jön???
|
|
|
(53)
| Hadd ne tehessek olyat délelőtt, |
| amiért este már szoronganék: |
| egy napszakom se legyen haladék; |
| az, hogy élek, így is minden időt |
|
| elvesz attól, hogy élhessek, mi több: |
| – van ennél több? („Értékeld egyebét, |
| s mindjárt jobb s több…”) Jobb s több? az oda-lét? |
| – Már a számon belül is kiköpök! – (?) |
|
| Igen: „?”; mert: hátha csak az „van” velem, |
| amit egy pár hónapos őz-rattlertől |
| láttam (kutyafaj: mindegy!). Nyelve „fröccsölt”, |
|
| s hogy elhúzódtam, így szólt a gazdája: |
| „Ezt ő eddig még sohase csinálta! |
| Csak egyedül hagytam… s félt…” – „Istenem…!” |
|
|
(18)
„…amit az elmondásnak ez a művelete |
előbb el akar mondani önmagáról” |
|
| Ha befűzöm a gépbe a papírt |
| (három indigóval); és még üres; |
| de a kezem már új papírt keres |
| (s új indigót); nem a tele-nem-írt |
|
| lap vonz, s nem is a hirtelen kinyílt |
| bőség taszít, e centiméteres; |
| és szórakozottság sem lehet ez |
| a mozdulat; nem, hogy valami tilt,
|
|
| vagy elmohósít; nem ily bonyolult |
| sem! mint ez a már túl hosszúra nyúlt |
| fejtegetés… mit úgy végezhetek, |
|
| hogy – végignézek rajta!! Mert az eredmény |
| – az ok!?! – e centiméter-végtelenjén |
| mégiscsak összesokasult jelek. |
|
|
(51)
| „Mikor egy kapcsolat minden egyéb |
| kapcsolatot kizár, ildomos-e |
| részletezni, miféle rendszere, |
|
oksága van? (Nem »elvtelen« beszéd |
|
| ez! mert: épp a felek mindenkinél |
| jobban tudják – tudom-e? tudod-e? –, |
| milyen »valós hibák«… de hagyjuk e |
| nem valós okolást s rendszerezést.) |
|
| (Mert: persze, hogy megvan, így ami van! |
| És amiért »el-s-elviselhető«: |
| mintha épp az lenne agy- s szívi hő |
|
| káprázatképe…! De – itt csak mosolygok.) |
| »Haszontalan«, mondom, »akárhogyan |
|
dolgoztok, félretolni-való dolgok!«” |
|
|
(54)
|
Egysziromeső, Musilnak
| Ott, az ötvenötödik fejezetnél, |
| ott, a genfi kertben s – milyen? – magányban, |
| (másról szólva ki hihet a szavában?) |
| munkaszünetet tartottál. Felkeltél- |
|
| -e? asztalodtól? esetleg bementél? |
| Milyen volt az ajtó? S… bent a szobában? |
| (Tudhatnám mind, amiről „tudomás van”!) |
| Elaludtál…? És többé nem ébredtél…? |
|
| Drága Musil! Kísértem Ulrichod |
| kétezerötszáz gépelt oldalon, |
| s ettől még inkább magam lehetek. |
|
| Egyhelyből egyhelybe rugaszkodom –: |
| de honnét! Ha ez van, akarhatok |
| én is ilyen ötvenötödiket? – – – – – |
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
|
|
(55)
| Kiderült, mint a mellékszámozás |
| mutatja: csak az ötvennegyedik
|
| volt az előbbi. „Ez következik”, |
| mondja kis barátom (– ugyan ki más!). |
|
| Míg Cs. és L., vasárnapi szokás |
| szerint a tóvan csónakázik, itt |
| ülünk a parton egy padon, alig |
| leplezgethetjük egymás zavarát, |
|
| s – tanakodunk: „Talán jól jönne kézre…” |
| (ez ő!) …„Már ez is sok. Belemancsolnak…” |
| (ezt én mondom.) …„Ehhez én már nem értek…”: |
|
| ez egy dal! az ő dala! a zenészek |
| észrevettek minket… S ott jön a csónak…! |
| – Mennyi részlet! Fütyülünk… az Egészre. |
|
|
(47)
| Valamit még a végelszámolásról. |
| (Már ha bármiről azt mondhatni: „vég-”, |
|
ha mondhatni; s nem inkább kezdetét |
| jelenti… bárminek; s csak így palástol.) |
|
| Idézek itt: valamiből. (Mi másból?) |
| „Ki-ki örökké felborulni kész |
| (mindenkor így s erre kész) életét |
| csak úgy egyensúlyozhatja, ha tákol |
|
| – s folytassuk e nyomon: tákol magából! – |
| magának (utánaszámolhatatlan |
| s ellenőrizhetetlen!) statikát, |
|
| mely »tartalmaz« mindent – s már az alapban! – |
| léte megválthatatlan halmazából, |
| s vonalai mind: megoldáshibák.” |
|
|
(45)
| „Két véglet volt (s van). Nézzük a korábbit. |
| Akkor még nem volt (el)határozott |
| (s mert most: van, sajnos már azt is tudod, |
| nincs rá találó meghatározás: mid) – |
|
| Tehát: volt az, hogy nem volt. Hogy »tudásig |
| juss el, s szólhass is róla«, zaklatott. |
| (Ez zaklatott.) Most fordult a dolog: |
| van az, hogy van. (A névhiány itt ásít.) |
|
| És csak most tart vissza tapintatod, |
| hogy emlegesd. Mert: – kíméletlenek! – |
| láttad, (amíg »nem volt«), a… többiek! |
|
| »Többi« vagy te is! De ezt betetőzni…? |
| Elme- s más éle[tt](dd)el…? Nem akarod! |
| Még annyit se: megemlegettetőzni…!” |
|
|
(Pótszám)
| Már a naptári hold-kelte után |
| szálltam be a vonatba Rijekában: |
| haza; mint egy régi fogalmazásban, |
| ahol „csak azt nem értetted”, anyám, |
|
| mért nem fejezem be Nagykanizsán |
| az utat; hiszen „ott lent” sose jártam; |
| vagyis: mért nem vagyok csak igazában?!
|
| Azóta eltelt huszonvalahány |
|
| év, s így-úgy profi-mód fogalmazok, |
| de milyen átlag-amatőr anyagból! |
| (A karszt között kinéztem a vonatból, |
|
| néztem a holdat és „esthajnalod”, |
| amelyről énekeltél, míg altattál.) |
| Hazajöttem, még megvártad (?), s meghaltál. |
|
|
(2)
|
Jékely Zoltánnak és Evelyn Waugh-nak
| Elbúcsúztál-e, mondd, Aloysiustól, |
| elbúcsúztál-e végül, mondd, Sebestyén? |
| Afrikában, azt tudjuk, mit kerestél… |
| De hogy egy ily kismedve-fajta pusztul…? |
|
| Vannak nekem e-társim, csapatostul; |
| mégis feledhetetlennek nevezném, |
| ahogy megismertem, egy villa kertjén, |
| az Otthagyottat: persze, könyvlapokról. |
|
| De Alacsonyom, akit biztosít, hogy |
| még egy játékká-bűvölt medve-formát |
| sem hagyat holtom által a világra, |
|
| eljátszott Vele, fenyő alatt s itt-ott… |
| Ott mindenki összedörgölte orrát; |
| Sebestyén gondolt Aloysiusára. |
|
|
(42)
| Türelmetlenkednek a koalák – |
| Bár ilyen: nincs…! Bár… bár… bár… bár: ilyen van! |
| [Sőt, ez Babar volt! Ásít a fotelban; |
 ott alszanak? ] Tehát: hogy legalább |
|
|
egy kifogástalan viszonyomat át- |
| mentsem a mai napra is, most nyomban |
| abbahagyom, amit a gépbe-nyomtam- |
| -vertem-ötöltem (mint egy komonát, |
|
| úgy zeng nekik ez az iménti „öt” |
| [az „öltem”-et, persze, nem érthetik!] |
|
s hadd mondjam: eddig is tudnak, ötig
|
|
| tudnak számolni; s húszig, s ezerig , |
| és nagyon várják, hogy „odajövök”), |
| s kifogástalanul elköszönök. |
|
|
(0)
| Így – ha lenne ily kör! – mit mondanál |
| el? Vagy épp némítana e nagyon-, |
| e még-nem-már-nem-teljes-alkalom? |
| Azt mondanád: „Én élet és halál |
|
| előnyeit – zárba kulcs, kulcsra zár! – |
| élvezni – s: itt! – egyszerre akarom”? |
| te magad lennél az örök-talon, |
| s a zilált lap, mely kézről-kézre jár? |
|
| Hogy: „Kettő közül mindig csak az egyik…!”? |
| Hogy: „Vége már, ha mondható; ha kezdik; |
| ha akárminek bármije lehet…” |
|
| És így tovább… Vagy javíttatásokra |
| adnád magad így is? el- s visszarontva |
| mind, ami több nálad s kevés neked?!
|
|
|
Az agy-érzések V-je
| Fertelmes, ijesztő vélemény |
| meg… (mit csinál?)… fent egy véredény, |
| s már seb… (mit csinál?) …alul. |
|
| Hogy felebarátod, képtelen, |
| szeresd, mint tenmagadat, |
| az kell, hogy sose légy képtelen |
|
| S hogy mindig is szigetes tudatod |
| s lehessen enyhítő huzatod |
|
| De nem, de nem, de nem, de nem; |
|
| S az a vélemény mi? Ennyi csak: |
| tréfája nekem mind s mind jogosabb: |
|
|
Semmiség…!
|
| Majd megint lengenek a karok, |
| Pedig csak nyugiba akarok |
|
| „Ha-ki rájött, hol-min nem mérhető, |
| ne táncoljon fogyvást mérlegeken!” |
| E mondás: komoly intelem; nekem, |
| sajnos, megint olyan, mint az eső |
|
| utáni köpönyeg; tényfékező |
| gépem csak játékszernek vélhetem, |
| ha áldását így semmibe veszem, |
| s – javíthatatlan! – a következő |
|
| még-azt-se-tudom-mit várom. S ha várnám |
| legalább! De így? Valami velem
|
|
járat valamit, s nekem intenek be…! |
|
| „Nem vagy egy Sammy Davis…!” Istenem, |
| ezt tudom én is… Mit tegyek, ha szteppre |
| áll a lábam – s folyton azon a mázsán…! |
|
|
|
(34)
| Tagadhatatlan: egy kicsit mosolygok |
| (az egészen; itt, ezen az egészen). |
| Ilyesmi volt titkos célkitűzésem? |
|
az a gyerek ily ügyben titkolózott? |
|
| Mert el nem mondtam volna „azt a dolgot” |
| – senkinek? Hát ez így nem igaz mégsem; |
| legfeljebb azt latolgattam: a szégyen |
| – mert ott szégyen volt ez is! – ki bolondot |
|
| nem üt meg (s nem ütődik vissza róla |
| rám sem). Egy tábor… a felsőpetényi… |
| (kavarom a dolgokat: Öttevényi…? |
|
| nem, az más!) …ott leltem bizalmasomra. |
| De már nem vagyunk barátok azóta. |
| „EJ, MAJD ELTARTANAK A KISMEDVÉIM!” |
|
|
(12)
| Este: kettős mérkőzés. Nagy szatyorral |
| jövök haza, de ahogy a gyepen |
| átvágok, „egy fél percre” leteszem, |
| mert élnem kell bizonyos alkalommal. |
|
| Ha majd lekaszálják, egész halommal |
| hever itt a – milyen? – virág. Nekem |
| két-két szál kell csak, mit kölcsönösen… |
| De ezt is elmondom, rendjén, azonnal. |
|
| Nem itt mutatkozik időhúzás! |
| Az a pár óra az! a rakodás, |
| tisztálkodás, dolgozás; minden más „jók”; |
|
| szó-váltások; újság és hanglemez; |
|
a világ az!… míg végre este lesz, |
| és „csokraik” át- s átnyújtják a játszók. |
|
|
(13)
| Micsoda fordulatokat hozott |
| a bajnokság! S ha papírjait nézem, |
| elbámulok, hogy – már alig emlékszem…! |
| Pedig rajtam is múlt egy-két dolog, |
|
| (enyhén szólva). Az új: még csikorog; |
| de menni fog; és a végén egészen |
| olyan lesz, mint az előző; ezért nem |
| érzek komoly aggályokra okot. |
|
| Aztán s aztán. S: előtte s még-előtte. |
| Hogy „a több ezt-meg-azt így s úgy ütötte |
| ez-meg-az”; és min múlt, hogy „ki ki lesz”! |
|
| És mindent feljegyzek a papírokra, |
| eredményt és nevet megcsillagozva |
| – megérdemli, ha-mi különleges! |
|
|
(44)
|
| (a Nagy K. Kárty. Bajn. „edzőjével”) |
|
| „Nagyon szépen köszönöm a sikert: |
| tudom, milyen kétes eredetű. |
| Elég, ha rosszul jön ki egy betű, |
| és a hibát radír nem törli el; |
|
| vagy: örökösen törleszteni kell, |
|
kilátásért… mert foltos a tető, |
| szüntelen veri… egy elmúlt eső; |
| nos hát, jóleső, hogy amit mível |
|
| – amit mivel mível? – az ember (ez |
| volt itt a »kötelező szellemes…«!), |
| ért(ékel)ik. De most – (nem, nem szabad |
|
| egy percem sem… nem, nem…!) csapatomat
|
| kell megkeresnem. Ők nem kutyám-macskám! |
|
Valóságosan igényt tartanak rám.” |
|
|
|
Beszámoló egy ön-iszonyodásról
| „Kedves Mr. Bierce; rom-épületek |
|
látszottak már; nem volt mese: azonnal |
| csomagolni kellett; amit magunkkal |
| viszünk; egy-két bőröndöt lehetett. |
|
| Én, persze, nyomban versenyzőimet |
| kerestem; raktam őket, sebbel-lobbal; |
| a legérzékenyebbekkel! azokkal |
| kezdtem… Ők a legközelebbiek, |
|
| mondtam magamban. Bierce úr, válogattam!! – |
| (Már kőoszlopok égtek odakint –) |
| S mert egyik-másik maradt volna: hagytam! |
|
| Ők tartsák itt a frontot… S még egy ing |
| került be… Egy ing! – Álom-iszonyatban |
| is arány, ildom s szempontok szerint…!” |
|
|
Ahol Szerző tizennégy soron át „azonosulni” kénytelen egy témájával; s máris alig ér fel valamit
| Most megpróbálok alacsonyról írni. |
| Nem „Alacsony”-ról! Hanem épp azért, mert |
| róla írni merészeltem, a gépem |
| jól „felpolcolják” barátaim: Így ni, |
|
| (e rímmel „rajtoltatnak”), és: Kibírni, |
| biztatnak még; „Alacsony is ekképpen…” |
| (Hogy mindent így csinál! mert nem növésben |
| – nemcsak úgy! – alacsony, de: kényszeríti |
|
| minden, hogy felkapaszkodnia kelljen…) |
| (S hogy nem csupán „mit sem tehet ez ellen”, |
| de… szóval hogy ezért ő: „Alacsony”. |
|
| Ezért ő: ő.) S ha már „éltem” nevével, |
|
tudjam is, kiével… Hisz ő se szégyell |
| engem! (S most gépem „lepolcolhatom”.) |
|
|
Egy kényszerű szerződésbontás életbiztosítása
| Több szempontból is félek a haláltól; |
| egy híján mind ezt hadd ne részletezzem; |
| de az az egy, az jóvátehetetlen…! |
| Hogy el kell köszönnöm a koaláktól. |
|
| Ez nem oly edző-csere, mint akárhol… |
| S dehogy szabad „jelkép”-nek sértegetnem |
| létezésük… Mi valódi, ha ez nem? |
| Ez is nyugtalanít naponta párszor. |
|
| De tán egy CLUB a túli Adelaide-ben |
| igényt tart rájuk… ha ugyan Brisbane nem…! |
| Ily világ-hír nem marad Duna-parti. |
|
| Lesz, ahová csak nagy nevük kerül! |
| s „játszik”, valójától függetlenül, |
| „L.” s „Cs.”; lesz „több” a lap s pikk… Áll a parti?!
|
|
|
Leendő jegyüzérem monológja
| „Tekintély kell, kérem, az esendőnek. |
| Majd ha az esemény után úgy érdeklődnek, |
| mint, mit tudom én, uram, mondjon egy |
| önöknél szokásos hasonlatot |
| – hát én, ugye, máris így jártam jobban. |
| Mondom, ha majd verekszenek a sorban, |
| egy-egy közelebbi ülőhelyért, |
| ha gomba-mód, zug-bukik… ugye, ért |
| engem, szóval, ha majd ön is bukik |
| rá, megtalálja, itt lefogadom, |
| a bozontos fülű, a furcsa mancsú |
| (– az ujjak elosztása! –) jegyüzért, |
| aki – mindjárt megmondom, mennyiért – |
| bejuttatja e kártya-bajnokságra, |
| a Nagy Koalák nézőinek sorába. |
| Tehát: ha elfogad zömök nyakába, |
| tisztelt uram, mert ez a dolog ára, |
| egy szépséges eukaktusz-füzért.” |
|
Ahol Szerző hagyja, hogy „egy régi trükkel” rászedjék; az ajánlattevő hangjának sosem tud ellenállni
| „Most tedd a legjobb helyzetbe a géped”, |
| kér kis barátom. (S ilyet még sosem kért!) |
| Meg is teszem. (S gyorsan! mert beirat még |
| …szóval, ahol a medveféleségek
|
|
| „iskolázódnak”…) (Van ily tanintézet!) |
| „Most választhatsz”, így szól, „két – kettő vagy két – |
| lehetőség közt. Bár sajnos, mindenképp |
| te döntesz.” Ezt hogy érti, („Ezt hogy érted?”) |
|
| kérdem. És ekkor egy régi panasz |
| hangzik el: hogy mindig én mondom azt, |
|
ami elhangzik… („Tőled van, medvéstől, |
|
| minden… Ami nem is minden!”) Hogy ezt ő |
| mondja! aki épp két lehetőségről… |
| „Az mindig van! Választhatsz: két vagy kettő.” |
|
|
(35)
| Kis Barátom, épp most loptam neked |
| egy… nos, egy könyvből egy szép „Ne menj még”-et, |
| ezt mondja valaki a… vendégének; |
| s minek magyarázzam el a helyet.
|
|
| De ha egy rossz a másik rossz helyett…: |
| – s mert a „titokkal” végül még megsértlek –: |
| erre te máris azt mondod, hogy: „Értlek”; |
| s én: „Jó lenne valami egyebet |
|
| tenni, nem mindig kettőspontokat.” |
| Szóval, eddig úgy nem mondtunk sokat, |
| ahogy… nos, ott, az olyan helyeken |
|
| némulnak el az elváló barátok |
| – de most ne sírj, az árt a koaláknak! – … |
|
Majd akkor „Ne menj még”: ezt mondd nekem. |
|
|
(20)
Riccardo del Turco: Figlio unico |
|
| Gyere, most táncolunk egy hanglemezre – |
| (nem kell ráállni! bár téged kibírna…) |
| (dehogyis azért, mert téged csak ír a |
| barátod! mért kell rögtön ilyenekre |
|
| gondolni…) Lépjünk; lépjünk egyet erre, |
| megint erre… (A Szegesincs Fakírra, |
| M. úrfira gondolhatnánk, a hinta- |
| székben! e ritmusért megirigyelne.) |
|
| Tudod-e, hogy sose nagyon szerettem |
| táncolni? Túl könnyen kimelegedtem, |
| vagy e fokon inkább csak átlépkedtem
|
|
|
volna… mindig jobban vonzott a teljes – |
| Nem hittem, hogy a táncból is „ilyen lesz”: |
| egy kis medve, kit a barátja felvesz.
|
|
|
Ezt a veszekedést később nagyon megbántuk, Ő is, én is
| „Alulról szagolják az ibolyát…” – |
| Én még itt csak egy zöld radírt – felülről; |
| vagyis: fent. De – fentről? lentről? – felőröl |
|
valami, radírporrá (?!), mi-nyomát |
|
| töröltetve velem… Mind kicsodább |
| leszek! S mind távolabb némely fenyőktől… |
| De néha duzzad velem egy erő-kör! |
| S nem is egy… Kettő. Nem adom alább! |
|
| „Ne csúfold” (ez ugyan ki!), „amit nem tudsz.” |
| S hogy: a zöld radír jószagú, hideg (?), |
| mint… az eukaliptuszlevelek… |
|
| (S „megállja” a trükköt, hogy: eukaktusz…!) |
| Én: „Te meg, ha nem jártál valahol…” s |
| Ő: „Csak várj, majd meglátjuk…! Kiszagolsz?” |
|
|
„Egyéb-szomorúság”. Ami szerencsésen kibékít
| Tudom, őt már az a „mind kicsodább” |
| felingerelte. Mindig ugyanannak
|
| szeretne? Mindenemben bonyodalmat
|
| sejt? (Sejtjeim „bonyolódnak” tovább; |
|
| lebonyolítanak!) – Jól idelát |
| a… (honnét? Nem, nem! A „Kockás Haver”-nak*
|
| adatai öröktitkok maradnak!) |
| Szóval: nézeget. S egy toronyszobát |
|
| szemlél egy könyvben; abból nézett épp fel. |
| (Mert: elégedetlen az írógéppel; |
| csak kattogást hall, nem hallja a „bármit”, |
|
|
amit írok; EGY ÁTTÉTEL HIÁNYZIK! |
| mondja.) A toronyszoba… S ahogy széthullt.
|
| Szédül… Nem, nem, mi nem járunk így végül.(?) |
|
|
Ő már természetesen erről is tud; közösen tanácskoznak a válaszon
| Neki soha el nem mesélhetem, |
| milyen gondolatokkal foglalkoztam |
| ma délután egy sugárúti buszban – |
| – elkobozná közjárműbérletem. |
|
| Ambrose, Robert Louis, Edgar Allan, |
| François, Borisz és a többi Roppant
|
| járt az eszemben – mért ők?? –, s hogy valóban |
|
jól vannak már, valótalan-jelen? |
|
| az jó? ha kész a tetszhetős halott? |
| s a készülés-különösségekért |
| nem sérül többé az élő személy? |
|
| (aki pedig: szeretett! igen: itt!) |
| (s: „Nélkülem ő majd hogy nem-létezik?”) |
| (s: „Én nem-létezni sem akarhatok!”) |
|
|
A válasz
| „ElŐször is: egyszer kis ő-vel írtál; |
| végül pedig: mi csak-s-csak örülünk, |
| ha te sokat foglalkozol velünk; |
| mert a »megvagyunk«-hoz így jön az »így már«. |
|
| Elég nehéz lesz kétszer ez a rímpár; |
| kérlek, értékeld, amit művelünk; |
|
bizony, amíg te nem voltál nekünk, |
| nem töprengtünk effélék csínja-bínján. |
|
| S ha mi nem vagyunk mulatságosak
|
| miattad, miért lennél te – miattunk? |
| S azt hogy érted például, hogy hiába |
|
| olyan szép a Kuckó búcsú-tisztása? |
| Ne szomorítsd a barátaidat! – |
| PÉNZT–BÉRLETET EZÚTTAL IS MEGHAGYTUNK!!” |
|
|
Ahol Szerző enged „egy kérésnek”: lesz Záró  és a főszerepet újból Micimackóra osztják; Szerző művét az első bírálat éri
| „Hát ebből majdnem minden kimaradt”, |
| mondja kis barátom. „Igen, amit |
| még nem írtam meg, az.” „Dehát van itt |
| rólam olyan…?! és saját magadat |
|
| sem túl előnyösen mutogatod…” |
| (Mutogatom magunkat, és alig |
| látszunk!) ilyen – s egyéb! – panaszait |
| jegyzem fel. És mind a hiányokat: |
|
| „Például, ahogy kinézegetünk |
| az ablakon…” (Hogy fél! a közelébe |
| se megy, nem hogy az ablakon kinézne –) |
|
| „…és minden úgy tetszik!” (Minden „úgy tetszik”: |
| ez benne van, mondom;) megegyezünk |
| legalább abban, ahogy befejezzük.
|
|
|
Záró 
| A csomagolás napja; csupa zokszó |
| lehetne! mégis csináljuk vigan |
| (s így, rövid í-vel! Ebben, ugye, van |
| valami mulatságos?) – Tobozokról, |
|
| valami mulatságos tobozokról
|
| meséltem Neked – (talán én magam |
| veszem át e szereped; tele van |
| úgyis mind a két „kezed” csomagokkal!) – |
|
| emlékszel? Bólints annyit csak, hogy: „M” –: |
| bízd rám, én majd megkülönböztetem! |
| És csak rágogasd tovább a fűszálat… |
|
| És majd, „ott fönn is”, találkozgatunk; |
| s ígérem: részemről csak mi magunk…! |
| Szólj, ha „valami jobb ötleted” támad. |
|
|
|
