|
A két nevezett költő emlékének
| „A lélek lassan omlik össze”, írja |
| Pilinszky-fél mester Toldalagi. |
| „Az elesettek közül egy”. Papírja |
| – hogy már zizegését is hallani? |
|
| A papír „öreg anyag”, elevennek |
| leghívebb lényege szerint marad? |
| S nekivágnak középszer végtelennek |
| a dinoszaurusz-s-hüllő madarak? |
|
| Lebírja-e? Holott ennyi se kell itt, |
| semmi küzdés, elintézi maga, |
| amit a létezésből már szemernyit |
| – pusztulásra – kisajátítana: |
|
| küzd, hogy hosszan vesszen. Az elesendők |
| – metrókocsik között, vasúti pályán – |
| éppúgy ködösen jelzik a teendőt, |
| mint a Könyvet megnyitó földi Bárány, |
|
| égi jártán. E fogalmak! Kihaltak? |
| Léteznek-e még? És jó-e, ha nem? |
| Külön mennyet-poklot: kértem magamnak? |
| És ha elviszem, akkor még: hiszem? |
|
| Szeretem és remélem? Ó, ha nem már, |
| mint csattogó fogsort, ez engemet tár. |
|
|