Kriptichon

 

I. Állati dolgozó

Egy ló nevére egy veréb
halála fordulóján
 
„Egyedül, egyedül
a dolgozók közül…”
Még néhány élővel;
már jó pár előjel.
„Tier Worker”: ez egy ló
neve, mely megszólít.
Állati Dolgozó?
Jutalmul Szpéróm itt
néhány száz schillinggel
üzen tút-világról?
Kint a szél pofán ver,
megyek irodámbul.
Kihúnyt a parazsa,
csikkemet eldobom,
haza, itt, hol, haza,
nem játszom boldogom.
Vár Bécs kilencedik
merületében egy
alkalmi itthon itt,
egy rossz éjt nyerni kegy.
Szpéróm halálára
este-virradóan,
ám a csillag-ábra
feltűnik, való, van.
Ha semmi előbben,
ha semmi utóbban,
megyek, mire jöttem,
tovadolgozóban.
Boldog Munkaállat,
akkor vagyok szabad,
ha mást nem muszájnak,
ha nem árad ’apad’.
De mint e ló neve,
„Tier Worker”, ily lüke
minden elnevezés,
„szép kis” a szervezés.
Fél német, fél angol,
ez nekem nincs túl jól
egy bécsi irodán;
s más kanyar s cél sokán.
Vagy mit is beszélek:
Állati Munkába
hálni úgy jár lélek
ha hagyják túljára,
épp hogy nem magára,
de semmi sokára.
 

II. Klotyófia

 
Ti egek, fellegek,
de mennék véletek,
maradnék véletek,
egek, ti fellegek.
 
Egy vécéablakon kitekintve
a kilencedik merületben
Ez voltam, ez vagyok,
Állati Dolgozó,
rosszabbakhoz szokott
bármimnek mi a jó?
Részem minden jóban?
Jóm van, ahol túl van?
Részem minden rosszban,
hogy felesbe hozzam?
Akármi részemen,
akármi révemen,
magamat rászedem:
magam se, ráveszem.
Hitetlenségem is
hiszem, ha nem zavar.
Volt s lesz elég hamis
hiányzik sok hamar.
De addig, Állati
Dolgozó: kenyérrel,
meg még uborkával:
lóval és verébbel –
– de nekrológj, gyomrom,
nem lehet egyszerre
vizelnem és tojnom
klóba és tengerre.
Vagy hát ha hajózni
muszáj, ezért muszáj:
ATTILA…! Hahózni,
hősies borjuszáj.
Ne nekellj, „Utazni”!
De nekellj, „Maradni”…
De kéne Nem-Kéne!
Hanem mire kéne…
De ne várd. Kéne, sőt!
Aztán hogy kénesőt
mivel mér a higany?
Az a láz, ami van.
Ami van, az lázad,
hogy birka Alázat.
Lázad az ég ellen,
hogy jóföldi szellem.
Földi nincs rím nélkül,
rája az ég kékül,
bele a rög barnul,
rottyan – s a lég marjul.
Ami fordul, térül,
ne térülj, ne fordulj,
étel-ital nélkül
híven böffenj, kordulj.
Hogy tényleg berugsz, ha
hagynak, a munkától!
Ha van Minden: hagyja,
ha fejtől, ha lábtól.
Felejtő, lábalj csak,
lábfejeddel felejts,
széprútak így vannak,
büdöske, nefelejcs.
Hej, tulajdonképpen
de egyszerű lében!
Egyszerű lében meg
túl sokféleképpen!
Egy kakát megszoktál,
pár kukát megraktál,
mit? kukát? pár százat!
Dicsőség s gyalázat:
ez a munka dolga,
mert tétlen, ha volna,
hát nem lenne tétje.
Ennyi az egésze.
Na, még egy merület!
Ezt rád, jó kerület,
bécsi irodával,
lógj ki a lólábbal.
Lola, Bola, lóláb,
fejjel állt a sárba,
megállta a kúrát,
hat-hét csigolyája.
Lovuk kikúrálták
„Tier Work” gazdái,
nagyon ritka márkák,
más az általáni.
Hej, talány, átalány,
mi át nem megy alján!
Sanyikám, Manyikám,
hutu, Tutu, talján.
Egyedül, egyedül
a dolgozók közül…
Hat-huszas égővel;
s még mennyi kérdőjel.
Dolgozó, Állati,
ki kéne állani
a sorból, vagy a sort
ki kéne állani:
csak valahova hord!
– De rossz így idegen
porcelánülepen
mindig fél-állva, ni.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]