További csavargások

Áldásom Lánchidadra, Buda és Pest! Ezzel a kapcsolattal sose légy rest, juthassak át belőled itt beléd ott, és unalmassá ne legyen a légyott. Álldogáljak a Gresham-borozóban, amíg van, addig még valami jól van, vagy üljek le szomszéd kis étteremben, s az Arany János utcát se feledjem, folyó borért a presszót, azt a Tervet, hol egy baden-baden-i pult felelget: tízéves emlékemből hirtelen, vicc, hogy az egy pesti presszó nekem. Vagy menjek el másolóirodámra, másolásra, persze, egy kis dumára nemkülönben; s a hajléktalanok lapját megvegyem, heti százasok, a legjobb célra. Két sajtos rudat csomagoltassak, vagy egy bűzrudat szívjak el még a gyógyszertár előtt, a Kálmán utca műintézetét meglátogassam, ismerőseim, ahol az élet eseményein nem sokat filozofálunk, s azért ez az együttlét nemcsak a kimért egy deci, két deci, vagy néhanap hazavitt másfél literes palack, és messze nem az, messze több. Haza megint a Gresham, talán, patika és papírbolt, géppapír és füzet, borítékok, küldeni ezeket a dolgokat, miket legjobb talán, ha nem hagynám a csavargások utánra, csak hát miért élek, ha kujtorogni sem lehet már – hét végén kell kifogni (végig itthon) a munkalendület javát, hozzá-újuló kedveket: hányfélék… Vagy csak annyi: nem henyélnék, mire volna az. Vonz, lássuk a végét, ha elkezdtük. Sport, nem pénzkereset – az irodalommal azt nem lehet –, amatőr profi, profi amatőr, kényszerűen megvagyok kétfelől. És a Duna felől még a Dunába benézek, vagy ott a Gabi, a Bástya, a Krisztinaváros már ritkaság, az Alagúton alig megyek át, és hol a Böszörményi út, a kör- séta, hogy a Széll Kálmán tér felől, a Széna tér felől térjek haza, hol van már a Fény utca piaca, netán hogy a Kis-Svábhegyen füvet szedjek madarainknak – hevület híja. Lohadok, bár nem rohadok még, el se mennék, de hát itthon se ülnék egész nap, persze, egyik-mint-a-másik, ami tiszta benne, az csak a Lánchíd: de jó, hogy van, ó, jaj, hogy még sokáig nézem, ha unom, és járom ha csábít. Karinthy mondta: az élet ilyen. Másmilyennek magam sem ismerem.