A belső utazások
| Már Bécs se. Bokaficam, vasutassztrájk |
| és influenzajárvány tört ki rajtam. |
| Hogy közeledéseik elhalasszák, |
| nem megy. Siettetik, hogy ne akarjam: |
|
| Bécset, a vasutat, vasuti kocsmák |
| ismerős pultjait, piaci zajban |
| ne álljak csöndben, bort egy-nyolcadozvást, |
| igen, ott nem deci: nyolcad, negyed van. |
|
| Ezt segítik. Amit nem akarok? |
| Szép példa: „ketten mire mehetünk?” |
| A Muskétás terasza hova tünt? |
|
| Elpergett, mint a zsákutcasarok |
| fáiról a levél sok év előtt. |
| Ezek már hasonlattalan idők. |
|
|
| Jó odahaza korán lefeküdni, |
| hibbant otthoni- és koraisággal: |
| este hétkor. De mit kezdjen magával, |
| aki nem bírja idegenben unni |
|
| az életét? Nem vallomás. Magányt hall |
| ki bármi hangosságból, csendesülni |
| kell hozzá mindennek, hogy megcsendülni |
| tudjon, ha meg, társasabb dallamával… |
|
| kinek? minek? mi végre? Képzeletben |
| senki-semmi nem vonul, és kilebben |
| a széktámlákon átsikló madár is, |
|
| mert rég a föld őrli aprócska csontját. |
| Kezdeményezne. Áh. Eh. Mit. Bolondság. |
| Menne, jó ötlet. El is ejti, máris. |
|
|
| Így, átcsusszanva harmadik személybe, |
| abszurdumnak tartja a hajnali |
| felkelést – szinte lázadás! (Mi végre?) |
| Mint egy ásítást, el kell fojtani; |
|
| mint egy ásítástól, remélni, végre |
| elalszik, nem indul a gyakori |
| lábviszketés, pizsamagatya félre |
| nem csúszik, és akkor… jöhet a… mi |
|
| ez mindig, az elalvás-rejtelem, |
| és mikor és hogyan következik be? |
| Megkettőződni nem akarsz sosem, |
|
| gyötrelmekkel, reménnyel… Mintha te |
| kevesebb lennél azzal, ami több. |
| Bár jó állapotához nincs közöd. |
|
|
| A jó állapot: a kevés; kopottabb |
| szóval: a semmi; az, hogy jól se kell, ezt |
| megismétled itt. Hétkor elhelyezkedsz, |
| ha itthon, ha… de ezt már gondolod csak, |
|
| gyötrő kötelességül. Már se bécsest |
| nem bírsz, se londonost, satöbbi. Reptér, |
| pályaudvar, mi közöd az egészhez, |
| egy vers se annyi, hogy belészeretnél |
|
| rímképletébe. Váz, képlet, ez az, |
| igen, ez az, ami kollokviális |
| módon világias, fél-rohadt alma, |
|
| a Teremtésből! fele végre hagyna, |
| mindig a másik van, s hogy „fele”: máris |
| bevonz, örök-kihúnyón végszavaz. |
|
|
| A mindenségit, és tovább! Aludni |
| ficamtalan, megkettőzetlenül, |
| csak mint egy kalupniban egy kalucsni; |
| amit szarsz is, csorogjon el belül, |
|
| legyen a sziveden, legyen a szádon – – – |
| Felriadsz. Akkor megint csak egy álom. |
|
|
|
|