Utolsó szakadt indigó

Utolsó szakadt indigómmal írom neked e levelet: Eveveveveveve, lóbaj. (Fentebb ez nem nevet jelent.) A jelenet: a másolathoz kellett e szakadt, odalent, az írás felszíne alatt. Elkotrom: fekete havat, lábam avarkarcát kiedzem. Kétszer-ficamodott bokám nem kímélem egy percenet sem. A következőket akartam írni, s nem „neked”: senkinek. Valaha utazám, ez elmúlt. Nem kényelmi szempont. Kilépni a házból? Minden úntat, Pest-Buda, négyzetcentire. Én magam én magam. Mire voltam hát, mire volt hát. Elfogy a sok év indigója, egykor még hivatalból lopták, levelezésem borítékját, dossziéját leadandóknak, elrugva a csónak. Berugva tegnap én, hogy jártam a város szerén, nem akartam járni, volt csak, hogy bármi. Bármit, azt akarok, de semmit se. Nem jön, ami kisegítse, amit följegyeztem, szépkerekben. Ne halogassuk, mint a lógattyút. Régi stílek, régi stylók, silók tárgyukkal, más baromudvar: „Legrosszabb szokásaimon kapom magam Dublinban, Bécsben, cigarettázom és iszom. A semmittevés és falak ütő ürességei ellen, nem az, hogy akármi Alak lenne idehaza a Szellem, s bármire is szólítana, akár: «Nana!» – nem, csak körülnézek szobákban, a polcokon, a falakon, asztalokon u. az a krám van, lom, pár halom, kazetta, mackó, villanyborotva, madár, a földön köles és homok, nem egy konok életvitel – hogy lenne és hova lenne vihető – nonpluszlétrafoka, nem, vagy mit tudom én. Ha nem iszom, májam elkezdheti szerény műveleteit, fogyaszt, cáfolva azt, hogy mozgás, rohanás, torna, edzés, a lélek a test és még valami harmóniája. Nem. Én: nem vágyva. Setyetyetye-setyetyetye nem vágyom, nem vágyom, csak-én-csak-te csak-az-eszközt hasz-ná-lom.” Például az indigót. Vagy fordítok gyorsan valami jót. És: Kész. Szar az egész. Mitmondjakennyi. Mit mondjak. Nem is, hogy kinek. Csak ezért akkor minek hótt dogért akár, vagy frankfurterért, vagy mert egy világ, bánom én, fazont cserélt, egyetlen lépést is tenni. (Törmelékek a vershez: …szeretet …iránt hat bors ökör kiránt. …szemem könnyekbe’ kitör.) Tör a francot. A bokám törettem ki magammal kétszer majdnem, hogy elmentem Bécsbe meg kimentem az utcára. Magam lássa a kára. Tényleg a rohadt kurva életbe. Csöndesedjünk le – ebbe.